Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-17 / 270. szám

* ♦ t i _ a — = % * s ■ ja TOLVA MEGYEI NÉPÜJSAG 1950. november 17, Jegyzetek egy párttaggyűlésről Piszker István, a tamási Uj Élet Tsz tagja életének nagy ese­ményéhez érkezett el. Tagjelölt­ségét kérte az MSZMP-be. Erről a lD-én megtartott párttaggyűlé­sen döntöttek az Uj Élet Tsz kom­munistái. A párttagok lassan gyülekeznek s ahogy ilyenkor lenni szokott, ki-ki a szomszédjával beszélget. Ismerős a környezet, hisz a napi munka végzésében együtt vannak. De ismerős azért is, mert Piszker István 1951 óta tsz-tag. Volna is mondanivalója, de mégsem tud beszélni, nincs beszélgető kedve. Szemében feszültség van, szó nél­kül, egyenes derékkal ül a széken, s karjait mellén keresztbe fonja, maid leereszti. Ez a mozdulat ki tudja már hányadszor ismétlődik meg. Jó arra, hogy idegességét, levezesse, amelyet a parasztembe­rekbe belerögződött érzékenysé­gével mindenáron igyekszik tit­kolni. Némán figyeli a jól ismert arco­kat, mintha magában azt mérle­gelné, ki mit fog mondani róla, kinek mi lesz a véleménye, ki mit kérdez majd tőle. Magában már kialakította az adandó vála­szokat Is. A párttaggyűlés elé Kiss István elvtárs, a tsz pártszervezetének titkára két napirendi pontot java­sol megvitatásra. Az első napi­rendi pontban a tsz erősítéséről, az őszi munkák mielőbbi befeje­zéséről volt szó. Hallgatja a beszámolót, amely sokat foglalkozik a kommunisták helytállásával, a jobb munkaszer­vezéssel és a munkában előfor­duló hiányosságokkal. Hallgatja és magában arra gondol, hogy a jövőben, mint tagjelöltnek, neki is jogában lesz részt venni a vi­tában, a politikai kérdések meg­tárgyalásában. Ezután kerül sor a második na­pirend, Piszker István tagjelölt felvételének megvitatására. — Piszker elvtárs egyik aján­lója én .magam vagyok — jelenti be Kiss István elvtárs, a tagjelölt- felvételi kérelem egyes pontjainak ismertetése után. — Régóta isme­rem, mindig becsületesen dolgo­zott. A közöshöz való ragaszkodá­sát számtalanszor, — az ellen­forradalom zűrzavarában, de az­előtt és azóta is — bebizonyította. Magánélete és családi élete ren­dezett, De amikor az erényeiről, a jó tulajdonságairól beszélek, meg kell mondani hibáit is. Piszker elvtárs néha türelmetlen, a kom­munistákat pedig az jellemzi, hogy vitatkozók, de ugyanakkor türelmesek is. Ezeket azért mon­dom el, hogy a kollektíva segítse Piszker elvtársat hibáinak kija­vításában. A másik ajánló — Süvegjártó Mihály elvtárs kér szót. — Jól dolgozik Piszker elvtárs, s ez megmutatkozik a gőböly- hizlalásnál elért jó eredmények­ben is. Én politikai szempontból is alkalmasnak találom a párttag­ságra. Mint pártonkívüli eddig is határozottan lépett fel egyes ta­gok helytelen nézeteivel szemben. Az igaz, hogy kissé hirtelen és hamar „fölhörken”. De nézzünk magunkba. Én elsősorban magam­ról veszek példát, én is könnyen méregbe jöttem azelőtt, ha vala­mi nem tetszett. De a párt arra nevelt, hogy a hibákat beismer­jem és kijavítsam. Öt is majd ne­veli a kommunista kollektíva. A vita után szavazásra tették fel Piszker István elvtárs tagje­lölt felvételét es a tagság egyhan­gúlag el is fogadta. Ezután szemmel láthatóan en­gedett fel Piszker elvtársban az eddig magára erőltetett merev­ség. Lassan bemelegedett a be­szélgetésbe. — Erősíteni kell a tsz-t a fiata­lokkal úgy is, hogy a gyerekein­ket hozzuk be a tsz-be — mon­dotta. ö már e tekintetben példát is mutatott. Tizenöt éves fiát, Bangó József, a tsz gépésze mellé szer­ződteti tanulónak. Jelenleg próba­idejét tölti a fiú. A tsz-nek van egy tehergépkocsija, egy zetora, I7-es villanymeghajtású és három Mia-motorja és az ezekhez tartozó munkagépek. A gépek kezelése és javítása közben képzett fia­tal szakemberekkel erősödik majd a tsz. — Uay gondolom, a fiatalok megtalálják jövőjüket a tsz-ben. Én igen jónak tartom, ha fiaink a tsz iparosaitól tanulnak szak­mát. így nem szakadnak el a fa­lusi élettől úgy, mint azok a fia­talok, akik a városban tanulnak szakmát, és kitanulva nem akar­nak már visszajönni, tsz-tagok lenni. Most már otthonosan mozog, be szél, úgy mint az a rési család­tag aki kommunista módon érzi a közösség, a nagy család további erősödéséért a felelősséget. P.-né Amit két óra alatt lehet tapasztalni Nagykónyiban meg ismét a munkát. így árról nem tudtam képet kapni, meny­nyien olvasnak rendszeresen a községben. A kulturális élet pang, művészeti csoportok csak most szerveződnek. Pedig gazdag népi hagyományokkal rendelkezik a lakosság. Aztán nem tetszett az sem, hogy a lányok, asszonyok el­hagyták csodálatosan szép népvi­seletüket, most vasárnap se látni népviseletbe öltözött lányokat Nagykónyiban. A fiatalok közül nagyon sokan ilthagyják a falut. S a máshol elhelyezkedettek között számos az olyan, aki lenézi itthonmaradí volt társait, rossz szellemet ter­jeszt s terjeszti a divatosnak vélt csiricsáré jampec-öltözéket. Szórakozási lehetőség alig'alig akad. A földművesszövetkezet kocsmája olyan elhanyagolt álla­potban van, hogy lett légyen bár­milyen szomjas az ember, az első terem elszomorító látványa azon nyomban visszafordulásra kész­teti, inkább lemond az áhított po­hár borról. ÉS AMI TETSZETT .,Azt látta volna, mi volt itt 10— 15 évvel ezelőtt!” Ezt válaszolják, amikor kifogásaimat emlegetem. S rögtön sorolják az adatokat, mit Miről szeretnének olvasni az emberek? Mi érdekli az olvasó­kat? Hol találkozik az újságíró által fontosnak és közérdekűnek vélt téma az olvasó egyetértésé­vel? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a nagykónyi utcákat járva s tettem fel a kérdéseket ta. nácsvezetőknek, pedagógusoknak, parasztoknak, tisztviselőknek. Vá­laszuk korántsem volt kielégítő, vagy csak én nem találtam an­nak. Mert így utána gondolva, mégis úgy látszik, tudják az ol­vasók mi az érdekes. Mert azt mondták Nagykónyiban: „Rólunk írjon. A mi falunkról. A mi éle­tünkről”. Ezek után beszámolok róla, mit láttam, mit tapasztaltam Nagykónyiban. Lehet, hogy csak a felszín jelenségeit rajzolom, de ami a felszínen fodrozódik, az ar­ra is enged következtetni, mi van a mélyben. Tehát először AMI NEM TETSZETT NAGYKÓNYIBAN A művelődési ház bizony nem felel meg céljainak. Korszerűtlen, előadásokra alig-alig használha­tó, nem szívesen látogatják az em­berek. A könyvtáros-változás miatt a könyvtár hosszú ideig szünetelt, a napokban kezdte épült, mit szépült a község az el­múlt tíz esztendő alatt. Ebben az időszakban kapott vil­lanyt Nagykónyi. Addig a petró­leumlámpa járta itt is. A villany­nyal párhuzamosan a vezetékes rádió is megjelent. Rendbehozták a járdákat kitisztíttatlák az. ar- tézi kutat, óvodát, nyári napközi otthont létesítettek. Megépült a Nagykónyi—Kocsola közti köves­éit kikövezték a Temető utcát. Uj épületet kapott a posta, a kúltúc- ház részére berendezést vásárol­tak. összesen körülbelül három­millió forintot fordítottalc ilyen középítkezésekre a községben. Az ötéves tervet még nem hagy­ták jóvá, így arról szólni nem tudok, legfeljebb csak annyit el­árulhatok, hogy rövidesen felépül a község új művelődési otthona és sor kerül a Koppány patak sza­bályozására is. A fejlődés termé- setesen az ötéves tervben foko- zott mértékű lesz és mindaz, ami ma még negatívum, eltűnik, he­lyét felváltja az úi Nagykónyi. És ha a község egész lakossága a szö­vetkezeti gazdálkodás útját vá­lasztja. a fiatalok sem fognak el­vágyódni szülőfalujukból. I- Gy. A Petőfi kötet AZ ÉLET örökös ismétlődé­sekből áll. Sok dolog megis­métlődik majdnem ugyanúgy, ahogy már egyszer megtörtént. Ilyen ez a történet is, amely­ben ha nem is egészen Móra Ferenc »Vándorló könyv« című müvének története ismétlődik meg, de sok a hasonlóság. Egy Petőfi-kötetről lesz szó, amely most itt hever az íróasz­talomon, szürkés-zöld kötéssé', amelyből feketén villannak elő a cím betűi: »Petőfi Sándor Nappali világosság este Neoncső világít rövidesen Simontornyán Túlzás lenne talán? Lehet, hogy igen, lehet hogy nem. A simon- tomyaiak legalábbis büszkék ar­ra, hogy a közeljövőben a község legforgalmasabb utcáját neoncsö­veikkel szerelik fel, amelyek az esti és éjszakai órákban nappali világosságot szórnak az utcára. Az ehhez szükséges kellék már a községben van, csupán a csövek felszerelése van vissza. De, mint ■ a legilletékesebbtől — a köz­ségi tanács elnökétől — megtud­tuk, három héten belül ezzel is elkészülnek. Karácsonyra tehát már mintegy négyszáz méteres útszakaszon neoncsövek ontják a fényt Simontornyára. A község ilyenformán történő városiasítá- sa mintegy hatvanezer forintos költséggel történik. A LÉPCSŐN Elmúlt egy hét. Amikor ’ Lösz később visszaem­lékezett, kékes félhomálynak, csodálatos nyugalomnak tetszett ez az idő, amelyben az ébren át­élt, csodálatos álomlátások hosz- szú sora vonult el előtte. Lösz és Guszev korán reggel kelt. A fürdő és a könnyű reggeli után a könyvtárba siettek. A kü­szöbön Aelita fürkésző, gyöngéd pillantása fogadta őket. Szavai már csaknem teljesen érthetők voltak. Kifej ezhetetlen nyugal­mat árasztott a szoba csendje, fél­homálya. s Aelita halk szavai. A lány csillogó tekintete a tükörre tapadt és azon álomképek tűntek fel és árnyak suhantak. Szavai szinte belopództak Lösz és Gu­szev tudatába. E szavak először csak puszta hangok voltak, aztán megteltek értelemmel, összefolytak az élet keringésével. Most, amikor Lösz kiejtette ezt a nevet: »Aelita« — a név kétféle érzést kavart föl benne; az első szótag — AE — bánatot keltett, azt jelentette: »akit utoljára látunk«; a második ezüstös fényt csillantott fel — LITA —, azt jelentette: »csillag­fény«. Ily módon az új világ nyelve gáttalanui ömlött tudatuk­ba, vegő, mint megérkezésük idején. De Lösz úgy érezte, hegy most látja először e csodálatos tájat. Szeme felnyílt és megismerte a dolgok nevét. Az ágak között itt is, ott is csillogott a tó tükre, de amikor Lösz odaért a vízhez, a nap már lement, az alkonyat tüzes tollai, könnyedén suhanó lángnyelvei aranyfénnyel borították el a fél égboltot. A ragyogást hirtelpn le­ereszkedő szürkeség takarta el, az ég elsötétült és máris fent szikráztak az égen a csillagok. Furcsa csillagalakzatok fénye ve­rődött vissza a víztükrön. A tó kis öblében, a lépcsőnél két kő­kolosszus feketéllett: ezredévek őrei ültek ott, arcukat a csilla­gok felé fordítva. Lösz a lépcsőhöz ment. Szeme még nem szokta meg a gyorsan beállott sötétséget. Az egyik szó bor talapzatára könyökölt és mé­lyen beszívta a tó párás levegő­jét, a tavi virágok kesernyés illa­tát. A csillagok visszfénye elbo rult a víztükrön, könnyű köc szállt a tóra. De a csillagok egv- re fényesebben tündököltek és már kibontakoztak a sötétből 112 alvó ágak, a csillogó kövek és as ülő Magacitl mosolygó arca. (Folytatjuk.) összes költeményei«. Nézegetem a könyvet. ízléses kis példány, s az ára ... igen az ára ... de itt álljunk meg egy percre, mert itt kezdődik el a dolog, úgyis mondhatnánk: megható történet... Józsi második esztendeje ti­porta már a diákkor éveit. Szor­galmas, derék gyerek volt. Nemcsak azért, mert szorgal­mával a legjobb tanulók közé küzdötte fel magát, hanem azért is, mert az olyan gyere­kek közé tartozott, akikről el lehetett fnondani, hogy: még a szíve is aranyból van. Szülei — amíg fel nem karolta őket a szövetkezet — szegényes körül­mények között éltek. Józsit is csak azárt taníttatták, mert az esze miatt igen alacsony díjat kellett fizetni az intézetben. Ar­ra is csak éppen, hogy futotta az a kis pénz., amit mind»n hó­napban küldtek neki. Hogyan lett volna hát pénze másra, amit esetleg megkívánt? Pedig kívánnivaló az volt bő­ven! Különösen a könyvesbolt kirakatának »mese világából«. Itt szeretett időzni legtöbbet, amikor kimenő volt. Itt ácsor­góit néha órák hosszat is, úgy­hogy sokszor már a tanárok fi­gyelmeztették: — Józsi, siess, mert elkésel a stúdiumról! Egyszer egy Petőfi-kötetet lá­tott meg az. újra rendezett ki­rakatban. Azon a délután el­késve jött be a stúdiumra. — Hol voltál? — kérdezte a nevelő tanár. — A könyves... izé a köny­ves ... — motyogta szinte sí­rásra görbült szájjal. — Na, menj a helyedre! — szólt szelíden a tanár, s elfordí­totta fejét, nehogy még maga is meghatódjon Józsi szánal­mas alakján... ... A szünetben egyszer csak nagy titokzatosan odalép hoz­zám és így szól: — Megve­szem!... Azért is megve­szem! ... Még ha a föld alól is kerítem elő rá a pénzt, akkor is! — Mit? — kérdeztem tőle. ERRE NAGY TITOKBAN be­avatott a dologba. Mint sejtet­tem, a Petőfi-kötetről volt szó. Attól a naptól kezdve Józsi nyugtalan lett. Mindennap lá­zasabban figyelte a bolt kiraka­tát: vajon ott van-e még a könyv? ... Vajon meg fogják-ö előzni? Egy szombati napon, úgy ősz vége felé, szenet hoztak a diák­otthon részére. Odarakták a pince elé. Józsi aznap délután nem ment ki az udvarról. Ott ücsörgött a szénrakás előtt. Ké­sőbb már egypárszor körüljárta, mint aki jierr), tudja, mit csinál, míg végre rászánta magát és bement az irodába. Amikor kijött, arca ragyogott a boldogságtól. Mi nem tudtuk, hogy mi van vele, csak láttuk, hogy nemsokára nagy vékát és laoátot cipel a pince felé. Oda- állt a szénrakás mellé. Még egyszer körülnézett, minlba kissé szégyellte volna magát, majd esetlen mozdulatokkal hányni kezdte a szenet a ko­sárba. Aztán megmarkolta és felemelte ... Arcán tűzpiros láng futott végig .. . Nem tudta felemelni! Kiöntött belőle hát, s most már vitte is lefelé a pincébe... ... Huszonkilencszer fordult tele vékával, mire az utolsó tojás-szeneket is összekotorta. Akkor helyretette a szerszámo­kat, kijött, s leverte magáról a szénport. Bement az irodába. Jött is nemsokára, nagy boldo­gan harminc forintot lobogtat­va a kezében. — Megkértem a gondnokot, hogy én hordhassam le a sze­net! — magyarázta. — Mond­tam neki, hogy mindegy, kivel hordát.ja le, nekem meg szüksé­gem van a pénzre! Tudjátok... a Petőfi... ! — Ennyit mondott, s már szaladt is azonmód a könyvesboltba. Amikor visszaérve ijedten nyitotta ki a tanulószoba ajta­ját, már mindenki tudta a tör­ténetet. A tanár, ahogy meg­látta kezében a könyvvel, he­lyére is küldte, meg sem várta, hogy Józsi magyarázkodjon. * AZÖTA MÁR PAíi ÉV TELT EL. A könyv most kölcsönben van nálam, Józsi adta oda, amikor megjött az egyetemről egy kis szabadságra. Most látóm csak, hogy a hátsó oldalán egy kis fekete folt is éktelenkedik. Bizonyára a szénportól lett olyan, amikor Józsi az első bol­dog pillanatban magához szo­rította ... és ki tudja ... talán még meg is csókolta. Palánky László Hét napig tartott ez a tanulás. A reggeli órákban és alkonyaitól éjfélig folytak a leckék. Aelita végül is elfáradt. A nyolcadik napon nem költötték fel a vendé­geket, estig aludtak. Amikor Lösz felébredt, a fák árnyéka már hosszúra nyűit oda­kint. Recsegő, monoton hangon fütyült egy madár. Lösz sietve felöltözött, fel sem költötte Gu- szevet és a könyvtárba ment. De kopogtatására senki sem vála­szolt. Ekkor Lösz — először az itt töltött hét alatt — kiment az udvarra. A tisztás a liget és az alacsony épületek felé ereszkedett. Arrafe­lé vonultak elnyújtott bőgéssel a hosszúszőrű, esetlen állatok, a hó sák, amelyeket mintha tehénből és medvéből gyúrtak volna egy- gyé. A lehanyatló nap aranyfényt öntött a bodor fűre, nedves arany fényben fürdőit az egész rét. Smaragdzöld darvak röppentek a tóra. Messze, az alkonyi nap su garaiból kibontakozott a hegy ha vas kúpja. Nyugalom és az arany- fényben búcsúzó nap szomorúsága töltötte be a lelket. Lösz a már ismerős ösvényen lement a tóhoz. Kétoldalt ugyan­azok a lehajló azűrfák álltak, ugyanazokat a romokat látta a foltos fatörzsek mögött és ugyan­olyan könnyű és hűvös volt a le­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents