Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-15 / 269. szám

f f I r f 1959. november 15. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Erről i& beszélni kell * Pedagógusok Vannak munkák, amelyek az élet homlokterében állanak, nem lehet őket úgy végezni, hogy fel ne keltenék az ■ emberek érdek­lődését, vagy Íja különösebb ér­deklődést nem is váltanak ki, de észrevétetik magukat jellegüknél fogva. Ugyanakkor sokan végez­nek olyan — nem produktív tevé­kenységet, — amely valahogy el­kerüli az emberek többségének fi­gyelmét, kevés szó esik erről a munkáról, kevés arról, aki yég- zi... A lapokban Simontqrnyán egy magyar-szakos tanárnővel beszél­gettünk erről a problémáról, . s először meglepődtem, amikor azt mondta, hogy még a tanári tes­tületen belül is van a megosztott munkának olyan ága, amely- a sajtóban nagyobb nyilvánosságot kap, mint a sok többi. Rögtön hozzá is tette, hogy nem holmi feltűnési vágy vezette gondolatait, amikor ezt mondta, s próbálta be­bizonyítani, hogy’ mennyire lelki- ismeretes munkát végeznek pél­dául az iskolákban azok a peda­gógusok, akik az egyhangú ma­tematikai képleteket írják a táb­lára, vezetik le a gyerekeknek — ki tudja hányszor egymás után —, hogy azok megértsék, vagy a ma­gyar tanár, aki Petőfi, Ady, Jó­zsef Attila forró hazaszeretetét, forradalmi lendületét mer-varáz- za a diákoknak már tíz, húsz éve. Nem a dicséretért . dolgoznak, nem kirakatba szánják munkáju­kat, hanem a hivatásérzet ösz­tönzi őket — legtöbbjüket — mind lelkiismeretesebb, eredményesebb munkára. S munkájuk gyümölcse csak nagysokára, hosszú évek múlva jelentkezik, amikor tanít­ványuk, neveltjük az isltolában szerzett tudással, becsülettel meg­állja a helyét. Milyen öröm egy pedagógusnak, amikor valamikori tanítványáról megtudja, hogy nem vallott vele szégyent az élet­ben. Vagy ha hosszú évek múlva visszajön egy diák és megköszöni az elégtelent — esetleg a nyak- hevest is — amit ,a hetedik „b”- ben azért kapott, mert nem tanul­ta meg a szabadesés képletét..: A pedagógus ma már nem a nemzet napszámosa, mint ezelőtt két évtizeddel volt még, hisz ál­lamunk számos intézkedése bizo­nyítja, hogy mennyire fontos, megbecsült munkának számít a pedagógusok tevékenysége. De érezhetik a pedagógusok az élet egyéb ezernyi jelén közvetítve is, hogy a szülők szinte • valamenv- nvien és az egész társadalom, fi­gyelemmel kíséri és segíti, mun­kájukat. akkor is. amikor Petőfi népiességéről; vagy a magyarok bejöveteléről van szó valamelyik osztályban, s akkor is. amikor az iskolának szüksége van valamire. (huni) Egyszer volt, hol nem volt... Egy sárpilisi mesemondó Jó hatvan éve már, Sárpilisen történt... Korsós Istóknak, a kis iskolás lurkónak eszébe . jutott valami: újságot kellene csinálni. Egyrészt szerette a meséket, tréfákat, ver­seket, s talán a.gombozáshoz sem volt a legnagyobb szerencséje. S meglett az újság; persze csak olyan egy írkalapos. A gombo­záshoz is volt már anyag, mert a minden héten megjelenő „új­ság” havi előfizetési díja öt gom­bot taksált. Istók volt a'szerkesztő és kiadó egvszemélyben. De akadtak elő­fizetők is. Mindjárt az elsők közt a kis K. Kovács Jancsi. Itta, .szinte magába szívta a sok hihető és hihetetlen, történeteket. Esze mint a borotva úgy vágott, s ké­sőbb már maga is fabrikálta a meséket, tréfás verseket. A hal­lottakat nem felejtette el, raktá­rozta magában ... Rá tíz évvel történt a Duna menti erdőben ... Lobogva égett a tűz. körülötte erdei munkások kuporogtak. Et­tek, beszélgettek, melegedtek. Tér vezgették, hogy szombat dél lé­vén. estefelé hazaindulnak, s ott­hon ki mit fog majd csinálni. Elő­került a szó a tréfás történetek­ről is. Sorba mondták. A köztük levő embernvi legényke, K. Ko­vács. Jani, úgy csüngött a beszé­deken, mintha legalább is az élete függött volna rajta. És újból rak­tározott, a hallottakat mind egy szálig eszébe véste. Egyszer csak megszólalt Cseh József: no emberek, aki utánam mondja a következőket, . annak hazafele fizetek egy liter bort. És kezdte: „Tolna híres grófjáról, Szekszárd a vörös boráról, Decs híres a kótéjáról. Pilis csak egy inpéria, Deesen vagyon az ura. Itt van a Nyék nem messze, legkiseb­bik kölönce a kutyánál veszet- tebb. Nyéken túl van Bótaszék, ott van a nemes törvényszék. Nem messze van ahhoz Furkó, ott van a sok cigány ‘lurkó. Szeremle a Dunántúl, híres az üres tarisznyár rul. Bátán miatyánk, Szegcsőn hiszekegy, Mohácson jó kenyeret sütnek, Monostoron ámen.” No ezt elég is volt egyszuszra elfújni; Csak hallgatás volt utána a válasz, nem tudta senki elmon­dani. Még kérkedett is az öreg — elmondom még. egyszer, akkor is áll a liter. U^ana is hallgatott mindenki. De .nem, K. Kovács Ja­ni megköszörülte a torkát, s úgy elmondta, hogy csak álmélkodtak rajta. Lett is aztán hazafelé nagy ivászat, mert természetesen az egyik litert követte a másik fes azután, ki tudja hányadik... így kezdődött, így jegyezte el magát K. Kovács János bácsi a népmesékkel, tréfákkal, dalokkal, táncokkal egy egész életre. 220 régi népdalt gyűjtött össze, szóló­táncos a híres sárpilisi együttes­ben és a gyerekek öröme, közked­velt mesemondójuk, a népművé­szet mestere. Sz oexaooooorrjoco^aooooocxxx Kint szél tépdesi a park fáit. Kopog az ablaküveg a rácsapódó esőtől. Ketten ülünk a szociális otthon klubszobájában Borcsq. néniveh Pihen a sakk és a kártya, az asz­talokon szétszórt újságok. Az ptt- "hon lakói az igazak álmát alusz- szák. Csak Borcsa néni virraszt :nég, s kissé reszketős hangján különös életéről beszél. — A férjem tizenötben halt meg az olasz fronton. A fiamat a bomba tépte szét 'negyvennégy­ben. Egyedül maradtam. A test­vérem lánya vett magához. Ke­gyelem-kenyérre jutottam. A munkámat semmibe sem vették, pedig annyit dolgoztam, akár egy fiatal. Mégis' kinézték még a fa­latot is a számból. — Ötvenhétben változott á helyzetem. A tisztelendő szakács- néja Angliába disszidált egy ke­reskedősegéddel. Egyszer, ami­kor hajnalban egyedül térdeltem a csodatevő Szent Jáno- szobra- előtt, a tisztelendő észrevett és felkért, hogy legyek a szakács- néja. — Addig is csak az isten volt az egyedüli reménységem, amíg a plébániára nem kerültem, de miután odaköltöztem, a mosástól a templom söprésig minden mun­kát magamra vállaltam. Olyan lettem, mint egy megszállott. <— ( Ev végi számvetés előtt a belecskoi Szabadság Tsz-bén Belecska a gyönki járás észak- nyugati felében terül el. Halárá­nak nagyobbik része homokos, he* gyes-völgyes, nehezen művelhető. A felszabadulási előtt ebben a fa­luban . is a 700 holdas Mechwart uraságé volt a határ kétharmada. A változást előbb a'felszabadulás hozta a falu dolgozói életébe, majd 1949-beri újabb változás tör­tént Belecskán, ekkor alakult meg 11 családdal, 109 hold föl­dön a Szabadság Termelőszövet­kezet. Azóta tíz esztendő telt el, s a szövetkezet ez idő alatti fejlődé­sével ma lépten-nyomon találkoz­hat az embey. Az új paraszti élet­mód térhódítását elég csupán az­zal indokolni, hogy ma már közel százan vannak a termelőszövet­kezetben és több mint ezer hold földet művelnek , közösen. A szö­vetkezet vagyona évről évre nö­vekedett. 1954-ben például a kö­zös gazdaság összbevétele 174 494 forint volt. 1958-ban viszont már 2 830 566 forint vagyonnal dicsekedhet­tek a szövetkezetiek. Az egy katasztrális holdra jutó érték 10 118 forint volt, amiből a fel nem osztható vagyon 3905 fo­rint. A szövetkezeti tagok tava­lyi átlagjövedelme ebben a közös gazdaságban 21 544 forint volt, annyi, amennyit a 15 hold egyet­len középparasztnak ■ sem biztosí­tott á faluban. Természetesen voltak a szövetkezetnek olyan Árpád-kori íislász'aly nyoméi SzekszárJ issiáráíián Dr. Mészáros Gyula, a szek­szárdi múzeum igazgatója a közel­múltban Árpád-kori falu nyomait fedezte fel a szekszárdi Béke Tsz kertészeté területén. A kertészetben ősz óta lelet­mentő ásatás folyik, melynek so­rán népvándorláskori temető sír­jai kerültek napvilágra. A temető kiterjedésének nyomozása közben bukkant rá az igazgató az ősi ma­gyar település házacskáinak alap­jaira. Már a felszíni kutatás során is több agyag hálónehezék, cserép- bogrács-töredék, valamint az Árpád-korra jellemző, kereszt­alakú bélyeggel ellátott, agyag­edény fenékrészek, hullámvonalas díszfl fazékmaradványok kerültek a szekszárdi múzeum Árpád-kori gyűjteményébe. A tavasz folyamán kerül sor a Palánk alatti Sió-töltés és a régi Sió-meder közé eső kis halászfalu feltárására. tagjai, akik- munkájuk' után - en­nél többet is kaptak. A 60 esztendős Nagy Józsi bácsi 464 munkaegységére 24 500 forintot kapott a szö­vetkezettől. De megtalálták számításukat a fiatalok is: a 21 esztendős Kövér István 390 munkaegységére 19 500 fQpintpt kapott a közösből. A tsz vagyonának, a tagok jö­vedelmének állandó növekedéise ebben az évben még jobb mun­kára ösztönözte a tagságot. Az idén még az eddiginél is nagyobb gon­dot fordítottak például az állat-r tenyésztés fejlesztésére, a zöld­ségtermelés kiszélesítésére. Jelenleg ebben a közös gaz­daságban 1163 lábas jószág van, amely a következőképpen oszlik meg: 157szarvasmarha, 337 ser­tés, 24 ló' és 645 juh. Az állatte­nyésztés ebben az évben szép jö­vedelemhez juttatja a tagságot. Tejből például 200 000 forint a bevétel, amiből minden hónap 1­én biztosította a vezetőség a mun­kaegység-előleget. Gyapjúból 100 ezer forintot, sertésekből 73 000 forintot kapott a szövetkezet. De hizlaltak szarvasmarhá­kat is, amely ugyancsak 180 ezer forint bevételt jelentett. A tavalyihoz képest emelkedett a kertészet jövedelme is. A 30 holdon létesített öntö­zéses zöldségtérmesztés tiszta jövedelme az elmúlt évben 444 000 forint volt, az idén vi­szont már közel 600 000 forint lesz a kertészet bevétele. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a tagság jövedelme az idén sem lesz kevesebb a tavalyinál, amit napjainkban másfél hónappal a zárszámadás előtt már látni lehet* Ebben az évben épített a ter­melőszövetkezet egy száz férőhe­lyes tehénistállót, vásárolt egy vadonatúj Belorusz traktort, — hogy csak a leglényegesebbeket említsem. György József Közel száz kisiparosnak kell még ai év végéig letennie a mestervizsgát 0 A szocialista állami és szövet­kezeti ipar mellett jelentős sze­repe van a lakosság ellátásában a ma gánkisiparnak is. A magán- kisijpar távolabbi feladatait a szö­vetkezeti ipar fogja megoldani, a magánkisiparosság .is mindinkább szövetkezetekbe tömörül.. Azon­ban a magánkisipar számára to­vábbra is biztosítjuk annak lehe­tőségét, hogy a szocialista helyi ipar kiegészítéseként folytathassa a lakosság ellátását szolgáló hasz­nos tevékenységét. A magánkisiparosok feladata,, hogy tartsák be a törvényeket, •megrendelőiket azok megelégedé­sére szolgálják ki, tegyenek ele­get szakmájuk gyakorlásával járó törvényszabta kötelezettségeik­nek. Ezek közé tartozik a mester- vizsga letétele. A kisiparosok egy részének ugyanis ez év végéig mestervizsgát kell tenni. Aki a mestervizsgát nem teszi le,, attól ez ir,arjgazolványf meg kell von­ni. Megyénkben közel .száz olyan kisiparos van, akinek az év vé-* léig le keil tennie a mestervizs­gát. Ezzel főképp az építő- és épü­letszerelő szakmákban dolgozók közt nagy az elmaradás. Tizen­három ács, hét villanyszerelő és n egy venkilen^, kőműves kisiparos nem tett még mestervizsgát, akik pedig 1960. január 1-től kezdve enélkül nem tevékenykedhetnek kisiparosként. " A második ötéves tervben — az állami lakásépítkezéseken kí­vül — állami támogatással és egyé ni megtakarításból sok új lakóhá­zat fog építéni a lakosság. E mun­kából az állami és szövetkezeti kivitelezők mellett számottevő feladat vár a magánkisiparosokra is. Ebben közreműködni azonban csak akkor tudnak, ha a mester- vizsgát leteszik. A KlOSZ-szerve- zeteknek nemcsak elősegíteni kell ezt. hanem céltudatosan szervez­ni is a kisiparosokat a mestervizs­ga letételére. Az évből hátralevő másfél hó­napnyi idő még alkalmas és ele- v gendő is arra, hogy a mestervizs­gát még le nem tett kisiparosok az, előkészítő tanfolyamokra és vizsgákra jelentkezzenek. A magánkisiparosokat rendsze­rünk támogatja, védi. Működési és munkalehetőséget biztosítunk számukra, intézményes anyagel­látásban részesítjük őket, számos egyéb kedvezménnyel (alkalma­zott- és iparitanuló tartás, adó- kedvezmény stb.) segítjük. Ezért várja el joggal szocializmust épí­tő társadalmunk a kisiparosoktól, ’ hogy szakmájuk további gyakor­lásának. előfeltételét teremtsék meg, tegyék le a mestervizsgát. Kelemen Sándor Szabadulás a lelki rabságból Imádkozással és munkával töltöt­tem a nap huszonnégy órájából húszat. A tisztelendő buzdított. Nagyon okos ember' volt és szé­pen tudott beszélni. Öt tartottam a világ legtisztább erkölcsű, leg­okosabb és legszentebb emberé­nek. — Amikor a nyár ránk köszön­tött, vendég érkezett a plébániá­ra. Tizenhat éves lány volt. Min­denki megcsodálta. A szeme szen­de ártatlanságról tanúskodott. Ap ró, kecses ívelésű lábacskáival, karcsú derekával és kékesfekete hullámos hajával olyan volt, mintha egy madonna kép eleve­nedett volná fel. A plébános úr imokahuga volt. A mellettem lé­vő szobába költözött. Az érke­zését követő negyedik éjszakán különös neszre ébredtem. Nem léptem tutyiba, mezítláb osontam ki a folyosóra. A folyosón már tisztán lehetett hallani: a' kis­lány sírt a szobájában. Be akar­tam nyitni, hogy megvigasztalr jam, de az ajtó zárva volt. A kulcslyukhoz nyomtam a füle­met. Hallgatóztam. Először a kis­lány sírás hangiát hallottam. — »Nem. Ne... Ne bántson!« — Az­tán a plébános jólismert bárso­nyos, remegő és suttogó hangja szűrődött át a kulcslyu­kon. — »Ne félj! Légy engedel­mes kislány.-« — Úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém. Hát erre ké­pes az én tisztaéletű, szent em­berem? Először• azt hittem ál­modom. Aztán megint megismét­lődött tt könyörgő tiltakozás és a lázas, követelődző suttogás. Nem tudtam tovább hallgatni. Vissza­szaladtam' a szobámba, összekö­töttem szegényes éókmókomat és tisgyé neki faköröszt meg 'sem álltam a testvérem lányának fa* luvégi házacskájáig. — Megint a keserű kegyelem­kenyér következett. Tavaly or­vost, kapott a falunk. Az orvos fiatalember volt. Házvezetőnőt keresett, aki ízletesen tud főzni. Vállalkoztam. Az orvos barátsá­gos ember volt. Rengeteget dol­gozott. Egyszer meglátott, amikor a szobában lévő krisztuskép előtt térdeltem és megkérdezte tő­lem. hogyha egyszer vallásos va­gyok, akkor miért* nem járok templomba? Megmondtam neki, hogy a papból kiábrándultam, de az istenből nem. Amikor részlete­sen elmeséltette velem, hogy mi­ként ábrándultam ki a papomból, nagyot nevetett és a beszélgetés után különös dolgokról beszélt ne­kem esténként. Megmagyarázta, hogyan jött létre a föld, hogyan keletkeztek. az élőlények és mi­ként fejlődött ki az ember. Elő­ször őszintén szólva igen keveset értettem, de az orvos tréfásan , mindig a kínai parasztokra hivat­kozott, akik közül sokan még írni sem tudnak, mégis megértik sok-sok magyarázat után, hogy nincs isten. Álmatlan éjszakák következtek. Féltem és remél­tem, ingadoztam és' végül is ké­telkedni kezdtem eredeti felfogá­somban. Hosszú hónapok múltán odáig jutottam, hogy az orvos­ban jobban bíztam, mint az is­tenben. — Nem egészen egy évig vol­tam az orvosnál. Úgy megszeret­tem, mintha a fiam lett volna. Megnősült. Falubeli lányt vett el. Marasztalt, de én nem maradtam. Nem akartam zaberni a boldog-, ságukat. Amikor az otthonba in­dultam, az orvos egy Petőfi-kép- pel ajándékozott meg. Azt mond­ta, Tuagy Petőfi már több mint száz évvel ezelőtt rájött, hogy a túlvilági mesével félrevezetik a népet. Azóta a Petőfi-kép egyet­len dísze szobámnak, — fejezte be elbeszélését Borcsa néni. HAYPÁL TIBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents