Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-04 / 233. szám
l t > » * * 1959. október 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG i ni >! i'i in ■■ i i ’i i ni. mn J \ ) 1 K t Befejezzük a szocializmus alapjainak lerakását Befejezéshez közeledik a burgonyabetakarítás, törik a Móricát meggyorsult az őszi vetés — jelenti a megyei tanács Egy héttel ezelőtt terjesztette az MSZMP Központi Bizottsága a párttagság és az ország dolgozó népe elé a párt VII. kongresz- szusa, valamint a második ötéves terv irányelveit. A nagyjelentőségű okmányok hosszú évekre kitűzik társadalmi-gazdasági előrehaladásunk fő irányát és módszereit, elénk tárják a szocialista társadalmi rend teljes győzelmének közeledését. Az irányelvek ismeretében még magasabbra lobbant hazánkban az alkotó kedv. Országszerte megindult a vita. Kommunisták és pártonkívüliek mondják el véleményüket, javaslataikat. A tézisek vitára bocsátása hű kifejezője rendszerünk demokratizmusának. Újabb ezernyi szál szövődik a párt és a nép között. A vita kibontakozása fokozza a széles dolgozó tömegek bizalmát és valóra váltja Lenin tanítását: a tömegekért folyó harc állandó feladat, a tömegeket napról napra meg kell győzni a pártigazáról. A Központi Bizottság az irányelvek közzétételével az érvek gazdag fegyvertárát adja kezünkbe. A tömören megfogalmazott gondolatsor a marxizmus—leni- nizmus sziklaszilárd alapjáról tekint vissza a párt negyvenéves történelmi múltjára, a tapaszta-^ latokat általánosítva elemzi a jelent és tudományos előrelátással mutat a jövőbe. A kongresszus irányelveiről és a második ötéves terv irányelveiről kiadott két okmány elválaszthatatlan egységet alkot. »A szocialista országok közötti újtípusú kapcsolatok lényege az egymásnak minden téren nyújtott testvéri segítség« — állapítja meg a 37. kongresszusi tézis, ugyanakkor az ötéves terv egyik irányelve szerint: »A kőolaj hazai fel- használásának kiterjesztésénél nagy segítséget nyújtanak a Szovjetunióból érkező kőolajszállítások.« A kongresszusi irányelvék a nők gazdasági és társadalmi egyenjogúsága teljességét követelik, a terv pedig a dolgozó anyák helyzetének megkönnyítéséről intézkedik. A Központi Bizottság politikai állásfoglalása és a gazdasági feladatok kijelölése tehát szorosan egybekapcsolódik. A párt egysége, helyes politikája, kulturális fejlődésünk, társadalmi és állami rendünk további erősítése, építő munkánk kedvező nemzetközi feltételei, vagyis mindazok, amiket a kongresszusi irányelvek hat fejezetben, 41 tételben összefoglalnak, biztos alapot nyújtanak második ötéves népgazdasági tervünkhöz, amelynek végrehajtása során »Befejezzük a szocializmus alapjainak lerakását, meggyorsítjuk a szocializmus építését hazánkban.« Az irányelvek hat pontban foglalják össze azokat az alapvető feladatokat, amelyeket az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a készletgazdálkodás, a vezetés módszereinek tökéletesítése és a szaktudás fokozása terén meg kell oldanunk. A kitűzött új gazdasági feladatok eddigi gazdaságpolitikánk még következetesebb megvalósítását jelentik. »A párt következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy a szocializmus építése során a termelés növekedésének és a. munka termelékenysége fokozódásának a dolgozó nép élet- színvonalának emelkedését kell eredményeznie.« Természetesen következik ebből, hogy viszont az életszínvonal csak abban az esetben emelkedhetne, ha növekedik a termelés és fokozódik a munka termelékenysége. Ennek érdekében a második ötéves terv alatt tovább folytatjuk a szocialista iparosítást. Iparunk termelését 1965-ig az 3958. évi színvonalhoz képest C5—7f, százalékkal növeljük, ezen belül r> termelési eszközök termelésében 70—75 százalékos, a foAz irányelvekben vázolt ragyogó perspektívának valóravál- tása a mi feladatunk. »Dolgozó népünk boldogulása, jólétben való gyarapodása nem csupán a feladatokat kijelölő népgazdasági terven múlik, hanem mindenekelőtt az azt végrehajtó alkotó emberen« — állapítja meg az irányelvek befejező szakasza. A termelőmunka a társadalom létének alapja. De a termelés nem öncélú. Ipari és mezőgazdasági termelésünknek előirányzóit fejlődése lehetővé teszi az egészségügyi ellátás javítását, a társadalombiztosításban részesülők számának 9,5 millió főre emelkedését, a nyugdíjak és családi pótlékok, emelését, iskoláink kibővítését. Szebbé, színesebbé válik az élet és mindez kedvezően hat vissza a termelés továbbfejlődésére, hogy annak alapján még szebb legyen az élet. Ez a társadalom útja a szocializmusban a kommunizmus felé. Pártunk kongresszusi és gazdasági irányelvei átgondolt, tudományosan megalapozott egységes egészet alkotnak. Megjelölik azokat a reális és elérhető célokat, amelyek közelebb viszik népünket a szocializmus teljes győzelméhez. Minden kommunista, minden dolgozó hazafias kötelessége, hogy az irányelvek elmélyült tanulmányozásával, megvitatásával, munkaterületére való alkalmazásával járuljon hozzá népünk anyagi és kulturális színvonala további emeléséhez, a népi hatalom további erősödéséhez, nemzeti függetlenségünk és a béke védelméhez, a szocialista társadalmi rend győzelméhez. Bársony Róbert Ünnepi műszak A nagydorogi földművesszövetkezet tartósító üzemének vezetői és az üzem dolgozói a pártkongresszus tiszteletére, október 2-án ég 3-án ünnepi műszakot tartottak. Mindkét napon két műszakban dolgoztak az üzem munkásai, s ilymódon akarják méltóképpen kivenni részüket a pártkongresz- szus tiszteletére indított munkaversenyből. A hét elején szerte a megyében kiadós esők voltak. De kedden már megyeszerte dolgoztak a földeken, gyorsított ütemben végezték a burgonya, a kukorica betakarítását és most már szinte minden termelőszövetkezetben megkezdődött az őszi kalászosok vetése. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának tegnapi jelentéséből kitűnik, hogy a termelőszövetkezeti és egyéni parasztgazdaságokban befejezéshez közeledik a burgonya betakarítása. A napraforgó- szedés a jelentés szerint 75 százalékos. E héten már megyeszerte megkezdődött a kukoricatörés is. A termelőszövetkezetek és egyéni parasztok összesen 21 000 holdról takarították be a termést. Jó ütem ben haladtak az elmúlt héten az Élelmiszer és háztartási cikkeket árusító, modern önkiszelgáló bolt épül Szekszárdon, az újvárosban. A reprezentatív külsejű, korszerű kereskedelmi formákat alkalmazó boltot a kivitelező kedden adja át a szekszárdi földrriű- vesszövetkezetnek. A boltot a hét végén áruval Ezideig a tavasszal alakult al- SÓnánai Béke Tsz őszi árpából mintegy 80 holdat vetett el. Továbbá befejezték 37 hold őszi borsó és rozskeverék vetését. Mintegy 300 hold búzának már nagyrészt előkészítették a talajt. A Sertéstenyésztő Vállalatnak ugyan nem profilja a szarvasmarha-tenyésztés, ennek ellenére szép eredményekkel dicsekedhet tehenészete. A tehenek tejtermelési istállóátlaga 12 liter körül, a fejési átlag pedig 14 liter körül mozog. A Rákócziról elnevezett üzemegységben egy száz darabból álló őszi kalászosok talajelőkészítésé* vei is. A termelőszövetkezetekben és egyéni gazdaságokban az őszi kalászosok mintegy felének elké" szítették már a magágyat. A jelentés szerint őszi árpából eddig 11 000 holdat vetettek a megyében. Takarmánykeverékből 1700-at, rozsból pedig 700 holdat. Az elmúlt héten megkezdődött a búzavetés is, eddig mintegy 1200 holdon tették földbe az őszi búza vetőmagját. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva kielégítőnek mondható az őszi mélyszántás üteme. Eddig már mintegy 20 000 holdon végezték el a munkát, és mintegy 13 000 holdra kihordták az istállótrágyát. A műtrágyát pedig az őszi kalászosok alá 19 000 holdra szórták ki. megtöltve megnyitják az újvárosi vásárlóközönség számára. A szekszárdi földművesszövetkezetnek ezt a beruházását komoly mértékben, — a beruházási értéknek mintegy 13—14 százalékával — segítette a földműves- szövetkezeti tagság részjegyek jegyzésével. Az őszi munkákat a Várdombi Gépállomás öt erőgéppel és munkagépekkel segíti Alsónánán. A gépek mellett a szükségnek megfelelően négy-öt lófogat is dolgozik a talajelőkészítési, illetve a vetési munkákban. tehenészet átlagos évi tejhozama 5019 kilogramm, A vállalat gazdaságának száz hektár szántóra eső tejtermelése 33 000 liter, tehát 2000 literrel több, mint az országos hírű Mező-' hegyesi Állami Gazdaságé, ahol is ez a viszonyszám 31 000 liternek felel meg. A jövő hét elején megnyílik a szekszárdi újvárosi szövetkezeti önkiszolgáló bolt Vetik az őszi árpát, előkészítették a talajt a búzavetéshez az alsónánai Béke Tsz-ben Á Sertéstenyésztő Vállalat 100 hektár szántóra eső tejtermelése meghaladja a Mezőhegyesi Állami Gazdaságét Szüret előtt a hegyoldalon gyasztási cikkek termelésében 45 —50 százalékos emelkedést tervezünk.« A termelési eszközök termelésének elsődleges fejlesztése nyújt szilárd alapot a köny- nyűipar folyamatos fejlődéséhez és a mezőgazdaság termelőeszközökkel való ellátásához. Az ipari termelés növekedését elsősorban a munkatermelékenység emelkedésével érjük el. Mit jelent ez? Azt, hogy egy-egy dolgozó azonos idő alatt, ugyanakkora erőkifejtéssel 1965-ben 37— 40 százalékkal több munkadarabot fog elkészíteni, mint 1958- ban. Nyilvánvaló, hogy ez a feladat iparunk műszaki színvonalának emelését, a termelés szervezésének, a gazdasági vezetésnek jelentős megjavítását, a szaktudás növelését követeli meg. Rendkívül fontos, hogy az üzemek vezetői és munkásai a termelékenység emelésére irányuló törekvésükben mindig a népgazdaság egészét és ne a szűk szakmai érdeket, vagy éppen a rosszul felfogott egyéni érdeket vegyék figyelembe. Ha ugyanis például a konfekcióiparban száz kabát kiszabási idejét úgy rövidítik meg, hogy az anyaghulladék két órányi társadalmi munkát, megtestesítő szövetmennyiséggel növekszik, akkor népgazdasági szinten a termelékenység nem emelkedett, hanem csökkent. Vállalatainknak tehát az anyagi ösztönzés olyan módszereit kell alkalmazniuk, amelyek a termelés növelése mellett a népgazdaság minőségi mutatóiban: a társadalmi munka termelékenységének emelésében, az önköltség csökkentésében, a minőségi színvonal javításában is előrehaladást biztosítanak. Iparunk i’yen irányú fejlődése teszi lehetővé, hogy »a még egyénileg dolgozó parasztokat meggyőzve, velük cgyü.-működve a következő években befejezzük a mezőgazdaság szocialista átszervezését.*« Az irányelvek kimondják, hogy »Az egyénileg dolgozó parasztság anyagi, érdekeltségét termelése fejlesztésében biztosítani kell a második ötéves terv időszakában is«, de határozottan leszögezik, hogy a termelés gyors és nagyarányú növelését csak a kisparcellák nagyüzembe egyesítésével érhetjük el, mert csak ez teszi lehetővé a modern technika és tudomány alkalmazását a mezőgazdaságban. A korszerű nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges feltételeket biztosítva, a mezőgazdasági termelés szerkezetének belterjes irányú átalakításával emelhetjük a mezőgazdaság termelését az 1961— 65. évekre az 1954—58-as évek átlagához képest mintegy 30—32 százalékkal magasabbra. Az Ipar és a mezőgazdaság arányos fejlődése teremti meg az alapot az egy főre eső reáljövedelem 26—29 százalékos emelkedésére, azaz arra, hogy az ország minden lakosa, kereső és eltartott egyaránt a mainál ennyivel több fogyasztási cikket vásárolhasson. A párt irányelvei gondoskodnak arról is, hogy a »dolgozók megnövekedett pénzjövedelmükből elegendő mennyiségben, megfelelő minőségben és választékban vásárolhassák meg a kívánt árukat.« A lakosság fogyasztási alapja 40—45 százalékkal emelkedik, az egy főre eső fogyasztás cukorból 26 kg-ról 31 kg-ra, húsból 44 kg-ról 52 kg-ra nő. Az életszínvonal örvendetesen gyorsütemű emelkedését tükrözik a tervjavaslatnak számadatai a tartós fogyasztási cikkek forgalmának növelésére vonatkozóan. A személyi közlekedés fejlesztésére öt év alatt 300 000 motorkerékpárt és 39 000 személyautót, a nők háztartási munkájának megkönnyítésére 150 000 villamos hűtőszekrényt és 460 000 mosógépet, a kulturális fejlődés előmozdítása- ' ra 450 000 televíziós készüléket kell forgalomba hozni. A réáljö- j vedelem növekedését elsősorban I I béremeléssel és árleszállítással kell biztosítani. • A HEGYOLDALON, amerre az ember szeme ellát, mindenütt szőlővel találkozik. A Sárközi Állami Gazdaságnak itt Bátaszék alatt van a nagyüzemi szőlészete, amely több mint 70 holdon fekszik. A jó közepes termést ígérő tőkéken kívül egyéb látnivaló nem igen van itt ilyenkor. Az a közel száz munkás, aki egész éven át ezt a növényállományt ápolta, most egy rövid időre más elfoglaltságot keresett. Igen, rövid időre, mert egy hét múlva ismét kezdődik a nagy munka, a szüret. Akkor ismét népes lesz a hegyoldal, a szüretelök vidám énekét viszi messzire az őszi. szél. — Mire elérkezik ez az idő, előkészítünk mindent, amit ilyenkor szokás — közli tájékoztatóul Szijjártó János szőlészeti agronómus. S amint a' szőlők között bo- Ivonnunk, ebben az évszakban-zol-.iflan látvány tanúi lehe- ' '' Egymás elé fagott négy varipa s-a'nt vontat a bokáig érő porban. — Hát azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy szánkózáshoz alkalmas az idő. De ennek a 40 hektós hordónak a vontatását csak így tudjuk megoldani — magyarázza Góbi József, a pincemester. A NÉGYLOVAS SZÁNT a megérkezés színhelyéig követtük. Ez pedig egy vadonatúj borospince, ahol a kőművesek most végzik az utolsó simításokat. Az idén már ebben a 2000 hektó bort befogadó pincében tárolják a Sárközi Állami Gazdaság bortermését. De nemcsak a pince új itt, hanem a hordók is. Akkora faedényeket állítottak itt végleges helyükre, hogy minden egyen két hold közepes termést adó szőlő borát képes befogadni. — De vajon megtelnek-e az idén esek a 40—50 hektós hordók? — érdeklődtünk az agro- nómustól. — Ebben, az évben nem lesz olyan jó termés, mint tavaly volt, de panaszra nincs okunk. Annak ellenére, hogy 25 százalékos volt itt. a jégkár, 20 hektót megad átlagban egy hold szőlő termése — hangzott a válasz. A REKORDTERMÉST ADÓ szőlőtőkék azért nem ritkák ebben az évben sem a bátaszé- Iá hegyoldalon. Az egyik piros- szlahkán például 27 szőlőfiirtöt olvastunk meg, olyanokat, amelyek szerényen számolva is meg adják együttesen a 10 liter bort. Mivel a tavalyi tapasztalat szerint nem könnyű szüretelő- ket »szerezni« — azt a kérdést is felvetettük az agronómus- nak, hogy gondoskodtak-e idejében megfelelő létszámú munkásról. — Igen. A gazdaságnak közel 100 szőlőmunkása van, akik tér mészetesen részt vesznek a termés betakarításában. De már Bajáról is ígérkezett séáz középiskolás diák. akiknek a képviselője azt mondta: — Nagy élmény lenne a gyerekeknek a szüret. — Természetesen szívesen látjuk őket is. Mert hiszen az a célunk, hogy az idei jó közepes termést időben, minimális veszteséggel betakarítsuk.