Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-31 / 256. szám

% T 6 TOLNA MEGYEI NfiPÜJSÄO 1959. október Sí. „Megismételt betörés nem kívánt asszisztenciával MM Mindketten fiatalemberek, An­gyal György is, Balogh István is. Okét most nem érdekli a színek­ben tobzódó ősz. Ha arcukra hull egy rőt levél, nem néznek utána. ... természet kezdődő nyugalma és fensége nekik csak alkalom arra, hogy lázas gondolataikat rendezzék. Mit mondjanak, ho­gyan csinálják, hogyan mentsék ami menthető. A nyomozótiszt az első lépéstől az utolsóig »lejátszatja« velük a bűncselekmény elkövetését. Min­den egyes elkövetési mozzanatról fénykép készül. Most dsrül ki, hogy a kihallgatások során iga­zat mondtak-e. Ha a vallomások megegyeznek, a valóságban "le­játszott« részletekkel, akkor az elkövetés módja megnyugtatóan tisztázott. Ezért van nagy jelen­tősége a helyszíni szemlének és ezért nem tudnak ők is gyönyör­ködni az ősz melankolikus szép­ségében. Megérkeztünk a Lisztes völgy­be. Ide jöttek ki ez év áprilisában Angyal György és Balogh István is, miután a Dózsa György utcai lakásukon lerészegedtek és Kuti Terézzel — aki Angyal vadhá- zastársa — összevesztek. Olyan hozzájuk hasonló züllött nősze­mélyeket kerestek, akik hajlan­dók lettek volna velük még ré­szegen is szóbaállni. Itt a város­tól távoleső helyen törvényen kí­vülállóknak képzelték magukat. Felverték az egész napi fáradal- mas munka után, békésen pihenő családok egész sorát. Szélhámos- kodtak, rendőmyomzónak adták ki magukat. Hazafelé menet pe­dig Hemer József présházába »zárlehúzás« útján betörtek. Alacsony, fehérre meszelt prés­ház előtt állunk. — Mutassák meg, hogvan csinálták a zárlehú­zást, de úgy, ahogy akkor volt — adja ki az utasítást a nyomozó- tiszt. Angyal és Balogh egyszerre in­dul a présház felé. Balogh neki­feszíti a vállát az ajtónak. Angyal a keletkezett résen benyúl és elő­ször felül, majd alul kihúzza a rögzítő reteszt. Ezzel az ajtó rög­zített szárnya benyomható és az ajtó máris kinyílik. — Most pedig menjenek be és folytassák az elkezdett műveletet ■— hangzik a határozott parancs. Most egy kicsit megtorpannak. Egyik se akarja a »tulajdonkép­peni lopást« megismételni. Előke­rülnek a vallomások — több mint száz gépelt oldal — és mindjárt tisztázódnak a szerepek. Angyal tölti a bort, Balogh meg világít egy gyertyával. Milyen elgondolkodtató az ilyen lejtőre lépett emberek ér­tékelő képessége. Az ajtó betö­rését, a bor elfogyasztását min­den huza-vona nélkül beismerik. A bornak a demizsonba való be­töltését már letagadják. Nyilván ezt tartják a legsúlyosabbnak. Innen az Angyal szurdikba me­gyünk. Ott szeptember elején dr. Kunczer Jenő, Taksonyi János és Caéh Mihály présházaiba tető­bontás útján törtek be, ahonnan körülbelül 30 liter vörös bort el­loptak. Útközben Angyal Györgytől ér­deklődöm, hogy tulajdonképpen mi késztette őt a bűncselekmé­nyek sorozatos elkövetésére. — Nem tudok elfogadható vá­laszt adni erre. Azt hiszem, csu­pán szórakozásból követtem el a betöréseket és persze a meggon­dolatlanság is közrejátszott — mondja Angyal némi megbánás­sal a hangjában. Balogh már sokkal őszintébb. Ö elmondja, hogy nagyon rászokott az ivásra. Az ivás szenvedélye vitte a bűncselekmények útjára. Naponta három-négy iter bort is megivott, pénze viszont nem volt rá. A borivás iránti vágy kény- szerítőleg hatott rá. — És az erkölcsi élete milyen volt? — kérdezem, látva az irán­tam tanúsított őszinteségét. — Hát igen, az sem volt a leg­jobb. Angyal a lakásán hozott össze különböző büntetett előéle­tű személyekkel. Állandó mun­kahelyem nem volt A gyermek­tartásdíj miatt hagytam ott a leg­utóbbi munkahelyemet is. Még beszélt volna, de már megérkez­tünk az Angyal szurdikba. Angyal és Balogh szakavatott mozdulatokkal megkezdték a tető bontását. Egymás után szedik le a cserepeket és macska ügyesség­gel másznak. Angyal volt az ér­telmi szerzője az olcsónak hitt borivásnalc. Hamar bejutnak a pincébe is. Angyal itt utoljára mégegyszer teleszívhatja az öblös Kőműves, tetőfedő, bádogos, festő, lakatos, villanyszerelő, vízvezetékszerelö, fűtésszerelő szakmunkásokat és segédmun kasokat felvételre keres az fi. M. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, Pécs. Rákó­czi út 56. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. lopót, de a legnagyobb sajnála­tukra ez a bor már nem érint­hette szomjúhozó ajkukat. Még egy felvétel és ezzel ez a tanul­ságos helyszíni szemle be is feje­ződött. A rendőrség alapos és eredmé­nyes munkája nyomán a társa­dalom rövidesen kifejezheti An­gyallal és társával szemben a ma­ga rosszallását. Szekszárd lakói­nak személy és vagyonbiztonsága még szilárdabb lett. Dr. Steinbach János HÍREK — Ügyeletes orvos 1959. no­vember 1-én: Dr. Ferenczy Jó­zsef, Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefonszáma: 25—50. — Lapunk tegnapi számában sajnálatos módon névelírás tör­tént. A fegyelmi bizottság póttag­jaként Sajgó Kálmán szerepel, helyesen Csajbók Kálmán. — Lenin autója. A moszkvai Lihacsov gépkocsigyárban kija­vítják azt a személygépkocsit, amellyel Vlagyimir Iljics Lenin Mit kell tudni a lottó j utalomsorsolásról ? A jutalomsorsolásokat a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság havonta rendezi. A jutalomsorso­lás két főbb munkafolyamatból áll. A hónap utolsó sorsolási nap­ján sorsolás útján dől el, hogy melyik hét szelvényei vesznek részt a jutalomsorsolásban, majd a kisorsolt hét szelvényeiből a következő hónap első pénteki napján húzzák ki a tárgynyerő szelvények számát. Tanácsos az igazolószelvényeket a jutalomsor­solásig megőrizni, mert azzal a heti pénznyereményeken kívül még értékes tárgyak nyerhetők. A jutalomsorsolásról a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság hivata­los nyereményjegyzéket bocsát ki. mely megtekinthető minden OTP-fióknál, totó-lottó kirendelt­ségnél, postahivatalnál" és na­gyobb bizományosoknál. A nyer­tes igazolószelvényt, illetőleg an­nak »Jutalomsorsolás« megjelö­lésű részét a fogadó a sorsolási hónap 20. napjáig beérkezően tar­tozik az OTP-fiókok, totó-lottó ki- rendeltségek, vagy posta útján nevének és személyi igazolványá­ba bejegyzett címének közlése mellett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Szervezési Osztályá­hoz eljuttatni. Az így megadott címre az igazgatóság a sorsolási hónap 25. napjától kezdődően postán küldi ki a nyereményutal­ványokat. Ha az igazolószelvény, illetőleg annak »Jutalomsorsolás« megjelölésű része a sorsolási hó­nap 20. napjáig az igazgatóság­hoz nem érkezik be, a fogadó a nyeremányigényét elveszti. A nyereménytárgyak a szemé­lyi igazolvány egyidejű felmuta­tása mellett, a csemege ajándék- kosár és a lottó-éléskamra utal­ványok kivételével, a Lottó Áru­házban (Bp. VII., Rákóczi u. 36.) vehetők át. A csemege ajándék- kosár és a lottó-éléskamra utal­ványok a Cseme Áruházban (Bp. VII.. Rákóczi u. 50.) válthatók be. Vidéki fogadók kívánságára az áruházak a nyereménytárgyakat a megadott címre megküldik. Er­re vonatkozóan az utalvány hát­oldala részletes felvilágosítást tar­talmaz. A nyereménytárgyat az utalvány kiállításától számított 30 napon belül kell átvenni. Az át nem vett nyeremény tárgyak a legközelebbi jutalomsorsoláson újra kisorsolásra kerülnek. A nyereménytárgyak után nyere­ményilletéket fizetni nem kell, azt az igazgatóság kiegyenlíti. A nyereménytárgyak kicserélésé­re, vagy pénzberil megváltására nincs lehetőség. ,. Apróhirdetések (101) Ha tavasszal építkezni szándé­kozik, már most szerezze be tég­la-, kő- és mészszükságletét a TÜt ZÉP-telepeken. Pécs—Szekszárdi TÜZÉP. (69) Lánynyírógépek, hajvágógépek, borotvák, ollók, húsvágógépek abszolút tökéletes élesítése Kiss József műköszörűs mesternél. Tamási, Szabadság u. 24. (94) Házépítők, figyelem! Gyönyörű vöröskő. Falazó 90 forint, Cikklop 120, Kvadir 200 forint tonnán­ként, vagonba rakva, feladási ál­lomáson, szállítjuk azonnal. Vö­rös Csillag Tsz, Balatonszepezd. (59) Bátaszéken. Bem utca 10. szá­mú ház eladó. (39) Eladó 1600 négyszögöl tanyás szőlő a palánki hegyoldalban. Cím: Müller Henrik kovácsmes­ternél Szekszárd, József u. 31. (104) | Szőlőtörkölyt | “• egészséges nem vizezett, pe- >i» j) l/l nészmentes állapotban mm- -U j < den mennyiségben pálinká- j • ért, vagy készpénz ellenében ! • átvesz naponta reggel 7-től ■ij Epreskerti !j* (99) 8 naponta reggel este 5 óráig az Szeszfőzde, Szekszárd. F.ladó Rózsamájban 552 négy­szögöl elsőrendű szőlő, temető mellett, műútnál. Házhelynek al- k, lmas. Érdeklődni Béri Balogh Á. u. 31. (103) Sürgősen eladó áron alul egy 250-es Viktória motorkerékpár, pótmotorral, jó állapotban. Mó- rágyi péknél. (106) Eladó 125-ös Danuvia motor- kerékpár príma állapotban, 6000 forintért. Cím: Szekszárd, Ka­pisztrán 18. (102) ^OOOQOe©O©OOOO©OOOO0©G KUBIKOSOKAT KERES az Als-jpéli Állami Gazdaság azonnali belépésre árkolási mun­kához. Munkásszállás és étkezési biztosítva, jelentkezés a gazdaság ' központi építőcsopo tjánál. A je- q , lentkezők munkakönyvüket hozzák O magukkal. Cím: NlsÓjéli Állami i Gazdaság Sárszentlörinc vá. Nagydolog »3 i GQOQGOCXDQOQQGÖOOOQÖtXik;-n H A Bonyhádi Cipőgyár keres | cipész szakmunkásokat 35 éves korig. Jelentkezés: 1959 október 31-ig a Cipőgyárnál (93) jjj Értesítjük Tolna megye la- y kosságát, hogy a Dombóvári fii Faipari Ktsz-en belül fit megalakult a kárpitos részleg ij! amely új és javítási kákát vállal.- fii Cím: Dombóvár, Baross 8. Tel.: 13—36. u. fi fi! (105) | járt. A gyárban az eredeti meg­rongálódott alkatrészeknek pon­tosan megfelelő újakat állítanak elő. — Az Állami Gazdaságok Tolna megyei Igazgatósága tegnap egésznapos munkavédelmi anké- tot tartott a Szekszárdi Városi Tanács dísztermében. — Minden idők legdrágább könyve. Egy párizsi kiadó most készül dokumentációt megjelen­tetni a mai idők kultúrájáról. A könyv előállítása 1 900 000 schil- lingbe kerül. Milyen szép lenne — jegyzi meg a Volksstimme —, ha kultúr-dokumentként minden idők legolcsóbb könyvét állítanák elő. E-; esetben biztosan nem kel­lene a kiadónak attól tartania, hogy a mű nem talál vevőre. — Tegnap vették át műszakilag a Szakoson épült új kultúrházat. — Holdig érő szőnyeg. Az el­múlt esztendőben 1979 millió cigarettát gyártottak és valószí­nű, hogy ugyanennyit füstöltek is el. Hogy fogalmunk legyen erről a mennyiségről, képzeljük el, hogy azokból egy több mint két méter széles cigarettaszőnyeget teríthetnénk le a Föld és a Hold közötti távolsággal azonos nagy­ságú területen. — A bonyhádi gimnázium iro­dalmi színpada október 24 én mutatkozott be. Műsorán népi táncok, népi dalok, Valamint klasszikus zeneszámok szerelői­tek. Ezenkívül Sanphó, Dante, Goethe, Berzsenyi, Puskin, Vaj­da, Ady Endre é$ József Attila verseiből adtak elő. Vörösmarty Csongor és Tünde című művé­ből pedig részleteket mutattak be. — Olvad ?. jég. 1960-ban, húsz év után először amerikri turisták látogatnak el a Szovjetunióba rz Argentin és Brazil nevű hajókon. — Pakson csütörtökön Kajári Imre rendőrőrmester, körzet i megbízott egésznapos balesetvé­delmi filmvetítést rendezett a közlekedési balesetek, megelőzése érdekében a tanulóifjúság részé­re A vetítést mintegy 2000 d'ák nézte meg. — A Bonyhádi Zománcgyár dol­gozói a harmadik negyedévben kiemelkedő termelési eredménye­ket értek el. A negyedéves teljes termelést 4,3 százalékkal — négy- százezer forint értékű áru terme­lésével — teljesítették túl. Jelen­tősen nőtt az egv munkás egy napra cső termelési értéke is. Az említett időszak alatt 0,1 száza­lékkal javult az önköltség — a vállaláshoz viszonyítva. — Ijesztő számok. Ez év első felében autóbalesetek következté­ben többen haltak meg az Egye­sült Állomokban, mint gyermek- paralízisben, skarlátban és difté- riában összesen az elmúlt hat év alatt. Az egyik legnagyobb ameri­kai biztosító intézet statisztikai adataiból kitűnik, hogy a balese­tek az előző év első feléhez képeit 5 százalékkal emelkedtek. Tavaly az „utca halottainak"’ száma 37 000 volt, most attól tartanak, hogy ez az Ijesztő szám az év vé­géig eléri a 39 000-et. — ütvén százalékkal emelték a dalmandi Béke Termelőszövetke­zetben a sertés törzsállomány lét­számát egy év alatt saját tenyész­tés által. A szarvasmarhaállo- mánv pedig 100 százalékkal emel­kedett egy év alatt ugyancsak sa­ját tenyésztél utján. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrjts Ferenc Kiadja: a Népúisáq Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztősén és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchényi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents