Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-03 / 232. szám
« 1959. október 3. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG Miért nem épül Simontornyán az új öltöző? A simontornyai sportolók és sportkedvelők tábora a vezetőség tői már hónapokkal ezelőtt értesült, hogy új öltöző épül számukra. Ugyancsak a vezetőségtől nyert értesülés alapján ma már köztudomású a községben, hogy az új öllözöhöz szükséges anyag, pénz, így többek között 50 mázsa cement rendelkezésre áll. A sportkörnek több mint 500 fizető tagja van, akik felajánlották, hogy az öltöző építésénél három napi társadalmi munkát végeznek. Ennek ellenére az öltöző építése még mindig nem kezdőMa játssza le mérkőzését a Szekszárdi Petőfi A vasárnapra kisorsolt NB III-as Kiskunhalasi Dózsa — Szekszárdi Petőfi labdarúgó-mérkőzést közös megegyezéssel ma délután játssza le a két csapat Kiskunhalason. dütt el. Deli György, a Simontornyai BTC elnöke ezzel kapcsolatban a következő felvilágosítást adta: — A bőrgyár tervezői, .technikusai elkészítették az új öliöző és a fürdő tervrajzát, amelyet hj napokkal ezelőtt eljuttattunk az illetékes szervekhez jóváhagyás végett. Sajnos a szakszerűen elkészített és apró részleteiben kidolgozott terveket nem hagyták jóvá, mivel azt nem a tervező iro da készítette el. így hiába van most meg minden szükséges anya gunk, a társadalmi felajánlások, az öltöző építését addig nem kezd hetjük el, amíg azt nem a tervező iroda készíti el számunkra. A legfájóbb az, hogy mindez a sportkörnek több mint 10 000 forintjába kerül majd. Egyelőre megkíséreljük a lehetetlent és igyekszünk engedélyt szerezni a meglévő tervrajzok kivitelezéséhez Budapesten. Amennyiben ez nem sikerül, úgy az új öltöző építésének megkezdése eltolódik. Vasárnapi labdarúgó-műsor NB III. Bajai Építők—Kaposvári Kini- zs' 15 óra (Nagy), Pécsi Vasas- Pécsi BTC 10 (Rolléder), Bácsalmási Petőfi—Bajai Bácska 15 (Bácsván), Csepel Autó—Pécsi Bányász 15 (Szelei), Kiskunhalasi Kinizsi—Székesfehérvári MÁV 15 (Szabó I.), Dombóvár—Bonyhád 15 (Magyar). MEGYEI BAJNOKSÁG Sz. Dózsa—Simontornya 15 óra (Baranya megyei játékvezető, Pető, Kuti), Nagy dörög—Tolna 15 (Farkas X, Kimle, Bencze), Tamási— Iregszemcse 15 (Fejér megyei hármas), Gyönk—Paks 15.30 (Dudás, Váradi, Pogány), Máza— Bátaszék 15.45 (Kleiber, Majoros, Mecseki), Nagymányok—Dombóvár 16 (Bács megyei játékvezető, Ligeti, Németh), Dunaföldvár— Hőgyész 16 (Magyar, Asztalos, Haracsi), Fadd—Döbrököz 15.30 (Saáry, Paulai, Illés). Az ifjúsági mérkőzések a fenti időpontokat megelőzően két órával kezdődnek. JÄRÄSI I. OSZTÁLY Cikó^—Dalmand 15 óra (Bese- nyei, Váradi H.), Nagyvejke— Váralja 14 (Schmierer, Izing), D. Szpartakusz—Győré 13.30 (Nagy G., Paár), Pincehely—Ozora 10.30 (Zsoldos, Havasi), Kisdorog— Kurd 15 (Csuma, Káldi), Sz. Petőfi II.—Zomba 15 (Benke, Széli), Bonyhád II—Kajdacs 15 (Horváth, Kizi), Gerjen—Sióagárd 15 (Szilágyi, Ranga), Dunaszent- györgy—Nagy tormás 15 (Csordás, Pinke), Decs—Bölcske 15.30 (Csi- ma, Patyi), öcsény—Szedres 14.30 (Kuszka, Máté II.). JÁRÁSI II. OSZTÁLY Sz. Szőlőhegy—Als'“’-felvég 15.30 óra (Tövissy), Bogyiszló—Tenge- lic 13 (Bihari Gy.), Bátaszék II.— Báta 15 (Asztalos S.), Tolnasziget—Fadd II. Íj (Andrin), Varsád—Kölesd 15 (Eretnek), Pári— Felsőnyék 15 (Sipos), Magyarke- szi—Nagyszokoly 15 (Fodor). Járási I. osztályú labdarúgó-bajnokság A keleti csoportban újból három mérkőzés elmaradt A járási I. osztályban tovább tart a csapatok önkényeskedése. Annak ellenére, hogy a Megyei Labdarúgó Szövetség a napokban hozott határozatot, amely szerint nem járul hozzá a mérkőzések elhalasztásához, a héten újból három mérkőzés maradt el a keleti csoportban. A kisorsolt Nagytormás—Decs mérkőzésen a decsi csapat nem jelent meg, mivel — állítólag — otthon játszott barátságos mérkőzést. A Szedres—Kajdacs mérkőzésen, bár a kajdacsiak megjelentek, de négy játékosnak nem volt érvényes sportorvosi igazolása, így itt ezért nem játszotrúgót nem engedhetnek pályára). Elmaradt a Szekszárdi Petőfi II. —öcsény mérkőzés. Értesülésünk szerint a két csapat megegyezett későbbi időpontban való lejátszásra. (Ha ez így megy tovább, karácsonykor is elmaradt mérkőzéseket kell játszani.) Eredmények. Keleti csoport: Sióagárd — Dunaszentgyörgy 3:2, Bonyhád II.—Gerjen 2:0, Bölcske —Zomba 2:1, Nagytormás—Decs, Szedres—Kajdacs, Szekszárdi Petőfi II.—Öcsény elmaradt. Nyugati csoport: Győré—Kisdo- rog! 2:2, Váralja—Dombóvári Szpartakusz II. 3:3, Dalmand — Nagyvejke 1:2, Ozora—Cikó 1:1, fennálló rendelkezések érteiméKurd—Pincehely 3:1. A bajn en orvosi igazolás nélkül labda- KELETIC 1. Sióagárd 4 ság állása: ’SOPORT 3 1 9:5 7 2. Bonyhád II. 4 2 2 — 5:3 6 3. Bölcske 4 2 1 1 10:8 5- 4. Dunaszentgyörgy 4 2 1 1 3:3 5 5. Öcsény 3 2 — 1 0:1 4 6. Nagytormás 4 2 — 2 4:7 4 7. Gerjen 4 2 — 2 8:1 2 8. Kajdacs 4 2 — 2 6:1 2 x 9. Szekszárdi Petőfi II. 4 1 — 3 3:3 2 10. Szedres 4 1 — 3 0:6 2 11. Decs 4 1 1 2 0:0 1 X 12. Zomba 3 — — 3 3:8 — NYUGATI ^PORT 1. Cikó 3 2 1 11:3 5 2. Győré 4 1 3 — 3:3 5 3. Dombóvár II. 4 2 1 1 9:10 5 4. Nagyvejke 2 2 — — 3:1 4 5. Váralja 4 1 2 1 13:8 4 C. Ozora 3 1 1 1 6:3 3 7. Kisdorog 2 1 1 — 7:6 3 Kurd 3 1 — 2 5:8 2 9. Dalmand 4 — 1 3 2:10 1 10. Pincehely 3 — — 3 3:10 — Megjegyzés: a = két-két büntetőpont levonva, Holnap kezdődik a gyönki és a tamási járási labdarúgó-bajnokság Á megyei csapatok szereplése otthon és idegenben A gyönki és a tamási járási TST mellett működő labdarúgó szövetségek a napokban készítet- • ték el a járási labdarúgó-bajnokság sorsolását, amelyet az alábbiakban közlünk. GYÖNKIJÁRÁS Október 4: Varsád—Kölesd, Kalaznó—Felsőnána, Diósberény szabadnapos. Október 11: Kölesd—Kalaznó, Diósberény—Varsád, Felsőnána szabadnapos. Október 18: Kalaznó—Diósbarény, Felsőnána—Kölesd, Varsád szabadnapos. Október 25: Diósberény—Felsőnána, Varsád—Kalaznó, Kölesd szabadnapos. November 1: Felsőnána—Varsád, Kölesd—Diósberény, Kalaznó szabadnapos. TAMÁSI JÁRÁS: Október 4: Magyarkeszi— Nagyszokoly, Pár:—Felsőnyék. Október 11: Pári—Magyarkeszi, Felsőnyék—Nagyszokoly. Október 18: Magyarkeszi—Felsőnyék, Nagys-okoly—Pári. Nevezési rekord a holnapi serdülő atlétikai bajnokságra A Megyei Atlétikai -Szövetség 10 napja küldte ki a sportköröknek az október 4-én, vasárnap megrendezésre kerülő megyei serdülő atlétikai bajnokság versenykiírását. Mint a szövetség közölte, a bajnokság iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, amit bizonyít az, hogy közel száz nevezés érkezett péntekig. A versenyre holnap délelőtt 9 órakor kerül sor a szekszárdi sporttelepen. Horgászverseny Szekszárdon A Szekszárdi Sporthorgász Egyesület rendezésében vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel sporthor- gász-versenyre kerül sor Szekszárdon. A megye sporthorgászainak körében nagy érdeklődés nyilvánul meg a holnapi verseny iránt, amelyre tizennégy sporthorgász egyesület küldte el nevezését. A sporthorgász-versenyről lapunk hasábjain részletes tudósítást adunk. A megyei labdarúgó bajnokságban szereplő 16 csapat eredményeit vizsgálva, az otthoni és az idegenbeli szereplést összehasonlítva szinte valamennyi csapatnál alólunk néhány érdekességet. Az eddig lejátszott hét forduló után egyedül csak a bátaszéki csapat áll veretlenül a hazai pályán lejátszott mérkőzések alapján. Az otthon lejátszott mérkőzéseket megnyerte a vasutas csapat. Idegenben azonban már sokkal rosszabbul szerepelnek. Talán csak egyedül a tolnai csapat nyújtott egyenletes teljesítményt az otthoni és az idegenben lejátszott mérkőzéseken. Az eddig megszerzett 12 pont közül hatot hazai, hatot pedig idegenben lejátszott mérkőzéseken szerezte a csapat. A mázai Bányász fiúk is egyenletes teljesítményt nyújtottak az eddigi mérkőzéseken. A megszerezhető 14 pont közül 12 pontot gyűjtött össze eddig a mázai csapat. Általában valamennyi csapatnál a hazai pálya előnye óriási előnyt biztosít. Ez az állítás az alsóbb régiókban található csapatoknál is észlelhető. HAZAI PÁLYÁN 1. Bátaszék 4 4 — — 17:4 8 2. Máza 4 3 I — 18:3 7 3. Tolna 3 3 — — 19:1 6 4. Simontornya 4 3 — i 19:3 6 5. Iregszemcse 4 3 — i 14:11 6 5. Sz. Dózsa 4 2 1 i 19:4 5 7. Dombóvár 3 2 1 — 16:6 5 8. Paks 4 2 1 i 9:4 5 9. Nagymányok 3 2 — i " 7:1 4 10. Dunaföldvár 2 2 — ’— 12:3 4 11. Nagydorog 4 2 — 2 13:15 4 12. Hőgyész 3 1 1 1 10:11 3 13. Gyönk 3 1 — 2 4:10 2 14. Fadd 2 — 1 1 1:2 1 15. Tamási 4 — 1 3 3:15 1 16. Döbrököz 3 — — 3 5:11 — idegenbeli játék valamennyi földvár a 10. helyen áll és az atnál egyszerűen visszaesést gén pályán elért eredmény ek a eredményez. A hazai mérkőzéseken Dunaföldvár, Nagydorog, Iregszemcse még a nagyobb csapatokkal szemben is jól szerepelnek és ezt az is mutatja, hogy otthon 4—6 pontot szereztek, míg idegenben kettőt, illetve egyáltalán nem szereztek pontot. Az ösz- szesített bajnoki tabellán Dunáján táblázatunkon az utolsó. A bajnoki táblázat harmadik helyén Bátaszéket találjuk, míg a vidéki mérkőzéseket mérlegelve, rosszul szerepel a csapat és csak a 7. helyen áll három ponttal. Nagy meglepetés a tavaly jól szerepelt Fadd és Döbrököz igen gyenge szereplése. IDEGENBEN 1. Tolna 4 2 2 — 6:1 6 2. Nagymányok 4 3 — i 14:4 6 3. Dombóvár 3 3 — — 7:6 6 4. Máza 3 2 1 — 9:3 5 5. Paks 3 2 — i 7:4 4 6. Simontornya 3 1 1 i 9:6 3 7. Bátaszék 3 1 1 i 10:9 3 8. Sz. Dózsa 2 1 — i 4:2 2 9. Gyönk 4 1 — 3 6:12 2 10. Iregszemcse 3 1 — 2 5:12 2 11. Fadd 5 — 1 4 8:19 1 12. Döbrököz 4 — 1 3 8:19 1 13. Tamási 3 — — 3 4:23 — 14. Hőgyész 4 — — 4 5:26 — 15. Nagydorog 3 — — 3 2:19 — 16. Dunaföldvár 3 — — 3 1:22 — — Fekete László — Szepesi György élménybeszámolója Szepesi György, a Magyar Rádió népszerű sportriportere csütörtök este közel 300 érdeklődő előtt tartott élménybeszámolót a volt megyeháza patinás nagytermében. Kovács sporttárs megnyitó szavai után Cser János üdvözölte a népszerű sportembert a szekszárdi labdarúgók, sportolók és szurkolók nevében. Cser' János üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy nem mindannyiónknak van módja arra, hogy egy-egy válogatott, vagy fontosabb klubmérkőzésről szerezzünk személyes élményeket, de Szepesi György köz vetítése nyomán mindig ott éreztük magunkat a pályán. Ezután Szepesi György hangulatosan kezdte élménybeszámolóját. Közvetítést adott a szom baton sorrakerülö Kiskunhalasi Dózsa—Szekszárd mérkőzés második félidejének 45. percéről. A közvetítés szerint 0:0-ra áll a mérkőzés és Szloszár veszélyes hazaadása után Cser, Simon, Tancz, Benács és Hóman lábán vándorol végig a labda és Hóman bal lábáról a Dózsa kapujába kerül. (Még álomnak sem volna rossz, hát még valóságnak!). A hangulatos bevezető után a magyar válogatott vasárnapi vereségére tért át. Megállapította, hogy vereségünk teljesen megérdemelt volt, mert kondíció szempontjából messze elmaradtunk az élvonal mögött. Hangoztatta, hogy az utóbbi évek esőben játszott válogatott mérkőzései meny nyíre nem hoztak sikert a számunkra. S vcxituLe^akeJ " &ilu>rtelenségeket, a Csepel kiesését is, a kondicióbeli lemaradásunkkal hozta kapcsolatba. »Az a körülmény, hogy válogatottunk hol kellemes, hol kellemetlen meglepetésekkel szolgál, csak azt mutatja, hogy válogatott csapatunk a középkategóriába esett vissza« — mondotta, majd azt elemezte, hogy miképpen nyerhette volna meg a mérkőzést válogatott együttesünk. Elmondot la, hogy változatlanul fenntartja a sajtómegállapításokkal ellentétben azt a véleményét, hogy Sándor fejesgólja nem volt les és a Magyar Filmhíradó által készített film őt igazolja, mert az egyik szovjet játékos a saját gólvonaláról indul ki Bozsik szabadrúgására és Sándor, valamint a kapu között a kapuson kívül ez a védőjátékos is ott áll. Ezután azt ecsetelte, hogy mennyire szükséges lett volna az, hogy a magyar válogatott ezt a mérkőzését győzelemmel, vagy legalább döntetlennel fejezze be, hiszen ekkor a következő mérkőzéseken is úgy állhatott volna a pályára, mint egy olyan együttes, amely tavaly szeptember óta nem szenvedett vereséget. így sokkal nehezebb lesz majd a belgrádi és az olaszországi mérkőzés. »E pesszimisztikus megállapítások ellenére is határtalanul bízom a magyar labdarúgásban« — jelentette ki, majd arra tért rá, milyen rengeteg a fiatal tehetség, akik között a bajai Dujmovot is felsorolta, azt bizonyítva, hogy az VB. lll-bau is rendkívül sok olyan játékos van, aki könnyen az élvonalba kerülhet. A visszaesés okainak vizsgálatánál elmon dotta, hogy a magyar labdarúgás októberben nemcsak Puskásékat vesztette el, hanem a teljes magyar ifjúsági válogatottat, amely tulajdonképpen még nagyobb veszteség volt a magyar labdarúgás számára. De jó úton halad ennek a veszteségnek a felszámolása. Már van ismét kitűnő ifjúsági válogatottunk, mind nagyobb játékerőt képvisel olimpiai csapatunk és most az a cél, hogy ez az együttes jövőre dobogóra kerüljön, öt-hat év múlva pedig minden lehetőség megvan ahhoz, hogy válogatottunk elérje a régi nagyválogatott színvonalát. Ezután néhány jóhumorú anekdotát mondott el a hallgatóságnak, majd arra bíztatta a jelenlévőket, hogy a továbbiak során kérdezzenek és beszélgetés formájában folytatódjék az est. A beszélgetés során szóba került Puskás, Kocsis, (akiről elmondotta, hogy■ lábát törte) Czibor, Grosics, Szusza, az 1954. évi világbajnokság, a rádió és televízió versengése, a rádióközvetítés szín vonala, végül pedig kijelentette, hogy 5:0-ás vereséget jól közvetíteni lehetetlenség. Jó hangulatban ért véget a közel két órás »beszélgetés«, amelynek során az érdeklődök szívesen hallgatták az egész világot bejárt sportember megnyilatkozásait. . T, U.