Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-27 / 252. szám
I I I i 4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1959. október 27. Cágánytanácskozás Tamásiban Nyugodtan és fegyelmezetten ülnek á meghívott cigányok az asztalok mellett. Vannak vagy százan, a megye legkülönbözőbb cigánytelepeiről. Élénken figyelik az előadást, amit Pánczél Gézáné, a Vöröskereszt megyei titkára tart. Külsejükben, öltözetükben nem elhanyagoltak. Az asszonyok, lányok kimosakodva, cifra ruhákba öltöztek. A férfiak simára borotválva, rendesen felöltözve jöttek el. Többségük külseje, öltözete olyan, mint akármelyik falusi emberé. Jellegzetesen barna arcuk és csillogó fekete szemük az örömtől ragyog. Valamennyien örülnek annak, hogy részt vehetnek ezen a cigánytanácskozáson, amelyet a társadalmi szervek, a Megyei Vöröskereszt, a megyei tanács vb. szociálpolitikai és munkaügyi osztálya hívott egybe a tamási művelődési ház nagytermébe csü törtökön. Büszkén néznek körül a bogyiszlóiak akkor, amikor Orsós Lajos, a Dankó-telepi paprikatermelő cigány szakcsoport elnöke arról számol be, hogy a tavasz óta 22 holdon 12 család közösen gazdálkodik. «-Hat holdon szerződött paprikát termeltünk, 16 mázsát szedtünk le minden holdról. Hat holdon kendert, huszonöt mázsájával, egy holdon cukorrépát, ez 102 mázsát adott. Minden tagunk kapott nyolcszáz négyszögöl háztáji földet. Jövőre is közösen akarunk gazdálkodni. Ha kapnánk még húsz hold földet, átalakulnánk tszcs-vé és ha a gépállomás is segít, nemcsak szer ződött növényeket, hanem a tagok részére hat holdon kenyérnek valót, öt holdon őszi árpát termelünk.« — Ez így igaz — bizonygatja idős Bogdán Ferenc a mellette ülő más falubeli cigánynak, aki kételkedni mer abban, amit Orsós Lajos elmondott. HÄRM AN AZOK KÖZÜL, AKIK RENDSZERESEN DOLGOZNAK Pápai László évek óta a Si- montornyai Bőrgyárban dolgozik feleségével együtt. »Van szép kis házam, földem és a fizetésünkből szépen megélünk. Nem szabad visszaélnünk nekünk cigányoknak a népi demokrácia adta jogokkal. Dolgozzunk szorgal másán, no pazaroljuk a keresetűn két, legyünk igényesek és tanuljunk meg emberhez méltóan élni« — tanácsolta a jelenlévőknek. Balogh Ferenc, a Decs-gyöngyös oldali cigány tanácstag minden szavából a föld iránti szeretet érzése csendül ki. »öregapám valamikor a hátán egy bugyorban hordozta összes vagyonát. Hányódtunk. vetődtünk, vándoroltunk. A felszabadulás után nyolc hold földet kantam. De nemcsak én, hanem a többi gyöngyösoldali cigány család is. Eddig még kiki a maga földjét műveli, de ha nálunk is megalakul a termelőcsoport, mi is szövetkezünk.« Okosan és mindenki számára érthetően beszélt Kerpács János, aki a Zala megyei cigányságot képviselte a tanácskozáson. »A gyengébbeket, az elmaradottakat tanítani kell. Igaza van dr. Olay Andor KÖJÁLL igazgató-főorvosnak, amikor ostorozott bennünket a tisztátalanság, a betegsé gek terjesztése és a részegeskedések miatt.. Szüntessük meg azt, hegy az asszonyaink lehajtott fej • jel kéregessenek, nem beszélve a lopásokról és a kupeckodásról. Dolgozzunk és éljünk becsületesen, akkor nem kell szégyenkeznünk cigány mivoltunk miatt.« Nem volna teljes az igazság, ha nem mondanánk meg azt, hogy a tanácskozáson jónéhányan voltak olyanok is, akikről a beszéd falra hányt borsóként hullott le. A résztvevők között nemcsak rendszeresen munkát végző, kultúrált módon élő cigányok vettek részt és ezek elmondták vélt, vagy valóságban meglévő sérelmeiket, panaszaikat. KÉP AZ ÉLETÜKRŐL Kalányos Sándor meghívására megnéztük a rácvölgyi cigánytelep lakóit. Kalányos Sándornak eddig még egy kisebb méretű szobában lakik a családja, de ez már nem földből összetákolt pút riy hanem téglából épült házacska. »Jövőre nagyobb házat építünk. A gerenda egy része már megvan.« A férj és a nagyobb gyerekek rendszeresen dolgoznak, erdőmunkát végeznek. Megnéztük a kicsiny szobát, amely tiszta. A sarokban vályogtűzhely van. Fekhely és fekhely az egész szoba, a fal mellett a szokásos, fából ácsolt padka, amelyen ülnek, étkeznek és fekszenek. Náluk már nem »hál« senki a csupasz földön. Orsós József, a szomszéd, a tamási Vörös Szikra Tsz tagja. Egy évvel ezelőtt építette fel szoba- konyhás-verandás házát téglából, cseréptetővel. Van berendezésük és rádiójuk és nem is akármilyen, telepes világvevő rádió. Az ősök mesterségét, a teknővájást, a falra kiakasztott kicsiny fateknő, ka nál és melence mutatja. Egy nagy és egy kisebb hegedű van a falon. A két fiú, Pista és Sándor, hegedülni tanulnak. A rácvölgyi cigány családok éle te és jövő tervei a munkára épül nek. A látottak és a velük folytatott beszélgetés is erre utal. Orsós József családjából három férfi a tsz-ben dolgozik. Hétszáz munkaegységük van és a háztáji föld jövedelme, amely a kukori- cagóréban már el is van raktározva. Lesz miből etetni a baromfit és a disznót, nekik nem kell már a máséhoz nyúlni, mert dolgoznak. A MŰVÉSZETÜKRŐL Telt ház előtt mutatkozott be este a három cigány-együttes. A tamási rácvölgyi cigányok kul- túrcsoportjának ez volt az első nyilvános szereplése. Két hét fáradságos munkáját láttuk s ez a Zsubori pedagógus házaspár türelmét és áldozatkészségét testesíti meg. A kezdő együttes munkája itt-ott még botladozott és mégis szép volt a sajátosan zengő bús dallam és pattogó ritmusok, amelyek egymást váltogatták. Ezek jutottak kifejezésre táncokban is. A kéthónapos múltra vissza te- kintő bogyiszlói cigányegyüttes a dalokon és a táncokon kívül két jelenetet is betanult erre az alkalomra Kovács István pedagógus vezetésével. Nagy elismeréssel adóztunk az immár országos hírű bonyhádi ci gányegyüttes szereplésének, melyen már egyáltalán nem látszott meg az élet külső perifériáján ólő cigányok félszegsége. A bonyhádiak már sokszor szerepeltek és vettek részt nyilvános kultúrver- senyeken. Láttunk szép cigánytáncokat és hallottunk eredeti cigány dalokat s azok akik nem a kuriozu mot és az extrát keresték a három cigányegyüttes fellépésében, hanem a sajátos cigány-hagyományokat, élményben volt részük. Pozsonyi Ignácné Növeli az exporf-termeiest a Szekszárdi Cipész Ktsz Az év második felében kezdte meg az export-cipők gyártását a Szekszárdi Cipész Ktsz. A harmadik negyedév folyamán ezerötszáz pór cipőt készítettek a Német Demokratikus Köztársaság részére. A negyedik negyedévi terv szintén ezerötszáz párat irányoz elő, amelynek első szállítmányát — nyolcszáz párat — a jövő héten indítják útnak. Az export-munkával kapcsolatban jelentős cél-gépesítést végeztek a szövetkezetben, jelenleg kilenc cipőipari célgéppel dolgoznak, — köztük stancoló, keresz- tülvarró, talpvarró, talpszélvarró, mángorló és egalizáló géppel — amelyekkel nemcsak termelékenyebbé teszik a munkát, hanem jobb minőségű cipőket is tudnak készíteni. Miután az eddigi szállítmányok ellen semmi kifogás nem merült fel, a jövőre nagyobb feladatokat kapott a szövetkezet. Negyedévenként kétezer pár cipőt fognak készíteni exportra. egyetlen égitesten sem állapították meg az élet nyomait. A jelzések csak a Marsról jöhettek. Vessen csak egy pillantást a térképére: csatornák szelik át hálózatosán. (Rámutatott a Mars térképére, mely a deszkafalon lógott.) Nyilvánvalóan megvan rá a lehetőségük, hogy óriási hatósugarú rádióállomást állítsanak fel. A Mars beszélni akar a Földdel. Eddig még nem tudtunk válaszolni jeleikre. De mi majd ellátogatunk hívásukra. Aligha hihető, hogy a Marson szörnyetegek állítottak fel rádióállomásokat olyan lények, amelyek egyáltalán nem hasonlítanak hozzánk. A Föld és a Mars két egymás közelében keringő kis gömböcske. Ugyanazok a törvények érvényesek rájuk, akárcsak miránk. Az élet porszemei keringenek a világűrben. Ugyanazok a csírák rakódnak le a Marsra, a Földre és kihűlt csillagok miriádjaira. Mindenütt élet születik és az életen mindenütt valami emberféle ural kodik: nem teremtődhet olyan állat, amely tökéletesebb az embernél. — Magával tartok — mondta határozottan a vöröskatona.. — Mikor jelentkezzem a holmimmal? P — Holnap. El kell hogy magyarázzam a gépet. Legyen szíves a nevét. , — Guszev. Alekszej Ivanovics Guszev. — Foglalkozása? Guszev zavartan rápillantott Loszra, szemét az asztalon kopogtató ujjaira meresztette. — Tudóié írni-olvasni —• mondta — meglehetősen értek az autókhoz. Ültem már repülőgépen, mint megfigyelő. Tizennyolc éves korom óta háborúzgatok. Ez valamennyi foglalkozásom. Megsebesültem. Most tartalékos vagyok. — Gyors mozdulattal végighúzta tenyerét a koponyáján, kurtán nevetett. — Hát sok mindent végigcsináltam ez alatt a hét év alatt! őszintén szólva nekem most egy ezredet kéne vezetnem; nyughatatlan a természetem! Véget ért a háború, nem bírok a helyemen maradni, nincs nyugtom. Mintha meg lenne mérgezve bennem minden. Elvezényeltetem ma gam valahova, vagy csak úgy nekiindulok... (Megtörültc a feje- búbját, nevetett). Alapítottam négy köztársaságot, a városiakra már nem is emlékszem. Egyszer összeszedtem vagy háromszáz fiút és elindultunk, hogy fölszabadítsuk Indiát. Szerettünk volna eljutni oda. De a hegyekben szétszóródtunk, viharba kerültünk hegyomlásba, elpusztultak a lovaink. Nem sokan tértünk, vissza onnan. Voltam Mahnónál két hónapig, aztán otthagytam őket..; nem fértem össze a banditákkal... Beléptem a Vörös Hadseregbe. — Kergettem Kievíől a lengyeleket; akkor már Bugyonnij lovashadse- regéhen szolgáltam: »Gyerünk Varsónak!« Utoljára Perekop bevételénél sebesültem meg. Ezután majd egy évig kórházakban hánykolódtam. Végre kiírtak. — Most hová menjek? Belebotlottam egy kislányba. Elvettem feleségül. Derék asszony, fáj is érte a szívem, de nem bírok otthon ülni. Falura menjek? Apám, anyám meghalt, bátyáimat megölték, a föld elvadult. A városban meg nincs mit csinálni. Semmiféle háború, kilátás sincs rá. Vigyen csak magával, Msztyisz- lav Szergejevics. Haszomat veheti a Marson. — Nos, nagyon örülök — mond ta Lösz és kezet nyújtott. — Holnap találkozunk.-- ' (Folytatjuk.) Mátai Antal sírjánál Fiatalok hosszú sora kígyózik a lengyeli temetőben. Akik odaérnek a sírhoz elhelyezik a koszorút, vagy az őszirózsát, néhány pillanatra megállnak néma kegyelettel, aztán mennek tovább, hogy helyet adjanak az utánuk jövőknek. A megye minden pontjáról eljöttek a Kommunista Ifjúsági Szövetség képviselői. Amerre a szem ellát mindenütt fiatalokba ütközik a tekintet. A sírt elborítják a vörös szalagos koszorúk. A földet nem látni körülötte a virág- özöntől. Néma csend üli meg a temetőt. Még a lépések is halkak, ünnepélyesek. Aztán a csendet egy feketeruhás édesanya panaszosan fájdalmas, szívbemarkoló kiáltása hasítja ketté. — Jaj, a fiam! Megölték a fiamat! Az édesanya zokogása hirtelen keletkezett gondolatok özönét ébreszti az emberben. A napsugárban ragyogó októberi vasárnap délelőtt helyébe felrémlik a három év előtti ködös október képe akárcsak egy szégyenteljes és kellemetlen rémkép. Tombolt a bűn és az árulás, az alvilág és az ellenforradalom. Ártatlan emberek halálhörgése keveredett ringyók részeg röhögésével és megcsonkított holttestek je lezték az állattá vedlett ellenforradalmi csőcselék útját. Köd ülte meg azokban a napokban az utcákat, a köd rátelepedett a háztetőkre és belopta magát sokak fejébe is. A hősök dacoltak a szennyes árral és a köddel. A hősök sorában állt ez a huszonegyéves lengyeli parasztfiú is, aki most a sírkőről néz reánk, akik eljöttünk, hogy lerójuk hálánkat és tiszteletünket. Miközben gondolataimmal idáig érek, ismét a fülembe hasít a feketeruhás édesanya vádoló hangja. — Miért kellett megölni a fiamat. hisz olyan jó gyerek volt. .Tó volt. Szerény volt. és végtelenül becsületes. — Eddig még mindenki ezt mondta róla, akivel csak Lengyelen találkoztam. A nevét viselő KISZ-szervezet titkárától, Müller Annuskától hal lottam, hogy Mátai Anti nagyon szerette a virágokat. Otthon, szabadidejében sokat tartózkodott a virágoskertben és gyakran lehetett látni, ahogy a muskátlikat öntözgette. Patton Béla, akinél csak egy évvel volt idősebb, tréíáskedvű barátként emlegette. Nagyon sok viccet tudott mesélni. Szereti^ a társaságot, őt is szerették. Halála előtti napokban a falujában járt. Búcsú volt. Éjjel táncolt a bálban. Aztán elment. Két nap múlva már sebesülten vonszolta magát a pesti utcán. A hiénák hadától nem várhatott kegyelmet. Nem kötözték be. Nem szállították kórházba. Bestiális módon meggyilkolták. Milyen tervei voltak? Talán boldog családi életről ábrándozott még mielőtt az első lövés elcsattant volna! Vajon hová szállt végső sóhaja? A jelen kizökkent gondolataimból. Nézem a kékinges, piros nyakkendős lányokat, fiúkat. Legtöbbjük egészen fiatal. Amikor t meghalt ezeknek a fiataloknak jelentős része még iskolás volt. Ezek azóta fejlődtek, gyermekből ifjúvá és beálltak a sorba. Ezek* nek a fiataloknak mindegyike fogadalmat tett mielőtt a Kommunista Ifjúsági Szövetség piros könyvecskéjét a kezébe vette volna. Az önként vállalt fogadalom nagy dolgokra, elsősorban hűségre kötelez. „Hűség a párthoz, hűség a néphez!” — Ez a hűség nem puszta jelszó. Ez a gyakorlatban nap mint nap beigazolt valóság. A fiatalok, akiket itt a kegyelet és hála napján a sír körül látok a forradalom hétköznapjaiban is igazolják hűségüket. Kiváló munkateljesítményekkel, kitűnő osztályzatokkal és az önkéntes társadalmi munka óráinak ezrével pecsételik meg hűségüket. Mátai Antal is helytállt a hétköznapi munkában, s mert a hétköznapi munka hozzászoktatta a szíves, sokszor fárasztó helytálláshoz, helyt tudott állni a viharban is úgy, ahogy egy ifjú kommunistához illik. Havitól Tibor H A Tolna megyei Népbolt ^ O Vállalat 3 0 | | kép©s£f©t$ | | hmiwv®Mh®{ I x azonnali belépésre felvesz, g 5 Illetmény kollektív szerint, p é Jelentkezés önéletrajzzal a q X Központi Személyzeti ősz- 3 Ö tálynál, Szekszárd, Garay-tér 3 O 3. szám alatt. x | (SS, | D000OOO0GO00O0OOGO0OOO Két perc alatt mesélték Utánam, szól egy férfi az utcán: — Kérni szeretnék valamit, ha lehetséges lenne. — Amennyiben teljesíthető és rajtam múlik, úgy tessék. — Teljesíthető. De hallgassa meg. Tegnap este a körzeti orvos rendelőjének előszobájában várakoztam. Egyszeresek belép két fiatalember. Fejükön diáksapka a szekszárdi közgazdasági technikum jelvényével. Tehát diákok. Rajtuk kívül csak én várokozom, van tehát ülőhely. Leülnek mind a ketten. Csendben várakoznak. Aztán megint nyílik az ajtó. Egy idősebb asszony jön. A diákok azonnal felugranak, felkínálják helyüket. De öröm látni hogyan teszik ezt. Nem hivalkodóan, hogy »most nézzenek meg bennünket, mi vagyunk az udvariasság bajnokai«. Nem úgy, hanem természetesen. Mint akik számára természetes, hogy köszönnek, ha belépnek valahová, természetes, hogy az nősebbeknek felkínáljál: ülőhelyüket. S később azt is természetesnek találták, hogy az idős hölgyet maguk elé- engedjék (nem tanítási idő alatt történt, hárem este, amikor nyilván ők i,s el tudtak volna kén-, zelni jobb »szórakozási«, mint a. körzeti orvosnál várakozni). Es aminek még szemtanúja voltam: egy férfinél:, aki sántított, alig tudott menni segítettek, kivezetlek egészen a kapuig. Csal c azért mondtam el, lássa ilyen fiataljaink is vannak. Nincs igazuk tehát azoknak, akik csal: szidják az ifjúságot, hogy udvariét'an és há- nyaveti a viselkedése, öröm volt látnom ezt e két diákot. Ha lehetne, megkérem, írja meg pár sorban. íme, teljesítettem a kérést. = * —
