Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-24 / 250. szám

1959. október 24. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 2 Az őszi munkák alatt megkétszereződött az újiregi Béke Tsz-ben dolgozók száma Szabó Istvántól, a Tamási Já­rási Pártbizottság titkárától az iránt érdeklődtünk, hogy az őszi vetések és betakarítások idejére melyik közös gazdaságban szer­vezték meg legjobban a munkát. — Az újiregi Békében. Járá­sunkban elsőnek itt végeztek a kalászosok vetésével, ebben a tsz- ben állnak legjobban a kapásnö­vények betakarításával — hang­zott a válasz. ELUTAZTUNK ÜJIREGRE, hogy itt szerzett tapasztalataink közreadásával segítsünk a megye többi termelőszövetkezetének. íme az újiregiek módszerei: A szóbanforgó Béke Tsz tagjai 1156 holdon gazdálkodnak. A szántóterületnek mintegy 30 szá­zalékán termelnek kalászos gabo­nát. Ennek minden munkáját a gépállomással végeztetik el. Ami­kor pedig a gabona vetéstervét elkészítették, a legfőbb szempont az volt, hogy korán lekerülő nö­vények helyére vessék a szemet, mert így idejében, jó magágyat lehet készíteni a gabonának. Ez a módszer jónak bizonyult, mert ez idő szerint a 420 hold egy részén már zöldell, a másik részén pedig csírban van a gabona. A gabonavetés megszervezésé­nél jóval nagyobb gondot okozott a kapásnövények termésének a betakarítása ebben a gazdaságban is. A 150 tagot számláló közös­ségnek többi között a kukoricát 210, a cukorrépát pedig 30 holdon kellett betakarítani. Ezt a mun­kát az elmúlt években jól bevált módszerrel végezték el a szövet­kezetben. A TERÜLETET FELOSZTOTTÁK A TAGOK KÖZÖTT Ennek alapján négy és fél hold föld betakarítása esik minden szövetkezeti parasztra. Maholnap mégis tiszta lesz az újiregi Béke Tsz határa. Ennek pedig az a ma­gyarázata, hogy a közösben nem 150-en, hanem 300-an szorgoskod­nak már több mint egy hónapja. Nem kevés az olyan szövetkezeti tag, aki az őszi munkák idején negyedmagával dolgozik ma is a közösben. Magyar József például feleségével, anyósával és két gyermekével együtt vesz részt a betakarításban. Meg is telt már a most készített két kukoricagóré. De ezt érdemes megnézni egy ki­csit részletesebben is. Ujiregen, mint több tsz-ben, nem volt kukoricatárolásra alkal­mas góré. Építeni akart a szövet­kezet egy modernet, amire az idén sok ok miatt nem kerülhe­tett sor. A kukoricát viszont tá­rolni kell. összeültek hát a szö­vetkezeti parasztok és elhatároz­ták, hogy építenek ők maguk, ami ugyan a maga nemében nem lesz remekmű, de A CÉLNAK MEGFELEL. Építettek is. Dróthálóból és fából már három kukoricagórét létesí­tettek és ezek egyenként öt vagon kukorica tárolására alkalmasak. De még ez is kevésnek bizonyult, mert az idén 25 mázsa a kukorica holdankénti termésátlaga. Építe­nek hát még két górét, amit mi nagyon jónak találunk, a többi, hasonló gonddal küszködő tsz-nek is ajánljuk. Végül néhány mondatban érde­mes szólni a gépállomás és a tsz kapcsolatáról. Az újiregi Béké­ben az a gyakorlat, hogy nem cserélik a traktorosokat. Aki meg­kezdi tavasszal a munkát, az ad­dig nem megy el a tsz-ből, míg az utolsó barázda őszi mélyszán­tást el nem végezte. Persze, a ve­zetőség gondoskodik arról, hogy a traktorosoknak folyamatosan legyen munkájuk Ez a módszer is jónak bizonyult, amit azzal le­het alátámasztani, hogy november 10-ig a mélyszántás is befejeződik az újiregi Béke Tsz-ben. Ennyit láttunk és hallottunk egy nap Ujiregen. És hogy meny­nyire jó, amit ebben a közös gaz­daságban tesznek, azt ezek után döntsék el a megye többi terme­lőszövetkezetében. Ha a mód­szert követendőnek találják, ak­kor kövessék a példát. Erről itt beszélni kell A szomszédom rádiója Terjed a kultúra, növekszik az életszínvonal, „mit az is bizonyít, hogy a szomszédom rádiót vett. Nem tudom, milyen lehet ez a rádió, valószínűleg semmiben sem különbözik többi társától, doboz formája van és hangot ad. A baj éppen az, hogy hangot ad, mégpedig rettenetes hangot, úgy ordít és bőg, hogy nemcsak gaz­dája hallja, hanem én is, sőt az egész környék is. Pedig szomszé­dom nem süket, amint ezt a rádiójából gondolni lehetne, csak egyszerűen szereti a zenét, főleg a cigányzenét, s amikor a hege­dűk és nagybőgők rettenetes or­kánjába belebődül egy komor Harmincnyolc lány férjet, keres Néprajzi szakkör alakult Szálkán Néprajzi szakkör alakult Szál­ltán az általános iskolában. A szakkör tagjai a napokban tar­tották alakuló ülésüket, melyen 16 alapító tag vett részt, s ezen az ülésen megválasztották a szak­kör vezetőségét, valamint meg­beszélték a megoldásra váró leg­fontosabb feladatokat. A szak­kör azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Szálka és környéke hagya­tékait és szellemi hagyományait felkutatja, valamint felgyűjti az őslakosság és betelepültek hagyo­mányait. A gyűjtött anyaggal részt vesznek a Néprajzi Múzeum gyűjtőpályázatán. A szakkör az összegyűjtött anyagot felajánlotta a most léte­sült bonyhádi tájmúzeumnak. T^épzeljen el az olvasó egy olyan termelőszövetkeze­tet, ahol harmincnyolc lány dol­gozik. Nem, nem képzeletre ala­pozott ezen történet, mert mindez valóság. Aparhanton, a Március 15. Termelőszövetkezet­ben ugyanis ez a helyzet. Har­mincnyolc szebbnél-szebb, csino- sabbnál-csinosabb lány dolgozik a szövetkezetben, s valamennyi­nek az a vágya, hogy férjhez men­jen. No, nem egyszerre, de előbb- utóbb. Igen nagy bánata a szö­vetkezetben dolao^ó lányoknak — akikkel a burgonyaföldön sike­rült csak néhány szót váltanom munka közben, míg a kiszántott burgonyát szedték — hogy kevés a legény a közösben. Kevés?... Alig van... Ferenc Rozália, aki valamennyi lány között tán a leg- cserfesebb, a »tragikus« helyze­tet így fogalmazza meg: — Van vagy öt legény, de azok is tizen­öt-tizenhat évesek... Ez valóban kétségbeejtő. Mi lesz az aparhanti lányokkal?... De ha felfigyelünk arra, hogy éppen ma tartanak egy lakodal­mat, éppen ma megy férjhez a tsz egyik lánya, akkor mégis csak arra gondolunk, hogy nem olyan elszomorító a helyzet, mint ahogy a látszat miitatja Ha a faluban, vagy a tsz-ben nincs elég legény, majd jön máshonnét. Van olyan vonzása a jómódú termelőszövet­kezet lánytagjainak, hogy eljön­nek értük a legények más vidék­ről is. A szövetkezet az év végén több mint 47 forintot szándékozik osztani egy munkaegységre. — Kántor Rozáliának 160 munka­egysége van. Ha csak az eddig végzett munkáját számítjuk, ez akkor is hét és félezer forint. Fe­renc Rozália 159, Palkó Zsófia 150, Fauszt Anna 118, Sebestyén Zsuzsa 110 munkaegységet telje­sített eddig. Ha stafirungra kell, hát futja belőle... A burgonyaföldön külön cso­portokba verődve dolgoznak a lá­nyok, s ugyancsak külön az idő­sebb asszonyok, akik azt mond­ják, hogy az ö fiatal éveikben nem volt ilyen hiány legényben. Lehetett még válogatni is. — Most is lehet — jegyzi meg az egyik lány, s ebben a megjegy­zésben benne van az is, hogy akármilyen legényhez azért el se mennének, mert megnéznék ala­posan, hogy kinek adják a kezü­ket. Elvégre is önálló keresettel rendelkeznek. Mégpedig nem is akármilyen keresettel. Aki év vé­gén ezreseket visz haza, annak módjában áll válogatni, még a szomszéd községbeliekből is. b. g. hang, hogy aszongya: ki tanyája ez a nyárfás — végképp elszomo­rodom. A kérdés felesleges és os­toba, az ajtómon névtábla van, amelyről minden kíváncsi kellő felvilágosítást kaphat. A baj persze soha nem jön egyedül, mert — amint erről bár­ki meggyőződhet — a másik szom­szédom viszont a dzsessz-zenét szereti, amihez joga, sőt lehetősé­ge is van, mert neki is van egy rádiója. Na már most, ő is be­kapcsolja a rádióját. Igen ám, de ahhoz, hogy a szomszédból be- hömpölygő cigányzene mellett a tánczenét is lehessen hallani, fel­erősíti a rádióját. Roppant egy­szerű az egész: van a rádión egy kis gomb, amit megfelelően el kell csavarni és kész, már bőg is a masina. Én kettőjük között állok, hol ide fülelek, hol oda, szinte elve­szem a hangok áramlásában. S ekkor mentőötlet jut eszembe. A Kossuth-rádióban ugyanis egy Wagner-operát közvetítenek, a Tannhäusert, amit nagyon szere­tek. Miután nekem is van rádióm, én is elvégzem ezeket az egysze­rű műveleteket: megcsavarok egy gombot, amitől szólni kezd a rádió, aztán megcsavarok még egy gombot, hogy felerősödjék, mert hallani is szeretném. Cso­dálatos dolog ez, kérem Szépen. Három rádió szól körülbelül 60 négyzetméternyi területen, mind­egyik más-más zenét ad, s mind­egyik recseg, ropog, sípol, böm­böl. Most már harsog az utca is, a járókelők meg-megállnak és fel­néznek ablakunkra. A különböző hangok összefolynak, s a rémsé- ges lármában csak úgy tudom hallgatni Wagnert, ha fejemet beledugom saját rádiómba. Nyil­ván két szomszédom is ezt teszi, mert az egyik a cigányzenétől, a másik a Wagnertől mászna a fal­ra. Az élet ilyen — sóhajtjuk va­lamennyien. Persze, lehetne más­milyen is. Ahhoz azonban az kel­lene, hogy egy megadott jelre mind a hárman lehalkítsuk a rádiónkat. Erre azonban nincs mód. (cs) Rossz rádiók kórháza — A tamási RÁVEL-fiókban — * — Jövök érdeklődni, mi van azzal a rádióval? — idősebb néni köszön be a műhelybe. — Készen van. Két alkatrészt kellett benne kicserélni — vála­szol a szerelő, miközben próba­képpen bekapcsolja a készüléket. — Hozzávetőleg hány hónap alatt szándékszik elérni a Marsot? — kérdezte Skiles és a ceruzahe­gyére sandított. — Azt hiszem, kilenc—tíz óra elég lesz. — Aha! — mondta Skiles, az­tán elpirult s állkapocs-csontja megfeszült. — Rendkívül hálás lennék önnek — tette hozzá be­hízelgő udvariassággal — ha bi­zalmára méltatna és komolyan venné interjúnkat. Lösz az asztalra könyökölt, füst felhőbe burkolózott, de szeme ra­gyogása a dohányfüstön is átha­tolt. — Augusztus 18-án a Mars négy venmillió kilométernyire megkö­zelíti a Földet. Ezt az utat kell megtennem. Miből tevődik össze tehát az utam? Először is a Föld légkörének vastagságából: ez het­venöt kilométer. Másodszor a Mars-bolygóig való távolságból, légüres térben: ez negyvenmillió kilométer. Harmadszor a Mars légkörének vastagságából: ez kere ken hatvanöt kilométer. Az én egész repülőutamon lényegileg csak ez a száznegyven kilométeres légköri utazás a fontos. Felállt, kezét nadrágzsebébe mélyesztette, feje eltűnt a homály bán, csak csupasz mellére és kö­nyökéig feltűrt ingujjú szőrös kar jára hullott némi fény. — Repülésnek általában a ma­dár röptét nevezik, a levelek szál­longását, meg a repülőgép repülé­sét. De amiről én beszélek, nem is repülés az, inkább valamiféle úszás a levegőben. A tulajdonkép­peni repülés nem más, mint esés, azaz, amikor egy test valamely, reá ható erő következtében moz­gásba lendül. Itt van például a rakéta. Légüres térben, ahol nincs közegellenállás és a repülést sem­mi sem zavarja, a rakéta egyre fo­kozódó sebességgel halad; a világ­űrben valószínűleg elérhetem a fény sebességét, hacsak valami­lyen mágneses hatás közbe nem avatkozik. Készülékem a rakéta elve szerint készült. A Föld és a Mars atmoszférájában száznegy­ven kilométert kell megtennem. A felszállás és a leszállás másfél órát vesz igénybe. Egy órát szánok rá, hogy kikerüljek a Föld vonzó­erejéből. Utána olyan sebességgel haladhatok a légüres térben, aho­gyan nekem tetszik. Két veszély azonban fenyeget: a renkívüli se­bességtől megpattanhatnak a vér­edények; másodszor: ha óriási se­bességgel repülök neki a Mars lég körének, a levegőtől olyasféle ütést kaphatok, mintha homokba fúródna a gépem. A gép is és mindaz, ami benne van, egy szem- pillantás alatt gázzá válhat. A világűrben égitesteknek, kialaku­latlan vagy elpusztult világoknak repeszei száguldoznak. Amint érintkezésbe kerülnek a levegővel, azonnal elégnek. A levegő szinte áthatolhatatlan páncél. Ámbár a Földön egyszer már átütötte vala­mi ezt a páncélt. Lösz kihúzta a zsebéből a kezét s összeszorított öklét az asztalra, a lámpa alá tette. — Szibériában, az örök jég alól kiástam néhány mammutot, me­lyek a földkéreg repedéseiben pusztultak el. Fű volt a szájuk­ban, valamikor arra legeltek, ahol most az örök jég van. Még ettem is a húsukból. Nem bomolhattak föl, mert néhány nap alatt meg­fagytak és belepte őket a hó. A Föld tengelye nyilvánvalóan egyetlen pillanat alatt eltérült. A Föld összeütközött egy égitesttel, vagy egy másik Holddal, amely kisebb volt ma is meglévő Holdunknál. A Föld vonzásának következtében lezuhant, átütötte a földkérget és eltérítette a Föld tengelyét. Lehet, hogy ettől az ősz szeütközéstől pusztult el az a világrész, amely Afrikától nyu­gatra, az Atlanti-óceánon helyezke dett el. így tehát, hogy a , Mars atmoszférájába jutva, el ne olvad­jak, erősen csökkentenem kell a sebességet. Ennélfogva a légüres térbeli utazásra rászánok hat-hét órát. Néhány év múlva a Marsra utazni semmivel sem lesz bonyolul tabb, mint teszem azt, a Moszk- va-New York-i légiót. (Folytatjuk.)-m a sok drót, ezt nem sze­retem rajta — mondja a néni, miközben egy fekete fej kendőbe kötözi a rádiót. — Hiába, telepes rádió... — Majd ha már Fürgédén is lesz villany, akkor átkereszteltetik, akkor csak egy drót lesz rajta. — Ezt is át lehet szerelni? — Természetesen. — No. akkor majd átszereleltet- jük. — Legyen szíves, írja még alá az átvételt. — Nem nagyon tudom ám, nincs nálam szemüveg — szabad­kozik a néni, majd öreges ákom- bákomokkal leírja a nevét: Pálfi Jánosné. —r Itt, Tamási környékén még elég sok a telepes rádió — ma­gyarázza Riba Pál szerelő. — Baj is van velük éppen elég. Kimerül a fűtőtelep, elvétve lehet csak kapni, aztán gondolják, megfelel a zseblámpaelem is. És az ered­mény? Idő előtt tönkremennek a csövek, előfordul, hogy a készü­lékben valamennyi csövet ki kell cserélni. — Sajnos elég sok a »szakértő« — a motorkerékpárhoz és a rádió­hoz manapság mindenki ért — végig kell csak nézni a régebbi készülékek belsejét. Néha elég helyrépofozni az »amatőr« javítá­sokat... Egy hónap óta működik Ta­másiban a szekszárdi RAVEL-ki- rer.deltség fiókja. Szükség volt a létrehozására, mert a környéken nagyon sok a készülék és javítá­suk esetén a tulajdonosok kény­telenek voltak kontárok kezére bízni. (Tamásiban 1100 körül van a nyilvántartott készülékek szá­ma.) — A szekszárdi kirendeltséget is tehermentesíti ez a műhely — mondja Riba Pál. — Szó van ar­ról, hogy a jövő év elejétől ön­álló kirendeltség lesz és jön ide még egy másik szerelő is. A for­galom? Az inkább reggel bonyo­lódik le és ilyenkor, piacnapokon növekszik meg. Sokan jönnek be vidékről. Az egy hónap alatt mintegy száz készüléket javítot­tam meg, és négy-öt televíziós ké­szüléket. No, ezt a rádiót is ide hozzák... A közeli földművesszövetkezeti áruház egyik eladója nyit be egy Terta-rádióval. — Legyen szíves megnézni, mi baja van ennek a készüléknek. A vevő egy óra múlva jön vissza ér­te... Ez tetszik neki, mert a színe éppen megfelel a bútorához... — Lássuk csak... A szerelő munkához lát. . — No, lám... egy tekercs lesza­kadt, nem nem ez a hiba... Némi vizsgálódás a »mérőmű­szerrel, csipesszel, csavarhúzóval és kiderül a »baj«. Egy tekercs­nél érintkeztek a vezetékszálak. Néhány perc és a rádió máris ki­tűnően szól. — Még csak mi örülünk iga­zán ennek a műhelynek — mond­ja az eladó..— Sokszor előfordul, hogy szállítás közben meghibáso­dik a rádió. Eddig vissza kellett küldözgetnünk, sok felesleges hu­zavonával. Most pedig csak át­szaladunk vele és itt gyorsan megjavítják. B. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents