Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-23 / 249. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. október SS. Számvetés A szövetkezeti község új lehetőségeket táp fel a tömegszervezetek előtt — A dalmandi példa — A termelőszövetkezeti község lehetővé teszi, hogy a lakosságnak szinte minden egyes tagjára kiterjesszék a pártot körülvevő tömegszervezetek befolyásukat. Van nak azonban olyan termelőszövetkezeti községek, ahol a tömegszervezetek még nem ismerték fel az új helyzet nyújtotta előnyöket és tevékenységük ma sem ölel fel jelentősebb tömegeket, mint az átszervezés előtti időkben. Pedig ezekben a községekben is adva vannak a lehetőségek, csak a vezetés gyengesége miatt ma még nem tudják kihasználni őket. Dalmandon élni tudnak AZ Ű.1 HELYZET NYÚJTOTTA LEHETŐSÉGEKKEL. A oártszervezet, amelynek létszáma alig haladja meg az ötvenhat előttinek a felét, ma erősebb, mint amikor nagy taglétszámmal rendelkezett. Erősségét egyrészt annak köszönheti, hogy ötvenhatban megszabadult jó néhány elvtelen karrieristától, másrészt nedig annak, hogy ma már az egész lakosságra kiterjedő tevékenységet folytató tömegszervezetek fogják körül. Hogyan érték el a dalmandi tömegszervezetek azt, hogy a lakosság legszélesebb tömegeit sikerült befolyásolniuk? — Ez a kérdés érdekel leginkább bennünket, mert ha erre a kérdésre megkapjuk a választ, akkor kezünkben van a jó munka „titka", amelynek segítségével a többi szövetkezeti községben is sikerül fellendíteni a tömegszervezetek mun kaját. A dalmandi tömegszervezetek VISZONYLAG KEVÉS LÉTSZÁMMAL és kevés aktívával indultak, de nagy tervek megvalósítását tűzték maguk elé. Programjuk kihatott azokra is, akik kívül álltak a tömegszervezeteken. Ez a gyakorlatban annyit jelentett hogy például a KlSZ-szerve- zet tánccsoportját és színjátszó csoportját nagyobbra méretezte, mint a KISZ-tagság együttvéve. Vagy amikor a szövetkezeti községnek a csócsmunkák idején, vasárnapi napon társadalmi munkásokra volt szükség, akkor a KISZ nemcsak a KISZ-tagokat, hanem a KISZ-en kívüli fiatalokat is moz gósította. így aztán a KISZ tagsági könyvvel nem rendelkezők is végeztek KISZ-munkát s ennek az lett az eredménye, hogy a fiatalság ma már szinte kivétel nélkül tagja az ifjúsági szövetségnek. Kelemen Gáspár, a Hazafias Népfront dalmandi elnöke is hasonló módszerekről számolt be, amikor a Népfront munkájáról beszélt. A novemberben induló alapismereti tanfolyamra, amelyet a Népfront szervez, úgyszólván minden egyes termelőszövetkezeti tagot be akarnak vonni. A tanfolyam fő feladata a számolás-mérés tanítása. Ugyanis a legtöbb vita és félreértés abból keletkezik, hogy a szövetkezeti faluban ma még sokan nincsenek tisztában a munkaegység-számítás és mérés alapvető szabálvaival. A NÉPFRONT egy nagyobbszabású tervet is programjába vett. Az állami gazdaság, a hibridüzem, a gépállomás dolgozóit és a szövetkezeti falu lakosságát egy fürdő építésére mozgósítja a jövő évben. A nagyméretű, nyilvános fürdő, amely a társadalmi összefogásból születik majd, Dalmand egyik büszkesége lesz. A nőtanács már tavaly télen is bevonta a falu asszonyainak több- mint 80 százalékát a főzőtanfolyam és a hímző szakkör munkájába. Az asszonyok részére rendezett tanfolyamokon politikai félórát tartottak minden alkalommal és ezeken a politikai félórákon megtudhatták Dalmand asszonyai, hogy milyen előnyöket ad a nők és a család számára a termelőszövetkezet. Ez egyik oka lett később annak, hogy Dalmand átszervezése gyorsan és zökkenő- mentesen ment. Az idén már az asszonyoknak 95 százalékát vonja be a nőtanács Dalmandon a különböző tanfolyamok és körök munkájába. Hogy Dalmand felnőtt lakosságának csaknem 100 százalékát különböző módon és formában irányítani és nevelni tudják a tömegszervezetek, abban jelentős érdeme van a községi pártszervezetnek is. A pártalapszervezet minden kommunistáin végez tömegszervezeti munkát, s mindegyik rendszeresen beszámol munkáidról. A dalmandi példából a többi szövetkezeti község pártszervezete és tömegszervezetei is sokat tanulhatnak. A lehetőségek máshol is éppenúgy adva vannak, mint Dalmandon, csak élni kell a lehetőségekkel. H. T. Színészek és színésznek, akik nem tudnak fieEetöredni abba, hogy megöregedtek Chico Marx, a híres Marx-fivé- rek egyik tagja angliai vendég- szereplésre utazott, ötnapos fellépése alatt kétszer kapott szívrohamot és orvosa azt tanácsolta a 67 éves művésznek, hogy hagyja abba a szereplést és utazzék vissza Amerikába. Marx nem az egyetlen a színházi világban, aki nem tud beletörődni a korába. A valamikor híres, de kiöregedett színészek ott nyüzsögnek az angol színpadokon és a hollywoodi filmstúdiókban, a varieték tele vannak 60 éven felüli artistákkal. Az 58 éves Gary Cooncr a »Szerelmi délután« című filmben meghódítja a 26 éves Audrev Hepburnt. Clark Gable, aki 53 éves, a »Nápolyi öböl« című filmben elnyeri a 28 éves Sophia Lorent. A 48 éves Robert Taylor szerelmét a »Kilimandzsáró« című filmben a 22 éves Anne Aubrey viszonozza. A kiöregedett filmszínésznők szintén nem akarnak lelépni a színről. Az 51 éves Joan Craw- ford mindig megszerzi magának a kiszemelt partnert, aki többnyire alig 25 éves. A beteg és kifáradt Judy Garland is jobban tette volna, ha tíz évvel ezelőtt nyugalomba vonul. — A 60 éves Maurice Chevalier azon kevesek közé tartozik, akik öreg korukban is vonzóak. Ö azonban beismeri, hogy megöregedett. barna szemében — akárcsak a fiatalasszonyéban — különös szik ra villcgott (Skiles már régen ész revette ezt a szikrát az orosz szemekben, még írt is róla 'egyik cik kében: »...szemük meghatározhatatlan jellege, az a csúfondáros- ság, elszántság és érthetetlen fölény, amely szemükben bujkál, a lehető legzavaróbb benyomást teszi az európai emberre.«) — Az ember kapja magát, azt’ megy vele, ennyi az egész — szólalt meg ismét a katona, nyíltszívűén nevetett s közben gyors pillantással tetőtől talpig végigmérte Skilest. Egyszerre csak clkomorodott, arcáról eitűnt a mosoly. Figyelmesen rápillantott a mezítlábas asszonykára, aki még mindig ott álldogált mozdulatlanul a túlsó oldalon, kosara mellett. A katona intett és átszólt hozzá: — Mit ücsörögsz ott, Masa? (Az asszonyka felpillantott.) Eridj csak haza. (Az asszonyka odébb csúsztatta poros kis lábát, sóhajtott és lehorgasztotta fejét.) Eridj csak, eridj, mindjárt megyek én is. A fiatalasszony fölemelte kosarát és odébbáilt. A katona ismét megszólalt: — Leszereltek a sebesülésem miatt. Tartalékos lettem. Tengek- lengek, böngészem a hirdetéseket, majd megvesz az unalom. — Jelentkezik erre a hirdetésre? — kérdezte Skiles. — Hogyne. — De hiszen ez puszta fecsegés: ötvenmillió kilométert repülni, légüres térben! — Nem mondom, jó messze van. — Aki ezt írta. vagy szélhámos vagy őrült. — Az is lehet. Skiles összevonta a szemöldökét és rámeredt a katonára, aki eközben csúfondáros, érthetetlen fölénnyel méregette. Aztán nagyot fújt mérgében s elindult a Néva felé. Határozott, hosszú lép tekkel ment. A téren leült egy padra, a zsebébe nyúlt, ahol a megrögzött dohányosok és gyakorlatias emberek módján csoma- golatlanul tartogatta a dohányt. Hüvelykujjának egyetlen mozdulatával megtömte pipáját, rágyújtott és kinyújtotta a lábát. Néhány szó a Nobel-díjról Az első Nobel-díjat 1901-ben Wilhelm Konrad Röntgen német tudós kapta a röntgensugarak felfedezéséért. Azóta a Nobel-alapít- vány 247 díjat osztott ki, összesen 36 263 505 svéd korona értékben. Ez az összeg jóval több, mint az a vagyon amelyet 1896-ban a dinamit svéd felfedezője az alapítványra hagyott. Az eredeti összeget, 31 225 000 svéd koronát ugyanis Nobel végrendelete értelmében kötvényekbe fektették és ezeknek kamatait osztják ki évente díjak formájában. Mivel azonban a svéd korona értéke az elmúlt 58 évben erősen esett, a jelenleg kiosztásra kerülő Nobel-díj kb. csak egyharma- dát éri annak a díjnak, amit 1901-ben Röntgen kapott. Susogtak a téren az öreg* hársfák. Nedves, meleg volt a levegő. Skileson kívül egyetlen lélek tar tózkodott csak a téren: egy kisfiú, aki alighanem már jóideje egy szál összemocskolódott, pety- tyes ingben üldögélt egy homokbuckán. A szél meg-meglibben- tette selymes-szőke haját. Markában zsineget szorongatott, amelynek másik vége egy borzas, vén holló lábára volt rátekerve. A holló elégedetlenül és berzenkedve üldögélt s akárcsak a kisfiú, Skilesra meredt. Hirtelen — .egy pillanatig tarlóit az egész — Skiles úgy érezte, hogy köd ereszkedik az agyára, szédülés fogja el: hátha mindez csak álom?... A kisfiú, a holló, a lakatlan házak, a néptelen utcák, a járókelők furcsa pillantása és a falra szögezett hirdetés, amely a Marsba hívta az embereket. Skiles mélyen leszítta az erős dohány füstjét. Zsebéből előszedte Petrográd térképét és addig húzogatta rajta pipája szopóká- ját, míg meg nem találta a Zsda- nov-rakpartot. (Folytatjuk.) — Az utolsó napok a termelésben — mondja az egyik munkás a Mázai Téglagyárban. Az utolsó napok, mert az éjszakák már hűvösek, s nem ritka, amikor a hőmérő a fokokat mínuszban mutatja. S ez azt jelenti, hogy téglát gyártani már nem szabad, mert szétfagy a vizes-sáros agyag-, massza, még mielőtt téglává válhatna. Lényegében az évet befejezettnek kell tekinteni Mázán. És ha a naptár szerint még távol van az 1960-as év küszöbe, de számvetést már lehet készíteni arról, hogy dolgoztak az idén. Annak idején, szeptember közepén lapunkban is közöltük, hogy teljesítették az éves tervet Mázán, és újabb feladatot kapta!:. Az idei év nehéz volt. Sokszor kellett a munkát abbahagyni, mert zivatar szakadt a lerakók nyakába és órákig kellett állni, mire újból indulhatott a gén. Üzemzavar is éppen csak az időjárás miatt volt. A gép működött egész évben. A legfontosabb számvetést most készítik a gyárban: értékelik a kongresszusi versenyt! A tavasz- szal, amikor a párt felhívásának híre eljutott Mázára, itt is üzemértekezleten beszélték meg, m:t tudnak tenni azért, hogy a part által javasolt célokat elérjék még az idén. S ez sikerült. Hisz »csak« négyszázezer tégla terven felüli elkészítését vállalták, és már most a félmillton túl járnak. És van remény arra is, ho<*v ez még szaporodni fog, mert ha kell, a hajnali órákban kukoricaszárral olyan füsterdőt borítanak a szá- rítótér fölé, hogy a talajmenti fagy nem tud kárt tenni a nyerstéglában. Két munkás három napig ennek érdekében kukorica- szárt vágott a gyár körüli földeken. és néhány esetben már az éjjeliőr — a hőmérőt is figyelnie Ki ne ismerné Szekszárdon, a Garay téren a Szekszárdi Cipész Ktsz átvevőhelyisógét? — Hisz az egyike a város legforgalmasabb »boltjainak«, ahol naponta több százan fordulnak meg. Ki új cipőt rendel, ki rossz cipői hoz javításra, vagy az elkészült cipőt viszi el. A kisebb javítást meg is lehet várni, két cipész itt a helyszínen, azonnal elvégzi az orr- vagy sarokvas felverést, a pár perces egyéb munkát. Népszerű ez a kis bolt Szekszárdon, egyre nagyobb a forgalma. Míg a múlt év szeptemberében ezerkétszáz pár cipőt hoztak ide »nagyobb« javításra — ami átkerült a szövetkezet üzemébe — négyszáz körül volt a »gyorsjavítások« száma, a múlt hónapban viszont ez már ezerhétszázat, illetve nyolcszázat tett ki. összesen kettőezerötszáz pár cipő ki- sebb-nagyobb »betegségét« orvosolta az a harminc munkás, akik a szövetkezetben a javításokkal foglalkoznak. Nem cső da hát, hogy néha baj van a határidővel, és bizony bosz- szúságot okoz a megrendelőnek, ha közlik vele, hogy csak két hét múlva lesz készen a javítás. Hiszen kell a kijavított cipő — bár ritka az olyan megrendelő, aki erre az időre ne tudna másik lábbelit felhúzni. De most nem ezekről van szó. Ahogyan nő a szövetkezet javító részlegének a forgalma, egyre több az olyan cipő, ami kijavítás után hiába várja gazdáját, a gazda nem jelentkezik. Az álvevőhelyiségnek tele vannak a polcai ilyen lábbelikkel. Nincs hova tegyék az újabbakat. A műhelyben, raktárban is kevés a hely. Ezért egyre nagyobb gondot jelent a szövetkezetnek, hova tegye ezeket a elnökét. A napokban az átvevőből százhúsz pár olyan cipőt, csizmát hoztak vissza a raktárba, amelyiknek gazdája már egy év óta nem jelentkezik, hogy elvigye. Nézegetem ezeket a cipőket. Egy pár barna, kell éjszaka — keltette fel a gyárvezetőt, meg az »ügyeleteseket«, hogy gyújtsák meg a szárt, füsttel védjék a téglát. A mostani évvégi számvetés szerint ragyogó eredményeket értek el a nyerstéglagyártásban. Ennél jobb eredménnyel az egyesülés üzemei közül talán csak a szekszárdiak dicsekedhetnek. Jól sikerült ezideig a nyerstéglakésn- tés, azonban az égetéssel még jelenleg is baj van. Nem a munkások az okai ennek. Rajtuk nem múlott, hogy a vállalást ne tudjík teljesíteni »naprakészen«. A nyirkos, nedves időjárás miatt volt néhány kamrára való té«la elmaradás. Ugyanis az történt, hogy a szárítófészcrekből a szokásosnál nedvesebb »száraz téglát« hordtak a kemencébe, csak azért, hogy legyen hely a présből kijövő nyerstéglának. És ez a módszer jónak mondható, hisz ennek segítségével értek el kimagasló eredményeket a nyersgvár- tók. Igaz viszont, hoey a tégla minősége romlott, sokkal több az alacsonyabb osztályú tégla, mint amikor szárazát égetnek. A kemencemunkások is azt mondják, hogy az év végéig még teljesíteni tudják felajánlásukat. Az alig több mint százezer tégla hiány nem sok, ezt pótolni egy hónán alatt lehet, és még a naptári év végéig többlet is lesz. Közel hét és félmillió téglát készítettek a mázai gyárban. Ezer tégla után a nyersgyártó brigád 43 forint 23 fillért kap, munkásonként ez több mint tizennégyezer forint munkabér. A számvetéshez ez is hozzátartozik. És az is, hogy a kiváló termelési eredményekhez Bálint István, Fábián Vince, Szilágyi Zoltán, Szűcs János, Makker Márton adta a legtöbbet. Pj. durábel fiúbakancs, ahogy mond ják '■•■olyan erős, mint a vas«. XJj krupon talp van rajfa. A céduláján az áll, hogy talpalásra, sarokjavításra hozták ide és gazdája az orrára, sarkára is vasat kér. Harminckét forintba kerül a javítása. Tavaly augusztusban készült el, azóta nem jöttek érte. Két pár fehér gyermekcipő — múlt év májusából. Olyan egyformák, hogy bizonyára ikrek a »tulajdonosai«. Mamájuk azért hozta el a. kis cipőcskélzet, hogy kivágassa az orrukat — a gyerekek bi zonyára kinőtték —, de hát úgy látszik, jutott pénz új cipőre is, nem kellett a régi. Egy pár női goyser-cipő 1957 decemberéből. Talpalásra hozták ide, de gazdájának bizonyára szintén került új cipő karácsonyra. Nem jelentkezett a tulajdonosa annak az egy pár erős csizmának sem, amit talpalásra hoztak. Ä szövetkezet hónapokig, sőt egy évnél tovább i,s várt a gazdátlan cipők gazdáira. A javításra munkát, munkabért fordítottak, a javítási költséget viszont nem kapták meg, mi legyen ezgknek a cipőknek, csizmáknak a sorsa? — Más megoldás nincs — mondja Janó György elvtárs, a szövetkezet elnöke, — mint hogy eladjuk őket. A vállalási papíron felhívtuk a megrendelők figyelmét arra, hogy csak hat hónapig vállalunk felelősséget a javításra átvett lábbelikért. Utána értékesítjük. Hát ezeket most el fogjuk adni, még pedig azon az áron, amibe a javítás került. Nemcsak erről a százhúsz párról van szú, hamarosan újabb »leltározást« csinálunk, a félévnél régebbi cipők ugyanerre a sorsra jutnak. Hogy a jövőben ezt elkerüljük, nemrég bevezettük az előlegfizetést. Aki húsz forintnál nagyobb értékű javításra hoz lábbelit 40 százalék előleget kérünk. Akkor talán majd nem marad a nyakunkon. (J) Gazdátlan cipők, csizmák