Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-18 / 219. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. szeptember IS. Érdekességek a 63. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárról Az Építésügyi Minisztérium pavilonja Az idei kiállításon az Építés­ügyi Minisztérium teljesen új vo­nalú ts igen merész szerkezeti megoldással felépített pavilonnal vcs7, részt. Az alátámasztás nél­küli, egységes légterű csarnok azt hangsúlyozza, hogy a nagyüzem­ben rendkívül fontos a termelő­szövetkezeti majorom telepítése. A bejárattal szemben Hódmező­vásárhely régi, szétszórt tanyáit látjuk, de a térképen már meg­jelennek az új termelőszövetke­zet határai is. Az FM Mezőgazda- sági Tervező Vállalata és a Vá­rosépítési Tervező Vállalat terve alapján ez a nagy alföldi mező­város szocialista tsz-várossá ala­kul át. A pavilon nagy súlyt fektet arra, hogy az építőipar miként áll az új tsz-e^ rendelkezésére. Külön grafikonok mutatják az 1959. évi építési beruházások főbb adatait. így például tehén­istállót 117 659 férőhellyel építe­nek. A sertésfiaztatók férőhelye a beruházási tervben 13 998. A bemutatók hangsúlyozzál-., hogy a legolcsóbb épület az, ahol a terméke^ előállítása a legke­vesebbe kerül, illetve ahol iröny- nyebb az ember mindennapi ínun kája. Ezért a gazdaságosság a fű jelszava ennek a modern és mégis olcsó anyagokból épült pa­vilonnak. Műanyag a mezőgazdaságban A Chemolimpex Külkereskedel­mi Vállalat szoros együttműködés ben a Kertészeti Főiskola tan­székével bemutatja a különféle műanyagok külföldön már széles körben elterjedt használatát, a mezőgazdaság területén. A kiál­lítók ebbe a munkába bekap­csolták a Hungária Műanyaggyá­rat is, amely vállalta, hogy foko­zatosan, már ebben az évben meg valósítja a mezőgazdasági igé­nyek kielégítését szolgáló egyes műanyagféleségek gyártását. Egyelőre még importált anyagok­ból bemutatásra kerülnek: hagyo­mányos, vasvázzal készített me­legház, üveg helyett átlátszó mű- anyagfolia alkalmazásával. Hazai gyártású, szétszedhető, tetszés szerint nagyobbítható, alumínium csővázas műanyag borítású me­legház. Hagyományos meleg­ágyaknál üvegezés helyett mű­anyagok alkalmazása. Egyszerű eszközökkel előállított, műanyag fóliával készített melegágyak, hajtatóágyak fedése fóliával. A növényházak üzemeltetésénél legnagyobb költségtényező az üze­mi fűtési költség. Belülről alkal­mazott műanyagfóliával 30 száza­lékkal csökkenthetjük a hőener­gia fogyasztást. A kiállításon bemutatják a kül földön már elterjedt műanyag csősilókat, amelyek egy árbócsze- rű szerkezettel lesznek felhúzva, valamint a legegyszerűbb silózá- si módszereket, félig a földbe süllyesztve, fekete és ezüst mű­anyagfólia alkalmazásával. Csak 3 napig ! Csak 3 napig ! Dunaföldváron a sportpályán 1959. szeptember 19-től 21-ig Előadások : naponta du. fél 4 és este 8 órakor. Aeros nagycirkusz monstre reviije „150 év a porondon“ A berlini, bukaresti, sxófiai, varsói, prágai és budapesti világsiker után Az utóbili 20 év legnagyobb cirkuszélménye! Az Aeros nagycirkusz „Gördülő állatkertje44 350 állattal a világ minden tájáról! Megtekinthető : naponta reggel 9 őrétől este 7 éráig Cirkuss-telefon t 130 Előadások után külön autóbuszjáratok ! Külön kerékpár és motorkerékpár megőrzés! JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATOK: Az „AEROS” Nagycirkusz pénztáránál, Telefon: 130. Az „AEROS” elővételi pénztárkocsinál. Sztálin tér. Az „AEROS” szervezési irodában (Takarékszövetkezet) Sztálin tér 1 Telefon 130 és az üzemi közönségszervezőknél. (71) HÍREK Cassandra szélmalomharca Válasz a szerkesztőségnek „A Népújság augusztus 13-i számában, a Hírek rovatban a „Tilos vagy nem tilos?” című cikk ben helyesen kifogásolták, hogy Bátaszék állomáson helytelen szöveggel feliratozott tábla van felállítva a jogtalanul közlekedői: fi gyelmczte tűsére. Közlöm a Szerkesztőséggel, hogy ezt a táblát eltávolítottul:. Egyébként a valóban helytelen szöveggel azt akartuk kifejezésre juttatni, hogy az állomás egész területén tilos kerékpározni, to­vábbá az utasok részére meg nem nyitott területen gyalogosan sem közlekedhetne]:. Dr. Szabó Tibor MÁV főtanácsos.” * A Pécsi vasútigazgatóság vála­szát minden kommentár nélkül hozzuk olvasóink tudomására, az intézkedéséért ezúttal is köszö­netét mondunk. Szeri:. Cassandra, az angol Daily Mir- ror egyik szerkesztője, szabad­ságát Franciaországban töltötte. Bosszantotta, hogy Franciaország­ban bejelentő lapot kell kitölte­ni a szállodákban — Angliában elegendő a név megjelölése — te­hát elhatározta, hogy megtréfálja a francia rendőrhatóságokat. Minden este egy másik város­ban száll meg, s a legfantaszti­kusabb módon tölti ki bejelentő lapját, ntíközben kíváncsian vár­ja a rendőrség reagálását. A Preneusokban foglalkozásul beír­ta, hogy »óriás« és azt, hogy angol útlevelének száma 1. A kö­vetkező napon miniatűr-festőnek jelentkezett be, »Hüvely Matyi« . # néven, lakik Gulliverben, a Lili­put úton. Grenobleban, egy kis alpesi szállodában, dr. Adenauer bonni kancellárrá változott. Cassandra nem árulja el, mi­lyen neveket szándékszik a jö­vőben még felvenni, de fenn art ja magának a jogot, hogy választ Nehru, Fidel Castro és Valentine* Liberace között. A két első nevet csak hallomásból ismeri ugyan, ellenben az utolsóval egy rágal­mazóéi per alkalmából személye­sen ismerkedett meg. Az ismert amerikai zongorista ugyanis be­perelte őt, s ez a per Cassandra újságjának néhány milliójába ke riilt. Könyvismertetés Thury Zsuzsa: A FRANCIA KISLÁNY (4. kiadás) (Móra) Thury Zsuzsa első ifjúsági re­gényében emlékezetes regényhőst alkotott: Jeanette Rosta-t, a ké­sőbbi Rosta Annuskát. Nem min­dennapi bonyodalmak jutnak sor­sul ennek a tehetséges, mélven- érző, zárkózott és vadóc kislány­nak, aki egy francia bánvász- városkából kerül egy budapesti általános iskola VII. B) osztályá­ba. Hogyan válik a gyanakvó és. scbzettlelkű Jeanette felszaba­dult és vidám Annuskává — er­ről szól Thury Zsuzsa kitűnő leányregénye. A MAGYAR SPORT ÉVKÖNYVE 1959 (Sport) Az 1959-es esztendő a magyar testnevelési és sportmozgalom új­jászervezésének éve. Az évkönyv írásban és képben ad beszámolót az év sporteseményeiről, a test­nevelésre és sportra vonatkozó jelentősebb rendeletekrül, az MTST elnökségének határozatai­ról, a magyar sportolók nemzet­közi szerepléséről. Dr. Lassú György: MIT EGYEN A GYERMEK? (Magyar Vöröskereszt) A népszerű ismertető mű fog­lalkozik a gyermek helyes táp- lálkozásának kérdésével, a kü­lönböző tápanyagok szerepével, s tanácsokat ad arra, hogyan ne­veljük gyermekünket a helyes táplálkozásra. Felsorolja az e té­ren elkövetett hibákat, és közli a különböző ételrecepteket. Apróhirdetések ELADÓ 1 darab lottón nyert Super hűtőszekrény. Érdeklődni telefonon Szekszárd 20—88. (84'. SERTÉS ELLETÖKET, sertés- tenyésztésben jártas 2—3 mun­kaerővel rendelkező családosok fizikai munkára jelentkezhetnek, iakás van. Nagykondái Sertés- tenyésztő. (80) KÖLCSÖN KAPHAT könyvet a Megyei Könyvtártól! Beiratási díj: felnőtteknek évi 3 Ft, tanu­lóknak 1 Ft. Kölcsönzési idő na­ponta 10—13 és 2—7 óráig, ked­den és csütörtökön csak du. 2—7- ig. Címünk: Szekszárd, Széche­nyi u. 48. sz. (83) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős verető: Széli István Terjeszti a Magyar P.-'sta Előfizethető a helyi p'-staMvatalokná* és kézbesítődnél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft — Bővítik a gépparkot a bá­taszéki Kádár Szövetkezetben. Még az idén két egyengető gyalu­gépet állítanak munkába. A gépek üzemeltetésével jelentősen csök­kenteni tudják a hordók gyártási költségét, emellett gyorsabbá vá­lik a munka. — Szeptember 22-én Híres ma­gyar feltalálók címmel Merész Konrád tart ismeretterjesztő elő­adást Bonyhádon a járási művelő­dési házban. — A Tolnai Fémipari és Szerelő KTSZ tagjai csatlakoztak a me­gyei pártbizottság’ által közzétett felhíváshoz: részt vesznek a kong­resszusi versenyzászló elnyerésé­ért indított versenyben. —Nagy sikerrel vendégszerepei Mázán a Nyári Cirkusz. — Az angliai Sutton parkban két font bírsággal sújták a sze­relmespárokat, ha éjszaka el­kapja őket a rendőr. A park ha­lastavaiban tilos a fürdés, viszont aki ezt a szabályt megszegi, csak 5 shilling büntetést fizet. Éppen ezért a szerelmespárok, ha ■ oíobobobcdboio« fi ' ° FIGYELEM! ■ « A földművesszövetkezetek Q U megkezdték a szerződéses m n kövér liba és kövér kacsa ■ átvételét n O u Termelők! ■ 0 m Most állítsák be hízóba a Q libákat és kacsákat, mert ■ * október 10-ig magasabb árat Q 0 kapnak érte. m ■ Az átvételi ár október 10-ig: n 0 liba 19,— Ft, U kacsa 19,— Ft/kg-ként. « Október 11. után: U liba 18,00 Ft, ■ kacsa 19,— Ft/kg-ként. Q Kiskunhalasi ■ Baromfifeldolgozó Q Vállalat ■ * ' itaszéki Kirendeltség fi 0 02) n ■ CD B CD ■ CD ■ CD 1 CD ■ CD ■ CD ■ rendőr közeledtét gyanítják, be' ugranak a tóba, hiszen így sokkal olcsóbban „ússzál: meg” az édes együttlétet. — A kurdi általános iskola tanulói a napokban akarták megtekinteni az Országos Mező- gazdasági Kiállítást. A kirándulá­sokat azonban közbejött okok miatt elhalasztották. Az össze­gyűjtött pénzüket a tanuló!: ta­karékba teszik és a tavasz folya­mán tesznek kirándulást majd a fővárosba. Tavaly Pécs város ne­vezetességeivel ismerkedtek meg a kurdi általános iskolások. — Szégyenlős a fiú. A michi' gani Ann Arbor falucska hp’-nng- tornyában felfedezték, hogy évek óta rejtőzik egy Cseng nevű szin­gapúri diák. Ä falu babonás la­kosai hosszú időn keresztül azt hitték, hogy kísértet jár a hr rang­toronyban. Cseng kijelentett e, hogy 1955-ben menekült a harang- toronyba, miirtán megbukott a michigani egyetem vizsgáján. In­kább ott maradt, nehogy szembe kelljen néznie szülei és barátai megvetésével. — Dunaföldváron mintegy 100 méteres szakaszon útépítést vé­geztek a községfejlesztési alapba) a Homokai köz elnevezésű utcá­ban. — Az egyik nizzai mulató tulajdonosa automatikus láb­masszírozó gépet állított „üzemé­nek” ajtajába. Ha 100 frankot be­dobnak, a gépezet különböző rez­géseket végezve 1 percen kérész' tül szabályszerűen kezeli a csa- csacsában kimerült lábakat. — Évi 603 000 forintot költ az állam a dunaföldvári szociális ott­hon lakóinak teljes ellátására, ru­házatára és a személyzet munka* bérére. — Talált tárgyként egy tejes­kannát szolgáltattak be a Szek­szárdi Városi és Járási Rendőr- kapitányságra. Jogos tulajdonosa átveheti. Ugyancsak itt vehető át egy szemüveg is, amelyet szintén talált tárgyként őriznek. iií 50 munkást a sátor felépítéséhez jó fizetéssel felveszünk. Jelentkezés szeptember 19-én reggel 7 órakor. AEROS NAGYCIRKUSZ Dunaföldváron a sportpályán. 50 munkást a sátor leszereléséhez szeptember 21-én jó fizetéssel felveszünk a sportpályán. AEROS NAGYCIRKUSZ OUNAFÜLOVÁRON

Next

/
Thumbnails
Contents