Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-12 / 214. szám

1959. szeptember 12. TOLNA MEGYEI NfiPÜJSAG 3 Á magyarkeszi kommunisták harca a kishitűség és az elbizakodottság ellen A kishitűség és az elbizakodott­ság két, egymással teljesen ellen­tétes fogalom, mégis mindkettő egy tőről fakad. Mindkét nézet az adott konkrét helyzet rossz értékeléséből származik. A kis- hitűek hibája abból ered, hogy nem bíznak a meglevő erőkben, és lekicsinyítik saját erejüket is, s ezáltal sok esetben teljesen te­hetetlenekké válnak. Akik viszont elbizakodnak, azok túlértékelik az erejüket, fölényesekké, felüle­tesekké lesznek, lekicsinylik az ellenfél erejét és ez miatt munká­jukat eredmények helyett nehéz­ségek és kudarcok kísérik. A napokban Magyarkeszi köz­ségben több kommunistával be­széltem. A beszélgetések során sok mindenre rájöttem. Elém tá­rult egy alapszervezet élete, ame­lyen belül kemény harc folyt a helyes és helytelen nézetek között és ez a harc a helyes nézetek győ­zelmével és a kommunisták közöt­ti egység megteremtésével végző­dött. A magyarkeszi kommunis­táknak a kishitűség és az elbiza­kodottság ellen kellett a legerő­sebb harcot folytatni az utóbbi időben. A kishitűség leküzdése Egy évvel ezelőtt a termelőszö­vetkezet létrehozásával kapcsolat­ban a magyarkeszi kommunisták körében kishitűség uralkodott. Sokan úgy vélték, hogy Ma- gyarkeszin, ahol még szakcsopor­tot sem sikerült soha létrehozni, nincs meg egyáltalán a lehetősége a termelőszövetkezet szervezésé­nek. — Minek kezdjünk neki, úgy sem sikerül. Nem érünk el mást, csak azt, hogy felsülünk vele — sokan beszéltek így az alapszerve­zet tagjai közül. De volt az alapszervezetnek egy másik része is és ez nem így gon­dolkodott. — Magyarkeszin is le­itet szövetkezetei szervezni*, sőt az egész községet szövetkezeti köz­séggé lehet változtatni, csak akar­ni kell, csak össze kell fognunk ennek érdekében elsősorban is ne­künk, kommunistáknak. — Ez volt a véleménye az alapszerve­zet akkor még kisebb, de józanul gondolkodó részének. A vélemények először a vezető­ségen belül is megoszlottak. Ké­sőbb a vezetőségből sikerült ki­űzni a kishitűség szellemét. A vezetőség egységes fellépése kiha­tott a párttagságra. Amikor ez év februárjában megkezdődött az átszervezés, a kommunisták opti­mista lendülettel, egységesen ve­tették bele magukat az átszerve­zés munkájába. A kishitűség szel­lemének kiűzése a pártszervezet­ből nem volt eredménytelen. Rö­vid idő leforgása alatt az egész falu lakossága belépett a szövet­kezetbe. A kommunisták egységes lelkesedése és szervező munkája átragadt a pártonkívüliekre is. Az átszervezés utolsó napjaiban a kommunista népnevelők mellett a pártonkívüli parasztemberek közül is sokan részt vettek a falu újjászervezésének munkájában. Áz elbizakodottság meggátolása A gyors eredmények folytán sokan azok közül, akik tegnap még kishitűek voltak, máról hol­napra elbizakodottakká váltak. A pártszervezeten belül az ön­elégültség, a megnyugvás kezdett úrrá lenni. — Pihentünk a habá­rainkon! — jegyezte meg ezzel az időszakkal kapcsolatban, az egyik magyarkeszi kommunista, keser­nyés tréfálkozással. Pedig az átszervezés nehéz, teljes erőfeszítést kívánó politikai munkáját újabb, nagy jelentőségű politikai munkának kellett volna követnie. A belépési nyilatkozatok kitöl­tésével még nem dőlt el minden. A téli átszervezést a tavaszi be­indulás, az emberek munkára való szervezése, a munkaszerke­zet kialakítása követte. Kósza, rosszindulatú híresztelések kaptak lábra és megzavarták az újdonsült szövetkezeti parasztok fejét. A szövetkezeti vezetők nagy részénél tapasztalatlanság uralkodott, de a vezetők tapasztaltabb része mellől is hiányzott az alapszerve­zet egyöntetű, aktív segítsége. Két hónapon keresztül ment ez így. S amikor már komoly bajok kezdtek mutatkozni az átszerve­zés utáni második hónapban, me­gint összejöttek Magyarkeszi kommunistái, hogy tanácskozza­nak a teendőkről. Az. elbizakodott­ság hangulata csúfos vereséget szenvedett ezen a taggyűlésen. Megindult a község minden ter­melőszövetkezetén belül, a párt­szervezés. A kisebb létszámú, de mozgékonyabb termelőszövetkeze­ti alapszervezetek eredményeseb­ben kezdtek megbirkózni az élet által felvetett új problémákkal. A községi alapszervezet tagjaiból há­rom termelőszövetkezeten belül pártalapszervezet alakult. Uj ta­gokat vettek fel. Megelevenedett a pártélet a szövetkezeten belül. Az ellensé­ges híresztelések hazugságainak leleplezése meggyorsult. A terme­lőszövetkezeti vezetők munkája a kommunisták aktív támogatása folytán megkönnyebbült. Uj ered­mények születtek a szövetkezeti gazdálkodás terén. A magyarkeszi kommunisták sokat tanultak a tapasztalatokból. Vigyáznak, hogy a sikerek ne szül­hessenek elbizakodottságot és éberen ügyelnek arra, hogy a kis­hitűség a jövőben ne üthesse fel a fejét. Ma már tudják, hogy mindkét nézet ellen a legjobb or­vosság az adott konkrét helyzet józan, megfontolt értékelése, vagyis az, hogy magunkról, prob­lémáinkról, ellenfeleinkről se többet, se kevesebbet ne tartsunk soha, mint ami a valóságnak meg­felel. H. T. Erről is beszélni kell Nfugdíjas parasztok Az elmúlt napokban nyug­díjas parasztemberekkel, öreg termelőszövetkezeti tagokkal beszélgettem. Megelégedett, úü- rűs öregség az osztályrészük, küzdelmes életük utolsó szaka­szát megérdemelt megbecsülés­ben élik. Gyermekkoromban élt a fa­lunkban egy öregember, Sán­dor bácsi, aki 40 évig volt út- őr, vagy ahogy nálunk mond­ták: útkaparó, s öregségére nyug díjat kapott az államtól. Ott üldögélt mindig az árokparton egy hatalmas eperfa alatt és állandóan pipázott. — Látjátok ennek futja a do hányra — mondogatta nagy­apám — nyugdíjas, nyugdíjat kap az államtól. Emlékszem még a nyugdíj szó ízére: sóvárgás és keserűség volt benne, mint ahogy az elér­hetetlen vágyakról szokás be­szélni. Igen, nagy becsben állt a szó: nyugdíj, Sándor bácsit is minden öreg parasztember irigyelte a faluban. Amikor megöregedett, tehetetlenné vált, akkor is volt valami a kezé­ben, ami' megadta biztonságát, .öntudatát és nyugalmát. Nem volt sok az a nyugdíj, amit kapott, talán csak a dohányra, meg az egy-két pohár borra, egy-két íéldeci pálinkára futot­ta belőle, de mégsem volt úgy terhűkre a fiataloknak, nem kellett úgy éreznie, hogy sem­mitérő már, mint hogyha még ez a nyugdíja sem lett volna. Nyugdíjas parasztemberek... Uj fogalom, a szocializmus vív­mánya, a termelőszövetkezeti mozgalom egyi], eredménye. A 65/1957. évi törvényerejű ren­deletben szabályozza a nyugdíj jogosultságot a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, s e rendelet nyomán hazánkban több ezer, megyénkben több száz örég tsz-tagból lett nyug­díjas. Keveset beszélünk erről, mintha ezt is már megszoktuk volna, ahogy a szocializmus annyi más nagyszerű vívmá­nyát is megszoktuk. Jóllehet ma még nem sok az a 300— 400 forintos nyugdíj, amit az öreg termelőszövetkezeti tagok kapnak, nem nyújt ez még tel­jes megélhetést, de van és ez a tény, hogy vannak nyugdíjas parasztemberek, nem is kis számban, már önmagában fel­becsülhetetlen jelentőségű. Mi lesz velem, ha öreg le­szek? Ez a kérdés égette a múltban is a parasztembereket. Ezért igyekeztek vagyont gyűj­teni, hogy ne legyenek öreg­ségükre kiszolgáltatva a fiata­loknak, legyen mire támaszkod niok. S ma is felvetődik ez a kérdés a falun, mi lesz velem, ha öreg leszek? A tsz-tagok tudnak már erre is válaszolni: nyugdíjat kapunk, ingyenes or­vosi ellátásban részesülünk, gon doskodik rólunk az egyéneknél mindig erősebb és hatalmasabb közösség. Akit a közösség ere­je és támogatása véd, azt biz­tos, gondtalan öregkor köszön­ti. Nyugdíjas parasztemeberek. Egyre több lesz a számuk, s egyre derűsebb az életük. Érdemes ezen is elgondol­kodni. GYENIS JÁNOS Vihar Furkópusxtán ! Miért utolsók a gyárak versenyében o;azságos-e az értékelés ? — Sajnos utolsók vagyunk az öt gyár kongresszusi versenyében — ezzel fogad a furkópusztai ken As öreg líowács hét haragja Az öreg Kovács Péter két do­log miatt gurul méregbe. Elég, ha Nagy Jóska nevét említik előtte, azonnal pulykavörös lesz s olyan cifra káromkodást ereszt meg, hogy még legedzettebb ivócimbo­rái is elszégyellik magukat. Ha valami vallási ceremóniáról hall, ideges lesz, a bérmálásról meg egyenesen nem tanácsos előtte beszélni. Mint a bikának a vö­rös posztó. Ilyenkor még az ital se ízlik az öregnek, amiből pedig naponta benyakalja a maga adag­ját, ami a kocsmárosok egyöntetű véleménye szerint meghaladja a három litert. A kíváncsiság nem hagyott nyu godni, sikerült konyomoznom az öreg Kovács Péter két dühének okát, amit ím átadok a köztudat­nak. Abban az évben bérmálást tar­tottak nálunk. Amint az már ilyenkor szokásos, a gyermeküket bérmáltatni szándékozó szülők bérmakeresztapák, vagy kereszt­anyák után néztek. így vált leen­dő bérmakeresztapává Nagy'Jós­ka is. Az igazsághoz hozzátarto­zik, hogy csak kényszerűségből, mert testvére tizenkét éves fiát kellett a püspök áldása elé kí­sérnie. A sors, vagy méginkább Nagy Jóska állandó és égető szomjú­sága úgy hozta, hegy a bérmálás napjának reggelén hiába keres­tél,. a keresztapát, az csak nem jött öccsét kísérni. A keresés elő­ször hiábavalónak bizonyult, amíg is végül az egyik eldugott csapszékben ráakadtak. Addig dorgálta a família, míg végül öccse támeg" ásóval elindult a tett színhelye felé. Oda is érkez­tek volna időben, ha útközben nem lett volna vendéglő. De volt és Jóska úgy érezte, szomjúsága teljes csillapítására elengedhetet­lenül szükségeltetik még egy krigli sör. Az egy krigliből kettő lett, végül hat. A bérmálandó öccs ekkor már halálraváltan biz tatta nagybátyját az indulásra, mert mialatt Jóska egy korsó sört leeregetett torkán, addig ne­ki egy nagymálnát kellett meg­innia. Hat pohárnyi pedig még sörből is sok, málnából meg egye nesen elviselhetetlen. Jóska végül is engedett a gye­rek molesztálásának s folytatták útjukat. A gyerek azonban a to­ronyórára pillantva elpityeredett. Fél tízet mutatott az óra, a bér­málás kezdetének időpontja is e' korra volt kitűzve. Tehát el­késtek. Jóska nem zavartatta ma­gát, maradék józanságával átte­kintette a helyzetet, a gyereket betuszkolta egy taxiba és teljes gázt parancsolt. A templom előtt már várakozott a tömeg. A püspököt várták. Ekkor begördült a térre egy tekintélyes sötétkék autó. A sofőr megnyomta a dudát, mire azon­nal utat nyitottak neki s ott állt meg közvetlenül a templomajtó előtt. A hátsó ajtót előzékenyen ki­nyitotta a gépkocsivezető, ahon­nan háttal az embereknek kászá­lódni kezdett egy feketekabátos alak. — A püspök úr! A püspök úr! — morajlottap fel az előállók. So­kan levették" kalapjukat. A leg­közelebb álló öregasszonyok pe­dig egyenesen letérdeltek, várva az áldást. Felesége letérdelni kényszerítette öreg Kovács Pétert is. Az áldás ugyan nem nagyon érdekelte, sokkal világibb dolgok tudták csak felkelteni érdeklődé­sét, de nem mert ujjat húzni éle­te párjával. A kászálódás nagyon sokáig tartott. Az öreg Kovács nem sü­tötte a földre, jobban mondva az aszfaltra a számét, kíváncsian várta a kanonokot. Amikor meg­jelent egy sárga félcipő, fölötte a nylonzokni, s pláne amikor a kö­vetkezőket hallotta az autóból: »ne sírj már, mert úgy pofon­váglak, hogy kiugrálnak a sze­meid!«, kezdett gyanússá válni előtte a dolog. Hát még amikor megjelent előtte az egész alak, akit a püspöknek véltek az ál­dást váró, jámbor hívők... öreg Kovács Péter felugrott. — Ez? Hiszen ez az a zsivány, iszákos Nagy Jóska! Nézd, a szé­gyentelen már ide is autóval hur- coltatja magát. Hogy nem sül ki a szeme... Ezzel úgy elrohant, hogy meg sem állt a legközelebbi csapszé­kig. De az elfogyasztott fröccsök garmada csak mérsékelni tudta dühét, megszüntetni nem, amely tart azóta is, ma is, s bizonyosan mindaddig, míg a lélekharang el nem mondja fölötte az utolsó bú­csúztatót. Hát ez az öreg Kovács Péter két dühének története. A krónikás tanulságot nem lát szükségesnek fűzni az esethez, úgy érzi azzal, hogy elmondta, megtette kötelességét. Parászíai György dergyár vezetője, Halász József. — Utolsók, mert az értékelés nem igazságos — szól közbe a fő­könyvelő. leveleket, kimutatásokat, sta­tisztikai adatokat teregetnek elém, győződjek én is meg az ő igazukról. A gyár központjának egyik dolgozója — három telep gyártásvezetője — Oláh Károly is bekapcsolódik a beszélgetésbe és négyen próbáljuk az igazságot kideríteni. Ez év tavaszán a furkópusz- taiak versenyre hívták a vállalat négy legkisebb üzemét: a fenék­pusztait, a szekszárdit, a kapuvá­rit és a hanságit. A »kihívást« a gyárak vezetői és dolgozói elfo­gadták, ezt közölték is a köz­ponttal. A központ meg a gyára­kat értesítette arról, hogyan ér­tékelik a versenyt és mi lesz az első helyezettek jutalma. A vihart az első és a második negyedéves értékelés váltotta ki Furkópusztán. Igazságtalannak tartják, mert nem a fő tényező­ket vették alapul. A négy té­nyező, mindegyik az adott gyár helyzetét is figyelembe veszi. El­ső látásra igazságosnak is mond­ható. Azonban a második pont vitatható. Ugyanis az egységeon- na alakulása sok tényezőtől függ, Ha példáiul az egyik gyárban sok a beteg, vagy sok a hiányzó és ha a tervezett létszámnál többet foglalkoztatnak, mindjárt keve­sebb pontot kannak a negyed­éves értékeléskor. És azt nem tartják; a furkó- pusztaiak helyesnek, hogy e sze­rint értékeli]- a versenyt. Mert a második negyedévben például ha vonta átlag négy munkás volt be­teg. Viszont azt is elismerik, hogy a nem közvetlen termc- j léssel foglalkozó dolgozókat — | pozdorja- és kenderszállítók — is : igénybe vették üzemi munkára — i beszállítás a törőre stb. és ezek az órák már csökkentették az egységtonnát. Éppen e vl atott pont miatt ’et- tejt a furkópuszlaiak utolsó* a versenyben. Egyébként kiváló ter­melési eredményeik vannak. A tervezett önköltségen belül dol­goznak, jó a szálhozam alakulása is, és kedvező az árbevétel. A másodig negyedévben 1119 íorint 61 fillérben állapítja meg a terv az egy mázsa Készáru előállítá­sát, ezzel szemben 1050 forint 16 fillérbe került egy mázsa előállí­tása. Az árbevétel is kedvező: A tervezett 1231 forintos mázsán« kénti értékesítés helyett 1252 fo­rint 30 fillérért tudták termékü­ket eladni. A többi gyárak en- nél drágábban dolgoznak és ol­csóbban értékesítik árujukat. Te- ; hát a furkópusztaiak sérelme jo- ; gos. De, hogy igazságosak le- ! gyünk, ők is hibásak. Elsősorban abban, hogy amikor a központ ! leküldte az . értékelés módjáról szóló körlevelet, ahhoz nem fűz- i tek megjegyzést. Pedig ha e jo- i gukkal éltek volna, az értékelés j módján lehetett volna változtat­ni. i Most az a helyzet, hogy hiába teljesítik a terv részfeladatait, hiába érnek el a kongresszusi ver senyben jó eredményeket, — de utolsók. Jogosan, úgy érzik, hogy becsületükön esik csorba, ha a , versenyben az értékelés szerint továbbra is az utolsók marad- ; nak. ! A dolog másik oldala az, hogy , a központ a gyárait versenyét hó­napokig értékeli. A másodot ne­gyedéves értékelő körlevelet pél- i dául augusztus 22-én (!) adták fel Budapesten, csaknem kéthó­napos késés ez! S ezen csak a központ munkaügyi osztálya tud változtatni. Ha a- értékelés ké­sik, az észrevételeket is később tudják a gyárai, közölni. Való- . színű megtalálják a módját a Du­nántúl: Rostkikészítő Vállalat ve ' zeiói, hogy igazságot tegyenc* a : verseny értékelésében, az ne kés­ve érkezzen a telepekre és — igazságos döntésükkel le tudják csillapítani a furkópusztai vihart. »- 213. —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents