Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-30 / 229. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. szeptember 30. Szekszárdi Petőfi—Győri ETO 45:43 (17:18) Újabb értékes győző!mát aratott az Sz. Petőfi női kosárlabda-csapata Szekszárd, 200 néző. A szek­szárdi NB II-es női csapat mérkőzésére sokan voltak kíván­csiak és az érdeklődők zsúfolá­sig megtöltötték a közgazdasági technikum tornatermét. A mérkőzés első perceiben nem esik kosár. Még a személyik is rendre kihasználatlanul ma­radnak. Nálunk Gyurcsákná, a győrieknél a 4-es hagyja ki a bűn tetőket. Szép elfutás után Sze- keresné csont nélküli kosarával szerzünk vezetést, majd Simon ér tékesít egy büntetőt. A vezetés hatására fellelkesül a közönség, a csapat pedig fergeteges támadá­sokat vezet, de kétszer is kifordul a gyűrűből a labda, s több hely­zet kihasználatlanul marad. Két személyivel szépítenek a vendé­gek, sőt a vezetést is megszerzik 4:3 arányban. Innen fej-fej mel­letti küzdelem alakul ki. Hol az egyik, hol a másik csapat vezet 1 ponttal. 9:9 után a vendégek percei következnek, azonban csak 13:9-re tudnak elhúzni, Szeke- resné és Simon két pompás ko­sárral egyenlít. Nem változik a helyzet a továbbiakban sem, de a vendégeknek jön ki jobban a lépés, 1 pontos előnnyel fordul­hatnak a második félidőre. A szünet után élénk ■ iramban folytatódik a küzdelem. Fej-fej mellett halad a két csapat, csak a mérkőzés közepén sikerül el­húznunk 8 ponttal. Ekkor Szabó edző az összeszedett sok személyi miatt kénytelen cserékhez folya­modni, de izgalmas vágküzdelem, állandó vezetés után azonban mégiscsak megszületik a második győzelem is az NB II-ben. És ha a lányoknak az eredmé­nyességet is sikerül majd növel­ni, akkor még sok örömet szerez­het az együttes a vúrcs kosárlab­da szurkolóinak. Ezúttal Szeke- resné volt a legeredményesebb 12 pontiak Gyurcsúkné és Simon egyaránt 11 pontot dobott. A vjen dégek legeredményesebb játékosa Nagy volt 11 ponttal. Áz atlétikai egyesületi bajnokság eredményeit a minap értékelte a Magyar Atlétikai Szövetség. Az értékelés szerint a megyében is­mét a Szekszárdi Dózsa atlétái viszik el a pálmát. Különösen az egyéni bajnokságok során szere­peltek jól a szekszárdi sportkör versenyzői. Rajtuk kívül a báta- széki, a sióagárdi, a simontor- nyai, a dunaföldvári és a bony­hádi sportkört találjuk a rang­sorolt sportkörök között. A me­gye rangsorolt sportköreit az alábbi összeállítás tünteti fel: CSAPAT EB Férfiak: 34. Szekszárdi Dózsa, 64. Bátaszéki VSK, 65. Sióagárdi KSK, 74. Dunaföldvári SE, 99. Simcntornyai BTC. Nők 26. Szekszárdi Dózsa, 53. Bátaszéki VSK, 76. Sióagárdi KSK, 93. Simcntornyai BTC, 97. Dunaföldvári SE. EGYÉNI EB Férfiak: 25. Szekszárdi Dózsa, 64. Sióagárdi KSK, 77. Dunaföld­vári SE, 78. Bátaszélíi VSK, 122. Bonyhádi Vasas. Nők: 24. Szekszárdi Dózsa, 82. Eáíaszéki VSK, 91. Sióagárdi KSK, 122. Dunaföldvári SE. Kedves ünnepségre került sor vasárnap délelőtt a Városi Kultúrházban megrende­zett Szekszárdi Dózsa—Pécsi VSK területi csapatbajnok! ökölvívó mérkőzésen. Kálmán, kemény küzdelmet vívott pécsi ellenfelé­vel, aki hárem meneten keresz­tül állta a harcot és csak a har­madik menetben roggyant meg, amire edzője a törülköző bedobá­sával feladta a mérkőzést. Javá­ban ünnepeltek a szekszárdiak üdvöskéjét, amikor Lakos István elvtárs a Szekszárdi Vasipari Vállalat igazgatója a pódiumon termett és néhány keresetlen szó­val átnyújtotta a Dózsa Sport Központ tiszteletdíját: egy érté­kes ólomkirstályvázát Kálmán Jánosnak az idén aratott nagysze­rű győzelmeiért, sportszerű ma­gatartásáért. Az ökölvívás szur­kolói nagy ünneplésben részesí­tették a népszerű versenyzőt. Mi azzal a kívánsággal tolmácsoljuk ugyancsak jókívánságainkat, hogy Leposa Dezső keze nyomán minél több Kálmán Jancsihoz ha­sonló szekszárdi fiú erősítse majd a Szekszárdi Dózsa szépen fejlő­dő ökölvívó csapatát. _______ S zepesi György Szekszárdon Szepesi György, a Magyar Rá­dió népszerű sportbemondója ok­tóber hó 1-én, csütörtökön Szek- szárdra látogat, hogy este 6 órai kezdettel, a veit megyeháza nagy termében találkozzék Szekszárd és környéke sportkedvelőivel és egyrészt élménybeszámolót tart­son, másrészt foglalkozzék a ma­gyar labdarúgás jelenlegi helyze­tével és várható fejlődésével. A Szekszárdi Petőfi vezetősége a város sporttársadalmának egé­szét várja az estre, amely érde- I késnék, színvonalasnak és él- I ménydúsnak ígérkezik. 3ó eredmények a Szekszárdi Dózsa atlétikai versenyén Vasárpop a Szekszárdi Dózsa atlétikai versenyt rendezett, me­lyen a Bajai Építők, Szekszárdi Dózsa, Szekszárdi Gimnázium és a. Palánki Technikum versenyzői (67 fő) állt rajthoz. Az időjárás kedvezett a versenynek, mert mindössze a férfi diszkoszvetés és férfi távolugrás alatt esett az eső. A versenyen több kiemelke­dő eredmény is született. A jobb eredményekről az alábbiakban számolunk be: FÉRFIAK: 100 m síkfutás: 1. Kosztolányi (Sz. Dózsa) 11.3, 2. Aladics (Ba­jai Építők) 12., 3. Bakó (Sz. Dó­zsa) 12.1. Serdülő: 1. Bősz (Szek­szárdi Gimnázium) 12.9, 2. Dési (Szekszárdi Gimnázium) 13.1. 400 m síkfutás: 1. Aladics (Ba­jai Építők) 56.5, 2. Czéh (Szek­szárdi Dózsa) 57. 800 m síkfutás: 1. Kató (Bajai Építők) 2:11.2, 2. Márfai (Bajai Építők) 2:16. Magas: 1. Kasza (Sz. Dózsa) 170. Távol: 1. Márity (Bajai Építők) 569. Serdülő: 1. Szőllősi (Szek­szárdi Dózsa) 553, 2. Bősz (Szek­szárdi Gimnázium) 509. Rúd: 1. Lakos (Szekszárdi Dó­zsa) 320. Súly: 1. Mihályfi (Bajai Épí­tők) 16.17. Serdülő: 1. Erdei (Szekszárdi Dózsa) 11.34, 2. Baky (Palánk) 10.42. Diszkosz: 1. Mihályfi (Bajai Éoítők) 43.95, 2. Doszpod (Szek­szárdi Dózsa) 33.95. Serdülő: 1. Erdei (Szekszárdi Dózsa) 28.42, 2. Konnáth (Szekszárdi Dózsa) 26.54. Gerely serdülő: 1. Bucsányi (Palánk) 36.08, 2. Bukovszky (Szekszárdi Gimnázium) 32.70. Kalapács: 1. Iszlai (Bajai Épí­tők) 44.90. NŐK: 100 m síkfutás: 1. Hamar (Szék szárdi Dózsa) 12.9, 2. Eördögh (Szekszárdi Dózsa) 13.6. 3. Ba­lassa (Szekszárdi Dózsa) 13.8. — Serdülő: 1. Majoros (Bajai Épí­tők) 13.7, 2. Dorogi (Szekszárdi Gimnázium) 14.2. Magas: 1. Győrffy (Szekszárdi Dózsa) 143. Ifjúsági: 1. Eördögh (Szekszárdi Dózsa) 135, 2. Balas­sa (Szekszárdi Dózsa) 135. Serdü­lő: 1. Majoros (Bajai Építők) 146, 2. Ónodi (Bajai Építők) 143, 3. Lehel (Szekszárdi Dózsa) 135. Távol, ifjúsági: 1. Hamar (Szék szárdi Dózsa) 470. Serdülő: 1. Le­hel (Szekszárdi Dózsa) 412, 2. Gulyás (Szekszárdi Dózsa) 438. Súly, ifjúsági: 1. Török (Szek­szárdi Dózsa) 9.63, 2. Márton (Szekszárdi Gimnázium) 9.46. Diszkosz, ifjúsági: 1. Török (Szekszárdi Dózsa) 34.45, 2. Már­ton (Szekszárdi Gimnázium) 27.75. A VIT Jelvényszerző versenyen Hétfőn délután a Tolna me­gyei Tanács Építőipari Vállalatá­nak tanulói zárt, fegyelmezett so­rokban érkeztek a szekszárdi sportpályára. Sípos István a ta­nulók oktatója hamar kiadja a jelszót: »Fiúk bemenni az öltö­zőbe és néhány perc múlva kezd­jük a versenyt.-« ' így is* lett. A 32 ipari tanuló Kardos Györgjr, a Megyei Sport- hivatal dolgozójának irányítása mellett néhányperces bemelegítés után már a VIT jelvényszerző verseny tornagyakorlatait végez­ték. Az Építőipari Vállalat tanu­lói jó kedvvel, örömmel végez­lek a különböző gyakorlatokat. Az egész jelvényszerző versenyt jó hangulat jellemezte. A torna­gyakorlatok után a 100 méteres síkfutásra került sor. ahol Fehér László és Greilich Gyula segít­ségével, Merkl Mária üzemi KISZ titkár jegyzőkönyvvezeté­sével rövid idő alatt valamennyi — Tanulmányi kirándulást szer­vez Soltvadkertre október 4-én a Hazafias Népfront Szekszárd vá­rosi bizottsága és a városi tanács mezőgazdasági osztálya a szék-, szárdi dolgozó parasztok részére. Ennek keretében megismerkednek a atók £z ottani szőlőkultú­rával és borkezelésssl. Indulás va­sárnap reggel fél hat órakor a Garay térről. Részvételi dí.i: 60 forint személyenként. Visszaérke­zés az esti órákban. A kirándu­lásra jelentkezni lehet a népfront városi bizottságánál és a városi tanács mezőgazdasági osztályán október 2-ig. — Ma 20 éve (1939) halt meg Sibmond Elek magyar kutató (született 1863-ban), a hazai ta­lajtan egyik megalapítója. — 1112 könyv áll az olvasók rendelkezésére a Tolnai Textil­gyár könyvtárában. A könyvtár még most, a nagy munkák idején is igen látogatott. A látogatók száma a téli hosszú estéket figye­lembe véve, tovább fog emelked­ni. — Irodalmi színpad alakítását tervezik Vajnai János tanár veze­tésével a paksi gimnázium tanu­lói. A paksi irodalmi színpad elő­reláthatólag október hó folyamán mutatkozik be. — A kongresszusi verseny ed­digi tapasztalatait és a további feladatokat vitatták meg legutóbb a Tolna megyei Épííőmunkások j Szakszervezetének Megyei Elnök­I sége ülésén. | — A dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezetben a talaj­munkák 9C—95 százalékát végzik géppel. Már az idei aratást is 85 százalékban a' gépek felhasználá­sával végezték el. — Közöljük olvasóinkkal, hogy a „Középiskolások” című rovatunk anyagtorlódás miatt holnapi szá­munkban jelenik meg. — Az esztergomi Keresztény Múzeumból 1957 szeptemberében ellopott kisméretű XIV. század­beli táblakép, amely Ézsaiás pró­fétát ábrázolja, a Budapesti Ren­dőrfőkapitányság XIII. kerületi kapitányságának eredményes nyo­mozása folytán éppen két évvel eltűnése után előkerült. A kép valószínűleg a sienai Duccio di Bu.oninsegnának egyik tanítványa tói származik. Tolvaja értékesíte­ni nem tudta és a széles körben közreadott fénykép alapján sike­rült a képnek — amelynek ritka­sága és művészi értéke miatt je­lentős anyagi becse is van — nyo­mára akadni. A képet az eszter­gomi Keresztény Múzeumba való visszajuttatása előtt most Buda­pesten a Szépművészeti Múzeum­ban fogják bemutatni a közönség­nek, melynek körében annak el­tűnése, maid megtalálása is szen­zációt keltett. Megtekinthető szeptember 29-től naponta (hétfő kivételével) 10—18 óráig. Apróhirdetések tanuló lefutotta a 100 métert. Az egyik futamban az apró termetű Farkas József és közel egy mé­terrel magasabb Wittner József került össze és így a humor, a nevetés se hiányzott a verseny­ről. A távolugrást is nagy igyeke­zettel végezték a fiatalok, ahol Zelei István 4.65 métert, míg Vass János 4.70 métert ugrott. Mindkét fiatal bátaszéki. A súlylökés? Ez olyan verseny­szám, ahol a fiatalok megmutat­hatják erejüket. Igyekezett is va­lamennyi messzire eldobni a súlygolyót és itt is néhány jobb eredmény született. Másfélóra el­telte után az Építőipari Vállalat tanulói befejezték a VIT jelvény- szerző versenyt. Kellemesen telt el a mésfélóra, jól esett a sportolás. Máskor is rendezzenek révünkre versenye­ket — kérték a fiatalok. ÚJ fényezett háló eladó, Cím: Csákovits Mözs, Rajk u. 13. (132) ELADÓK tizenhárom méteres épület lakásnak, vagy lebontásra. Szőlőprés tizenkéthektós kád, 700 öl telekkel vagy telek nélkül is. Cím: Wenhardt János Tengelic Kishidja. (134) TOLLAT minden mennyi­ségben átvesz, hívásra házhoz, megy a MÉH! (1) JÁCINT, tulipán, stb virág- hagymákra méltányos árajánlatot küld. Kereső kertész Makó. (131) oeooooyüoooooóóoóüüüüü. Rendeljen mindent egy helyen! Elegáns női ruhák Divatos kosztümök Fehérneműk készítése és ja­vítása, fűzők, melltartók, gyógyhaskötők SZTK és KSZKBI vények beváltása. Hozott anyagból a legkülön­legesebb divat szerint. Azon­kívül gyermek és lányka ru- 3 hák készítése mérsékelt áron. § Szekszárd, Szabó KTSZ ó (122) 3GOOOOÓGGO0OGOOOOOOOO© Már most készítse elő ruháit őssre — télre Férfi ruhák! Felöltők! Kakátok! ELEGÁNS MODELLEK! DIVATOS FAZONOK! MÉRSÉKELT ÄRAK! JÓ MINŐSÉG! Bőr- és műbőrkabátok készí­tése megrendelésre, hozott és saját anyagból. Fiúruhák készítése jutányos áron, rövid határidőre. Azonkívül BM, HlVfr-egyen- ruhák, községi tűzoltói, gát­őri, erdészeti és hivatalss- gédi egyenruhák készítése és alakítása, felszereléssel. Több megrendelés esetén mintakollekcióval vidékre is kimegyünk. Szekszárdi Szabó IÍTSZ (122) ELHELYEZKEDNE 45 éves sok évi főzési gyakorlattal, bölcsődé­be, vagy üzemi konyhára szakács nőnek. Fenyőfa jeligére a Kiadó­ban. (133) GYÚJTSD a vadgesztenyét! Jó pénzt ad érte a MÉH! Kg- ként 34 fillér. (1) Ez úton értesítjük Tisztelt Ve­vőinket, hogy a fűzős részlegünk október 1-ével Széchenyi u. 45— 47. sz. alá költözik (a bútorüzlet mellett az udvarba). Várjuk Tisz­telt Vevőink szíves megrende­lését. Szekszárdi Szabó KTSZ (122i O CD ■ CD ■ CD ■ CD E CD ■ CD ■ (ZTa ^ GYÜMÖLCSSZESZFÖZDE 0 SZEKSZÁRD, " U Epres-kert, telefon: 21-66. U 5 Vállal egyéni gazdáktól is ■ (J előírt feltételek mellett 0 bérfőzést g ■ (gazda-felesfőzést). n Q Főzés-sorrend besorolása vé- f) ■ gett kérjük a termelőit igény- j: n bejelentését személyesen, rí Jjj vagy a fenti telefon alatt U q megtenni. (95) ■ **33 ■ CD ■ CD I CD ■ CD ■ CD ■ C2 ■ ■ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága , és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítő'-nél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents