Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-26 / 226. szám

TOT/NA MEGYEI NEPÜJSAC. 1939. szeptember 29. Tízhónapi börtön Ziegenheim András Varsádon lakik. A felszabadulás előtt gaz­dasági cseléd volt. Azóta állami gazdaságokban dolgozott, most a Hőgyészi Gyapjútermelő Válla­latnál dolgozik, mint hajtó. Há­rom gyermeke van. Bérlőként la­kott egy elhanyagolt, egészségte­len házban. A helyi tanács nem bővelkedett lakásban. Másikat akkor nyomban nem tudott adni. Zicgenheim a tanács kiutaló ha­tározata nélkül beköltözött egy éppen megüresedett házba. Nem törődött a tanács tiltakozásával és azt sem vette figyelembe, hogy a beköltözhető házat a tanács Ta­más Jánosnak szándékozott el­adni. A községi tanács az önkénye­sen beköltözőt beperelte. A bíró­ság a lakás elhagyására kötelez­te, azonban ezzel az ítélettel ő mit sem törődött. Két hónappal később a tanacs elrendelte a ki­lakoltatását. A kilakoltatási el­A tehergépkocsi előtt akart áthajtani Ambrus Antal a Nagytormási Állami Gazdaság tehergépkocsi­ját vezette Aparhant felé. Egy- szercsak arra lett figyelmes, hogy a baloldali lejtős földesút- ról egy kerékpáros hajt lefelé. Mikor a kerékpáros Lőrincz Gás- pámé leért a kövesútig, akkor le­lassított. A gépkocsivezető ebből a lelassításból arra következte­tett, hogy a kerékpáros meg akar állni, s ezért a 40 kilométeres se­bességét nem csökkentette. A kerékpáros azonban hirtelen meg gondolta magát és a gépkocsi előtt át akart jutni. A gépkocsi- vezető, hogy a gázolást elkerülje, a kormányt balra rántotta. A gépkocsi ennek következtében az útpadkán keresztül a rétre sza­ladt. Lőrincz Gáspárné az ijedtségtől elesett és könnyebb sérülést szen­vedett. A tehergépkocsi vezetőjének nem történt baja. járásban — melyet a tanács v. b. elnökhelyettese vezetett — egy hivatalsegéd és Tamás János segédkezett. Még be sem mentek a házba, amikor Ziegsnheim már sértegetni kezdte a hatósági sze­mélyeket. Először szóban, dur­ván bántalmazta az elnökhelyet­test, majd pedig elvakult dühé­ben felkapta a közelben álló vas­villát és beleszórt Tamás János arcába. Tamás könnyebb sérü­lést szenvedett. Az indulatos támadó ezzel a cselekedetével erőszakot köve­tett el a hatósági közegként el­járó Tamás János ellen. A gyön- ki járásbíróság az erőszakosko- dót 10 hónapi javító-nevelő mun­kára ítélte és munkabérét 10 szá­zalékkal csökkentette. A bíróság az ítélet meghozatalakor figyelem mel volt arra, hogy Ziegenheim józanéletű, szorgalmas munkás. A bűncselekményt gyermekei egész sége iránti aggodalmában követte el. Bíróságaink nemcsak mérték­kel szigorúak, de egyúttal legfon­tosabb célnak a nevelést tekin­tik. —eh— Több mint félmillió forintja van a dunaföiüvári takarékszövetkezetnek Az országban elsőnek 1956-ban Dunaföldvárott alakult meg dol­gozó parasztokból a takarékszö­vetkezet. Az ellenforradalom alatt azonban ez a szövetkezet gyakorlatilag megszűnt, s csak 1957 januárjában kezdett újra működni. Akkor a takarékszö­vetkezetnek mintegy 300 tagja volt, akik 45 ezer forint betéttel rendelkeztek . A szövetkezet azó*a jelentős mértékben továbbfejlődött. Nem­csak Dunaföldvár, hanem Ba- racs, Előszállás, Madocsa és Bölcske dolgozó parasztjai is egy re nagyobb számban kérik fel­vételüket. Jelenleg mintegy 750-en tömörültek a takarékszö­vetkezetbe, s a dolgozó parasz­tok mellett szövetkezeti kisiparo­sok is akadnak a tagok sorában. A takarékszövetkezetnek szep­tember közepén félmillió forint­ja volt. A takarékszövetkezet az alap­szabálynak megfelelően hitelt ad azoknak a tagjainak, akik kis­gépeket, vetőmagvakat, műtrá­gyát akarnak vásárolni, vagy ép­pen az állatállományukat kíván­ják fejleszteni. Válasz a banvhád-börzsönvi mozilátogatálinak Levelet kapott szerkesztősé­günk »Bonyhád-Börzsöny mozilá­togatói« aláírással, amelyben pa­naszkodnak a mozilátogatók, amiatt, hogy a helybeli Vörös­marty Termelőszövetkezet ga­bonaraktár céljaira foglalta le a művelődési otthont, amelyben he tenkint egyszer mozielőadást is tartottak. Megérdeklődtük mi a tényleges helyzet, s figyelembe véve a mozilátogatók kívánságát, de a termelőszövetkezet helyze­tét is, a levélre —'‘tekintettel ar­ra, hogy címüket aláírói nem kö­zölték —• lapunkon keresztül vá­laszolunk. A termelőszövetkezetnek már épül a gabonaraktára. Egyízben már ígéretet is tett a Bonyhádi Építőipari KTSZ, hogy júniusra befejezik az építkezéstü A köz­bejött akadályok miatt azonban ez nem történt meg. Most úgy mondják, október hónapban be­fejezik a munkát és a kultúrott­hon — amely egyébként a ter­melőszövetkezet tulajdona — is­mét eredeti rendeltetésének meg­felelően működhet. Ezt az egy hónapot a moziláto­gatók most már kibírhatják, an­nál is inkább, mert be kell lát- niok, hogy a termelőszövetkezet sem tárolhatja a szabad ég alatt gabonáját. Addig; míg mindenki megelégedésére megoldódik a I magtárkérdés, jobb híján, láto­gassák a bonyhádi mozit. Re­méljük a ktsz megtartja adott szavát és október végén már is­mét vetítenek Börzsönyben. IRL IC — Ügyeletes orvos szeptember 27-én: dr. Scherer Sándor, Szek­szárd, Beloiannisz utca 27. Tele­fon: 26-83. I — Majos, Ilőgyész, Bátas/ck községekben a borfogyasztás két­szeresére emelkedett a borárak le­szállítása óta — a kereskedelmi osztály jelentése szerint. — Az „Ogyessza—15” az első szőlőfajta, amely természettől im­munis a filoxeróval szemben. — A kocsolai termelőszövetke­zetnek szerdán adták át a 15 hol­das újonnan épített halastavat. — Magyar—szovjet baráti estet rendeznek szombaton, szeptember 26-án este 8 órai kezdettel Bikács községben. Az estet a KlSZ-szer- vezet és az önkéntes tűzoltólestü- leí rendezi. Az ünnepi műsor után vacsora és táncmulatság lesz. — A Gyönlti Épületkarbantartó KTSZ-ben a felemelt éves tervük teljesítésére vonatkozó vállalásu­kat előreláthatóan október 21-re teljesítik. Vállalták, hogy az ezt követő két hónapban, november­ben és decemberben a felemelt tervüket újabb 300 000 forinttal teljesítik túl. — A lilipstadi kórházba szep­tember 15-én éjszaka mentőautó érkezett, melynek gépkocsivezető­je halott volt, a kormánynál pedig a beteg ült. Néhány mérföldnyire a kórháztól a mentőautón szállí­tott lázas beteg észrevette, hogy kialszik a kocsi fényszórója, s az autó hirtelen megáll. Hiába ko­pogtatott a vezetőnek, nem ka­pott választ. Ekkor iemászott a hordágyról és mezítláb, pizsamá­ban megnézte, hogy mi történt. A gépkocsivezetőt a kormányra rá­borulva halva találta. A beteg ekkor a mentőautó kormányához ült és beszállította önmagát és halott vezetőjét a filipstadi kór­házba. — Iregszemcsén a felszabadulás előtt mindössze öt nevelő tanított. Ma a községben tevékenykedő nevelők száma tizenhat. Magyar­Gyújtsd a vadgesztenyét! Jó pénxt ad érte a MÉH Kg-ként 1 ‘44 Ft •CD IOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOI CDI U 0 Apróhirdetések 0 dl 0 ^Júliát 0 ■ 0 ELADÖ azonnal beköltözhető szoba, konyha, pincéből álló ház­rész. Tavasz u. 18., Szekszárd. (liei ELADÓ kettőszobás, konyhás, istállóból álló ház, 2 bőid belte- lekkel. Beköltözhető. Alsónána, Dózsa u. 47. szám. (120) NAPONKÉNTI néhány órára bejárónőt keresek. Érdeklődni le­het a szekszárdi hirdetőben. (118) FIATAL, gyermektelen orvos­házaspár bútorozott szobát ke­res. (117) <!N9QQQQQŰQO)QQG)OO0OOOQQQ GYERMEKTELEN, esetleg egy gyermekkel, házvezetőnőt kere­sek, háztartás vezetésére 30—45 évig. Cím: a szekszárdi hirdető­ben. (108) 3 BOROSHORDÖ 4>/2—5V2 hl az újvárosi temetővel szemben lévő Főglein-féle tanyából eladó. Megtekinthető vasárnap, IX. 27-én 9—16 óra között. (123) minden mennyiségben átvesz, o hívásra házhoz megy 0 o ■ 0 0 , ” 0 0 a MÉH 5 ŰIOIQIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOf aoioiaiaiaioiaH 2 GYÜMÖLCSSZESZFÖZDE l S SZEKSZÁRD, " U Epres-kert, telefon: 21-66. U J* Vállal egyéni gazdáktól is ■ 0 előírt feltételek mellett Q Q bérfőzést jj ■ (gazda-felesfőzést). ■ Q Főzés-sorrend besorolása vé- Q B gett kérjük a termelők igény- m 0 bejelentését személyesen, rt vagy a fenti telefon alatt G q megtenni. _ (95) q •2iaiaioioioioia Vállalatunk azonnali belé­péssel alkalmaz segédmunkátokat vízvezeték, csatorna kiásásá­hoz. Bérezés teljesítmény szerint. Továbbá felveszünk 4 fő 14—16 éves fiatalkorút 4—6 órai munkára. Fizetés 4 órára 300 forint, 6 órára 500 forint. Jelentkezni lehet: Tolna me­gyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Szekszárd, Derítő- Telep. (109) Felvételre keresünk mezőgazdasági labsraióriumi vezetőket agráregyetemi végzettséggel gépállomásra. Jelentkezés: hétfőn, szombaton Szekszárd, Gépállomások Igazgatósága • (110' <©OGOQQOQQOQOQQQ^^ SZÖRTELENITSE lábát szőrte- lenítőkrémmel. Bajuszt, ajkat, ar­cot szőrtelenítőporral. Egészség­re ártalmatlan, tégely 8 forint. — Hámlasztó, fehérítő, szeplőkrém. Szeplő halványítóvíz, napfényvé­dőkrém, ráríetalanítókrém, krém- puder, száraz bőrre bőrtápláló zsíroskrém. Mitteszeres tágpórusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Fejbőrkrém, hajhullás ellen. Láb és hónalj iz- zadás ellen púder. Folyékony szempillafesték. Gyöngyház kö­römlakkok. Megrendelhetők: Dr. Rabinek Aladár vegyészmérnök­nél, Székesfehérvár, Piactér 53. szám. (115) ELADÓ azonnal beköltözhető két szoba, konyha, mellékhelyi­ségekből álló ház. Mikes utca 25. Érdeklődni: Tavasz u. 5. (119) FÉRFIRUHA vasalónőt kisegí­tő munkára felveszünk. Cím a szekszárdi hirdetőben. (111) 1500-AS FIAT eladó. Megte­kinthető vasárnap Szekszárd, Munkácsy u. 25. (106) BÁTASZÉKEN, Bem utca 10. számú ház eladó. (39) AZONNAL beköltözhető házat vennék 100 000 Ft-ig. Szekszárd. MÉSZÖV, VVosinszky Mór u. 10. szám. (121) keszin négyről tizenegyre, Ozorán hatról tizenháromra, Tamásiban kilencről harmincháromra emel­kedett a pedagógusok száma a fel- sza1 adulás óta. — 1959 első félévében a megye szocialista ipara a teljes termelési tervét 101.8 százalékra teljesítette. Ez 15 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakának ered­ménye. — A hátai Vörös Zászló Terme­lőszövetkezet szerződést kötött 400 disznó hizlalására az 1900-as év­ben. — Ma, szombaton délután 4 óra kor kezdődik a Millenáris verseny pályán a Berva motorosparádé, amely vasárnap délután is folyta­tódik. A műsoron színpompás Berva felvonulás, motorvezetéses versenyszámok, jelmezes kerék­páros revű stb. szerepel. Szeptem­ber 27-én, vasárnap este 10 óra­kor a műsor után kerül bemuta­tásra a Berva motorkerékpár 24 órás időálló csúcskísérleti verse­nye. A Berva parádé keretében a közönség között a belépőjegyek alapján kisorsolásra kerül egy da­rab Berva motorkerékpár. — A tejtermelés terén lényeges javulás mutatkozik a Kajmádi Állami Gazdaságban. Az esedékes tejtermelési tervet 16 százalékkal teljesítették túl. Ezáltal a tehené­szet dolgozói 166 000 forinttal se­gítették eddig elő, hogy a gazda­ság teljesíthesse a kongresszusi vállalását. — Ala-Tan hegylánc vidékén, a Tiensen hegységben van a Paul Robeson-csúcs. Itt állították fel 4300 méter magasban a kiváló énekes és békeharcos mellszobrát, Olga Manujlova szobrászművész- nő alkotását. — Csütörtökön délelőtt a szek­szárdi Beloiannisz utcai bölcsőde kislakói megtekintették a Szek- szárdon tartózkodó budapesti kis­állatkertet. — Tolna megyében a bányász­napra kifizetett hűségjutalomnak több mint 50 százalékát „szívta vissza” a kereskedelem. A bá­nyászközségekben közel 2 millió forintot forgalmaztak a különbö­ző elárusító helyek. A forgalom a tavalyihoz viszonyítva 7,4 száza­lékkal növekedett, — A Kelet-Berlinben megjelenő Freie Welt összeállítást közöl „az 1958—59-es évad tíz legnépszerűbb színműírójáról”. A felsorolásban első helyen Shakespeare áll, aki­nek az elmúlt évadban 23 beta­nulásban 11 müvét adták elő az NDK-ban. Ezt követi Bertold Brecht 22 betanulásban előadott 12 műve, majd Schiller 7 drámája 16 betanulásban. A listán ezután a csehszlovák Pavel Kohout kö­vetkezik. majd az NDK két írója: Friedrich Wolf és Hans Lucke. A továbbiakban Goethe, Moliere, Günter Weisenborn és Maxim Gorkij műveit sorolja fel a lap a legnépszerűbb közönségsikerek között. — A gyönki Járásban augusztus 1-ig 14 állatvásár volt. Ezekre ösz- szesen 1914 lovat, 2017 szarvas- marhát, 5600 sertést hajtottak fel. — Tolna megyében jelentősen növekedett az üvegféleségekből az árukészlet a múlt évihez viszo­nyítva. A nagykereskedelmi válla­lat mintegy 170 000 forint érték­kel több üvegárut hozott forga­lomba a megyében, mint az előző évben. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadá Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, . Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4ó. r Telefon: 21-21, 25-72 ' Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta F'Sfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Fi

Next

/
Thumbnails
Contents