Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-25 / 225. szám
1959. szeptember 25. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG h Érdekességek az HB lll-bél A Kiskunhalasi Kinizsi ellen vasárnap az I. félidőben nem ment a bonyhádi csapatnak. — Fláding két nagy helyzetet kihagyott és a vendégcsapat került fölénybe. A hazai csatárok állva várták a labdákat és nem ment nekik a játék. A II. félidőben már megváltozott a játék képe, a csatárok többet mozogtak, így fölénybe került a hazai csapat. A 12. percben Váradinak sikerült — szem fülessége révén — a vezető gólt megszerezni. Ettől kezdve már nyugodtan játszott a hazai csapat és 10 perc múlva Vá radi fejesével bebiztosították a hazaiak győzelmét. Ez a két pont nagyon kellett Bonyhád- nak, különben erősen leszakadt volna. Szóljunk a közönségről is. örömmel ’ lehet megállapítani a változást, mely az elmúlt hetekhez viszonyítva bekövetkezett. Vasárnap már szidás helyett biztatást kaptak a játékosok, és ez — különösen a II. félidőben — meg is látszott játékukon Csak továbbra is így bonyhádi közönség, akkor nem maradnak el a győzelmek. * Szekszárdon nehéz győzelem született. A szekszárdi csapatot mintha kicserélték volna, nem lehetett ráismerni. A játékosok többsége lélek nélkül játszott. A Komlói Béta-akna meglepő jó játékot nyújtott és játékán nem látszott meg, hogy a tabellán az utolsó helyen áll. A szekszárdi csapat csak az első gól megszerzése után játszotta azt, amit a közönség várt tőle. Itt is szólni kell a közönségről. Szólni kell, mert egyrészük türelmetlen és több olyan gúnyos kijelentés hangzott el a lelátóról, mely joggal sértette az edzőt. Egy edző csak utasítást adhat a játékosoknak és azokon keresztül az elgondolásait, taktikáját végrehajtani csak. úgy tudja, ha a játékosok a megadott utasítások alapján ját szanak. Dr. Ábrahám edzőt nem úgy ismerjük, mint aki ne tudna egy csapatot megfelelően felkészíteni a mérkőzésekre. Helyesebb lenne talán, ha azok a nézők, akik az edzőben keresik a hibát inkább biz tatnák a csapatot, a játékosok viszont tartsák be az edző utasításait. ’ * Háromezer néző volt kíváncsi a Pécsi Bőrgyár—Bajai Építők mérkőzésre, melyet a dombóvári Völgyesi vezetett. Délelőtt 10 órakor 3000 néző, nagy szám, de ebből több mint a fele bajai volt. A bajai szurkolók kedvenc csapatukat mindvégig biztatták és ennek eredménye lett, hogy sikerült elvinni az egyik pontot a bőrgyártól. A befejezés előtt négy perccel a pécsiek megszerezhették volna ugyan a győzelmet, de a 11-est Győrffy mellé lőtte. Különben a negyedik helyen lévő Pécsi Bőrgyár csapatát tartják — a pécsi szurkolók — az NB III délnyugati csoportjában esé lyesnek. * A kaposvári közönség a Kinizsitől nem várt győzelmet, mivel az Eredmény a Pécsi Dózsa II. ellen nem számít bele a bajnokságba. A közönség azt várta, hogy inkább a csapatkeresés jegyében teljen a mérkőzés, de a kaposvári fiúk kitettek magukért: 2:0-ás félidő után 4:l-re győzték le a Pécsi Dózsa Il-őt. * A Csepel Autónak Székesfehérvárról is sikerült elvinni a pontot. - Hiába vezetett SzékesMiért nem indul meg a gyógyítva testnevelés Szekszárdon ? Gerincferdüléses fiam van és amikor a napokban testnevelési tanárt kerestem ahhoz, hogy fiamat gyógytornában részesítse, önkéntelenül merült fel bennem a kérdés, miért nem indul meg ismét Szekszárdon a gyógyítva testnevelés. Néhány évvel ezelőtt a szűkös tanteremviszonyok miatt a gyógyítva testnevelés valóban kölönce volt az oktató munkának. Hol ide, hol oda dobták. Végül is a Kálvin téri iskolában folyt ez a munka és bizony nem kis fáradtságot jelentett a gyermekeknek a részvétel, mert sokszor 2—3 kilométert is kellett gyalogolniok oda is meg vissza is. Úgy emlékszem, hogy a Művelődésügyi Minisztérium szépen felszerelte az erre a célra használt tantermet, amelynek berendezése most porosodik va lohol. Amikor ugyanis a gyógyítva testnevelést megszüntették, olyan ígéret hangzott el, hogy Paks és Bonyhád női kosárlabda-csapata nevezett a bajnokságba Az összevont területi kosárlabda-bajnokságba utólag küldte a nevezését a Paksi Kinizsi és a Bonyhádi Cipőgyár női csapata. A Paksi Kinizsi csapatát a már leközölt sorsolásba az Y, míg a B. Cipőgyár csapatát a sorsolásban szereplő X helyére osztotta be a szövetség. A Bonyhádi Cipőgyár I. fordulóban elmaradt mérkőzése a későbbi időpontban kerül lejátszásra. örömmel üdvözöljük a Paksi Kinizsi és a Bonyhádi Cipőgyár vezetősé'é:'c'c elhatározását, hogy nevezett ; C —.cvont kosárlabda- bajnok' r; ' így biztosítani tudja a í :zeres versenyzést sportolóinak. a 20 tantermes iskola üzembehelyezésével a művelődésügyi osztály megoldja mo.jd a gyógyítva testnevelés elhelyezését is. Visszaemlékezve a szülök akkori magatartására, kétségtelenül voltak olyanok, akik nem szívesen vették, hogy gyermeküket az orvos »nyomorékokénak nyilvánította és ezek a tanulók a rendes testnevelési órák helyett a, gyógyítva testnevelést . látogathatták csak. Azóta minden bizonnyal fejlődött a szülők álláspontja is és különben, is, amikor Szekszárd 2100 általános iskolai tanulója közül, 60—80 olyan tanuló akad, akinek szüksége van a gyógyítva testnevelő órákra, előbb-utóbb meg kellene oldani ezt az igényt. Kérjük a művelődésügyi osztályt, tűzze napi rendre ennek a kérdésnek is a megoldását. EGY SZÜLŐ A SOK KÖZÜL fehérvár a félidőben 2:l-re, a tartalékosán játszó hazaiak a II. félidőben már nem tudtak ellenállni az ötletesen, korszerűen játszó Csepel Autónak. A 2000 néző ezúttal sem láthatott hazai győzelmet, pedig kellene a fehérvári csapatnak is néhány pont. * Kaposváron váratlan vereség érte a hazai együttest. A Kiskunhalasi Dózsa már az I. félidőben 3:0-ra vezetett a Kaposvári Dózsa ellen. A II. félidőben a hazaiak már magukra találtak, de a csatárok egymás után hagyták ki a jó helyzeteket és így csak szépíteni tudtak. Dunaföldvári Gimnázium —Paksi Gimnázium 4:4 (1:0) A dunaföldvári gimnáziumban 10 napja alakult meg — 16 fővel — a labdarúgó szakosztály. — Szeptember 19-én, szombaton dél után a dunaföldvári gimnázium csapata Paksra látogatott, ahol barátságos jellegű mérkőzést játszott a paksi gimnázium csapatával. A találkozó közepes színvonalú mérkőzést hozott. A lelkesen küzdő dunaföldvári csapattal szemben a technikásabb paksi csapat nem boldogult. Az első félidőben a paksi csapat l:0-ra vezetett és a mérkőzés végeredménye 4:4 arányú eldöntetlen lett. A dunaföldvári csapatból - kitűnt Szábó és Kovács. Kosztolányi (Sz. Dózsa) értékes helyezéseket szerzett az országos ifjúsági atlétikai bajnokságokon A Magyar Atlétikai Szövetség az elmúlt szombat—vasárnap Bu dapesten rendezte meg az ifjúsági atléták ez évi nagy seregszemléjét: az országos ifjúsági atlétikai bajnokságok küzdelmeit. A bajnoki versenyen a megye atlétikáját csak a Sz. Dózsa 5 versenyzője képviselte. Közülük Kosztolányi érte el a legjobb ered ményt. 100 méteren 11.3-mal, (a középfutamban 11.2-őt futott), a második helyen végzett (sokan őt látták elsőnek és tüntettek a versenybírói döntés ellen), 200 méteren pedig 23.4-gyel a negyedik lett. Hamar a 100 méteres női síkfutásban 13.1-gyel tizedik. 200 méteren 28-cal a nyolcadik lett. A férfi gerelyhajításban a rendezőség nem gondoskodott gerelyről, így a szekszárdi versenyzők minden bemelegítés nélkül dobtak kölcsöngerellyel — mindössze kettőt-kettői. így is Pelényi 51,25-tel a nyolcadik, Bakó pedig 50.38-cal a 9. helyen végzett. Ugyancsak 9. lett Török Mária is a női diszkoszvetésben 32.60-nal. Vasárnap megkezdődtek az összevont területi kosárlabda- mérkőzések küzdelmei Az I. forduló • eredményei: PEÁC—Bajai Építők II (női) 45:57 (22:31), PVSK II—Szekszár dl Petőíi II (női) 54:20 (25:13), Bajái Ruhaüzem—Szigetvári Zrínyi (női) 69:18 (38:9), Pécsi Pedagógiai Főiskola—Paksi Kinizsi (női)- 71:42 (32:18), Bajai Búcs ka II—Szigetvári Zrínyi (férfi) 74:31 (28:13), PVSK II—Szekszárdi Petőfi 56:70 (23:36), Dombóvári VSE—Pécsi Pedagógiai Főiskola (férfi) 75:87 (35:42). A Pécsi Postás—Bútaszék férfi mérkőzésen Bátaszék csapata nem i jelent meg. VASÁRNAPI KOSÁRLABDA-MŰSOR: Baján délelőtt 11 órakor: Bajai Építők—Pécsi Pedagógiai Főiskola (női). Szekszárdon délelőtt II órakor: Szekszárdi Petőfi— Dombóvári VSK (férfi), 12.10 óra kor Szekszárdi Petőfi II—Paksi Kinizsi (női) mérkőzés. Bátaszé- ken 11 órakor: Bátaszéki Vasút— Pécsi VSK (női), 12.10 órakor Bá taszéki VSK—Pécsi VSK (férfi). Pécsett 10.15 órakor: PEAC—Bajai Ruhagyár (női), 11.30 órakor PEAC—Bajai Bácska (férfi). Szigetváron 10 órakor: Szigetvári Zrínyi—Bonyhádi Cipőgyár (női). Tolna—Tamási 6:0 (4:0) Megyebajnokság: Tolna, 1000 néző. Vezette: Izing. Tolna: Asztalos — Szépvölgyi, Kláb, Strau- binger — Pruzsina, Jagicza — Tóth, Bajza, Széles. Elekes, Gál- fi. — Tamási: Kurdi — Rábli, Ko vács, Szili — Schneider, Zsolnai — Horváth, Lendvai, Kelemen, Kiss, Szabó. A 2. percben Széles lő mellé. A 8. percben Jagicza, majd Széles lövését védi jó érzékkel a kapus. Szinte egykapura folyik a játék, amelynek eredménye az, hogy a 10. percben az első szöglethez jut a tolnai csapat. amelyből Elekes jobblábas lövése jut a hálóba. 1:0. A 13. percben Pruzsina előreadott labdájára a kapus kifut, röviden szabadít fel, labdája Széles elé perdül, aki szép gólt lő. 2:0. Állandó tolnai támadások után három szögletet ér el a csapat. Ebben az időszakban minden lövés lepattan a jól tömörülő védelemről. Végül a nagy nyomás a 31. percben hoz újabb gólt. Tóth hátravetődve juttatja a jobb felső sarokba a labdát. 3:0. A 35. percben Jagicza, Gálfi, Széles összjá- ték után a középcsatár óriási kapufát lő, a kipattanó labda Bajza elé pattan és ő máris eredményes. 4:0. Az I. félidő hátralévő részében négy szöglet és állandó fölény jellemzi a játékot. Asztalosnak egy lövése sem akadt olyan, ami némi veszélyt jelentett volna a tolnai kapura. A II. félidő változatos játékkal kezdődik és tamási is vezet néhány támadást, amelynek végén Horváth nagy helyzetből mellé lő. Ezzel előtte puskaporát a vendégcsapat csatársora. Mindinkább Tolna jut fölényhez. A 12. percben Tóthot» ollóba fogja a lövés pillanatában a vendégek vé delme, a játékvezető határozottan ítéli meg a büntetőt, amelyet Gálfi a balra mozduló kapus mel lett a jobb sarokba lő. 5:0. A 15. percben Bajza kiugratja Tóthot, aki »»nagy« kapufát lő. A következő pillanatban újra Tóth hagyja maga mögött az egész védelmet, bead és Széles megszerzi a hatodik gólt. 6:0. A 20. percben Gálfi, Széles, Elekem összjáték után Elekes kapáslövését védi a kapus.- A 24- percben Elekes »»óriási« kapufát lő. Nem megy a góllövés, a tolnai csatárok lövé-' sei vagy a jól tömörülő védelemben akadnak el, vagy szögletre jutnak. Bírálat: Közepes iramú, egyoldalú játék. A helyzetek alapján Tolna még nagyobb arányú győzelmet is elérhetett volna. A vendégcsapat a védekező taktikát jól látta el. A fölényt a tolnai csapat részéről a 17 szöglet is megmutatja. Izing játékvezető jól vezette a mérkőzést. Jók: Elekes, Bajza, Tóth, illetve Horváth és Kovács. Jagicza Sándor Félj egy estük,,, Az utóbbi időben egymás után maradnak el a kisorsolt bajnoki mérkőzések a járási I. osztályban. Ezért a* Megyei Labdarúgó Szövetség Elnökségé a napokban foglalkozott az üggyel és határozatot hozott, mely szerint a jövőben nem járul hozzá semmiféle címen a kisorsolt mérkőzések elhalasztáshoz. Amennyiben mégis elmaradna a mérkőzés és a sportkör ezt elfogadhatóan indokolni Győré, 300 néző. Vezette: Vin- dics. Győré: Gyenis — Link, Keresztes, Bálint — BÖcz, Bodor — Borsos, Batai, Verese, Palkó, Du- kai. Váralja: Martin — Hurton, Ludvig, Jáger — Fritz, Ferenczy — Mezei, Csodrás, Zagg, Mázi, Horváth II. Az I. félidőben Váralja fölényben játszott a tartalékos Győrével szemben. A váraljai csapat ■ ebbéri az időszakban sok szabálytalanságot vétett. A II. félidőben mind a két csapatnak volt lehetősége megszerezni a győztes gólt, de a csatárok egymás után rontottak. A mérkőzés végig ala- csonyszínvönalú volt. Jók: Du- kai, Böcz, Bálint, Link; illetve Ludvig és, Zagg. A játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést. Oszter Gerjen, 400 néző. Változó játék után a 25. percben Antus szerzi meg az első gólt. Tíz perc. múlva újból ő lesz eredményes. A félidő utolsó percében Finzter II. szöktette Antust, akinek mesterhármasával alakult a félidő eredménye 3:0-ra. A II. félidő 2. percében a remekül játszó Antus újból eredményes. A hazaiak engednek az iramból, a szedresiek is vezetnek több támadást, de a csatároknak semmi sem sikerül, sőt még egy 11-est is kihagytak. A 30. percben Finzter I. állítja be a végeredményt. 5:0. Jók: Horváth, Gy. Taba, F. Vajda, valamint Antus, illetve a vendégcsapatból Rostás játéka emelhető ki. Gráz Aparhant, 200 néző. Tevel kezd jobban és fölénye a szögletekben meg is mutatkozik, de csak a szögietekben (14:1). Szinte egykapura megy a játék, de a göröngyös talajon nem tudnak lőni a tevéli csatárok. Az aparhantiak védői többször túl keményen játszanak és hárítják a támadásokat. A II. félidőben is nyomasztó fölényben van Tevel, de gólt tnégis a hazaiaknak sikerült lőni. A 39-ik percben egy hazaadott labdára az egyébként jól védő Jakab rosszul fut ki és máris 1:0. Kezdés után Tevel Zwick révén egyenlít. A hátralevő percekben az aparhantiak elszántan védekeztek és az eredményen a teveli csatárok már nem tudtak változtatni. P. I. nem tudná, úgy nemcsak a két pontot kapja meg az ellenfél hanem a vétkes csapat év vég: összpontjából két büntetőpont is levonásba kerül. E határozat értelmében már döntés is születeti és így a Bölcske—Tengelic mérkőzés eredményét Bölcske. . míg az Öcsény—Kajdacs mérkőzési Ocsény javára igazolta a szövetség és elrendelte a vétkes csapatok összeredményéből két-kél büntetőpont levonását. * A héten megint sok munkája akadt a Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának. Csókás László ozorai játékost szeptember 28-ig, Bodzái Zoltán dunaföldvári játékost november 30-ig, Dit- rich István bátaszéki játékost december 31-ig Dömötör László du naszentgyörgyi játékost október 5-ig, Galambos József tamási játékost december 31-ig, Hegedűs Károly tamási játékost október 21-ig, Frendick Jenő. döbröközi játékost szeptember 28-ig tiltotta el: * Dunaföldváron a sportkör vezetői elnökségi ülésen tárgyalták meg a labdarúgó-csapat helyzetét. A háromórás elnökségi ülésen a résztvevők elmondották vé leményüket, javaslataikat a csapat szerepeltetésével kapcsolatosan. Az elnökségi ülést részletesen lapunk holnapi számában ismertetjük. Járási I. osztályú mérkőzések Győré—Váralja 0:0 Gerjen—Szedres5:0(3:0) Tevel—Aparhant 1:1 (0:0)