Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-24 / 224. szám

1959. szeptember 24. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG s i labdarúgó-bajnokságért Szombaton játszik válogatottunk Yecsésen A megyei ifjúsági és felnőtt labdarúgó válogatott keret teg­nap (szerdán délután) tartotta ed­zését Szekszárdon. Sajnos mindkét csapatból több játékos — igazo­latlanul — távolmaradt és így a két kapitány nem tudta az eredeti elgondolások, tervek alapján sze­repeltetni a csapatokat az edző­mérkőzésen. Először az ifjúsági csapat ját­szott könnyű edzőmérkőzést. Az ifjúsági játékosok közül Barta, Tárnok, Beke, Fodor, Herczig, Te* leki, Horváth, Koller, Csanádi, Bati és Domonkos jelent meg. Igazolatlanul távolmaradt Ébert (Máza), Tamás (Dombóvári Szpar- takusz), Magyar (Bátaszék), Wag­ner és Vajda (Bonyhád). Értesü­lésünk szerint Wágnert és Vajdát a Bonyhádi Zománcgyár munka­ügyi előadója nem engedte el, míg Ébert, mint MTH-tanuló a Bara­nya megyei mágocsi MTH iskola igazgatója engedélyének hiányá­ban nem tudott megjelenni. Ta­mást a dombóvári malomból nem engedték el. Magyar távolmaradá­sának okáról nem érkezett hír. A felnőtt csapat játékosai közül Greilich, Szlavicsek, Kláb, Slo- szár, Kádár, Váradi, Németh, Ga- hó, Fláding és Török vett részt az edzésen, míg távolmaradt Wágner és Péter, a Bonyhádi Zománcgyár dolgozói (ugyanazon oknál fogva, mint az ifjúságiak), valamint a dombóvári Tallósi (őt nem tudjuk miért nem érkezett meg). Cibók és Vass szolgálati beosztása miatt (vidéken tartózkodnak) nem tud­tak megjelenni. A felnőtt csapat a Szekszárdi Petőfi NB III-as csa­patával játszott kétszer harminc­perces mérkőzést. Az ifjúsági és a felnőtt csapat szombaton reggel indul Szekszárd- ról és szombaton délután a Buda­pest mellett levő Vecsésen játssza megyék közötti válogatott mérkő­zését. Az ifjúsági csapat mérkő­zése 14, a felnőtt csapat mérkő­zése 16 órakor kezdődik. A két válogatott csapat kapi­tánya ezúton is kéri azokat a szak­osztályvezetőket, intézőket, akik­nek játékosai a felnőtt, illetve az ifjúsági válogatottban szerepel­nek, gondoskodjanak arról, hogy a játékosok az igazolásukat tőlük megkapják, mert az igazolások nélkül nem szerepelhetnek. Lapunk holnapi számában kö­zöljük mindkét csapat várható összeállítását, mellyel megyénk színeit képviselik Pest megye vá­logatottja ellen. CSEPEL KIESETT! Fenerbahcse—Csepel 3:2 (1:2) A megye Bátaszéki VSK— Nagymányoki Bányász 4:3 (1:3) Bátaszék, 1200 néző, vezette: Szegő (Baranya megye). Báta­szék: Kern — Zeyer, Kiss, Péter — Krix, Szép — Horváth, Toro­nyi, Bodoki, Tóth, Székely. — Nagymányok: Szőcs — Hartman, Mányoki, Pásztor — Guth, Dor- mány — Wusching, Tresch, La­muth, Wéber, Marton. A kezdés után a hazai csapafhatalmas ira­mú támadásokat vezetett, ami az 5. percben majdnem góllá érik, amikor Toronyi 20 méteres óriá­si lövése alig szállt kapu fölé. A következő percben lesgyanús helyzetben Wéber kiugratja Már­tont, akinek beadását Wusching kapásból élesen a jobb felső sa­rokba bombázza. 0:1. Továbbra is a bátaszéki csapat a kezdemé­nyező és szép támadásokkal ve­szélyeztetik Szőcs kapuját. A • 15. percben Toronyi kapuralövését Szőcs kiöklözte és a szemfüles Horváth a bal felső sarokba fe­jelte a labdát. Szőcs a földön fek­szik és így a játékvezető a gólt nem ítéli meg. A 21. percben Tóth beadását Bodoki közelről mellé fejelj. A 23. percben a ven­dégcsapat kevés érintéses táma­dása után Wusching elviharzik a jobboldalon és a beadását Lamuth védhetetlenül küldte a hálóba. 0:2. Ezekben a percekben né­hány kemény belemenés is tarkí­totta a játék képét. A 25. perc­ben Tóth egyedül kitör és a ki­futó Szőcs beletalpalt a bátaaszé- ki játékosba a 16-oson belül. A megítélt büntetőrúgást Bodoki értékesítette. 1:2. A gól után ven­dégcsapat újra feljön és erősen szorongat. Hatalmas' munka1 há­rul mindkét csapat védelmére. A 30. percben a bátaszéki csapat a kapu előtt felszabadíthatna— dié- lyette azonban pepecselne^ és egy rosszul leadott átadást La- muth elcsíp és lövése ezúttal is nagyszerű góllal fejeződött be. 1:3. A vasutas csapat nagyszerű támadásokat vezet a nagymányo­ki csapat ellen, azonban a befe­jezések sorra rosszul sikerülnek és a vendégek védelme — ha sze­rencsével is — mindig alkalmas pillanatban tudott közbelépni. A 40. percben a másik kapunál La­muth óriási bombája alig szállt a kapu fölé. Ezekben a percekben és a félidő végéig enyhe nagy­mányoki fölény jellemezte a já­tékot. A félidőben a közönség kö­réből néhányan a játékos kijáró elé csoportosulva Besenyei part­jelzőt várva csúnya, sportszerűt­len jeleneteket rendeztek. Csak B rendőrség és a sportkör veze­tője tudta megakadályozni a na­gyobb botrányt. A II. félidő elején mintha csak kicserélték volna a bátaszéki csa­patot. Már az 5. percben góllá érik a nagy hazai fölény. Tóth nagyszerűen elfut és beadását a jó ütemben befutó Székely véd­hetetlenül vágta a bányász csa­pat kapujába. 2:3. A gól fellelkesí tette a hazai játékosokat és szin­te ellenállhatatlanul és veszé­lyesen rohamoznak. A vendégcsa­pat védelme szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott ezekben a percekben. A 14. percben Szé­kely jobboldalra húzódik, és lö­vése a meglepett nagymányoki kapus kezéből majdnem a hálóba esik. A 17. percben egy hazai támadás után a vendégek védel­me csak szabálytalanul tudta megállítani Székelyt. A 10-os vo­naláról Székely szépen ívelte kö­zépre a labdát és Bodoki magas­ra felugorva fejelte a hálóba. 3:3. Óriási az öröm a játékosok és a közönség körében. A közönség buzdítása közepette óriási lel­kesedéssel igyekeznek a hazaiak a győztes gól elérésére. A 20. perc ben egy ellentámadás után Wé­ber kétszer is kapura lő, azonban a jól záró hazai védelem min­dent hárít. A 27. percben a nagy hazai lelkesedés meghozza ered­ményét. A vendégek védelme rö­viden szabadít fel és a robbané­kony Székely as megszerzett lab­dával kitör a védők között és a kifutó kapus mellett a bal sarok­ba lő. 4:3. A befejezés előtt öt perccel óriási egyenlítési helyzet adódott a vendégcsapat előtt. — Marton szépen a kapu elé gurí­tott és a kaputól két méterre álló Lamuth nagy helyzetben hibá­zott. A mérkőzés hátralévő részé­ben teljesen beszorulnak a ven­dégek és sorozatos hazai támadá­sokkal ér véget a mérkőzés. Jók: Székely, Toronyi, Bodoki, illetve Marton, Lamuth, Wusching és Mányoki. Fekete László Iregszemcsei MEDOSZ— Gyönki KSK 3:2 (2:0) Iregszemcse, 700 néző. Vezette: Horváth. Iregszemcse: Deák — Takács, Pavelka, Horváth — Győrffy, Nagy — Szántó II, Lódi, Novak, Bati, Qberitter. Gyönk: Tamás — Wolf, Harkai, Laszk — Séta, Kondé .7- Pintér, Steicz, Bérezés, Bányai, Enyedi. Az első percben Bati veszélyeztet, majd a másik kapunál Pintér lövését védi Deák. Változó játék után a 20. percben megszületik a ha­zaiak vezető gólja. Szántó II lö­vése Tamásról kipattan, melyet a befutó Bati közelről a kapuba fejel. 1:0, A hazaiak maradnak fölényben és a 36. percben Győrffy átadását, Lódi fordulás­ból a bal felső sarokba íveli. 2:0. Két perc múlva Novájt egyedül tör kapura, de lövése a kifutó Ta másban akad el. Később Novak szökteti Oberittert, de ő nagy helyzetből mellé lő. . Á hazaiam maradnák fölény­ben, mégis a Vendégek érnek el gólt. A 15. percben Steitz elmegy a jobboldalon, éles ‘ b .'adását Deá^ csak érinteni tudja, s Bá­nyai közelről a sarokba gurít. 2:1. a másik oldalon meleg helyzet adódik, az egyik hátvéd xézzel üti el a labdát, de a játé’ vezető nem viájjzi észre. Ä 20. percben partdobas után Bati fejjel Ko­vákhoz játszik, aki á, kimozduló Tamás feléit gólt tejéi. 3:1. A kö vet ező percben a hazai védelem hibájából Pintér megy el és kö­zeli lövése a Sarokban köt ki. 3:2. A gyönki kapunál többször van veszély, de Tamás ragyogóan véd. A hazai támádósor rendre terem­ti a helyzeteket, a lövések azon­ban nem sikerülnek. Bírálat: A hazai csapat végig' irányította a játékot, időn cént nagy fölénybén is játszott, de a csatárok a helyzeteknek csak kis részét használták ki. A vendégek kapusa nagyon jó napot fogott ki. A vendégek lelkesen küzdöt­tek és kevés helyzetüket jól ki­használva izgalmassá tették a mérkőzést. Jók: Takács, Győrffy, Szántó II, Bati (a mezőny leg­jobbja), illetve Tamás, Harkai, Pintér, Steicz. Hadaró Sándor Hőgyészi MEDOSZ—Fadd 5:2 (3:1) Hőgyész, 250 néző. Vezette: Csima. Hőgyész: Martin I — Má­té, Nichter, Thuma — Hegedűs, Witzi — Skultéti, Magyar, Trick, Stehler, Ulrich. — Fadd: Gan­czer — Tantos, Suszter, Mácsik I — Joó, Schiffler — Petrits, Vass, Fehér, Pasinszky, Mácsik II. Már a 3. percben izgalmas je­lenet adódik, amikor Nichter sza badrúgása a kapufa éléről vágó­dik vissza a mezőnybe. Hazai tá­madások gördülnek és a 9. perc­ben Magyar 20 méterről küldött lövése a felső sarokban köt ki. 1:0 Két perc múlva egy szép ellentá­madás után Petrits lövése Martin I kapuja fölé száll, öt perc múl­va partdobás után Magyarhoz kerül a labda, akinek szép be­adását Trick fejeli a kapuba. 2:0. A 26. percben a vendégek szór­ványos kísérletezése eredményre vezet, Fehér kapja a labdát és biztosan küldi a hálóba. 2:1. Ti­zenkét perc múlva Ulrich beadá­sát Trick Skultéti elé fejeli, aki 6 méterről a hálóba lő. 3:1. Még ebben a félidőben a vendégeknek van egy jó helyzetük, de Mácsik léc alá tartó lövését Martin 1. védi. A II. félidő faddi támadá­sokkal kezdődik, de néhány perc után a hőgyészieif veszik át a já­ték irányítását és Skultéti beadá­sából a középen lévő Stehler 25 méterről lő, és a vetődő Gan- czer mellett jut a labda a hálóba, 4:1. A következő percben egy fad­di ellentámadás után Mácsik lö­vése a kapufán csattan. A 16. percben Martin kifutással tisz­táz a faddi csatárok elől. A 30. percben a vendégek szögletet rúgnak, a szépen ívelt labdára Suszter ugrik fel fejelni és a lab­da a hálóban köt ki. 4:2. A 41. percben Ulrich, Magyar a labda útja, melyből a jó helyzetben lévő Trick beállítja a végered­ményt. 5:2. Bírálat: A hazai csapatra nem lehetett ráismerni az eddigi játé­ka alapján. A csatárok bátran lőttek távolról is és ebből több gólt értek el. A védelem is jól állt a lábán. A vendégek nem nyújtották azt, amit az elmúlt években láttunk tőlük. A játék­vezető kitűnően vezette, végig kézben tartotta a mérkőzést. Sok ilyen játékvezetőt szeretnénk lát­ni. Jók, az egész hazai csapat, illetve Suszter és Fehér. — Sálint — Simontornyai BTC— Döbröközi SK 10:2 (5:1) SBTC: Haidinger — Sebes­tyén II, Lukács, Kovács — Smi- gura, Róth — Roszkop, Kondor, Baum IV, Gahó II, Pénzes. — Döbrököz: Vörös — Farkas, Ba- zsonyi, Csikós — Gácsi, Laka­tos — Hegedűs, Máté, Lindmayer Dános, Szalai. Rögtön a hazai csa­pat kezdeményez. A vendégcsa­pat a labda tartásával és állandó hazaadásokkal igyekszik lassítani az iramot. Az első percekben több gólhelyzet kimarad. A 10. percben, Roszkop jól ugratja ki Kondort, aki a kapus mellett jobb sarokba helyezi a labdát. 1:0. A következő percben Gahó elmegy a védők mellett, Kondor elé játszik, aki a 11-es pontról félmagasan a jobb sarokba lő. 2:0. A vendégek teljesen beszorulnak és 8—9 emberrel védekeznek. Ez könnyelművé teszi a hazai vé­delmet és egy ártatlannak látszó előrevágott labdával Lindmayer elszalad és a 16. percben a jobb felső sarokba íveli a labdát. 2:1. A gól felrázza a hazai csapatot és egymásután vezeti támadásait. A 22. percben Pénzes jól ívelj be a szögletet és Kondor a kapunak háttal állva szaltóval vágja a labdát a hálóba. 3:1, (A nagysze­rű csatárteljesítményt a közön­ség nagy tapssal jutalmazza.) Tá­mad a hazai csapat, de a lövé­sek elakadnak a védőkön. A 30. percben Smigura vezeti fel a lab­dát és a kaputól 25 méterre lö­vésre szánja el magát, a jól elta­lált labda a jobb kapufa mellett vágódik a hálóba. 4:1. A 34. perc­ben szép összjáték után Baum jól teszi ki Pénzest, aki a 16-os sarkáról szép gólt lő az ellenkező sarokba. 5:1. A II. félidőben folytatódik a hazai csapat nyomasztó fölénye. A 6. percben Róth jól ugratja ki Kondort és a nagyszerű erőben lévő összekötő ezúttal sem hibáz. 6:1. Most jól kombinál a hazai csatársor és Kondor előbb Pén­zes beadását lövi a hálóba 7:1, A korszerűen játszó török csa­pat megérdemelten győzte le a magyar bajnokcsapatot, amely ez­A Nemzetek Kupája keretében vasárnap Budapesten sorra kerülő Magyarország—Szovjetunió válo­gatott labdarúgó-mérkőzéssel kap­csolatban J. Glazkov, a szovjet csapat edzője a következőket mondotta: — Rendkívül nehéznek ígérke­zik számunkra a budapesti mér­kőzés, mert a magyar csapat sok­kal jobb, mint egy évvel ezelőtt, zel a vereséggel kiesett a bajnok- csapatok Európa Kupája további küzdelmeiből. amikor Moszkvában 3:l-re legyőz­tük. A szovjet csapatnak jelenleg a csatársor kissé gyenge pontja, de reméljük, így is sikerül meg­tartani az elmúlt évben szerzett kétgólos előnyt. Ha továbbjutunk, legközelebb Spanyolország válo­gatottjával mérkőzünk. Ez a talál­kozó annál is érdekesebb lenne, mert a spanyolokkal 22 éve nem találkoztunk. majd Baum átadásánál sem hi­báz. 8:1. Kezdés után rögtön Pénzes fut el a balszélen és jó be­adását Roszkop fejeli a jobb felső sarokba. 9:1. A 40. percben Gahó kapu előtti kavarodás után a jobb sarokba lő. 10:1. Már min­denki elkönyveli az eredményt, mikor az utolsó percben Lind­mayer a védelem díszkísérete mellett elfut, beadása a felső lécről kipattan es a résen álló Hegedűs a hálóba lövi. A mérkőzést a hazai csapat nyomasztó fölénye jellemezte. A csatárok azonban Kondor kivé­telével nem használták ki az adó­dó helyzeteket. A nagy fölény a hazai csapat védelmét köny- nyelművé tette, aminek eredmé­nye a két gól. A vendégcsapat láb datartással és időhúzással igye­kezett a vereség arányát csök­kenteni és ez csak részben sike­rült. Jók: Smigura, Kondor, Pén­zes, Lukács, illetve Bazsonyi, Lindmayer. Szántó Paksi Kinizsi—Mázai Bányász 1:1 (1:0) Paks, 700 néző. Vezette: Ligeti. Paks: Rikker — Tanner, Her­mann, Sztanó — Bősze, Vida — Hirczi, Németh, Darnai, Horváth, Kunfalvi. — Máza: Veres — Kasper II, Kovács, Széles — Me­ző, Kádár — Krausz, Kersák, Gyorsok, Radó, Kasper I. A ven­dégek az alsó percben szabad­rúgáshoz jutnak, de az a kapu fölé száll. A 8. percben Németh összecsap Kováccsal, mindketten a földre kerülnek, ezalatt Dar­nai a labdái a bal sarokba küldi. 1:0. Kovács sérülése miatt már nem, is tér vissza, tíz emberrel játszik Máza. Változatos, nagy­iramú a játék, hol az egyik, hol a másik kapu forog veszélyben. Feltűnő a vendégcsapat csatár­sorának gyorsasága. A 16. perc­ben Kasper I fut el, átadását Krausz elcsípi, de lövése mellé száll. (Nagy helyzet). A követ­kező percben már Darnai lövé­sét teszi Veres ártalmatlanná. A 28. percben Rikker és Gyorsok egyszerre ugrik fel. Gyorsok a földre kerül, újból áll a játék, Gyorsok megsérül, de rövid idő után folytatja a játékot. A 34. és a 36. percben Veres véd. A 40. percben Darnai húzódást szen­ved és a mérkőzés végéig a bal­szélen statisztál. A helyi csapat támadásaival kezdődik a II. félidő, mégis a vendégek érnek el gólt. A 6. perc ben Tanner kapukirúgása rövidre sikerül és a 20 méterre álló Ker­sák nagy lövést küld és a labda a jobb felső sarokban köt ki. 1:1. Tíz perc múlva Kasper I 20 mé­terről küldött szabadrúgása fölé száll, majd Németh góltígérően fut el, de lövése a kifutó Veres­ben elakad. Nagy hajrát indíta­nak a bányászok a győztes gólért, a 40. percben Gyorsok kerül gól­helyzetbe de lövését Rikker vé­di. : Bírálat: A helyi csapat az I. fél­időben nem tudta kihasználni a játékos előnyt. (Kovács sérülé­se). A II. félidőben viszont Dar­nai sérülése miatt sokat vesztett a csapat lendületéből. A közön­ség szép összjátékot és gyors, korszerű támadásokat látott a vendégcsapat részéről. Jók: Bő­sze, Németh, Hermann, Sztanó, illetve Kádár, Veres, Gyorsok, és Kersák. Golenszki Gyula Ha reggel érkezik Budapestre a szovjet labdarúgó válogatott

Next

/
Thumbnails
Contents