Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-20 / 221. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1953. szeptember 20. Á szovjet kormány nyilatkozata Az emberiséi? hő vágya évek óta, hogy az államok megegyezzenek a hadviselési eszközök korlátozásában és megsemmisítésében. Azok a közéleti személyiségek, államférfiak és pártok, amelyek a legközelebb állanak a dolgozókhoz, már jóval azelőtt követelték a leszerelést, még mielőtt az emberiség saját bőrén érezte a világháborúk borzalmait. Minden államnak társadalmi rendszerétől és életformájától függetlenül érdeke, hogy hathatós intézkedések történjenek a leszerelés terén. Ma már nincsenek népek, amelyek mélységesen ne aggódnának unnál: láttán, hogy az államok versengenek a fegyverkezésben és ez a verseny a szó szoros értelmében példátlanná vált. Különösen a legpusztítóbb és leghalált- hozóbb hadviselési eszközök létrehozásában. A népek leghőbb vágya, hogy véget érjen ez a békét súlyos következményekkel fenyegeti» versengés. Az általános és teljes leszerelés az az út, amely megmenti az. emberiséget a háború nyomorúságától. A fegyverkezési verseny úgy hatolt az emberek tudatába, mint a háború egyre jobban előtérbe nyomuló kísérteié. Ez volt a helyzet akkor, amikor Európa lázasan fegyverkezett és lépésről-lépésre haladt az első világháború felé. Ugyanez történt a harmincas években is, amikor sok országban mindent alárendeltek annak a jelszónak: «Vaj helyett ágyút!1* és a fegyvertárak újból roskadozni kezdtek az egyre növekvő mennyiségű fegyvertől. Mindenki tudja, mi lett ennek a vége. A népeket belesodorták a második világháborúba és ez a háború olyan nyomorúságot és szenvedéseket zúdított rájuk, amelyek elhomályosították mindazokat a borzalmakat, amelyeket az emberség történelmének legsötétebb időszakaiban átélt, A háború véget ért, de az emberek mégsem találhatták meg a nyugalmat. Alig ült el az utolsó harcok zaja. a világot újból elfogta a fegyverkezési láz. Ez azonban most sokkal veszedelmesebb az emberiség-e nézve, meri most már egy atomháború előkészületei kerültek napirendre. A fegyverkezési hajsza még soha nem rejtett magában annyi veszélyt, mint most, az atomkorszakban, az elektronikának és a világűr meghódításának korszakában. Bármilyen borzalmas tömeg- pusztító eszközöknek tűntek is annakidején a gyorstüzelő automata fegyverek, a harckocsik, a messzehordó tüzérség és a repü- lóbombák, össze sem hasonlíthatók az atom- és hidrogénfegyverrel és rakétákkal. Ha összeraknánk mindazokat a romboló eszközöket, amelyekkel az emberiség egész történelme során rendelkezett, mindez csupán jelentéktelen hányada lenne annak, ami most az atomfegyverrel rendelkező két-három hatalom kezében van. Ismeretes, hogy egy nagyméretű hidrogénbomba robbanásakor akkora rombolóerő szabadul fel. amely felülmúlja a második világháború 4 éve alatt az egész világon gyártott összes robbanóanyagnak az energiáját. A hadseregek atom- és rakétafegyverekkel való ellátása, a fegyveres erők atom- és rakétahadvise lésre való kiképzése, a hadműveleti stratégia és taktika ezen új fegyverekhez idomítása már olyan messzire haladt, hogy a hatalmak legközelebbi háborús összeütközése olyan háború veszélyével fenyeget, amelyben a hadviselő felek a. rendelkezésre álló összes pusztító eszközöket felhasználják. A világűr, amely mindössze néhány évvel ezelőtt még elérhetetlen volt az ember számára, ma a tengerekhez és a légiíérhez hasonlóan felhasználható, hogy a hadseregek nukleáris csapást mérjenek a földkerekség bármely részére. Mindkét világháború olyan országok között indult meg, amelyek szomszédok voltak, közös határral rendelkeztek. Most viszont olyan államok között is kirobbanhat a háború, amelyek sok ezer kilométere vannak egymástól és hatással lehet egész kontinensekre is. Egy ilyen háborúban, ha kitörését nem akadályozzuk meg időben, a távolságokat ezer és tízezer kilométerekkel, az időt percekkel és másodpercekkel, az áldozatok számát pedig emberéletek millióival, tíz- és százmillióival lehet mérni. Ez a háború nem ismerne különbséget arcvonal és hátország, hadban álló hadsereg és békés lakosság, katonák és gyermekek között. Amikor létrejöttek a katonai szövetségek, amelyek ma már jóformán az egész világot behálózzák és egymásnak szegezik fegyvereiket, olyan helyzet alakult ki, amelyben egy apró szikra, talán helyi jelentőségű incidens is elég ahhoz, hogy kitörjön a háború tűzvésze, és ha eddig a katonai kötelezettségek láncreakciója nem indult meg, ha a fékek még nem mondták fel a szolgálatot, nincs és nem is lehet semmiféle biztosíték arra, hogy ez nem következik be a jövőben. Azelőtt soha nem vontak be annyi államot, olyan embertömegeket a katonai előkészületekbe, mint napjainkban. Az emberek tízmilliói teljesítenek katonai szolgálatot. Ha ehheí még hozzászámítjuk azokat is, akik közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatban vannak a fegyvergyártással, a katonai célú kutatásokkal, a hadseregek egyéb szükségleteinek biztosításával és kielégítésével, akkor kiderül, hogy az emberek millióit szakították el a békés munkától. Óriási mennyiségű emberi energia, ismeret, leleményesség, tudás megy veszendőbe, emésztődik fel a növekvő fegyverkezés miatt. A fegyverkezési verseny magával ragadott olyan államokat is, amelyek gazdaságilag nem bírják a fegyverkezés terheit és katonailag a szó szoros érteimében létüket kockáztatják. Az idegen területeken levő katonai támaszpontokra, a hazájuktól sok ezer kilométerre elhelyezett fegyveres erőkre kell csak gondolni. Másfelől az a körülmény, hogy egyes hatalmak tömegpusztító fegyverkészleteket halmoznak fel, légi, tengerészeti és rakétatámaszpontok létesítésének más államok határai közelében, arra kényszerítik azokat az államokat, amelyek ellen e katonai készülődéseket folytatják, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket népeik biztonságának megszilárdítására, békés életének biztosítására. A Szovjetunió a többi szocialista ország és sok más állam is, amelynek kedves a béke, szeretné, ha gazdaságát és erőforrásait teljesen békés célok szolgálatába állíthatná és bőségesen elláthatná lajtosait élelmiszerekkel, ruházatja], lakással. Nem fordíthatják azonban minden erőfeszítésüket a békés építésre, ha nem akarják halálos veszélynek kitenni népeik létérdekeit, létét. Az egyik fél fegyverkezése arra kényszeríti a másikat, hogy ugyanígy reagáljon. Egyre növekszik a tömegpusztító fegy- terck száma s ezzel együtt fokozódik a háborús robbanás veszélye. Ma már nemcsak titkos raktárakban tárolnak atom- és hidrogénbombákat. Ezekkel a bombákkal ellátják azokat a bombázógépeket is, amelyek sok nyugat- európai ország légiterében végeznek járőr-repüléseket. A dolog odáig fajult, hogy a különösen nagy romboló erejű és nagy ható- távolságú fegyvereket nemcsak a kormányok parancsára lehet bevetni. hanem azokn-''-- ez p——s embereknek akaratából is, akiki e fegyverek irányítóasztala mellett állnak. Az az állam viszont, amelynek területére félreértésből, technikai hibából vagy véletlen folytán nukleáris bombát dobnak le, nemigen foglalkozik majd az esemény okainak kivizsgálásával, hanem kénytelen lesz úgy reagálni, mint katonai támadásra, mint háború kirobbantására. Tűrhető-e, hogy a béke vagy háború kérdését vak véletlenre bízzák? Nem azt bizonyítja-e mindez, hogy a fegyverkezés semmi jóra sem vezet? A Szovjetunió távol áll attól, hogy a fegyverkezési versenyt fatális szükségszerűségnek tekintse, amely minden időben rá kell hogy nyomja bélyegét az államok egymás közti viszonyára. A szovjet kormány külpolitikájában abból indult és abból indul ki, hogy meg lehet akadályozni az emberiséget egy olyan út követésében, amely már két világháborúhoz vezetett. Meg lehet akadályozni, hogy az emberiség történelme továbbra is véres háborúk története legyen, mint ahogy eddig volt. A fegyvereket emberi kéz hozza létre, ugyanez a kéz meg is semmisítheti. Az Egyesült Nemzetek Szerve zete immár tizennégy éve foglalkozik a leszerelés problémájával. Azelőtt hosszú évekig tárgyalt erről a Nemzetek Szövetsége és az általa összehívott leszerelési értekezlet. Mindeddig azonban nincs ennek semmiféle gyakorlati eredménye, ha az államok valamiféle' összehangolt döntésére gondolunk. Sok mindent lehetne elmondani a leszerelés kérdése siralmas helyzetének okairól. Most azonban nem az a lényeg, hogy felhány- lorgassuk a múltat és elmélyítsük a szenvedélyes vitákat, hanem az, hogy kiküszöböljük azokat az alapvető akadályokat, amelyeken hajótörést szenvedtek a leszerelési egyezmény megvalósítására irányuló összes korábbi kísérletek. A sokéves leszerelési tárgyalások egész menete azt mutatja, hogy a leszerelési egyezmény létrejöttének egyik legfőbb akadálya a leszerelés ellenőrzése megszervezésének kérdése volt. A szovjet kormány a leszerelési intézkedésekre vonatkozó egyezmény végrehajtásának szigorú nemzetközi ellenőrzése mellett foglalt és foglal állást. amikor ilyen egyezmény már létrejön, az atomfegyverek eltiltásáról és az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről. Továbbá a hagyományos fegyverzet és a fegyveres erők csökkentéséről szóló összes szovjet javaslatokat konkrét javaslatok kísérték, amelyek a hatékony nemzetközi ellenőrzés megteremtésére vonatkoznak. A szovjet kormány azonban mindig ellenezte, liogy az ellenőrzési rendszer a leszerelés tény leges végrehajtásálól elkülönített intézkedések programjává váljék. Még inkább ellenezte, hogy az ellenőrző szervek felderítő jellegű adatokat gyűjthessenek ez államok fegyverzetéről. Olyan körülmények között, amikor a leszerelés tulajdonképpen nem is folyik. Az ellenőrzés kérdésében a mesterségesen támasztott bonyodalmakon kívül az ellenőrzés (Folytatás a 3. oldalról.) képviselő szervből az ENSZ bizonyos államok csoportjának olyan eszközévé válnék, amely e csoport politikáját folytatná, nem pedig az egész világ békéje biztosításának politikáját. Ez először az Egyesült Nemzetek Szervezete tekintélyének csökkenéséhez, később pedig talán széthullásához vezet, épp úgy, mint annak idején a Népszövetség esetében történt. A feladatát helyesen ellátó nemzetközi szerv sajátossága az, hogy benne a kérdéseket nem a szavazatok száma alapján formálisan kell megoldani, hanem a mindenki számára elfogadható igazságos megoldás ésszerű, türelmes megkeresésével. Nem képzelhető el ugyanis, hogy azok az államok, amelyeknek akarata ellenére igazságtalan döntést hoznak, hozzájáruljanak e döntés végrehajtásához. Az ilyentől keserű szájízük marad. Emlékezzenek csak, hány ilyen eset volt már az Egyesült Nemzetek Szervezetének történetében! Az ENSZ-ben tehát csak olyan döntéseket kell hozni, amelyeket mindenki megszavaz, mert ezekben a közös akarat, a közös érdekek jutnak kifejezésre. Az ilyen döntéseket a mi nemzedékünk és a jövő történészei az egyedül helyes, az egyedül lehetséges döntéseknek ismernék el. Természetesen az államoknak az a csoportja, amely jelenleg többségei rendelkezik, keresztüíviheti, hogy számára előnyös döntéseket fogadjanak el. Az ilyen azonban „pyrrhusi győzelem”. Az ilyen „győzelmek” ártanak az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Rombolják azt. Tekintetbe kell venni azt is. hogy a különböző kérdésekkel kapcsolatban a szavazásokon kialakuló többség ez ENSZ-ben változó mennyiség és megváltozhat azoknak a hátrányára, akik most oly gyakran építenek a szavazógépezetre. Egy közmondás szerint: ki mint vet, úgy arat. A legésszerűbb és a legmesz- szetekiníőbb politika tehát az olyan kölcsönösen elfogadható elöntések együttes megkeresésének politikája, amelyeket kizárólag a világbéke biztosítására irányuló törekvés, a megszervezése jelenleg tényleges nehézségekkel is jár. E nehézségeket kellően megvilágítja, ha például szemügyre vesszük a nukleáris fegyverek eltiltásának és e legyverfajták kivonásának problémáját. Ismeretes, hogy ugyanazokat a hasadó anyagokat egyaránt fel lehet használni a nukleáris fegyverek előállítására és az atomipari vállalatok békés termelésében. Ez azt jelenti, hogy jelenleg, amikor az atomenergia egyre jobban meghonosodik a gazdasági életben, fennáll annak a lehetősége is, hogy a hasadó anyagok egy részét titokban fegyverek előállítására fordítsák. Ahhoz, hogy a jelenlegi bizalmatlan légkörben elháruljon az a gyanú, hogy valamely állam titokban katonai célokra használ fel hasadó anyagokat, arra lenne szükség, hogy a külföldi ellenőrök szabadon beléphessenek minden egyes ország atomipari vállalataiba. Ez pedig gyakorlatilag azt jelentené, hogy külföldi gyámság alá kerül az illető országok gazdasági életének fontos területe. Viszont éppen az államok közt meglevő bizalmatlanságból kifolyólag egyetlen állam sem mutathat hajlandóságot, hogy külföldi ellenőröket és felügyelőket engedjen be vállalataihoz. Különösen nem a haditermeléssel foglalkozó vállalatokhoz. Világos, hogy ma, amikor folyik a fegyverkezési verseny, a nemzetközi helyzet feszült és nincs meg a kellő bizalom: hiányzanak az átfogó ellenőrzés megteremtéséhez szükséges feltételek. Amíg az államok között bizalmatlanság tapasztalható, a leszerelés ellenzői minden leszerelési más államok belügyeibe való be nem avatkozás szelleme sugalmaz. Amikor az ENSZ-ben megalakult a Biztonsági Tanács, ennek tevékenységét a kölcsönösen elfogadott döntések eszméjére építették fel. A béke fenntartásáért különös felelősséget vállaltak azok a nagyhatalmak, amelyeknek képviselői állandó tagjai a Biztonsági Tanácsnak. Annak megelőzésére, hogy a nemzetközi kapcsolatokat összekuszálják, szükségessé vált a nagyhatalmak egyhangú állásfoglalása elvének, a vétójognak a bevezetése a Biztonsági Tanácsba. Egyesek ellenzik a vétót. Ha azonban nem lesz vétó, nem lesz nemzetközi szervezet sem. Mert széthullik. A vétó elve kötelezi a nagyhatalmakat, hogy a Biztonsági Tanács elé kerülő összes kér-1 désekben egyhangú döntést hozzanak, amely biztosítja a béke eredményes fenntartását, Jobb a nagyhatalmak egyhangú döntésére törekedni, mint a nemzetközi kérdéseket fegyverrel megoldani. Küldött Urak! Igyekeztem őszin tén kifejteni több gondolatomat a nemzetközi helyzetről, valamint arról, hogy mi hogyan értelmezzük az Egyesült Nemzetek Szervezetének feladatait; Meggyőződésünk, hogy a szovjet kormány megbízásából előterjesztett javaslataink megértésre találnak a világ népeinek többségénél, a teremben ülésező küldötteknél. Biztosítani kívánom a közgyű* lés küldötteit, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében a Szovjetunió a jövőben is a legtevékenyebben kíván részt venni mindazokban az erőfeszítésekben, amelyeknek célja, hogy megszabadítsa az emberiséget a fegyverkezési terhektől és tartóssá tegye a világ békéjét. Hruscsov beszédét, amely egy óra és tizenkét percig tartott, a hallgatóság viharos tapssal fogadta, majd Uran Belaunde, az ENSZ-közgyűlés elnöke köszönetét mondott a szovjet miniszter- elnöknek a beszédért, amelyet a küldöttek nagy figyelemmel hallgattak végig. A közgyűlés pénteki plenáris ülése magyar idő szerint 21.23 órakor ért véget. intézkedést olyan ellenőrzési feltételekhez köthetnek, amelyeket más államok nem teljesíthetnek, sőt, még azok az államok, amelyek valamilyen elgondolások alapján ilyen messzemenő követeléseket támasztanak az ellenőrző szervek hatáskörét illetően, valójában azok sem mutatnak semmiféle hajlandóságot ilyen ellenőrzési feltételek elfogadására. Ebben a helyzetben a kérdés mindennemű megoldásának megbénítását jelenti, ha túlzott ellenőrzési követelményeket támasztanak. Még inkább azt jelenti, ha az ellenőrzés megszervezését a leszerelés elé helyezik mindennemű leszerelési intézkedés előzetes feltételeként. A szovjet kormánynak az a véleménye, eljött az idő a kialakult helyzet józan mérlegelésére és annak elismerésére, hogy le kell vonni a megfelelő következtetési abból a tényből, hogy a leszerelés problémájának eddigi megközelítése nem járt kellő eredménnyel. A szovjet kormány véleménye szerint a következtetés csak ez lehet: minden államnak, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének is kötelessége, hogy haladéktalanul új utat keressen korunk égető problémájának, a leszerelés kérdésének megoldására. Melyik ez az új út? Hogyan lehet véget vetni annak a helyzetnek, hogy a természettől elragadott. a tudósok lángelméjével, a mérnökök tudásával, a dolgozók millióinak erőfeszítéseivel! létrehozott kincsek óriási részét meg., semmisítő és pusztító célú eszközök létrehozására fecsérelik? A szovjet kermánv nyilatkozatának további részét lapunk k;d- di számában közöljük,
