Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-12 / 188. szám

4

TOT,NA NÉPÚJSÁG

1951. augusztus 12.

Mit íát&um u bécsi VIT-en ?

II.

„hangverseny-est

AZ AUTÓBUSZON

Minden este, amikor az autóbusz elindult vissza a szálláshelyre, a turistákon kívül jelentős számban voltak azon „idegenek”, akik ugyancsak szálláshelyükre vagy egy késői táncra igyekeztek. Csak ritkán sikerült közös nyelvet találni, hogy elbeszélgessünk velük. A legtöbbször a közös „nyelv” a dal, a nóta volt. Egymást köszöntötték a busz utasai. Egyszer a kanadaiak (vagy amilyen nemzetiségű éppen a kocsiban tartózkodott) daloltak, s feleletül magyar népdal hangzott el, máskor pedig a turisták kezdték és válaszul egy más nyelven csendült fel a dal. Az természetes, hogy minden „műsor” után lelkes taps köszönte meg a produkciót.

A magyar népdalok hamar ismertté lettek az osztrák fővárosban, s nem tartottuk különösnek már azt sem, hogy az egyik este az autóbuszban az egyik fekete bőrű barátunk a közismert ka- násznótával köszönte meg, hogy elvittük a Messegeländere.

KIVONUL BECS AZ UTCÄKRA

Kevesen maradtak otthon augusztus elsején a késő délutáni órákban az osztrák fővárosban. Hatalmas tömeg szoronkodott a Ringen, s lelkes tapssal és „Frieden — Freundschaft”-tal üdvözölte a több mint 17 000 felvonuló fiatalt. A menet élén a VIT-lobo- gókat vitték, őket követték a népi viseletbe öltözött fiatalok. Gyönyörű volt a százféle népviselet együtt!

Mesébe illő káprázatos felvonulás volt ezen a napon a Ringen, és hatalmas ifjúsági seregszemle a Heldenplatzon! Régen nem láthatott hasonlót az osztrák főváros. A léggömbök százai emelkedtek a magasba és apró zászlócskákat repítettek a világ minden tája felé. A felvonulók közé virágokat dobtak a bécsiek, akikről azt állította számtalanszor a Szabad Eu- rópa-rádió, hogy nem fordítanak semmi figyelmet a VXT-re. Bebeszaladtak a hosszú sorokban vonuló fiatalokhoz, kezet fogtak velük, s csókolták őket. Fél 8

körül a menet két oldalról megközelítette a Heldenplatzot 6s alig fél óra alatt zsúfolásig megtelt a hatalmas tér. Nem sokat segített a rend fenntartásában a rendőrkordon, — amelynek az volt a feladata, hogy a felvonulók útját biztosítsa —, átbújtak a kötél alatt és Bécs a békét és barátságot hirdető fiatalok után ment.

A körülöttünk álló osztrákok vették észre elsőnek a japánokat, akik „Soha többé Hirosimát!” felirat alatt vonultak. Előttünk fordult be a térre a szabadságáért harcoló Algéria küldöttsége, amelyet velünk együtt az osztrákok is nagy ovációval fogadtak.Hatalmas taps köszöntötte n kínai, szovjet, magyar, lengyel, indiai, albán, afrikai és dél-amerikai küldöttségeket. „Peking—Bécs, Moszkva—

Budapest” hangzott a küldöttségek köszöntése, amit számtalanszor félbeszakított a „Frieden — Freundschaft”.

A tér másik oldalán a brazilok nyitották meg a fiatalok menetét, majd ott is egymás után vonultak el a küldöttségek. Hatalmas léggömbfürtöket vittek magukkal.

Feledhetetlen színes felvonulás volt!

NÉHÁNY PERCRE ELHALLGATNAK A HANGSZÓRÓK

A Heldenplatzon több mint 100 nemzet fiai és leányai tettek hiA sátorlapok elrendezésén még látszik, hogy nemrég rakták lse őket a terembe... Kéthetes táborozáson vett részt a nagymányoki Rákóczi Ferenc általános iskola 41 tanulója. Tavaly Zamárdibart táboroztak az iskola tanulói, ahol 14 NDK-beli tanulót is vendégül láttak. Most Fonyódligeten voltak.

tét a béke és a barátság mellett. A gazdag kulturális programnak is kiemelkedő száma volt Paul Robeson fellépése. Szűnni nem akaró taps fogadta a világhírű békeharcos néger énekest. S miközben jól ismert kellemes hangja betöltötte a teret, a magasban galambok röpködtek. Mindenkit megkapott a nagy élmény, a találkozás a nagy békeharcossal. S amint az énekest kísérve a téren dúdoltuk a dalt, váratlanul elhallgattak a hangszórók... Provokáció történt (mert ilyen is' akadt bőven a fesztivál ideje alatt), vagy csak a véletlen műve volt? Robeson azonban, mintha mi sem történt volna, tovább énekelte a négerek felszabadulásvágyát kifejező Mississippi-dalt.

W

CÍMEK ÉS MONOGRAMOK IS GAZDÁT CSERÉLNEK

Nem volt ritka, hogy fiatalok kis könyvecskével, füzettel járták az utcákat, tereket és gyűjtötték az aláírásokat és a címeket. Ahol nagyobb csoportosulás volt az utcán és véletlenül nem jelvénycsere zajlott le, ott rendszerint az aláírást gyűjtők hada fogta körül a külföldieket. Láttam olyan füzetecskét, amelyben több mint 300 cim, aláírás, monogram szerepelt. Ezek a bejegyzések nem álltak egyedül, rendszerint megtalálható volt mellettük a két szó: Frieden — Freundschaft.

tál bővül az iskola. Ezzel arányosan növekedett a nevelők száma is. Tavaly 15, az idén pedig 18 nevelő foglalkozik a nagymányoki gyerekekkel. Az ősztől kezdve megindul az ipari jellegű politech

nikai oktatás is az iskolában.

*

K. Balog János

A nagymányoki általános iskolából

Megjegyzések a megyei kisipari szövsibezetf imészeti együttsek fesztiváljáról

uszonhárom műsorszám. közel kétszáz szereplő.

Már önmagában is tiszteletre méltó szám. Ennyien vettek részt, j szereplőként, a kisipari szövetke- i zetek megyei kulturális fesztivál- j ján. A fesztivált minden évben | megrendezik, mikor is a legjobb kultúrmunkások adnak egymásnak és a szekszárdi közönségnek találkozót a megyeszékhelyen.

helyileg sem és megyei szinten sein a fesztivált.

Volt persze rossz darab is, amivel találkozhattunk. Ezt anélkül, hogy megsérteni akarnánk a paksiakat, meg kell említeni. A néma harmonikás című jelenetük erre az alkalomra igazán nem volt alkalmas, de vitatni lehet, hogy egyáltalán színpadképes-e? Mi úgy véljük, nem.

Eddig kétízben rendezték meg a kisipari szövetkezeti művészeti együttesek megyei versenyét, most került rá sor harmadíziglen. A találkozó színvonala, nyugodtan megállapíthatjuk, megfelelt a várakozásnak. Bár, ami a 1 színvonalat illeti, a múlt évihez képest számottevő javulásról nem számolhatunk be, emelkedett a résztvevők száma és örvendetesen javult a darabválasztás és műsorpolitika. Bárcsak többi művészeti együttesünknél is ilyen határozott, a szocialista kultúra terméseinek bemutatására irányuló szándékot lehetne tapasztalni. Ebből a szempontból példát mutatott a kisipari szövetkezet színjátszó csoportok megyei versenye. A bonyhádi színjátszók előadása aratta a legnagyobb sikert, de majdnem hozzájuk emelkedett a paksiak bemutatója

Eléggé általános volt a biztos szövegtudás hiánya. Kissé elnagyoltnak tűnt a fesztiválra való felkészülés. És itt fel kell vetni a szervezés problémáját, úgy lehetett érezni, nem készítették elő

A tánccsoportok között két fejlődőképes együttessel találkoztunk, amelyeket még a jövőben sokszor szeretnénk látni. Az egyik a szekszárdi szövetkezeti bizottság tánccsoportja, a másik, a du- naföldvári tánccsoport volt.

D efejezésül még a szavalókról -*-* néhány szót. A versválasz- tás szempontjából nem volt semmi baj, sőt törekedtek arra a szavalok, hogy minden szempontból megfelelő költeményt adjanak elő. Ellenben azzal nem törődtek, nem múlja-e felül erejüket, képességüket a választott költemény. A legtöbb esetben felülmúlta, nagyobbra vállalkoztak, mint amire képesek. Ennek ellenére a legjobbak igazán dicséreteset, szépet produkáltak.

Egy cikk keretében nem lehet felmérni a kisipari szövetkezeti művészeti együttesek és kultúrmunkások tevékenységét. A megyei fesztivál biztató volt és azt mutatta, hogy a csoportok jó utón haladnak és jövőre még szebb bemutatókat láthat a szekszárdi közönség.

(i. gy.)

Az első közös esztendő számvetése előtt

Látogatás az iregszemcsei Űj Elet Tsz-ben

tével Londonba költözött és meg vásárolta a -►Maxim«, később pedig az »Armstrom and Vickers« fegyvergyárak részvényeit. Milliókat keresett a spanyol—amerikai, a görög—török, az orosz— japán, a szerb—bolgár—török há borúkon, a világháborúban pedig szinte meghatványozódott amúgyis jelentős vagyona és súlyos milliók korlátlan ura lett. Az első világháború kitörésekor a világ fegyver- és lőszergyárainak fele Zacharoffé volt. De sohasem szerepelt a nyilvánosság előtt, mindig háttérben mozgott...

— Csodálatos... — ámuldozott Oltványi, a kémbanda egyik tagja. De a többiek is oda voltak az előttük megfestett ragyogó képtől. »Én, mint milliók korlátlan ura s mindezt kémkedéssel!« — mindnek ez járt a fejében. Renner látta, milyen hatást ért el embereinél, tudta, hogy ezek az emberek vak gyűlöletük ben pénzért különösen mindenre kaphatók. Ezért tovább feszítette a húrt. Jól emlékezett ezekre a régi történetekre, szinte még a szavakra is. És mesélt.

— Úgy mondom nektek, ahogy ők mesélték. A mi főnökeink, az angolok, nagymúltú hírszerzők. A következő történetet is Intelligence Service egyik tisztjétől hallottam, öreg róka volt, az első világháborúban is hírszerzőként dolgozott.

— Egyik este az Intelligence Service vezetőjének irodaajtaját

Az iskola 1500, a tanács 600, a nőtanács 500, a tanulók pedig fejenként 200 forinttal járultak hozzá a tábor fenntartásához. Ezenkívül a szakszervezet is adott anyagi támogatást a táborozáshoz.

A szeptemberben kezdődő új tanévben három új tanulócsoportegy rongyos, cafatos ruhájú, feldúlt ábrázatú ember döngette. — Senki sem gondolta volna, hogy valaha ebből az emberből Anglia leghíresebb kémje lesz. Mac- vell őrnagy érthető ridegséggel és a következő szavakkal fogadta a későbbi Lawrence kapitányt: »Hogy mert ön az épületbe behatolni! Hordja el magát, az Intelligence Service nem kávéház, hogy bárki bejöhessen!« Az idegen csak ennyit felelt: »John

Edwards-nak semmi sem lehetetlen!« Ez a szemtelen felelet döntötte el a későbbi Lqwrence kapitány sorsát. Maxvell faggatni kezdte emberét. Az elmondta, hegy London egyiv piszkos negyedében született és egy nyomorult sállodának a bérlője. A rendőrség üldözi, mert lányok közötti bokszmeccseket rendezett a londoni előkelő és blazirt urak szórakoztatására. El akar Londonból vándorolni, különösen felesége elől szeretne menekülni, aki borzalmas nő és pokollá teszi életének minden pillanatát... — Renner tucatnyi hall gatósága jól röhögött ezen.

— Szolgálni akarom önt, őrnagy úr, és új ember akarok lenni — mondta a rongyos fiatalember. »Megteszi ön azt, amit önnek parancsolok?« — kérdezte Maxvell. És a fiatalember megesküdött a bibliára, hogy megteszi. Az őrnagy megparancsolta neki, hogy tanulja meg a török nyelvet. Másnap John Edwardsot az Intelligence Service »T, 80.«

A Nagymányokon épülő új iskolának már megérkezett a berendezése s amint elkészül az épület, azonnal meg is kezdik ott a tanítást... Jelenleg az évi rendszeres felújítási munkálatokat végzik a régi iskolán is. Festik a falakat, takarítják a termeket, olajozzák a padlót... Évente mintegy 8—10 ezer forintot fordítanak erre a munkára.

számú ügynökeként jegyezte be törzskönyvébe és kiküldte a de- vonshirei kémiskolába. A polgári rendőrség rövid időn belül értesítette John Edwards feleségét, hogy »John Edwards urat egy csapszékben leszúrták és el is temették.« John Edwards két éven át naponta hat órát tanult törökül. Mikor az Intelligence Service meggyőződött arról, hegy tanítványa annyira tud már törökül, hogy útra engedheti, Konstantinápolyba küldték, hogy a nyelvet tanulja meg teljesen, tökéletesen. A világháború kitörésikor egy távol-keleti expedíció nak volt. a parancsnoka, a török háború kitörésekor pedig a Dardanellák vizén egy hajón tartózkodott. Az angol admirális, miután látta, hogy flottájával semmire sem tud menni, egy sötét éjszaka csónakon kiküldte Law- rencet a partra: kémlelje ki a

török hadsereget. Lawrencenck olyan balszerencséje volt, hogy egyenesen egy török járőr kezei közé került. »Ne bántsanak, katona urak, én egy szegény eltévedt igazhívő pap vagyok, inkább mutassák meg nekem az utat, hogy tudo^ a harcvonalból kikerülni«. A hamisítatlan, valódi török kiejtés megtévesztette a török katonákat és átvezették a vonalon. Majdnem egy hónapig vándorol a tűzvonala^ környékén a »török pap« és amikor már mindent kikémlelt, visszaindult hajójára.

(Folytatjuk.)

Az 1956-os ellenforradalom előtt jól menő termelőszövetkezet volt Iregszemcsén. De ekkor feloszlott, s a gyönyörű jószágokat, a megmozdítható gazdasági felszereléseket szanaszét vitték. így 1958. tavaszán, amikor megalakult ismét a szövetkezet, nem volt a közös gazdaságnak más alapja, mint az üresen kongó istállók, amelyeket kö zel két éven keresztül az ebek harmincadjára bíztak. És mi van most? Tartsanak velem, határjárás közben elmondja mindezt Tóthi Mihály, a szövetkezet elnöke.

— Nagy gondban vagyunk most. Annyi gabonánk termett, hogy alig tudjuk elraktározni. A 13 vagon búzából jutott az iskola padlására, de tömve van még az iroda is. Ennyi búzát nem vár tunk. Tíz vagon volt betervezve és kereken 13 vagonnal lett, — mondja az elnök.

— Mit csinálnak a többletterméssel?

— Megvan annak is a helye. Mindenkinek kiosztottuk az évi kenyérszükségletet, a fölösleget pedig eladjuk az államnak. Már másfél vagont értékesítettünk, a többit meg később szándékozunk eladni — hangzott a válasz.

— Na, kérem ez itt a lóistálló, de nem ilyen volt ám! Ezt már mi hoztuk rendbe. Mi építettünk bele jászlakat, a fészerből szállást csináltunk a lovaknak. Mind ezt a magunk erejéből — tájékoztatott a lóistálló előtt.

A szövetkezet birodalmát járva feltűnt, hogy sok kazalba rakott szalmát és télire való takarmányt tárolnak az Uj Életbeliek.

— Muszáj ezt így csinálni, mert szép jószágállományunk van, aminek bizony takarmány, meg alomszalma kell — közli tájékoztatásul, majd az istállók megtekintésére invitál.

— Mikor kezdtünk egy fia állatunk sem volt, ma meg már 21 tehén, 18 növendék, 20 anyakoca, 69 hízónak való süldő és 91 kismalac ropogtatja az elesé- get. Ez szép eredmény, hiszen ez a szövetkezet kicsi, mindössze negyven hatan vagyunk.

— Na, és a baromfiak? — mon dóm, mikor megpillantom a füvet csipkedő csirkehadat,

— Az is van. Rendbehoztuk és megtoldottuk a baromfiólat és vásároltunk naposcsirkéket. így van ma 1700 rántanivaló csirkénk, amit a közeli napokban szállítanak el. Nem mondom, hogy busás jövedelmet hoz a baromfitenyésztés, de ha nem csur- ranik, hát csöppenik, — szolgált magyarázattal.

Túlságosan hosszúra nyúlna ez a cikk, ha mindent megírnák, amit láttam és hallottam az iregszemcsei szövetkezetben. De ezt most elkerülöm. Annyit azért még el kell mondani, hogy a fiatal szövetkezet határa gyomta- lan. Jó termést ígér a kukorica, a szerződésesen termelt napraforgó és már most megkezdték a jövő évi kenyérnek valónak a talajelőkészítést.

— Mennyi jövedelemre számítanak az első közös osztáskor? — kérdeztem búcsúzóul az elnöktől.

— Erre most még nehéz volna pontos választ adni — feleli. — De annyit mondhatok, hogy 40 forintnál nem lesz kevesebb az egy munkaegységre jutó jövedelem. Mindenki annyi gabonát kapott, hogy bőségesen lesz kenyere újig. Hízónak valója is van mindenkinek, és majd az év végén eldől, hogy kinek volt legtöbb munkaegysége, ki kap legtöbb pénzt. Annyit még mondhatok, hogy a hangulat jó, most az első közös esztendő számvetése előtt.

DOROGI ERZSÉBET