Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-04 / 181. szám
1959. augusztus 4, TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 3 Kender áztaíás — „ssükségmegoldással“ A baj a hónap közepén következett be. Négy solti áztatós lépett ki önkényesen a Dunaföld- vári Kendergyárból, ezzel Puha László áztatós brigádjának létszáma húszról tizenhatra csökkent. Mind a négyen »kisegítődként dolgoztak, tehát négy régi áztatós maradt pár nélkül. Súlyosbította a helyzetet, hogy n rossz időjárás miatt mintegy tíz százalékkal voltak elmaradva, az áztatási terv teljesítésétől. Pedig ha az áztatósok lemaradnak, ez kihat az egész üzemre, főként az őszi, téli munkára. Ha nincs elegendő áztatott kenderkóró, nem kap elég anyagot az üzem. Felvetődött az a gondolat is, hogy talán valahogyan lehetne pótolni a négy embert. De ezt mindjárt elvetették. Nem volt még példa arra, hogy a szezon közepén beállított új emberekkel jól lehetett volna dolgozni. Ezt a nehéz munkát csak úgy lehet megszokni, ha valaki tavasszal kezdi, csak így alakulhat ki jó együttműködés a brigád összes tagjai között. A megbeszélésen, ahol ott volt a gyárvezető is, Lovodics József állt elő a javaslattal: Át kellene szervezni a munkát, úgy, hogy megszüntetnék a brigád tagjainak elkülönítését »férfi-számosokra« és »kisegítőkre«. — Ez a megjelölés egyébként még a régi időkből maradt meg, amikor a bonyolultabb, nehezebb munkát a gyakorlottabb régi áztatósok végezték, a könnyebbet pedig »kisegítők«, köztük nők is. Előbbiek az összes bér 60 százalékát, a kisegítők pedig 40 százalékát kapták. Volt néhány ellenvetés is. — »Ha egyformán osztozunk a mun kabérnél, akkor mi, »férfiszámosok« kevesebbet kapunk, mint eddig« — mondta egyik-másik régi áztatós. De aztán sikerült meggyőzni őket is, hogy ha naponta váltják egymást a csapat tagjai a különböző munkahelyeken, többet sikerül elvégezni és a fizetés sem lesz kevesebb. A régi módszernél a csapat egyik fele kiszedte a medencékből az ázott kórót, felrakták a kisvasúti kocsikra, kivitték a szárítóterületre. Itt a »kisegítők« felsátorozták, a száradó kórót pedig forgatták, majd száradás után kévébe kötötték. Ekkor ismét a »férfiszámosok « vették át a kórót, kocsira rakták, elhordták, majd bekazalozták. Most — felváltva — a csapat minden tagja dolgozik mindegyik munkán. Az áztatós egyik nap gödrös, a következő napon terít, utána köt, majd kazaloz. így min denki egyformán kapja a darabbért is. Nem lett igazuk az aggodalmaskodóknak, akik a 60 százalékot féltették. Mert a brigád tizenhat emberrel is elvégezte azt a munkát, amit korábban húszán végeztek el, sikerült behozni a hónap végéig a tíz százalék le- r,.áradást is. így aztán a borítékban sem lett kevesebb senkinek, sőt azok, akik korábban 40 százalékra részesültek a fizetésből, most ugyanannyit kerestek, mint a többiek. A pártélet elmúlt heti hírei Tengelic községben kibővített pártvezetőségi ülést tartottak. A pártvezetőségi tagokon kívül részt vettek a tanács, a Hazafias Népfront és az egyéb társadalmi szervezetek megbízottai, valamint a termelőszövetkezeti községet patronáló Április 4 Gépgyárat képviselő munkások. A pártvezetőségi ülésen az augusztus 16-ra tervezett munkásparaszt találkozót beszélték meg. A Dunaártéri Erdőgazdaság pörbölyi és gemenci erdészetében dolgozó kommunisták kezdeményezésére augusztus 20-ra teljesítik egész évi fakitermelési tervüket, amelynek befejezése október 1-én lenne esedékes. * roméves kulturális programját vitatta meg. A javaslatok között szerepel egy tájmúzeum létesítése és a járás monográfiájának elkészítése. * A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben 12 fiatal KlSZ-szerve- zetet alakított. Az alakuló gyűlésen meghatározták a feladatokat: az ifjúság eszmei, politikai és erkölcsi nevelését. * Az MSZMP Paksi Járási Bizottsága aktívaértekezletet tartott az elmúlt héten. Az értekezleten a küszöbönálló vezetőségválasztás feladatait tárgyalták meg. Ü toónsMfl Jé példa A Bonyhád-börzsönyi Vörösmarty Tsz irodájában feltűnő helyre ragasztották a kimutatást, melyen a tagok neve, teljesített munkaegysége áll. Nekem ez nem volt egy kicsit sem újszerű, , mert tavasszal, amikor legutóbb itt jártam, már akkor is láttam. Ellenben feltűnt, hogy most nincs annyi üre sen hagyott rovat a kimutatáson, mint akkor volt. — Azóta szaporodtunk — szolgált magyarázattal az elnök. — De hiszen azt a 34 börzsönyi középparasztot már akkor felvették a tsz-be és mégsem volt a nevük a kimutatáson — okvetetlenkede^ tovább. — Ez igaz. Akkor még úgy volt, hogy majd az ősszel kezdenek nálunk, a közösben dolgoz ni. De ez megváltozott — világosított fel újra Bogos Domokos, a szövetkezet elnöke. Ennek okait kutatva a következőket tudtam meg: Kapáláskor és a gabonabetakarításnál munkaerőhiány mutatkozott a Vörösmarty Tsz- ben. Ezt látta Vajda Ferenc, Daradics József, Sándor Ferenc és a többi új belépő es azonnal felajánlották segítségüket, mondván: szívesen dolgoznak ők munkaegységre épp úgy, mint a régi tagok. A szőHatalmas elefánt csontvázat találtak Kínában A Kínai Népköztársaság Senhszi nevű tartományában végzett ááatások során hatalmas elefánt csontvázra akadtak. A majdnem teljes csontváz alapján megállapították, hogy az állat hét méter hosszú és öt méter magas lehetett. Agyarának hossza 2,8 méter és súlya több mint egy métermázsa. A kiásott csontváz negyven darabból áll. A csont színe kissé vöröses. Kínai tudósok megállapítása szerint az összes eddigi Kínában feltárt elefánt csontvázak közül ez a legnagyobb és a legteljesebb. A hatalmas csontvázat a Vej- folyó gátján munkálkodó parasztok találták húsz méter mélységben. A feltárási munkálatokba azután bekapcsolódtak a közelben ásatásokat végző kínai szakemberek is. A csontvázat tíz méter vastag kemény agyagréteg takarta. Az ásatások alkalmával ezen a területen Csou-dinasztia korabeli tárgyakat is találtak. A csontváz és az azt körülvevő földrétegek alapos vizsgálata nyomán kínai tudósok megállapították, hogy az őselefántot körülbelül egy millió évvel ezelőtt, valószínűleg árvíz sodorta erre a területre. vetkezet ezt szívesen vette és dolgoztak az új belépők, dolgoznak ma is. így került a nevük a kimutatásra, amiből az is kiderül, hogy az őszi belépőír eddig mintegy 600 munka egységet teljesítettek a szövetkezetben. Ez a tény, ami mögött sok*.'a1 több van, mint amit mond. Elő szőr is az, hogy a szövetkezetbe lépett párasztok, — bár egyik lábukkal még a kispar- cellén állnak, — már most gon dóinak a jövőre, a nagyüzemi gazdálkodásra, ami tőlük telik megteszik, hogy minél jobb legyen a szövetkezet, ahova belépnek. Másodszor az, hogy jó előre megismerkedtek a szövetkezeten belüli élettel, a szabályokkal, a szokásokkal. S hogy ez mennyire jó hatással van a jövő szövetkezeti parasztjainak a gondolkodására, az már most lemérhető. Bizonyításképpen egyetlen esetet mondok el. A Vörösmartyban is, — mint a megye bármelyik tsz-ében —■ földjéig arányában viszik magukkal a vetőmagvakat, a közösbe vitt jószágok téli takarmányának egyrészét az új belépők. Az alapszabály szerint ezt nekik készpénzben ki kellene fizetni, amire az állam — ha kell — hitelt biztosít a szövetkezetnek. A börzsönyi tsz- ben ezt a szabályt megszegték. Az új belépők ugyanis a szövetkezet legfelsőbb fórumán, — a közgyűlésen — kijelentették: — Nekik ne fizessen a tsz a vetőmagokért semmit, mert amit elvetnek, azt ők aratják le, a termésen közösen osztozkodnak. Különben is nem fizeti ki a vetőmagot azoknak se senki, akik már több év óta a közösben vannak. Ha ezt így nem is lehet — nem is volna helyes — minden új belépő szövetkezeti tagnak kimondani, de sok benne az igazság. Dorogi Erzsébet KuszonölíioS iranketten eredményesen elvégezték az általános iskola liariMi osztályát a szeslresi cigányok közül Mindenütt nagy gondot és figyelmet fordítanak a lakosság legelmaradottabb rétege, a cigányok helyzetének javítására, életviszonyaik megváltoztatására. Szedresen, rajtuk kívül a községben egyetlen analfabéta sincs már évek óta, a cigányok között viszont számosán vannak, akik a legelemibb iskolai ismeretekkel sem rendelkeznek. Az iskola igazgatója tavaly eredményesen oldotta meg a felnőtt cigányok oktatását. Amikor vonakodtak bejárni a községi iskolába, a tanítási órákat a cigánytelepen tartották meg, az Acsádi völgyben. Az egyik nagyobb kunyhó gazdáját sikerült némi ruhanemű ajándékozásával lekenyerezni, úgyhogy rendelkezésre bocsátotta lakását. Huszonötén iratkoztak be az iskolába, s közülük huszonketten eredményesen le is vizsgáztak. Ennyien végezték el már az általános iskola harmadik osztályát. A terv, hogy a harmadik osztályt elvégzetteket beírassák az őszre a negyedik osztályba, és így tovább az általános iskola teljes elvégzéséig. „Amerikai turisták, A New York Daily Mirror című amerikai napilap riportere hosszú listát közöl azokról a sérelmekről, amelyek az amerikai turistákat Európában érik. Keservesen panaszolja, hogy az egyszerű amerikai turistát »ostobának-« tartják és mindenfelé becsapják. Megemlíti, hogy a pénz- I váltásnál Franciaországban és Vannak a szedres! cigányok I<3 zött, akik szeretnének állandó munkát vállalni — persze nem mindenki ilyen, mert sokan ragaszkodnak a teknővájók életmódjához és legfeljebb időszaki munkát vállalnak. Van, aki gépkocsivezető szeretne lenni, más pedig vontatós az állami gazdaságban. Viszont rendelet szabályozza azt, hogy ipari tanulónak csak az vehető fel, szakmát csak az tanulhat, aki az általános iskolát eredményesen elvégezte. Ennek köszönhető, hogy sokan szorgalmasan és eredményesen tanultak az elmúlt évben. A felnőttek tanulása jó hatással volt a gyerekek rendszeres iskolábajárására is. Bár egy-két esetben szükség volt arra is, hogy megbüntessenek szülőket iskolakerülő gyermekeik miatt, általában nem kell alkalmazni a büntetést. Több szedresi cigány épített már házat magának az elmúlt években. Egymájs után hagyják ott az Acsádi-völgyet. És műveltségük növelésével, egymás után hagyják el a régi tudatlanságot és a régi életformát. kerüljétek Európát" Olaszországban rendszeresen becsapják, elvárják, hogy óriási borravalókat adjon és általában minden módon elkeserítik az életét. A riporter szerint a hazatérő amerikai turista nem szívesen vallja be, hogy »csodálatos-» európai kéjutazása kudarcba fül* ladt, Pintér István—Sxabó Lásxló (33) A bátaszéki Búzakalász Tsz pártszervezete július 28-án taggyűlést tartott. Első napirendi pontként az őszi pártoktatás feladatát vitatták meg. * A Sárközi Állami Gazdaság óbereki üzemegységében a párttaggyűlésen a pártépítés kérdéseivel foglalkoztak Két tagjelöltet vettek fel. * A pálfai pártszervezet tagjai az elmúlt héten megtartott párttaggyűlésen egységesen foglaltak állást a termelőszövetkezet-alakítás mellett. Megvitatták a vetőmag összeadásának fontosságát, úgy döntöttek, hogy a cséplőgépeknél felvilágosítást végeznek a csépeltető gazdák körében. * Az MSZMP Gyönki Járási Bi- zottséga július 30-án a járás háNyílt levél Gyulai Józsefnétól a kedden reggel 8 órakor történt sajnálatos tévedésért, ezúton is elnézést kér az 50-es Népbolt dolgozója és vezetője. (X) A polip átszövi tehát az egész Egyesült Államokat. Richard Ro- wen „A titkos szolgálat története” című könyvében összegezte az igazságügyminisztériumi titkos- szolgálat detektívjeinek számát. Hozzáadta ehhez a járási és városi besúgók rendkívül nagy sisere- hadát, az egyes államok rendőrségét, a polgári ruhás, vámfelügye- lökként működő detektívek, vámhivatalok kémhálózatát (mind a hivatásosokat, mind az amatőröket), az alkoholellenes törvény végrehajtására alakult igen kiterjedt detektívhálózatot és a kábítószer kereskedelem felderítésével foglalkozó detektív alakulatot. Ideszámította a partvédelmi alakulatokat, amelyek ma mar szintén nyomozószervek, a tekintélyes számú országos és helyi adóügyi titkos megfigyelőket. Ehhez noz- záadta a gyári besúgók hordáit és légióit, az ipari rendőrség tagjait, a minden rendű és rangú magán- nyomozó irodák állandó és alkalmi detektívjeit és besúgóit, s kiderítette, hogy az amerikai titkosrendőri hálózat, a „polip” behatol az ország minden pólusába és méreteiben, módszereiben szinte páratlan. Soha, egyetlen országban sem volt még ilyen méretű kémrendszer, soha egyetlen nép után nem kémkedett a hivatalos és félhivatalos kémek ilyen nagy és tarka serege, mint az amerikai nép után napjainkban. A LEGMÉLYEBBRE SÜLLYEDT — Főhadnagy elvtárs jelentem, az őrizetest előállítottam! Az őrmester jelent, a főhadnagy helyet mutat a fogolynak. — Tessék, foglaljon helyet! A fiatalember félve ereszkedik le, csak a szék szélére ül. Arckifejezése riadt, mintha attól félne, hogy mindjárt összedűl a viiág. Annyi mindent hallott „kínzókamrákról”, rettenetes kínzásokról, s most rémülten várja, hogy mi kezdődik. A fiatal főhadnagynak, aki vele szemben ül az íróasztala mögött, s az iratokban lapozgat, egye lőre semmi fenyegető nincs a magatartásában. Ahogy az asztali lámpa fénye a nyomozótiszt arcára vetődik, van valami szoborszerű az arckifejezésében. A fogoly várja, hogy mi lesz. Még új ember, tegnap este tartóztatták le. Házkutatás volt a lakásán, s amikor a nyomozók megtalálták az íróasztalán a jegyzetkö- teget, már érezte, hogy elveszett. Lefoglalták a vázlatot is. Elég ostoba volt, hogy magánál tartogatta őket. Dallamot már visszahívták Magyarországról, egyelőre nem volt, aki kapcsolatot társon vele, s a fiatalember úgy gondolta, hogy ezek a vázlatok, jegyzetek egykor még jól jönnek neki. Igazolják, majd ha ismét ők lesznek az urak, hogy ő nem várta tétlenül az események alakulását, hanem megtette, ami tőle tellett, Adatokat szolgáltatott, híreket szerzett, s azokat eljuttatta az „illetékesekhez”, A főhadnagy előveszi a cigarettatárcáját, s megkérdezi: — Dohányzik? A fiatalember megrázza a fejét: — Nem! — Pedig annyira kívánja a cigarettát, milyen szívesen rágyújtana. De nem mer, mert biztosan mérges a füstje. Elhódítja, összezavarodnak a gondolatai, s önkéntelenül is elfecseg olyasmit, amit nem kellene. Vigyázni« kell nagyon, mert annyi mindent hallott... A nyomozótisztet azonban nem lehet becsapni. Látja a fiú szemé-