Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-28 / 201. szám
1959. augusztus 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 SPORT Dombóvári VSE—Ssmonfomyai BTC 2:1 (1:0) Megyei bajnokság. Simon tornya, 800 néző. Vezette: Sümegi (Pécs). Dombóvár: Egyed — Siklósi, G. Kiss, Forgács — Ojtó, Fenyvesi — Gelencsér, Tapaszti, Horváth, Kulcsár, Simonfalvi. Si- montornya: Hajdinger — Kara, Lukács, Kovács — Tanker, Smi- gura — Zakariás, Sebestyén, Dob- rádi, Gahó, Baum. Az első tíz percben a hazai csapat támad, de a csatársora csak a 16-osig jut el. Dombóvár fokozatosan átvette a játék irányítását és a 12. percben Gelencsér egyéni játék után 18 méterről védhetetlen gólt lő. 1:0. (Hajdinger tehetetlen a nagyerejű lövéssel szemben.) A gól után továbbra is a vendégcsapat marad fölényben a félidő közepéig, majd kiegyensúlyozott mezőnyjáték folyik a pályán. Az SBTC részéről akadt ugyan egy kecsegtető gólhelyzet, de Sebestyén beadását Baum az ötös vonalról a kapu mellé helyezi. Szünet után az első 15 perc gyenge iramú játékot hoz. A 25. percben jobboldalról beadott labdára hárman ugrottak fel és Horváth fejéről a kint tartózkodó kapus mögött a hálóba hullott a labda. 2:0. A hazai csapatot a második gól felrázta és élénkebb lett a játék. A dombóvári védelem sok esetben csak szabálytalanságok árán tudta szerelni a simontornyai csatárokat. A 28. percben a hazai támadások gólt eredményeztek: Gahó II. szép egyéni játék után a felső sarokba emelte a labdát. 2:1. Az utolsó percben sajnálatos esemény történt. Egy beadásra a dombóvári kapuvédő Egyed és a simontornyai Dobrádi egyszerre ugrottak fel, a kapus Dobrádi mellét megnyomta, aki bordarepedést szenvedett, Bírálat: Az erősen megfiatalított hazai csapat még mindig nem talált magára. A védelem kielégítő, de a könnyelműségről le kell szokni. Ahhoz, hogy a megyei bajnokságban jó helyezést érjen el a volt NB III-as csapat- csatársora, játékán sokat kell még javítani. Jók: Egyed, G. Kiss, Gelencsér, Horváth, illetve Lukács, Smigura és Gahó II. Mi lesz <; a felkészüléssel? ! Az első szövetségi nap az1, őszi idényben szeptember 27. Ezen a napon Tolna megye if-\ júsági és felnőtt labdarúgó vi- , lógatott megyék közötti váló- V gatott mérkőzést játszik. Szep-\ tember 27-e közel van, a szom-'| szédos megyékben már több a előkészítő, összeszoktató ed-' > zést, mérkőzést tartottak, \ ugyanakkor megyénkben pél- \ dául az ifjúsági játékosoknál ,i a vezetők még azt sem tudják, (i hogy kik azok a játékosok akik válogatottság szempontjából,i számításba jöhetnek. (i Ha azt akarjuk, hogy Tolna 4 megye színeit eredményesen (| képviselhessék csapataink, ak- ,1 kor a szövetségnek sürgősen (I munkához kell látni, mert el- jl lenkező esetben ú,jból kétszám- 4 jegyű vereséget szenvedhet láb 4 darúgó válogatottunk. J Beszélő számok az NB lü-ból Tolna—Dunaföldvár 11:0 (5:0) Tolna, 1200 néző. Vezette: Németh. Tolna: Asztalos — Merk, Kláb, Szépvölgyi — Jagicza, Pru- zsina — Tóth, Bajza, Széles, Elekes, Gálfi. Dunaföldvár: Gyara- ki — Klopcsik, Szigeti, Szeder — Bodzái, Szalai — Holmár, Horváth, Bálint, Kornis. A dunaföld- vári csapat tíz emberrel játszotta végig a mérkőzést, mivel a tizenegyedik emberük késve érkezett, akkor viszont az igazolása nem volt rendben, s így nem játszhatott. A tolnai csapat a mérkőzés első percétől kezdve uralta a mezőnyt és — mint az eredmény mutatja — a vendégcsapat még csak komoly erőkifejtésre sem késztette a hazaiakat. Az első gól már a hetedik percben esett, amikor Széles a labdát Gyaraki kapujába juttatta. Két perc múlva Gálfi lő gólt. A következő gól szerzője újból Széles, majd a sorrendben Elekes következik. A félidő utolsó gólját Széles rúgja. 5:0. A második félidő góljai a következő sorrendben estek: Elekes, Elekes, Tóth, Széles, Bajza. A mérkőzés utolsó gólját befejezés előtt négy perccel Kláb szerezte 11-esből. Jók: Kláb, Jagica, Bajza. A vendégeknél Szalai játéka említhető. Timer Góllövő lista A megyei labdarúgó-bajnokság második fordulója után, amikor összesen 78 gólt szereztek a csatárok, meglepő eredményességről tettek tanúságot megyei bajnokságban szereplő csapataink csatársorai. A lejátszott 14 mérkőzésre számolva 5,5 gól esik egy-egy mérkőzésre. Érdekességnek számít Bajnoki ökölvívó mérkőzés Szekszárdion Augusztus 30-án, vasárnap a Szekszárdi Dózsa ökölvívó csapata továbbá az is, hogy mind az első, mind a második fordulóban egyaránt 39—39 gólt lőttek a csatárok. Legeredményesebbnek a mázai és a nagymányoki csatárok mutatkoznak. Máza a két fordulóban 18, míg Nagymányok 11 gólt ért el, igaz, mindkét csapat gyenge ellenfelek ellen érte el ezeket az eredményeket. A második forduló után a góllövő lista a következő: 8 gólos: Kersák (Mázai Bányász), 6 gólos: Novák (Iregszem- cse), 5 gólos: Gyorsok (Mázai Bányász), 3 gólos: Lamuth (Nagymányok), Oberitter (Iregszemcse), Kasper I. (Máza), Darnai (Paks). Nincs már pontveszteségnélkü- li csapat az NB III-ban: a Bajai Bácska, a Kaposvári Kinizsi és a Pécsi BTC eddig még nem szenvedett vereséget. Komló és a Kiskunhalasi Kinizsi még nyeretlen. Közülük pont nélkül a ne gyedik forduló után azonban már csak Komló áll. A negyedik fordulóig a szekszárdi védelmet a mezőny legjobb védelmeként emlegették. A negyedig forduló után már csak 4 olyan csapat van, amely több gólt kapott, mint Szekszárd. A Tolna megyei csapatok eddig sikeresen szerepeltek. 12 mér kőzés közül 5 végződött győzelemmel, 3 döntetlenül és 4 vereséggel. A gólarány azonban pasz- szív: 17:22. Az első két fordulóban 4—4, a harmadikban csak 2, a negyedikben 3 pontot szereztek csapataink. Ha a bajnokságban érdekelt egyes megyék teljesítményét ösz- szehasonlítjuk, altkor is jól áll Tolna megye, mert az átlaghelyezést tekintve ez a helyzet az egyes megyék között: 1. Tolna, 2. Bács, 3. Baranya, 4. Pest, 5. Somogy, 6. Fejér. Ha az eddigi eredményeket tekintjük, akkor Dombóvár játszott a legerősebb ellenfelek ellen, Szekszárd pedig a leggyengébbeket kapta eddig ellenfelül. Az ellenfelek helyezéseinek összege ugyanis a kövtkezűképpen ala'-ul: Dombóvár 18, Bonyhád 31, Szekszárd 35,5. a Pécsi VSK csapatával játszik Termelőszövetkezeti Szpartakiád Bonyhádon Három tsz-ből 144 induló A bonyhádi járási szpartakiád rendező bizottsága augusztus 23án, vasárnap rendezte Bonyhád község termelőszövetkezeti szpartakiádját. A versenyen 144 induló küzdött, ahol végül a három termelőszövetkezet fiatalsága közül a börzsönyi Vörösmarty Tsz fiataljai lettek az elsők 128 ponttal. Második helyen a bonyhádi Petőfi Tsz fiataljai 85 ponttal, míg harmadik lett az Ezüstkalász Tsz 35 ponttal. F. Járások közötti válogatott röplabda-mérkőzés Tamásiban Augusztus 23-án, vasárnap került megrendezésre Tamásiban a tamási járás—gyönki járás női és férfi mérkőzés visszavágója. Az első mérkőzést május elsején Gyünkön játszották a csapatok. Ezen a találkozón a két járás válogatottjai osztoztak a pontokon, mert a férfi mérkőzést a gyön- kiek, a női mérkőzést a tamásiak nyerték. A vasárnapi válogatott mérkőzést nagy érdeklődés előzte meg. A férfi mérkőzés került először lejátszásra, ahol nagy küzdelem után a tamási járás válogatottja győzött. A nagy küzdelmet igazolja, hogy csak öt játszma után sikerült a győzelmet megszerezni. Játszmaarányok: 15:12, 12:15, 15:12, 11:15, 15:13. A tajnási járás női válogatottja — mivel az iregszemcsei lányok nem jelentek meg a mérkőzésen — csak öt fővel lépett pályára. Ennek ellenére sikerült a gyönki járás csapata ellen győzni, amit a nagy lelkesedésnek köszönhetnek. Játszmaarányok: 15:9, 7:15, 15:10, 1:15, 15:12. Juhász József MAMA A SPORTPÁLYÁN — Szégyell je magát! Ven róka létére a fiatalok közé áll játszani. Á szovjet repülés Szovjet repülőgépek a legutóbbi hetekben 8 új világrekordot állítottak fel: 1. Egy katonai repülőgép 21 óra 2 perc alatt tett meg leszállás nélkül 16 950 kilométert. 2. Egy ugyanolyan repülőgép hasonló körülmények között 21 óra 2 perc alatt 17 105 kilométert tett meg. 3. ' Egy RW-típusú kétmotoros turbómeghajtásos repülőgép 20 200 méter magasságot ért el 2 tonnás terheléssel. 4. Szmirnov pilóta ugyanezzel a típusú géppel, de mindössze 1 tonnás terheléssel pár nappal kéúj világrekordjai sőbb 20 300 méter magasba tudott emelkedni. 5. Iljusin ez év júliusában 28 860 méter magasságot ért el BT-431 típusú 1 motoros repülőgépével. 6. Egy AN-10-es típusú 4 motoros turista repülőgép 2 óra 15 perc alatt tette meg az 1300 kilométeres utat Moszkva és Szimfe- ropol között. 7. Egy TU-104 B-típusú kétmotoros lökhajtásos repülőgép augusztus 1-én 5 tonnás terheléssel 59 perc alatt tette meg a Moszkva—Orsa—Moszkva közötti 1000 kilométeres távolságot. Rómában az 1SSQ°as olimpiára ökölvívó-mérkőzést. A Szekszárdi Dózsa Sportkör a mérkőzést a Széchenyi utcai szabadtéri színpadon rendezi, délelőtt tíz órakor. A Szekszárdi Dózsa—Pécsi VSK mérkőzés szüneteiben a Tolna megyei ökölvívó válogatott keret tagjai válogató mérkőzéseket vívnak. Elektronikus agy a téli olimpiai játékokon Az amerikai Squaw Valley-ben, az 1960-as téli olimpiai játékok színhelyén elektronikus számológépet állítottak fel, amely feldolgozza majd a sportesemények adatait. A gép automatikusan regisztrálja az összes eredményeket, összehasonlítja előző __ eredményekkel és továbbítja őket a sajtónak. A hírek szerint az elektronikus agy ezenkívül raktározza az olimpiai játékosok ösz- szes csúcsait és személyes adatait és felvilágosítással szolgál minden ilyen természetű kérdésben. Előkészületek A Frankfurter Allgemeine Zeitung római tudósításában beszámol arról, hogy az olasz főyáros kiállítási területén új kolosszeum épül. E városrész építését annak idején Mussolini kívánságára kezdték meg és itt rendezték volna 1942-ben a világkiállítást. Az építkezések azonban a háború kitörése miatt félbemaradtak. Az új kolosszeum előtt három mesterséges tó létesítését tervezik, ezeket uszodának fogják használni. A vasbetonból épülő nagy kerek építmény az 1960-as olimpiai játékok céljaira szolgál és a >-Sportpalota« nevet kapja. Az uszodák körül hétezer néző számára készül lelátó, a mögötte emelkedő .sportpalota pedig 20 ezer néző befogadására lesz alkalmas. A palota építési stílusa körül két ismert olasz építész szinte hősies harcot vívott egymással. Egyikük a híres Nervi volt, az olaszországi gyakorlati építkezés mestere, a másik pedig Piacenti- ni, a monumentális architektúra szószólója. Már csak egy év és öt hónap választ el a római olimpiai játékoktól. Nézzük, miként állnak a további előkészületekkel? A nagy sportpalotán és az úszóstadionon kívül 3 város más részén egy 60 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó stadion és egy 25 ezer nézőre méretezett lóversenypálya épül. Mussolini volt márványstadionját korszerűen helyreállítják. Sokáig nem tudták kiválasztani az olimpiai falu helyét. Különböző érdekeltségek jelentkeztek. A telektulajdonosok nagy nyomást gyakoroltak a hivatalos szervekre és hajlandók voltak telküket jelképes összeg ellenében is rendelkezésre bocsátani, ha az olimpiai falut az ő ingatlanukra építik fel. Végül is úgy döntöttek, hogy az olimpiai falu a város északi részén lesz. Rómában nincs zárt olimpiai stadion, amelyben több versenyszámot egyidőben bonyolíthatnának le. E nagy nemzetközi esemény részvevőinek tehát előre számolniuk kell azzal, hogy a város egyik részéből a másikba kell majd utazgatniuk. Rómának már csak azért is nagy erőfeszítéseket jelentenek az előkészületek, mert a városnak eddig viszonylag kevés sportpályája volt. Nagy problémát jelent a különböző sportpályák közötti forgalom lebonyolítása is. Már most olyan zűrzavaros a közlekedés Rómában, hogy emellett a torlódásokról híres Buenos Aires forgalma is eltörpül. További nehézséget jelent a vendégek elhelyezése. Róma csak 300 ezer szállodai ággyal rendelkezik. Az egyik német utazási iroda máris 20 ezer ágyat foglalt le. Az olasz fővárosban arra számítanák, hogy legalább 100 ezer jóindulatú látogató beéri majd a város közelében lévő táborozási lehetőséggel. 8. Augusztus 4-én egy másik TU-104 B-típusú repülőgép 5 tagú személyzettel és 25 tonnás terheléssel 12 799 méter magasságba emelkedett. SPORTHÍREK A Szekszárdi Petőfi Sportkör szeptember 5-én 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Ház ösz- szes helyiségeiben nagyszabású sportbált rendez. * Vasárnap délután 3 órakor a Szekszárdi Petőfi tartalékcsanata barátságos mérkőzést játszik — Szekszárdon — az Öcsényi KSK csapatával. * Lapunk vasárnapi számában közöltük, hogy a szpartakiád országos döntőn Timer Ferenc nyerte a teke egyéni versenyt. Mint az MTST közölte, Timer Ferenc annak a csapatnak volt a tagja, amely a csapatversenyt nyerte meg. Az egyéni versenyt Balatoni József tolnai versenyző nyerte,