Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-02 / 180. szám

1959. augusztus 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s A szövetkezeteket losztogatták II vádlottak padjára kéri a Nemzeti ^ank-tisztviseiöiciiöS és a kisiparosolci3él álló Siiísissantla A Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság által szolgáltatott adatok alapján a BM Tolna megyei Rend­őrfőkapitányság társadalmi tulaj­donvédelmi osztálya 1959 február­jában nyomozást rendelt el Pfei- fenroth János tolnai villanyszere­lő kisiparos ellen. A nyomozás so­rán megállapították, hogy Pfei- fenroth a megyében hat termelő- szövetkezetben végzett külső és belső villanyszerelési munkákat. A szerelési munkálatok befejezté­vel 341000 forinttal számított többet, mint amennyit valójában elvégzett (a most közölt pénzösz- szegek a büntetőeljárás során mó­dosulhatnak). Amikor megkérdez­ték tőle, hogy mire költötte ezt a nagy összeget, bevallotta, hogy a banktisztviselőket és az anyagbeszerzéssel, illetve az anyagkiutalással megbízotta­kat vesztegette meg azért, hogy a munkák elvégzésére őt jelöljék ki és a szükséges zá­rolt anyagokat részére bizto­sítsák. Berényi Jánosnak, az MNB szekszárdi fiókja igazgatójának és Berényi István tolnai lakos, kör­zeti villanyszerelőnek 70 000 fo­rintot juttatott. Ezt az összeget a két Berényi „testvériesen” megfe­lezte. Árkossy Dezső szekszárdi lakosnak, MNB műszaki ellenőr­nek 36 000 forintot adott és „meg­ajándékozta” egy 1800 forint érté­kű villanytűzhellyel. Kőszegi Jó­zsef MNB termelőszövetkezeti hi­telügyi előadónak 25 000 forintot, Meggyesy László budapesti lakos VILLÉRT osztályvezetőnek a zá­rolt légvezeték kiutalásáért 23 000 forinttal fejezte ki a háláját. Kiderült az is, hogy Pfeifen- rothnak a „módszerbeli tapaszta­latokat” Wunderlich János tolnai bádpgos és vízvezetékszerélő' kis­iparos adta át, még akkorjában amikor tehette. Ugyanis ellene a múlt év végén bűnvádi eljárást folytattak le azért, mert 287 000 forinttal károsította meg a terme­lőszövetkezeteket. Ezért három és félévi börtönbüntetésre ítélték. Ű volt a „tapasztalt öreg” és azt mondotta, hogy „mindenkinek meg kell adni a magáét”. Meg is adta nekik. Berényi Jánosnak 3000, Árkossy Dezsőnek 7000, Kő­szegi Józsefnek 6000 forintot adott. Ezek miatt most fogják fe­lelősségre vonni. A bűnbandához tartozik Karádi György gyönki kőműves kisipa­ros is. A faddi és a tengelici terme­lőszövetkezetekben végzett épí tési munkákat és ezek során 264 003 forint jogtalan ha­szonra tett szert. Tevékenységének zavartalan foly­tatása érdekében lefizette Árkos­sy Dezsőt 10 500, Kőszegi Józse­fet 12 000 és Szalók Jánost 2600 forinttal. Nem rajtuk múlott, hogy a termelőszövetkezetek vagyonát tovább nem dézsmálhatják. Ne­kik nem volt különösebb „lelkiis­mereti” problémájuk. Karádi nem adott cél nélkül, vagy talán felebaráti szeretetbői Müiler Józsefnek, a Bátaszéki Épületkarbantartó KTSZ műszaki vezetőjének 3000 forintot. Ö a munkák átvételénél mondotta ki a hőn óhajtott „jó” szócskát. Hogy mindenkinek jusson a „koncból”, Fábián József szekszárdi lakos, az MNB vqlt hitelügyi előadója is kiverekedte a maga 4000 forint­ját. A nyomozás további szélesí­tése után került előzetes le­tartóztatásba Pesti János zom bai kőműves kisiparos is, aki 111000 forint kárt okozott a becsületesen dolgozó harci tér melőszövetkezeti tagoknak. Ezt a nagyösszegű kárt egyrészt úgy okozta, hogy többet számolt, másrészt pedig összejátszott Hachl Bódoggal, a zombai TÜZÉP ve­zetőjével. A TÜZÉP-vezető olyan számlákat adott a kőművesnek, Miért kevés az újítás a helyiipari üzemekben? Az újságíró több hetes anyag- gyűjtését csak kiegészíti a szak- szervezet jelentése arról, hogy bajok vannak a helyiipari válla­latoknál az újító mozgalommal. Különösebben nem kell bizonyí­tani, hogy az újítás milyen segí­tője a termelésnek, a munka­versenynek. Bármennyit beszél­tünk már erről, mindig ismételni kell ezt. A megye helyiipari vállalatai­ban az újító mozgalom az elmúlt egy év alatt szinte semmit nem fejlődött. Igaz az, hogy a szak- szervezet a mozgalom szélesítése érdekében minden tőle telhetőt megtett, azonban mégsem any- nyit, hogy a gyárak, üzemek ve­zetőit meggyőzze a mozgalom fel karolásáról, segítéséről. 1958-ban minden vállalatnál ki­dolgozták az újítási feladatterve­ket, azonban ezeket a szép ter­veket sehol nem hajtották végre. Ennek oka elsősorban az, hogy a dolgozókat anyagi és erkölcsi té­ren nem biztatták a feladatok megoldására, új eljárások kidol­gozására. Pedig a helyiiparban igen nagy lehetőségek vannak i'z újításokra. Mert a termelő gép­egységek mintegy nyolcvan szá­zaléka régi. Az újítómozgalom kibontakozását akadályozza az a tény is, hogy a műszaki vezetők nem úgy foglalkoznak a kérdés­sel, mint azt tőlük elvárja a fel­sőbb hatóság. Természetesen, ha ritkán is, de jó kezdeménye­zéssel találkozhatunk, a Szekszar di Faipari Vállalatnál egy ké­szüléket terveztek, amelynek se­gítségével az anyagot nem kell a szabáskor előrajzolni. E készülék megvalósításához a műszaki ve­zető nagy segítséget adott. Dom- bóvárott egy újítás segítségével áttértek a kézi peremezésről a gépi peremezésre. E néhány pozitív jelenség még csak súlyosbítja az alábbi ténye­ket v Az újítómozgalomról a helyi­ipari üzemekben semmiféle sta­tisztikát nem lehet összeállítani. Ennek oka az, hogy sehol sem vezetik az újítási naplót — a Szekszárdi Vasipari Vállalattól eltekintve. 1958—1959-ben ez­ideig itt is csak három újítást nyújtottak be, ebből csak kettőt fogadtak el, de ezt is csak esz­mei alapon lehetett díjazni. A helyiipari vállalatok az 1959. évi újítási feladatterveket a me­gyei tanács ipar- és műszaki osz­tályának felhívására készítik el, ezideig azonban csak a Vasipari Vállalattól érkezett feladatterv. Ennek okát részben abban is le­het keresni, hogy a vállalatok újítási előadói vagy nem felel­nek meg e munkakör betöltésé­re, vagy éppen más munkával annyira terheltek, hogy az újítá­si ügyekkel nincs idejük foglal­kozni. A vállalatok például sehol nem ismertették a kormány 38/ 1957. sz. újítással kapcsolatos ren deleiét, annak ellenére, hogy a szakszervezeti bizottságok több esetben felhívást kaptak a terü­leti bizottságtól. A fentieket összegezve: Az újí­tómozgalom szélesebb alapokra való helyezése, a dolgozók bekap­csolása e mozgalomba lehetséges, ehhez azonban az kell, hogy a vállalatok vezetői, szakszervezeti bizottságai úgy foglalkozzanak az újítási mozgalommal, mint a ter­melés meggyorsításának, köny- nyebbé, olcsóbbá tételének egyik legfontosabb tényezőjével. Vb amelyek valójában nem is létez­tek. Ezeket Pesti a termelőszövet­kezet végszámlájába belevette anélkül, hogy a számlákba foglal­tak beépítése megtörtént volna. Ilyen módon 30 000 forinttal káro­sította meg a TÜZÉP-telepet. Pes­ti „csak” SZalók János volt MNB előadónak kedveskedett 500 fo­rint erejéig azért, hogy a vég­számlákat gyorsan kiutalja. Most, amikor a nyomozás már befejeződött, meg lehet állapítani, hogy ezek a kártevők csak úgy tudták üzelmeiket viszonylag hosszabb ideig folytatni, hogy cse­lekményeik elkövetése közben Összefonódtak, „egy húron pendül- tek” az ellenőrzésre hivatottak­kal. Ebben az esetben igaznak bi­zonyult az a közmondás, mely azt mondja, hogy a „fejétől büdösö- dik a hal”. A bűnös kisiparosok közel egymillió forint kárt okoztak a termelőszövetkezeteknek és csaknem 200 000 forinttal vesz tegeíték meg a már Ismert banktisztviselőket. Az eljárás során az illetékes nyomozószervek kilenc személyt előzetes letartóztatásba helyeztek. Az anyagi kár megtérülése érde­kében 81 500 forint készpénzt és egy körülbelül 30 000 forint ér­tékű motorkerékpárt lefoglaltak. Dr. Steinbach János „Nyugtalan66 emberek * SZEDRESEK A szedrest, ha egy pillanatra is, elhaladtában megáll az épülő iskola élőit. Elégedetten jártat ja tekintetét a falakon s szemléli Popp Jánosék munkáját, akik meglehetősen kezdetleges esz­közökkel és módon, de mnál nagyobb lelkesedéssel és nem ke­vés leleménnyel birkóznak a hatmázsás vasbeton gerendákkal. Ha lassan is és szükségtelenül nagy emberi erőfeszítések árán, végül mégiscsak felsorakoznak egymás mellé a gerendák. Nyilas Gábor iskolaigazgatóval nézelő­dünk, amikor helyére teszik a hatodikat. Mire ez a kis írás napvilágot lát, már megitták a fogadás árát, a korsó söröket, csak azt nem tudom ki fizette. Fogadást kötött ugyanis Nyilas Gábor és Popp János. Amennyiben szombatra helyére kerül valamennyi geren­da. úgy Nyilas Gábor fizet, amennyiben nem, úgy Popp Já­nos, aki állja a cehhet. Hogy ki fizette, mondom, nem tudom, hogy megitták az biztos, s remé­lem Nyilas Gábornak kellett ki­egyenlítenie a számlát. Ha úgy törént, bizonyosan szívesen is tet­te, hiszen ennyivel is közelebb jutottak ahhoz a naphoz, amikor meg lehet tartani az avató-ün- nepséget. — Van sajnos néhány törött gerendánk, amit ide nem aka­runk felhasználni. Jó lesz a sza­badtéri színpadhoz. Tehát szabadtéri színpadot is terveznek. S hogy meglesz, biz­tosíték a lelkesedés. Mert a lel­kesedés és leleményesség hozta létre — persze a több mint száz­ezer forintos állami támogatás mellett — az új 1 iskolát, amely­nek az értéke legalább hatszáz­ezer forint. Kicsit több támoga­tás is elkelt volna, de ha nincs több, így is jó, a szedresiek, ha már egyszer eltervezték fel is építik az iskolát. Tehát az iskola meglesz. Ez biztos. Próbálok érdeklődni, mit terveznek még ezen kívül. Elő­ször nem válaszol rá Nyilas Gá­bor, aztán a tanácselnökkel foly­tatott beszélgetéséből kiderül, hogy van még terv számos és nem is akármilyen. Azt mondja Nyilas Gábor: — Hát Pista (a tanácselnök, Varga István a megszólított) ezt megcsináltuk. Ez elég is nekünk... Csak még egy szabadtéri színpa­dot építünk... Meg majd aztán a kullúrotthonhoz egy tánctermet is, — s még ezeken kívül is em­legetnek néhány építkezést. Ügy látszik nem tudnak ^nyu­godnia, amíg javítgatni, toldoz- gatni való van a községben. De ne is nyugodjanak. Ilyen »nyugtalan« emberek ezek a szedresiek. De azt nem nagyon szeretik, ha az újság fog­lalkozik velük. Pedig megérdem­lik. (—ei.) áiálál ég alig foszlott a sötétség, ' ' mikor Kovács János elin dúlt lányával, Piroskával a Do­bitó dűlőre árpát aratni. Mentek a félhomályban az esőáztatta kátyús mezei ösvényen, álmo­san, hangtalanul. Tapogatták, válogatták az utat, lassan ha­ladtak. Hiába volt az óvatosság; a földdel egyszínű, kimosott akác gyökeret Kovács János nem vette észre. Belebotlott és orra esett. Komolyabb baj is tör­ténhetett volna ilyen hirtelen támadt, észrevételen esésből. Mindössze annyi történt, hogy fájlalta Kovács János bácsi a derekát. Az egyholdas árpaföld ott la­pul a határ szélén, a szövetke­zet negyvenholdas árpatáblája mellett. A szövetkezet árpájá­nak szőkeségéből kisötétült a kombájn ormótlan teste. A Dó­zsa Népe is aratott. Mérgesen nézte az öreg a gépet, nem sze­rette. — Ez teszi tönkre a parasz­tot, ez a förtelem, — bökött bütykös ujjával a gép felé. Piroska hallgatott. Hiszen ennek a gépnek a vezetője, Né­meth Jóska éppen az este di­csekedett Piroskának, hogy bi­zony jó kis masina ez a kom­bájn. Negyven ember munkáját végzi el egy napon s ha így megy tovább is, versenyt nyer vele Jóska... — Hét hold van még vissza nekik a negyvenből, — mon­dotta félénken-Piroska. Nyolc holdat is learatnak ezzel egy nap. — Azért mégse végez előbb a szövetkezet az aratással mint mi. Látod-é ezek még most is alszanak, pedig már virrad... D e amire Kovácsék célhoz értek a kombájn körül is megmozdult az élet. A nap az égre emelkedett a Duna fe­lett s fénye megcsillant a kom­bájn fényes motolláin és Kovács Piroska sarlóján. Arattak. Németh Jóska vidá­man versenyt fütyürészve a pacsirtákkal, Kovács bácsi ke­servesen, egyre élesebben saj­gó derékkal. Három rend le- aratása után megállt az öreg Kovács, letette a kaszát és le­lki egy kévére. Vizet kért a lánytól, nagyot húzott a cse­répkorsóból. Alig bírt felállni ültéből. Nem akart kiegyenesedni a de­reka. Piroska a kezébe adta a kaszát, de hiába, nem ment az aratás. — Ej azt a keserves istenit, jajdult fel, s őszülő halántéká­ra hideg izzadtságcseppek tele­pedtek. Földre csapta a kaszá­ját. — Ide jer te Piros! — Mit csináljak, — ijedezett a lány s félve nézett az apjára. — Mit-e? Lefekszem és te meggázolod a derekamat. Jó erősen. Ne kíméld! Németh Jóska értelmetlenül nézte mi történik ott a szom­szédban? Megállította a gépét, kezéből ernyőt formált a sze­méhez s úgy bámult Kovácsék- ra. A kínlódásnak az lett a vé­ge, hogy Kovács János és a lánya szégyenszemre hazaindul tak. Otthagyták a learatott há­rom rendet, marokba szedve, kötözetlenül. A konok Kovács otthon még a falat is kaparta kínjában. A dereka miatt is kínlódott, meg azért is, mert arra gondolt, hogy most jót nevetnek rajta a szövetkezetiek, hiszen nekik dolgozik a kombájn. — Hogy az a mennydörgés istennyila csapjon abba az át­kozott szerkezetbe, sziszegte és gyűlölettel gondolt a gépre is meg a szövetkezetre is. Ott bez zeg ha valaki megbetegszik, száz is odaáll a helyére! Még ezek az átkozott gépek is segí­tik őket. Egy embert észre se vesznek. De ki aratja most le az ő árpáját. Maholnap már pereg a szem. Napszámost se kapni, hisz az egész falu a szövetkezetben van. Szövetke­zeti község! — Én nem megyek közéjük! Ha teljesen egyedül maradok, akkor sem megyek. Csak ne­vessenek! egpróbált felemelkedni az ágyon, de nem igen hajlott a dereka. Hárman van­nak még egyéni gazdák a fa­luban, de rajta most senki nem segíthet. Mind el van foglalva saját munkájával. — Ezt a tizenhárom holdat megmunkálom, ha elpusztulok is, — dacolt saját nyomorúsá­gával. Kiszólt a feleségének: masszf rozná meg újra a derekát. Alig ért be az asszony, motor tül­költ a ház előtt. Piroska sza­ladt a kapuhoz s beengedte Nagy Pistát a tsz agronómusát. — Jó napot! Mi a baj János bácsi? No, hát learatjuk ki is csépeljük odakint a Dobitón azt a félbemaradt árpát. Már belé is állt a gép. Elvégeztük a miénket s napnyugtáig még a magáét is bevégezzük. — A világért se álljatok be az én földembe! Majd lesz va­lahogy! — Már be is álltunk János bátyám! Zsák is van nálunk felesleges, mire visszaérek a fele már készen lesz. Csak azért jöttem, hogy elvigyem a Piroskát. Maguktól is legyen ott valaki... Kovács János még mondani akart valamit, de Piroska és Nagy Pista már ki is fordul­tak az ajtón. Még az asszony, a hites felesége is ellene for­dult: — Meg vagy te háborodva? Nem örülsz, hogy segítenek? — Ki segítene most rajtad, ha ezek nem? Mérgesen fordult a fal felé János bácsi. Este még a szemet is haza­hozták egy vontatóval a szö­vetkezetiek. 1/ eserves éjszaka nehezült Kovács Jánosra. Keser­ves, mert nemcsak a dereka fájt, a gondolatok is kínozták. Akár akart, akár nem, számot kellett vetnie önmagával is meg a szövetkezettel is. A szö­vetkezetben s a tagokban eddig ellenséget látott, akik az ő gaz dasága ellen törnek. Azt hitte, hogy meg akarják őt fojtani. Most is azt hitte kinevetik, s lám éppen ők segítettek. Éppen most... A lány is, meg az asz- szony is melléjük álltak. Gondolataiból az riasztotta fel, hogy a kicsi ablakon be­özönlött a nap első sugárkévé­je és odakint az utcán felber­regett egy motor. Biztosan a Németh Jóska megy aratni, most már búzát a Tokomlás dűlőre. Érdekes, Kovács János nagy gondjában még a derékfájásról is elfelejt­kezett. GYENIS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents