Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-18 / 167. szám
);C I A L'VS TÁ M U.N K:Á.j P,A M A G Y EI :Bi Z Öí IS A;GÁ .ES A- MEG YE ' , UNÁCS U'PJa ARA: 50 FILLÉR Szép eredmények a kongresszusi versenyben Félmilliós megtakarítás a Paksi Konzervgyárban s Amikor a Paksi Konzervgyárban — három hónappal ezelőtt — Elkészítették a gyár dolgozóinak kongresszusi versenyvállalását, a gj^ár különböző üzemrészei összesen 902 400 forint megtakarítását vállalták, a tervvel szemben eny- nyivel látták lehetségesnek csökkenteni az önköltséget. Alapos munka előzte meg a versenyvállalás megtételét, amelynek előkészítésében részt vett az üzem valamennyi műszaki és vezető beosztásban dolgozó adminisztratív dolgozója. Az így összeállított ver- senyvállalás-tervezetet aztán üzemrészenként, brigádonként vitatták meg a dolgozókkal, akik különböző javaslatokkal „bővítették” a vállalást, A jó előkészítés s a konzervgyár- tási idény kezdetével kibontakozó munkaverseny már eddig is kiváló eredményeket hozott, pedig még két hónapja sincs, hogy megkezdődött az idény a gyárban^ A zöldborsó-feldolgozásnál a vállalt 200 000 forinttal szemben 350 ezer forintot, — a tervezett önköltségből 15 százalékot — takarítottak mpg. Villamosenergiánál az előirányzott 86 400 forintból már 32 ezer eddig a megtakarítás. A kazánház dolgozói túlteljesítették egész évi vállalásukat, húsz vagon helyett 25 vagon szenet takarítottak meg, ami 70 ezer forintot tesz ki. A termeltetési csoport is teljesítette 30 ezer forint megtakarítására tett vállalását. A többi részleg eredményével együtt 515 800 forintot takarítottak meg eddig a Paksi Konzervgyárban, Éves vállalásuké! már teljesítették, újabb versenyvállalásra készülnek a Qunaföfdvári Kendergyárban A Dunaföldvári Kendergyár dolgozói a párt Központi Bizottsága márciusi határozatának nyilvános- ságrahozatala utáni hetekben szintéi} versenyvállalást tettek az őszszel 'megtartandó pártkongresszus tiszteletére. Mivel a gyár rendelkezésére álló nyersanyag mennyisége nem növelhető, a tervek túlteljesítését azzal akarják elérni, hogy növelik a rosthozamot. A gyár dolgozói a féléves tervet közel ötszáz mázsa rosttal teljesítették túl, ez megfelel 9,3 százalékos terv-túlteljesítésnek. A tervezett rosthozam — ami megfelel a múlt évi eredménynek — 19,4 százalék, tehát ennyi kilogramm tilolt kendert és különböző minőségű kócot kellett volna nyerni egy mázsa kenderből. Az eredmény ezzel szemben 20,48 százalék, amit a jobb munkaszervezéssel, a technológia javításával és pontos betartásával értek el. Ez és a folyamatos anyagellátás több mint 20 százalékkal növelte az azonos mennyiségű bérre eső termelési értéket — az átlagkereset csökkenése nélkül. Az első negyedévben 70 ezer, a másodikban 147 ezer forintot takarítottak meg a tervezett költségből, ezzel megközelítették, sőt a második félévből eltelt három hét alatt minden bizonnyal el is érték a vállalt 238 ezier forintos megtakarítást. Most a gyárban — az első félév tapasztalatai alapján — felülvizsgálják a lehetőségeket a kongresszusi versenyvállalás felemelésére; Fél év alatt túlteljesítették egész évi vállalásukat a Gerjeni Állami Gazdaság állattenyésztői A Gerjeni Állami Gazdaság kollektívája az üzemi pártszervezet, a szakvezetés és a szakszervezet a dolgozókkal történő előzetes megállapodások után tették meg kongresszusi felajánlásukat. A növénytermelésben dolgozók Munkában az új szovjet kombájn Tíz új „SZK 3”-as szovjet kombájnt kaptak az elmúlt napokban a megye gépállomásai. A modern arató-cséplő gépek a legjobbkor jöttek, hogy segíthessenek a tavasszal megnövekedett termelőszövetkezeteknél a gabona betakarításában. Képünkön a bátaszeki Búzakalász Tsz hatalmas búzatáblájában dolgozik a Várdombi Gépállomás „SZK 3”-as kombájnja vállalták, hogy a gazdaság három üzemegységében 625 000 forinttal teljesítik túl a tervet. Az állattenyésztésben dolgozók is üzemegységenként tettek munkafelajánlást, amelynek értéke 208 000 forint. A növénytermelésben a gazdasági év befejezése után kerül sor az értékelésre. Az állattenyésztésben a féléves terv teljesítésével együtt, számot adtait a kongresz- szusi felajánlás terén elért eredményekről is. A három üzemegységben a félévben 405 000 forint értékkel termeltek többet a tervezettnél, ez azt jelenti, hogy a dolgozók féléves viszonylatban túlteljesítették éves vállalásukat. A központi üzemegységben a tejtermelés, a Táncsics üzemegységben a juhtenyésztés, a Dózsa üzemegységben pedig a növendékmarha- és a sertésnevelés, valamint az értékesítés terén vannak kimagasló eredmények. Az állattenyésztésben elért jó eredmények összetevője elsősorban az egészséges versenyszellem kialakítása a dolgozók körében. Másodsorban az eredmények rend szeres értékelése és propagálása és nem utolsósorban pedig a kedvező időjárás volt. Az idei évben korán tavaszodott s ez az állatok korai kihajtását tftte lehetővé. A későbbiek során is kedvezett az időjárás, elég sok csapadék hullott, ennek következtében a gazdag legelőkön tartott állatoK kondíciója állandóan javult, ugyanakkor a tervezettnél jóval alacsonyabb volt a ráfordítás és csökkent az önköltség. „ Francia vendég a Simontornyai Bőrgyárban Az elmúlt napokban Fernand Maurice elvtárs, a francia bőripari szakszervezetek szövetségének elnöke meglátogatta a Simontornyai Bőrgyárat. Képünkön Maurice elvtárs régi ismerősével, Sörös Lajos bizalmival beszélget, akivel a Magyar Bőripari Dolgozók Szak- szervezete fennállásának 80.-ik évfordulóján rendezett ünnepségen ismerkedett meg. A francia vendég ott a bőripari szakszervezeti világszövetséget — mint annak elnöke — képviselte, Sörös elvtárs pedig ott kapott kormánykitüntetést jő szakszervezeti munkájáért. Balról jobbra: Maurice elvtárs, felesége, Sörös András elvtárs, a Magyar Bőripari Dolgozók elnöke elvtárs és Móczl Szakszervezetének •• Ünnepségek megyénkben Petőfi halálának 110. évfordulóján Az idén emlékezik meg az ország lakossága Petőfi Sándor halálának száztizedik évfordulójáról. Megyénkben is folynak az előkészületek az ünnepségekre, annál is inkább, mert a nagy költő életének számos Tolna megyéi vonatkozása van. Petőfi több Tolna megyei községben megfordult s számos verse is keletkezett Tolnában. Az egykori sárszentlőrinci iskolában kezdte tanulmányait, az itteni jóhírű evangélikus algimnáziumban. A kis faluban emléktábla jelzi egykori lakóházát. Ugyancsak emléktáblával jelölték meg a gyön- ki gimnáziumot is, amelynek szintén tanulója volt Petőfi Sándor. Borjúdon a Sass családnál: volt többször is vendége, Ozo- r^n pedig a mai művelődési otthon helyén levő kocsmahelyiségben lépett először színpadra a vándorszínész Petőfi. Sepsy Károly színigazgató társulatában működött a színipályán. A Pe- leskei nótáriusban kapott kisebb — Népi demokratikus államrend elleni izgatás és hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt a szekszárdi Megyei Bíróság dr. Farkas tanácsa hathónapi börtönbüntetésre ítélte Rábli Mihály tol- nanémedi lakost. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett. — A tolnai tanács községfejlesztési alapból 65 000 forintot biztosít a sportolók egészségének védelme érdekében egy öltöző és fürdő építésére, szerepet. A szegényes együttessel vándorolt végig a megyén. Ozoráról Simontornyára, Cecé- re, Sárbogárdra mentek, majd Szeloszárdot is útbaejtve Mohács ra, ahol Petőfi megvált a társulattól. Halálának 110. évfordulóján a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ünnepségeket rendez azokon a helyeken, ahol Petőfi hosszabb ideig tartózkodott. Megkoszorúzzák azokat az emléktáblákat, amelyek a nagy költő tartózkodási helyeit jelzik. Ugyanakkor a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat részletes tervet dolgoz ki az őszi hónapokra, amikor előadássorozatokat rendeznek azokban a Tolna megyei községekben, ahol Petőfi hosz- szabban időzött, Elkészült az új termelőszövetkezet termelési terve A zombai tanács mezőgazdasági szakemberei a lehetőségek sze rint minden segítséget megadnak a község legfiatalabb termelőszövetkezetének a Parasztbe csület Tsz-nek, amely az ősszel kezdi meg a közös munkát. Az újonnan kezdő tsz-tagok javaslatainak figyelembe vételével már el is készítették a termelési tervet. Fő növényként 500 holdon búzát, 200 holdon őszi árpát, 500 holdon kukoricát, továbbá szerződéses növények és pillangósok termelését tervezik. Elkészítették az állattenyésztés kialakításának tervét is, mely szerint 100 tehén, ötven anyakoca, továbbá hízómarha és bacon süldő nevelését tervezik. A Parasztbecsület Tsz tagsága szakszerűen és kifizetődőén akar gazdálkodni. Csak műtrágyából 280Ö mázsát rendeltek, amelybe 12 vagonra meg is kapták a disz pozíciót. A balatonfüredi irodalmi napok A Veszprém megyei Hetek ki rétében az idén ismét megrendi zik a Balatonfüredi irodalmi ni pokat július 18-án és 19-én a dl nántúli írók részvételével. A « nácskozáson a magyar irodalor egyéves fejlődésének problémá vitatják meg. Az irodalmi ns pokat megnyitó vitaindító ele adásra ma délelőtt kerül sor balatonfüredi Jókai Múzeumbai A tanácskozáson a szekszárc Babits Mihály Irodalmi Társa ság több tagja is részt ves% JUUUUUUUUUUUUUU SZOMBAT 1959. július 18. IV. évfolyam 167. szám VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!