Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-16 / 165. szám
j, okszard VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! tuuuouuuuuuuuuuuk CSÜTÖRTÖK 1959. július 16. IV. évfolyam 165. szám ÄRA: 50 FILLÉR u A VIT megnyitására elkészül a felsőiiánai KlSZ-székkáz A felsőnánai KISZ-fiataloknak eddig nem volt székhazuk, ami megnehezítette a szervezet munkáját. Ezért sietett segítségükre a községi tanács, s a falu központjában egy használaton kívüli épületet bocsátott a fiatalok rendelkezésére, s az átépítési költségek fedezésére a községfejlesztési hozzájárulásból 36 000 forintot adott. Az ifjúság új székházának berendezését társadalmi úton oldják meg. Az iskolától kiselejtezett bútorokat kapnak, amelyekből társadalmi összefogással asztalokat és padokat készítenek. Az új KISZ-helyiségben tartják majd a KISZ politikai oktatásokat, a kultúrcsoport próbáit, valamint a községi sportkörök szakosztályainak foglalkozásait. A felsőnánai ifjúság nevelésében igen nagy szerepe lesz majd az új székháznak, amelynek építése befejezés előtt van. A fiatalok úgy határoztak, hogy a VIT megnyitása alkalmából avatják fel az új székházat, amelyben a községi könyvtárat is elhelyezik. Jószághízlalásra használják fel a terven felül termett őszi árpát Szakadáton A szakadáti Aranykalász Termelőszövetkezet tagjai még a gazdasági év elején eltervezték, hogy hova teszik az évi .gabona- termést. Eszerint a 72 hold őszi árpa terméséből minden munkaegységre 1,3 kilót osztottak volna a tagoknak, a többi a közös jószágok takarmányozására, vetőmagra és a tartalékalapra kell, Az árpa aratása és cséplése befejeződött a tsz-ben. A tagság kellemesen csalódott. A tervezett 11 mázsa helyett 13 mázsa a holdan- kénti átlagtermés. így közel 150 mázsa többlet árpa mutatkozik a közösben. A közgyűlés határozata szerint ezt nem osztják ki maguk között a tagok, hanem állatokon keresztül értékesítik. A szövetkezetnek az a terve, hogy a közeljövőben 20 hízónak való szarvas- marhát vesznek, a terven felül termett árpából meghizlalják még a zárszámadásig értékesítik ezeket. Munkaegységre is több takarmánygabonát oszt a szövetkezet, mint amire a tagság számított. Ez azért történik így, mert több munkát végeztettek a gépállomással, mint amit terveztek és ezért a 24 000 munkaegységből csak 18 000-et használnak fel, s ezért magasabb lesz az egy munkaegység értéke. Ez máris abban mutatkozik, hogy a közeli napokban nem 1,3, hanem 2 kiló takarmány- gabonát osztanak ki minden tagnak egy-egy teljesített munkaegységre, Már harmadszor kapálják a napraforgót az őcsényi KISZ fiatalok Az őcsényi KISZ-szervezet fiataljaiból alakult falusi ifjúsági szövetkezetnek 12 fiú és 10 lány- tagja van. Az ifjúsági szövetkezet tagjai öt hold földön termelnek napraforgót és kihívták termelési versenyre a község egyénileg gazdálkodó parasztjait. A fiatalok a jó termés elérése érdekében már harmadszor kapálják a napraforgót. Az őcsényi falusi ifjúsági szövetkezet vezetőségének a helybeli mezőgazdasági előadó, Rendvai János is tagja. A fiatalok jövőre a Williams- féle füves vetésforgó alapján akar nak gazdálkodni földjükön. A bevétel nagy részét kulturális és sportfelszerelések beszerzésére, valamint kirándulásokra költik a kiszisták, Több mint tízmillió forint póthiteit biztosítottak a tsz-községek óvodáinak építésére, fejlesztésére Mint ismeretes, a kormány jelentős összegeket biztosított a tér melőszövetkezeti mozgalom nagy előretörésével kapcsolatos kiadásokra, beruházásokra. A minisztertanács rendelkezése értelmében a nyári napközi otthonokat ezeknek az összegeknek a felhasz nálásával kell felállítani. Ezenkívül a községi tanácsok és maguk a termelőszövetkezete^ önerejükből is teremtenek megfelelő elhelyezést a gyermekeknek. Tavaly összesen ezer — idén csaknem másfélezer nyári napközi otthonban gondoskodnak a mezőgazdasági dolgozók gyermekeiről. A gyermekek megfelelő elhelyezéséről, foglalkoztatásáról a to vábbiakban is gondoskodni kell. Lotto-hírek Ami sok, az mégis csak sok... — Mostanában meglepően gyakori megyénkben a lotto-nagynyere- mény. A bonyhádi, decsi nyerők után most arról értesültünk, hogy egy szekszárdi lottózó ért el négy találatot a 27. játékhéten és Kétnapos kiránduláson voltak a legjobb ipari tanulók A napokban 56 jóltanuló ipari tanulót a Tolna megyei KISZÖV vezetői kétnapos kirándulásra Csökkentették a munkaórák számát a vasúton Régi, évek óta húzódó kérésnek tettek eleget a múlt hónapban a dombóvári vasútállomás vezetői, amikor jelentősen csökkentették az utazó személyzet havi munkaóráit. A júniust megelőző hónapokban nem volt ritka az olyan vasutas, aki egy hónapban 450 órát töltött szolgálatban. Az intézkedés hatásaként a múlt havi mun kaidő nem haladta meg a háromszázat a vonatkísérő dolgozóknál. A több mint száz órával csökkentett munkaidőt a jobb munkaszervezéssel tudták elérni, s ezzel lehetővé tették a doilgozólc nak, hogy jobban kipihenhessék magukat a hosszú utak után, figyelmesebben lássák el szolgálatukat. Még egy hír a dombóvári vásút állomásról: Az elmúlt félévben — a kongresszusi verseny szerves részeként — hétezer forint értékű villamosenergiát, petróleumot, villanyégőt stb. takarítottak meg az állomás dolgozói. vittek el. A tanulók valameny- nyien a KTSZ-ekben sajátítják el a különböző szakmákat, és a kirándulásra az évvégi eredményes vizsgák után került sor. A kétnapos kiránduláson megtekintették Siófok, Veszprém, Nagy vázsony, Tihany és Balaconfüred nevezetességeit. Veszprémben megnézték a város építészeti műemlékeit, este pe dig a városban vendégszereplő Aeros cirkusz műsorát nézték meg. Nagyvázsonyban a fiatalok megtekintették Kinizsi Pál várát, majd ezután Balatonfüre- den időztek. A kétnapos kirándulás felejthetetlen élmény volt az ötvenhat jó munkát végző ipari tanuló számára. kifizették számára a 25 645 forintot. Ez a szerencsés nyertes Villányi Jenő szekszárdi lakos, a 25. AKÖV kalauza. A számukra szerencsés héten 8 szelvénnyel játszottak. A nyereményt szerdán délelőtt vette fel a szekszárdi Lotto-irodán Villányi Jenőné, mivel a férj szolgálati elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. A nyereményből 20 000 forintot mindjárt takarékba tettek. * A Lotto-irodán azt is közöltéle velünk, hogy az előző havi tárgy- nyeremény-sorsolás egyik nyertese még mindig nem jelentkezett. A 007160 számú LH jelű 6 rovatos szelvény tulajdonosa egy táskarádiót nyert adapterral. A szelvényt Szekszárdon vásárolták, de a nyertes nem jelentkezett szerdáig. • A múlt havi tárgynyereménysorsoláson Rajcsányi Ivánné, Szék szárd, Széchenyi u. 8. szám alatti lakos magnetofont, Bencze Teréz Bátaszék, Kossuth Lajos u. 36. szám alatti lakos 5000 forintos ágyneműutalványt, Horváth János, Decs, Bogra-pusztai lakos pedig egy 5000 forintos „Ki mit szeret” utalványt nyert. Éppen ezért a kormány a közeli múltban több mint tízmillió forint póthitelt bocsátott rendelkezésre. Ebből a jelentős összegből összesen 250, átlagosan harminc személyes, óvodás-csoportot láthatnak el, részben a meglévő, részben az újonnan épülő állandó óvodákban. A csoportok közül százkilencvenet termelőszövetkezeti községekben állítanak fel. E munka július 1-én kezdődött, az új csoportok részben mar működnek. Szervezésük szeptemberig befejeződik. Az új óvodákban, valamint az 1959—1960-as tanévre szervezendő ötven új általános iskolás napközi otthoni csoportban összesen 575 szakképzett óvónő, illetve po dagógus lát munkához. Gyógypedagógiai kiállítás Pálfán A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Tolna megyei pedagógiai szakosztálya Pálfán a gyermek- otthonban a kísérleti osztály kézimunka anyagából és a munka- terápián dolgozó gyermekek munkáiból kiállítást rendezett. A kiállítás a lelkiismeretes nevelő foglalkozás szükségességét példázza és eredményességét dicséri, A kiállítás emlékkönyvének tanúsága szerint sok pedagógus és kívülálló beszámolója meggyőző erővel tanúsítja, hogy megfelelő szeretetteljes foglalkozás még az érzékszervi fogyatékosokból is tud olyan embert nevelni, akik ha félig hasznos munkát végeznek is, nem lesznek terhére a családnak, vagy annak a közösségnek, amelyben otthonra találnak. A kiállítás Balogh Mária és Tóth Nándor gyógypedagógusok szorgalmas és lelkiismeretes munkáját dicséri. Konzervgyári k é p e Is A Paksi Konzervgyár korszerűsített léüzemében naponta három-három és fél vagon meggylevet préseltek, ezzel több, mint másfélszeresen teljesítették az idénytervet. Munkában az egyik csomagprés Nemcsak levet gyártottak az üzemben az idei kiváló mcggytcrmésből, hanem belföldre és exportra készülő üveges befőttet is. Befőttből kétszeresen teljesítette túl a gyár a tervet. Képünk: Utolsó ellenőrzés a befőttüzemben A meggy még el sem fogyott, máris megkezdték az uborka feldolgozását. A gyár savanyúság üzemében gyorsan telnek az ötliteres üvegek a finom csemegeuborkával, aminek jelentős része szintén exportra készül.