Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-10 / 160. szám

'"tt VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA . p e c s sc^ELs A M AGYA í? SZÓ CÚL IS TA MÜ IUUUUUUUUUUUUUUU1 PÉNTEK 1959. július 10. IV. évfolyam 160. szám ÄRA: 50 FILLÉR Á bogyiszlói KlSZ-tóbor ifjúkommunistái tiltakoznak Hanolisz Glezosz perbefogása ellen A bogyiszlói Ságvári Endre ifjú­sági építő tábor ifjúkommunistái a következő táviratban fejezték ki tiltakozásukat Manolisz Gle­zosz perbefogása ellen: „Manolisz Glezosz felett hamis vádak, rágalmak és koholmányok alapján akarnak ítélkezni. Kérjük a görög kormányt, ne engedje meg, hogy méltatlanul perbe fogják a görög nép hős fiát, Manolisz Glezoszt. Ne engedjen jóvátehetetlen bűnt elkövetni, amiért szégyenkeznie kell népe, annak történelmi múltja és az egész emberiség előtt. • Ságvári Endre önkéntes ifjúsági építő tábor ifjú kommunistái Bogyiszló” Nyolcszázezer forint jövedelem hízóállatokból a németkéri Ságvári Tsz-ben Az idei gazdasági évben 220 disznó hízik a szövetkezet hizlal­dájában. 170 disznót, 126 kilo­grammon felüli súlyra hizlalnak meg, a többit pedig 90—110 kilós sonkasüldőként fogják értékesí­teni. A szarvasmarha-istállókban 44 növendéktinó hízik, melyeket négy és fél, ötmázsás súlyra hizlalnak fel és rövidesen el is szállítják. A~hízott sertésekből és a hízott marhákból származó bevétel meg fogja haladni a nyolcszázezer fo­rintot, Könyvkiállítás nyílik szombaton Tolnán Szombaton reggel kilenc óra­kor a Tolnai Építők Művelődési Otthonában könyvkiállítás nyílik. A kiállításon bemutatják a leg­újabb szépirodalmi műveket, va­lamint az építő szakmával foglal­kozó műszaki könyveket. A kiállí­tás ideje alatt a szekszárdi köny­vesbolt helyszíni árusítást is tart. Este nyolc órakor szellemi és zenei fejtörővel egybekötött „Könyvbált’' rendeznek, melynek belépőjegyei egyúttal könyvsors­jegyek is. Nóta helyett A bonyhádi Ezüstkalász Terme­lőszövetkezet tagjai az esedékes kapálási munkálatokkal teljes egészében végeztek. A repcecsép- lés eredményeként a tervet 105 százalékra teljesítették. A legkiemelkedőbb munkát vé­gezték a növénytermesztésben Ta­más Ábrahám, Szőts Imre, Dara­dics István, ifj. Szőt Géza, Palkó István, az állattenyésztésben Cso- bot Lázár, Gál Balázs, a kerté­szetben Kling" Pálné, Ferenc Já­nos, Kolpek Lajosné, Palkó Or­bánná, Seres Jánosné, Szász And­rás. Külön dicséretet érdemel jó munkájáért ifj, Polecsák János fiatal tsz-tag. A Petőfi Termelőszövetkezetben a tagság az esedékes kukorica és burgonyakapálási munkákat befe­jezte. Az árpaaratás mellett a lu­cernaszéna levágását is elvégez­ték, s a rétiszéna-betakarítás is befejezéshez közeledik. Kiemelkedő munkát végeztek többek közt Baranyai Tibor, László Zoltánná — közel 500 mun­kaegysége van már — és Horváth Lajos. A Vörösmarty Termelőszövet­kezetben különösen dicséretes munkát végeznek Kovács Ferenc, Erős Antal, Hempler Márton. Nóta helyett e kis írás köszöntse őket. TOLNAI KÉPEK Tolna határában búgnak a csép­lőgépek. A csépléssel egyidóben megkezdődött a gabona átvétele is a Terményforgalmi Vállalat tolnai telepén. Az „első fecske” a tolnai Alkotmány Tsz volt, amely 24 mázsa őszi árpát szállított. Má­sodiknak a mözsi Uj Élet Tsz je­lentkezett 97 mázsa őszi árpával. Az egyéniek közül 10 gazda szál­lított ugyancsak őszi árpát. A ga­bonaátvétel három nappal ezelőtt kezdődött meg, s ez alatt az idő alatt több mint 130 mázsa őszi ár­pát vettek át a Terményforgalmi .Vállalat tolnai telepén. Ebben az évben újból üzembe- helypzik a babválogatót. Ez az üzemrész export céljára fehér ét­kezési bab válogatására rendez­kedik be. A fehér étkezési babot válogatva, 50 kilogrammos zsá­kokban, plombáivá szállítják majd a nyugati országokba. A Terményforgalmi Vállalat tel nai telepén amennyiben az idei babtermés megfelel a várakozá­soknak, 100—120 nőt foglalkoztat majd. A tolnai gimnáziumban nagy építkezések, átalakítások folynak. Az iskolának sok vidékről beutazó tanulója van, akik az étkezdében ebédet is kapnak. Az iskola bőví­tésével szép tágas ebédlő készül, a korszerű követelményeknek meg­felelően. • A Tolnai Selyemfonógyár fia­taljai közül 29 KISZ-tag négy na­pot töltött a mecseki KlSZ-tábor- ban. A selyemgyári fiatalok jó munkát végeztek, mind a KISZ szervezeti élet terén, mind pedig a termelésben, s a négynapos üdü­lést ennek elismeréseként kapták. Megyei vezetők . látogatása a bogyiszlói építő-táborban Csütörtökön Daradics Ferenc, a megyei pártbizottság másodtitká­ra, Szabópál Antal, a szekszárdi városi pártbizottság titkára, Tancz József, a városi pártbizottság osz­tályvezetője, Siklósi Imre, a KISZ megyei bizottságának tit­kára és dr. Bársony Róbertné, a megyei tanács művelődésügyi osz­tályának előadója ellátogattak a bogyiszlói Ságvári Endre önkén­tes Ifjúsági Építőfflfcrba. A ven­dégek megtekintett: a tábort és a gátépítési munkákat, hosszasan elbeszélgettek az ott dolgozó fia­talokkal és a tábor vezetőivel. Szekszárd határában ezer kaszás vágja a házát, a közös szérűn pedig megkezdődött a cséplés Szekszárd határában az egyéni parasztoknak és a termelőszövet­kezeteknek több ezer holdról kell learatni az őszi kalászosokat. A gabona betakarítását egy héttel ezelőtt kezdték meg. És amint a városi tanács mezőgazdasági osz­tályán, Soponyai György erről la­punk munkatársát tájékoztatta, az őszi árpa aratása nagyjából be­fejeződött. E héten az egyéni pa­rasztok is, meg a termelőszövet­kezetek is megkezdték a búza ara­tását. A. termelőszövetkezetek földjéről két kombájn és három aratógép takarítja be a gabonát; Az egyéni parasztok kisparcelláin pedig mintegy 1000 kaszás vágja a búzát. A városi tanács mezőgazdasági osztályán azt is közölték, hogy ki­jelölték a közös szérűket. E sze­rint az egyéni parasztok kilenc közös szérűre hordják össze gabo­náikat, 9 gép csépel Szekszárdon. Két közös szérűn már meg is kezd ték az őszi árpa cséplését. A Pas- kumban és Városmajorban már zúg a cséplőgép, az egyéni parasz­tok őszi árpáját csépelik. Halálos végű motorkerékpár-szerencsétlenség Július 7-én halálos végű motor­kerékpár-szerencsétlenség tör­tént Mecseknádasdnál, amely­nek bonyhádi áldozata van. A bonyhádi Dorosics házaspár mo­torkerékpáron jött Pécs felől, ami kor Mecseknádasd fölött a nagy lejtős kanyarban egy pótkocsis tehergépkocsi előzte meg őket. A gépkocsi vezetője a kanyar miatt nem látta meg a szembejövő sze­keret, hanem gondatlanul elő­zött. Az előzés a szembejövő sze­kér miatt olyan szerencsétlenül történt, hogy a pótkocsi az út­menti korlátnak lökte a motor­MeghaSadja a tizenkét centit a kiállításra kerülő juhok gyapja Az Állattenyésztési Kutatóin­tézet Középhídvégi Kísérleti Gaz dasága 15 juhot küld az országos mezőgazdasági kiállításra. Bemu­tatnak három sztavropoli anyát, négy keresztezett magyar fésüs- sztavropoli toklyót, négy kétéves magyar fésűs kost, négy egy-két éves keresztezett magyar fésűs- isztavropoli kost. A kiállításra kerülő juhok gyapja már meghaladja a tizen­két centit. Mire elérkezik a kiál­lítás ideje, akkorra már tekinté­lyes bundával díszelegnek — ám­bár a mostani nagy melegben nem valami kellemes. Igaz, díjat nyerni sem utolsó ^olog. A németkéri Ságvári Termelő- szövetkezet négy kétéves magyar fésűs kost visz a kiállításra. A Tolna megyei Párt Vég­rehajtó Bizottság őszinte kö­szönetét fejezi ki mindazok­nak, akik a munkásmozga­lom Tolna megyei mártír­jainak mlékmüve avatási ünnepségének megrendezé­sében aktívan tevékenyked­tek. Az MSZMP Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága Kiváló termést ad az olasz búza A Fornádi Állami Gazdaságban ebben az évben kísérletképpen mintegy 40 holdon termelnek olasz búzafajtát. A gabona be­érett, megkezdték a betakarítá­sát. Amint Széligman Mátyás, a gazdaság főagronómusa mon­dotta, eddig két ötholdas tábláról takarították be a szemet. Az egyik tábla 25,3, a másik 27,9 mázsa holdankénti átlagot adott. A ter­méssel elégedettek a gazdaságban. I kerékpárt. A kerékpár utasai kö­zül a férfi azonnal szörnyethalt, Dorosiesnét pedig súlyos sérülé­sekkel szállították a pécsi kór­házba. A szerencsétlenség ügyében a vizsgálat folyik. Ma Balatonfüreden sorsolják a lottót A lottó 28. játékheti sorsolását július 10-én, pénteken délelőtt tÍ2 órai kezdettel Balatonfüreden, a szabadtéri színpadon tartja a sportfogadási és lottó igazgatóság. Megkezdték Manolisz Glezosz perének tárgyalását Athén: (MTI) A Reuter, az AP és a DPA jelentése szerint Athén bán csütörtökön megkezdték Ma nolisz Glezosznak, a görög nép hős fiának és 19 társának bírósá­gi tárgyalását. Glezoszt és társait azzal a hamis váddal állították a bíróság elé, hogy tevékenyen részt vettek egy kémszervezet megalakításában, kémeket segí­tettek és lakásukon rejtegették őket. A húsz vádlott közül három perét azok távollétében tárgyal­ják. A DPA szerint ítélethozatal esetén a vádlottakat vagy halál vagy életfogytig tartó börtönbün­tetéssel sújtják. Glezosz bíróság elé állítása vi­lágszerte nagy felháborodást kel­tett. Megmentésére nemzetközi bizottság alakult, amelynek töb­bek között tagja Martin Niemöl- ler, Jedu Cocteau, Jean Paul Sartre, Dániel Mayer és Pietro Nenni. A ciprusiak csütörtök délelőtt tüntetést szerveztek, tiltakozásul az ellen, hogy Manolisz Glezoszt katonai bíróság elé állították. A tüntetők hangoztatták, hogy a gö­rög kormány a perrel külföldi ér­dekeket szolgál. A különböző ciprusi szerveze­tek, így például az ügyvédek és az újságírók egyesülete távirato­kat küldött Athénbe, követelve, hogy Glezosz ügyét tegyék át polgári bírósághoz. ^ Országos versenyre készülnek a tolnanémedi tűzoltók A Tolnanémedi Kendergyár ön­kéntes férfi tűzoltó csapata az el­múlt hetekben Budapesten ipar­ági tűzoltó versenyen vett részt. A közel száz csapat részvételével rendezett versenyen a tolnanéme­di csapat a nyolcszáz percliteres motorfecskendő szerelésében az első helyezést érte el. Hetven má­sodperc alatt szerelték fel a fecs­kendő három részből álló szívó­egységét, és a 120 méteres vászon- tömlőt'. A verseny megnyerése után a csapat egy-egy tagját ezüst cigarettatárcával és öngyújtóval jutalmazták meg. Ezekben a napokban újabb ver­seny előtt állnak az önkéntes tűzoltók. A megyei versenyre ké­szülnek. A megyei versenyre már megkezdték az előkészületeket, rendszeresen gyakorlatoznak, hogy további másodpercekkel tudják rövidíteni a szerelési időt. A me­gyei verseny után a gyári önkén­tes csapat részt vesz a Könnyű­ipari Minisztérium felügyelete alá tartozó gyárak önkéntes tűzoltó csapatainak versenyén. Az ipar­ági versenyen a tapasztaltak alap­ján a tolnanémedi tűzoltóknak nagy az esélyük a minisztériumi verseny első helyének megszerzé­sére is. Csaknem háromezer pedagógus k íszül a jövő tanévre a nyári továbbképző tanfolyamokon Országszerte megkezdődtek a pedagógusok nyári továbbképző tanfolyamai. A Központi Pedagó­gus Továbbképző Intézet a tan­folyamok egész sorát szervezte meg a fővárosban és vidéken. A résztvevők száma megközelíti a háromezret. /

Next

/
Thumbnails
Contents