Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-07 / 157. szám

1959. július 7. tolva megyei népújság 6 SPORT »✓SW«— WWV Megálltak helyüket versenyzőink a budapesti atlétikai versenyeken Jászberényi új megyei csúcsot futott 1500-on A Magyar Atlétikai Szövetség válogató Versenyt rendezett szom balon Budapesten az ifjúsági ke­rettagok: részére. Tolna megyéből két versenyző kapott meghívást. Szekszórdról Kosztolányi és Du- naföldvárról Reha. Kosztolányi 100 méteren a második helyen végzett. Előfutamban 11.2 Volt a* ideje, míg a döntőben 11.4-el került a második helyre. Reha József súlylökésben első lett 13.02-es eredménnyel. A falusi és a MEDOSZ sport­körök legjobb versenyzői részére az Országos Ifjúsági Sportbizott­ság Falusi Sporttanéesa a MEDOSZ-al közösen július 5-én, Vasárnap, Budapesten atlétikai versenyt rendezett. Erre a Ver­senyre Tolna megyéből két du- naföldvári versenyző — Jász­berényi és Kun —- kapott meg­hívást. A verseny célja volt, hógy a Bulgáriában megrende­zésre kerülő népi szpartakiád versenyre induló keretbe a leg­jobb versenyzőket kiválogassák. Jászberényi ezen a versenyen 1500 méteren 4:10.6 idővel máso­dik helyen végzett, ami új me­gyei csúcsnak számít. A régi csú­csot a dombóvári Lőrincz tar­totta 4:11.0 idővel. Jászberényi ideje kitűnőnek mondható, külö­nösen, ha figyelembe vesszük hogy áz 15Ö0 méterre egy ófakor, nagy hőségben került sor és eb­ben a számban tizenheten áll­tak rajthoz, Ugyancsak ezen a Versenyen Kun József súlylökés­ben 13.25-Ös eredményével a má­sodik lett, míg diszkoszvetésben 34.21-es eredményt ért el, mely- lyel a harmadik helyet szerezte meg. Annak ellenére, hogy Kun a második lett, a keretbe nem kerülhetett be. Értesülésünk sze­rint helyette egy budapesti ver­senyző indul. Osztályozó mérkőzések a megyebajnokságba jutásért A Dózsa győzött Gyönkön, Dunaszcntgyörgy kikapott Cikón A vasárnap lejátszott osztályozó mérkőzések közül a legnagyobb ér deklődés a Gyönk—Szekszárdi Dózsa mérkőzés iránt nyilvánuló meg. A Szekszárdi Dózsa csapata csak nagy küzdelem árén tudta a 3:2-os győzelmet megszerezni a lel késén és ezúttal jól játszó gyönki- ekkel szemben. Cikó biztosan győzte lé a gyengén és erőtlenül játszó dunaszentgyörgyíeket. Dal- mandpn a hazai csapat az eiső fél­időben 3:l-re vezetett Ozora ellen de a II. félidőre feljavult és ma­gára talált Ozora támadott, és be­fejezés előtt 13 perccel 4:3*ra állt a mérkőzés Dalmand javára. Ek­kor a bíró lefújta a mérkőzést az­zal, hogy az véget ért. Az ozorai vezetőség jegyzőkönyvet készített erről és telefonon máris bejelery- tették óvásukat ebben az ügyben. Mint tudósítónk jelentette, a mér­kőzést negyedórával a kitűzött ha­táridő előtt kezdték el, azért, hogy a játékvezető vissza tudjon utazni á vonattal. Az ozoraiak feltétele­zik, hogy U játékvezető azért fújta le 13 perccel előbb a mérkőzést, hogy a vonatját elérje. (!!!) Az ozoraiak, mint közölték, ragasz­kodnak a mérkőzés újbóli leját­szásához. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket. A tabella összeállításánál már nem is vet­tük figyelembe a Dalmand— Ozora 4:3-as eredményt. Eredmények: Szekszárdi Dózsa —Gyönlti KSK 3:2 (2:2), Cikói KSK — Dunaszentgyörgyi KSK 6:2 (3:1), Dalmandi Tsz SK—Ozo­rai KSK 4:3 (3:1). Az osztályozó állása Harc a labdáért A szekszárdi járási szpartakiád on készült a felvétel. A Mözs— Sióagárd kispályás kézilabda-mérkőzés egyik pillanatfelvéte­le, amikor a két csapat tagjai harcolnak a labda megszerzéséért. A mérkőzést a mözsí lányok nyerték Slógárd ellen. A Labdarúgó Szövetség Utasí­totta az Irégszemcsei Traktor Sportkört, hogy a labdarúgó-pá­lyát a közönségtől a bajnoki idény kezdetéig keríttesse el, mert el­lenkező esetben a pályát mérkő­zés lejátszására alkalmatlannak nyilvánítja. 1. Szekszárdi Dózsa 7 7 — — 52:14 14 2. Gyönk 7 4 3 18:15 8 3. Ozora 6 3 3 17:15 6 4. Cikó 7 3 — 4 21:24 6 5. Dunaszentgyöngy 7­3 — 4 10:19 6 6. Dalmand 6 — — 6 1:32 — A vasárnapi osztályozó mérkő­zések párosítása: Ozora— Gyönk, Szekszárdi Dó­zsa—Dunaszentgyörgy, Cikó—Dal­mand. Cikó—Dunaszentgyörgy 6:2 (3:1) Cikó, 200 néző. Vezette: Babits. Cikó: Váll — Illés L, Szegedi, Il­lés II. — Érni, Balogh — Treitz Ii, Treitz II., Forró, Stumpf, Faze­kas. Dunaszentgyörgy: Katz — Lőrincz, Gyöngyösi II., Káldi — Molnár II., Molnár I. — Kiss, Kai­ser, Dömötör, Horváth, Szabó. A hazai csapat már a 2. percben gólt ér el. Egy jól sikerült partdobás utón Forró csúsztatott fejesét Katz elnézi és az a kapufa mellett jut a hálóba. 1:0. A gólra Duna­szentgyörgy támadásokkal vála­szol, de a hazai védelem könnye­dén hárítja azokat. A 7. percben Horváth lövése száll fölé. Me- zőhyben a hazai csapat sokkal jobban játszik, mint a durtaszent­Á középcsapatok egymás ellen Az NB III 21. fordulójáig igen érdekesen alakult az 5‘—12. he­lyen álló csapatok helyzete. A 8 csapat között mindössze 3 pont Volt a különbség és szinte két­hetenként az 5—6. helyről a 10— ii.-re lehetett lecsúszni. A baj­nokság hajrájában egyre nagyob­bak lettek a különbségek, elől a Pécsi Vasas, Pécsi BTC, Bázake­dig nehezen gyűjtögették csak a pontokat. Az utolsó fordulóra Si- montornya lekerült a 13. helyre, így az addig változatlan nyolcas csoportba tehát »befurakodott« a bácsalmási együttes. Az eredeti és szinte az egész bajnokságban együtt lévő nyolcas csoport egy­más elleni eredményeit figyelem­be véve, a következő képet kap­a többiektől, a többiek pe­juk: 1. Bázakerettye 14 8 2 4 29:17 18 2. Pécsi Vasas 14 9 ■— 5 23:16 18 3. Nagykanizsa 14 5 5 4 25:16 15 4. Szekszárd 14 6 3 5 22:22 15 5. Pécsi Bőrgyár 14 5 4 5 18:22 14 6. Bonyhád 14 4 4 6 16:26 12 7. Sz.-fehérvár 14 3 5 6 23:21 11 8. Simontornya 14 2 5 7 14:30 9 A Pécsi Vasas és a Slmontor- nya közti külöhbségre jellemző, aogy a pécsieknek a 21. forduló Után 23 pontjuk volt, ehhez áz utolsó 9 fordulóban 15-öt szerez­tek« Ugyanakkor a simontor- nyaiak a meglévő 21-hez mind­össze hegyet. így lett két közép­csapatból egy majdnem élcsapat, illetve egy kieső. Egyébként eb­ben a tabellában a bázakerety- tyeiek annak köszönhetik az első helyezést, hogy 6 hazai mérkő­zésen 12 pontot pontot szereztek BOXBAJNOK A MŰTŐ­ASZTALON Primo Cafhéra volt nehézsúlyú ixoló Világbajnok az olaszorszá- Udinében nemrég gyomormű- tnek vetette alá magát. A sebé- eknek nem is annyira a voltvi- gbajnok gyomorfekélyének eltá- >lítása okozott gondot, mint in- ibb Carnera különlegesen nagy éretei. A többórás műtétet az •iás termetű Carn'érán két össze- lt műtőasztalon kellett elvé­21:3-as gólaránnyal. Csak az a Nagykanizsa elleni 0:5 rontja le a teljesítményüket. Hiába az csak egy kisiklás lehetett. A leg­kiegyensúlyozatlanabb csapat a Pécsi Vasas volt. A hazai mérkő­zéseken 8, a vidékieken 10 pon­tot szerzett a középcsapatok el­len. Az 5 vidéki középcsapat el­leni győzelem azért is különösen értékes, mert a bajnokságban mindössze 13 ilyen fordult elő. Ez a szám mutatja a pécsiek nagyszerű szereplését idegenben. A legrosszabban a Székesfehér­vár szerepelt idegenben, mind­össze Simontornyán, illetve Bonyhádon tudott egy pontot sze­rezni. A Pécsi Bőrgyár Sé tu­dott győzni idegenben, igaz, hogy ők négy döntetlent is elér­tek, Gyüszü A totó eredménye 27. HÉT 1. MTK—D. Prága vég­eredmény 1 StO 2. MTK—D Prága I. félid. 1 3:9 3. Egyetértés—Kistext 1 2:1 4. Borsodi B.—Vác 1 6:2 5. B. Spartacus—Saig. KSE 1 2:1 6. Szállítók—Jászberény 1 3:0 7. Szolnok—Cs. Autó x 2:2 8. Oroszlány—VSE 2 1:2 9. Hatvan—Gázművek 1 4:2 10. K. Lombik—Nyergesú. 2 1:4 11. A.nnavölgy—Tokod 1 1:0 12. Pécel—Kerámia 2 2:3 györgyi. A 15. percben az „örök­ifjú” Forró felviszi jobbszélen a labdát és szép beadását a jól he­lyezkedő Fazekas belsővel a há­lóba juttatja. 2:0. Továbbra is változó a játék, enyhe hazai fö­lénnyel. A 21. percben egy 35 mé­teres szabadrúgáshoz jut Duna­szentgyörgy. Lőrincz lövését Váll elvéti és Dömötör ebből gólt lő. 2:1. öt perc múlva Dömötör ugrik ki, de lövése kapufáról pattan vjssza a mezőnybe. Möst Duna­szentgyörgy percei következnek, de csak sarokrúgásra telik, az ered ményen nem tudnak változtatni. Újból a hazaiak támadnak és a 32. percben Treitz I. beadását a csúszkáló dunaszentgyörgyi véde­lem mellett Stumpf értékesíti, 3:1. Négy perc múlva a másik kapunál Kiss 20 méterről küldött szabad­rúgása csúnyán mellé megy. A 38. percben Cikó szögletet rúg, mely után Treitz I. mellé 15. Nem­sokkal később a hazai csatárok a kapufát találják el a labdával. A II. félidőre Katz helyett Dömötör áll a dunaszentgyörgyi kapuba. Az eiső percben Kiss lesérül és 10 percig 10 emberrel játszik a ven­dégcsapat, Cikó «támad és az 5. percben szögletrúgás után sze­rencsével ment Dömötör, majd egy ellentámadás után Kaiser elől Váll tisztáz. A 7. percben Dömö­tör lábbal tisztáz a 16-os tájékán, a labda Fazekas elé kerül, aki fel­ismeri a helyezetet és erős, magas lövését az egyik védő fejjel csak beljebb «tudja segíteni. 4:1. Nem­sokkal később egy szép támadás után Forró 5-re emeli a hazai gó­lok számát. Ihnen már állandóan Cikó támad, a vendégek alig-alig jutnak szóhoz. A 20. percben szög­let után a dunaszentgyörgyiek ka­pufáját találja ei újból a labda. A 25. percben Horváth kísérletezik, de lövése fölé száll, majd két perc múlva 20 méterről küldött szabad­rúgását védi szépen Váll. A félidő végén fellángolnak a vendégek és Gyöngyösi beadását Kaiser kö­zelről értékesíti. 5:2. A mérkőzés végeredményét a 30. percben Treitz II. állítja be. 6:2. Ettől kezdve már unalmas lesz a játék, Dunaszentgyörgy még kísérletezik, sőt helyzete is akad, de a csatárok háromszor is rontanak. Bírálat: A cikói csapat lelkes és gólratörő játékával rászolgált a győzelemre. Minden ízében jobb volt, mint ellenfele. A dunaszent­györgyi csapat védelme nagyon gyenge napot fogott ki, ahonnan a tengelyből hiányzott Gyöngyösi L A játékvezető jól vezette a mér­kőzést. Aki nem örül a hazai győzelemnek A 4Ö éves kinézésű férfi nagy hangerejű biztatásba kez­dett mellettem; Hajrá Szent- györgy! — Hajrá Szentgyörgyt Ez igen — állapítottam meg magamban. Vannak még lelkes szurkolók, akik nemcsak, hogy elkísérik csapatukat vidékre — hogy ezen a címen egy kis ki­ruccanásuk legyen —, hanem biztatják is őket. — Hajrá Széntgyörgy! Hajrá SzentgyŐrgy! — hangzik a bűz dítás. A cikói játékosokat mind ez nem zavarta, mert ők azért két gólt rúgtak 15 perc alatt a vendégek kapujába. A 21. perc­ben — a hazai kapus jóvoltá­ból — gólt ért el Dunaszent­györgy. 2:l-re alakult a mér­kőzés állása. A mi szurkolónk arca ragyogott a boldogságtót, ha lehetett volna, talán vala­mennyi dunaszentgyörgyi játé­kost homlokon csókolta Pólna. De nem lehetett, mert Babits játékvezető sípolt és máris to­vábbi útjára indult a labda. — Mondja sporttársam — szántottam meg az egyik du­naszentgyörgyi szurkolót — ki ez a férfi, aki úgy szurkol ma­gúknál?? — Nem ismerem, mert nem dunaszentgyörgyi. — Ez hogy lehet? — ? — Maga ismeri ezt a férfit? — kérdeztem meg most már egy cikói né2őt. — Hogyne. Antal István a neve, bányász. — Nem értem az egészet, ha cikói, akkor miért a dunaszent­györgyi csapatot buzdítja. — Kérem ez úgy van, hogy ő nagy sportbarát és a cikói futballcsapatért már sok áldo­zatot hozott, de mivel mosta­nában többször kikapott a csa­pat, megharagudott rájuk. — Azért szurkol ellenük? — Hát nemcsak azért, ha­nem a hordó sörért is. — Milyen sörről van szó? —- Hát Antal István egy nagy hordó sörbe fogadott, hogy a cikói csapat ma kikap, ezért örül annyira a duna­szentgyörgyi gólnak. — Most már értem! Úgy gondolom, Cikón vasár­nap este egyedül csak Antal István nem örült a cikói lab­darúgók győzelmének. Ny.

Next

/
Thumbnails
Contents