Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-05 / 156. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1959. július 5. Egy óra egy orvosnál, aki immár hivatalosan is „Érdemes orvos“ lett A találkozót tizenegy órára beszéltük meg. De ekkor nem kezdődhetett el a beszélgetés, mert még hosszú sor állt a rendelő előtt. Negyed, majd féltizenkettőt mutatott az óra, de a sor még mindig nem ért a végére. Mit tagadjam, türelmetlen lettem, a várakozók közül is sokan türelmetlenek, csak egy ember maradt nyugodt, csak egy ember nem mutatta a fáradtságot, pedig bizonyosan az volt, hiszen nyolc óra óta megállós nélkül — szó szerint: megállás nélkül — dolgozik. Hogy fáradt, csak az arcára kiülő verejték mutatja, meg az, ahogy leereszkedik a székre, amikor a betegek után végre rám kerül a sor, hogy jól megérdemelt pihenőjéből még én is elraboljak értékes tíz percet. Az óra tizenkettőt mutat. Ennyi az idő, amikor befejeződik a délelőtti rendelés, mert sok az ember, aki panaszával felkeresi az orvost, fájdalmára írt keres. Ennyi az idő, pedig a kapun a tábla úgy mutatja: Dr. Scherer Sándor orvos, rendel de. 8—10-ig... Nehéz lenne, talán nem is lehet kettéválasztani Scherer SánA Borisnak felvitte az Isten a dolgát, Pestre megy. Igen, Pestre, hogy egy csomó embernek belépődíjért mutogassák. Hogy megbámulhassák a tartását, arányos termetét. Titkon persze, díjra is pályázik, akárcsak a jónéhány rivális szanaszét az országban. Igen, sikerre pályázik, és ez már családi hagyomány. Annakidején az anyját is ezrek és ezrek előtt vezették végig, mint díjnyertest. Pestre készül tehát, éspedig nem is akárhogyan. Külön lakosztályt kapott, ott tölti a pihenőidejét. El is kel az napi hat kilométeres séta után. Mert naponta hat kilométert gyalogol, hogy lábai erősödjenek, izmosodjanak, formásabbak legyenek. Mert ott, Pesten megnézegetik a lábait, a csípőjét, a... Egyszóval mindenét. Némi hiba a tartásában még van, és hogy ez is elmúljon, a földről kell neki ennie. Úgy erősödik, tettebb lesz a válla tájéka. Még hogy a földről enni? igen. Mert a Boris nem valami féle szép leányzó, hanem csak egy bonyhádi fajta üsző. De a maga nemében szép, és ezért esett éppen őrá a választás, hogy elvigyék az országos mezőgazdasági kiállításra az őszszel. Ezért sétál vele naponta hat kilométert a gondozója, Kvanduk István, ezért kap naponta öt kilóval több takarmányt, mint a többi. Annak, hogy a Boris Pestre mehet, előzményei is vannak. Kezdjük talán azzal, hogy ezt az anyjának is köszönheti. Anyja, a 25. Bimbó éppen négy évvel ezelőtt nyert díjat az országos kiállításon. Mellékesen megjegyezve, (szaknyelven) a háromszáz napos tejtermelése 5768 kiló, 4,5 százalékos zsírtartalommal. Tehát így esett a Borisra a szakemberek választása. De vannak más előzmények is. Annakidején, a Zomba- szentgáli Szabadság Termelőszövetkezet szép és értékes tehénállománnyal rendelkezett. 1956-ban, az ellenforradalom után feloszlott a szövetkezet, s a szép állományból hírmondónak is alig maradt egy-kettő. Amikor 1957 elején újból megalakult a szövetkezet, mindösz- sze 10 tehénnel kezdték újból, dort az embert és dr. Scherer Sándort, azt orvost, aki Semmelweis Ignác, a nagy tudós születésnapja óta immáron nemcsak a betegek előtt, nemcsak azok szívében, hanem hivatalosan is „Érdemes orvos”. Néhány napja kapta a kitüntető címet — amelyet minden esztendőben, a nagy tudós születésnapján adományoz a miniszter —, de munkájával, lelkiismeretességével már évek óta bizonyítja, hogy érdemes nemcsak és nem elsősorban a hivatalos címekre és rangokra, hanem mindenekelőtt, és ez a legfontosabb, a betegek bizalmára, szeretetére, A kitüntetés átvétele miatt egy napig zárva volt rendelője. És most az egynapi szünet Okozta felgyülemlett „restanciát” is le kell dolgoznia, sőt egy körzeti orvos kollégáját is helyettesíti, aki szabadságra ment. A panaszosok száma meg nagy, mert — a betegek igényei növekedtek meg örvendetesen. Túlnyomórészt indokolt ez. Orvosi segítséget, gyógyszert, orvoslást kérnek azok, akik a múltban elkerülték az orvost, nemtörődömMost, két év múltán 54 törzskönyvezett tehén, 46 növen- nék, 10 hízómarha adja_ a szarvasmarha-állományt. Ä 46 növendék nagyrészét ugyanúgy kiállításra vihetnék, mint a Borist. Nem véletlenül esett tehát a választás a Jóbarátság Szövetkezet üszőjére. Amelyik termelőszövetkezet két év alatt ilyen jószágállományt tud ösz- szehozni, felnevelni, az méltán megérdemli, hogy jószágai ott legyenek a mezőgazdaság nagy seregszemléjén, az őszi kiállításon. A szentgáliakat példaként lehet állítani az új termelőszövetkezetek elé. Mert két év alatt kialakítani egy ilyen törzsállományt nem kis dolog. Viszont a haszna sem kicsi, legalábbis ezt igazolja a szövetkezet és a tagság anyagi helyzete. Igen, Pestre megy tehát a Boris, bemutatni egy szövetkezet állattenyésztői munkáját — és megmutatni azt is, merre kell haladni a mezőgazdaságnak. Gyulai keble dagadt a büszkeségtől, amikor géppisztolya tusával megverte az asszony ajtaját: — Azonnal nyissák ki! Nemzetőrség! Az asszony riadtan nyitott ajtót. Remegett Gyulai és a veie levő két ellenforradalmár előtt. Szó ami szó, a „szabadságharcosok” nem voltak túlságosan biza- lomgerjesztőek. Gyulai röviden közölte a „forradalmi” határozatot: — Házkutatást tartunk! Maga nem viselkedik magyarhoz méltóan a mi szent forradalmunk idején! A néni tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán nem szólt egy szót sem. Fáradt, lassú, megtört mozségből is, de mindenekelőtt azért, mert nem volt pénzük, hogy gyógyíttassák magukat. Sokan, akik azelőtt a betegség heveny stádiumában, az első hetekben meghaltak, az orvosi beavatkozás eredményeképpen most túlélik a bajt. — Fokozottan figyelnek magukra az emberek, ha rendellenességet észlelnek, rögtön felkeresik az orvost. Ennek természetesen nagyon örülünk. Ez viszont állandóan növeli munkánkat. Magáról nem akar beszélni, hiszen az orvost és az embert ő sem tudja különválasztani, végül mégis elmondja, hogy a gyér mekgyógyászat a szívügye, és bármilyen nehéz, bármennyi munkatöbbletet jelent is, a csecsemőrendelést ő látja el, mert a gyermekgyógyászatot szereti legjobban. A körzet nagy, négy és félezer ember jut egy körzeti orvosra, s ebből a négy és félezerből igen sok a panaszos. Percek jutnak csak egy- egy emberre, pedig sokszor félórákra lenne szükség, mert a megnyugtató szó, a felvilágosítás nemegyszer sokkal többet ér, mint akár negyedkiló karil. S félórák bizony nem jutnak, mert a beteg sok, az adminisztráció még több, az orvosok száma pedig lassan növekszik, az időt pedig nem lehet megnyújtani, a huszonnégy óra sajnos huszonnégy óra marad mindörökre. A beszélgetés, az emberekkel való fokozott foglalkozás szükségességéről így beszél dr. Scherer Sándor: — A rákról, a tbc- ről, az atomsugárzásról tudnak az emebrek, de azt sajnos kevesen tudják, hogyan kell helyesen élni. S erre megtanítani őket, ez is az orvos feladata. Az idő jár, az ajtón kívülről köhögés hallik. Szóval még sem én voltam ma délelőtt az utolsó „páciens”, újabb beteg kér bebocsátást. Én búcsúzom, az orvos kiegyenesedik, arcán kisimulnak a ráncok, a fáradtság jeleit — nekem már majdnem- majdnem elárulta magát — legyűri és mosolyogva fogadja az újabb beteget. Búcsúzóul az újságírónak még ennyit mond: — Ez a mi feladatunk, a tömegek, a nép, az egészség szolgálata. dulatokkal nyitotta ki a szoba ajtaját, s leült egy székre. Csendesen nézte, miként rongálják vandál módon kis lakását „házkutatás” ürügyén. A három „nemzetőr” alapos munkát végzett. Felforgattak mindent: a párnából félig kiszórták a tollat, leszedték a képeket, s úgy kopogtatták a falakat, hogy nagy darabokban hullott le a vakolat. Egyikük a vitrint kutatta át. Durva mozdulatokkal rámolták ki az asztalra azokat az apró csecsebecséket, amelyeket a néni egy életen át gyűjtögetett, hogy kedvesebbé, barátságosabbá tegye velük otthonát. Az öregasszony nem tudta, hogy mi kivetni valót találnak ezek a taknyosok az ő viselkedésében. Enni adott három fiatal gyerekPestre megy a Boris B. I. L. Gy. Pintér István—Sxabó László 10. Á terv az törvény a tsz-téglagyárban is Pauloni Ernő égető felemeli az egyik kapszlit és mutatja a tüzet: — Négy napja állunk már a XII-es kamra felett. Nem lehet így dolgozni, nincsenek akik behordják a vályogot, de a kihordás is akadozik. így nem lesz meg a tervezett egymillió tégla, — fakad ki az égető. A sárszentlőrinci Kossuth Termelőszövetkezet kapta meg a tég lagyárat, hogy üzemeltesse, és a termékből biztosítsa a nagyarányú építkezéséhez a téglát. A szövetkezet vezetői üzembe helyezték a gyárat, s eddig mintegy 200 000 téglát égettek ki. A gyár üzemeltetése azonban sokkal eredményesebb lehetne, ha néhány hiányosság, mulasztás nem akadályozná a termelést. Az egyik ilyen hiányosság, hogy laza a munkafegyelem és ebben maga a gyáregység vezetője mutat «-példát« ezen a téren, aki nem restell munkaidő alatt elmenni egy kis pinceszerre. Az ő példáját aztán más is követi, s előfordul, hogy nincs aki a kemence körül a munkát végezze. Mert a munkafegyelem lazasága közvetlenül érinti a termelőszövetkezetet, hiszen lényegesen drágítja a termelést, ha feleslegesen kell a tüzet tartani egy-egy kamrán. A munkafegyelem lazítói így közvetlenül minden szövetkezeti tagot megkárosítanak. Van azonban kivezető út, hiszen ez a gyár egykori gazdájának jelentős jövedelmet biztosított, miért ne biztosíthatna a termelőszövetkezetnek azáltal, hogy olcsóbb építkezési anyaghoz juttatja? Mindenekelőtt egy tégla gyári szakember kell, aki ért a téglagyári munkához, aki képes megszervezni a munkát, képes megfelelő ütemben tartani a termelést. A Kölesdi Téglagyár szakemberei is jelentős segítséget adtak már eddig is a sárszentlőrinciek nek, s amikor meglátogattuk a szövetkezeti téglagyárat, akkor is éppen' ott időztek. Kővári István elvtárs éppen egy röpgyűlésen vetette fel az üzem területén észlelt hiányosságokat. Kővári Istvánnal, a Kölesdi Téglagyár vezetőjével nézzük a sárszentlőrinci termelőszövetkezet téglagyárát. »Igen, itt segíteni kell« — mondja a gazda biztonságával és sorra veszi a látottakat. — Most már jó a tégla, de nagyon lassan haladnak előre. A berakok nem győzik a munkát..* — Nem, mert tegnap is elment az egyik — szól közbe Ágfalvi bácsi. — Akkor meg helyette kellett volna valakit állítani. így nem szabad dolgozni. A terv az törvény, amit teljesíteni kell. Biztosítani kell az állandó berakást, a tűznek nem szabad egy percre sem megállni. Ha megáll, olyan lesz, mint az a tégla ott — mutat ki az ablakon a nagy halom »bika« téglára. Azt pedig nem lehet úgy használni, mint amit most szednek ki. Fel kellene állítani a kazalozó fészert is, ponyva alatt a nyerstéglát nem szabad tárolni. Ha pedig így tudják csak csinálni, akkor meg sározzák körül a falát. Maga ezt különben is tudja Pauloni szaktárs. — Tudom, de hát én csak most jöttem ide, majd ezután jobban vigyázunk a munkára. A patronáló üzem vezetője Kővári elvtárs még elmond egy-két hasznos tanácsot a tüzeléssel kapcsolatban És figyelmezteti Szabó Józsefet, a szövetkezet mindenesét, hogy jobban, s többet törődjenek a gyárral. Hasson oda a vezetőség, hogy ott a kezdeti eredmények állandók legyenek,, hisz a gyár haszonsságát tekintetbe vették a munkaegység tervezésénél is. Sok segítséget adott már a Kölesdi Tanácsi Téglagyár a lőrinci szövetkezetnek. S a jövőben is sűrűn ellátogatnak ide, Hogy segítsenek ha baj van, hogy nagyobb haszonnal dolgozzanak, megtalálják a szövetkezetiek gyárukban azt a hasznot, amit várnak. Céljutalmat tűztek ki a kongresszusi verseny legjobbjai részére a Talajerőgazdálkodási Vállalatnál A Tolna megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, megyénk legfiatalabb tanácsi vállalatának dolgozói az első félévben szép eredményeket értek el a kongresszusi versenyben. A vállalat — terven felül — több mint száz vagon szervestrágyát szállított a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok részére. A vállalat igazgatója most céljutalmat tűzött ki a kongresszusi versenyben legjobb eredményt elérő dolgozók részére. A dolgozók, illetve brigádok külön levélben kaptak értesítést arról, hogy milyen feltételeket kell teljesíteniük a meghatározott összegű jutalomért. A kilátásba helyezett jutalmak összege 3500 forintot tesz ki. nek, akik riadtan menekültek, mert kék parolinjuk volt és halálra keresték őket. Nem látta ő ezeket a gyerekeket se előtte, se utána soha. De hogyne adott volna nekik egy tányér levest, amikor üldözték őket, amikor már két napja nem ettek? A „nemzetőrök” nem találtak semmit, s így Gyulai, a parancsnok bejelentette a házkutatás végét! — Szerencséje van, öreganyám, ez egyszer megúszta még ennyivel. De ha még egyszer panaszt hallunk magára, csúnyább vége lesz az egésznek! Amikor elmentek, a néni akkor vette észre, hogy a szekrényből hiányzik kis megtakarított pénze és néhány ruhadarab. Gyulaiék pedig menet közben osztozkodtak. Gyulai volt a parancsnok, ő osztott „igazságot”. — A szekrényben találtam ezerötszáz forintot! Én vagyok a parancsnok, enyém hétszáz, a tiétek pedig négy-négy darab százas! Rendben van? A két suhanc nagy lelkesedéssel hümmögött igent. De nem mer tele tiltakozni, mert féltek, hogy Gyulai egyszerűen rájuk süti, hogy „hazaárulók”, s akkor könnyen golyó lehet a sorsuk, ök tudták legjobban, hogy mennyire nem kellett „elszámolniuk” a „nemzetőröknek” az emberélettel... Gyulai érezte, hogy két társa mérges rá, de nem sokat törődött velük. A fontos, hogy az övé a hét darab százas. Meg az az öt is, amiről nem tud a másik kettő. Mert a szekrényben nem ezerötszáz, hanem kétezer forintot talált. De csak ezerötszázat mondott; elvégre ő találta meg a pénzt, a többiek örüljenek, , ha négy-négyszáz forintot juttat "nekik. Gyulainak nagyon tetszett ez a mozgalmas szerepkör, de rövidesen más beosztást kapott. Öt bízták meg, hogy összekötő legyen a hírneves Steiner-csoport és a VII. kerületi „nemzetőrség” között. Gyulai sohasem fogja elfelejteni az első találkozást, a megismerkedést a Steiner-csoport parancsnokával, Steiner Lajossal. Amikor a VII. kerületi tanács Csengery utcai épületében, a Steiner-csoport főhadiszállásán, a kapuban álló két őrrel közölte, hogy ő a VII. kerületi „nemzetőrség'»
