Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-30 / 177. szám

6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1959. július 30. Az egészségügy helyzete megyénkben HÍREK A megye egészségügyi helyze­tére a nagyarányú fejlődés jel­lemző. Nagy fejlődés mutatko­zik a felszabadulás óta, de külö­nösképpen jelentős előrehaladást figyelhetünk meg az ellenforra­dalom utáni két és fél év alatt. Az ellenforradalom után olyan nagyarányú egészségügyi fejlesz­tésbe kezdtek megyénkben, ami­lyenre korábban nem volt példa: olyan intézkedések, építések vannak folyamatban, amelyek a további, nagyszabású fejlődést teszik lehetővé. Dr. Gulyás Já­nos, a Tolna megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályvezetője ezt így határozta meg: — Most a további, nagyarányú fejlődés alapjait rakjuk le. Nézzünk erre néhány példát. Épül Szekszárdon egy korszerű kórházi rendelőintézet. Jelenleg a megyei rendelés — csakúgy, n.int korábban az SZTK kereté­ben — elszórtan, a város több he­lyén van. Ez több tekintetben hátrányos. A betegeknek például azért, mert esetenkint »vándorol- niok« kell a város egyik pontjá­ról a másikra, vagyis egyik szak­rendelőből a másikba. A hosszú várakozás is elég gyakori. A kór­háznak pedig többek között azért jelent hátrányt, mert a kórház- épületben is van szakrendelő s ez bizony eléggé zavarja a kórházi betegek nyugalmát. A korszerű­ség tekintetében sojj kívánni­valót hagy maga után a jelenlegi állapot. Mindezt a problémát megold­ja a kórház mellett épülő kor­szerű rendelőintézet. A rendelő- intézet működésével döntő mér­tékben javulni fog a betegek vizsgálata, kezelése. A Közegészségügyi és Járvány­ügyi Állomás épületének elkészú lése és az állomás működése ugyancsak nagy távlatokat nyit meg az egészségvédelem fejlő­dése terén. Lehetővé válik Pél­dául különféle gyorsan romlan­dó élelmiszercikkek nagymennyi ségű laboratóriumi vizsgálata. Az úgynevezett «fagylalt-járvány« — mérgezés — megelőzése érde­kében is sokkal többet tudnak tenni, mint jelenleg. Az állomás működésével tudományos alapon tudnak foglalkozni a különféle egészségügyi problémákkal. A járványok megelőzése szempont­jából nagyon fontos az ivóvíz- vizsgálat. Az állomás működésé­vel az eddiginél sokkal több víz­vizsgálatra lesz majd lehetőség a korszerű berendezés következté­ben. Ezek anyagi, technikai előfel­tételek. Mindehhez emberek: egészségügyi dolgozók is kelle­nek, akik lelkiismeretes munká­jukkal, a rendelkezésre álló felszerelés segítségével megold­ják a feladatokat. Államunk e tekintetben is nagy erőfeszítése­ket tesz. Az elmúlt években a fejlődés egyik alapvető fokmérője az egészségügyi dolgozók számának a növekedése volt. Az ellenforra­dalom utáni évben, 1957-ben pél­dául közel 100 orvossal, ápoló­nővel és egyéb egészségügyi dől gozóval növekedtek a megye egészségügyi intézményei. A múlt évben, 1958-ban mintegy 120 volt a létszámnövekedés. To­vábbra is jelentős létszámnöve­kedésre van kilátás. Amint érte­sültünk, szó van több orvos Tolna megyébe helyezéséről. Kétségtelen, e tekintetben sok nehézség is mutatkozik, Hogy egyebet ne említsünk, nagy gond az orvosok lakáshelyzete, de az illetékesek nagy erőfeszítéseket tesznek e nehézségek megoldásá­ra. A nagyarányú fejlesztés kö­vetkezménye, hogy nincs elég szakképzett egészségügyi dolgozó. Szekszárdon jelenleg folyik ápolónőképzés — elég nehéz kö­rülmények között. A hiányok pótlása érdekében a jövőben egy középkáderképző iskolát építenek Szekszárdon, ami sokat segít majd az egészségügyi dolgozók utánpótlása terén. Külön kell beszélni a kórházi ellátottságról, mert ez alapvetően befolyásolja egy terület egész­ségügyi állapotát. E tekintetben is van fejlődés. Az ellenforrada­lom óta 40 kórházi ággyal fejlő­dött a megye. De ezt nem lehet kielégítőnek mondani, ha figye­lembe vesszük e téren az orszá­gos állapotot. Sokkal több kór­házi ágyra lenne szükség. Jelen­leg Szekszárdon és Pincehelyen van megyénkben kórház és a kö­zeljövőben megkezdi működései 100 ággyal a bonyhádi kórház is. Erről meg keli jegyezni, hogy szinte érthetetlen okok miatt hú zódik a megnyitás. Már lényegé­ben kész az átépítés, de bizonyos személyi kérdések miatt teljesen bizonytalan, hogy mikor kezd­heti meg működését. A jövőben a kórházi ágyak te­kintetében is nagy fejlődésre van kilátás. A távlati tervek kereté­ben Dombóvárott egy nagy, 100 Lobi Ferenc elvtárs, a Déldu­nántúli Papír- és Irószerértékesítő Vállalat szekszárdi lerakatának vezetője elmondotta, hogy az idén az iskolai papír- és írószerellá­tásban nem lesznek nehézségek. Bőven rendelkeznek minden szük­séges áruval. Az előkészítés sok­kal körültekintőbb és alaposabb, mint az elmúlt években. A meg­rendelések kellő időben megtör­téntek és ez elkerülhetővé teszi az eddig gyakran előfordult torlódá­sokat. A megrendelések alapján e hónap elején az áru kihordá­sát megkezdték és már eddig 60—70 községbe kivitték a megrendelt füzet és írószer mennyiséget. Az esetleg előfordulhat, hogy egy­két napig valamely áruból nem le­het kapni az üzletekben, de ez csak azért következhet be, mert a kiszállítás esetleg nem egyenletes. Az áruban nincs hiány. — Az egyes papír- és írószer­boltok hogy végzik az elosztást? — A papírboltok a megrendelé­seik megtétele előtt felveszik a kapcsolatot a helybeli iskolákkal azért, hogy az iskola igazgatója, vagy az osztályfőnök tájékoztas­sák a boltokat a szükséges írósze­rek és füzetek mennyiségéről. Ezt legtöbbször úgy végzik, hogy az iskolák osztályonként és szabványonként megrendelik a füzeteket. A boltok vezetői a megrendelés után nyomban csomagolják az árut, hogy mi­nél előbb szállítható legyen. Ilyen előkészületek mellett még a legnagyobb járási szék­helyeken is három-négy nap alatt a füzetek szétoszthatók. lszkol a kis kölyök, szapo­rán szedi a lábait — nem több három évesnél. Utána egy hat­éves forma — a kis kölyök bátyja — fagylalttal a kezé­ben. — A Lacinak nem kell a fagylalt! — A Lacinak nem kell a fagylalt! — kiabál kórusban vagy húsz gyerek, akik éppen szemtanúi az esetnek. Igen, a pöttöm Laci a fagy­lalt elől menekült, amit a test­vére vett neki az óvoda előtt »parkoló« fagylaltos bácsitól. — Mindenki mosson szépen kezet — hangzik Albert Ká- rolyné óvónéni hangja. A gye­rekek engedelmesen odavonul­nak a folyosó végén levő csap­hoz. kezet mosnak. Külön tö­rülközője van mindegyik gye­reknek. Két copfos, fehér szalagos kis lány áll útrakészen a sürgölődő gyereksereg között, vöröses ha­jú kis srác kiabál előttük in­dulatosan: ágyas kórház építését tervezik. Bonyhádon egy 50 ágyas pavilon, Pincehelyen pedig egy 30 ágyas pavilon építése van kilátásban. Ha így felsoroljuk a folyamat­ban lévő, vagy tervezett új egész ségügyi létesítményeket s általá­ban az egészségügyi fejlesztést, gyorsan megy. De ha belegondo­lunk, hogy ehhez mennyi pénzre van szükség és milyen nehéz an­nak az előteremtése. Ezek az új létesítmények mind többmilliós beruházásokkal épülnek, a sze­mélyi állomány növekedése is nagy költségtöbbletet jelent. Minderre a szocialista állam biz­tosítja a fedezetet. Ez nálunk így természetes. A mi államunk olyan nagy erőfeszítéseket tesz a dolgozók egészségügyi körülmé­nyeinek a javítása érdekében, amilyenre még sohasem volt példa. B. F. Ezt a szétosztási módot eddig csak a nagyobb üzletek alkalmazták, az idén azonban a kisebb üzletek is átveszik ezt a jól bevált tapasz­talatot, ott ahol szükségesnek mu­tatkozik. A boltok és az iskolák közötti kapcsolat megteremtése ezenfelül azért is indokolt, mert minden nagyobb iskolának megvan a ma­ga különleges igénye és elképzelé­se — az előírt szabványokon kí­vül — az írószerekkel és a füze­tekkel összefüggően. — Milyen újdonságokat kaphat a vevő az idén a papírboltokban? — Az egyik újdonság például a magyar gyártmányú „Extra” töl­tőtolltinta. Ez talán az eddigi töl­tőtolltinták közül a legjobb. Szín­ben azonos a régi újkék tintával. Említésre méltó még az is, — ez nem annyira újdonság, mint in­kább örvendetes — hogy az idén már korlátlan meny­nyiségben kaphatnak a befőző háziasszonyok celofán és per­gament papírt. Az elmúlt években mindig hiány­cikk volt ez a két papírféleség. Ha netán az egyes boltokban mégse volna, akkor kizárólag az üzletve­zető okolható emiatt. A vevők nemigen ismerik az óvodások részére szolgáló betű­kártyát. Ez különböző szavak ösz- szeáilítására szolgál és elősegíti, hogy a gyermekek játék közben ismerjék meg a betűket. Újdon­ságnak tekinthető ezenkívül az olcsó műanyagkörző és a játék­posta is — fejezte be Lobi Fe­renc elvtárs. Dr. Steinbach János — Nem vagytok napközisek, tudod! — Jól van na... — húzza el a száját az egyik kis copfos. — El is megyünk. Majd vissza­jövünk délután. A kislányok védelmére egy másik kis lovag siet, de a nézeteltérés elintéző­dik »szóbeli jegyzékváltással«. — Harminckét napközisünk van, a többiek — ma negyven- három gyerekünk van, rendsze rint ötven körül van a létszám — hazamennek ebédelni és há­rom órára jönnek vissza. De van aki rögtön visszajön, amint megette az ebédet — ma­gyarázza az előbbi »nézetelté­rés« okát az óvónéni. A gyerekek helyet foglalnék a kis asztaloknál — az udva­ron üresen marad a »KÖZÉRT«. Mert az udvar egyik sarkában üzletet rendeztek be a gyere­kek. Homok a liszt, téglapor a paprika, de adják-veszik a já­tékokat is és végül a boltos — mondja valaki, hogy nem üz­— Szekszárdon a 7. számú I cukrászdában bővítették a fagy­laltkülönlegességeket. A vanília, | csokoládé és gyümölcsízű fagy- , lalton kívül rizs és konyakos meggy fagylaltból is fogyaszthat­nak a fagylaltkedvelők. — Fotópályázatot hirdetett a dombóvári községi tanács »Épül- szépül Dombóvár« címmel. A pá­lyázatra beérkezett képekből ki­állítást rendeznek, amelyet au­gusztus 20-án nyitnak meg. Ugyanekkor történik a díjnyer­tes képek jutalmazása is. — A Tolna megyei Állami Gaz­daságok Igazgatóságának ver­senyhíradója szerint a kombájno- sok versenyében az első helyezést Szabó György, a Gerjeni Állami Gazdaság kombájnosa 274 katasz­teri holdon 4071 mázsával érte el. a második helyezést pedig Hor­váth Márkus, aki ugyancsak a Gerjeni ÁG kombájnosa 257 ka­taszteri holdon 3631 mázsa telje­sítéssel érte el. Az aratógépesek versenyében az első helyezést Walter György, az Alsópéli ÁG aratógépese érte el 174 kataszteri holdas teljesítéssel, a második helyezést Fejő János, a Fornádi ÁG dolgozója 152 kataszteri hol­das eredménnyel harcolta ki ma­gának. — Moravia lett a Pen Klub el­nöke. A nemzetközi Pen Klub végrehajtó bizottságának londoni ülésén egyhangúlag Alberto Mo­ravia olasz írót választották meg a Pen Klub elnökévé. — A gyulaji Uj Barázda Tsz épít egy 100 férőhelyes tehénis­tállót, amelyet augusztus 31-re fejeznek be. Ennek az istállónak a magtárpadlását — amely 40 va­gon gabona tárolására alkalmas — a Tolna megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat dolgozói határidő előtt átadták a tsz-nek. Ezzel megoldódott a szövetkezet gabo- natárolási problémája. ___________ A dombóvári vasútállomáson is sok olyan dolgozót foglalkoztat­nak, akik a múlt rendszerben nem tudták- az általános iskola nyolc osztályát elvégezni. Az állomás szakszervezeti bizottsága az idén tervbe vette, hogy felkeresi azo­kat a dolgozókat, beszél velük az iskola elvégzésének lehetőségeiről, módjáról. Először az idős dolgozók beiskolázásának ügye a szakszer­vezeti bizottság ülésén került szó­ba, amikor elhatározták, hogy a munkahelyeken keresik fel a dol­gozókat. Ezzel egyidőben a szak- szervezet vezetősége tárgyaláso­kat folytatott az általános iskola vezetőivel a technikai rész lebo­nyolításáról. letember! — eladja a pultnak kinevezett padot is. Ott marad gazdátlanul a kis játéktűzhely is — az egyik szülő, Vízhányó Mátyás, a gép­állomás dolgozóia készítette — abbahagyták a fözőcskézést az apróságok, az igazi ebédet vár­ják a krumplilevest és a tejbe- rizst. Ez utóbbi kivétel nélkül mindegyik kedvenc étele, akár mindennap ez lehetne az ebéd. Szóval, jól megy soruk ti várdombi gyerekeknek. Játék, séta, tízórai, ebéd, alvás, uzsonna, játék — minden meg­van, ami három—hatévesek igényeit kielégíti. A szülők nyu godtan dolgozhatnak — nagy­részük tsz-tag, állami gazdasági gépállomási dolgozó — a gye­rekeik jó helyen vannak, jól érzik magukat, nem szenved­nek hiányt semmiben. Lám, még olyan gyerek is van, aki elszalad a fagylalt elől. B. I. — A Szekszárdi Közegészség­ügyi-Járványügyi Állomás dolgo­zói a Dunaföldvári Cipész KTSZ gumicsizmakészítő részlegében vizsgálatot tartottak, melynek so­rán megállapították, hogy egyes munkások egészségtelen munka- körülmények között dolgoznak. Ennek megszüntetése érdekét en az ott dolgozókat a KÖJÄLL ja­vaslatára más beosztásba helyez­ték és elhatározták, hogy az oda­kerülő dolgozókat csak rövidebb ideig foglalkoztatják az egészség­re káros munkahelyeken. Ezen túlmenően a közeljövőben építen­dő üzemházat a KÖJÁLL útmu­tatásának megfelelő egészségügyi berendezésekkel látják el. — Ki miben vétkezett, abban bűnhődjék. New Yorkban külö­nös büntetésben részesült egy 14 éves lány, aki egy áruházból há­rom pár selyemharisnyát lopott. A bíró arra ítélte, hogy négy hé­tig vastag gyapjúharisnyát kell hordania és naponta jelentkeznie kell a rendőrségen, hogy bemu­tassa a gyapjúharisnyás lábszá­rát. — A Dombóvári Fatelítő Vál­lalat a jövőben nem a Kapósba engedi a szennyvizet, hanem amíg a most épülő szennyvíztá­roló el nem készül, addig a mér­gező szennyvizet a talajba nyo­matják. — A rendőr is ember. A flori­dai Cleawaterben egy fiatalem­bert azért idéztek bíróság elé, mert gépkocsijával nekiment egy utcai lámpának és megrongálta a város tulajdonát. A fiatalember szerint az egész bajt az okozta, hogy egy csinos hölgy után né­zett. Sokkal kínosabb helyzetbe került azonban a tanúnak beidé­zett rendőr, aki kénytelen volt beismerni, hogy ő sem látott sem­mit, mivel ugyancsak a szóban- forgó csinos hölgyet nézegette. Nem kellett sokat beszélni a dolgozóknak, hogy iratkozzanak be az iskolára, önként jöttek, ke­resték fel a szakszervezeti irodát, hogy bejelentsék az iskolában va­ló részvétüket. Nagyon sok olyan dolgozó is jelentkezett iskolára, aki már betöltötte az ötvenedik életévét. Ez ideig száz vasutas jelentke­zett továbbtanulásra a vasútállo­máson, s ez a hiányos iskolai vég­zettséggel rendelkezőknek mint­egy 35 százalékát teszi ki. De még ezekben a napokban is állandóan jelentkezőktől van teli teli a szak- szervezeti iroda, akik elhatározták a hetedik és nyolcadik általános iskolai osztály elvégzését. Az is­kolára való jelentkezés augusztus 15-ig tart, előreláthatólag mintegy 150 dolgozó vesz részt majd ősztől kezdődően a rendszeres szerve­zett iskolai oktatásban, ezenkívül számos dolgozó magasabb iskolák­ba iratkozott be. Bódogh Mihály szb. titkár is A Pincehelyi Vegyesipari v VI Ktsz azonnali felvételre ke- ® jj rés részlegvezetésre alkal- * K más, nagy gyakorlattal ren- V M delkező K | asztalost. $ Fizetés megegyezés szerint. $ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónopra 11 FI Hz idén nem lesz fennakadás az iskolai papír- és írószereiláiásiian Várdombi óvodások Száz dolgozó jelentkezett eddig esti iskolára a dombóvári vasútállomáson

Next

/
Thumbnails
Contents