Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-14 / 138. szám
,1559. i» június 14. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG POLITIKA á ugusztust mutatott a ” naptár. Az egyik délelőtt a faluban tett szokásos sétáról érkezett vissza a tanácselnök, Bakos Kálmán, amikor tarkaszoknyás, fiatal lány libbent be hoz zá. Karádi Marika, az Uj Élet Tsz könyvelője, a KlSZ-szerve- zet egyik vezetőségi tagja. — Kálmán bácsi — kezdte szaporán pergő nyelvvel — szombaton este gyűlést tartunk. Arról lenne szó, hogy a helyiséget akarjuk rendbehozni társadalmi munkával. De szükségünk lenne egy kis pénz re is. Mert tetszik tudni, van ugyan pénzünk, de tartalékolni akarjuk... Már hozzákezdtünk új színdarab tanulásához, annak a bevételét hozzátesszük, és meg lesz a televízió.., — Jó, rendben van, Marika. Elmegyek okvetlen. Hanem... Kopogtattak az ajtón. — Tessék! Nyúlánk fiatalember lépett be. Jólszabott ruha rajta, a nagy meleg ellenére is nyakkendőt kötött. Magatartásában volt valami ünnepélyesség. Be. mutatkozott. — Maros Gábor vagyok. Tulajdonképpen bemutatkozó látogatásra jöttem; most végeztem a főiskolán, ide helyeztek tanítani.., — Örvendek — kínálta hely. lyel a tanácselnök. — Remélem, jól érzi majd nálunk magát. Szóval maga lesz az új tanár, akivel gyarapodik a tantestületünk. A friss erő mindig jól jön, és főleg egy fiatal tanár, akinek ezer hasznát tud juk majd venni. Mert remélem, itt akar maradni hosszabb időre is? — Nem tudom.:. Tudja, elnök elvtárs, az ország túlsó feléből származom. Szeretnék kö zelebb lenni otthonhoz... — De remélem, addig is segít nekünk nevelni a fiatalságot? Azokat is, akik már kikerültek az iskolából. Elég jól működő KÍSZ-szervezetünk van. Sport dolgában viszont nem a legjobban állunk. Már kezdtem megörülni, hogy lesz egy fiatal pedagógus, aki segít egy kissé fellendíteni a sportéletet és kiderül, hogy nem akar végleg ittmaradni. Mi ugyan minden lehetőséget megadunk a fiataloknak, öregek vagyunk, de szeretjük a sportot, csakhát, keveset tudunk köztük lenni. —• Ami azt illeti, nagyon szí vesen segítek, amennyiben tudok. Most egyet szeretnék kérni. Valami lakást... — Hajaj, az nehéz dolog lesz. Lakás dolgában nagyon szűkösen állunk. Ha valakinél albérletben megfelel? — Meg, megfelel. Akkor búcsúznék is, visszamegyek még az iskolához, az igazgató elvtárssal megbeszélni néhány dől got. A viszontlátásra ősszel. — Viszontlátásra. Amint a fiatalember eltávozott, a tanácselnök odaszólt a lányhoz, aki az ablakmélyedés be húzódva hallgatta a beszélgetést: — Nos, Marika, mit szólsz az új tanárhoz? — Csinos — szaladt ki a szó a lány ajkán. Nyomban el is pirult utána. — Aha — hümmögött az elnök hamiskásan és elmosolyodott, mert hirtelen eszébe jutott valami. * A z elnök este összetalálko- ” zott a párttitkárral, Kiss Gáborral. Az újságolta: — Délután felkeresett egy fiatalember. Az új tanár. — Délelőtt járt nálam is. Hanem te, Gábor! Sehogy sincs rendjén, hogy a három pedagógusunk mellett a másik három mindig csak olyan ideiglenes. Egy évig, két évig vannak, és továbbmennek, mert nem tudunk megfelelő lakást adni. Pedig nem mindegy az a gyerekeknek, hogy egyik évben egyik, a másik évben másik tanító tanítja őket. Tudod mit? Én ezt a fiatalembert ideházasítom. így lakásról sem kell gondoskodni. Mert nemcsak az én tetszésemet nyerte meg..; * (S sszel megkezdődött a taní- tás. A fiatal tanító hamar feltalálta magát új helyén. Szívesen eljárt a KISZ-be. Sok ,hasznos tanácsot adott, külön- ’böző előadásokat (tartott, a helyes viselkedésre oktatta a fiatalokat. Azok hallgattak is rá. A sportkör eredményei is javultak, mert a fiatal tanító rendszeres edzéshez szoktatta a fiatalokat. Télen sakkozni, asztaliteniszezni tanította őket, és tagja lett a színjátszó csoportnak is. Á tanácselnök egy este el- ^ határozta, megnézi, hogyan halad a színdarab-próba. Amikor a kultúrterembe belépett, még nem kezdődött meg a próba, még nem volt együtt valamennyi szereplő. Maros Gábor és Karádi Marika a színpad szélének támaszkodva halkan tanácskoztak valamiről. A próba után — egyfelé vezetett az útjuk —, az elnök odaszólt a két fiatalnak: — Várjatok már, hadd menjek veletek. Hadd fiatalodjak , én is. A hatvanöt éves fejemre ráfér. Útközben a színdarabról tárgyaltak. Marika ért haza legelsőnek. Elköszöntek. Ketten taposták tovább a havat. Nagyokat hallgattak, végül a tanácselnök törte meg a csendet. — Te, Gábor fiam... Mit szólsz ehhez a kislányhoz? — Nagyon helyes, csinos kislány. Mindenről el lehet vele beszélgetni. — Észrevettem. Nem jár vele rosszul, aki feleségül veszi. Gábor csak örült a sötétnek, legalább nem látta az elnök, hogy elpirult. Csak tán nem találta ki a gondolatait? Az elnök magában mosolygott. Lám, úgy megy minden, ahogy elgondoltam. K ’ övetkező év őszén nagyszabású esküvő volt a községben, olyan, mint még soha. Egyszerre három pár esküdött, köztük Maros Gábor és Karádi Marika. A termelőszövetkezet tartotta a lakodalmat. Éjjel, a menyasszonytánc után a tanácselnök odaült a fiatalok közé. — Na, Gábor fiam, még most is el akarsz menni innen? — Nem, Kálmán bácsi... Most már nem. Csakugyan jó itt. Valamivel később, hazafelémenőben ravaszkásan hunyorított a párttitkárra. — Látod? Egy pedagógus lakásgondját sikerült megoldanom; Bognár István szakályi népta! miohájárél Az összefogásnak régi hagyományai vannak már Szakály köz ségben — erről beszélgettünk Le zsák Bélával, a Hazafias Népfront helyi elnökével. S ezt az erőt igyekeznek gyümölcsöztetni ma is. Azelőtt például a villamosítás megkezdésekor a falu valameny- nvi adózójára kivetették a pótadót, de Villanyt csak a főútra kapott. Az összefogás első csírái még az inflációs időre nyúlnak vissza és éppen a villamosítással kapcsolatban. A Jókai utca első részében is szerettek volna villanyt kapni a lakosok. Összebeszéltek s az oszlopokat megvásárolták., Akkoriban nem volt ez könnyű, hiszen csereárut, kukoricát, zsírt, stb. kellett összegyűj- teniök érte. Az oszlopokat Balog Ferenc fuvarozta haza Keszőhi- degkútról, segítettek anyagiakkal az építésben a község vezetői is, így siker koronázta a közös törekvéseket. Ez is egyik alapja volt, amelyre bátran építhetett a népfront a nagyobb tervek megvalósításánál. Nemcsak megalakult a Vízgazdálkodási Társulás, nemcsak kidolgozták a törpevízmű létesítésének módját, de már közösen ki is ásták a szükséges 6,5 kilométer árkot a csővezetékeknek. Jórészét a vezetékeknek be is szállították a faluba. A Kossuth utcában egyenesen az építők kezébe adták, s utána betemették az árkokat, pedig anyagokkal is hozzájárultak az építéshez. De nem is csak a főutcán lesz rendes ivóvíz, hanem a falu minden utcájában. Sietnek, igyekeznek a munkákkal, mert előreláthatólag augusztus 20-án ünnepélyesen át akarják adni rendeltetésének a törpevízművet. A mezőgazdasági munkák elősegítésében is jelentős szerepet vállal a népfront. Nagy gond volt például a burgonyabogár elleni védekezés szervezése is. A népfront bizottság tagjai szorgalmasan járták, a termelőket és ma gyarázták miért és hogyan kell vé dekezni e kártevők ellen. A hónap elején még csak 1 mázsa védekezőszer fagyott el a községben. A felvilágosító szó után több mint 20 mázsa porozószert vásároltak meg és szórtak ki a kártevők elpusztítására. Természetesen ebben része van annak is, hogy a Népfrontkörben mintegy 50 gazda vizsgázott eredményesen az ezüstkalászos tanfolyamon. — Tervünk az — mondotta Lezsák Béla —, hogy a népfrontkor munkáját most a nyári időszakban sem engedjük ellanyhulni. Éppen a legutóbbi elnökségi ülésünkön beszéltünk róla, milyen összejöveteleket, előadásokat, rendezvényeket szervezünk a gazdák művelődése, ismeretei bővítés« érdekében. (i—e) Az „erősdbb testvér66 segítsége Az Aranyosi völgy, amely eddig a világ legcsendesebb zugai közé tartozott, most az élet zajától hangos. Hanzli Miklós, a Budapesti Vasútépítő Vállalat ölestermetű párttitkára kalauzol. — Látja ott azt a két embert, azok a mi embereink. Ök is patronálnak, de nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Amikor a két „tettekkel patronáló” emberhez, Bolgár Károly mérnökhöz és Ónodi János technikushoz érünk, azok éppen egy teodolitot állítanak fel, hogy méréseket végezzenek vele — Mi készül itt? — Terepfelvétel. — Mi célból? — Az új üzemegység épületeihez szükségesek a mérések —, válaszol Ónodi János, a fiatal, húsz év körüli technikus. Bolgár Károly mérnök felém fordulva kérdi: — Mit gondol, mennyit akartak kérni ezért a munkáért a szövetkezettől? — Nem tudom. — Több mint tízezer forintot — válaszolja kissé bosszúsan, aztán felderül az arca, amikor hozzáteszi. — Persze azért nincs semmi baj. Mi nem azért vállalkoztunk a patronálásra, hogy meg engedjük nyúzni a szövetkezetünket. A pesti műszaki emberek kíséretében levő egyik szövetkezeti tag egy bádoglemezből készült felborított vályúra mutat. — Nézze csak, ilyen vályút is kaptunk már kettőt ajándékba a pesti elvtársaktól, akiket úgy nevezünk mi magunk között, hogyha szóba kerülnek, hogy: az erősebb testvérek. — Miért erősebbek? — Miért? Hát már hogyne lennének erősebbek, amikor ők ott a tizenkettedik kerületben ezer- nyolcszázan vannak egycsomóban, mi meg itt a Kossuthban csak hetvennégyen. Az Aranyosi völgy távolabbi pontjáról kopácsolás hallatszik. Amikor odaérünk, félig kész istálló tárul elénk. Benedek Lajos, a szövetkezeti kőműves brigád vezetője fogad bennünket. Amikor megtudja rólam, hogy újságíró vagyok, feljebb löki homlokán a széles karimájú szalmakalapot és a párttitkár felé fordulva megjegyzi: — Két hét múlva kellett volna idehívni az elvtársat. Akkor többet láthatott volna. Akkor már azt a százötven növendéksüldőt is megszemlélhette volna, amely ebbe az új istállóba költözik. Miközben Kölesd határában, az Aranyosi völgyben barangoltunk, megmutatták a leendő ötven férőhelyes tehénistálló helyét is; Kovács János, a szövetkezet elnöke kissé meghatódva mondja, — Tudja, sokféle ember patronált már bennünket, de ez az „erősebb testvérek” patronálása a legtöbbet érő. Maga el sem tudja képzelni, micsoda tekintélye van a mi tagságunk körében a pesti munkásságnak! És annak is megvan a magyarázata, hogy miért: azért, mert látják a mi szövetkezeti tagjaink, hogy a munkások nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítenek. Pedig kezdetben őket is bizalmatlanul fogadtuk. A munkájuk alapján azonban megnőtt a bizalom irányukban. Eddigi ígéreteiket mind valóra váltották. Most azt ígérték meg, hogy majd az új gazdasági épületekbe itt az Aranyosi völgyben vízvezetéket szerelnek és higgye el nekem, hogy senki sem kételkedik az ígéretükben... H. T. Az ázsiai influenza elmúlt és most új járvány jelentkezik. Jelentkezik? Terjed! Nap-nap után újabb »áldozatokat« szed. Kórokozóját még nem ismerik, csak most próbálják felkutatni. Ezúton én is néhány adatot szeretnék szolgáltatni, amelyek hosz- szas és személyes megfigyeléseimen alapulnak, hátha felhasználhatók lesznek. Először is elmondom, hogyan kezdtem felfigyelni erre a járványra. J ártamban-keltemben feltűnt, hogy Szekszárdon nagyon sokan sántítanak s meglepetésemre nem a nők, hanem a férfiak. Volt köztük 26 éves újházas, 50 éves papa és 60 éves nagypapa. Ezeket személyesen ismerem és tudom róluk, hogy járásuk világéletükben egyenes volt és sosem sántítottak. Azt is megfigyeltem, hogy némelyik csak 2—3 napig, de többen két hétig is sántítottak. Láttam olyat, aki a sántítás miatt boi'.ctl járt. láttarh, akinek o lába be volt fásllzva és nem tudott cipőt húzni. Az egyiket megszólító! iám: — Mi történt veled? — Ááá, semmi az egész... Ezután pedig felcsillant a szeme: — A lényeg az, hogy megnyertük... A másik: ■— Csak azt sajnálom, hogy az a hülye Fabulái beengedte azt a gyenge labdát... Különben döntetlennel kihúztuk volna. Erről az emberről tudom, hogy egyszer kenyérvágás közben hegyes zsebkésével megszúrta a ke- éét. Alig jött ki egy parányi kis vér, harmadnapra meg sem látszott a nyoma, de ismerősöm mégis eldobta mérgében a kést és a feleségével használaton kívülre helyeztette a háztartásban lévő összes hegyes kést — sűrű káromkodás közepette. Most két hét óta befáslizott lábbal jár, de oda se neki. Szóval megtudtam, hogy a focinak »köszönhető« ez a sok sánta ember. Kitört és terjed a »fo- ciománia«. Mindenki focizik. Alig van nap, hogy két hivatal ne mérné össze erejét. Most ez ff divat. Csakúgy, mint ahogyan néhány hónapja a rágógumi-divat hódított, azelőtt pedig a sorbaállás a citromért, meg a fügéért. — Mi öregek is helyet kérünk a sportpályán! | Ez az »elv« uralkodik. így aztán a 60 éves nagypapa futball- cipőt húz, csakúgy, mint a 26 éves fiatal férj, mondván: »Majd mi megmutatjuk«. A minap végignéztem egy ilyen mérkőzést. Hát ő/c valóban megmutatták... Mint a »nagyok«, ők is fényképezéssel kezdték és virágcso. korral vonultak fel. Az éljenzés után a közönséghez mentek, hogy közéjük dobálják a rózsaszálakat. Talán mondani sem kell, hogy mindenki a csoportvezető kartársat figyelte, hogy kinek dobja a virágot: Mancika gépíró- nőnek, vagy a Horváthnénak a bérelszámolóból. Mit tesz a sors, dobás közben kicsúszott a kezéből a virág és két méterre esett le. Hárman is odaszaladtak felkapni, hogy a csoportvezető kartárs megismételhesse a dobást. Ezután : teljes erővel meglendítette és a rózsa messze túl esett a közönségen. A mérkőzés kezdete után 20 perc múlva már négyen kiálltak, mert nem bírták tovább szusszal. A mérkőzés után pedig valameny nyien úgy sántikáltak be az öltözőbe. Az egyik ilyen sántikálót megkérdeztem az utcán: — Megérte? — Hogy megérte-e? Ott volt maga a harmadik félidőn is? — ??? — Hm... Egy hordó sörbe ment a játék. Még hajnalban is mulattunk. — De miért kellett ehhez any- nyit futni és úgy lesántulni? Miért nem kezdték mindjárt azzal a bizonyos harmadik félidő, vei? — Inni és mulatni csak akkor lehet, ha ok van reá. Ha győz az ember, akkor örömében, ha veszít, akkor pedig bánatában iszik. Rendes ember ok nélkül nem mulat. A feleségem ki is tagadna a világból, ha megtudná, hogy csak úgy, minden további nélkül bementünk a kocsmába poharazgatni. De bezzeg, ha ilyen esemény történik... Ühüm, most már kezdem érteni. A járvány okozója ’ mindenekelőtt az ital szeretete. Továbbmenve a feleségek, akik állítólag nem tudják el. szvvelni, hogy férjük »ok« nélkül mulasson. A szegény térjek azért kénytelenek két órán keresztül rúgni a bőrt, ezért kénytelenek megsántulni, hogy legyen »ok«. No, de azért érdemes lenne va lami újításon gondolkodni. Nem lenne jobb, a fáradtságos futball helyett gombfoci-mérkőzéseket játszani? Az ilyen mérkőzéseken például nem sántulnának le a nagypapák és a fiatal férjek. Vagy mi lenne például, ha a hivatalok a bélyeggyűjtés nemes sportjában vetélkednének? Annyit minden bizonnyal elérhetnénk, hogy nem sántítana a fél város. BODA FERENC Fo ciománia
