Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-13 / 137. szám
1959. június 13. TOLNA MEGYEI NEpOJSÄG 3 $ KI ARASSON? „A termelőszövetkezet közös használatába adjuk a földet, amelyet közös munkával művelünk meg” — határozták a tavaszi tsz-fejlesztés idején a báta- széki gazdák, amikor kimondták: „Bátaszék szövetkezeti községgé alakul át”. — A közös munkát, a közös aratást hangoztattuk az agitáció kezdetén és később is ezt tartottuk szem előtt —. mondja Szűcs Imre elvtárs, az egyesített párt- szervezet titkára. A bátaszéki Búzakalász Tsz tagsága és földterülete a kora tavasz folyamán szaporodott fel, s annak rendje, módja szerint megtörtént a földrendezés is. Az a néhány gazda, aki még kívül- maradt, csereingatlant kapott. A közös, betagosított táblákon megindult a munka. Kaptak állami támogatást, megkezdték az építkezést, szaporodik állatállományuk. Az új és a régi tagok kevés kivétellel rendszeresen részt vesznek a munkákban. Eddig nem is volt különösebb baj. Két héttel ezelőtt azonban egyik-másik tag azt kezdte hangoztatni, hogy ő bizony a búzavetését egyénileg fogja learatni. Elgondolásához — amelyet elsősorban a külön haszonszerzés vezetett — elméletet is gyártott, hivatkozva a Népszabadság május 31-én megjelent tanácsadójára, amelyet a maga javára igyekezett félremagyarázni. A zavart keltő, félremagyarázásból adódó híresztelés a legelői üzemegységben kezdődött. Ki arasson? Lesz-e kenyér? Lesz-e fejadag? — hangoztatták, s többen az egyéni aratásra szervezkedtek. Ezek az emberek elfeledkeztek arról, hogy a közgyűlésen a közös munkára, a közös aratásra hoztak határozatot. Másodsorban elfeledkeztek arról, hogy az elvetett területekről zöldleltár készült és hogy a közösség végezte el a fej trágyázást és a tavaszi növények ápolását. Ha csak ezeket az indokokat vesszük figyelembe, máris világos az, hogy követelésük jogtalan. A tagság zöme elítélte a zavart keltőket, s igen helyesen felléptek a különböző híresztelések ellen. A kommunisták brigádonként ismertették a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának 1959. évi 7. számú törvényerejű rendeletét. Ismertették a régebben belépett tagok tapasztalatait. Végh elvtársnő például, aki jelenleg mint adminisztrátor dolgozik, szüntelen hangoztatja: „Mi annak idején semmi nélkül léptünk a szövetkezetbe és hogy mennyire megtaláltuk a számításunkat, semmi sem igazolja, jobban, mint az, hogy ma már szépen beredezkedtünk, felru- házkodtunk és jól élünk. Pedig nekünk nem volt állatunk, felszerelésünk, amelyért térítést, és földünk sem volt, amely után földjáradékot kaptunk volna.” A tsz kommunistái fáradhatatlanul folytatják a feiviiágosíJÓ Z dolgozik a gerjeni nőtanács A gerjeni nőtanács vezetősége célul tűzte ki, hogy a napközi otthon, valamint az újonnan alakított kultúrház felszereléséhez anyagi segítséget nyújt és hozzá kíván járulni a gyermekek nyári ■üdültetéséhez is. Ennek érdekében kultúrcsoportot szerveztek, amelynek tagjai fáradtságot nem kímélve, sok-sok estét feláldozva tanulták meg a »Mama ezt nem érti« című egyfelvonásos és a »Duda Gyuri« című háromfel- vonásos színdarabot, melyet a községben négyszer, ezenkívül Domboriban, Várszegen és Duna- szentgyörgyön is előadtak, s min denütt nagy sikert arattak. A színdarabot Szappanos Lajosné, a nőtanács 'titkára tanította be. Nagy jelentőségű ez azért is, mert nem régi betanult műkedvelők, vagy fiatalok szerepeltek, akiknek több szabadidejük és gyakorlatuk van, hanem 30—Í5 év közötti papák és mamák, egy szerű parasztasszonyok álltak fel a színpadra azért, hogy elősegítsék a község szépítését, s példát mutattak, mire képesek a közös harc és az összefogás jegyében. De egyéb társadalmi munkából is aktívan kiveszik részüket. A nőtanács és a vöröskeresztes asszonyok társadalmi munkában kimeszelték és kitakarították az újonnan épült tanácsházát. Jól si került pedagógusnapot is tartottak, melyen az iskolások virágcsokorral köszöntötték pedagógusaikat. Az ünnepeltek pedig zeneszó, szendvics, s jó bor mellett reggelig szórakoztak. A járási nőtanács végrehajtó bizottsága ez alkalomból dicséretben részesítette Gerjen község asszonyait, valamint a műkedvelő gárda összes szereplőjét. tó munkát. Minden üzemegységben gyűléseket tartanak, ahol ismertetik a tagok jogait, amely szerint az alapszabálynak megfelelően minden tag munkája szerint részesedik a jövedelemből és hogy a bevitt földje után föld járadék címén részesedik A jogok mellett azonban ismertetik a kötelességet is, amelyek egyik pontja úgy szól: „A tag köteles az alapszabály rendelkezéseit, a közgyűlés és a vezetőség határozatait megtartani, illetve végrehajtani, a termelőszövetkezet céljainak megvalósítása érdekében meghatározott feladatokat teljesíteni; fokozott gondossággal őrködik a közös vagyon felett és közreműködik annak gyarapításában.” A bátaszéki kommunisták őszintén és világosan mondják el azt, amit a Népszabadság vasárnapi száma is tisztázott „Az adott szó kötelez” című cikkben. Valóban az adott szó, amely több alkalommal is elhangzott a közgyűléseken, nemcsak kötelez, hanem betartása becsületbeli dolog. Pozsonyi Ignácné Jó! kijavított gépekkel zavartalanabb és könnyebb a gabonák betakarítása A mezőgazdaságban az elmúlt esztendő végén és ez év elején nagymérvű fejlődés történt, egyre több dolgozó paraszt választotta a nagyüzemi gazdálkodást. Nem egy község a fejlődés útjára lépve alakult szocialista községgé. Ez a tény megnövelte az egész népgazdaság területén dolgozó vezetők és irányításuk alá tartozó üzemek feladatait. Főleg a gépállomások vezetőinek és dolgozóinak nőtt meg feladatuk, hogy megfelelő növényápolási, talajelőkószítési, betakarítási gépi munkát minőségileg, s a lehető leggyorsabb ütemben végezzék el és mint a falu szocialista bázisa, méltán érdemelje ki a falu tsz-parasztságának megbecsülését. A Nagydorogi Gépállomás vezetőit és dolgozóit ez a tudat serkentette munkájukban, amikor a gépjavítást megkezdték. Felmérték a feladatokat és a jelenlegi géppark adottságait. Megállapították, hogy ha eredményes munkát akarnak végezni, elsősorban a gépek kijavítását a lehető legjobban és leggyorsabban kell elvégezniük. A közös megbeszélés és a közös feladat iránt érzett felelősségük adott erőt nekik ar-’ ra, hogy a gépjavítás soha eddig nem tapasztalt lelkesedéssel és lendülettel induljon meg. Ennek eredménye nem maradt el, amit bizonyít az elmúlt hét folyamán megtartott gépszemle; A bizottság megállapítása azt igazolta, hogy a nagydorogi elvtársak jól megalapozott javítási munkája meghozta eredményét és biztosíték lesz arra, hogy az idei betakarítási munkákat eredményesen fogják elvégezni. Az eredményes gépjavítás mellett most már csak arra lesz szükség, hogy az ÁMG vezetői, dolgozói ugyanolyan lelkesedés-* sei és lendülettel fogjanak hozzá a nagy »csatához«, a betakarítási munkák elvégzéséhez. Adják gépállomásuk 'szakemberei, traktorosai legjobb tudásukat, szorgalmukat a betakarítási munkák elvégzéséhez és akkor olyan eredményes lesz, mint a gépjavítás, sőt eredményesebb és ezáltal joggal érdemlik ki a párt, a kormány és a tsz-tagság megbecsülését, élharcosaivá válnak a szocializmus építésének a falun. Cserenyecz István Nagydorog Elítélték a kurdi frildművesszövetkezet felvásárlóját Néha elszámítja magát az ember. Előfordul egyeseknél, hogy nagy magabiztossággal elkövetnek bizonyos dolgokat és utána éppen emiatt póruljárnak. így járt Té- vald János kurdi lakos is, aki a helyi földművesszövetkezet szabadfelvásárlója és az étolaj cseretelep vezetője volt. Egy ideig, körülbelül 1957 nyaráig tisztességesen végezte a munkáját, ezt követően azonban italozni kezdett, majd a bűncselekmények útjára lépett. így aztán végül is a bíróság előtt kötött ki. A hét elején, hétfőn és kedden tárgyalta az ügyet a dombóvári járásbíróság dr. Dombai tanácsa. A bíróság társadalmi tulajdon sérelmére sikasztással és hanyag kezeléssel ismételten elkövetett bűntett, valamint négyrendbeli magánokirathamisítás miatt egyévi és kéthónapi börtönbüntetésre, egyévi jogvesztésre ítélte, ezenkívül kötelezte több mint 23 ezer forint kár megtérítésére, ame lyet a kurdi földművesszövetkezetnek okozott. A múlt év májusában Tévald János megállapodott a mekényesi Biztos Jövő Tsz«el (Tévald ebből a községből származik), hogy tőlük mintegy 200—300 métermázsa burgonyát megvásárol a földművesszövetkezet nevében 50 forintos áron. Hogy a tsz a burgonya ellenértékét közvetlenül megkaphassa, abban állapodtak meg, hogy Tévald a burgonyát nem a tsz nevére, hanem a tsz-tagok nevére vételjegyzi, mert különben csak a bank útján kaphatnák meg a pénzt. Ezt a körülményt aztán saját céljaira is felhasználta Tévald. 1958. május 2-án 13 mázsa burgonyára egy fiktív vételi jegyet állított ki és a burgonya értékét, a 650 forintot elsikkasztotta. A következő nap is folytatódott a burgonyafelvásárlás. Ekkor az egyik tsz-tag nevére állított ki vételi jegyet, 60 forintos mázsánkénti egységárban, de a tsz-nek csak 50 forintot fizetett ki mázsánként. A különbözeti 10 forintot mázsánként ugyancsak elsikkasztotta. Tévald káposztafelvásárlással is foglalkozott. Ezzel kapcsolatban is különböző visszaéléseket követett el. Egy alkalommal 18 métermázsa olyan káposztát vételjegyzett le, amelyet a valóságban nem szállítottak be a telepre és az érte járó 1800 forintot saját céljaira fordította. A felvásárlási jegyek tanúsága szerint az elszállításoknál 14 esetben nagyobb mennyiséget tüntetett fel a fuvarleveleken, mint amennyit a valóságban felvásárolt. így aztán mintegy 18 ezer kilogramm káposztát nem igazoltak vissza. Ezzel jelentősen megkárosította a földmű vessző vetkezetek Az ügyet a helyszínen, Kurd községben tárgyalta a bíróság igen nagy érdeklődés közepette. — NYUGATNÉMET TÁNCZENEKAR VENDÉGJÁTÉKA A SZOVJETUNIÓBAN. Max Gre- ger karmester vezetésével 13 tagú nyugatnémet tánczenekar öt- hetes vendégjátékra indult a Szovjetunióba. A* vendégjáték a szovjet—nyugatnémet kulturális csereegyezmény keretében történik. A tánczenekar, melyhez három énekes és két táncos is tartozik, hangversenyt ad Moszkvában, Leningrádban, a fekete-tengeri üdülőkben és több más szovjet városban. A zenekar műsorán szovjet táncszámok is szerepelnek. Egy méter fehér szalag A kis parasztszoba bútorait nézegettem — minthogy igen érdekel a néprajz — amikor a sublót tetején egy cifra, népi faragással díszített kis dobozon akadt meg a szemem: — Hát ezt ki csinálta és mire való? — tettem fel a kérdést a házigazdának, aki a bútorok és egyéb tárgyi-néprajzi kellékek birodalmán kalauzolt végig. — Ezt!? — fordult hozzám hir télén, s csaknem úgy kapta ki a kezemből, mint egy féltett. kincset — ezt... én csináltam kérem... — Szép munka! — dicsértem meg — szívesen megvenném. Csapjunk egy jó vásárt! A férfi nem szólt semmit, csak enyhe pír futotta el arcát. A kis dobozt két keze közé fogta és úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. — Nem!... ezt nem lehet kérem!... folytatta kis szünet után. Ez nem eladó jószág! Az utolsó szavakra a feleség is bejött a szobába. Vékony, beteges asszonyka volt. Odaállt az ura mellé, s aszott kezével ő is megfogta a dobozkát. Úgy festettek ott egymás mellett, ahogy közösen fogták a kis dobozt, mint a bibliai ősszülők. Az élet meggyötört Ádám- ját és megkínzott Éváját láttam bennük. A hosszú, kínos csend után puhatolózva tettem fel a kérdést: — Talán valami családi ereklye? — Az — bólintott a férfi. — örök emlék ez nekünk — tette hozzá az asszony. Nem válunk meg tőle soha! Még a sírunkba is magunkkal visszük! — Ennyire szeretik? — kérdezem tőlük, mert szavaik ezt árulták el. — Ennyire! — visszhangzott a férfi sóhajtva. Hiszen ebben van egyetlen lányunk legszebb emléke! — Hogyan, hát lányuk is volt? — Volt! — törli meg párásodó szemeit az asszonyka — sajnos csak volt! — És mi az az emlék? — faggatom tovább őket. A férfi némán int a kezével, hogy kövessem. Az asztalhoz lép. Leteszi a kis ládikót és felkattint ja a fedelét... A dobozban, rózsaszín selyempapírban gondosan összegöngyölített fehér szalag van. Fehér szalag?... csodálkozom a dolgon és a kis ládikó fölé hajolok, hogy jobban szemügyre vegyem a holmit. Egy méter fehér szalag... ismételgeti a hátam mögött az asz- szonyka, mialatt a férfi az ujjai között leengedi a göngyöleget. H» ... 1942-ben kezdődött — kezdi mesélni a férfi. Mariska menyasszony volt. Úgy volt, hogy a lakodalom októberben lesz. Mindent elkészítettünk már. Szegény kislányunk mindennap boldogabban számolta át szegényes staférungját, amivel megkezdhette volna az életét. Jancsit is nagyon megszerettük. Még nem is volt meg az eljegyzés sem, de máris a családhoz tartozónak tekintettük. S ekkor jött a háború. Jancsinak be kellett vonulni. Fájt az elválás, de bíztunk, hogy nem sokáig fog tartani. Ám ahogy teltek a hónapok, s a harc még mindig folyt, Mariskánk is egyre szomorúbb lett. Amikor elváltak Jancsi ezt a fehér szalagot adta neki: — Vigyázz rá nagyon! — mond ta búcsúzóul. — Majd ha hazajövök és . összekerülünk a kislányunk hajába kötjük. A háború alatt Mariska a kastélyban vállalt szolgálatot. Szobalány lett az intézőéknél. A háború egyre csak tartott... s Maris ka egyre csak járt a szolgálatba, mindennap reménykedve. Aztán egy szép napon híre jött, hogy vége lesz a háborúnak. Mariska újságolta, hogy már egy hete pakolnak az intézőék. Mennek nyugatra. Az intézőék elutazása előtt való este, azonban Mariska nem jött haza a szokásos időben. Elmúlt 10 óra, 11, még mindig üres volt az ágya. Végre éjfél felé támolygott haza. Sohasem láttam még sá- padtabb arcot, mint amilyen az övé volt akkor... ... Egy hét múlva eltűnt itthon ról. Másnap hozták haza a roncsait. A vonat elé vetette magát szégyenében. »Ha megjön Jancsi, adják visz sza neki a fehér szalagot. Kérjék meg, hogy ne haragúdjon rám... Nem én tehettem róla... én olyan gyenge voltam...« Ezt írta egy kis cédulára, amit a párnája alatt találtunk meg —• törölte le pilláiról a könnyet a férfi. Aztán Jancsit is vártuk. Vártuk... de nem jött. Jóval a háború után jött meg a halotti levele... ... Azóta őrizzük ezt a kis jószágot! — simogatta meg a kezében lévő szalagot, majd óvato- san visszahelyezte a dobozba. * A becstelenségek.., a kettészakított boldogságok... Ahány ház, annyi tragédia elevenedik meg, ha az elmúlt háborúra gondolunk. S akik e tragédiákat okozták, most alázattal verik a mellüket nyugaton — ha még élnek — s igyekeznek kezeiket mosni, De az áldozatok igazságért kiáltanak! Kárpótlást akarnak! Miránk, akik romból és üszőkből építettünk egy új országot, miránk vár az a feladat, hogy ezeket a még sajgó sebeket enyhítsük. S ha az eddig elért eredményekre és az embereken való számtalan segítségre gondolunk, úgy érezzük: megtettük kötelességünket. Mi nem akarjuk többé a »fehér szalagok« drámáját látni, hanem közösen, összefogva akarunk haladni azon az úton, amely nemzetünk és az egész világ jövője — a béke felé vezet! PALÁNKY LASZLiS
