Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-28 / 150. szám
t 1 t TOLNA MEGYEI NEPŰJSÁG 1959. június 2S. Mityen szép a ranakásir-jelyány Kovács Géza bonyhádi 1919-cs veterán, munkásőr az úttörők között. Marosi Erzsi, Nagy Ági, Torma Magdi, Tüzes Évi a munkásőr jelvényét nézegetik. p» #r m w rb w laggvules ülőn... A hogy a párttaggyűlésnek vége lett, sokáig egymás mellett ballagtak a csatakos utcán, végül is a tejcsarnok előtti keresztutcánál, amikor útjuk kettévált. mielőtt kezet fogtak volna, Csobolyó Jánosból feltört a kérdés:; — Hát maga miért fordult ellenem? — Mert. azt akarom, hogy a párt tiszta legyen, mint a kristályvíz — válaszolt csendesen a kérdezett. — Miért? Én bepiszkítottam? Maga mondja ezt? Maga, aki az ajánlóm volt, amikor felvettek? Akkor miért ajánlott, ha most meg a kizárásomat javasolta? Az utcai lámpa megvilágította arcukat. Csobolyó János szeme, úgy látszott, mintha apró kis szikrákat lövelt volna. Az őszhajú párttitkár, aki egykori ajánlója volt, vállára tette a kezét és csendesen mondta: — Súlyosan vétettél a kommunista erkölcs ellen, János, pe„Legfőbb érték az ember“, DE NEM MINDENÜTT P. Gy. 1956-ban érettségizett a szekszárdi Garay János gimnáziumban. Életét egy rögeszmévé csontosodott elképzeléshez kötötte. Nem tudott pályát választani, államunk adta temérdek lehetőségei közül. Olyan kívánságai voltak, amelyeket az akkori körülmények között nem lehetett megvalósítani. A Vatikánban akart teológiára járni. Szinte megalkotta mesterséges módon a rabság, a meg nem értettség, az egyedülállóság maga külön kis világát. Nem csoda, hogy ilyen előzmények mellett elkerülhetetlen volt a disszidálás. A nyugati értelemben veti »szabadságtól« a »korlátlan lehetőségektől« várta az önmaga által zsákutcába vezetett életének megváltását. Franciaországba került. Már a fogadtatás sem volt olyan, amilyet remélt. A hivatalos pu fogtatás puskapora már régen elfogyott. Sokan voltak és a megszokás könyörtelen törvénye velük se tett kivételt. Nem volt mit tennie, dolgoznia kellett. Először mezőgazdasági munkásként, majd pedig amikor a Mosel megyei Metz ipari központba irányították, mint vasgyári segédmuúkás volt kénytelen dolgozni. Ott orvosi vizsgálatnak vetették alá és viszonylag könnyebb munkára osztották be, gyenge alkatára és középiskolai végzettségére való tekintettel. De csak 3—i napig tartott az »emberség«. Az olasz munkavezető - egy másik üzembe, a henger- débe küldte. Még sohasem volt hengerdében. A fülsiketítő zajban azt sem tudta, hogy hová kapkodjon. A hengerpár csak úgy ontotta a hengerelt H-va- sakat. Egy másik magyarral az volt a feladatuk, hogy a készre formált darabokat kézierővel elszállították. Azonban a gép gyorsaságával nem tudtak meg birkózni és a vasak gyakran felhalmozódtak a henger előtt. Egy ilyen kapkodáskor történt Választás Nepálban A parlamenti választások történetében egyedülálló a most meg tartott nepáli választás, melynek során a Himalája hegységben lakó nepáliak hatezer méter magasságban járultak az urnákhoz. Az ország különböző részein a vá lasztási biztosok hordozható urnákkal 2—3 hétig lovon járták be az országot és voltak, akik száz kilométert is gyalogoltak, hogy állampolgári jogaikat gyakorolhassák. A rendkívüli nehéz ségek ellenére a lakosság 75 százaléka leszavazott. Svájcban ilyen magas arányszimot szinte sohasem sikerült még elérni. a baj. A hengerelt vasak tömege egyre nagyobb lett. A szállítóknak nem volt idejük megvárni, míg a hengerpár kilöki a megmunkált vasakat és a helyükre csúszva megállnak, hanem a szorult helyzetben még egy darabot el akartak húzni. P. Gy.-nek nem sikerült elugrani és egy súlyos vas a falhoz szorította olyany- nyira, hogy gerinccsigolya repedést szenvedett. Mindez azért történt, mert a Societé-Métallur- gique-de-Knutange — rövidítve SMK — vasgyár részvényesei nem voltak hajlandók az elhordásra több munkást alkalmazni és a legminimálisabb baleset elhárító rendszabályokat sem tartották be. Négy hónapig egyáltalán nem, 6 hónapig pedig csak könnyebb munkát végezhetett. A munkavezető elleni panasztétel céljából a Magyar Menekültügyi Irodába — Comité-des-Refugies-Hong- rois Nilvanga (Moselle) — ment. Kérte a menekültügyi irodát — érdekvédelmi szerv lévén —, hogy tegyen az olasz munkavezető ellen valamit, ha mást nem, akkor legalább figyelmeztesse. A nagyvilágban élő védtelen magyarokat pártfogolni hivatott szerv vezetője Károlyi Béla cinikusan, egy vállrándítás kíséretében azt mondotta, hogy »ez itt miná- lunk. nem számít«. Elmondotta Károlyi Bélának azt is, hogy egy elektromágneses daru kezelője a fejük fölé emelt sok mázsa vasat, esztelen bravúrral elengedni próbálta, nem törődve az alatta dolgozókkal. Kikapcsolta, majd újra bekapcsolta, miközben az alatta dolgozók halálra rémültek. Egy ilyen hajmeresztő felelőtlenség áldozata lett 1. M. magyar disszidens is. A daru- kezelő az áramkört egy pillanattal tovább tartotta kikapcsolva és a sZívókorong már nem volt képes visszahúzni a terhet. Az alatta lévők pánikszerűen menekültek. I. M. a futás közben megbotlott és egy lezuhanó vas a felső lábszárát kettétörte. A velejéig becstelen Károlyi erre is csak hunyorgatnl tudott. És most térjünk vissza a hazai környezetbe. A Bonyhádi Cipőgyár dolgozói a 10 évvel ezelőtt létrehozott napközi otthonra emlékeznek. Még élénken él bennük a napközi otthon születésének meghatóan kedpes emléke. Tíz évvel ezelőtt valaki beszaladt a gyárba és elmondta, lior az egyik özvegyasz- szony felügyelet nélkül maradt kisfia a temető kőfaláról leugrott, és eltörött a lába. Ebből született meg a gondolat, napközi otthon kellene. A cipőgyár dolgozói társadalmi összefogással rövidesen létrehozták. Kezdetben 25, ma pedig már 60 gyermekről gondoskodnak a cipőgyár napközi otthonában. Két történet, két világ. S. J. dig pártiskolát is végeztél. Csalódtunk benned... — Én vétettem? Én? Hisz ezt még senki sem mondta! Én nyugodt lelkiismerettel merem állítani, hogy soha, de soha nem csaltam meg a feleségemet... Bizonyítson rám valamit! Na ugye, most hallgat? A titkár arcán keményebbek lettek a vonások, de a hangja továbbra is nyugodt maradt. — Tudhatnád, hogy mi az erkölcsöt nemcsak a házasélettel kapcsolatban követeljük meg! A kommunista erkölcshöz hozzátartozik a munkához való viszony is... Hát nem érted még most sem? A taggyűlésen pedig világosan megmondták a hozzászóld elvtársak. Túlságosan elbíztad magad. Nem törődtél az utóbbi időben semmié a szövetkezettel, pedig Te voltál az elnök. Naphosszat az italboltban ücsörögtél, míg a többiek kint a határban dolgoztak. Mindent elhanyagoltál. Pedig elnöknek lenni, nem könnyebbséget jelent, tudhatod. Az elnöknek egy órával előbb kell felkelni és később kell lefeküdni, mint a többi tagnak, ha rendesen el akarja végezni a munkáját. Mi nem engedhetjük meg, hogy herék legyenek. És nemcsak a munkát hanyagoltad el, hanem megsértetted a közös tulajdont is... C sobolyó János közelebb lépett a titkárhoz és remegett hangja az indulattól. — A pulykákat, amiket a közösből kivittem, kifizettem! — Mikor fizetted ki? Két hónap múlva fizetted csak ki, amikor összevesztél a pulykagondozóval és az kikotyogta a dolgot... És mondd csak, nem találod azt megvetendő dolognak, hogy egy vezető visszaélve hatalmával, mindenből a legjavát akarja magának megszerezni? Mit gondolsz, helyes lenne, ha mi, kommunisták megengednénk az ilyet? Csobolyó János megtörtén hall gatott. Ezüstös hajú társa tovább folytatta: — Megsértetted az embereket. Goromba szavakat használtál, ősz hajú. tisztes munkában megöregedett embert marháztál le a hátamögött, mások előtt. És a magánéleteddel sem nagyon dicsekedhetsz. Idős apádat szociális otthonba helyezted el, hogy túl adhassál rajta, pedig ő erkölcsi kötelességének tekintette, hogy ne hagyjon el téged apró kölyökkorodban. De te... Te nem tartod erkölcsi kötelességednek, hogy magadhoz vedd öregségére. A szavak végtelen keserűséget ébresztettek Csobolyó Jánosban. Hirtelen undor fogta el saját magával szemben. Szeretett volna elfutni messzire, ahol senki sem ismeri, senki sem tudja róla, hogy kicsoda. — Meg kell javulnod, János! Be kell bizonyítanod, hogy megváltoztál — hallotta megint a titkár szavait. — Nem vagy elesett ember. Segíteni fogunk. De beláthatod, másként nem lehetett. Elbizakodott lettél, nem vetted figyelembe a figyelmeztetéseket, dorgálásokat, a nevelőszándékú kritikát. Nem tehettünk mást, mint azt, hogy kizártunk. Ma már a pártonkívüliek is megkövetelik tőlünk, hogy akinek piros könyv van a zsebében, az a legbecsületesebb, leg- odaadóbb ember legyen. Olyan ember, aki mások érdekében mindig többet tesz, mint a saját érdekében. A ml zászlónkat csak azok az emberek vihetik, akik minden kicsinyes egyéni érdeket alá tudnak vetni a nép és a párt érdekének. Figyelni fogjuk a munkádat. Korlátlan lehetőséged van arra, hogy becsületet verekedj ki magadnak Törekedj a munkában. És akkor, ha majd az emberek újból tisztelni fognak, ha »felgyógyultál«, jelentkezz megint nálam és én Ismét ajánlani foglak. M egeredt az eső. Csobolyó János a kezét nyújtotta a titkárnak, s úgy érezte, mintha meleget sugározna az egykori patkoló kovács nagy, kérges tenyere. Haypál Tibor Ä Saar-vidéket kirabolják Minthogy a Saar-vidék szociális helyzete sokkal kedvezőbb, mint Nyugat-Németországé, azon a napon, amikor a Saar-vidéket Nyugat-Németországba beolvasztják, kereken egymillió saar-vidéki lakos nagyrészét a következő hátrányok fogják sújtani: A dolgozók betegbiztosításának színvonala visszaesik: több hozzájárulásért kevesebb szolgáltatást kapnak a dolgozók. A lakbérek 20—30 százalékkal emelkedni fognak, igen sok élelmiszer és közszükségleti cikk ára a nyugatnémet színvonalhoz igazodva emelkedni fog. A nyugdíjak összege a nyugdíjasok kétharmadánál csökken, mivel Nyugat-Németországban a nyugdijak 30 százalékkal alacsonyabbak, mint ma még a Saar-vidéken. Ugyanígy csökken a családi pót lék is, mert Nyugat-Németországban csupán a harmadik gyermektől kezdve jár családi pótlék. Pintér István—Szabó László (S) Vége-hossza nem volt a kihallgatásoknak. Különösen Gyulaiban láthattak sok fantáziát a kihallgatok. Újra és újra felvezették a vizsgálati szobába. Leültették egy székre, vele szemben két angol katonai egyenruhás férfi és egy tolmács foglalt helyet. — Nos, Mr. Gyulai, mit tud nekünk elmondani? — kérdezte az egyik rendőrtiszt. — Sok mindent uraim, sok mindent — ajánlkozott a disszidens. — Csak kérdezzenek, én készségesen válaszolok... — Talán kezdjük a katonai vonatkozásokkal — szólt közbe a másik angol. — Honnan szerezték az egyenruhákat és a fegyvereket? Gyulai részletesen elmondta, csak úgy csöpögött a nagy igyekezettől, hogy a két angolnak a kedvében járjon. De úgy látszik, nem nyerte meg a tetszésüket. — Még, még! — , szóltak rá nem egészen barátságos hangon. —• Figyelmeztetjük, hogy -itt nem hallgathat el semmit. Ha nem beszél szépszerével, vannak nekünk más eszközein^ is... Gyulai meglepődött: — De uraim... Mi azért jöttünk a szabad világba, hogy karriert csináljunk és segítsük a kommunizmus elleni harcot... A tolmács még ahhoz sem vett magának fáradtságot, hogy ezt lefordítsa. Rászólt Gyulaira: — Ne fecsegjen, ez nem az üdv hadsereg.- Nem érdekel bennünket különösképpen, hogy mi a vé leménye, hanem csak az, hogy milyen tényekről tud... Szegény Gyulai egy-egy kihallgatás közti szünetben, lent a fog dóban állandóan törte a fejét, hogy még valami az eszébe jusson, amire esetleg szükségük lehet az angoloknak. El is mondott öt nap alatt mindent, aminek hasznát veheti az ellenséges hírszerzés. Beszámolt szökésük útvonaláról, az egyénruhák és fegyverek megszerzési módjáról. Elmondta, kik azok a »haverjai«, akik tudomása szerint szívesen kiszöknének. Egyszóval agyának legrejtettebb zúgaíból is »kitálalt«... Amikor öt nap után közölték velük, hogy kihallgatásuk véget ért, szinte a plafonig ugrottak a boldogságtól: — No végre! Most már előttünk van az élet, előttünk vannak a korlátlan lehetőségek. Itt Nyugaton csak az csinál karriert, aki nem alszik, hanem megfogja a szerencsemalac farkát... — lelkesedett Gyulai. Gyulaiék elég sokat aludtak a Wagna-i lágerben, ahová átszállították őket. Nem éppen jószántukból, hanem kis kényszerűségből. Itt nemigen lehetett mást csinálni, mint naphosszat heverni a priccsen, s aludni. S Gyulaiék — akik közben »fele se igaz« dicsekvő leveleket írtak haza arról, hogy milyen jól megy a sorsuk, hogy külön főbérleti lakásuk van, hogy részletre már bé Is rendezték, s hogy tavaszra kocsit készülnek vásárolni — nem voltak éppen elragadtatva a Viszonyoktól. — Mit ugráltok, hiszen ti még csak most jöttetek — »vigasztalta« őket egy régebbi lágerlakó. — Én már két és féléve vagyok itt.., — És? — kérdezte Gyulai. — És vagy megszököm innen, vagy a diliházba kerülök... Nincs véletlenül egy cigarettátok? — váltott át hirtelen más, de a láger-életben korántsem szokatlan témára az ős-lágeflakó. A válasz sem volt szokatlan a Wagna-i lágerben: — Nincs! Már a csikkek is elfogytak... A kihallgatások viszont nem. Gyulai örült a ki hallgatásoknak, mert ilyenkor a kihallgatásvezető tiszt rendszerint 1 sűrűn megkínálta cigarettával. Hog'y mi minden érdekelte eze két az embereket... Megkérdezték, hogy volt-e katona. Gyulai ezt a kérdést is goo
