Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-25 / 147. szám

i

1959. június 25.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

Történet a magyar—szovjet barátságról

R

eggelre elállt az eső.

— Kimegyünk a még kintlevő takarmányért — határoztak a mórágyi Április 4 Termelő- szövetkezet tagjai, miután megállapították, hogy más munkát nem tudnak végezni. Pintér István, Mikóczi Károly, Demeter Gyula, Nagy Lajos lepakolta a magával hozott élelmet, felkapaszkodott a vontató pótkocsijára. Velük tartott az agronómus, Benedek Rezső is.

A réten egy-kettőre megrakodtak. Alighogy elindultak, a süppedő, mély talajon megfeneklett a szénával megrakott pótkocsi. Megfeneklett, méghozzá istenigazában. Hiába adta rá a gázt Künsztler János, a zetorvezető, egy lépéssel sem jutottak tovább. A vontató kereke megfor- gott, egyre mélyebbre ásta magát a laza,'sáros talajba.

— Hij, hogy az anyja... — köpött ki Demeter Gyula. Úgy látszik, végképp megfeneklettünk.

— Gyerünk, toljuk meg — vezényelt az agronómus —, hátha sikerül kievickélnünk. Adj rá gázt, Jancsi!

A zetor kék füstöt pipálva újra erőlködni kezdett, az öt ember meg nekifeszült a pótkocsinak.

— Haó... haó... haó.., — kiabáltak, és ziháló tüdővel, feszülő inakkal tolták a pótkocsit. Előbbre jutottak ugyan néhány centiméterrel, de mélyebbre is.

— A szentségit neki, nem megy... — zihált Mikóczi.

— Próbáljuk meg még egyszer.

De Künsztler Jancsi hiába kap csőit, hiába nyomta a gázpedált, a zetor csak mélyebbre ásta magát.

— Kimegyek az országúira, ha jön valami jármű, traktor vagy

»autó, megállítom. Hátha tud segíteni — ajánlkozott Pintér István.

— Hát jó, menj —egyeztek bele a többiek, — Úgyis hiába kínlódunk;

Uintér kiállt az útra. Múlt az idő, de sehol egy jármű. Végre feltűnt egy gépkocsi a kanyarban. Pintér feltartotta a kezét. A gépkocsi megállt, fiatal szovjet katona hajolt ki a kormánykerék mellől. Pintér kézzel-lábbal magyarázni kezdett, a rétben megsüllyedt zetor felé mutogatott.

A katona mindjárt felismerte a helyzetet. Nem teketóriázott, kapcsolt, a gépkocsival a rétre kanyarodott. Egy erős, hosszú láncot kerítettek, a zetorra, illetve a gépkocsira kapcsolták.

Közben a kocsi utasai — egy szakaszvezető, egy főhadnagy és egy magasabb rendfokozatú tiszt — is kiszálltak.

— Nem ismerem a rendfokozatát, de az a széles piros stráf a nadrágján azt mutatja, hogy magasrangú tiszt — jegyezte meg a többiek előtt az agronómus.

No, davaj... — intett a gépkocsivezető a zetorosnak. A két motor egyszerre kezdett dolgozni.

— Na, most!... Talán... Na, na —szurkoltak az emberek —1 talán sikerül kijutni.

Néhány métert haladtak is előre, de ekkor ismét mélyebb részbe értek. Ismét megfeneklett a megrakott pótkocsi, de a zetor és a szovjet gépkocsi is.

— Gyerünk! — szólalt meg a tsz-tagok legnagyobb csodálkozására magyarul a főhadnagy. — Toljuk.

Újult erővel kezdték tolni a pótkocsit. A zetor és a gépkocsi motorja bőgött, az öt tsz-tag mellett nekifeszült a szakaszvezető, a főhadnagy, de még a piroscsíkos nadrágú tiszt is. Mindhiába. Közben az eső nekieredt. Csuromvizesek voltak, a főhadnagy és a magasrangú tiszt cipője elázott, belefolyt a sár, de sárfoltok éktelenítették a ruhájukat is. A szakaszvezető, hogy mentse ami menthető, derékig levetkőzött. Izzadtak, lihegtek, kínlódtak, hogy kijussanak az ingoványos rétből. Megpihentek, majd újra kezdték az erőlködést, de a sár csak erősebbnek bizonyult. Szerencséjükre az eső hamarosan elállt.

Az idő közben délfelé járt. Ott álltak a rétben tanácstalanul, mit tegyenek. Csak nem jött újabb jármű. A magasrangú szovjet tiszt mondott valamit a többieknek. Odamentek a gépkocsihoz, kis asztalt, székeket raktak le az egyik fűzfabokor mellé, és ebédhez terítettek.

A tsz-tagok is ugyancsak éhesek voltak.

— Ajaj, a mi kosztunk meg ott van a vetőgépben — jegyezte meg valamelyik.

Mielőtt evéshez látott volna, a főhadnagy odament a pótkocsihoz támaszkodó emberekhez.

— Jöjjenek, tartsanak velünk. Szívesen adjuk.

— No, most talán több erőnk lesz — mondogatták a kiadós ebéd után. — Gyerünk, próbáljuk meg újra, hátha sikerül kijutnunk. Amint az egyik hasztalan próbálkozás, erőlködés után felegyenesedtek, a hat magyar és a négy szovjet végignézett egymás sáros ruházatán, elnevette magát.

— Magyar—szovjet barátság... — jegyezte meg valamelyik.

nágútonf fel, in-f Meg is*

]\To, végre. Az országúton' 1 ' tehergépkocsi tűnt fel, tegetni kezdtek neki. Meg ....

állt. A gépkocsivezető kiszáll,^

látja a csupasár-ruhájú embereket, a megsüllyedt járműveket.1

— Segíteni? Ide én ugyan bej nem jövök. Különben is siet-j nem kell — azzal továbbrobo-j gott. A szovjet katonák összenéztek, a fejüket csóválták. Aj tsz-tagok valahogyan nagyon j kényelmetlenül érezték magukat, j

— Gyerünk be a vasútállomásra! Telefonáljunk Bátaszékre csörlőskocsiért a TEFU-kiren- deltségre — javasolta valamelyik.

így is történt. Délután négy]» óra felé meg is érkezett a gép-i kocsi. Amíg várakoztak, a sza-(» kaszvezető fényképezőgépet vettj elő, megörökítette az esetet, azj embereket. A főhadnagy el-.i mondta, hogy Szekszárdról BonyJ hádra igyekeznek.

szág-T

rfvnn Y

Amikor a járművek az ország úton álltak, a tsz-tagok nagyon melegen szorították meg a szovjet katonák kezét. A főhadnagyi még megígérte:

— Fényképet majd küldünk.#

Emlékül... #

— Még a tisztek sem sajnálták#

a ruhájukat, és velünk egyiittf taposták a sarat — csóválta a fe-i jét Nagy Lajos. #

— Ezt bizony kevesen tették?

volna meg, — jegyezte meg az' agronómus, majd hozzátette: —t Hát igen... segíteni akartak raj-f tunk. Nagyon becsületesek vol-f tak... Szovjet emberek. *

Elkészült aZ emlékmű, amely a Tolna megyei munkásmozgalom mártírjainak állít örök emléket. Márványba vésett aranybetűs nevek, hősök nevei, akiknek emlékét örökre szívünkbe zártuk.

Szakály Gyula, egyike a szekszárdi Szakály-íiúknak. Testvéreivel és társaival együtt, vállalva a Horthy-rendszer kegyetlen üldözését, illegális pártsejtnek volt a tagja. „Szavukat a népért emelték fel” — s ezért életükkel fizettek. 1942-ben a halálszázaddal kivezényelték őket a frontra, a halálba. Hol porlad testük, ki tudja? Adósságot törlesztőnk most, amikor emléküknek áldozunk.

Együtt gyászolunk a hozzátartozókkal, gyászoljuk barátainkat, elvtársainkat, s együtt könnyezünk azokkal a családtagokkal, akik hozzájuk a legközelebb álltak.

Szakály Ilonka, a mártír Szakály Gyula lánya kicsiny hathónapos gyermek volt, amikor édesapját elveszítette. Fényképeket, leveleket és azokat az emlékeket őrzi, amelyeket édesanyja, nagyanyja elbeszéléseiből édesapjáról hallott.

„Drágáim! Bármilyen távol vagyok is tőletek, gondolatban szerető féltéssel ölellek át benneteket. Ilikém! Legyél jó és szófogadó, s gondolj szeretettel édesapádra, aki érted, a te szebb életedért talán meg is hal.”

— Ez volt az utolsó levele, és jóval később, amikor 14 éves voltam, adta át nekem édesanyám. Szegény apám talán már akkor megérezte, hogy sohasem fog bennünket viszontlátni. Édesanyám apám emlékének megbecsülésére tanított, s mindig előttem lebegett az, hogy méltónak kell lennem apámhoz — mondotta könnyes szemmel Ilonka.

És méltó volt, mert szorgalmasan tanult. Az elemi iskola első osztályától kezdve az érettségiig kitűnő tanuló volt. Az iskolai tanulmányok mellett magánszorgalomból is képezte magát, nyelveket és zenét tanult és sikerei ellenére is megmaradt úgy, ahogy azt apja óhajtotta, jó, egyszerű, szerény kislánynak; Világnézetét az apjára való emlékezés alakította ki. Tagja a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és a Garay gimnáziumi KISZ-ben vezetőségi tagként dolgozott. Mint kultúrmunkás a Geisler Eta KISZ-szervezet irodalmi színpadának egyik szereplője. A keszthelyi Helikon ünnepségeken első és második díj megszerzésével vívott ki elismerést iskolájának és magának.

Ilonka tovább tanul. Villamos- sági és elektromérnöknek készül.

— Bizakodással nézek jövőm elé, mert magamon érzem édesapám ma is élő harcostársainak szeretetét, s rajtuk keresztül a párt segítségét, gondoskodását. Úgy ahogy eddig a gimnáziumban, az egyetemen is meg akarom állni a helyemet, mert tudom, hogy ezzel tartozom apám emlékének — mondotta.

Szép és felemelő szimbólum. A mártír apa, akinek neve márványba vésett aranybetűkkel ott csillog az emlékművön és leánya, aki kitűnő érettségi bizonyítvánnyal a kezében felnőttként elindul az élet útján, a mérnöki diploma megszerzéséért. Szép és felemelő szimbólum, mert abban, hogy Szakály Ilonka, a szekszárdi famunkás leánya mérnök lehet, benne van édesapja, Szakály Gyula mártírhalála is. Az eszme: amelyért legjobbjaink életükét áldozták, győzött, harcuk nem volt hiábavaló.

Pozsonyi Ignácné

Bognár Isvtán

Fejlődik a „Bucuresti" műanyaggyár

A kirakatok előtt gyakran megcsodálják a „Bucuresti” gyár műanyagtermékeit. De vannak olyan gyártmányok is, amelyek nem a kirakatokba, hanem ipari felhasználásra kerülnek. A „Bucuresti” műanyaggyár állandóan bővíti áruválasztékát. A kenyeres-kosaraktól kezdve az egészségügyi berendezéseken és a színes labdákon át a Bergmann-csövekig sok min-, dent gyárt. j '

Az elmúlt esztendőben új csar- : nők épült a gyárban. Most újabb I műhelyeket építenek. 1

Áz NDK a világ vezető ipari országai közé tartozik

Az NDK dolgozói a munkás- osztály pártjának vezetésével felépítik új szocialista társadalmi rendjüket, amelynek anyagi termelési bázisát a népi tulajdonban levő és a szövetkezeti üzemek alkotják.

Ma a messzemenően iparosított Német Demokratikus Köztársaság példája is azt bizonyítja, hogy a munkásosztály képes és hivatott arra, hogy a tudományos szocializmus alapján irányítsa az államot és a gazdaságot; olyan jövőt biztosítson a társadalomnak, amilyen kapitalista viszonyok között elképzelhetetlen. 1958-ban a népvább menetelni. Meg aztán: az

ilyen katoriátlan, s hogy úgy- mondjam nem a legúribb származású fiatalemberekből még nagyon jó katona lehet. Végeredményben ezek a Juhászok is nagyon sokat vesztettek, nem kevesebbet, mint mi.

Mi elvesztettük a tiszti rangunkat, meg az országot, ahol apáink urak voltak. Ezek a Juhászok meg elvesztették a nagy- kereskedésüket. Nekik is volt miért harcolniok.

Jaj, bocsáss meg kérlek alás- san, majdnem úgy beszélek, mint egy marxista. Ilyenkor mindig elszégyellem magam. De hát hiába, több mint tíz évig éltem közöttük, az emberre ráragad valami. Sok mindent tanítanak, aminek hasznát vihetjük, persze úgy, hogy ha' a mi módunkon okulunk belőle, s ellenük foddít- juk.

Szóval, bevettük ezt a Juhászt és még néhány ilyen Juhász-félét is a szervezkedésbe. Okosan tettük, nem is vélt velük semmi bajunk. Éppúgy dolgoztak, harcoltak a mi ügyünkért, mint a had- apródiskolások.

1949 decemberére már vagy harmincán voltunk. Borbála nap kor hadapródiskolás találkozót hívtunk össze. Megbeszéltük, hogy ezentúl minden hónap első szombatján összejövünk és mindenki elhozza magával azt a had apródot, akivel időközben találkozott.

Sok ilyen szombati összejövetelt tartottunk. Míg végül már vagy negyven tagból állt a szervezkedésünk. Lassan haladtunk előre, mert sajnos, hiába igyekeztünk, nem sikerült kapcsolatot találnunk a nyugatiakkal.

1952 tavaszán aztán sikerült. Bi zonyára emlékszel Désaknai György törzsőrmesterre? Fogalom volt a hadapródiskolán. Ö volt az igazi, rettenhetetlen altiszt példaképe. Több mint két évtizedet szolgált kiképző altisztként. A tűzbe lehetett küldeni, s lelőtte volna még a saját édesanyját is, ha a parancs így kívánja. Akkor egy kicsit tartottunk tőle, mert kemény legény volt, de titokban mindenki abban f reménykedett, hogy ilyen kiképző altiszteket kap a századhoz, ha majd tiszt lesz.

Megtudtuk, hogy ez a Désaknai még él, sőt nem is él rosszul. Csabrendeken volt a lakása, ott kerestük fel Máriaházy Pállal együtt. Bemutatkoztunk. Désaknai először bizalmatlanul fogadott :

— Nem emlékszem magukra...

Ke.”. -i mondtuk el a nevünket, de I .''aknai csak nem emlékezett ránk.

Szépen sorban felsoroltam élőt te a hadapródiskola tisztikarát, felelevenítettem egy-két olyan eseményt, epizódot, amely a hadapródiskolán történt és amit nem tudhatott más, legalábbis ilyen ap rólékos részletességgel, bennfentes módjára, csak aki maga is hadapródiskolán élt.

Az öreg mindjárt bizalmasabban beszélt velünk.

Elmondottuk neki, hogy Budapesten hadapródiskolás találkozó kát tartunk. Désaknai ezt helyeselte.

Nagyon szerettük volna tudni, hogy mit tesz, de szűkszavú volt. Igaz, sejtetni engedte, hogy ő sem tétlen, de többet nem mondott. Biztatott, hogy szervezkedjünk tovább, s majd alkalomadtán, ha már nagyobb lesz az erőnk, értesítsük.

Legközelebb 1954 nyarán találkoztunk vele. Ekkor nem mi utaz tunk Csabrendekre, hanem őt hivattuk át Ukkra, Máriaházy Pálék lakására, azzal az ürüggyel, hogy a varrógépet kell megjavítani.

Amikor másodszor beszéltünk Désaknai Györggyel, már pontosan tudtuk, hogy mit akarunk tenni. Feladatunknak tartottuk fegyveres felkelés ki robbantását, s először a Rádió e’foglalását, és a politikai foglyok o-abadítását a Fő utcai ügyészségről.

Hogy mikor tettük volna ezt meg? Ha a fővárosban tüntetés vagy más zavargás történik, vagy ha kirobbant volna a harmadik világháború.

Időközben fegyvert is biztosítottunk magunknak. Mező Bertalan, a síugró, aki a Honvéd sportszázadban teljesített akkor szolgálatot, kérésünkre megígérte, hogy adandó pillanatban meg szerzi számunkra a sportszázad fegyvereit.

Tudtuk, hogy pusztán a Rádió Bródy Sándor utcai épületének el foglalásával semmire sem megyünk. Ahhoz, hogy teljesen a mi kezünkbe kerüljön a Rádió, s fel is használhassuk részben propagandaadásokra, részben adásokra, részben pedig utasítások továbbítására, el kell foglalnunk a lakihegyi nagyadót is.

Amikor Désaknai megjött, közöltük vele, hogy nincs semmi baja a varrógépnek, sőt nincs is varrógép a háznál. Sokkal fontosabb dologról van szó.

Megjegyzem, nemcsak én voltam ott, meg Máriaházy, hanem ott volt néhány hapadród társunk is. Mindjárt láttam, hogy Désaknainak tetszik ez az összejövetel, komolynak tartja az ügyet.

(Folytatjuk.)

gazdaság összes anyagi javainak és szolgáltatásainak, vagyis a társadalmi össztermelés értéke 114,9 milliárd D-márka volt. Ennek 75 százalékát a szocialista üzemekben állították elő, s ezen belül 68,5 százalékát az iparban és az építőiparban.

A Német Demokratikus Köztársaság figyelemre méltó helyet foglal el a világ ipari országai között. Már 1955-ben fontos vegyipari tér mékek gyártásában a vezető államok közé tartozott.

Az NDK világviszonylatban az első helyen áll a barnaszén abszolút, valamint egy főre számított termelésében. A villanyenergia egy főre eső termelésében az NDK Norvégia és Svédország után a harmadik helyet foglalja eb Európában.

Nolc év alatt öt és félszer , több nyersvas

Az első német munkás-paraszt állam alig egy évtized alatt olyan magaslatokra emeli' termelését, amelyek eléréséhez a kapitalista államoknak 20—25 év szükséges; Az egy főre eső nyersvas- és szódatermelés 8 év alatt 5,6-sze- resére, a nyersacélé 3,2-szeresére, kénsavé 2,3-szeresére, villanyenergiáé csaknem 1,9-sz.ercsére, műgumié kb. 2,2-szeresére növekedett.

„law» nem ¥oit hiábavaló“