Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
1959. június 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Beváltak az új eladási módszerek a Tamási FöMraüvesszivetkezet boltjaiban Sárpilisen is gyorsan fejlődik a termelőszövetkezet — A jó munka hajtóereje a pártszervezet — KÉT VENDÉG búcsúzik éppen Somorjai Józseftől, az áruház vezetőjétől, amikor belépünk a Tamási Földművesszövetkezet áruházába. Mint megtudjuk, nem vásárlók voltak. Baranyából jöttek, megnézni, hogyan válnak be itt Tamásiban az új eladási formák. — Ha előbb jöttek volna — mondja Somorjai elvtárs — még itt találhatták volna a csehszlovák vendégeket is, akik az erdő- gazdasághoz jöttek, és betértek hozzánk is, Gyakoriak a vidéki látogatók a Tamási Földművesszövetkezetnél, a szövetkezet boltjaiban. Jártak itt már nemcsak a szomszéd megyékből, hanem külföldről is érdeklődők. A múltkor például franciák és nyugatnémetek nézték meg a szövetkezet áruházát, boltjait. Van is itt látnivaló. Május elseje óta az áruház három részlegén és egy sor szaküzletben új módszerrel folyik az árusítás. És amint az eddigi tapasztalatok — és főként a forgalom alakulása — mutatják, az új módszerek bevál- totorták a reményeket; — Az év elején került nálunk szóba először — a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV javaslata alapján —, hogy korszerűsítsük üzlethálózatunkat, nemcsak további szakosítással, a berendezések, az üzletek világításának modernizálásával, hanem ahol lehet, új eladási formák bevezetésével — mondja Kelemen László elvtárs, a szövetkezet ügyvezetője. — Először igazgatósági ülésen beszéltük meg, majd a közgyűlés elé vittük a tervet. Persze, elhangzottak kétkedő Véleménye kis. Voltak, akik azt hitték, hogy amit nyerünk a réven, azt elveszítjük a vámon. Magyarán: amit nyerünk a vásárlók jobb. gyorsabb, kultúráltabb kiszolgálásával erkölcsileg, azt elveszítjük anyagiakban, mert az önkiválasztó, önkiszolgáló boltokban nagyobb lehetőség van a lopásra. De a többség helyeselte az elgondolást. HETEKIG TARTOTT, míg sok tervezgetés, számolás után kialakult a végleges megoldás. Hogyan alakítjuk ki az áruház egyes részlegeinek profilját, hol helyezzük el az átszervezett bolthálózat egyes egységeit? így például az áruházból kivittük az edényárué a vas- edényboltba, ahol az edényeket, háztartási gépeket önkiválasztó módszerrel árusítjuk; Az áruház földszintjén, a műszaki-villamossági részlegnél lebontottuk a kirakatok hátfalát, hogy az egész részleg „kirakattá” válhasson, az érdeklődők kívülről is lássák, mi van a most már világos üzletben. A rádióval tele polcok elől elvittük a pultot, hadd válassza ki min denki azt a rádiót, ami a legjobban tetszik néki; önkiválasztóvá tettük az emeleten a konfekció és a méteráru részleget. Nyitottunk egy önkiválasztó cipőboltot és egy önkiválasztó élelmiszerüzletet. Május elsejére mindezzel elkészültünk. AZÖTA, ha valaki bemegy az élelmiszerboltba, az ajtónál fog egy kosarat, végigsétál az áruval tele állványok között, ahol szinte kínálja magát az áru és a feledékeny háziasszonynak is eszébejuttatja, mire van még szüksége — a pénztárnál átrakja saját kosarába és fizet. Az áruház méteráru osztályán nem kell az eladónak egymásután leemelgetnie a végeket, azok ott lógnak az állványokon, a vevő tetszés szerint választhat belőlük. A konfekciórészlegnél forgó- és új, szovjet rendszerű állványokon levő több száz ruha közül választhatja ki a vásárló a legmegfelelőbbet. Eltűnt a pult a cipőboltból is. A polcokon hem dobozokat, hanem cipőket láthat a vevő. A kiválasztás és a felpróbálás után megkapja párját is — csak a jobblábas cipők, szandálok vannak az állványon — és máris fizethet, viheti; AZ ELADOK VÉLEMÉNYE egységes. Sokkal könnyebb a mun kájuk,,. sokkal megelégedettebben távoznak a vevők is. > Mert bizony aki már 7—8 vég méterárut levett Az ozorai múzeum és a járási Népfront-bizottság a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója alkalmából az 1919-ből fennmaradt dokumentációs anyagokból kiállítást rendezett. A kiállítás anyagát Ozorán kívül a járás szinte valamennyi községében bemutatták. Minden községben általában egy hétig állították ki az anyagot. A kiállítás keretében az adott helyen ismertetik a község történetét is. Az eddigi tapasztalatok alapján járásszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a kiállítás iránt, melyet például Nagyltónyiban közel liatszá- zan tekintettek meg. * A múzeum vezetői elhatározták, hogy felgyűjtik a Kapos mente hímzés és szőttes anyagát, hogy képet alkossanak és megmentsék a már veszendő Kapos menti hímzés- és szőttes-kultúrát. A gyűjtési munkáé Regölyben kezdték meg; • Az elmúlt évben filmfelvevő gépet kapott az ozorai múzeum és könyvtár. A géppel eddig a szüreti és a lucázási szokásokat, a polcról megmutatni, nem nagyon örül, ha még a kilencedikért nyúlnia kell. A vásárlás után pedig — esetleg ha nem is történt vásárlás — rakhatja vissza az egészet. Most válogathat a vevő. De hogyan vélekedik a főkönyvelő? — Mit hozott az új módszer gazdaságilag a szövetkezetnek? Németh elvtárs elmondja, hogy mindenütt megnőtt a forgalom az új eladási formák bevezetése óta. Cipőből kétszer annyit adnak el, mint azelőtt, a textiláru forgalma most egymagában nagyobb, mint három hónappal ezelőtt a cipővel együtt volt. Rádióból háromszor annyit adnak el. Ami még soha sem fordult elő a szövetkezet történetében — pedig volt még élüzem is a Tamási Földművesszövetkezet; — a negyedéves áruforgalmi terv teljesítése meg fogja haladni a százhúsz százalékot. A TOVÁBBI TERVEKRŐL ismét az ügyvezető nyilatkozik. — Még jobbá tesszük a lakosság ellátását, bővítjük az áruválasztékot. A napokban vezettük be a gyümölcs-zöldségboltban a virág- árusítást. Rövidesen elkészül az épülő tej-kenyérpavilonunk. Kisvendéglővé alakítjuk az éttermet és természetesen a jövőben is állandóan kutatjuk a lehetőségeket, amelyekkel megjavíthatjuk a község és környéke lakosságának áruval való ellátását. J. J. valamint egy népi játékot, a bi- lickézést örökítették meg. Úgy tervezik, hogy a nyár folyamán felvételeket készítenek a Kapos mente műemlékeiről és ezt a kis- filmet a Kapós menti községekben az ősz és tél folyamán ismeretterjesztő előadások keretében be is mutatják. Tervezik továbbá, hogy a filmfelvétel mellett fény- képfelvételeket is készítenek, melyekből egy albumot állítanak össze, amit megküldenek a környék iskoláinak, hogy ezzel is segítsék a helytörténeti oktatást. * A múzeum és a járási Népfrontbizottság úgy tervezi, hogy a nyár folyamán vándorkiállításé rendez a Kapos mente képző- és népművészeinek munkáiból; A kiállításon való részvételre felkérik majd a megye hivatásos képzőművészeit is, többek között Czencz Jánost, megyénk neves festőművészét; A sárpilisi Uj Március Tsz 24 tagú pártszervezete motorja a tsz fejlődésének és erősödésének. A tsz közgyűléseit rendszerint párttaggyűlés előzi meg, áhol a párttagok megbeszélik a soronlévő feladatokat, s a legjobbnak vélt megoldást javasolják a közgyűlésnek elfogadásra. Először párttaggyűlésen döntöttek például arról, hogy összehordják az állatállományt. Ezt követte a párttagok politikai fel- világosító munkája. A tsz régi és újonnan belépett tagjai közös is- tllókba, ólakba hordták össze az állatokat, amelyek után kifizették a járandóságot is, 369 592 forint értékben; A tsz-nek nagy gondot okozott a vízhiány. Csak az állattenyésztésben 2000—2500 liter vízre van szükség, amelyet eddig fogatokkal hordtak. A vízhiány megszüntetésére is találtak megoldást. Az orbói üzemegységből 160Q méteres csővezeték lefektető sével a sárpilisi majorba vezetik a vizet, amelynek munkálatait rövidesen befejezik. Mezőgazdasági nagyüzemhez méltó az állatállomány mennyisége és minősége: 51 fejőstehén után 11,1 liter a fejési átlag, hogy csak egy példát említsünk. A legutóbbi párttaggyűlésen a legfontosabb munkákról a növényápolásról és az aratásra való felkészülésről döntöttek. Napraforgójukat, cukorrépájukat kétszer, 360 holdas kukoricájukat egyszer megkapálták és szép az 56 holdas szerződött fűszerpaprika is, amelyből 11 hold évi mun káját 10 asszony vállalta el az egyéb munkák végzése mellett. Az aratást is felkészülve várják. A pártszervezet tervszerű, politikai munkája kihat a tsz fejlődésének egészére, amely kifejezésre jut abban is, hogy nemcsak a mának élnek, hanem gondolnak a holnapra is. Saját erőből történő beruházással gazdasági épületeket hoznak rendbe. Készül istálló, negyvennégy férőhelyes sertésfiaztató és 700 sertést befogadó süldőszállás, részben teljesen újonnan, részben némi átalakítással. A jövő évben nagyobb arányú szőlő, illetve gyű mölcsös telepítésére készülnek: 20 holdon szőlőt, 15 holdon gyümölcsöst telepítenek. szoba. Hátrább konyha, spájz, szerszámoskamra. A ház mögött 400 négyszögöl kert, gyümölcsfák, disznó- és baromfiól. A disznóólban hat darab éves süldő, a tyúkól előtt, kotlós, sok-sok kis- csibével. — Ezeket a disznókat ősszel eladjuk, ■ ebből veszünk majd szobabútort, rádiót, — tervez a fiatalasszony. — Az uram részeges volt, a gazdáknál hatalmas rakás fákat aprított össze, két pohár pálinkáért. Én meg jártam a házakat és könyörögtem, egy darab száraz kenyérért, mert otthon sírtak a rajkók. Szalmán aludtunk a földön és még rongy se jutott a porontyokra. Tizenhat gyermekemből hat meghalt. Megölte őket a koplalás, a penészes viskó... idézi az öregasszony. Nem tud elszakadni a múlttól. — Az uramnak már eddig 150 munkaegysége van az Vj Életben. Nekem is van már harminc, ebből majd felruházkodunk. Eddig kevés ruhát vettünk, gyűjtöttük a pénzt a házra. Négy éve vagyunk tsz-tagok — cseveg a fiatalasszony. A terv szerint és jövedelmezően gazdálkodó tsz-ben a tagok munkájuk után rendszeresen munkaegység-előlegben részesülnek. Tímár Imre állattenyésztő 524 munkaegysége után 7860 fo rint előleget vett fel ebben az év ben. Laskó József kanász pedig 3030 forintot kapott. Laskó József havi jövedelme — tekintve az eddig munkában eltöltött három hónapot,' — havi 1010 forint. Ezt a pénzt munkaegységelőlegként kapta, A tsz-ben eddig kifizetett munkaegység-előleg értéke 443 735 forintot tesz ki; A pártszervezet és a tsz vezetőségének jó együttműködése megmutatkozik a gazdasági ered ményekben. Elégedett a tagság, mert munkájuk után havonta rendszeres és biztos jövedelemhez jut; A községben pedig egyre nő a tsz becsülete, elismerik jó munkájukat, amelynek hajtóereje a pártszervezet P-né Új kínai módszer rizspalánták nevelésére Egy népi kommuna tagjai Cse- kiang tartományban új módszert dolgoztak ki, amelynek segítségével fiatal rizspalánták már már cius elején — amikor ezen a vidéken még fagyok vannak —• üvegházban napok alatt 9 centiméterre megnőnek. Az új módszer segítségével a palánták kiültetése ebben a népi kommunában már május közepén megkezdődött, vagyis egy teljes hónappal hamarább a szokásosnál. Az újítás előnye az is, hogy kétharmaddal csökkenthető a munkaerő száma, amelyre általában a palánták neveléséhez szükség van. A szóbanforgó csekiangi népi kommunában a rizspalánták kiültetése már befejezéséhez közeledik, míg a tartomány többi kommunáiban a palánták csak 4—5 centiméteresek és még nem ültethetők szét; Bent a szobában felsír a fiatal- asszony legkisebbik gyereke. A nagyobb, az árnyékos utcán futkos, talicskával játszik. A kicsi meg a bölcsőben, fehér párnák között fekszik. JTmberi az életük! Moziba ^ járnak és leülnek sörözni vasárnap délután a vendéglőben. A falusiak, Kurdon, nagyrabecsü lik szorgalmukat, törekvésüket és egyenrangú tagok a szövetkezetben. Ifjú Orsós Mihály repcét arat és kukoricát kapál, zsákokat cipel és szénát gyűjt a réten. Kis keménytáblás tagkönyvében pedig sorakoznak a munkaegységek. Az öregasszony pihen a kút mellett, dolgozgat a kertben és segít megkapálni a háztáji krumplit, meg a kukoricát. Néha megáll az udvarban és nézi az erdőt. Meséli emlékeit, hogy a fiatalok nehezebben felejtsenek és tovább törekedjenek. Mert em béri életet csak a munka adhat és a mi társadalmunk magasra emeli a dolgozó embereket. TTf FyytTytTt fYYYYYY*YYYYYYYYYYYY Első nap a gyárban A gép nagy kattanásokkal gyűri, hajlítja a csővé merevített bádogot. Tizenegy kattanás és elkészül a könyökcső. Majdnem száz darab óránként, majdnem 8 00 egy műszakban. A sima, előre elkészített bádogcsöveket kócoshajú, tizenhat éves kislány teszi a gép torkába, ő irányítja a hatalmas acélfogú masina kimért mozdulatait. Csiáki Magdinak hívják, első napját tölti az üzemben, s máris a gép mellé állították. Nem is akármilyen gép mellé! Ez a gép, mely a könyök-füst- csöveket gyártja most kezdte el teljes kapacitással a munkáját a Dombóvári Fémtömegcikkgyárba n. — Nem dolgoztam még sehol. Az általános iskola befejezése óta otthon segítettem a háztartásban — felel zavartan az újságírónak. A gyár hónapról hónapra túl teljesíti tervét, az elmúlt két hónapban majdnem teljes egészében teljesítették egész évi kongresz- szusi felajánlásukat. A jó munkában nagy szerepűk van az ifjú munkásoknak. Az ifjúság munka kedve nagy lendítőereje a termelésnek. A gyár vezetői bíznak a fiatalokban. Komoly feladatokat adnak nekik, olyan feladatokat, amelyekért érdemes lelkesedni. __ Szeretem ezt a nagy lcomo r masinát és a gyárat is. Szeretn ék hosszú ideig itt maradni — mondja és olajos kezével új munkadarabot illeszt a gép acéltorkába. Az ablakon besüt a délutáni nap. Fénye megvillan a gép fekete testén, úgy mint az élet és munka szeretete a kislány tiszta szemében, aki első napját tölti a gyárban. (GYENIS) A dombról messze lehet lát- ^ ni. Idelátszik a falu és az erdő. Az erdő kék, komor, mozdulatlanság a vibráló déli napsütésben. Az öregasszony a kút kávájának támaszkodik és nézi régi, vergődő életének és emlékeinek őrzőjét, az erdőt. — Ott éltem le életem legjavát keserves cigánysorsban — töri jjmeg a csendet — és hoztam viliágra egy füstös sárkunyhóban tizenhat élő gyereket. Az erdő rabjai voltunk. Azelőtt lehetetlen volt onnét kitörni. Az öregasszony menye, ifjú Orsós Mihályné is emlékezik még az erdőre. O is kunyhóban született. Most tiszta, kékvirágos ruhában áll előttem, saját kétszobás, mellékhelyiséges házuk ár- \ nyékos udvarán Az öregasszony régi keserveit idézi, a fiatal terveket sző, fürkészi a jövőt. — Tavaly ősszel vettük a házat. Jöjjön beljebb, nézze meg. j rPágas, kétablakos, előszobá- 1 ba lépünk. Ragyogó tisz* taság. Beljebb két ötszörötös, vi. * lúgos, száraz, fehérre meszelt Sárkunyhó és családi hás Az ozorai múzeum hírei