Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-03 / 128. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. június u« A fiatalkorú, bűnözőkről Az egyik bírósági tárgyaláson a három fiatalkorú vádlott meg­ütközve észlelte, hogy a lopás­ban tevékeny szerepet játszó 12 éves társuk nem ül a vádlottak padján, pedig ő volt az, aki a ke­rítésen bemászott és . társainak kiadogatta az ellopott kilenc tyúkot. Csakhamar kiderült az oka.- Az illető még a 12. életévét nem töltötte be. A bíróság hatás­köre pedig a 12. életévtől kezdve a 18. életévig terjed. Rendszerint jávító-nevelő intézkedéseket al­kalmaz, börtönbüntetést csak nagyon súlyos esetben. Jelen esetben is az értelmi szerzőt, aki 14 .éves, 3 évi próbára bocsátotta, míg 2 társát bírói dorgálásban' részesítette. 1 Szigorúbb intézke­désre azért nem volt szükség, mert mind értelmi, mind pedig erkölcsi nevelésük környezetük­ben is biztosítottnak látszott. Az ítéletben az ügyész és a vádlot­tak megnyugodtak. Szigorúbb intézkedést látott a fiatalkorúak bírósága másik há­rom vádlott esetében alkalma­zandónak, mégpedig azért, mert környezetükben nem látta bizto­sítottnak sem értelmi, sem pe­dig erkölcsi fejlődésüket, tehát jövőjüket sem. L. Edit bűne ugyan nem súlyos, mert bemá- szásos lopással csak 2 liter ba­bot és néhány marék napraforgó magot tulajdonított el, de apja, anyja, bátyja lopás miatt büntet­ve voltak, alig két osztályt vé­geztek, két iskolaköteles testvére sem jár iskolába, borzasztó kö­rülmények között élnek, tanító­nője szerint nem tehetségtelen. Jövője érdekében a bíróság ja­vító-nevelő intézetbe küldte, mert környezetében csak züllés vár rá. Sz. L.-t a bíróság már koráb­ban próbára bocsátotta kisebb lopásai és disszidálási kísérletei miatt. Most ismét Budapestre szökött szüleitől, a rendőrség éjszaka a pályaudvaron igazol­tatta és hazairányította. A-bíró- ság javítóba küldte. Nem mindennapi eset a 15 éves V. JTerencé, aki három osztályt végzett, s akinek nyolc testvére van. Tagadhatatlan, hogy apja 1100 forintos kereseté­ből nehezen élnek. Ő úgy próbál­ta könnyebbé tenni az életét, hogy sorozatos betöréseket kö­vetett el a szőlőhegyi tanyák­ban, így még cigarettára is telt neki és a borhoz is hozzáfért. Az egyik tanyában összetört egy vekker órát, egy szódavizes üve­get, elszórta a hozzávaló patro-. nokat, elvitte a használati tár­gyakat, széthasította a dunnahu­zatot. Égy másikban egy pár gu­micsizmát talált, azt lefejelte és bedobta a kútba. Másnap a gaz­da kiment permetezni, a tanyát feltörve találta, a csizma hiány­zott. Vizet akart hordani a tar­tályba, az szétrombolva, darab­jai a kútba dobva. Vasmacskát hozott hazulról, hogy a darabo­kat kihalássza. Először a csizma­szár akadt rá. Egy másik tanyá­ban kerékpárt talált. Nem vitte j el, csak a belső gumit szerelte i ki és csúzlit csinált belőle. Ki- ! sebb-nagyobb tolvajlásainak se szeri, se száma. A fiatalkorúak ! bírósága javító-nevelő intézetbe szállíttatta. A bűnözők 90 százaléka iskola- | kerülő, vagy rossz tanuló, alig végeztek két-három osztályt. Családi körülményeik rendsze­rint mostohák. Nincs, aki ellen­őrizze, aki foglalkoztassa őket. Ha nincs jóirányú foglalkoztatás, a tevékenységüket bűnös cselek­ményekben fejtik ki. A munka- nélküliség nemcsak a felnőttek átka, hanem a fiatalkorúaké is. Fő irányelv tehát ez: nem bün­tetni, hanem segíteni kell őket, hogy hasznos tagjai lehessenek a dolgozók társadalmának. Dr. Nemes Andor Jelenthezés az Esti Egyetemre HÍMEK Kényelmetlen eset Pampula az étteremben ebé­delt feleségével és hatéves kis­fiával. Az ebédhez megittak egy- egy pohár sört is, összesen három pohárral, mivel a kis Pistike is illetékesnek tartotta magát egy egész pohár sör elfogyasztására, miután meglátta, hogy szülei is ittak. Pistikéről egyébként tud­ni kell, hogy nagyon édes, csa­csogó gyerek: elmés bemondásai­val mindig szórakoztatja szüleit s alkalomadtán a vendégeket. A papa valósággal büszke a kis Pis­tikére, mert amikor a felnőttek valami komoly dologról tárgyal­nak, ő naiv és édes megjegyzése­ket vág közbe. — Ez aztán talpra esett kö­lyök — szokta ilyenkor elégedet­ten mondogatni. — Még viheti valamire. így aztán mi sem természete­sebb, hogy amikor a fizetésre ke rült a sor, feszülten figyelt Pis­tike is. Figyelte, amint apukája hanyag eleganciával hátradőlt a székében, rá sem nézett a pin­cérre s úgy diktálta: — Főúr, volt kérem három ve­sevelő tarhonyával, három salá­ta, öt kenyér és két pohár sör. Pistike figyelt és mindjárt ßsz revette, hogy apukája az elfo­gyasztott három pohár sör he­lyett csak két pohárral diktált be, s mint az előbb is mondot­tam, Pistike, édes, csacsogó gyér mek, így aztán nagyon természe­tes, hogy közbeszólt: — Apukám, az nem két pohár sör volt, hanem három... Légy szíves és ne csapd be a pincér bácsit. Tudod, nekem is mindig ezt szoktad mondani, hogy nem szabad hazudni. Emlékszel, egy­szer meg is vertél, mert azt mond tam, hogy kész a lecke és még nem volt kész... Pampula először halvány lett, mint az imént elfogyasztott sör habja, majd pedig nyakig vörösö dött, mint az asztalon lévő rózsa és egy határozott mozdulattal csattanós pofont adott Pistiké­nek. B. F. x Úfra indul a középiskolai levelező oktatás a Tolna megyei középiskolákban A levelező oktatás fontosságát nem kell külön hangsúlyozni, mert mindenki tudja, hogy az ál­lások betöltésének legtöbbjénél érettségi vizsgálat letételére van szükség, s igen sokan, igen ko­molyan tanulnak és jó eredmény nyél vizsgáznak. Ezért az oktatási szervek min­dent elkövetnek, hogy a jelent­kezők minél kedvezőbb körülmé­nyek között tanulhassanak. Gimnáziumi első osztályok nyíl nak a következő helyeken: Garay János általános gimná­zium Szekszárd, Vak Bottyán ál­talános gimnázium Paks, Petőfi Sándor általános gimnázium Bonyhád, Magyar ‘László általá­nos gimnázium Dunaföldvár, Bé­ri Balogh Ádám általános gim­názium Tamási, Gőgös Ignác ál­talános gimnázium Dombóvár, Alpári Gyula általános gimná­zium Gyönk és Általános gimná­zium Tolna. Közgazdasági technikumi leve­lező tagozat indul: Közgazdasági technikum keres­kedelmi tagozat Szekszárd, Köz- gazdasági technikum mezőgazda- sági tagozat Bo-nyhád, Mezőgaz­dasági technikum Palánk. Jelentkezni lehet május 15— szeptember 15-ig az illetékes is­kolánál, ahol űrlapot kell kérni és azt kitöltve ugyanoda kqll be­nyújtani. Az űrlap száma Tü 817—818 raktári számú jelentkezési lap. A jelentkezőknek a munkavi­szonyt igazolni kell. A munkavi­szonyban nem álló parasztfiata­lok és leányok a községi tanács­tól hozzanak igazolást arról, hogy szüleik gazdaságában, illetőleg háztartásában dolgoznak. A középiskolai tagozatok X. év­folyamára a 15. életévüket betöl­tött olyan dolgozók vehetők fel, akik a rendes korúak általános is kólájának VIII. osztályát leg­alább egy éve elvégezték, és leg­alább fél év óta dolgoznak. Azok a jelentkezők akik a rendes ko­rúak iskolájában a középiskolai tanulmányaikat megszakították a kimaradásuktól számított három éven belül csak a Művelődésügyi Minisztérium előzetes engedélyé­vel vehetők fel. A közgazdasági technikumok levelező tagozatára történő felvételeknél előnyben kell részesíteni azokat a dolgozó­kat, akik közgazdasági ismerete­ket igénylő munkakört töltenek be, de ilyen képesítéssel még nem rendelkeznek. A jelentkezők a felvételekről augusztus 1-ig kapnak értesítést. A később je­lentkezők pedig a férőhelytől füg gően a jelentkezéstől számított 10 napon belül. A hallgatók tandíjat és nem rendes időszakban letett vizsga után vizsgadíjat fizetnek. Évente három beszámolót és egy évvégi vizsgát kell tenni. A levelező ok­tatásban szerzett bizonyítvány mindenben egyenértékű a ren- des-korúak iskolájában szerzett bizonyítvánnyal. Több segítséget a fiatal anyáknak! Az angliai Derby-ben, egy nő­szővs-lségi konferencia alkalmá­val Margaret Marston asszony több segítséget követelt fiatal édesanyák számára, hogy fel tud nevelni gyermekeiket. Ang­liában, — mint mondotta — hát­ranéz -mii több gyermek él le­ír diádban és a családkutató szol Ci ’at statisztikája szerint közel S0 600 család olyan nyomorban, annyira rendezetlen viszonyok ládát; kénytelen élni, hogy gyer- mcá cd: aligha nőhetnek fel nor­mális állampolgárokká. > •»Az anyai szeretetet parlamen- ti 1 örvényhozással nem tudjuk bd'osi'c.ní, — mondotta Marga- Vsí Marsion. — Amit azonban megtehetünk és erről a társada­lomnak kötelessége gondoskodni, hogy a tudatlanság és agyondol- gozottság ne áshassa alá a csalá­di élet alapjait«. Több éves földművesszövet- (j kezeti számviteli gyakorlat- ju tál és revíziós ismeretekkel v rendelkező K $ férfi munlsaerőft alkalmazunk főkönyvelői és revizori munkakörben. Jelentkezés esetén részletes önéletrajz és erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Úti- költséget csak felvétel ese- I; tén térítünk. Szövetkezetek Járási Központja Sásd A Tolna megyei Pártbizottság felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 1959—60-as tanévére. Az egyetem célja, hogy párt-, állami és tömegszervezeti funk­cionáriusok, értelmiségi dolgozók szervezett marxista—leninista oktatását egyetemi színvonalon biztosítsa. A tanulmányi idő három év. A hallgatók az első évben filo­zófiatörténetet, dialektikus és történelmi materializmust, a má­sodik évben a politikai gazdaság­tant, a harmadik évben a nem­zetközi és magyar munkásmozga­lom történetét tanulmányozzák. A tantárgyakból minden félév­ben vizsgát tesznek. Az egyetem elvégzéséről bizonyítványt kap­nak. Azoknak, akik az Esti Egyete­met eredményesen elvégzik: a) az egyetemek, főiskolák esti és levelező tagozatain folytatott tanulmányok esetén marxizmus— leninizmusból vizsgázniuk nem kell; b) tudományos fokozat elnyeré­se során a kandidátusi minimum keretében előírt ideológiai vizs­gát nem kell letenniük; c) az Esti Egyetem sikeres el­végzését a tanácsi és egyes ál­lamigazgatási szervek alkalma­zottainak bérrendezéséről szóin 27 (1957/15) Mii. M. számú utasí­tás 16. pontjának alkalmazása szempontjából felsőfokú iskolai végzettségnek kell tekinteni. A tanév szeptember 15-től jú­nius 39-ig tart. Hetenként egy­szer. keddi napon délután 4 órá­tól 8 óráig előadás vagy osztály­foglalkozás van. amelyen a rész­vétel kötelező. Tandíj egy évre 179 forint, amelyet két részletben kell befizetni. Az egyetemre való felvétel fel­tétele: egyetemi, főiskolai vé - zettség, középiskolai érettségi, vagy megfelelő politikai és szak­mai tapasztalt. Az egyetemre pártonkívüliek is kérhetik fel­vételüket. A felvételről döntés felvételi vizsga alapján történik. A jelentkezéshez szükséges űr­lapot a megyei pártbizottság i agit.-prop. osztályán lehet igé­nyelni. A jelentkezést ugyanott lehet beadni június 20-ig. — Az év első négy hónapjában 1300 vagon árut raktak ki és be a Dombóvári Fatelítő Vállalatnál. — A gyermeknapon a Tolnai Selyemgyár napközijének kis la­kóit a gyár vezetői megvendé­gelték; csokoládéval és labdákkal ajándékozták meg őket. — Egy aranyhal különös visel­kedése. A Sankei című japán új­ság beszámol egy igen különös aranyhalról, amely tíz hónap óta állandóan a hátán úszik. Az aranyhalat egy japán élelmiszer- ipari tisztviselő tavaly nyáron vásárolta egy állatkereskedésben. Egy hónappal később észrevette, hogy a hal hátára fordul és to­vább úszik. Először attól tartott, hogy valami baja történt és rö­videsen kimúlik. Az aranyhal azonban ebben a tőié teljesen szokatlan helyzetben immár tíz hónapja igen kitűnően érzi ma­gát. — Szűcs Timotheus, a Bölcs­kei Gépállomás dolgozója is részt vesz a gépállomás traktoristáinak versenyében. Tavaszi tervét 113,6 százalékra teljesítette: terve 80 normálhold volt. s helyette 91 normálholdat teljesített. — Köztudott, hogy sok vasat és aktív savat tartalmaz a szekszár­di ivóvíz. A város vízellátásának megjavítására az év végére elké­szül a vastalanító és savtalanító berendezés terve, amelyet a kö­zeli években helyeznek majd üzembe. — Egy amerikai asszony élete. Az Egyesült Államokban, a sta­tisztikák hazájában kiszámítot­ták, hegy egy asszony átlag ha­vonta kétszer vész össze férjével, FŐGLEIN Vince Szekszárd, új városi temetővel szemben fekvő tanyájából 2 kádat (1—22 hl) 1— 5 hl (hordókat, (5 hl—1 hl-ig; szőlődarálót, prést, permetezőgé­pet, puttonyt, sajtárt, hordóeme­lőt, -réz- és facsapokat, egyéb szőlészeti és háztartási cikket ad el. Eladó szerdán, szombaton és vasárnap tartózkodik tanyájában. KISEBB házat vennék Szék- szárd belterületén. Leveleket »Beköltözhető« jeligére a kiadó­ba. életéből négy évet tölt a fürdő­kádban, ‘2784 órát üldögél kávé­házban és 3027 órát nöziban. Egy asszony életében átlaj| 18 ízben fenyegeti meg férjét, hogy el­hagyja, s összesen hét esztendőt szentel arra, hogy férje helyett jobbat találjon. Általában cse­kély eredménnyel. — A Tolnai Textilgyárban 93 ezer forinttal csökkentették az önköltséget az első negyedévben. — Egy német mérnök keresi a »paradicsomot«. Edward Schäf- fer német repülőmérnök felesé­gével és egyhónapos kisfiával együtt egy kis vitorlás csónak­ban a polinéziai szigetvilágba készül. Száznegyvenhárom nap alatt akarja megtenni az utat Alongain polinéz szigetre, mert mint mondotta, olyan helyet ke­res, ahol újszülött kisfia boldo­gabban élhet majd, mint ő az öreg Európában. Polinéziában Schaffer, orchidea tenyésztéssel szándékszik foglalkozni. — Nemzetközi konferencia a Déli-sark békés felhasználására. A Reuter hírügynökség jelentése szerint ez év őszén valószínűleg nemzetközi konferenciát hívnak össze Washingtonban, melynek tárgya a Déli-sark vidék óriási lakatlan területeinek békés fel- használása lesz. A konferenciára Eisenhower elnök tizenkét orszá­got, köztük a Szovjetuniót és Angliát is meghívta. A részvevő országok mind aktív együttmű­ködést fejtettek ki a Nemzetközi Geofizikai Év során. A konferen­cia legfőbb célja annak biztosí­tása, hogy a Déli-sark vidéket ne használják fel katonai célokra. ELADÓ Balremetén 800 öl jő szőlő, 180 öl akácos, tanyával, teljes felszereléssel. Remete ká­polna mellett. Érdeklődni: Szek­szárd, Babits u. 5/b. A SZEDRESI Földművesszö­vetkezet keres megvételre hasz­nált boltberendezést. Levélben részletes értesítést kér Szedres! Földművesszövetkezet címére. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Apróhirdetések Az Alsóleperdi Állami Gaz­daság azonnali belépésre keres univerzális szerelőt 7—8 Ft órabérrel, -)- fejadag és illetményföld járandó­sággal. Üzemi konyha, mun­kásszállás, esetleg lakás biz­tosítva van. Értesítést az Al­sóleperdi Állami Gazdaság Dalmand, címére kérünk. AZONNALI belépésre szakké­pesítéssel rendelkező műszaki ve­zetőt keres a szekszárdi Építőipari ; Szövetkezet. Szekszárd, Rákóczi u. 15. szám. AZONNAL beköltözhető ná­das kétszoba, konyha, mellékhe­lyiség. Szekszárd, Parászta utca 8. Tischler asztalos. KERN bécsi mechanikás rövid kereszthúros zongora eladó. Szek- í szárd, Esze Tamás u, 5, A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István 1157 \

Next

/
Thumbnails
Contents