Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-20 / 116. szám

1959. május 20. TOLNA HEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Fiatalok kongresszusi versenye a Tolnai Selyemfonógyárban Az ősszel sorra kerülő pártkong­resszus tiszteletére indított verseny mind szélesebb mozgalommá terebé­lyesedik. Üzemünkben röpgyűléseken tárgyaltuk meg a Budapesti Pártbi­zottság felhívását, dolgozóink e gyű­léseken elhatározták, hogy csatlakoz­nak a kongresszusi versenymozga­lomhoz. A verseny sikeressége érde­kében mindenekelőtt meghatároztuk annak céljait. Felajánlásunkban igyekeztünk feltárni azokat a rejtett tartalé­kokat és lehetőségeket, amelyek felhasználásával munkánkat még eredményesebbé lehet tenni. A verseny akkor lesz eredményes, ha a fonodában a fonók minden le­hetőt elkövetnek a gazdaságosabb tér melés érdekében. A selyemgubó nem áll korlátlan mennyiségben rendel­kezésre, tehát nem mindegy, hogy egy kiloramm selyemfonalat mennvi gubóból állítanak elő. Az anyagtaka­rékosság érdekében a fonók vállal­ták az eddigi gubófelhasználás két dekával való csökkentését, ez az év folyamán 400 kilós megtakarítást eredményez. Ennek negyedrészét — száz kilót, aminek értéke 17 ezer fo­rint — a fonoda fiatal dolgozói vál­lalták. A fonodái hulladék is komoly értéket képvisel, egy részéből bou- rette fonalat készítünk, a másik ré­szét pedig takarmányként értékesít­jük. A fonodái hulladék gondos össze­gyűjtése 7200 forint megtakarí­tást eredményez, ebből 3600 fo­rintot vállaltak a fiatalok. A nyersselyem a fonodából a se­lyemszobába kerül, ahol megtisztít­ják, befűzik és sodorják. A tisztítás közben hulladék is keletkezik, amit csökkenteni lehet. A selyemtisztítók vállalták a hulladéknak 30 kilóval való csökkentését, ennek felét az üzemrész fiataljai vállalták, ezzel 15 kiló nyersselymet takarítanak meg. A cérnázó üzem fiataljai — ugyan­csak a hulladék 0,2 szá­zalékos csökkentésével 60 kilogramm selyemcérnát, értékben 35 ezer forin­tot takarítanak meg. A szövődé fia­tal dolgozói — e részleg dolgozóinak háromnegyedrésze fiatal — 11 250 fo­rint értékű cérna megtakarítását vál­lalták. A festöde clolgozói is felmérték le­hetőségeiket, és minőségi, anyagta­karékossági felajánlást tettek. A festett fonalak minőségi együtthatói­nak 0,2 százalékos javításával 32 ezer forintot, a hámtalanításra kerülő fonalak minőségének javításával a cérnázóban 0,4 százalék hulladék­csökkentést érnek el, ezzel 22 ezer forintot takarítanak meg, melyből 16, illetve 11 ezer forint megtakarítását a fiatalok vállalták. Több egyéb vállalással együtt a gyár fiataljai a kongresszusi ver­seny során 111 600 forint meg­takarítását tűzték ki célul, ezzel akarják köszönteni a pártkong­resszust. Üzemünk fiataljai tudják, hogy nem kis feladatra vállalkoztak, a munka java része még előttük áll. E versenyvállalások teljesítésére egyéni, páros- és brigádverseny fo­lyik a fiatalok közt, melyben össze­sen 182-en vesznek részt. Thész Mária KISZ-titkár Csoóri Mihály esete... Csoóri Mihály a vasúti töltés mellett ült egy fatörzsön, mozdu­latlanul. Borostás arcát a kezébe temette. Lassan sötétség terpesz­kedett a tájra, s furcsán, idegenül csengett a hangja, amint maga elé mormogta: — A fiam megalázott. — Másra nem is gondolt már napok óta, csak arra a pillanatra ott az iro­dában... Távolról éles vonatfütty hasított bele az éjszakába. A vo­nat megjelenése néhány percre rendezte összekuszálódott gondo­latait, s lelkében felidéződött még egyszer az alig egy hete történt emlék, amelyet azóta egy pillanat­ra sem tudott elfelejteni... ... Szolgálatba ment, megszokott lassú léptekkel. Teste kissé meg- gömyedt az elmúlt 60 év terhe alatt, melyből 40 évet a vasútnál töltött... Közben a vasútállomás­hoz ért, ahol a fia forgalmista volt. Derült arccal tekintett körül, és barátságosan köszöngetett a szol­gálatba indulóknak. Hogy utolér­je társait, nem ment be a fiá­hoz jelentkezni, csak éppen be­nyitott, s odaszólt neki: — Fiam, kimegyek a vonalra, körülnézek. A gyerek a telefonkagylót tar­totta a kezében, amit hirtelen moz dulattal az asztalra dobott, majd dühösen az apjára ordított. — Mi az öreg! Te még illedel­mesen jelentkezni sem tudsz?! Az öreg Csoóri Mihálynak ar­cára fagyott a mosoly, s úgy érez­te, hogy valami megszakadt a mel lében. Tántorogva lépkedett végig a vasút mellett, hogy hová megy, maga sem tudta. A feje kóválygott, az agya zúgott, mintha ezernyi hangszóró bömbölte volna a fülé­be a fia szavait: »Mi az öreg...!? Mi az öreg...!?« Menekülni szeretett volna minél messzebb, minél távolabb a fiá­tól. Ahogy a könnyek elhomályo­sították a szemét, maga előtt látta azokat a nehéz, küzdelmes éve­ket, amikor még négy gyerekre kellett dolgozni és alig néhány ga ras volt a kereset. De felnevelte őket, s az egyiket — aki most meg­alázta — ki is taníttatta. — Hányszor vontam el a szám­tól a falatot, hogy neki több jus­son? A testvérei egy pár cipőben, rongyosan jártak, a keresetük az ő taníttatására ment, s ő mint úri­ember látogatott néha-néha haza. Milyen sokat nélkülöztünk... De ez a néhány szó, ez a megaláztatást jelentő kirohanás mindennél job­ban fájt. Mennyire igaza volt a sógornak, amikor figyelmeztetett, hogy vi­gyázzak a fiamra, mert ha kita­nul, még a szüleit is megtagadja. Igaza volt, de soha nem hittem el. ... Észre sem vette, hogy beeste­ledett s a falut megkerülve ismét az állomás felé tart. ... Hirtelen az az ötlete támadt, hogy szabadságot kér. Remegő kéz zel nyitott be ismét a fiához most egy hét múlva. Nem is nézett felé­je, csak úgy az ajtóból szólt oda hozzá. i— Szeretném kivenni a szabad­ságomat — mondta, és ezzel ki is fordult. A fia ügyet sem vetett rá... Fülében a zúgás eszeveszett vo­natkerék csattogássá vált, úgy érezte, hogy rögtön megzavarodik. Tudta, hogy a szerelvény, amely közeledik feléje katonákat visz az orosz frontra. Katonákat, akiket holnapután már talán a golyók elé küldenek a biztos halálba... Mi lyen furcsa is az élet... Futva in­dult meg a közeledő vonat felé, de megbotlott a sínekben és elvágó­dott. ... Másnap kora hajnalban a munkások találták meg Csoóri Mi­hály holttestét. TAMÁS MENYHÉRT KOMMENTAR A mai fiatalok Tudjuk, hogy Tolna megye kö­zelségében van a. Balaton, az or­szág legforgalmasabb, legszebb für dővidéke. De ha megkérdezzük a felnőtteket, közülük a felszabadu­lás előtt, ifjú éveiben ki látta a Balatont, ki lubickolt a hús hul­lámaiban, nagyon kevesen jelent­keznek. Azt pedig kár is kérdezni, hogy ki üdült a Balaton partján, mert a kétkézi munkás gyermeke ilyenre még csak nem is gondolt. Ugyanakkor járjuk végig a mai iskolákat, kérdezzük meg a mai fiatalokat. Még a felszabadulás után sem jutott el minden gyer­mek a Balatonra, de a következő jelenségekkel találkozunk: Alig található iskola, ahol ne készülné­nek egy Balaton menti nyári tábo­rozásra, ha pedig nem a Balaton­ra, akkor országunk más természe­ti szépségekben gazdag tájára ké­szülnek. A legtermészetesebb do­log, hogy egy iskolában a napi ta­nulás mellett készülnek a nyári táborozásra, üdülésre is, de leg­alább egy-két napos balatoni ki­rándulásra. És ez nem most, 1959- ben van így, hanem hasonlót ta­pasztalhattunk már 1949-ben is és azóta minden évben. Ma már alig hagyja el gyermek az iskola padjait anélkül, hogy ne járt volna a Balatonon, amely az­előtt csak az urak eldorádója volt és amelynek látása, »megízlelése« csak vágyaikban élt, csakúgy, mint ahogyan az álmodozó leányok vár­ták a mesebeli herceget. Azok az iskolások, akik még nem ismerték meg a magyar ten­gert, körülbelül a következők Vadnyugati életkép — Dombévárrél Azokat a bizonyos vadnyugati élet képeket a mérsékelt temperamentu- mu magyar ember legfeljebb köny­vekből és filmekből ismeri. Innen is­meri a cowboyokat, a kocsmai jele­neteket, de különösebb vonzalmat nem mutat irántuk, amit az is bizo­nyít, hogy nálunk nem lettek álta­lánosak ezek a módszerek. Időközön­ként azonban némelyik honfitár­sunk megfeledkezik magáról, azt hi­szi, hogy a »vadregényes vadnyuga­ton« van, aminek aztán rendszerint az a következménye, hogy szembe találja magát a hatóságokkal, tekin­tettel arra, hogy nálunk a törvé­nyek is tiltják a garázdaságot. így járt Donibóvárott ifjú Kovács József Árpád utca 15. szám alatti la­kos is. Beállított az egyik dombóvári italboltba, meglehetősen ittas álla­potban. Ugyanis előzőleg találko­zott egy lakodalmas menettel s ott erősen kínálgatták. Az italboltban sört ivott, de az első korsó után már nem szolgálták ki, lévén ér' vényben az a törvény, amely szerint ittas embert nem lehet kiszolgálni. Kovács mérgében és duhaj jókedvé' ben, mintha csak egy »vadnyugati« csapszékben lenne, ostorával csap­kodni kezdett a kocsmahelyiségben (Ehhez tudni kell, hogy Kovács ko­csis, akkor is kocsival volt és így ke rült hozzá az ostor.) Az egyik jelen­lévőnek a nyakát, a másiknak a ke­zét csapta meg s amint mesélik, az ostorral csapkodott a pult felé is s ezzel »jelezvén«, hogy mit szeretne inni. Végül is »kivitték« az ital­boltból. Akkor még bizonyára nem gondolt Kovács ennek a következményeire. Már pedig komoly következményei lettek: eljárást indítottak ellene, a bíróság elé került és a járásbíróság dr Raskoványi tanácsa nemrégiben mondott ítéletet ügyében: garázda­ság bűntette miatt kéthónapi börtön büntetésre ítélte, s az ítélet jogerős. Akit egy angyal becsapott Rio de Janeiroban Jósé Francisco Perez kerek húsz éve készül halálá­nak napjára. Akkoriban ugyanis »lá­tomása« volt, s egy »angyal« közöl­te vele a pontos dátumot. A neveze­tes pillanatnak a 66. születésnapját követő hatodik nap hatodik órájá­ban kellett bekövetkeznie. Amikor közeledett a sorsdöntő óra, Perez megtette az összes elő­készületeket: rendezte ügyeit, s ma­ga köré gyűjtötte családjának min­den tagját. »Halála napján« kétezer főnyi tömeg gyűlt össze Perez háza előtt, hogy tanúja legyen a jövendö­lés beteljesedésének. Estefelé Perez megáldotta a családot, majd ünnepé­lyesen ágyába feküdt és — várt. Az utcán a tömeg egyre nőtt. Időnként türelmetlen kiáltások biztatták Jó­sé Perezt: »Siess már Jósé! Éhesek vagyunk, el akarnánk menni.-« Ami­kor elérkezett a pillanat, de embe­rünkkel mégsem történt semmi, a felháborodott tömeg kövekkel kezd­te bombázni a házat. A rendőrség­nek kellett közbelépnie. Jósé Fran­cisco Perez családjával együtt más­nap csendben odébbállt és »ismeret­len helyre« költözött, — de semmi­esetre sem a temetőbe. miatt nem jártak még ott: szüleik azt tartják, hogy ők is felnőttek a Balaton látása nélkül és hát miért teljesítsék fiúknak eme kívánsá­gát, amikor az »pénzbe kerül« (fél­reértés ne essék, nem pénzhiány­ról, hanem amolyan maradiságról van szó). Néhol a pedagógusok sem kellően foglalkoztak ezzel a problémával, tekintettel arra, hogy nekik elfoglaltság-többletet jelent az előkészítés, megszervezés. Mindezek azt mutatják, hogy a lehetőségek szerint megteremthe­tők lettek volna szinte minden is­kolás számára egy balatoni kirán­dulás, üdülés, táborozás feltételei, mint ahogyan legtöbb helyen meg is teremtették. Előtérbe kell helyezni a neve­lők lelkes tevékenységét. Színda­rabokat tanítottak be az iskolá­sokkal, különféle rendezvényeket szerveztek és a bevételt a nyári üdülésre, kirándulásra, táborozás­ra fordítják. Másutt hulladékgyűj téssel stb. biztosítottak pénzt ma­guknak. Tehát a nevelők segítése, szervezése, az iskolások szorgalma, összefogása már lehetőséget nyújt hat a vakáció olyan eltöltéséhez, ami az apáknak még nem adatott meg. Mindezek mellett egy ilyen út a szülőknek is kiadással jár: hoz­zájárulás a költségekhez, az uti- csomag elkészítése stb. A szülők túlnyomó többsége ezt minden to­vábbi nélkül megteszi, mert van pénze, van lehetősége hozzá. Ez még a többgyermekes szülőknél is így van. Ezek a körülmények pedig egye nes következményei társadalmunk nak, a népi demokráciának. Rend szerünknek többek között az is a lényege, hogy a Balaton minden­kié, nemcsak egy társadalmi réte­gé, mint a múltban volt. Célunk, hogy ma ne nőjjön fel fiatal, aki csak hírből ismeri az ország egyik legszebb vidékét. Államunk pénz­ben is igen sokat fordít többek között arra, hogy a Balatont mi­nél több iskolásgyermek látogat­hassa: a Balaton partján egymást érik az úttörőtáborok, emellett a kedvezményes utazás, ellátás segí­ti hozzá a mai fiatalságot ahhoz, hogy a helyi erőfeszítések mellett törzsvendégek lehessenek ott, ahol apáik soha nem jártak, legfeljebb ők is a felszabadulás óta. A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenyéről A Pécsi Szimfonikus Zenekar pén­tek esti hangversenye ezúttal is a szó szoros értelmében ünnepe volt Szek- szárd zenei életének. Az érdeklődés az utolsó napok vá­rakozásával ellentétben elmaradt ugyan a várttól (vidékről szinte nem jött el senki a hangversenyre), de így is ez a koncert volt a leglátoga­tottabb ebben a hangversenyévadban. A műsor első felében Bach: Ket­tősversenye, Szvit-je és Mozart: A- Dur hegedűversenye került sorra, szünet után pedig Haydn: G-Dur Szimfóniáját hallhattuk Antal György vezényletével. Az est méltatását a zenekaron kell kezdenünk. Ez a hangverseny is megmutatta, hogy a mecsekalji met­ropolis félfüggetlenített, fiatal együt­tese méltán aratott sikert az ország nagyobb vidéki városai mellett a szé­kesfővárosban is. A zenekart nagy­részt a Zeneművészeti Szakiskola és a Pécsi Zeneiskola tanárai, valamint a Zeneművészeti Szakiskola növen­dékei alkotják. Tökéletes fegyelme­zettség, nagyfokú muzikalitás, a kí­séretekben kitűnő alkalmazkodás jellemezte a közel 40 tagú, jobbára vo nosókból álló Zenekart, amely mű­sorszámról műsorszámra mind kivá­lóbbat nyújtott, azt bizonyítva, hogy a közönség ünneplését még elmélyül­tebb játékkal kívánja viszonozni. Az együttes ereje a vonósokban van. Az I. hegedű tömör hangzását még a ki­tűnő együttesből is ki kell emelnünk és bár tudjuk, hogy a vonósok ugyan­csak értenek a differenciált hangzá­sokhoz, ezúttal azonban egy-egy olyan dús, teljességében kibontott vonószenekari megszólaltatást hall­hattunk, amely sokáig emlékezetes lesz. örömmel kell megállapítanunk azt is, hogy az őszi szerepléshez vi­szonyítva a fúvósok is, mind a fa (kü­lön ki kell emelnünk a fuvolista és oboista játékát), mind pedig a réz­fúvósok szép fejlődésről tettek tanú- bizonyságot. Antal György biztosan tartotta ke­zében a zenekart és azt is bebizonyí­totta, hogy a kamarazenélés finoman választékos stílusára is fogékony. A vendégek a műsor második felében bemutatott Hadyn szimfónia pompás előadásával tették fel a koronát pén­tek esti nagyszerű teljesítményükre és a közönség szűnni nem akaró tet­szésnyilvánítását a Menüett tétel megismétlésével köszönték meg. A zenekar kitűnő teljesítménye mellett is az est fénypontja Garay György pazar játéka volt. Ezúttal ötödízben volt alkalmunk hallgatni Szekszárdon, de most is meggyőzte hallgatóságát kivételes képességeiről. Százezreket érő Stradivárija úgy zen­gett a volt megyeháza kitűnő akusz­tikájú termében, mint egy orgona, és a hallgatóság szinte lélegzetvisz- szafojtva hallgatta produkcióit, hogy azután elemi erővel törjön fel a tet­szésnyilvánítás tapsvihara. A kettősversenyben és a Mozart versenyműben tökéletes hangképzé­sével, lágyan zengő meleg tónusával kápráztatta el hallgatóságát, emellett a kettősversenyben kitűnő kamara- partnernek is bizonyult. Rendkívül hibátlan technikai felkészültsége, érett művészete, magas fokú virtuo­zitása a szűnni nem akaró lelkes ün­neplésre adott 3 ráadásban (Paga­nini XXIV. és XVII. capriccio, és Szabó Ferenc szólószonátjának 3. té­tele) csillogott teljes fényében. Szabó Ferenc műve Szekszárdon első ízben került bemutatásra és a város zenekedvelői körében a Szabó­mű meglepően kedvező fogadtatásra talált. Gráf Tildi, aki elsődleges cél­jának nem a hangversenydobogót, hanem az oktató-nevelő munkát te­kinti, minden bizonnyal büszkén te­kinthetett végig az együttesen, hi­szen a zenekar felét alkotó hegedű­sök szinte kivétel nélkül az ő szár­nyai alatt nőttek fel. Ez már egyma­gában is elég dicséret lenne, de emel­lett a Kettősversenyben kitűnő kon- certáló társa volt Garaynak és ha hegedűhangban nem is, de muzikali­tásban felvette a versenyt nagynevű művésztársával. Mint az együttes hangversenymestere pedig energikus játékával biztosította a vonóskar egységét, amely szerintünk a zene­kar legértékesebb része. Méltán szolgált rá az ünneplésre a Zeneművészeti Szakiskola fiatal, 22 esztendős tanára: Barth István is, aki a Bach szvit fuvolaszólóját meg­lepő könnyedséggel, muzikalitással és elmélyültséggel szólaltatta meg. A hangversenyt, amelyen Bodonyi Fe­renc mondott összekötőszöveget, most sem lehetett fél 9 előtt elkezdeni, ezúttal azonban már nem a közönség, hanem a művészek hibájából. Pedig a pontos kezdés a közönség nevelése szempontjából ezúttal már rendkívül fontos lett volna.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents