Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-05 / 103. szám
1859. május 5. iOI.NA MEGYEI N£PUJ8ÁG 3 Szekszárdi természetát alakít ás A szekszárdi szőlővidékről van szé és ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell mondani egyet mást az előzményekről. Az országban egyedülálló példa a szekszárdi: itt a kistermelők fej lesztették ki és tették nevezetessé a szőlővidéket. A többi szőlővidé- koken régebben, a felszabadulás előtt is jórészt nagyüzemi szőlő- giazdálkodás folyt: a nagybirtokok uralták a szőlőhegyeket. így aztán természetesen tágabb lehetőségek voltak a szőlőtermesztés korszerűsítésére. A kistermelőkből álló szekszárdi szőlővidék mégis versenyképes volt, világhírnevet szerzett, amiért mindenkor dicséret illeti a szőlőművelóket. Híhehetetlen szorgalommal, lankadatlan fáradtággal művelték a szőlőt, mivel nagy haszna mellett saját maguk is szívesen kortyolgat ték a kadarkát. A hozzáértésre való törekvésben sem volt hiány, no, meg természetesen az itteni hegyvidék különösképpen alkalmas szőlőtermesztésre. Csakhogy ez a fejlődés nem volt töretlen. Végül is éppen az a gazdálkodási forma kezdte zsákutcába juttatni a szőlőtermesztést, ami korábban fejlesztette. A több száz kisgazdaságban több száz minőségű bort állítottak elő s emiatt is rosszak voltak az értékesítési lehetőségek, ami végül is csökkentette a termelési kedvet. Bekövetkezett a nagyarány á fajtakeveredés, jelentkeztek a felújítási gondok, jött a háborús időszak, ami következtében aztán kezdtek megjelenni a kiöregedett, műveletlenül hagyott szőlők. A távolabb eső részeket már nem volt kifizetődő megművelni a kisgazdáknak, s nem növekedett, de csökkent a jóminőségű szőlőterület. A felszabadulás után, ha voltak is komoly zökkenők, de különösképpen az utóbbi években jelentős fejlődési szakasz tapasztalható. Az állam nagy támogatást nyújt a szőlősgazdáknak, a problémák azonban mégsem oldódtak meg teljesen. A kisgazdaságok által ez nem is lehetséges. Örömmel tapasztaljuk azonban, hogy a szekszárdi szőlővidéken megkezdődött a természetátalakí- tás és ez hihetetlenül nagy reményekkel kecsegtet. Nézzük meg például a Kálváriahegy délnyugati oldalát. Pár évvel ezelőtt ahol csak hasznavehetetlen cserjék voltak, ma mái szőlősorok zöldellnek, vagy mostanában ültették be gyökereztetek, vesszővel. Olyan meredek hegyoldalban zöldell már az állami gazdaság szőlője, amelynek megművelésére a kistermelők nem is mertek gondolni. De mindez eltörpül a sötétvölgyi kép mellett. Ez a várostól jóné- hány kilométerre van a 6-os műút mentén. Az egyik helyen elbozó- tosodott, a másik helyen kopárrá vált a táj, a nagy távolság és a meredek lejtők miatt szinte telSikkasztás, csalás, hűtlen kezelés A szekszárdi járásbíróság ítéletet hirdetett Máté András, a Fácánkerti Növényvédő Állomás volt igazgatója és társai ügyében. A bíróság társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és részben bűnszövetkezetben elkövetett sikkasztás, valamint csalás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt ítélte el őket. A következő büntetéseket szabta ki: Máté András budapesti lakos 2 évi és 6 hónapi börtönbüntetés, 3 évi jogvesztés, Szabó József tolnai lakos 2 évi börtönbüntetés és 2 évi jogvesztés, Uhrin Péter budaörsi lakos 1 évi és 2 hónapi börtönbüntetés és 1 évi jogvesztés, Keserű János faddi lakos 6 hónapi börtönbüntetés és 1000 forint pénzbüntetés, Csákovics László mözsi lakos 4 hónapi börtön és 300 forint pénz- büntetés, Hága László tolnai lakos 3 hónapi börtön és 300 forint pénz- büntetés, Greifenstein József kölesdi lakos 3 hónapi börtön és 500 forint pénzbüntetés, Antus János komlói lakos 600 forint pénzbüntetés, Imre Antal tolnai és Puskás István faddi lakosok 3—3 hónapi börtönbüntetés. A börtönbüntetés végrehajtását Keserű János, Csákovics László, Hága László, Greifenstein József és Puskás István vádlottakkal szemben 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Drappan István györkönyi és Szabó József faddi lakosokat a bíróság az ellenük emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. Máté András a növényvédő állomás igazgatója volt és a többi vádlott közül is többen különféle vezetőbeosztást töltöttek be. Amint a tárgyalás során bebizonyosodott, Máté András több ezer forintos összeget vett fel a gépállomás pénztárából azzal, hogy azon különböző értékeket vásárol. A pénzből azonban nagyobb összegeket saját céljaira fordított, így például 3000 forintot anyósa temetésére, összesen 17100 forintot vett fel anyagvásárlási előlegként, de anyagot nem vásárolt, és amit csak jelentős késéssel fizetett vissza. Disznótoros vacsorát rendeztek, amelynél jelentős hiány keletkezett. A hiányt is anyagvásárlási előlegből fedezték, részben pedig egy dolgozónak jutalmat „adtak” papíron, de a pénzt visszatartották. Az igazgató nagyon sok esetben jogtalanul, magáncélokra használta a növényvédő állomás gépkocsiját. Ezáltal több mint 16 ezer forinttal károsította meg a népgazdaságot. Máté András igazgató engedélyezte, hogy a nyilvántartásban nem szereplő két darab motorblokkot kiselejtezzenek és azt Uhrin Péternek adják el azon az áron, amennyiért azt a MÉH megvásárolta volna. Uhrin a két motorblokkért 6,85 forintot fizetett a növényvédő állomásnak és miután az egyiket bizonyos anyagi „ráfordítás” után értékesítette, azon 3000 forintot „nyert”. A többi vádlott bűncselekménye részben a felsoroltakkal volt kapcsolatos, részben pedig egyéb bűncselekményeket követtek el. jesen kihasználatlanul áll a Sötétvölgynek ez a szóbanforgó több száz holdas területe. Eddig kietlen, — írjuk le nyugodtan — elszomorító látvány volt a Sötétvölgynek ez a része, most pedig kilométern.vIre megműveli talaj, az ember szakszerű tevékenységének a nyoma látható. Ahol a gép nem tudott mozogni, ott kézzel forgatták meg a talajt. Néhol 6—8 méter mély vízmosást kellett, illetve kell eltüntetni »■földgyalúval« s ez több ezer köbméter föld megmozgatását teszi szükségessé. Kocsival, teherautóval járható utat képeztek ki a hegyoldalban. Megváltoztatták a tájat. A Kajmádi Állami Gazdaság korszerű, nagyüzemi szőlő- gazdaság létesítésére tette alkalmassá. A másik lejtőn teraszokat képeztek ki. Ide gyümölcsöst telepítenek majd. A vontatók pedig tízezerszámra hordják a karókat, a munkások mérnöki pontossággal jelölik ki a sorokat: nem kis dolog a különböző lejtésű hegyoldalt úgy megvonalazni, hogy kilométernyire, keresztbe-hosszába egybevágóak legyenek a sorok. Nekik sikerült. Már hordják a betonoszlopokat a 60 holdas anyatelephez. Ugyanis már a kezdet kezdetén nemcsak ar ra gondoltak, hogy gyökereztetett szőlővesszőt ültessenek, hanem ar ra is, hogy legyen alap a további, még nagyobb arányú szőlőtelepítéshez. Mert amint a környéket nézzük, hely van hozzá bőven. A következő években már a hasonló körülmények között lévő Gulyásvölgyben is megkezdik a természetátalakítást: a haszontalan hegyoldalon virágzó szőlészetet létesítenek. Amint Székely János, a baktai szőlészet vezetője mondja, ha itt végeztek a telepítéssel, ott is hozzálátnak a munkához s ott is megváltoztatják a tájat néhány hónap alatt, s néhány év múlva az is hasznot hoz majd az országnak. A korszerű nagyüzemet természetesen nem fenyegeti az a veszély, mint a kisüzemeket. A szőlőtermesztésnek, a szekszárd' szőlővidék rohamos fejlődésének szép távlatait mutatják ezek a kezdeti lépések: a gépeket tudják alkalmazni, a szakemberek kifejthetik szaktudásukat. Természetátalakítás ez a javából. Ha nem is olyan nagyszabású, mint például a szibériai szűzföldek; meghódítása, de Szekszárdon nagyon jelentős: ezen és a hasonló távlati tervek megvalósításán múlik, hogy a szekszárdi bor hírneve töretlenül ível-e felfelé. B. F. HÍREK A bürokrácia csodája Ugye, milyen sokszor is szidjuk a bürokráciát? És nem is ok nélkül, mert hány és hány embernek okozott már bosszúságot, hány embernek kellett kilincselni hivatalról- hivatalra ügyes-bajos dolgában — éppen a bürokratikus huzavona miatt. Szidtuk a bürokráciát. De voltak, akik a bürokratikus hibákat rendszerünkből eredő hibáknak igyekeztek feltüntetni. Ezért hozunk fel egy példát okulásukra; a bürokrácia otthon van a kapitalista országokban is. Sőt. A nyugati lapok adták hírül a bürokrácia csodáját, amely legutóbb Svédországban történt meg. A parlament a gépkocsivezetői engedélyek kiadását március 1-től kezdve az eddigi 15 koronáról 25 koronára emelte. A határozat azonban tévedésből elfeküdt azon az osztályon, amelynek az illetékes szervekhez való továbbításáról kellett volna gondoskodnia. Ennek folytán szerte az országban még ötezer gépkocsivezetői engedélyt adtak ki a régi áron, s ezzel az államnak ötvenezer korona veszteséget okoztak. Ezek szerint ott sem kell a szomszédba menni egy kis bürokráciáért. — MEGYEI VÁLASZTMÁNYI ÜLÉST TART a KIOSZ május 7-én Szekszárdon a városi művelődési házban. Az ülésen a kisiparosakat érintő problémákról tárgyalnak. — ÖSSZEFOGTAK A VÄRONGI KISZ FIATALOK és elhatározták, hogy május elsejére rendbehozzák az elhanyagolt állapotban levő, úgynevezett népkertet. Elhatározásukat meg is valósították. A munkákból legjobban Szabó József, Bencze Ferenc, Kovács Ferenc, Sipos Anna, Törő Ilona és Magyar Margit vette ki a részét. — HARMINC FIATALT részesítenek társadalmi ösztöndíjban az állami gazdaságok. A fiatalokkal szerződést kötöttek, hogy tanulmáj nyaik elvégzése után öt évig abban j a gazdaságban dolgoznak, amelyik az ösztöndíjat folyósítja részükre. — TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS keretében a Kajmádi Állami Gazdaságba látogattak el a Lengyeli | Mezőgazdasági Szakiskola tanulói. A | kirándulás során megismerkedtek a legkorszerűbb mezőgazdasági gépekkel, traktorokkal, vető-, trágyaszó- I ró-, permetező-, növényápoló- és egyéb gépekkel. | — CSAK A BOLONDNAK VOLT | ESZE. A franciaországi Auban el- | megyógyintézetében egy szélhámos j kereskedelmi ügynök az ápolószemélyzet öt tagjától összesen 78 800 frankot csalt ki. A csalást az elmegyógyintézet egyik ápoltja derítette fel, akit a szélhámosnak nem sikerült rászednie. — A NEVELŐTESTÜLET TAGJAI, a szülői munkaközösség, a párt, a tanács vezetői együttesen vitatták meg Mázán, hogy az iskola részére hogyan használják fel a különböző rendezvények bevételéből összegyűlt összeget. Végül úgy döntöttek, hogy mindegyik osztály kap bizonyos összeget a különböző hiányok pótlására és külön az úttörőcsapat is kapott 400 forintot. Megtárgyalták egyúttal a gyermeknap, az anyák napja és a pedagógusnap előkészületeit is. — A TÖLTŰTOLLVERSENY EREDMÉNYE. A Papír és Iroda- szerórtékesítő Vállalat az elmúlt hónapban töltőtollversenyt hirdetett kispajtások részére. A versenyt azok nyerték, akik a legjobb válaszokat adták arra a kérdésre; miért előnyös, célszerű és miért kedvelik a töltőtollat. A sok száz pályázó közül Tolnában a következők nyertek egy- egy töltőtollat: Kápolnás Gábor, Kiszl Margit (Paks), Kenéz Ágnes, Kun Ágnes, Bajusz Anna (Bonyhád), Schvell Mária, Métes Edit, Kiss Éva, Imre Éva (Tolna). fl KISZ Megye! Bizottságának elismerése az Irodalmi Szinpad tagjainak Válaszolunk olvasóinknak Piánk Antal, Tolna: Levelével felkerestük a járási tanács iparműszaki csoportját, ahol aát a választ kaptuk, hogy a jégverem lebontását a helybeli, tehát a tolnaiközségi tanácsnál kell bejelenteni. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a jégverem lebontható, úgy a bontási engedély alapján már kérése semmiféle akadályba nem ütközik. * Községi tanács, Mórágy: Az Április 4. tsz tagsága helyesen járt el, amikor az alapszabály értelmében nem járultak hozzá Weisz József tsz tag kilépéséhez. A Bátaszéki Épületkarbantartó KTSZ tehát jogtalanul foglalkoztatja Weisz Józsefet, annak ellenére, hogy munkakönyvvel rendelkezik. Ugyanis a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1959. évi 7. számú törvényerejű rendeletének 17. §-a kimondja »A termelő- szövetkezetből a belépést követő három évig nem lehet kilépni. A kilépési szándékot legalább hat hónappal a gazdasági év vége előtt a vezetőségnek be kell jelenteni, a bejelentés elfogadása felől a közgyűlés határoz.« Kedves ünnepségre került sor május 3-án délután a szekszárdi városi tanács nagytermében. A megyei KISZ bizottság adott fogadást a Ga- ray János Gimnázium KlSZ-szerve- zete Irodalmi Színpadának tiszteletére, az eddigi sikeres munka, elsősorban a Tanácsköztársaság évfordulóján bemutatott színvonalas, nagy erejű műsor értékének elismerő seképpen. A fogadáson megjelent Prantner József elvtárs, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának titkára, Siklósi Imre elvtárs, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának titkára, Perecsi Ferenc elvtárs, a városi párt- bizottság tagja, az Irodalmi Színpad vezetői és tagjai. Siklósi Imre elvtárs köszöntötte a megjelenteket. Elismerését fejezte ki az eddigi munkásságért s további eredmények elérésére lelkesítette a fiatalokat, nemcsak a kulturális mun kában, hanem a tanulásban és az iskola elvégzése után az életben is. Prantner József elvtárs adta át Halászati tanfolyamot rendeztek a termelőszövetkezetek halfelelősei részére Nagy sikerrel fejeződött be Pellér- den a Tolna megyei és a halastóvaj rendelkező termelőszövetkezetek hal- felelősei részére rendezett gyakorlati halászati tanfolyam. A tanfolyamot a megyei tanács mezőgazdasági osztálya rendezte a Tolna megyei Halgazdaság szakembereinek közreműködésével. A halgazdaság már évek óta segíti ezeket a tanfolyamokat és nagy része van a halászok szakmai fejlődésében. A halgazdaság igazgatóját, Pillái- Lászlót és főagronómu- sát, Podráczky Józsefet munkájuk elismeréseként oklevéllel jutalmazta a megyei tanács elnöke, dr. Tuska Pál. Az okleveleket Drabik János halászati felügyelő — a tanfolyam vezetője — adta ét a tanfolyamzárás alkalmából. A tanfolyamvizsga befejezése — a hallgatók legnagyobb megelégedésére — szakmai „menű”-vel, halvacsorával zárult. Szakszervezeti választások a 25. sz. Autóközlekedési Vállalatnál A 25. sz. Autóközlekedési Vállalatnál e napokban tartották meg a szakszervezeti vezetőségválasztó gyű lést, amelyen 618 dolgozó 51 képviselője választotta meg a vállalat új szakszervezeti bizottságát. Cserák Sándor SZB elnök beszámolója önkritikusan négy évre visz- szamenően, részletesen ismertette a szakszervezeti munka eredményeit és feltárta a fennálló hiányosságokat. A beszámoló rámutatott arra, hogy az 1956-os ellenforradalmi események után jelentősen javult a szakszervezeti munka színvonala, és megnövekedett a dolgozók bizalma is a szakszervezeti bizottság iránt. A beszámolót vita követte. A küldöttek felvetették a közösség érdekeit érintő problémákat és felszólalásaikkal hatékony segítséget nyújtottak a gazdasági vezetésnek és a szakszervezeti bizottságnak a vezetés módszereiben lévő hiányosságok kiküszöbölésére. Ezt követően a jelölő bizottság ismertette javaslatát az SZB tagjaira. Ezen a választáson teljes mértékben érvényesült a szakszervezeti de mokrácia, a dolgozók szabad elhatározása, és valóban olyan szakszervezeti bizottságot választottak, amely teljes mértékben bírja a vállalat dolgozóinak bizalmát és amely képes hivatásának betöltésére. A választás után Schilling József igazgató, választási elnök értékelte az SZB eddigi munkáját. A gyűlésen határozatot hoztak, amely megszabja az új szakszervezeti bizottság soron következő ’eg- fontosabb feladatait. Horvay Árpádnak az iskola igazgatójának a megyei pártbizottság és a megyei KISZ bizottság emléklapját az Irodalmi Színpad számára. Mi közben átnyújtotta * az emléklapot sok sikert és további jó eredményeket kívánt a tanulásban és a művészeti munkában az irodalmi színpad tagjainak. Az Irodalmi Színpad tagjai nevében Szakály Ilona mondott köszönetét az elismerésért és Ígéretet tett diáktársai nevében, hogy ezután is méltóak lesznek a bizalomra. Ezután osztotta ki Siklósi Imre elvtárs a 128 emléklapot, az Irodalmi Színpad valamennyi olyan tagjának, aki a Tanácsköztársaság évfordulójának tiszteletére március 21-én rendezett szekszárdi ünnepségen közreműködött. Ezután hosszasan beszélgettek tér veikről, vidáman szórakoztak a fiatalok, tanáraik, valamint a párt- és az ifjúsági vezetők.