Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI VASÁRNAP 1959. május 24. IV. évfolyam, 120. szám. Ára : 60 fillér Megyesserte késsülnek a traktoros napra miami bitéiből és saját erejükből mintegy 40 millió forint értékű istállókat létesítenek az idén a termelőszövetkezetek A falu mezőgazdaságának szo­cialista átalakítása szükségszerű­en vonja maga után, hogy nagy­üzemi gazdálkodásra alkalmas épületeket létesítsenek a lehető legrövidebb időn belül. Ezt segíti az állam is. Ebben az évben mintegy 33 millió forintot bocsát a régi és új termelőszövetkezetek rendelkezésére építkezések céljára. De ez önmaga nem oldaná meg a közös állattenyésztés fejlesztésé­nek gondjait. Ezért a termelőszö­vetkezetek saját erejükből is megtesznek mindent, amit meg­tehetnek. A Megyei Tanács fel­mérése alapján mintegy négy és félmillió forintot tesz ki az, ami­vel a termelőszövetkezetek hoz­zájárulnak a vállalatok által épí­tett istállók létesítéséhez. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy a Mindenütt készülnek a közsé­gek társadalmi életének vezetői és a népművelési munkások az ünnepi könyvhétre. Tolnán meg­alakult a könyvhét-bizottság', amely irányítja az előkészülete­ket és majd szervezi a rendezvé­nyeket. A megnyitóra május 31-én kerül sor ünnepélyes ke­retek között. Június 3-án, szer­dán olvasó-megbeszélést rendez a Több, mint egymillió forintos költséggel új, öttantermes iskola építését kezdték meg Kocsolán. Az iskolát a Komlói Magasépítő Vállalat építi és a tervek szerint december 31-ig kellene elkészül­ni az építkezéssel, de előrelátha­tólag korábban átadják rendel­tetésének az épületet. Az új is­kolához szükséges berendezés ktsz-ek és állami vállalatok épí­tőmunkásai mellett szövetkezeti kőművesek is dolgoznak, a szál­lításhoz fogatot, az építkezések­hez pedig segédmunkásokat ad­nak. Jó példa erre az uzdi Tán­csics Tsz esete, amely alig 100 000 forintos állami hitel­lel 50 férőhelyes növendék- marha-istállót, sertésfiaztatót és .silógödröket építtet. De ugyanezt lehet elmondani a nagyszokolyi Béke Tsz-ről, a sza- kadáti Aranykalász Tsz-ről és még sok más közös gazdaságról. Több olyan termelőszövetkezeti község van a faluban, ahol a ta­gok által összehordott jószágok­nak úgy kellett az istálló, hogy »adj, uramisten, de mindjárt«. Erre az történt, hogy eddig hasz­nálatlan épületeket, pajtákat, is­tállókat és fészereket alakítottak át nagyüzemi istállókká. községi könyvtár, június 6-án a községi művelődési otthon és az általános gimnázium irodalmi szakköre megrendezi »A költé­szet napjá«-f. Az üzemekben és a községi’ mű velődési otthonban egész héten árusítanak könyveket.. Az isko­lákban az irodalmi órákon mél­tatják a könyvhét jelentőségét. már a községben van, az épü­let elkészültével azonnal meg­kezdhetik ott a tanítást. Jelenleg két műszakban, délelőtt és dél­után foglalkoznak a diákokkal. A jövő évtől kezdve azonban az új iskola elkészültével rendeződik ez a probléma, csak délelőtt lesz tanítás A tamási Uj Élet Tsz ily mó­don 25 férőhelyes lóistállót, 40 férőhelyes növendákmar- ha-istállót és 409 férőhelyes juh-hodályt épített. De ugyanezt teszik a bonyhádi járás, a paksi, járás és a gyönki járás több termelőszövetkezeté­ben is. Elbontanak épületeket, amelyek eddig kihasználatlanul álltak, és szövetkezeti tagok, rendszerint kívülálló iparos be­vonása nélkül, építenek istálló­kat. Az ily módon létesített is­tállók értéke — amelyeket ebben az évben építettek már fel a ter­melőszövetkezetek — több mint 3 millió forintot tesz ki. így ösz- szesen a megye termelőszövetke­zetei ebben az évben állami hi­telből és saját erejükből mint­egy 40 millió forintot kitevő is­tállókat létesítettek, illetve léte­sítenek. Zászlóval jutalmazzák a legjobb termelőszövet­kezeti munkacsapatokat A KISZ Központi Bizottsága által kezdeményezett országos versenybe a szekszárdi járás termelőszövetkezeteiben dolgozó ifjúsági munkacsapatok közül már eddig is számosán benevez­tek. A járási pártbizottság — látva a fiatalok lelkes készülődé­sét — a legutóbbi ülésén úgy ha­tározott, hogy az ifjúsági munka­csapatok versenyében legjobb eredményt elérő három termelő- s- ivekezeti KISZ-szervezetnek zászlót adományoz. A zászlók odaítélésénél a párt- bizottság a következőket veszi fi­gyelembe: milyen az ifjúsági munkacsapatok termelési ered­ménye; milyen politikai tevé­kenységet fejt ki a KlSZ-szerve- zet, és a kultúra, valamint a sport területén milyen eredményeket tud felmutatni a termelőszövet­kezeti KISZ-szervezet. Az idén, csakúgy mint az el­múlt években, június második va sárnapján országszerte a traktoro sokat ünnepük. Traktorosnap lesz június 14-én. A mezőgazda­sági termelés élharcosainak ün­nepére már most "készülnek szer­te a megyében. A megye vala­mennyi gépállomásán együtt ün­nepelnek a termelőszövetkezeti tagok, a gépállomási traktorosok / — Ha az eső nem esik, ma is Mint ismeretes, az elmúlt na­pokban megyeszerte kiadós esők voltak, amelynek hatására nem­csak a kultúrnövények, de a gyo­mok is rohamosan nőnek. A ku­korica, a burgonya és a répa ka­pálása mindenütt sürgős most. Amikor az idő erre alkalmas, ka­pálnak is valamennyi tsz-ben. A fogatok és kézierők mellett mint­egy nyolcvan univerzális trak­torral kapáltak az elmúlt napok­ban a megye gépállomásai is. A beérkezett jelentések sze­rint 3600 holdon végezték el a kukorica első növényápolá­sát. E tekintetben legjobban dolgoz­Szateííéri színpadot avat az Építők művelődési otthona Toinán Az Építők Művelődési Otthona Tolnán május 25-én, hétfőn este nyitja meg új szabadtéri színpa­dát. A megnyitón a Budapesti Táncrevű együttes szerepel. A műsor közben divatbemutatóra is sor kerül a földművesszövetke­zet rendezésében. kai. A termelőszövetkézetek bir­kát, vagy bori út adnak erre a napra, amiből minden gépállo­máson megvendégeük a traktoro sokat. A traktorosnap alkalmá­val színvonalas kultúrműsor is lesz valamennyi gépállomáson és állami gazdaságban Ezek előké­születei is minden olyan faluban folynak, ahol van traktorokkal dolgozó szocialista nagyüzem. dolgoznak a traktorosok —• tak eddig a varsádi traktorosok, akik 1320 holdon végezték el a kukorica gyomtalanítását. A kapálási versenyben má­sodik a Szedres! Gépállomás, amely közel 1000 hold kapá­lást végzett eddig. A növényápolás sürgősségére való tekintettel, ha az eső nem esik, ma is valamenyi univerzális traktorral kapálnak a gépállomá­son. De így lesz ez most már a növényápolási idény végéig; A Gépállomások Megyei Igaz­gatósága ugyanis holnaptól kezdve elrendelte, hogy va­sárnap is kötelesek kapálni a gépállomások. Áz SZMT elnökségének ülése A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának Elnöksége csütörtökön, május 28-án ülést tart. Az ülésen Lőrinc János, a Tolna megyei egyeztető bizottság elnöke tart beszámolót a TEB munkájáról, majd Hauszknecht János, a helyi ipari szakszervezet elnöke tájé­koztatja az elnökséget a helyi ipari üzemekben folyó újító moz­galom eredményeiről. Könyvhéti előkészületek Tolnán Új iskola épül Kocsolán A megye gépállomásai 3600 hold kukoricát kapáltait meg eddig Megalakult a Megyei Hőtanács \ jogi bizottsága | A megyei nőtanács helyiségé-^ ben szombat délelőtt tartotta ala kuló ülését a megyei nőtenács jo-í gi bizottsága. A bizottság elnöké-í vé Binszki Istvánt, a íiatalko- ( rúak ügyészét választották meg.f A bizottság tagjai Ritter Péter,J Bodonyi István, Szabó Endre, j Kovács Ilona ügyészek és Stein-{ bach Jánosné ügyvéd. f Határozatot hozott a bizottsági arra is, hogy minden szerdán regf gél 8 órától fogadást tart, vagyis f jogi tanácsadást ad a nőtanács» helyiségében, Béla-tér 6. szám' alatt. < Megyei borverseny í Szekszárdon J * Szekszárd városban az idén is megrendezik a hagyományos me- gyei borversenyt. Részt vesznek a J vetélkedésen a megye többi, je- J lentősebb bortermő területeinek j borai is, így többek között a pák- f si, tamási, simontornyai, duna- J földvári borok. A megyei bor- f versenyre május 28—29-én ke iii f sor Szekszárdon a Városi Tanács J nagytermében . Két pillanatfelvétel a Budapesti Ipari Vásárról Esztergályos, műszerész, vagy gépészmérnök lesz ebből a kislány­ból, ha felnő? — Bizonyára. Mert miután perceken keresztül né­zegette a Budapesti Szerszámgépgyár által bemutatott revolver- esztergát, körülnézett, hogy nem figyel-e oda valaki, gyorsan for­dított egyet az egyik fogantyún. Csak a fényképezőgép lencséjé­nek »éberségéi« nem vette észre. Ez asöíéíruhás fiatalember orvostanhallgató. Azért nézegeti olyan érdeklődéssel a Fogorvosi Műszer gyár »Dentafix super« fogorvosi egységkészülékét, amelynek pro o típusát állították ki a- vásáron. Nem hiába kapta a készülék »Az év legszebb terméke« második díját, láttára még a laikusnak is gusztusa támad beleülni egy negyed órára. )

Next

/
Thumbnails
Contents