Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-22 / 93. szám
1959. április 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S ► r ; A motorkapcsolóval kezdődött... Az irodába is behallatszik a téglaprés zúgása. A halk zúgás egyenletesen remegteti az ajtó üvegét. A morajlás hirtelen megszűnik, beszélgető társam, a Teveli Téglagyár igazgatója felkapja a fejét, figyel, azután feláll: — Azt hiszem, valami baj van — mondja —, menjünk ki, nézzük meg a gépet, A kemence mellett haladunk el. Megtudom, hogy a géppel még csak tegnap kezdték el a téglagyártást és az első napokban előreláthatólag több baj lesz vele, s ekkor még a tervet sem tudják teljesíteni. Amikor a téglagyártógép épületéhez érünk, a munkások már kint ülnek az épület napsütötte oldalán, bent a gép tetején félrebillent sültös sapkás fiatalember a villanykapcsolón matat nagy igyekezettel. — Mi a baj, Miska? — kiabál fel a munkáshoz a gyárvezető. Miska — Domokos Mihály segédgépész — csak a második szólításra néz le, azután megadja a választ: — Hát majd mindjárt megmondom. Mert eddig csak azt tudom, hogy a szalag leáll, a motor nem viszi, a biztosíték jó, biztosan a kapcsolóban van a hiba. Az olajkapcsoló tetejét leveszi, aztán az alját is óvatosan a billegő deszkaállványra helyezi és vizsgál- gatja a makrancos kapcsolót. Erős bicskájával hasít egy darabka lécet a deszkából, azzal nyúl a rézlemezek közé. — Meg van már a baj, itt van a — mutat a fadarabbal az érintkező rézlemezek közé. — összeégtek ezek, úgy látom, ezt meg kell smirglizni. S fogja a csavarhúzót, leszedi mind a hat rézlapot, lejön a gépről. A satupad mellett fényesre csiszolja a kap- csolójapokat. — Na már mindjárt mehetünk — mondja, s hívja magával a gyárvezetőt is, nézze meg ott fent ő is, mi volt a hiba. Ketten hajolnak a kapcsolóra, rácsavarozzák a rézlapokat a karokra, azután a tetőt és a kapcsoló alját. A biztosítékot már az egyik munkás csavarja be. — Na, próbáld meg — szól Domokos Asztalos Mihályhoz. Asztalos nagy igyekezettel keresi az aprócska kis gombot, az ujját óvatosan ráteszi, azután megnyomja. A ÚJ KÖNYV Szatmári Sándor: HISTÓRIÁS ÉNEK — 1919. (Zrínyi) Szatmári Sándor, veterán kommunista harcos és költő elsők között nyúlt a tollhoz, hogy személyes élményei és harcostársai elbeszélése alapján megénekelje a Magyar Tanácsköztársaság feledhetetlen napjait. A népi hangvételű elbeszélő költemény közvetlensége, izzó lelkessége és jövőbe tekintő optimizmusa magával ragadja az olvasót. szalag a tetőn ugrik egyet, nagy halom föld zúdul a gép torkába. — Na jó, már mehetünk is, mondja Domokos. Olajos-piszkos kezét elégedetten dörgöli egy rongydarabba. Amikor elindul, hogy a prést meghajtó motort is beindítsa, leáll a szalag... Valami nagyon cifrát mondott. Az imbolygó vaslétrát ezután újból a falhoz, a biztosítékokhoz támasztja, azokat kicsavarja, azután elölről kezdi a kapcsoló szétszedését. Most már módszeresen. A fadarabka végét hosszú ékformára vágja, s úgy méregeti a lemezek közötti hézagot. Igazsága volt, mert diadalittasan mulatja a gyárvezetőnek, hogy ott a hiba a rézlemezek között, azok egyike nem ér össze, s azért esik le, ha nagyobb terhelést kap a motor. Domokos Mihály megnézi az órát, azután odaszól a gyárvezetőnek: — Lugosi elvtárs, nem lehetne elhalasztani a javítást ebédidőre, most háromnegyed tizenkettő. — Na és addig mi lesz? — Bízza azt csak rám. — Jól van, csak baj ne legyen. Domokos visszaszereli a motorkapcsolóra a tetőt és az olajat tartalmazó alsórészt, azután odahívja mellé Asztalos Mihályt és kioktatja. — Ülj ide le, egyik kezeddel a vízcsapot tudod kezelni (az anyagot vizező csapról van szó. — A szerk.). Az ujjadat meg ráteszed a gombra, s fogod és nyomod, ha baj lenne, akkor a biztosítékot vágja ki először a motor, ne félj, nem lesz semmi bajod. Asztalos nekinyomta az ujját a kapcsoló gombjának, a szalag elindul. Domokos meg a prést meghajtó motort indítja el. Felzúg a hatalmas alkotmány, s a gép szájából földsár- massza kanyarog elő, amit a vágóasztal téglákká darabol... — Láthatja, ennyi baj van az első napokban, de majd később jöjjön el hozzánk, akkor nézze meg a gépünket, akkor még negyvenezer téglát is gyártunk egy műszak alatt... — mondja búcsúzóul Domokos Mihály. « Most ismét itt ülünk az irodában, a másfél hónapja történt kapcsoló esetről beszélgetünk. Azután a gyár vezetője és könyvelője elém teszi a napi jelentéseket, nézzem meg, igazuk volt-e akkor a munkásoknak. A negyedéves tervet teljesítették, az április havi terv is megvalósul, mert már néhány napi munka van csak vissza a terv megvalósításáig, és biztos lesz annyi jó idő, amíg az alig több mint százezer téglát elkészítik. Domokos Mihály nyit be az irodába, megismer, és amikor a kapcsoló és a gép üzemképességéről kérdezem, nevetve mondja: <— Ja kérem, mi álljuk szavunkat. Kongresszusi versenyben vagyunk és bízunk abban, hogy eredményünkkel majd elsők leszünk a gyárak versenyében. Pálkovács Jenő Megyénk legifjabb öregotthona A tamási járásban, Majsa-pusztán járási szociális otthon létesült a hajdani Eszterházy-kastélyban. A szép környezetben épült kastély külső és belső renoválása, átlakítása most van folyamatban, de a rendbehozott lakószobákat már benépesítették: eddig 36 munkából kiöregedett, idős nő és férfi talált otthonra a Majsa- pusztai kastélyban. — Nagyon jól érezzük magunkat itt Majsán — mondja Nemcsák néni, aki férjével együtt éli itt öreg napjait. Az idős házaspár évtizedekkel ezelőtt a megyéből Budapestre költözött. Nemcsák bácsi, aki az egyik budapesti nagyüzem portása volt, 725 forint nyugdíjat élvez, amelyből 150 forintot minden hónapban megkapnak zsebpénz gyanánt. A 150 forint természetesen minden hónapban szaporodik, mert Nemcsák bácsi nagy kézügyességgel és szépérzékkel színes virágos levelezőlapokat készít, amelyeket szívesen megvásárolnak. Az idős házaspárnak külön kis szobája van, amelyet az otthon igazgatója, Szatmári Tibor elvtárs hozzájárulásával saját bútoraikkal rendeztek be. — Elhoztuk magunkkal ezt az egy szobára való kis berendezést és képeinket — mutat a falra Nemcsák néni. A szoba felán a főhelyen van Lenin elvtárs képe. — A családi képekkel együtt elhoztuk Lenin elvtárs képét is, mert férjemmel együtt nagy tisztelői vagyunk Lenin elvtársnak — adja meg a választ —■' kérdő pillantásomra. — Jól érezzük magunkat — mondja szinte egyszerre az idős házaspár és ezt erősítik meg a többiek is: Má- jer Mihály bácsi, aki Szekszárdról, Szemes Józsi bácsi, aki Fornádról, Szijjártó Mihály bácsi, aki Gyulaj községből költözött a Majsa-pusztai szociális otthonba. Szatmári elvtárs a gazdasági dolgokról beszél. — Ötszázötvenezer forintot kaptunk az épület tatarozására, rendbehozására. Bevezetjük a villanyt, a vizet, ezenkívül központi fűtéssel látjuk el az egész épületet. Száznegyvenezer forintot kaptunk a lakószobák, ebédlő, nappali bebútorozására — sorolja olyan örömmel, mintha csak a saját épülő házáról beszélne. A szociális otthonnak 20 hold szántóterülete és 3 holdas kertészete illetve gyümölcsöse van, amelyet a még dolgozni tudó öregek művelnek meg. Szijjártó Mihály bácsi, aki még két évvel ezelőtt 7 holdon gazdálkodott, úgy irányítja a munkát, mint valami tsz munkacsapatvezető. — Jól érezzük itt magunkat, erősíti meg a többiek által elmondottakat Mihály bácsi. Mindig nagyon féltem a nyomorúságos öregségtől. Most már teljesen nyugodt vagyok. Nem kell kegyelemkenyeret ennem, mert a mi munkás-paraszt kormányunk öregségére is gondoskodik tagjairól. Pozsonyiné Dr. Polgár Ferenc, a Megyei Tanács V. B. titkárának tájékoztatása panaszügyekrő 1 A párt és a forradalmi munkásparaszt kormány politikája folytán azok a tényezők, amelyek a panaszok felmerülését előidézték csőkké nő tendenciát mutatnak. Ennek folytán csökken a panaszok száma is. Míg 1955-ben a Tolna megyei Tanács VB apparátusában 2275 panaszirat fordult meg, addig 1958-ban a beérkezett panasziratoknak a száma 1145-re csökkent. De nemcsak a panaszok száma csökkent, hanem lényeges eltolódást tapasztalunk akkor, ha azok tartalmát vizsgáljuk. 1955-ben a Tolna megyei Tanács VB apparátusában megfordult panasz- iratok döntő többsége begyűjtés és adótárgyú panasz volt. Szép számban érkeztek abban az időben az ingatlan tulajdonához, valamint használatához kapcsolódó panaszok. 1958- ban a Tolna megyei Tanács VB apparátusában megfordult panasziratok több, mint fele (627) az igazgatási osztályhoz került. A korábban jelentős számot képviselő adóügyi panaszok száma lényegesen csökkent. Ennek fő oka, hogy az adótárgyú sérelmek döntő többsége alól az objektív alapokon nyugvó kivetés kihúzta a talajt, valamint az a körülmény, hogy a kétfokú eljárás során a sérelmek rendeződnek. De hozzájárul ehhez kétségtelenül az is, hogy az adó jogcíme és alapja tárgyában keletkezett sérelmek orvoslására az 1957. IV. t. v. 64. § (2) bekezdése értelmében — államigazgatási panaszeljárás keretében — nincs lehetőség. Azok a számok, amelyeket a panaszérkezés csökkenő tendenciájának bizonyítására használtam, nem tükrözik hűen a területen működő tanácsi szervek munkáját, mert e számban mindazok a beadványok bennefoglaltatnak, melyeket panasz- iratként nyújtottak be e szervekhez. Ha a beérkezett panasziratok tartalmát vizsgáljuk, akkor azt tapasztal juk, hogy ezek jelentős része nem onnan ered, hogy az eljáró szervek sérelmet okoztak, hanem a fél ezúton is megkísérli egy olyan törekvését előbbrevinni, melyet ezidelg nem tudott megvalósítani. 1958. évben a Tolna megyei Tanács VB Igazgatási Osztályához panaszként benyújtott 627 panasziratnak körülbelül egynegyed része az, amelyben a panaszos elmondja, hogy lakásigényét ezideig nem elégítették ki és ez lényegében nem más, mint lakást kérő levél. A benyújtott panaszok fele része az ellen emel szót, hogy a panaszost a lakásigényjogosultak sürgősségi rangsorolásában szerinte méltánytalanul hátrább sorolták, vagy nem vették fel igényét a nyilvántartásba, továbbá a tulajdonos panaszkodik a bérlő és albérlő magatartására. A beérkezett panasziratok további része az ingatlanforgalomhoz kapcsolódik. A megvásárolni szándékolt állami ingatlan becsértékét magasnak tartják és kis számban az államosított házingatlanok mentesítésével kapcsolatban hozott elutasító döntésekre reagálnak. Mindössze 18 olyan panaszirat érkezett az igazgatási osztályhoz, amely jogsértés orvoslására és 53 olyan panaszirat amely jogsértést nem tartalmazó érdeksérelem orvoslására irányult. Ezek a számok azt mutatják, hogy a beérkezett panasziratok között még 80—90 százalékban vannak azok, amelyek nem orvosolhatók azáltal, hogy megjavítsuk az állam- igazgatási szervek munkáját, hanem az ország gazdasági helyzetének javulásával párhuzamban nyernek végleges elintézést. A felsorolt tények azt bizonyítják, hogy javulás mutatkozik a panaszok intézése terén, csökkennek azok a tényezők, amelyek egy panasz forrásául szolgálhatnak. De azt is mutatják, hogy továbbra is lelkiismeretesen kell foglalkozni ezzel a kérdéssel, mint ahogy azt előírja az erre vonatkozólag legutóbb megjelent kormányrendelet. D termelőszövetkezeti községek jobb kulturális ellátottságáért A mezőgazdaság szocialista átszervezése új helyzetet teremt a falu kulturális életében is. A régi kul- túrális ellátottság, amely többé-ke- vésbé elegendőnek bizonyult addig, míg a parasztság túlnyomó többsége egyénileg gazdálkodott, ma már kevésnek bizonyul azokban a községekben, amelynek földművelő lakossága a nagyüzemi gazdálkodás útját választotta. Az emberek igénylik a kultúrát, idejük, anyagi lehetőségük megnövekedett, ellátásukról tehát gondoskodni kell. A Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályán azon munkálkodnak, hogy ezeknek a községeknek a helyzetén már az ősz folyamán számottevően javítsanak. Ezért első lépésként felmérik a termelőszövetkezeti községek helyzetét. A felmérést egy, a művelődésügyi osztály és a járási népművelési szervek dolgozóiból álló brigád végzi. A tapasztalatokat a felmérés után megyei szinten megvitatják és az őszi és téli kulturális munkatervet már ezek alapján állítják össze. A felmérés elsősorban arra terjed ki, hogy a termelőszövetkezeti községek kulturális intézményei (művelődési otthon, könyvtár, mozi stb.) megfelelnek-e a megnövekedett igényeknek. A felmérés tapasztalatai alapján gondoskodnak arról, hogy a művészeti élet, a szórakozás, az ismeret- terjesztés, az iskolán kívüli oktatás területén emelkedést eredményező terveket tűzzenek ki célul. Súlyos büntetésre ítélték a közlekedési baleset okozóját A bíróság dr. Németh tanácsa a napokban tárgyalta Foki György paksi lakos bűnügyét, aki a 25-ös AKÖV paksi kirendeltségénél volt alkalmazásban. Foki György közlekedési baleset miatt került bíróság elé. Március 2-án Kovács Dezső rendőr motorkerékpárral haladt Felsőnyék és Magyarkeszi között. Vele szemben ment Foki György teherkocsival és elgázolta a motorost. Az esetnek szemtanúja nem volt, mert aki a gépkocsivezetőn kívül a gépkocsin tartózkodott, a baleset bekövetkeztekor aludt. A nyomok és egyéb bizonyítékok alapján azonban kétségtelenné vált a bíróság előtt, hogy Foki György felelőtlensége okozta a balesetet. A látási viszonyok korlátozottak voltak a köd miatt és csak mintegy 30—35 méterre lehetett ellátni. Foki szabálytalanul az úttest baloldalán hajtott és ott történt az összeütközés is. A bíróságon többek között azzal védekezett, hogy nem jól fogott a fék és ez térítette ki a kocsit az irányból. A talált nyomok azonban egyenesek voltak, tehát nem a rossz fék miatt, hanem tudatosan került a baloldalra. Az ütközés következtében Kovács Dezső olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nemsokkal utána meghalt. A bíróság foglalkozási szabályok tudatos megsértéséből eredő halált okozó veszélyeztetésben mondotta ki bűnösnek Foki Györgyöt. Ezért két évi és hathónapi börtönbüntetésre és háromévi jogvesztésre ítélte. A bűntett nagy társadalmi veszélyességére való tekintettel a bíróság a vádlottat a foglalkozásától is eltiltotta öt évre. Foki György egy alkalommal már volt büntetve: közlekedési bűn tett miatt 1957-ben négyhónapi börtönbüntetésre ítélte a bíróság, de ezt 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság — miután a próbaidő letelte előtt újabb bűncselekményt követett el — elrendelte ennek a négy hónapi börtönbüntetésnek a végrehajtását is. „Éberség“ a sertésistállóban • • • Szívesen látott kedves vendé- ^ gek nézegetik az Állattenyésztési Kutató Intézet istállóit. Az egyik vendég megáll mielőtt az istállóba lépne és hangosan olvassa a felírást. — Idegeneknek tilos a bemenet! Czapári László az igazgató váratlanul elmosolyodik és megjegyzi: —1 Ezt nemcsak úgy a forma kedvéért írtuk ám ki az istállóajtó fölé. A mi dolgozóink nagyon komolyan veszik a felírást, s többek között ennek köszönhetjük, hogy nálunk ritka a járványos megbetegedés az állatoknál. Az idegen ember sokféle ragályos betegséget vihet magával az istállóba. A vendégek körülfogták az igazgatót, aki néhány pillanatnyi szünet után ismét beszédbe kezdett. — Ha akarják elmondok egy kis történetkét, — folytatta tovább. — Négy évvel ezelőtt a szekszárdi borversenyen résztvett a földművelésügyi miniszter több más minisztériumi ember kíséretében. Amikor vége volt a borversenynek, a pesti vendégek hazaindultak. Útközben azonban úgy határoztak, hogy megnézik a kísérleti gazdaságot is. A Katalin-pusztai üzemegységnél »kötöttek ki-« a sertéstelepen. A gondozók nagyot néztek, ^ amikor a gyönyörű gépkocsi kát megpillantották. Egymásután öt minisztériumi kocsi sorakozott a sertésistállók előtt. Amikor azonban a váratlan vendégek az istállókhoz értek, egy gyanakvó hang megállította őket. — Mit akarnak az elvtársak? — Meg akarjuk nézni a sertéseket. — Aztán papír van-e? — Honnan lenne? — Honnan? Hát az igazgatótól, a Czapári elvtárstól, mert az ő en gedélye nélkül, ide senki fia, borja nem teheti be a lábát — válaszolt a sertésgondozó, aki az ajtóban állt, aztán még megkérdezte. — Ki az elvtársak közül a brigádvezető? — Miért kérdi? — Hát csak azért, mert az ellódulhatna ezen a gyors óton, az igazgatóhoz írásért. — A vége az tett, hogy az egyik gépkocsi »-ellódult« értem és a vendégeknek sikerült a sertésólakat megtekinteni. — Na és mit szóltak a minisztériumi emberek? — kérdezte ugyanaz, aki az »idegeneknek tilos a bemenet« felírást legelőször hangosan betűzni kezdte. — Mit szóltak volna? Megdicsér ték a sertésgondozót — válaszolt az igazgató. — Elvégre is egy állattenyésztőnek kötelessége, hogy óvja az állatokat attól, hogy « vész bekerüljön közéjük. H. T.
