Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-16 / 88. szám
1959. április 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Látogatás a szekszárdi népi iparművészeknél yakran keresik fel külföldi vendégek, különösképpen néprajzi kutatók Tamás Józsefet, a népművészet mesterét és Steig István szekszárdi fazekas népművészeket. Az »-idegenforgalom« azelőtt sem volt szokatlan Tamáséknál és Steigéknél, de mostanában, különösen a brüsszeli világkiállítás óta, a külföldi vendégjárás egyre gyakrabban megismétlődő jelenséggé vált. A brüsszeli világkiállításon ugyanis részt vettek figuráikkal a szekszárdi népművészek is. A kiállított darabok pedig méltán keltettek feltűnést, különösen a néprajzosok körében. Egyik alkalommal egyiptomiak, majd bolgárok, máskor belgák, ezt követően pedig francia néprajzosok tettek látogatást a szekszárdi népművészek fazekas műhelyében. Tamás József az élet, a nép köréből veszi figurái megalkotásához az ötletet. Szép és ötletes a népi táncos sárközi menyecske, fején a borosüveggel, az úszó kacsára emlékeztető mokkás-készlet, a lámpatartó, amely egy legeltető juhászt ábrázol. Tamás József a Tanács- köztársaság jubileumi éve alkalmából országosan megrendezésre kerülő népművészek kiállítására készül, amely Budapesten lesz. A kiállításra kerülő figurák már teljesen vagy félig kész állapotban vannak, de még nem döntött afelől, hogy melyikkel nevezzen be. Ezt egyelőre titokban tartja, nekünk sem árulta el. — Célom az — mondotta egyszerűen —, hogy különlegesen ötletes és szép legyen a kiállításra kerülő munkadarab és ami a legfontosabb, a giccs mellőzésével magukon viseljék a régi motívumok sárközi tájjellegét. Ez az, ami általában megragadja a külföldiek figyelmét is, s a vendégek szívesen visznek magukkal egy-egy bokályt, tálat, vázát, amellyel a népművész megajándékozza látogatóit. Steig István, ugyancsak szekszárdi fazekas népművészünk, valóságos kis néprajzi múzeumot rendezett be otthonában. A búboskemence, a szunyoghálós nyo- szolya, a sárközi motívumokkal díszített asztal, pad, tányéros. mind egy-egy régi értékes darabjai a sárközi népművészetnek. Ö is, épp úgy, mint Tamás József, tagja a Népművészek Háziipari Szövetkezetének. Évente sok ezer darab különböző cserépedényt készít exportra. Emellett saját kedvtelésére is dolgozik, s készít egy-egy újszerű mintadarabot, fali dísztálakat, régivonalú habán vázákat. Mindegyik külön-külön egy- egy szép darabja a fazekas művészetnek, szinte úgy tűnik, a motívumok azonosak és mégis mások. Egyéni sajátosságot viselnek magukon, ahány, annyiféle. A szekszárdi népi iparművészek eddig úgy, ahogy, apáik, nagyapáik, vagy ükapáik, lábmeghajtásos fazekas korongon dolgoztak. Az idén modernizálják, gépesítik a fazekas mesterséget is. Villanyárammal meghajtott korongot kaptak, amelyen nemcsak gyorsabb lesz a termelés, hanem könnyebb is. A korong meghajtását eddig lábbal végezték, s ebben a munkában úgyszólván részt vett az egész test. Az új, villamosított korong mozgásba hozása villannyal történik, egy lábpedál lenyomásával. — A villamosított korong nagyszerűen bevált, legalábbis ezt tapasztaltuk a Hódmezővásárhelyi Kerámiagyárban, ahol legutóbb tapasztalatcserén voltunk. Szó van arról is, hogy elektromos kemencéket rendszeresít a szövetkezet, amellyel az égetési munkákat teszik könnyebbé — mondja nagy megelégedéssel Steig István. Fejlődik a hajdan lebecsült és a felszabadulás előtt halálra ítélt magyar népművészeti ipar, a fazekasság. Itt is tért hódít a technika. Az iparban dolgozókat, a múltban lenézett »köcsögösöket« pedig munkájuk után a nekik kijáró megbecsülésben és elismerésben részesíti a szocializmust építő társadalom. P.-né Nagyerejű apróság... — Beszéljen valamit a munkájáról! Az állami gazdaság párttitkára szerényen elmosolyodik. — Az én munkám olyan sokrétű, hogy tulajdonképpen nagyon nehéz róla beszélni. Meg hát azt sem tudom, mi érdekli az elvtár- aat. A kicsinek tűnő, apró, vagy a nagymérvű munka. •— Inkább az »apró munkáról« beszéljen! A titkár sokáig gondolkodik, majd hirtelen mosoly jelenik meg az arcán. — Sokszor még a magánügyekbe is bele kell, hogy avatkozzon az ember. Képzelje csak mi történt a múltkor? Az egyik üzemegységben. vagy húsz asszony állította le a futókocsit, amelyen ér keztem. Az asszonyok közül a legdühösebb tekintetű elállta az utamat és parancsoló hangon rámkiáltott: — Álljon már meg egy pillanatra titkár elvtárs! Beszédünk van magával. i— Hát ezek mit akarhatnak? Kissé riadt tekintettel néztem az asszonyokra, akilíhek az arcáról mérhetetlen harag áradt felém. — Mit akarnak? — kérdeztem, s hogy közvetlenebb hangnemben beszélhessünk, leszálltam a kocsiról. —• Mit? Azt, hogy a Z...-nét utasítsák ki a pusztából! —< válaszolt az asszonyok szószólója. — Aztán miért? — A jelzők, amiket hirtelen mind a húsz asszony szájáról röpködtek felém az említett asszonynyal kapcsolatban, nem papírra valók. — De hát miért haragszanak rá? — kérdeztem békítőén. — Miért? Mert elszerette a férjeinket. Mind hozzájár. Valóságos örömházat rendezett be magának. — Hát az ő férje? — Az gyámoltalan ember. Nem akarja, vagy nem tudja észrevenni... Azt csodálom, hogy még befér az ajtón a hatalmas szarvaktól, amiket az a bestia a fejére rakott, — nyelvelt egy alacsonynövésű, piros-pozsgás menyecske. — Jól van, nyugodjanak meg asszonyok, majd intézkedünk — nyugtattam meg őket, s az első utam az említett asszonyság férjéhez vezetett. Mindent elmondtam neki. A férfi hüledezett. Az arca ezerféle színben játszott, végül is nekikeseredett hangon dörmögte: »Összetöröm a csontjait, csak menjek haza.« —• Azt ne tegye! — próbáltam *csitítani — itt most már a megtörténteken úgysem segíthetünk. Inkább mást ajánlok. Magát áthelyezzük egy másik üzemegységbe, ugyanebbe a munkakörbe. A lakása is lesz olyan, amilyen itt volt, s aztán ott az új környezetben alkalma lesz arra, hogy az asszonyt kéz alá vegye / — Úgy történt ahogy javasoltam. A kicsapongó asszonyról azóta csak jót hallok. Uj életet kezdett. S azóta az a húsz asszony is megnyugodott. Az egyik, amikor beszéltem vele azt mondta: »Hiába ilyen lelki ügyeket maguk jobban megoldanak, mintha a paphoz menne az ember lánya.« A párttitkár amikor elhallgatott, szerényen maga elé nézett, aztán még megjegyezte: — Persze ez olyan kicsinység, hogy csak az érdekesség kedvéért említettem. Végzünk mi sokkal na gyobb dolgokat is. Nekem az a véleményem, hogy ennek a kicsinynek látszó dolognak elintézése is nagyban növelte a párt tekintélyét, mert vannak nagyerejű apróságok is. (HAYPÁL) (5) A helyiségben, ahová bevezették, csak néhány pillanatig hagyták magára, aztán a tiszt visszatért, most két másik katonával. Az arcáról, a szeméből most mintha eltűnt volna a nemrég még felismerhető fáradtság nyoma. Megállt az asztal mellett és annak fényes lapján szórakozottan dobolt jobbkeze ujjaival, míg balkezét — úgy látszik, szokása volt — a nadrágzsebében tartotta. Ujjai- nak manikűrözött körmei mind gyorsabban kopogtak az asztallapon, mintha távolról egy induló dobpergése hallatszott volna. Egyik szemét becsukta, a másiknak is csak egy keskeny résén figyelte a tőle pár lépésre álló férfit, aztán a másik két katonához fordult, akik szintén tisztek voltak, s fejével intve megszólalt: — Ez lenne az... A másik kettő fejbólintással válaszolt, mintha azt jeleznék, hogy megértették, ami e szűkszavú kijelentés mögött van, s szemük egy pillantásával alaposan szemügyre VIHAR vették a foglyot, mintha azt mérlegelnék, mit várhatnak tőle. Sándor sápadt arcán nem látszott félelem. Nyugodtan állta a két tiszt különös, vizsgálódó pillantását, csak az a monoton kopogás idegesítette kissé, amit az asztal mellett álló tiszt okozott az ujjaival. Kicsit lebiggyesztette érzékien vastag, szomjúságtól cserepes szájaszélét, ujjaival fésűként beletúrt a hajába, hátrasimítva azt. Egy pillanatig el is feledkezett arról, hogy hol van, arra gondolt, hogy estére talán hiába várják vacsorára, biztos, nem engedik el innét. Talán napokig itt tartják. De vajon mit akarnak tőle?... A dobpergésszerű kopogás megszűnt, s a tiszt elfordult, elsétált a falig, ahol egy pad állt, s csak úgy a fal felé fordulva, mintha azon figyelmesen szemlélne valamit, megszólalt. — Vegyétek kezelés alá. — Százados úr?... — Fáradt vagyok ... Majd visszajövök, ha nem megy. — Azzal kifelé indult a helyiségből. A hirtelen fordulattól csörrenve koppantak össze mellén a kitüntetések, s amikor kilépett, becsukta maga mögött az ajtót. A másik kettő mintha várt volna valamire, egyikük szórakozottan pizskálta a körmét, a másik pedig fel s alá sétált a helyiségben. Csizmájának sarka tompán kopparit a terem parkettjén, mintha a szabályos időközönként megismétlődő koppanás az idő múlását jelezné. Aztán csattant az ajtó kilincse, halkan nyikordult a kenetlen sarok és egy hatalmas termetű férfi lépett be. Furcsa, visszataszító volt a megjelenése is. Széles vállai fölött aránytalanul rövid nyakán pihent nagy feje, melyet kissé előrevetve tartott. Vastag szájaszélét előreálló, rosszul nőtt fogak feszítették szét, hogy szája szélei nem értek össze. Mélyen ülő apró szemei alattomosságra vallottak. Fölötte sűrű fekete szemöldöke sötétlett, mely az orra tövénél összeért. Keskeny, alig két ujjnyi homloka fölött fésületlennek látszó fekete haj sötétlett, mint valami furcsa sötét korona. Hatalmas testének súlya alatt élesen nyikorgott a parkett, amikor lépett. Felső teste mindig ellenkező hírei Lottó-automata Hírül adták az újságok, hogy a hódmezővásárhelyi mérleggyár mű szaki dolgozói lottóárusító automatát készítettek, amely egy gomb megnyomására nemcsak lottószelvényt ad, hanem mindjárt tippeket is, amelyeket egy kis ablakon lehet leolvasni. No hát. Mivel amúgy is az automatizálás korszakában élünk, miért ne legyen lottószelvényt áru sító automatánk is. Hát nem egyszerűbb, mint a régi, elavult módszer, amikor az ember a trafikos- nak leszámolta a háromharmincat és kapott érte egy szelvényt? És ráadásul még tippeket is ad1 Hát nem nagyszerű találmány ez az automata? Ámbár, nem tehetek róla, gyanakvó természetű ember vagyok, aki okult más, hasonló automaták által nyújtott tapasztalatokból, a magam mindbnheti lottószelvényét csak továbbra is a lottózóban vásárolom. Mert: esetleg az automata jelmondja a szolgálatot és a háromharmincamért egy fenét kapok. Azután: Nem tudom elképzelni, hogy milyen elgondolás szerint adja a tippeket. Csak úgy találomra? Vagy aszerint, hogy az illető szelvényvásárló arca rokonszenves-e, vagy sem? Esetleg figyelembe veszi, hogy az illető ifjú házas, vagy esetleg szerencsétlen földi halandó, aki Moszkvicsot akat vásárolni, ezért kacérkodik a szerencsével? Hátha csak a szőke, kékszemű, teltkarcsú nőket tartja érdemesnek négpes, esetleg ötös találatra? Nem tudom, sehogy sem tudom. (És a szegény, szerencsétlen automata nem lesz-e kitéve egy szerencsés nyerő, vagy szerencsétlen nemnyerő »hálájának« az adott tippekérti) Azért azt tartanám a legegyszerűbb megoldásnak, ha olyan automatát eszkábálnának, amely nem szelvényt és tippet ád, hanem a háromharminc ellenében nyomban leolvas az illető kezébe vagy százhetvenezer forintot... B. 1. — A FELSZABADULÁS ELŐTTI urasági nagybirtokokon a vonóerő 92 százalékát lovak és ökrök képezték. 1958-ban az állami gazdaságokban a vonóerő 80 százalékát a gépi erő tette ki. — A LENGYELORSZÁGI TAR- NOWBAN, Kiskőrös testvérvárosában, Bem tábornok szülőhelyén meg alakult a Magyar Barátok Társasága. A tamowiak kérik, hogy a két város emlékmúzeuma cserélje ki egy mással azokat a dokumentumokat, amelyek Bem tábornok, illetve Petőfi szabadságharcos szereplésével kapcsolatosak. — TOVABBTENYÉSZTÉS és hizlalás céljaira 272 szarvasmarhát és 480 süldőt adott át a Tolna megyei Állatforgalmi Vállalat a termelőszövetkezeteknek amellett, hogy közélelmezés céljára és exportra is kötöttek szerződéseket. — A párizsi vásárcsarnokban évente 500 ezer kiló éticsigát adnak el. Ez azonban csak kis hányada az országos fogyasztásnak. Egyes háziasszonyok visszataszítónak találják a csigát és nem vásárolják, de akik szépek akarnak lenni, már 1830 óta csiganyálból készült krémet használnak... Cseressnyevirág Virágba borultak a gyümölcsfák. Talán egyetlen ember sincs, akinek ez — bár esetleg semmi kézzelfogható haszna nem származik belőle — ne okozna örömet. Ilyenkor talán még az is megbocsátható, ha a férfiak kedvesüknek letörnek egy kis pompázó ágat, ami remekül illik a lányok hajába. Sokan niegállnak egy-egy fa alatt és elnézik a méhecs kéket, hogyan gyűjtik a virágport, hogy mézet varázsoljanak belőle. Ki virul a természet, valami csodálatos könnyedség lebeg a levegőben és az emberek lelkében. Ilyenkor, mikor virágoznak a fák, nincs öreg ember, legfeljebb koros, mindenki húszévesnek érzi magát ismét. Még a bánat felhője is eltűnik az orcokról, kacagni lenni kedve. az embernek. Mert virágba borultak a fák. A megyeháza előtt is áll egy fa, feltehetőleg cseresznyefák fajtájába tartozik, virágja is éppen olyan, mint a cseresznyevirág és gyümölirányba hajolt el, mint amelyik lábára helyezte a testsúlyát... Az orra tövénél izzadtság fénylett. Odalépett az egyik tiszthez és csípőre tett kézzel könyökével a fogoly felé bökött, miközben a száján mély, morgásszerű hang buggyant ki: — Ez az?! — Ez. — Csak egy? — Lesz több is! — válaszolt a tiszt nevetve. — Kipihented magad? — Ki. — Mérgesnek látszol. Talán rosz- szat álmodtál? — élcelődött vele és ököllel mellbe ütötte, de az mégcsak meg sem ingott. — Nem vagyok az. — Keveset beszélsz. Mindig azt hiszi az ember, hogy rossz kedved van. — Minek beszélni? Cselekedni kell. — Akkor rajta! Először finoman. — Az milyen? — húzta mosolyra a száját az óriás, hogy előreugró fogai teljesen kívül voltak a szája- szélén. Közelről látni lehetett, hogy felül mindkét oldalon két szemfoga van egymásra nőve. — Nem tudok én már finoman semmit se csinálni... (Folytatjuk.) Atádi Géza cse is, legfeljebb fanyarabb valamivel. De most a virág a fontos, amely éppen olyan. Délben kijönnek a hivatalnokok az épületből és majdnem mindenki megáll egy pillanatra, hogy gyönyörködjék a virágfürtökben. Egy fiatal pár is megáll a fa alatt — nagyon menyasszony-vőlegény kinézésük van —, a lány így szól a fiúhoz: — Nézd! De szép. Cseresznyevirág. A fiú: — Igen. A korona kifejezetten ág csoportos beosztású, nemcsak magas, hanem terebélyes is. A cseresznye egyébként a csonthéjas gyümölcsnemek egyike, a rózsafélék csa ládjából. — S utána még hozzáfűzi: — Prunus avium. Nemcsak én húztam el a számat, a tudományos magyarázatra, hanem a lány is. A lány is, mert ő is tudja: Ez nem »Prunus avium« és most nem az a lényeg, hogy a csonthéjasok közé tartozik-e, vagy sem, terebélyes-e a koronája, vagy sem, hanem az, hogy szívet gyönyörködtetően szép a virága, amely még csodákra is képes, hiszen aki ránéz egyszerre fiatalnak érzi magát. Ez cseresznyevirág. (I) '■a 8 fillér SZÉK? 1 2 N 8 •ö '3 S 'CÖ N 73 ti r»‘
