Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-30 / 100. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IV. évfolyam, 100. szám. ARA 50 FILLÉR Csütörtök, 1959. április 30. A varsói kiiiligyminiszteri értekezlet záróközieménye Kedden véget ért a lengyel fővárosban a varsói szerződés tagállamai és a Kínai Népköztársaság külügyminisztereinek kétnapos értekezlete, amely megvitatta a küszöbönálló genfi tárgyalásokkal kapcsolatos problémákat, a német kérdést, beleértve a Németországgal kötendő békeszerződést és a nyugat-berlini megszállási rendszer megszüntetését. A varsói külügyminiszteri értekezlet részvevői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelynek szövege a következő: 1959. április 27 és 28-án Varsóban értekezletet tartottak a varsói szerződés tagállamainak és a Kínai Nép- köztársaságnak külügyminiszterei. Az értekezleten részt vett: az Albán Népköztársaság részéről B. Shtylla külügyminiszter, a Bolgár Népköztársaság részéről K. Lukanov külügyminiszter, a Csehszlovák Köztársaság részéről V. David külügyminiszter, a Kínai Népköztársaság részéről Csang Ven-tien külügyminiszterhelyettes, a Lengyel Népköztársaság részéről A. Rapacki külügyminiszter, a Magyar Népköztársaság részéről Péter János, a külügyminiszter első helyettese, a Német Demokratikus Köztársaság részéről L. Bolz miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter, a Román Nép- köztársaság részéről A. Bunaciu külügyminiszter, a Szovjetunió részéről A. Gromiko külügyminiszter. Az értekezlet részvevői eszmecserét folytattak a Kelet és a Nyugat államainak küszöbönálló genfi tanácskozásával kapcsolatban a Németországra vonatkozó kérdésekről, beleértve a békeszerződést és a berlini kérdést. Az értekezleten kifejezésre jutott- a teljes egyetértés a jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésében és abban, hogy a megérett kérdések megoldását a béke megszilárdításában és a népek biztonságának szavatolásában kell keresni. Az értekezlet megállapítja, hogy észrevehetően megjavultak a nemzetközi feszültség enyhülésének perspektívái a békeszerető államok erőfeszítéseinek eredményeként, ame lyek arra irányultak, hogy megszűnjék a hidegháború és fejlődjék a nemzetközi együttműködés a különböző társadalmi rendszerű államok között a békés egymás mellett élés elvei alapján. Az értekezlet részvevői megelégedéssel állapítják meg, hogy jelenleg a nyugati hatalmakkal való tárgyalások eredményeképpen megegyezés jött létre a külügyminiszterek találkozójára, valamint a csúcsértekezletre vonatkozólag. A népek a megérett nemzetközi kérdéseknek olyan megoldását várják ezektől a tanácskozásoktól, amelyek radikálisan megjavítják az államok közötti viszony légkörét és biztosítják a nemzetközi helyzetben a szükséges fordulatot, amely megteremti a népek békés, nyugodt életének feltételeit. Az értekezlet részvevői kifejezték meggyőződésüket, hogy ha a külügyminiszterek genfi értekezletén a jelenlegi helyzet két legégetőbb és legUtasik a spenót. A dunaföldváriak hagyományos tavaszi pénzforrását, a spenótot hajón szállítják Budapestre, részben a Nagvvásártelepre, részben pedig az üzletekbe. Éppen egy „fuvart” vesznek át a hajóállomáson A kulturális seregjszrittle dombóvári járási bemutatójának legjobbjai Színvonalas előadásnak lehetett tanúja a közönség a „Szabó Erzsébet” kulturális seregszemle dombóvári járási bemutatóján is. A szereplők negyven műsorszámot mutattak be, amelyek többsége jól választott, igényes volt. A bíráló bizottság úgy döntött, hogy az egyes művészeti ágakban a következőket javasolja 'a megyei bemutatón való részvételre: a Gőgös Ignác gimnázium tánccsoportja, szövetkezeti és tanítóképzői KISZ tánccsoport, a Gőgös Ignác gimnázium énekkara, Tóth Ágnes szólóénekes, Ferenczi Margit, Balási Bulcsu és Raskoványi Csaba hangszerszólisták, Bodai József, Szalai Gabriella és Szügyi Erzsébet szavalok. A vasipari vállalat dolgozóinak terven felili munkája a szekszárai szabadtéri színpadnál A vasipari vállalat dolgozói a pártkongresszus tiszteletére folyó munkaverseny keretében vállalták, hogy terven felül elkészítik május elsejére a szekszárdi szabadtéri s ín pad szélesvásznú mozijának vászon- tartó vastraverzét. A munkát a vállalat művezetőjének és technikusának irányításával az Auvalszky brigád végezte. A traverz már elkészült, a festés is befejezés előtt áll, úgy hogy a lelkes munka eredményeképpen május elsején ez nem lesz akadálya a mozi működésének. fontosabb kérdésében, a Németországgal kötendő békeszerződés és a I nyugat-berlini megszállási rendszer 1 megszüntetése kérdésében közös megegyezéssel határozatok születnek, akkor ez az európai béke ügyét szi- I lárd alapokra helyezi. A német békeszerződés hiányát a béke ügyével szemben ellenséges erők a német mi- litarizmus újjáélesztésére, a revan- sista követelések nyílt hangoztatására és arra használják fel, hogy Nyugat-Némctországot a NATO legfontosabb atom- és rakétatámasz- pontjává változtassák. A nyugat-berlini megszállási rendszer maradványainak fenntartása a feszültség és a konfliktusok állandó gócává teszik a várost. A Németország ügye békés rendezésének és a berlini kérdés megoldásának további halogatása csak a háborús veszély további növekedéséhez vezethet Európában. A külügyminiszteri értekezleten képviselt államok egyhangúlag lyeslik és támogatják a Szovjetuniónak a Németországgal kötendő béke- szerződésre és a nyugat-berlini megszállási rendszer megszüntetésére vonatkozó javaslatait. A német békeszerződésre irányuló szovjet tervezet az európai népek (Folytatás a 2. oldalon.) A szekszárdi Haladás Tsz kertészete nagymértékben segíti a város lakosságának zöldségfélékkel való ellátását. Képünk a szekszárdi piacon készült, ahova nemcsak friss zöldségfélékkel, hanem különböző virágpalántákkal is „felvonult” a szövetkezet Az országos tejíerme’ési versenyben második a bátaszéki Búzaka ász Tsz Négy év óta évenként kerül megrendezésre az országos tejtermelési he- verseny, amelyben régóta szép helyezést ér el a bátaszéki Buzakalász TSZ. A legutóbbi értékelés aTapján a IV. Országos Tejtermelési verseny ötödik havi értékelésének eredménye: az 1 000 holdon felüli termelőszövetkezeti tehenészetek versenyében második a bátaszéki Buzakal ’sz TSZ. Az állami gazdaságok kistehe- nészetei között a harmadik helyezést érte el eredményével a Dombóvári Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat. Befeje^k a kukoricavetésft sarabolják a répát a tengelici Petőfi Tsz-ben A megye egyik legnagyobb közös gazdaságában, a közel 4000 holdas tengelici Petőfi Tsz-ben az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva két héttel előbbre vannak a tavaszi munkákkal. Erre utal az a tény, hogy a több mint 100 holdas kertészetben, már 30 holdon befejezték a vöröshagyma, 10 holdon a sárgarépa és 10 holdon a levesbe való zöldség második kapálását. Ugyancsak másodszor kezdték meg e héter a cukor- és takarmány- répa sarabolását, és amennyiben az idő engedi, a jövő héten megkezdik a répák egyelését. A szakemberek nagy jelentőséget tulajdonítanak annak is, hogy már földben van a kukoricavetőmag. Tengelic termelőszövetkezeti községben közel 1000 holdon termelnek kukoricát, s teljes egészében magashozamú, hibridmagot vetettek el. Jól sikerült a magyar—szovjet találkozó Sárszentlőrinc községben Április 25-én a községi nőtanács, a pártszervezet, a Hazafias Népfrontbizottság, a tanács és a KISZ- szervezet segítségével magyar-szovjet találkozót rendezett, melyen közel négyszázan vettek részt. Az úttörők színes virágerdővel halmozták el, majd a tömegszervezetek vezetői köszöntötték a szovjet vendégeket, majd a férfi énekkar több énekszámot adott elő. Az úttörők mozgalmi dalokat énekeltek. A KISZ leánycsoportja színes, hangulatos népi tánccal szórakoztat.a a közönséget. Dal, muzsika, tánc, mo- | soly, derű, ez jellemezte a szocialista község magyar-szovjet baráti talál- i kozó j át. Utakat javítanak társadalmi munkában Bölcskén Bölcskén ebben az évben 20 százalékos községfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg. Emellett úgyszólván táradalmi üggyé tették községük fejlesztését, szépítését. A tsz- ek és egyéni dolgozó parasztok kocsifuvart, a KISZ-fiatalok és a fogattal nem rendelkező lakosság pedig gyalogos munkát. vállalt. Az idei évben a községfejlesztési Két holdon telepített a múlt évben szőlőt a gerjeni Rákóczi Tsz. Most a hiánypótlást végzik a szőlőben a szövetkezet tagjai terven felül -a Szigeti és Tó, a Vörösgyér;. és Szövetkezeti, az Ujköz ós az Antal utcák rendbehozását vállalták társadalmi munkával. Eddig 255 köbméter földet mozgattak meg. Az elvégzett munka értéke 13 500 forintot tesz ki. Még ebben az évben teljesül a bölcskeiek régi óhaja, a község egyik’ legforgalmasabb utcája, a Nagybaracskai utca rendbehozása is. — Az utca lekövezése igen nagy költségbe kerülne, s nemcsak hogy elvinné a községfejlesztésre előirányzott pénzt, hanem még az kevésnek is bizonyulna — mondotta a legutóbbi tanácsülésen megtartott beszámolójában többek között Fülöp Lajos, a községi tanács v. b.-einöke. A beszámoló ismertetése után egymás után kértek szót a jelenlevő tanácstagok és tettek javaslatot az utca rendbehozására. így született meg a döntés: a Nagybaracskai utca lesó- derozására, amelyhez 220 köbméter sódert termelnek ki a Duna medréből. Azóta naponta nyolcan-tízen dolgoztak a sóder kitermelésén, né- gyen-öten pedig a szállításnál. Eddig 130 köbméter sódert fuvaroztak a helyszínre társadalmi munkában. Ács Ferenc 2,5. Gálik Jenő 3, Menyhárt István pedig 2 köbmétert, hogy cgy-két nevet is említsünk. Az út javítását a tervek szerint május végére befejezik. ljen a magyar nép és drága hazánk: a Magyar Népköztársaság! TOMA 3HECTET