Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-17 / 64. szám

világ proletárjai, egyesüljetek! Együtt ünnepel a% egéss falu IV. évfolyam, 64. szám. Kedd, 1059. március 17. ÁRA: 50 FILLÉR n Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Angliában London: (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Angliában tar­tózkodó küldöttsége szombaton dél­után ellátogatott Crowleybe, amely Londontól délre ötven kilométerre fekszik. A küldöttség tagjai megte­kintették a nemrég épített lakóne­gyedeket, utána a város techniku­mát tekintették meg. Az angol lapok komoly figyelem­mel foglalkoznak a szovjet küldött­ség látogatásával. A Daily Héráid első oldalon Szuszlovnak, a küldött­ség vezetőjének arcképét közli és idézi Szuszlovnak azt a kijelenté­sét, hogy a küldöttség tagjai talál­kozni szeretnének az angol társa­dalmi körök képviselőivel, látoga­tást kívánnak tenni angol vállala­toknál és intézményeknél. A Daily Telegraph Szuszlovnak azokat a szavait emeli ki, hogy a szovjet és az angol kormány az utóbbi időben tett bizonyos lépése­ket a kölcsönös megértés felé és a jövő mutatja meg, hogyan segítik elő ezek a lépések a nemzetközi kérdések megegyezéses megoldását, Gyülekezik a hátai lakosság a falugyűlésre, hogy március 15-én meghallgassák az MSZMP megyei első titkárának, Prantner József elv­társnak beszédét. Az ünneplőbe öltözött parasztemberek a kezdés előtt kis csopor­tokban beszélgetnek, mindenütt új életükről van szó, érdemes meghall­gatni tervezgetésüket, véleményük et. Sümegi József a falu legjobb gazdáinak egyike azt mondja: »Majd megmutatjuk mi a környéknek, mi re képesek a bátaiak, ha összefog­nak.« Hetven éves bácsika szólítja meg az egyik vezetőt, hogy neki mondja el intelmeit. »Csak jól csín alják, jól vezessék ám a szövetkeze­tei, úgy ahogy kell.« Tervezik, hogy a víz mellett majd téglát égetnek, mások az egész határnak egy tsz-be-n egyesítését tartanák jónak. Kezdődik a falugyűlés, a ködös, esős idő miatt bent a kultúrház­ban. »Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt« — zendül a him­nusz a megjelentek, a szövetkezeti parasztok ajkán, majd T. Sümegi István, a község tanácselnöke megnyitójában jó munkát kíván az új élet küszöbén a falu két termelőszövetkezetébe lépett több mint 700 dolgozó parasztnak. Prantner József elvtárs ünnepi beszéde — Kedves szövetkezeti gazdák; szövetkezeti asszonyok, Báta szocia­lista község lakói! — kezdi az ünnepi beszédet Prantner elvtárs. — Kétszeres, háromszoros ünnep a mai nap a község lakóinak. Először ünnep azért, mert ma 111 éve, ha­zánkban forradalmi mozgalom in­dult, amikor a nép legjobbjai veze­tésével szembeszállt a haladás gátlói­val. Mi őseinknek, elődeinknek te­kintjük a 48-as forradalmárokat. Pe­tőfi, a lánglelkű dalnok megálmodta, hogy eljön az a kor, amikor „...min­den rabszolganép jármát megunva síkra lép.” Ez a korszak 1917-ben vette kezde tét és 1945-ben a mi népünk is a megálmodott útra léphetett. Ezután Prantner elvtárs beszélt ar­ról, hogy 1848. szellemét 1956-ban Petőfi nevével ajkukon gyalázták meg a nép ellenségei, azok, akik irtot­ták a magyar nép legjobbjait, vissza akarták hozni nyakunkra a népnyúzókat. Petőfi nem ezt akarta, hanem azt hir dette versében, hogy „Akasszátok fel a királyokat”. Ünnep ez a nap azért is megyénk­nek, a bátaiaknak, mert negyven évvel ezelőtt Tolna megyében már­cius 14-én — egy héttel előbb, mint a fővárosban -— vette át a proleta­riátus a hatalmat, amikor elzavarták a népnyúzó főispánt. A mi népünk várta, hogy lesz új március Magyar- országon, és lett is. 1919-ben a magyar nép nem utol­sónak, hanem Oroszország után másodiknak lépett a népnek sza­badságot hozó haladás útjára. A Tanácsköztársaság néphatalma 133 napos fennállása idején töb­bet tett a magyar népért, mint az urak évszázadok alatt. Meg is bosszulták ezt. Megyénkben 120 embernél többet gyilkoltak meg. Akkor a kishitűek sopánkodtak, nem Törökország amerikai rakétákat kap Isztanbul: (TASZSZ) Macintyre amerikai légügyi államtitkár Anka­rában a Havadis című török lap munkatársának kijelentette, hogy Ankarában a török hadseregnek a legkorszerűbb fegyverekkel való el­látásáról tárgyalt. Különösen közép­hatósugarú rakétákról volt szó — mondotta. Az államtitkár hozzátet­te, hogy ma a fő kérdés a fegyver- használathoz szükséges műszaki ob­jektumok felépítése és a kezelő - személyzet kiképzése. Elmondotta, hogy amint ez a két probléma meg- oldódik, Törökország azonnal ballisz tikai rakétákat kap. Macintyre Irán- j ba és Pakisztánba is ellátogat. kellett volna átvenniük a hatalmat, de a történelem azt bizonyítja, hogy a szabadságért hullajtott vér, a hala­dásért vívott harc soha nem hiába­való! „Lesz még újra 1919, lesz még is­mét munkáshatalom” — hirdették a magyar nép legjobbjai, és igazuk volt. A felszabadulás után a marxiz­mus—leninizmus szellemében te­vékenykedtünk és végrehajtottuk Kossuth, Petőfi örökségét is. Ipa­rosítottunk, hogy a nemzet ne le­gyen félkarú óriás, megkezdődött a kultúrforradalom, hogy tény­leg a szellem napvilága ragyog­jon minden ház ablakán. 1956-ban már nem tudták visszofor­dítani a történelem kerekét, úrrá lettünk az ellenforradalmon, a nehéz­ségeken. A továbbiakban beszélt Prantner elvtárs arról, hogy napjainkban a falun viharos átalakulás tanúi, része­sei és kikovácsolói vagyunk. Ez for­radalom a dolgozó parasztság eszé­ben és szívében. Foglalkozott az új útra térés nehézségeivel. Soha a történelemben, így most Értekezlet Prágában a „Szocialista munkabrigád“ cím elnyeréséért indított munkaversenyröl Prága: (TASZSZ) Pénteken a Csehszlovák Szakszervezeti Tanács értekezletet hívott össze a prágai terület dolgozóinak részvételével. Az értekezlet megvitatta a »Szocialista munkabrigád« kitüntető címért foly tatott munkaverseny szervezési kér­déseit. A versenymozgalom különö­sen a párt Központi Bizottságának márciusi teljes ülése után fokozó­dott. Ismeretes, hogy a márciusi plénum az életszínvonal emeléséről hozott határozatot. Amerikai szenátor a csúcsértekezlet mellett Washington: (Reuter) William Fulbright szenátor, az amerikai sze­nátus külügyi bizottságának elnöke, szombati rádió- és televíziós beszé­dében kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene ragaszkod nia a külügyminiszterek értekezle­téhez, hanem hozzá kellene járulnia a csúcsértekezlethez. Hozzátette, a 1 csúcsértekezletet esetleg állandó gya korlattá lehetne tenni úgy, hogy ; mondjuk félévenként rendszeresen I összeülne. sem könnyű az új életformának le­győzni a régit. Nagy ünnep ez a mai nap azért is, mert azt ünnepeljük, hogy Báta köz­ség egész dolgozó parasztsága az összefogás, a szövetkezés útjára lé­pett. A barázda elválasztott, és nem­csak egymástól a parasztokat, de sokszor az apát a fiútól, testvért a testvértől is. A továbbiakban beszélt Prantner elvtárs a közösség nagy nevelőerejé­ről, a régi és új tsz-tagoknak a mun­kában megerősödő jó kapcsolatáról és tanácsolta, hogy soha vissza, min­dig csak előre nézzenek. Befejezésül sok sikert, jó egészsé­get kívánt a község valamennyi szö­vetkezeti parasztjának. Este jól sikerült falubállal fejezték be a bátaiak ünnepélyüket. S. E. Fokozódik caz ellenállás Nyaszaföldön Salisbury: (MTI) Mint az AP köz­li, a nyaszaföldi reguláris hadsereg egy tisztje kijelentette, hogy az »el­lenállás fokozódik«. Felkelő alaku­latok hidakat robbantanak. Egész falvak lázadnak fel. A Reuter és az AP egybehangzó jelentése szerint Nyaszaföld északi részében a bizton­sági erők vasárnap este tüzeltek egy felkelőcsoportra, amely nem volt hajlandó szétoszlani. Egy afrikai meghalt, kettő pedig megsebesült. A Zomba-körzetben 23 afrikait letar­tóztattak. Vasárnap Nyaszaföld kü­lönböző vidékén összesen 79 afri­kait vettek őrizetbe. Tiltakozás Nyugat-Németországban a brit támaszpontok ellen A Hadiszolgálatot Ellenzők Inter- nacionáléjának ötszáz tagja vett részt szombaton a tiltakozó felvo­nulásban, amelyet a dortmundi re­pülőtéren a brit rakétaegység állo­másozása ellen tartottak. A tünte­tők zárt sorokban meneteltek a re­pülőtérhez és hangszórókon köve­telték: »Ki a rakétafegyverekkel, a békéért akarunk dolgozni!«. »Fi­gyeljenek ránk Strauss miniszter, pusztuljanak a rakéták Németor­szágból«. Az erős rendőri őrizettel kísért menet előtt életnagyságú bá­bot vittek tábornoki egyenruhában, messze világító halálfejjel a hóna alatt rakétafegyverrel. Ünnepélyes keretek között nyitották meg Szekszárdon a munkásmozgalmi kiállítást A szekszárdi múzeum előtt már megkezdték a munkásmozgalmi em­lékmű alapozási munkáit. A mú­zeumban pedig szombaton délután négy órakor, annak emlékére, hogy 40 esztendővel ezelőtt ezen a napon a szekszárdi munkások leváltották dr. Mayer Gyula főispánt & átvet­ték Tolna megye élétének irányítá­sát, kiállítás nyílt országos és me­gyei anyagból, amely szemléltetően mutatja a munkásmozgalom harcát a reakció és az előretörő fasizmus ellen. A kiállítást, amelyet a megyei pártbizottság, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség, a Partizánszövetség megyei elnöksége, és a szekszárdi 1919-esek Baráti Köre rendezett, Pe- recsi Ferencné, a megyei pártbizott­ság munkatársának üdvözlő szavai után, Hunyadi Károly országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Tol­na megyei Bizottságának titkára nyitotta meg. Hunyadi Károly elvtárs beszédé­ben részletesen szólt arról, hogy mi lyen hatalmas erőfeszítéseket tett1 a tanácshatalom, hogy az új rendet megteremtse. Beszélt az 1919-es Ta­nácsköztársaság hőseiről és dicsőem­lékű mártírjairól. Munkásságukat, hősiességüket példának állította né­pünk, fiatalságunk elé. Emlékezte­tett arra, hogy negyven évvel ez­előtt, március 14-én történt Tolna megyében a hatalom átvétele, amely az egész társadalom, az összes dol­gozó rétegek összefogása jegyében történt. A nép legjobbjai, munká­sok, parasztok és értelmiségiek küz­döttek a tanácshatalom megterem­téséért és megszilárdításáért s vál­lalták a Tanácsköztársaság bukása után a mártírsorsot. Ezután Hunyadi elvtárs részlete­sen szólt arról, hogy a Tanácsköz­társaság bukása után az eszme, a munkásmozgalom tovább élt és a magyar nép legjobbjai mindenütt ott voltak, ahol a reakció, a fasizmus el len küzdeni kellett. Befejezésül a rendezőknek köszönetét mondott a kiállítás megszervezéséért. A kiállítás anyaga rendkívül bő­séges, keresztmetszetét adja annak a heroikus küzdelemnek, amelynek élén a magyar kommunisták álltak. Az országos anyaghoz szervesen kap csolódik a megyei anyag, amely ere deti fényképeken, dokumentumokon mutatja be a Tanácsköztársaság Tolna megyei eseményeit. A Tanácsköztársaság 40. évfor­dulója tiszteletére rendezett ünnep­ség és eseménysorozatba szervesen kapcsolódik a szekszárdi 1919-esek Baráti Körének találkozója, ame­lyet vasárnap rendeztek a belvárosi párt-alapszervezet helyiségében. A találkozó keretében a Tolnai Se­lyemfonógyár munkásai selyemzász­lót ajándékoztak a baráti körnek. Palkovics István megyei munkásőr- parancsnok mondott ünnepi be­szédet. Kommunista sikerek a franciaországi községi választások második fordulóján Párizs (MTI). Franciaország több mint tizenhétezer városában és köz­ségében, ahol az első fordulóban egyetlen párt listája sem kapott ab­szolút többséget, megismételték a szavazást. Most a második szavazá­son relatív többség is elegendő volt ahhoz, hogy az élre került lista ren­delkezzék a községtanácsi.helyekkel. A Francia Kommunista Párt igen sok városházát meghódított. Újraválasztották a kommunistákat községtanácsukba a választók Szajna megyében, Dughy, Plessis-Robinson, Palaiseau, Noisy-le-Grand helységek­ben, Seine-et-Eise és más megyék városaiban, de igen sok városban most kerültek be elsőízben a kom­munisták a községtanácsokba: így a Szajna megyei Choisy-le Roi, Sartou­A Magyar Tanácsköztársaság em­lékkiállítás anyagát a Nemzeti Mú­zeum nyolc termében helyezték el. — A tanácsköztársasági gyűjte­mény 1917-től mutatja be az 1919. március 21-i történelmi esemény előzményeit. A kiállítás utolsó termeinek anya­ga tudósít a párt harcáról a Horthy vilié, St-Genevieve-des-Bois (Seine- et-Oise megye) városokban, valamint Pas-de-Calais megye számos városá­ban. Kommunista községtanácsa lesz ezután az amerikaiak legnagyobb európai katonai támaszpontjá­nak, az Indre megyei Deeols- nak is. A kommunista párt választási si­kereit hozta meg Párizs elővárosai­ban a Szajna megyei tanács tagjai­nak megválasztása is. Harminchat választókerületben szavaztak újra a megyei tanács tagjainak kijelölésére. Bár a szocialisták itt lepaktáltak a jobboldallal, mégis tizenegy választó- kerületben kommunista jelölt jutott be a megyei tanácsba. Az előző va­sárnap Párizs 29 kommunistát kül­fasizmus éveiben, majd fotomontá- zsokban a felszabadulás utáni évek­ről számolnak be. A Magyar Tanácsköztársaság em­lékkiállítást kedden 11 órakor Ne­mes Dezső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja nyitja meg. A tárlat előreláthatólag öt hónapig ma rád a Nemzeti Múzeum termeiben. dött be a tanácsba, az elővárosok­ban pedig már akkor 19 választóke­rületben kapták meg az abszolút több séget a kommunista jelöltek. így a százötven tagú Szajna megyei tanácsban a Francia Kommunista Pártot 59 tag képviseli, a megyei tanácsban tehát a kommu­nisták számaránya közel negyven százalék. A franciaországi községtanácsi vá­lasztások legnagyobb politikai jelen­tőségű eleme az a tény, hogy az országban tizenkét év óta elő­ször alakultak ki igen jelentős számban „népfront-listák”. A baloldalnak és a köztársaság hívei­nek összefogása több helyen nagysze­rű eredményekkel járt. így Guy Mollet helyettese a Szocialista Párt élén, Brutelle főtitkárhelyettes meg­bukott ’St-Etienne-de-Rouvray-bnn. A baloldal választási sikerei ki­buktattak a községtanácsokból számos ismert jobboldali politi­kust. Robert Lacourt, a jelenlegi kormány államminisztere, az MRP tagja, Si- monnet, az MRP főtitkára, tucatnyi degaulleista UNR-képviselő, rajtuk kívül pedig Ramadier szocialista volt miniszterelnök és Pineau volt kül­ügyminiszter ugyancsak vereséget szenvedett a választásokon. Kedden nyílik a Magyar Tanácsköztársaság emlékkiállítása

Next

/
Thumbnails
Contents