Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-05 / 54. szám

1953. március 5.

TOLNA MEG TEJ NÉPÚJSÁG

3

Javul a földművesszövetkezeti vagyon biztonsága

a gyönki járásban

A gyönki járás földművesszövetkezeteméi jelentős javulás tapasztalható a vagyonvédelem terén. Az 1953-as évben kevesebb leltár zárult hiánnyal, mint az 1957-es évbe». A múlt év első három negyedévében a forgalomhoz viszonyítva is kevesebb volt a leltárhiány, mint az előző évben. Az ■egész évi eredményt hasonlítva pedig még kedvezőbb lesz az eredmény, hiszen a csúcsforgalom az utolsó negyedben volt.

Ez nemcsak egyszerűen annak a következménye, hogy 1957-ben, különösképpen az év első hónapjaiban többé-kevésbé az ellenforradalom utáni zűrzavaros állapotok uralkodtak és 1958-ban pedig már ez nem volt tapasztalható. A múlt évben már olyan tényezők is hatottak, amilyenekre az ellenforradalom előtt nem, vagy csak kis mértékben volt példa. Mindenekelőtt arról van szó, hogy 1958-ban a vagyonvédelemmel nemcsak a- hivatali apparátus, hanem az egész szövetkezeti tagság, főként pedig a vezetőségi tagok is foglalkoztak. Tehát sikerült közüggyé tenni a szövetkezeti vagyonvédelem problémáját.

A hivatali apparátus dolgozói összefogtak a többi vezetőségi tagokkal, az egész tagsággal, a nőbizottságokkal és így nagyon sok visszaélést, károsodást sikerült megakadályozni. A figyelmük kiterjedt a legapróbbaknak látszó dolgokra is. Ezek azonban nagyje- lentőségűek voltak, mert hiszen ha nem szólnak, intézkednek időben, a kicsiből esetleg »nagy« lett volna. Az egyik községben arra hívták fel a figyelmet, hogy a hordót ne hagyják kint a napon, mert szétszárad. Látszólag semmiség, de ha nem szólnak érte, másnap esetleg már másik két hordó is a napra került volna.

Felülvizsgálták a biztonsági berendezéseket, mivel nyilván azokon is sok múlik. Kiderült, hogy az »gyik felvásárlási raktár ajtaja annyira gyenge volt, hogy azon bárki könnyűszerrel behatolhatott volna. Kijavították. Most kevesebb valószínűség van arra, hogy oda valaki betörjön. Hogy milyen nagy jelentősége van a biztonsági be- rendezéseknk, azt éppen az Alsó- péli Állami Gazdaságban lévő bolt példája mutatja. A boltvezető 'este nem lakatolta rá az ablakra a vaspántot, így a megerősítetlen ablak valósággal csábította a tolvajokat. Egy éjszaka, amikor előtte való nap fizetés, a boltban pedig nagy forgalom volt, bemásztak az ablakon és elloptak a boltból 8000 forintot. Ha ott van a vaspánt, nem tudtak volna bemászni. A boltvezetőt természetesen felelősségre vonták, annál is inkább, mivel kiderült a leltárnál, hogy »egyéb« hiánya is van.

Változás tapasztalható a leltáraknál is. Ez szintén nagyjelentőségű dolog, hiszen az ellenőrző leltáraknak nagy szerepe van a visz- szaélések megelőzésében. Mindenekelőtt nagy gondot fordítanak a

lovára hajolva vágtatott a tanya felé. Már kivehető volt a ló színe is, s hallatszott a paták tompa dobogása.

— Mi újság — kérdezte a parancsnok félrevonva Gyurkát

— Itt maradunk, tartjuk a tanyát, ha támadnának. Az éjszaka folyamán erősítést kapunk, két munkásszázadot. Az erdőben nagy erőik vannak.

— Rendben van. Tartjuk ... Pihenj le, mert nagy munka vár rád, a géppuskánál leszel. Ott csinálj neki helyet az ól végében, onnét tűz alatt tarthatod, ha kell, az egész vonalat.

Sötétedéskor mindenki a helyén volt már. Rózsa, Gyurka mellett a géppuskánál, egy másik, Fekete Gáspár nevű emberrel. Ruhástul feküdtek a fedezék mögött, támadásra számítva. Suttogva beszélgettek.

Különösen csendes este volt. A levegő, mintha súlyosabb lett volna, mint máskor. Fojtóan fülledt volt a meleg. A tanya körüli fák leveleit a szellő sem mozgatta. Mintha rajtuk kívül senki élő nem lett volna a környéken.

— Gyanús nekem ez a csend —

meglepetésszerűségre. Régebben olyan körülményesen készítették elő a leltárakat, hogy arról majdnem minden esetben tudomást szerzett a boltvezető és volt ideje felkészülni a leltárra. A leltár végrehajtásánál is van javulás: a leltárbizottságban részvevő vezetőségi tag nem a gombok »számolgatásával« stb. foglalkozik, hanem a pontos, körültekintő munkát, a szabályszerűséget ellenőrzi. így kevesebb valószínűség van arra, hogy »szuper-leltárt« kelljen felvenni, aminek sok esetben szintén az a következménye, hogy a boltos eltussolja a valóságos hiányt.

Nagyon örvendetes, hogy a múlt évben már nem volt visszaélés a felvásárlási üzemágnál. Ez a szövetkezeti vezetők és a tagság ébersége mellett mindenekelőtt annak tudható be, hogy szigorúan szabályozták a felvásárlás rendjét.

Ugyanis minden szövetkezet csak a saját területén foglalkozhat felvásárlással. így nem fordulhat elő, hogy elmennek a harmadik megyébe árut vásárolni, közben fiktív neveket, hamis adatokat szerepeltetnek a számlákon, mert a korlátozott körzetben hamar lelepleződnének.

Persze mindezek az intézkedések nem hozhatnának ilyen eredményt, ha nem volna egy másik fokozott mértékben ható tényező is, azoknak az embereknek a becsületessége, akik a szövetkezeti vagyont kezelik. A múlt évben is volt még visszaélés, például Gyön- kön és Kölesden, de egyre több a becsületes boltosoknak, szövetkezeti alkalmazottaknak a száma, akikre nyugodtan rábízhatják a szövetkezeti vagyont. Amikor a szövetkezeti vagyon biztonságáról beszélünk, erről sem szabad megfeledkezni.

Anyanyelvűnk vagy „szia“ ?

Nagyon szeretem a gyerekeket. Bűbájosán tudják tördelni Vörösmarty és Arany János nyelvét. Őfelsége a 2 éves még »nem bemegy a szobába« és »békát álmod« avagy »kifutik a tej« kis konyhájában. Egyszóval csaknem minden mondatával csíp egyet az ember stílusérzékén. Nade ezeknek a csípéseknek erejét elveszi pufók képük, és megfelelő szintre helyezzük őket pötyögésükkel együtt. Hogy miért ezzel kezdtem? — Mert ha megnőnek bizony gyakran mást is hall tőlük az ember.

Egyik nap az utcán sétáltam. Ezt a tevékenységemet gyakran szoktam egy-egy vers soraival fűszerezni. Ezúttal éppen Szabó Lőrinc egyik fordításának néhány so rát igyekeztem felidézni... »az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek. Lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit kincse gondja öl meg...« — Itt tartottam, amikor mellém ért egy 15—18 éves diáksapkás csoport és szembe, jövő kollegáikat imigyen köszöntőt tek: »Szia«! »Szia« szisszent a válasz. »Na, mi volt a kaja?« — így a kérdés és »apafej, ha flamós

vagy beveszed, ha nem kidobod...« — a válasz.

A tavaszt ígérő nap sugarai ellenére belémf agyiak Szabó Lőrinc szavai. Megdöbbentem. Visz- sza-visszanéztem és csendesen mo tyogtam magam elé; »gyerekek’ gyerekek! ugye nem gondoljátok ezt komolyan?« Néhány lépés után arra gondoltam, mit teszek, ha ma délután kislányom »csau«- val fog üdvözölni? Viszkető tényé remmel és ágaskodó pedagógiai ér zékemmel viaskódva mentem tovább. Lépésről-lépésre súlyosabb gondolatokkal. »Apafej« »szia«, »csau«, »kaja« koppantak agyamban a szavak hivalkodón. Itt valami nincs rendben! Már-már a

súgta a lőszeres láda mellett hasaló ember. — Ez a háborúban soha nem jelent jót.

Valaki kúszott feléjük balról. Kun volt, s amikor hozzájuk ért, ő is lehasalt a fedezék mögé. Köhögést fojtott el, aztán megszólalt:

— Te, Gyurka! Ha meghalnék ma éjjel, akkor írd meg a feleségemnek, hogy a kislányomat sokszor csókolja meg helyettem ... Meg a levél végére azt is, hogy szerettem ... Itt van a címe — átadott egy papírt, amit Gyurka a zubbonya zsebébe csúsztatott. — Szervusztok, megyek vissza. Aztán aprítsd ám, ha jönnek.

— Bízd csak rám — válaszolt nevetve Gyurka —, végighúzom rajtuk a csíkot.

A sötét már teljesen birtokába vette az előttük elterülő síkságot, egészen a Tiszáig. Hallották,, amikor kimentek az őrszemek, aztán újra csend, feneketlen csend nehezedett rájuk.

(Folytatjuk.)

Atádi Géza

komorság környékezett, amikor az ötlött belém, hogy »nem szabad csüggedni, mert van a szekszárdi gimnazistáknak Irodalmi Színpada is!« Ahol a ficseri füsti fecs kék oly vidáman csivitelnek a diákajkakon és Arany János érett, sorai gazdagon áradnak a teremben! Hogy itt is, ott is szellemi versenyekre készültök és boldogan szorítjátok kebletekre a könyvet, a leghűbb barátot, eredményeitek jutalmát!

Mélyet szippantottam a legyőzött február langyos levegőjéből s egyre vidámabban koppantak cipőim. Ütemre tapostam »csau«-ra »sziá«-ra.

Hazaértem. Gyerekség, — de kicsit tartottam valamitől. S amint beléptem kislányom éppen József Attila versét mondta fel édesanyjának:

»Nem nyafognék, de már késő

Most látom milyen óriás ő.

Szürke haja lebben a légben,

Kékítőt old az ég vizében...«

Egyszerre kisütött bennem a márciusi nap. ügy éreztem, nem kell félnem a »csau«-tól.

Sz. K.

HÍREK

Mi a különbség London és Bogyiszló között?

Hát többek között az is... De rie vágjunk a dolgok elé. A minap Bo- gyiszlóra akartam telefonálni, a bejelentőnél kértem a kapcsolást. Elmúlott tíz perc — nem jött. Elmúlott húsz perc — nem jött. Kezdtem mérgelődni és hogy indulataimat levezessem, elővettem egy képeslapot, azt kezdtem böngészni. Mit tesz a sors, pont egy olyan képes riportot találtam benne, amelyik a nemzetközi telefonszolgálattal foglalkozik és miközben szidtam az előttem lévő néma telefont, olvasni kezdtem. Engedjék meg, hogy pár sort idézzek belőle:

»... a tizenhétéves angol csodaúszó Blacknek öt perc alatt kapcsolta Londont«. A pontosság kedvéért: az egyik budapesti kezelőnő Budapestről öt perc alatt kapcsolta Londont.

— A szekszárdi kórház közleménye: Az influenzajárvány megelőzése érdekében a szekszárdi kórházban beteglátogatási tilalmat rendeltek el, tehát, a beteglátogatás szünetel. (x)

— Szekszárd szőlővidékén nemcsak az állami gazdaság, hanem az egyéni gazdák is megkezdték a nyitást. A hét eleji tavaszi napokon több száz ember végezte a nyitást. A szőlőmetszés is megkezdődött.

— A most épülő bölcskei kultúrotthont központi fűtéssel látják el.

— A Tolna megyei Levéltár felkéri a megye úttörő szervezeteit, hogy kutassanak az úgynevezett „bíró-ládák” után, mivel azok az egyes községekre vonatkozóan igen értékes adatokat tartalmaznak. A „bíró-ládák”, mint a községi bírák irattárai szinte minden községben léteztek.

— A bonyhádi úttörőházban a Tigris-őrs, a VI. osztályos Cseres Pali őrse teljesen önállóan rendezett egyórás őrsi műsort. Erre meghívták a szülőket, a párt- és tanácsszervek képviselőit és a pedagógusokat. Műsoruk nagy sikert aratott.

— Rendszeresen tart árubemutatót

Diósberényben a földművesszövetkezet. Ezekre az árubemutatókra nagy

Nem vagyok káromkodás, de most káromkodtam. Aztán pedig »rendre intettem magam« és feltárcsáztam a bejelentőt, hogy megérdeklődjem: mi lesz az én bogyiszlói hívásommal. Egy női hang felelt és állíthatom, hogy nagyon kedves, előzékeny hangon: »Kérem, tessék egy kicsit türelemmel lenni — nem megy az olyan egyszerűen.-« És én vártam tovább »türelemmel...«

Egy előnyöm azonban volt a várakozásból: felfedeztem, hogy többek között mi a különbség London és Bogyiszló között. Londont öt perc alatt tudják kapcsolni, noha az sok száz kilométerre van, Bogyiszlóra pedig a türelemfogytáig kell várakozni, noha itt van Szekszárd szom szédságában, még a templomtorony is idelátszik.

B. F.

*

választékban visznek ruhaneműt, méterárut, lábbelit stb. Legutóbb március 4-én tartottak ilyen árubemutatót.

— Tolna megyében összesen mintegy 31 500 betétes van. A múlt évben hétezerrel növekedett a takarékbetétkönyvvel rendelkezők száma.

— Mi mindenre jó a hipnózis? Egy

amerikai könyvkiadó vállalat a következő csábító ajánlatot teszi vevőinek: „Ha látni szeretné főnökét, amint egy szál alsónadrágban, kézen- állva halad át az úttesten, még ma vegye meg cégünk új »Hogyan kell hipnotizálni« című kiadványát.”

— Tolna megye harmincnyolc községében tizenöt, vagy ennél nagyobb százalékos községfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg az idei évre.

— A KST-mozgalom állandóan szélesedik Tolna megyében. Jelenleg 76 helyen működik ilyen szervezet, közel 7000 taggal. A KST-tagok mintegy 4 600 000 forintot takarítottak meg az elmúlt esztendő során és több mint 3 millió forint rövidlejáratú Iliiéit nyújtottak a tagoknak.

— Számos olvasónk kérésére közöljük, hogy március 6-án, pénteki számunkban teljes terjedelmében közöljük a „A mezőgazdasági termelőszövetkezet mintaalapszabályát”.

A mester és tanítványai

szonötezer forintot fizet értük — mondja Megyeri bácsi, — de aki itt tanult, az nem ment el, tagja lett a szövetkezetnek.

— Én is itt maradok — szól közbe Róhman Gyurka. — Ebben a szakmá bán mindig lesz munka bőven, meg ha az ember dolgozik, keresni is tud. Mert ez a legfontosabb, meg hogy felszabaduljunk, segédek legyünk.

S a hosszú, rögös tanulóévek meghozzák a gyümölcsöt. Jó szakemberek, becsületes munkások nevelődnek a gyerekekből.

— Bár a tanításon lehetne azért változtatni — állapítja meg Megyeid bácsi.

Hogyan? Elkezdi sorolni nekem, hogy egy gyerek egy évben hány napot van iskolában, és mennyit tölt a műhelyben. Nagyon kevés a műhelygyakorlat. Durva számolgatásra is 290 napot töltenek három évben az iskolában. És ez a kisebb baj volna, a nagyobb az, hogy félnapi iskola miatt a gyerek egész napja rámegy, mert Szekszárdra járnak tanulni. Azután a harminc nap fizetett szabadság is a műhelynapokból megy le.

— Milyen megoldás lenne?

— Hát ezen gondolkodni kellene. Öt nap munka és egy nap tanulás talán jó lenne, de akkor a gyereknek otthon is kellene az iskolai anyagot szabad idejében tanulni...

Vitánk közé nyit be az ajtón Friesz Gyurka, a legfiatalabb tanuló. Illedelmesen köszön, megáll mellettünk, figyel egy kicsit.

— Már világlátott a gyerek — mondja Megyeri bácsi —, fél évig bányásztanuló volt, az ősz óta itt nálunk.

— Lesz-e belőled kádár — kérdem.

— Az lesz, mert ez jó szakma — válaszolja.

Megyeri bácsi még hozzáteszi, hogy a gyereknek van érzéke a famunkához, csak kicsit csintalan. Azután a

gyereknek ad egy kis sajtárt, arra szabjon abroncsot, meg a fenekét tegye bele.

Friesz Gyurka fülsiketítő zakatolásba kezd az üllőn, munkája nyomán gömbölyödni kezd az abroncs, azután ráilleszti a sajtárra, segít neki oktatója, mestere, Megyeri bácsi is. Róhman Gyurka meg gyalulni kezdi a kádat...

— Hejnye, gyerekek, dél van, mond ja Megyeri bácsi. Azok meg leteszik a szerszámot, szaladnak ebédelni. Józsi bácsi pedig leül a tuskóra, térdén szétteregeti a kenyeresruhát, ebédelni kezd, kolbászt meg szalonnát és kenyeret, a ruha egyik sarka alól pirosló alma kandikált ki.

(Pálkovács)

A gyékényfonatú szék jobbra meg balra dől egy kicsit, azután nyikkan egyet. A széles nagy ablakon beözönlő napfény megcsillan a pallosszerű bárdon, amikor le-lecsap a fára. Idős, szemüveges ember ül a széken, hordódongát farag. Az előtte levő tuskón halomban áll már a forgács. Mellette meg egy fiatalember taszítja nagy igyekezettel a gyalut a sózókád egyenetlen oldalán.

A nagy munkában észre sem veszik, hogy nyílik az ajtó, csak akkor néznek fel mindketten, amikor mellettük vagyok, s rájuk köszönök.

— Jónapot! — Adjonisten! — fogadja Megyeri Józsi bácsi. Erős inas kezével lesöpri egy féligkész kádról a gyaluforgácsot, azután mutatja, hogy üljek le. A fiatalember is abba hagyja a munkát, rákönyököl a kádra, figyel. Amikor megtudják, mi járatban vagyok, hogy az ipari tanulókkal szeretnék beszélni, Józsi bácsi sajnálkozva mondja, hogy most csak egy gyerek van itthon, s rámutat Róhmann Györgyre. Az egyik iskolában van Szekszárdon, a másik a múlt héten leütötte az ujját, — az betegszabadságon, a legfiatalabb, az elsőéves tanuló meg beszaladt a faluba;

— Hát beszéljen velünk, még én is fiatal vagyok — mondja és nevet is hozzá — döcögősen — olyan öreges huncutsággal.

Ebben egyezünk meg.

Néhány percre abbahagyják a mun kát és vitatjuk a tanulóképzést. Mert azt mindig vitatni kell, csak így lehet jobbá tenni. S erre mindig szükség van. Még akkor is, ha most összehasonlíthatatlanul jobb a tanuló sorsa, mint Megyeri bácsi idejében. A múltról éppen ezért nem is sokat beszélünk, inkább a jelen, meg a jövő az, mi egyengetésre szorul.

— Sokba kerülnek a gyerekek, évente a szövetkezet csaknem hu