Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-22 / 69. szám

1959. március 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 8 Kettős ünnep a Vasipari Vállalatnál Ünneplőruhába öltözött lakatosok i és esztergályosok, autószerelők és villanyszerelők, művezetők és tiszt­viselők gyülekeztek pénteken dél­után a szekszárdi Szabadság Szálló nagytermében. Kettős ünnepre ké­szültek a Vasipari Vállalat munká­sai. Az 1919-es Tanácsköztársaság meg alakulásának 40. évfordulója alkal­mából ünnepi termelési értekezletet tartottak. Ez alkalommal osztották ki a vállalat 1958. évi eredményes munkája után a több mint kétszáz­ezer forirű nyereségrészesedést. Az ünnepi beszédet Lakos István, a vállalat igazgatója tartotta. Lakos elvtárs méltatta a Tanácsköztársa­ság jelentőségét, elmondotta, hogy a vállalatnál is 1919 örökét folytatják, abban a szellemben végzik munká­jukat. Majd pedig szólt a vállalat előtt álló feladatokról, az MSZMP KB március 6-i határozatának meg­valósításából következő feladatok végrehajtásáról. Az ünnepi termelési tanácskozá­son Szabópál Antal elvtárs, a Szek- szárd Városi Pártbizottság első tit­kára is szólt a vállalat dolgozóihoz. Szabópál elvtárs napjaink legfonto­sabb feladatairól beszélt, majd pe­dig az 1919-es eseményekről szólt. Felhívta a vállalat munkásainak fi­gyelmét a párt legutóbbi, a terme­lést érintő határozatából eredő fel­adatok végrehajtására, majd pedig kérte a munkásokat, hogy még töb­ben vegyenek részt abban a mozga­lomban, amelyet a szekszárdi mun­kások kezdeményeztek: segítsék ön­kéntes munkával a termelőszövet­kezetek megerősítését. Az ünnepi termelési értekezleten felszólalt Schrottner Károly elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Tanácsá­nak elnöke, Kelemen Sándor elv­társ, a megyei tanács ipar és műsza­ki osztályának vezetője. A termelési értekezlet végén a vállalat munkásainak 216 ezer fo­rint nyereségrészesedést fizettek ki. A munkások egy hónapi fizetésnek megfelfelő összeget kaptak. Ezután műsor, majd közös vacsora és tánc- mulatság követte a Vasipari Vál­lalat munkásainak termelési tanács­kozását. Versenyeznek az építők A Tanácsi Építőipari Vállalatnak mintegy tízmillió forint értékű épít kezést kell az idén elvégeznie a ter­melőszövetkezetek részére. Most, hogy sok új termelőszövetkezet ala­kult, a régiek is megnövekedtek, a vállalatnak az eredeti terveknél sok kai több munkát kell majd végez­nie a termelőszövetkezeti építkezé­seknél. Éppen ezért a vállalat dolgozói közt folyó verseny — a munkák jó minőségbemi elvégzésén, a takaré­kosságon, az önköltség csökkentésén kívül — arra irányul, hogy az egyes építkezéseket határidő előtt fejez­zék be, az egész éves tervet no­vember végéig teljesítsék, hogy az így felszabaduló kapacitást már év­közben is a termelőszövetkezeti építkezésekre fordítsák. A »bérháznegyedben« épülő »J«- jelű 18 lakásos bérház eredeti befe­jezési határideje október 15-e. Itt már olyan előnyre tettek szert az építők — a Harangozó és a Rávics kőműves-brigád például vállalásá­nak megfelelően már februárban el­készült a belső kőműves munkákkal —, hogy az eredeti határidőnél öt és fél hónappal előbb, május elsejére beköltözhetnek a lakók. A »J« bér­házat — amelynek már a felső fö­démje készül és befejezési határ­ideje október 31, — augusztus 20-ára adják át teljesen készen. A fácánkerti 4 tantermes iskolá­nál Merk János — többségében ok­leveles és jelvényes »Kiváló dolgo­zókból« álló kőműves-brigádja vál­lalta a belső falazási és vakolási munkáknak április 4-re való befe­jezését. A brigád e vállalását is ha­táridő előtt teljesítette, március 15-én készültek el a belső kőműves munkákkal. Az iskola az eredetileg megszabott szeptember 1-i határidő­vel szemben augusztus 20-ára ké­szül el. A bölcskei kultűrház építé­sénél dolgozó brigádok a pártkong­resszus tiszteletére azt vállalták, hogy a december 31-i határidő he­lyett november 7-én adják át tel­jesen készen a kultúrházat. Az új szövetkezeti tagok is munkához láttak A szálkai Fejlődés Termelőszövet­kezetben mindenki nekilátott a tava­szi munkáknak. A régi és az új ta­gok közös munkacsapatokban dol­goznak. Az új tagok között máris akadnak olyanok, akik kiemelkedő teljesítményeket értek el, EGY HÖNAP ALATT 32 MUNKAEGYSÉG A termelőszövetkezet fogatosai kö­zött a legjobb eredményt Fleischer János érte el az elmúlt hónapban. A fogatosok átlagosan 25—28 munka­egységet teljesítenek havonként a tér melőszövetkezetben. Fleischer János teljesítménye pedig már munkába állásának első hónapjában elérte a 32 munkaegységet. AZ ASSZONYOK ÉS A LÁNYOK IS DOLGOZNAK Az új belépők közül az asszonyok és a lányok is munkához láttak. A belépés előtt kilenc holdon gaz­dálkodó Nagy Sz. István felesége és a tizenhat éves lánya is munkához látott a tél utolsó napjaiban. — Nekünk már nem furcsa a kö­zösben, mert mi mi már dolgoztunk egyszer szövetkezetben — mondogat­ja Nagy Sz. Istvánná, ha a munka felől érdeklődtek tőle. Egyébként a termelőszövetkezetnek több mint 40 százaléka asszony és leány, s a nők a nehezebb munká­ból is kiveszik a részüket. Bogdán Ferencnét is munkaközben találtuk. Ö még nem dolgozott ter­melőszövetkezetben. Munkatársnői, Nagy Dénesné és özv. Mezei Joa- chimné, akik már régi termelőszövet­kezeti tagok, éppen arról beszéltek Bodán Ferencnének, amikor találkoz­tunk velük, hogy családi pótlékra csak akkor számíthat, ha már 120 munkaegységet teljesített ő, vagy a férje a szövetkezetben. A MUNKAFEGYELEM MEGSZILÄRDITÄSA érdekében néha meg is kell büntetni azokat, akik nem illeszkednek be kellőképpen a közösségbe. Az egyik fiatal legény, alig néhány hónapja tagja csak a Fejlődés Tsz- nek. Egy darabig szorgalmasan dol­gozott, egyszer azonban egy vasárna­pi napon túlságosan feltalált önteni a „garatra”, s másnap nem ment el dolgozni. A beosztása fogatos volt, s a tava­szi munkáknál nagy szükség lett vol­na a munkájára. A szövetkezet veze­tősége munkaegységlevonással bün­tette a hanyag fogatost, mivel a szö­vetkezetben is tartják azt a régi jó közmondást: „Aki éjjel legény, az nappal is legyen az.” Munkás-paraszt találkozó Kölesden Kölesdről két hete parasztküldött­ség látogatott Sztálinvárosba a sztá- linvárosi munkások meghívására, hogy megtekintse a várost és annak üzemét. A kölesdiek látogatását a sztálinvárosi munkások 40 tagú kül döttsége tegnap viszonozta. A dél­előtt 10 órakor érkezett küldöttség a nap folyamán meglátogatta a terme­lőszövetkezetet, a sajtüzemet, majd este ünnepségen vettek részt a köz­ség lakosságával együtt. Ez az ün­nepség volt egyúttal a község ter­melőszövetkezeti községgé avatásá­nak ünnepsége is. HÍREK — Ügyeletes orvos március 22-én: dr. Hidasi J. István, Rákóczi utca 46. Telefonszáma: 46-94. — Ügyeletes állatorvos március 22- én: dr. Berta Béla, Csaba utca 18. — Ma tartja az évi mérlegismertető küldött-közgyűlését a Szekszárd és i Vidéke Körzeti Földművesszövetke- | zet. A közgyűlésen az igazgatóság és ! a felügyelőbizottság számol be és is- | mertetik a nyereségrészesedést. — Tutyi-rendszert vezettek be a gyulaji általános iskolában. Ez any- nyit jelent, hogy — különösképpen sáros időben — a tanulók a folyóson hagyják lábbelijüket, helyette tutyit húznak és abban lépnek be a tante­rembe. így, ezzel a módszerrel őrzik a tantermek tisztaságát. — 19 800 hektoliter bort vett át a szőlőtermelő gazdáktól 1958 negyedik j negyedévében az állami borpincészet ; Pakson. Most; 1959 első negyedében előreláthatóan 3500—4000 hektó bort I vettek, illetve vesznek át. — Huszonhat — munkaversenyben részt vevő — dolgozót tüntettek ki j kiváló dolgozó oklevéllel és egyheti j fizetésnek megfelelő pénzjutalommal j az elmúlt évben a Simontornyai Bőr­gyárban. A közeljövőben ismét meg- ' jutalmazzák a munkaversenyben j részt vevőket; 14 000 forint pénzjutal- j mát osztanak ki közöttük. — Vas-műszaki árubemutatót ren­deznek a megye több termelőszövet­kezeti községében a földművesszövet­kezeti nőbizottságok. SPSRT Á felnőtt területi ökölvívóbajnokság sorsolása A Baranya megyei ökölvívó Szö­vetség — mint az illetékes területi szövetség a napokban készítette el a felnőtt területi ökölvívó baj­nokság sorsolását, melyen Bonyhád, Dombóvár, Pécsi VSK, Szekszárd, Kaposvár II, Zalaegerszeg és Pécs- Szabolcs csapatai vesznek részt. A sorsolás: Április 5: Szekszárdi Dózsa—Ka­posvári Dózsa, Dombóvári Vasút— Pécsi VSK, Pécs-Szabolcs—Bony­hád, Zalaegerszeg szabad. Április 26: Pécsi VSK—Pécs-Sza­bolcs, Kaposvár—Dombóvár, Zala­egerszeg—Szekszárdi Dózsa, Bony­hád szabad. Május 17: Dombóvár—Zalaeger­szeg, Pécs-Szabolcsi—Kaposvár, Bonyhád—Pécsi VSK, Szekszárd sza bad. Május 31: Kaposvár—Bonyhád, Zalaegerszeg—Pécs-Szabolcs, Szek­szárdi Dózsa—Dombóvár, Pécsi VSK szabad. Június 7: Pécs-Szabolcs—Szek­szárd, Bonyhád—Zalaegerszeg, Pé­csi VSK—Kaposvár, Dombóvár sza­bad. Június 14: Zalaegerszeg—Pécsi VSK, Szekszárd—Bonyhád, Dombó­vár—Pécs-Szabolcs, Kaposvár sza­bad. Június 28: Bonyhád—Dombóvár, Pécsi VSK—Szekszárdi Dózsa, Ka­posvár—Zalaegerszeg, Pécs-Szabolcs szabad. Megalakult Váralján az asztalitenisz szakosztály Boldog nyertesek A legutóbbi Békekölcsön-sorsolá­son két szekszárdi kötvénytulajdo­noshoz kopogtatott be a szerencse. Kertai József, az SZTK dolgozója 50 000 forintot nyert. Teszler Ven­del szekszárdi lakos, a bonyhádi já­rási tanács elnökhelyettese kötvé­nyét 25 000 forintos nyereménnyel húzták ki. Az OTP mindkét nyere­ményt kifizette. * Korábban hírt adtunk arról, hogy egy Bátaszéken megvásárolt lottó- szelvény négy találatot ért el és ke­resik a tulajdonosát. Értesüléseink szerint a bátaszéki tulajdonos je­lentkezett az OTP-nál, de nem kí­vánja, hogy neve a nyilvánosság elé kerüljön, mert a nyereményt titok­ban akarja tartani. Nemrégen alakult meg a Váraljai Községi Sportkörben az asztalitenisz szakosztály. A szakosztály tagjai nagy lelkesedéssel fogtak munkához és rendszeresen tartanak edzéseket a községi tanács tanácstermében. Az asztalitenisz szakosztály vezetősége az eredményes működés biztosítása érdekében a versenynaptárt is elké­szítette. Ezek szerint megrendezik a községi egyéni asztalitenisz bajnok­ságot, de emellett tehetségkutató versenyt is rendeznek. Még április hónapban meghívják a Nagymányo­ítélet a Tam ügyben A szekszárdi járásbíróság ítéletet hozott Tam József 52 éves szekszárdi, Béri Balogh Adám utca 29. sz. alatti lakos, kulákkal szemben pénzügyi bűntett miatt. A megállapított tény- I állás szerint Tam József 1954-ben 608, ' 1956-ban 714 és 1957-ben 565 liter bort a pincéjében elrejtett, a pénz­ügyi szervek előtt eltitkolta, utána a i borfogyasztási adót nem fizette ki. Ezzel az államot 7548 forinttal káro- j sította meg. A bort 1958-ban használ- j ta fel, részben elfogyasztotta, részben ■ eladta, részben pedig új borának fel- ! erősítésére, színezésére használta fel. A bíróság Tam Józsefet 4 hónapi börtönre mint főbüntetésre, 2000 fo­rint pénzbüntetésre és politikai jogai gyakorlásától 1 évre való eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. Ha jól akar szórakozni keresse fel TOLNÁN a Földművesszövetkezet 'Béke ESZPRESSZÓ ÉTTERMÉT Minőségi ételek, italok, minden időben halászlé. Minden este Vadas Pál hangulatos zenekara muzsikál Készüljön fel a tavaszi mezőgazdasági munkákra Most szerezze be, egészítse ki MEZŐGAZDASÁGI GÉP, SZERÁRU, MÉHÉSZETI, BORÁSZATI, SZŐLÉSZETI FELSZERELÉSEIT. Házi vízellátó berendezés, elektromotorok. Műtrágyát, növényvédőszert a MEZÖSZÖV KISGÉP SZAKÜZLETBŐL vásároljon. Figyelem ! Újdonság! Megérkeztek a kínai brokát-, taft- és selyem- különlegességek. A me­gyében kizárólag Szekszárdon a 19-es Népboltban, ki Bányász asztalitenisz csapatát, majd a Mázai Bányászokkal játsza nak ezt követően. A május havi tér vek még erősebbek. Vendégül lát­ják ekkor az egyik bonyhádi üzem — előreláthatólag a cipőgyár — asz­talitenisz csapatát. Orbán Lajos sportköri vezető sze rint nemcsak ezt az egy új szakosz­tályt indítja be a vezetőség, hanem további tervek vannak újabb szak­osztályok működtetésére. így előre­láthatólag rövidesen megalakul az atlétikai szakosztály is. Kérjük tudósítóinkat, levelezőin­ket, hogy a ma lejátszásra kerülő NB III-as, valamint a járási labdarúgó­mérkőzésekről levélben kérünk tudó­sítást, telefonjelentést csak kizárólag a megyei labdarúgó-bajnokságról ké­rünk 19—20 óra között a 20-10-es te­lefonszámon. köszönetnyilvánítás Id. Szendrőy Gézáné elhunyta alkalmával nyilvánított részvé­tekért és koszorúkért minden rokonnak, jóbarátnak, ismerős­nek és a vállalatnak ezúton mond köszönetét a gyászoló család. Balázs Dénes RHIZONIT oltóanyagok A pillangósvirágú növények gyökérgumó baktériumtenyéze- tei kitünően növelik a pillan­gósok termését és javítják mi­nőségét. Különböző pillangósok vetőmagvai beoltásához más­más oltóanyagot kell hasz­nálni: Lucerna—somkóró Rhizonitot, Lóhere Rhizonitot, Bükköny—borsó Rhizonitot, Baltacím Rhizonitot. 1 kát. holdra egy üveg Rhl- zonit agaros oltóanyag vagy 200 g Rhizonit por szükséges. Megrendelhető: A Műtrágya és Növényvédő­szer Értékesítő Szövetke éti Vállalatnál, Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky u. 57. sz. Hagy húsvéti 1 ~™*g^ BÚTOR vásár a NÉPBOLT szekszárdi boltjában Festett hálók újtípusú konyhák fényezett hálók kárpitozott garnitúrák fémbútorok külföldi kisbútorok sezlonok

Next

/
Thumbnails
Contents