Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-21 / 68. szám

1959. március 21.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

S

A% első igazi tavasz emlékeiből

Uj március köszöntött be, új szelek fújtak, igazán új tavaszt ért a magyar nép 1919. március 21-én, azon a napon, amikor összeomlott a népnyúzó, népelnyomó hatalom, amikor a munkásosztály legjobbjai álltak oda a kormányrúdhoz.

Régi, kissé fakult emlékeket idézünk. Negyven éve már az első magyar munkáshatalom kikiáltásának. Régen történt, egy fél emberöltővel ezelőtt.

Bár 40 év alatt nagyon megritkultak a harcosok sorai, kevesen élnek közülük, a mai napon mindenütt emlékeznek rájuk, tetteikre, a munkáshatalomra. Emlékeznek az egyszerű emoerek, a hajdani proletárok, az események szemtanúi.

A megye egyik jelentős munkásmozgalmi bázisa volt Tolna nagyközség 1919-ben. Így elevenednek fel a március 21-i események:

Müller József nyugdíjas építőipari munkás:

— Nálunk fokozatosan előkészítettük a hatalom átvételét, érlelődött ez a munkásságban. Meguntuk már nagyon a háborút. Nyíltan egyedül a Tanácsköztársaság mondta ki: legyen vége a háborúnak.

Március 21-én szinte futótűzként •terjedt el a faluban, hogy Pesten a munkásság, Kun Béláék átvették a hatalmat. Jóformán az egész lakosság összesereglett a gyűlésre. Jól emlékszem, hatalmas tömeg volt, csak úgy hullámzott, jöttek, egyre jöttek az emberek. Nagyon élénk gyűlés, lelkes hangulat volt, a szervezett építőipari munkásság szép számban megjelent. Hiába mondták később, hogy kényszer volt, mindnyájan tudtuk, hogy a népakarat nyilvánult ott meg.

Herbszommer György, a tolnai direktórium volt tagja,

akit ezért később ötévi börtönre ítéltek, így emlékezik:

— Az Építőmunkás Otthonban tartott nagygyűlésen kb. 500-an csatlakoztunk a Tanácskormányhoz. Appelschoffer Ádám barátom és elvtársam volt a szónok. Nagyon szépen beszélt arról, hogy a munkásságnak politikai és gazdasági érdeke a Tanácsköztársaság megalakítása. Javasolta, hogy csatlakozzunk hozzá. Viharos helyeslés, éljenzés kísérte szavait, a kőmű- vesség, a gyári munkásság adta a hangot.

— Még azon a gyűlésen meg is választottuk a direktóriumot, egyik is akart valakit, meg a másik is és közfelkiáltással, éljenzéssel lettek megválasztva Appelschoffer, Király, Gyenei, Inhoff, Kvanduk,

A 133-ból az első nap

Orbán elvtársak, mintegy 10—12-en. Nagyon emlékezetes, lelkes gyűlés volt.

— Utána mi, a direktórium tagjai elmentünk a községházára, közöltük Virányi főjegyzővel, hogy minket választott meg a nép vezetőinek, és átvesszük a hatalmat. Azok nem is ellenkeztek, nem szívesen ugyan, de átadták a vezetést, mert látták, menniök kell. Nagyon mozgalmas napok következtek, egymást érték az emberek, az érdeklődők, a kíváncsiak a községházán — fejezi be Herbszommer Gyuri bácsi.

Hopp Vince a nagy napr.a így emlékezik:

— Nagy tömeg verődött össze a hőgyészi régi községháza nagytermében arra a hírre, hogy pesti szónok jött a faluba és itt is kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Nem tudom hányán lehettünk, de nagyon sokan voltunk.

Mikor a szónok ismertette a pesti helyzetet és elmondta, hogy proletárkormány van, a mondottakat nagy ovációval, tapssal fogadták. A képviselőtestület 55 tagja közül kiválogatták az igazakat és sok-sok kisemberrel együtt ott a népgyűlésen meg lett választva az új tanácstagság. Pech János parasztember lett a tanácselnök, de beválasztotta a gyülekezet az iparosság, az intelligencia, a polgárság legrendesebb tagjait is.

Az események alakulásában nagy szerepe volt a csaknem 700 tagú szociáldemokrata körnek, ezeknek vezetőit mind bevették, közülük került ki a „vezérkar”. Rendzavarás nálunk nem volt, községünk lakossága együtt dolgozott a munkáshatalommal.

Glöckner Béláné néptanító özvegye,

a gyönki szociális otthon lakója így nyilatkozik:

— Nagy erőfeszítésbe került mi- nálunk a hatalom megragadása. Emlékszem a férjem, aki szívvel- lélekkel részt vett azokban a dolgokban, sokat beszélt akkor is erről. Azért volt nehéz, mert Márki Henrik, Gyönk község főjegyzője nagyon ravasz ember lévén, becsapta a munkásokat, kétszínűén ide is, oda is jó képet vágott. Gyönk községbe érkezett előzőleg egy hadifogságból hazajött katonatiszt, aki leleplezte őt a nép előtt, bemutatta, hogy milyen ember, elmondta tetteit és kiderült, hogy nem lehet benne bízni a forradalmároknak, a munkásságnak.

— Nyugtalan volt az egész falu, jöttek-mentek az emberek az átvételt megelőző napokban. Mikor híre jött, hogy mi történt Pesten, összehívta a katonatiszt az embereket, segítettek ebben neki a j helybeliek, Dermer Imre, aki az elnök lett a választáskor, meg a j férjem, és mások is. Elmondta a J gyűlésen, hogy a főjegyzőt elzavarták, itt is átveszi a nép a hatalmat, ne legyen rendzavarás, menjen haza mindenki nyugodtan. Nem is volt baj, megnyugodtak, mert lát- j ták és tapasztalták is, megszűnt a ; nép elnyomása. Sok-sok gyűlés í volt akkoriban, ahol jó szóval, ért- i hetően megmondták, mit akar az ;

•új kormány, amely a néppel érez,^ velük működik. Talán ezért, talán másért, annál nagyobb volt a terror, mikor a fehérek visszavették a hatalmat — fejezi be megremegő hangon az idős, ezüstöshajú asszony.

Ma, a tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján emlékezünk, meghallgatjuk a régi harcok, a dicső tettek szemtanúit. Emelt fővel, a büszkeség érzésével hallgatjuk azokat, akik hírt adnak hazánk dicsőségéről, a proletáriátus eme nagyszerű győzelméről.

Somi Benjáminná

Huszonöt bot...

VI.

Lassú léptekkel indult az ajtó felé, s amikor kiért a világosságra, a meleg napfényre, mintha szabadabb nak érezte volna magát, pedig csend őrök, fehér tisztek, vették körül, elő reszegezett fegyverrel, éles szemmel figyelve minden mozdulatát.

Amikor a bentlévők elfogytak, az utolsó fogoly után a tiszt is kijött az udvarra, még egyszer végignézett rajtuk, elsétált a foglyok előtt, lovagló pálcáját suhogtatva a levegőben, aztán a sor végén megállt.

— Ti — fordult a jobboldalt állókhoz — megértetek az akasztófára ... Na, indulj!... Különben nem! — a baloldalt állók felé fordult: — Először ti!... Őrmester!... Indulhatnak.

Vagy tíz fegyveres csendőr vette őket körül, aztán az őrmester a csoport elejére lépett és elindultak.

— Vajon hová? — tűnődött Nyirő, amint az utcára értek, ahol néhány fán kötél lógott. A hideg végigfutott a hátán és lehajtotta a fejét. Minden pillanatban várta, hogy megálljt parancsolnak. Nem félt, de valami, a félelemhez hasonló érzés markolta össze a belsejét... Becsukott szemmel lépdelt, hol az egyik oldalról ütődött valakihez, hol a másikon. Csak akkor nyitotta ki a szemét, amikor az egyik csendőr oldalba vágta a puskatussal.

— Ne aludj! — förmedt rá.

Ekkor már jól elhagyták a kocsmát, s a tömeg egyrésze ott tolongott mögöttük, kíváncsian várva, hogy mi történik velük.

A sarkon balra fordultak, fel a dombnak, s mellettük két oldalt

tompán dobbant a csendőrök nehéz, vasalt csizmája.

A templomkert kapujában ott állt a plébános, s nyájas mosollyal fogadta a járókelők halk, félszeg köszönését. Amint a foglyok elhaladtak előtte, mosoly húzódott végig táskás arcán, majd kezét előhúzva, csuhája zsebéből, áldást osztott az előtte elhaladókra.

A piactéren nagy tömeg ácsorgóit várakozva, s amikor a foglyok csoportja feléjük közeledett, rést nyitottak a középen lévő szabadon hagyott térség felé, ahol egy asztal állt, mellette pedig néhány csendőr várakozott.

A tömegalkotta kör közepén a testetlen, durvaácsolású asztal körül körbeállították a foglyokat, aztán a vezető tiszt az egyik foglyot megszólította:

— Lépjen már ki! — kiáltott a fogolyra a tiszt.

A fogoly elfehéredve nézett körül, mert nem tudta, hogy a következő pillanatban mi történik vele. Tekintetét körüljártatta, egy-egy pillanatig elidőzve a környező fákon, hogy vajon melyiken lóg kötél, ahova felakasztják.

— Remegsz? — röhögött a tiszt az előrelépő fiatalemberre.

— Nem! — suttogta az halkan összeszorított fogai között.

— Majd mindjárt remegsz — válaszolt a tiszt, miközben két csendőr megragadta a foglyot és az asztalra fektette. Aztán... A körülötte álló foglyok behunyták a szemüket, csak a bot suhogását hallották, s a tompa, loccsanáshoz hasonló hangot, amikor a bot lesújtott az áldozat testére.

Amikor az első fogollyal végeztek, az eszméletlen embert lelökték az asztalról, s a büntető szakasz parancsnoka a következőt szólította:

— Nyirő Pál!

Nyirő egy pillanatig megtántoro- dott, agyát mintha elöntötte volna a vér, aztán először talán ingadozva előrelépett, de amikor már a csendőrök előtt volt, határozottak voltak a léptei.

Két csendőr melléje lépett, hogy lefogja. Undor fogta el, ahogy a két kakastollas közeledett hozzá, s amikor megérintették a karját, úgy érezte, mintha égetne a kezük ... Maga sem tudta, hogy miért, milyen belső, visszatarthatatlan parancsra, karjaival kétoldalt csapott, s két csendőr, aki nem számított ilyen ellenállásra, mire felocsúdott az ütéstől, amely a mellüket érte, hát- ratántorodva, egyensúlyukat veszítve esett a tömeg közé.

Nyirő nem mozdult, pedig a közel állók félrehúzódtak, hogy ha továbbra is ellenállást tanúsít, helyet adjanak a küzdelemnek. Nyugodtan nézte, amint az egyik csendőr feltá- pászkodik, s puskáját a mellének szegezi.

— Büdös kommunista! Megdöglesz! — ordította, s a puskacsövet nekinyomta a mellének.

— Jobb meghalni, mint elszenvedni a botütést — gondolta Nyirő és ismét erőt vett rajta a gyűlölet és utálat, ami az előbb hatalmába kerítette.

— Lőjj agyon, az anyád istenit, legalább hamar végzel velem — mondta elszántan ...

(Folytatjuk.)

Atádi Géza

ADY ENDRE:

Ä márciusi naphoz

(Márciusi Nap, nagy a te hatalmad,

S magyar Márciust, magyar forradalmat

Nem gyújtottál ránk ezer évig mégsem:

Ültünk örökkön jeges senyvedésben.)

S verje meg az Isten a verejtékünket,

Verje meg veréssel egész életünket,

Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván, Csókunkat a szánkban, álmunkat a párnán, Gyermeket ígérő legszebb ingerünket,

Verjen meg az Isten, verjen meg bennünket, Verje meg a tettünk, verje meg az álmunk, Dunai-tiszai régi megállásunk,

Verje a múltunkat, verje a jövőnket,

Betyáros magunkból elkövetkezőket,

Ha el nem tiporjuk, kik útunkat állják:

Magyar Márciusunk milden akadályát.

Verje meg, verje meg, ha van verő Isten,

Aki csak egy kicsit ósdit akar itten,

Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni Mindent, ami régi, ezeréves holmi,

Mindent, ami senyveszt, mindent, ami árul S Etel-közt teszi meg hű magyar határul. Óság-tartók népe most ront ellenünkbe:

Fiatal Március, most nézz a szemünkbe,

S úgy adj nekünk erőt, sugarat, hatalmat, Amily híven hisszük ezt a forradalmat.

Nekünk forradalmas minden futó óra,

Gőgös, gazdag grófra s gazdagul! zsidóra Haragszunk és vagyunk egyazon haraggal.

Tán ki sem mondható gyilkos indulattal.

Mert a világ siet s most kerül dűlőre: Érdemesek vagyunk éleire s jövőre?

Büdös úr-szag, pénz-szag, sehol így nem kábít. Minden: változásért és újért kiált itt.

S ha papok tömjénjük gőgösebben rázzák, Mindezek halálos sorsunk magyarázzák:

Petőfi szavánál van szükség jobb szóra:

Mindent meglátóra, mindent felrúgőra,

E fényes Március csatasorba állít:

Végre talán eljut bús Magyarországig.

(Márciusi Nap, nagy a te verésed,

Csodatevőn szép te megérkezésed,

De akard végre, hogy mi is akarjunk,

De akard végre, hogy csúnyán ne haljunk.)

Szív és ötlet...

Az esztergapad fütyülve ontja fór gácsát. Az alkotó szeme rátapad a befogott anyagra és a szakavatott kéz állít, mér, formál. Az asztalosüzemben dalol a fűrész és az illatos fadarabok megelevenednek a mesteri kezek között. Amott a bérházak tetején a ködös, csípős hidegben is vattaruhás emberek hajlonganak. Reggel csupasz falak, este fenn a te tő és másnap hip-hop már színes kucsmával mosolyog az új bérház a szekéren ülőkre. A szomszédban gépmotorok bőgnek s az olajos arcok felemelkednek egy-egy szusz- szanóra, jóízűt szippantva a kis olajos cigarettavégből.

Mindenki a maga helyén. A hatalmas »fogaskerék fogai« olajozottan kapaszkodnak egymásba. Ki fütyülve, ki nem, ki jókedvűen, ki kevésbé. Ez maga az élet.

De most a szellem egyik munkása adta kezembe a tollat. Felemelő érzés volt hallanom a minap Anikó néniről, a tanító néniről, ö is bemegy minden nap a mi gyermekeink elé. Lecsitítja türelmesen a rakoncátlanokat, javítja, csiszolja a

kis »borzasokat«. Nézzünk magunkba, s valljuk be, hogy otthon gyakran félóra alatt feje tetejére állítják a lakást a gyerekeink és mi máris idegesek vagyunk... ö nem. 0 köztük, velük él! Minap nagy csomagot vitt az iskolába. Mi ez? Hová? Miért? Szerény a válasz »osztálykönyvtárt szerveztem a gyerekeimnek. 20 fillért fizetnek kölcsön- díjként és azon mindig újabb kis könyveket veszünk. De már alig győ zöm, mert az igények óriásra nőttek/«

Ugye milyen egyszerű? Ugye milyen kicsi dolog? És mégis milyen végtelen nagy szolgálatot tesz! A gyerekszáj lemond egy kifliről vagy egy szem cukorról és könyvet vesz a kezébe. Könyvet! A leghűbb barátot, mely tanít, nevel.

A napi munkaadagon felül a vasesztergályos, az asztalos, a szerelő a könnyebb, a gyorsabb fogást keresi, hogy szebbet, jobbat adjon magának és nekünk. Ez a kedves Anikó néni is ezt tette és ezzel a hosz- szú-hosszú készülő lánc egy kicsi, de erős szeme lett!

Sz. K.

HÍREK

— Dunaföldváron ebben az évben I

150 000 forintot fordítanak a községfejlesztési alapból óvoda építésére. I

— A múlt évben több mint 530 millió zlotyt fordítottak Lengyelországban a faluk villamosítására, összesen csaknem 1500 faluba, több mint 90 ezer házba vezették be a villanyt. Villanyvilágításh«' jutott 800 iskola, 50 óvoda, 80 egészségház.- Ebben az évben további 50 millió zlotyval növelik a villamosítási keretet, ami még nagyobb ütemű fejlődést tesz lehetővé.

— Jólsikerült magyar—szovjet barátsági találkozót rendeztek a közelmúltben Gerjenben. Az ünnepségen mintegy 300-an vettek részt. Horváth Ferenc úttörővezető üdvözölte a szovjet vendégeket, majd az úttörő-énekkar a szovjet és a magyar himnuszt énekelte el. Ünnepi beszédet Szappanos Lajosné, a községi nőtanács titkára mondott. Szebényi Zoltán és Borbély Hona szavaltak, majd az úttörők ibolyacsokrokkal köszöntötték a szovjet vendégeket. Az ünnepség után a kedves vendégek és a község lakossága vidáman szórakozott együtt a késő éjszakai órákig.

— A Tűvétevők és a Hárman egyszerre című színműveket mutatták be a dombóvári gimnázium tanulói, csütörtökön a község diákjainak. Az előadást, amelyet a kultúrotthonban rendeztek, rövidesen a nagyközönségnek is bemutatják.

— Mintegy 150 asszony vett részt a közelmúltban Madocsán a nőtanács ülésén. A tanácskozáson a nőmozgalom feladatairól és a mező- gazdaság szocialista átszervezéséről tartott előadást Molnár Istvánná, a járási nőtanács titkára.

— Az országban elsőnek Dunaföldváron alakult takarékszövetkezet. Példája nyomán a múlt év végére 17 ilyen szövetkezet működött Tolna megyében, melyek tagjai több mint 3 millió forintot gyűjtöttek ösz- sze és mintegy 2 millió forint hitelt nyújtottak.

— Szakemberek megállapították«

hogy az Amerikai Egyesült Államok egyes nagy búzatermő területein a gabona az atomkísérletek következtében erősen fertőzött. Minnesotá- ban »stroncium 90« olyan nagy arányban fordul elő a búzában, hogy az már csontrákot és fehérvérűséget okozhat.