Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-15 / 39. szám
B TOLNA MEGYEI NEPtJJSAG 1959. február 15 Társasjáték46 némi nemű függönyanyag előkerítésére Követelem a demokráciát1 A népi ellenőrzési bizottság szakembere megállt a terem közepén és megelégedéssel tekinteti végig a széksorokon. Végül is a színpad függönyén állapodott meg tekintete. — Szép függönyük van, — szólt a művelődési otthon igazgatójának. — Szép. Most kaptuk. Kaptunk 27 méter anyagot, abból varrattuk. — Mennyi anyagot kaptak? — Huszonhét métert. — Akkor valami nem stimmel. Nézzük csak meg az átvételi elismervényt. Biztosan maguknál is maradt egy példány. — Nézzük meg. Bent van az irodában. így kezdődött. Ez volt az a narancshéj, amelyen történetünk hőse — nevezzük Agyú Benőnek (nem tehet róla, hogy ilyen fura neve van, az apját tessék szidni érte) — elcsúszott. De a narancshéj okozta elcsúszás és az állásából való kicsúszás között még tör tént egy s más. Agyú Benő megpróbálta a közismert »itt a piros, hol a piros?« elmecsiszoló társasjátékot játszani a népi ellenőrrel. De az szőrösszívű volt, nem volt érzéke a társasjátékok iránt. A játéknak hamarosan véget vetett. De mi ne legyünk szívtelenek, játsszunk egy kicsit, hogy is volt az az »itt a piros, hol a piros?« A népi ellenőr alapos ember lévén, s valami gyanú motoszkált benne, fogta magát, othagyott csapot-papot, s indult Ágyú Be- nőhöz, aki ama bizonyos függönyanyagot annakidején kiutalta T...- re, a művelődés otthonába. — Legyen szíves mutassa meg a kimutatást, amelyen az szerepel, mi mindent juttattak a művelődési otthonoknak az elmúlt félévben — szólt zordonan Ágyú Benőhöz. A kimutatáson rajta szerepelt: •»A T...-Í művelődési otthon kapott 32 méter 50 centiméter függönyanyagot.« — Itt valami nem stimmel, — mondta a népi ellenőr. Ágyú Benő ekkor sápadt el először. — Hol van a hiányzó öt és fél méter? — ezt megint a népi ellenőr kérdezte. Ágyú Benő ugyanis ekkor már nem kérdezett semmit, ezután meg pláne nem, válaszolni is alig győzött a kellemetlen kérdésekre. Alig osztottuk ki a félévi értesítőket az iskolákban, máris kezdetét vette egy fontos és körültekintő figyelmet igénylő munka: a beiskolázás. Lényeges dolog ez mindenki részére, mert szülő és nevelő szempontjából egyaránt fontos, hogy ki és hol tanul tovább. De messzebről nézve, szocializmust építő egész társadalmunk szempontjából egyenesen életkérdés, hogy jól képzett, megfelelő szakembereket tudjunk az élet minden területére állítani. Szülők és nevelők gondjában kívánunk osztozni akkor, amikor egy olyan iskolát ismertetünk és egy olyan iskola munkájára hívjuk fel a figyelmet, amelyről általában csak keveset, vagy egyáltalán semmit sem hallottak. Szegeden, a Marx tér 14. szám alatt működik az ország egyetlen Vasútforgalmi Technikuma. Tanulóit az egész ország területéről gyűjti össze és négy évi képzés és a képesítő vizsgálat után annak a vas- útigazgatóságnak a területére helyezi vissza, ahonnan az iskolába jött. Mire is képesít ennek az iskolának a bizonyítványa? A forgalmi és kereskedelmi szakvonalon bármely második szakcsoportos munkakörben végzendő munkára. Az iskolai tanulmányok elvégzése után gyakorlatba osztják be a tanulókat és a körülbelül másfél évig tartó gyakorlati idő— Tetszik tudni, az úgy van, hogy... persze nem azért, de hogy egész pontos legyek... — Persze, persze, én egész pontosan vagyok rá kíváncsi. — A... hát szóval, izé... a sz... i moziban (»Most már jól figyeljen az olvasó. Megkezdődött az »itt a piros, hol a piros?«.) — ügy. Hát akkor gyerünk a sz...-i moziba. — Agyú Benő a »lezárjuk« szóra összerezzent, de ezt a népi ellenőr nem vette észre. — Talán ne is menjünk, mert, hogy is mondjam... szóval nem ott van. — Hát hol van? — Voltaképp... voltaképp az 0...-Í könyvtárban. — Hát akkor menjünk. Lent áll az autó. — Hát voltaképp ő...-ben van az anyag, de nem a könyvtárban — Hanem? — Voltaképp... — Most már mondja meg, hogy voltaképp hol is van, amíg jó kedvemben vagyok. — Ennyi indulatosságot igazán meg lehet bocsátani még egy népi ellenőrnek is, különösen, ha Ágyú Benővel játszik társasjátékot. — A művelődési otthonban. — No, gyerünk. És mentek. Felkeresték ő...-ben a művelődési otthont. Amikor meg kérdezték az igazgatót, hol a füg- gönyanyag, az majd elhűlt a csodálkozástól. Végül \ézzel-lábbal magyarázkodott, hogy az utolsó öt esztendőben nem is látott új függönyt. A kapu előtt a népi ellenőr nem szólt egy szót sem, csak merően nézett Ágyú Benőre. Benő úgy vél te hallani, hogy a fogait is csikorgatja. — Most már látom, hogy maga kemény ember. Megmutatom hol van a függönyanyag. Jöjjön velem. — Benő megtör*. A kopogtatásra teltkeblű hölgy nyitott ajtót. Benőt meglátva, ked vesen tessékelte beljebb a »vendégeket«. — Foglaljanak helyet. — Köszönjük nem ülünk le, hanem azt szeretnénk megkérdezni... tovább nem jutott a népi ellenőr, mert Benő a szavába vágott: — Tudod, drágám... de mit is beszéljek. Ez az amiről beszéltünk. — Ezzel leakasztott az ablakról egy kétrét hajtott függönyszak. után tehetik le szak-, majd önállósító vizsgáikat, s ezután kapnak önálló munkabeosztást. A szaktan- tárgyak mellett közismereti tárgyakat is tanulnak az iskola diákjai, s így képesítő vizsga bizonyítványuk az érettségivel egyenlő értékű. Az iskola igyekszik mindent megadni tanulóinak, hogy minél képzettebb szakemberekké és minél műveltebb emberekké váljanak. Ezért hetenként ismeretterjesztő szak- és szórakoztató filmeket vetítünk az ifjúságnak. A városi színházban iskolánk tanulóinak 70 százaléka bérlettulajdonos, s havonta egy-két alkalommal a legjobb prózai darabokat és operákat láthatja. Szertáraink és szakköreink szintén jól felszereltek ' és sok irányú tájékozódásra adnak lehetőséget. Kiegészítik az iskola munkáját a tanulmányi kirándulá- j sok, ahol tanulóink felszabadult népünk nagy alkotásaival és üzemeink életével ismerkednek meg. Nem könnyű feladat a vasúti forgalom irányítása, a vasúti szolgálat általában komoly odaadást kíván a szolgálattevőtől. Mégis azt mondhatjuk, hogy egyike a legszebb hivatásoknak. Felelősségteljes, nehéz, de szép munkára hívjuk tehát azokat a fiatalokat, akik a vasút iránt érdeklődnek, akik elég erőt és elég hivatást éreznek magukban a vasúti szolgálat ellátására. darabot és a népi ellenőr kezébe nyomta. — No, hát akkor mehetünk is. — Az istenért, hová viszik azt a függönyt — a hölgy két kézzel ka pott a függöny után. — Drágám, nyugodj meg, csak egy időre elvisszük, — Benő vigasztalni próbálta. — Kölcsön... Itt is megálltak a kapu előtt. A népi ellenőr megint csak nézte Benőt, egy szó nélkül. Most Benő nem hallott fogcsikorgatást Ö már semmit sem hallott. — Menjen, s ha tudja, nyugtassa meg a feleségét. — Nem feleségem nekem, — mondta önérzetesen Agyú Benő. — Hát akkor, hogy is mondjam, a barátnőjét. Benő önérzetesen kapta fel a fejét. Mint akit vérig sértettek, indulatosan, mintegy figyelmeztetően utasította rendre a népi ellenőrt. — Egy ismerősöm, kérem. Egy ismerősöm. Nekem nincs barátnőm. Elvégre is, én tisztességes ember vagyok... Ezzel véget ért a társasjáték, az »itt a piros, hol a piros?« A tanulság levonását rábízom az olvasóra. Nyilván ugyanaz lesz a véleménye, mint az enyém. PARÁSZTAI GYÖRGY SZÓ II. Vasárnap volt. ... Szabóéknál éppen ebédeltek, amikor egyszercsak kopogtatás hangzott az előszobából. Burkus, a farkaskölyök, aki az asztal alatt leste a vasárnapi csontokat, vékony hangján felugatott! — Szaladj már ki, Pista! — szólt az anyja a gyereknek. — Nézd meg, ki jön! — A gyerek kiszaladt, de egy pillanat múlva már jött is befelé, egy vendéggel. — Édesapám! Ehun a Jóska bátyám! — kiáltotta, még be sem érve az ajtón és tuszkolta befelé az erősen szabadkozó vendéget. — Kerüljön csak beljebb! Isten hozta kedves szomszéd mihozzánk! — Mi járatban van, hogy ilyenkor látogat meg bennünket? A vendég zavartan tartotta kalapját a kezében, közben folyton köszörülte a torkát, mint akinek valami igen fontos mondanivalója volna. Az asszony eközben egy székkel kínálta meg. Az eladó lány meg egy nagy tál tésztafélét nvúitott eléje, hogy vegyen belőle és ízlelje meg. A vendég alig tudta elhárítani a kedves fogadtatást... — De ... hát én nem azért jöttem ám ..,, hanem valami komolyabb dologról volna egy pár váltani való szavam — mondta Balogh Nagy szomszéd. — Ráér! — toldja meg a vendéglátást az asszony — ma úgyis vasárnap van. — Hát, ha magukat nem zavarom, maid egv kicsit elbeszélgetünk egy és más dologról — szólt a vendég. — Dehogy zavarog, dehogy!... nyugtatja meg a szomszéd, úgy se lett volna ma társam délutánra. Az asszony és a lány eközben lassan leszedik az asztalt, csak két pohár meg egy üveg marad az asztalon. — Hát ülve kényelmesebb — invitálja az asztalhoz a vendéget a házigazda. A beszélgetés nehezen indul, de lassan felolvad a szó a szájukban és máris úgy mondják, mintha örök ké egvütt lettek volna. — Tudia, szomszéd — kezdi a vendég. Én régóta figyelem magát, meg a portáját is. Látom, hogv ami eddig nem volt, az is előfordul az udvaron. — Gyarapszunk — mondja szerényen a házigazda. — De nem is lebzsel ám közöttünk senki sem! Lassan a tsz-re terelődik a szó. — Hát ott bent mi újság? — fag- gatózik a vendég... A csoportban? Az igazi demokrácia megvalósítása érdekében követelem, hogy... de ne vágjunk a dolgok elé. 1959. február 8-án este »Szabad Európáék« »Húsz perc a világ körül« című műsorukban megemlékeztek többek között a híres William bácsiról, a volt biliárd vi lágbajnokról, aki a közelmúltban hunyt el. Gyönyörű beszéd hangzott el ez alkalommal az amerikai demokráciáról, az igazi szabadságról. Szomorúan hallgattam, mert arra gondoltam, hogy mi még messze — vagy már messze? — vagyunk ahhoz a demokráciához. A szívem azonnal vérezni kezdett, mikor a bemondó azt mondta, hogy: »Amerikában igazi demokrácia van, mert a kifutófiúk együtt biliárdozhatnak a milliomosokkal!« S ez már a demokrácia legmagasabb foka! No nézd csak! Milyen egyszerű, s nekünk ez eddig mégsem jutott eszünkbe. Pedig milyen köny nyen csinálhattunk volna demokráciát? Persze, a mi milliomosaink nem törődtek eddig a nemzetközi visszhanggal, csak élték a maguk életét, megsem látva szegény kifutófiúkat. — Vagyogatunk csak... lassan, de biztosan. A héten volt meg a szü rét. Jól fizetett a kis szőlőnk. Látja, itt a mustja — mutat egy másik üvegre. Kóstoljuk meg azt is! — és máris tölt a poharakba az édes folyadékból. — Ejnye! — cuppant a vendég — ez igen, lesz is ám jó boruk... Itt megakad a beszélgetés. Mindketten egymás arcát vizsgálják, mintha egyik is, másik is kilesné a gondolatot a fejekből. Kisvártatva megtöri a csendet a házigazda: — Szomszéd! — nem gondolta még meg? — tudia? A csoportot? A vendég melléből nagy sóhaj szakad fel: mennék is, meg nem is! — Aztán mi gátolja? Mitől fél? — Látja, amíg a kis nadrágszíj földemen dolgoztam, sok mindent akartam csinálni... Tudja, olajos növényeket.. „ gyógynövényeket __ b ulgárkertet... De nem sikerült. A kis föld nem bírta, nem fért bele minden. Mert hát a felébe gabonát kellett vetni. A maradék meg kicsi volt. Ott bent, most nagy földünk van ... mert én már csak úgy mondom, hogy a mienk ... Ott lehet nagyban csinálni. Úgy tervezzük, hogy lesz egy nagy bulgárkertészet, méhészet meg baromfi... Mindez mellett meg lesz a gabona is. Amit nem bírok egyedül, közösen megy. A vendég mohó kíváncsisággal hallgatja, szívja magába a szavakat. Hogyisne! ö is bulgárkertet akart, de nem sikerült neki. A tsz után a fiatalokra terelődik a szó: ... Csak az a büdös gyerek ne ment volna el. akkor ... most már megbántam! Már két hete elment és azóta se nem ír... semmi. Azt sem tudom, él-e, hal-e. — T.áHa. látia. szomszéd! — ha aludt volna rá neveti Nézze! Mi is voltunk fiatalok! Tudia, hogy mi az, hoffv ]r£t fia+al szero+j puvrnícl Egy kis szünet után újra a házigazda hozza elő a kényes kérdést: Hót... mit csinálna vele, ha megjönne ...? — Megiönne? ... Nem úgy ment az el innen! — De mégis, ha megjönne? — Akkor ... akkor ... nem bánnék semmit! Még a cső ... — Igazán mindent elfelejtene? — vág közbe a szomszéd. — Mindent — mondtam már! — Hát akkor, most forduljon meg és erősen nézze az ajtót. Az ember hitetlenkedik. Ne bolondozzon velem ... szomszéd! — De csak forduljon az ajtó felé! Nincs más hátra, el kell ismerni az amerikai demokrácia előnyét és át kell vennünk a módszert, egyelőre szigorúbb intézkedések alkalmazásával. Az igazi demokrácia megvalósítása érdekében az összes be- és kifutófiúk ne vében követelem, hogy — ha még nem — most azonnal kezdjék meg a biliárdasztalok sorozatgyártását és lássák el az összes valamire való szórakozóhelyeket e fölséges demokrácia alanyaival. Készítsenek listát a milliomosokról és osz- szák be őket — minden asztalhoz egyet — állandó szolgálattételre, hogy ha netalán kedve szoty tyanna — éjjel is! — egy-egy kifutófiúnak, milliomossal biliár- dozni, hát az aztán kéznél legyen! Mert ugyebár ez a demokrácia. E2 bizony! Apropó. Most jut eszembe! Milyen kár, hogy nálunk nincsenek milliomosok! De hiszen ez is a mi bűnünk! Mi a fenének osztottuk ki a földeket, vettük el a gyárakat? Most itt van. Nincs demokrácia. Mert mit ér a szép ruha, a színház, a mozi, a saját autó a szegény embernek, ha milliomossal meg nem biliárdozhat? Semmit! Nem igaz? PAKSI Az ember arra fordul és ebben a pillanatban kikiált a házigazda: Jöhettek, gyerekek! Most nyílik az ajtó... a vendég szeme káprázik ... belép Jóska gyerek a Bözsi lánnyal. Oda áll az apja elé és bátran a szemébe néz: — Édesapám! Adja ránk az áldását!... Én kérem... a csavargó fia. A vendég szóhoz sem tud jutni az álmélkodástól. ... Hát... hogy... kerülsz te ide?.., — Mit csináltál, hol voltál eddig? A meglepett vendégnek a házigazda adja meg a választ. — Hogy eddig hol volt? — Hát hova jött volna, ha nem hozzánk. A csoportban segített. Még jó, hogy eddig nem tudódott ki a dolog. — Na, szomszéd, most megint magán a sor. hogy csodálkozzon. Szegény vendég, azt sem tudta, hogy mit kérdezzen. Hol ide kapott, hol oda. Végre a fiú sokallta meg a várakozást: — Na, édesapám, adja vagy nem adja az áldást ránk — fenyegette meg tréfásan az embert. — Hogyne adnám, gyermekeim 1 — hogyne adnám! Felállt és magához ölelte a két fiatalt. Sokáig tartotta őket így, a karjában. A Nap éppen kibújt a felhők mögül és bekandikált a kis házba. Ott is felejtette sugarait egy darabig, hogy tanúja lehessen egy új élet születésének. Majd lassan leengedte a kezét róluk és a szomszédhoz fordult: — Na, szomszéd, elő azzal a micsodával ... Ne hogv még meggondoljam magamat addig. — Mi az a micsoda? — kérdezte ravasz mosolvgással a szomszéd. — Hát tudia — az a nvilatkozat a belépéshez! — mondta ki végre az ember. A szomszéd erre egyet sem szólt* csak akkorát csapott a vendég tenyerébe, hogy csak úgy zengett a ház. Sokáig szorongatták egymás kezét szótlanul, majd megtörte a csendet a vendég: — Tudia, eddig csak szomszédok voltunk, de ezentúl többek leszünk* rokonok a családban, és testvérek & közösben! — Ugv legyen! — vágták rá a fiatalok és hosszan megcsókolták egymást. (Vége.) Palánky László FIATALOK! Var benneteket az ország egyetlen vasútforgalmi technikuma MSZÉDOK
