Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-15 / 39. szám
1959. február 15. TOLNA MFOVK1 NÉPÚJSÁG 7 Gondolatok egy nyugdíjas juhászról P I N C E H E LY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ XIII. Ha őszintén beszélünk erről a dologról, ki kell mondani, hogy ez nem is egészen így van: néhány hold föld tulaidonjogára építeni a jövőt — felelőtlenség, önmaga ellen követ el hibát, aki nem lát tovább kis parcellái mezsgyéinél és arra alapozza a jövőt. Kétségtelen, szépen hangzanak az ilyen kijelentések: — Ez a mi családunk ősi birtoka ttt kapált és kaszált már a nagyapám is. — Szegény megboldogult feleségem jussolta ezt a szép nagy szőlőt — az isten nyugosztalja, de nem érhette meg. hogy teremjen, mert addigra meghalt. — Ketten szereztük a feleségemmel ezt a rétet. Ez volt az első darab, amit vettünk, és csak utána tudtunk beállítani az istállóba egy kis üszőt. Ezzel kezdtük... Szép, hagyományos kijelentések ezek, s az ehhez hasonló beszédtéma annyira hozzátartozik Pincehelyhez, mint a templom, vagy a Kapos-híd. De ilyen dolgokhoz ragaszkodni, pusztán a hagyományok, előítéletek miatt nem lehet, amikor nem ez a jövő, a megélhetés. Ugyan is akár tetszik, akár nem, ki kel) mondani, hogy az ősi föld, az örökölt és „szerzett” föld „nimbusza” az idők folyamán — szertefoszlott, a gyakorlatban alaptalanná vált. Az igaz, hogy ezt Pincehelyen nagyon sokan nem veszik észre s főként pedig nem merik bevallani saját maguk előtt sem, nemhogy erről beszélnének, mert „mit szólnának hozzá az emberek ...” Pedig ezt be kell vallani, észre kell venni, mert mást mutat az élet. Az imént azt mondtam, hogy az emberek erről nem beszélnek, ezt nem veszik észre. Ez így igaz, de sok elejtett megjegyzésükből, tettükből arra lehet következtetni, hogy a tények hatására néha elgondolkodnak ilyen dolgok felett, s érzik, hogy valami nincs rendben az ősi földhöz való görcsös ragaszkodás körül. Középkorú parasztemberekkel be szélgettünk. Az egyik — tél lévén — a reumájára panaszkodott, a másik egyébre, vagyis mindegyiknek volt panaszkodni valója egészségére vonatkozóan. Erre egyéb beszédtéma „hijján” került sor, s én mit mondhattam mást, mint hogy: — Miért nem mennek az orvoshoz és kezeltetik magukat? Ennek súlyosabb következményei is lehetnek s ilven korban még különösképpen vigyázni kell az egészségre. Legyintettek. — Ilyen korban? Hát nem vagyunk ám mi már olyan fiatalok... — De nem is öregek — mondom. — Negyven-ötven között vannak valamennyien. — Na, nem elég az? Ilyenkor már „végefelé” jár az ember... — Azért nem egészen, mert het- ven-nyolcvan évig könnyen elélhet egy ember. összenéztek, s mintha tekintetükkel azt mondták volna: ez az illető sem tudia. hogy mi itt a „dörgés”. Mivel látták, hogy kérdően nézek rájuk, az egyik meg is szólalt: — Nem lenne jó hetven vagy nyolcvan éves korig élni... — Nem értem. Eddig úgy tud+am, hogy minden ember szeretne lehetőleg minél tovább élni. Maguk pedig egészen mást mondanak. — Hát nézze, barátom — fordult hozzám az egyik — a hetven-nyolc- van éves ember már nem tud dolgozni, és ha egy öreg ember nem tud dolgozni, akkor már útban van. — Hm. Útban? Kinek? — Kinek? Hát a fiataloknak ... — Nem értem, hogy mi bajuk lenne a fiataloknak az öreg emberekkel, ha már dolgozni nem is tudnak, hiszen minden ember megöregszik. — Maga nem ismeri azt a nélda- beszédet, hogy... szóval, amikor a gyerek összeveszett a magatehetetlen apjával, arra került a sor, hogy a gyerek belekapaszkodott az apja hajába és úgy húzta kifelé az udvarba. Amikor a konyhaajtóba értek, az apa így szólt a fiához: „Ne húzz tovább, fiam, mert én is csak eddig húztam az apámat...” — Nem valami szép eset, dehát miért veszne össze a gyermek az apjával, hiszen az a szép dolog, amikor a gyermek tiszteletben tartja a munkában megöregedett apját,* még akkor is, ha már magatehetet- len. , — Hja, ezt könnyű mondani. így is lenne, ha nem volna az a föld. Tudja maga, hogy a föld mennyi mindennek az okozója? ? És sorra mesélték az eseteket, ? amelyek azt tükrözték, hogy a föld ? nem is annyira a nyugodt öregség? biztosítéka, mint inkább a családi í veszekedések okozója. i Megtörtént esetet mondtak el. 4 A fiatalok azt akarták, hogy az öz- 4 vegy édesanyjuk írassa reájuk a né- ? hány hold földjét. Az öreg asszony? ezt nem tette meg, mert előrehala- ? dott kora ellenére is még jól bírta ? magát, és a tapasztalatok alapján \ azt gondolta, hogy mi lesz vele? minden vagyon nélkül, amikor még J 15—20 évig is elélhet, s esetleg nem ? tud dolgozni. Ha átíratta a földet, ? akkor majd úgy beszélnek vele a ? fiatalok, ahogyan akarnak. Mivel ? nem íratta reájuk a földet, mégha-? ragudtak reá a fiatalok, éveken ke- i resztül tájára sem néztek, az öreg? néni a hatóságokhoz járt szociális? segítségért. Végül is kórházba ke-? rült és csakhamar elterjedt a hír, ? hogy halálos beteg, nem sokáig bír- *( ja. Ezt meghallotta a fia és a me- | nye is, és hogy azért az övéké legyen a föld, el kezdtek járni hozzá a kórházba, ételt, italt vittek s mindennel kedveskedtek, hízelegtek ne-i1 ki. A haldokló öreg asszony persze ^ nem hagyta rájuk a földet. De va-1 jón mi boldogságot jelentett ez ne-1 ki? Utolsó éveiben élt benne, hogy , megbosszulja a lelketlen, hálátlan i fiát — nem az övé lesz a föld. De, i ugyanakkor neki sem volt semmi á haszna belőle. Eladni nem tudta, i1 hiszen manapság nem vásárolnak az emberek földet. Az eltartását sem1' vállalta senki sem azért a néhány \ hold földért, hiszen ma mindenki- \ nek van annyi földje, amennyiből i kényelmesen megél, vagy egyéb ke- 4 reseti lehetősége. * A föld tehát — legyen ősi juss, vagy „szerzemény” — már nem a jövő, a nyugodt öregség alapja. (Folytatjuk.) Boda Ferenc Elsősorban — sajnos — mindig az érzelmek embere voltam. így a napi események is jobban hatnak rám, mint azokra,, kik hűvösebb nyugalommal nyugtáznak egy-egy rendkívüli történetet. Én órákig tudtam beszélni például az első mesterséges bolygóról, mely ezt az esztendőt megnyitotta. Megkönnyezem a balesetek, szerencsétlenségek áldozatait. Vadidegen kisgyermek sírása megindít. Tüzet júj bennem egy-egy izgalmas sportverseny és napokig tudok egy-egy film vagy színházi estről beszélni, gyakran túlmagasztalva a kitűnő színészi teljesítményt. Szeretem mindenben a derűt felfedezni, tenyérbe venni, megnézegetni és örülni neki. Olvastam például — és most ne rójanak meg, kik a sportot nem szeretik —, hogy Brazíliában 180 ezer néző előtt játszották a bajnoki döntő labdarúgómérkőzést és a zárósípszó után a nézőtér és a játéktér közötti vizesárkot és drót kerítést átugrálták a lelkes szurkolók, hogy kedvenc csapatuk játékosainak ingjéből egy darabot letéphessenek emlékül... Utána reggel 6-ig parázs verekedés az ut cákon a két tábor között kilencven egynéhány sebesülttel. Aztán olvastam a világ leghíresebb kártyaszélhámosáról, aki bandájával kifosztotta egész Európát és Mexikót, majd a milliókkal mindg kicsúsztak a rendőri gyűrűből. És 15 év múlva Bar celona egyik utcáján éhen halt egy rongyos ember, akinek irataiból minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a »-leghíresebb szélhámos úr« fejezte be dicső pályafutását. Avagy X. Y. amerikai színésznő nyolcadszor is eredményesen válik férjétől, aki a hatodik felesége után tiszta szívvel várja új aráját... S amikor e haszontalanságokat papírra vetem, egyszercsak megszólal az »Esti híradó«, világgá röpítvén egy kis hírt, mely szerint a Hortobágy egyik öreg juhásza ennyi és ennyi esztendő után most ment nyugdíjba. Mint már mondottam, az érzelmek embere vagyok s mint ilyen gondolatban belenéztem a napszít ta arcból a felhőket fürkésző szempárba és megszorítottam az öreg juhász kezét. Megöleltem rán cos nyakát kedves »újdonsült« nyugdíjasunknak és szinte hallottam szavait: »boldog vagyok fiam, hogy megérhettem-«... Igen kérem, nem tévedek, így mondta, Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy én is boldog voltam, mert úgy érzem gondtalanabb, tisztalevegőjű esztendők fénycsóvái ezek. Kérem szépen, — én elhiszem, hogy X. Lord gyönyörű gépkocsijába tegnap szerelték be az első színes televíziót és ebben a gépkocsiban le is lehet feküdni, csak egy gombot kell megnyomni. Sőt azt is elhiszem, hogy ez kellemes tény — ölordsága reumás végtagjai számára. De legyen szabad nagyon szerényen jelentkeznem és megjegyeznem, hogy él itt a Kárpát medencében egy kis nép, serényen dolgozik, ilyen autója ugyan sajnos még nincsen — igaz, hogy ezzel szemben szerencsére lordunk sincsen — ellenben vannak kérem szépen nyugdíjas juhászaink... Ezen pedig érdemes elgondolkodni. Mert ahhoz, hogy legyenek nyugdíjas juhászaink, többek között az is szükséges, hogy ne legyenek lordjaink. SZ. K. * I * * * S Ti s?ta lappal ke/cl a szakcsi Új Élet Tsz ÉRDEKESSÉGEK Valaha na^y becsben állt a zsebkendő A ködös, nedves éghajlatú Angliában, a nagy náthák országában évente 450 millió papírzsebkendőt használnak el. E papírmennyiség gyártásához 30 000 svéd lúcfenyőt kell feldolgozni. Ezenkívül évente még több mint 250 millió darab vászon- és pamutzsebkendőt is vásárol Anglia lakossága. Régebben a zsebkendő olyan érték volt, hogy elvesztését újságban hirdették. 1672-ben a következő hirdetés jelent meg egy londoni lapban: »Elveszett egy csipkeszélű zsebken„Csend-hét“ Becsben Nagyon hangosan szokott beszélni? Sokat ugat a kutyája? Veszekedős a felesége? — ha igen, ne utazzék május végefelé Bécsbe, mert sok pénzébe kerülhet. I dő. A finom kézimunkacsipke négy ujjnyi széles. A zsebkendőben piros selyemmel hímzett „R” monogramm van. Aki visszaszolgáltatja, jutalomban részesül.« Akkoriban a zsebkendő kizárólag dísztárgy volt és csak gazdag emberek rendelkeztek vele Úgy gyűjtötték a zsebkendőket, akár a műkincseket. A zsebkendőt még csak száz esztendeje használják orrtörléshez. Egy francia hölgy két zsebkendőt kapott ajándékba IV. Henrik francia királytól. Mindkét zsebkendő értéke 600—600 arany volt. Amikor a hölgy meghalt, a király visszakérte a két zsebkendőt, mert ő maga is mindössze kettővel rendelkezett. A becses kendőket étkezés után a fogak tisztogatásához használták, miután előzőleg eltávolították az ételmaradékot fogpiszkálókkal. Pincérek, szakácsok, mo'Opatók állást keresnek... A párizsi élet rejtelmei közé tartozik az a kávéház, amelyben az egyik kiszolgáló szerez munkát az odajáró vendégeknek. [ Monsieur Marcel a pult mögött áll és kiszolgálja az álló vendégeket. Cseng a telefon: a kávéház zaja egyszerre elhalkul. Az asztalnál ülő »vendégek« hipnotizáltan meredjek Marcelre, aki leakasztja a kagylót és lebonyolítja a beszélgetést. Aztán odamegy az egyik ki- választotthoz és halkan megkérdezi: »Mondd, Simone, egy kis különmunka nem érdekelne hétfőig?« (Ez olyan, mintha a sivatagban eltévedt vándort megkérdeznék, szomjas-e). »Ha igen, akkor menj máris; Saint Cloudban szállj le a metróról, a sarki kávéházban már várnak«. Hogyan keletkezeit a sztetoszkóp ? Ekkor ugyanis »csend-hetet« tartanak a városban és a rendőrség nagy buzgalommal alkalmazza a csendrendelet ellen vétőkkel szemben érvényben lévő rendelkezéseket. A hangoskodók súlyos büntetéseket fizethetnek majd. A csendhét alatt felkérik a közönséget, jelentsenek minden rendkívüli és túlzott lármát, továbbá tegyenek javaslatokat az állandó kellemetlen zajok kiküszöbölésére. Ausztria a’ turistaforgalom előmoz dítása érdekében fontosnak tartja, hogy azokon a területeken, ahol leg nagyobb az idegenforgalom, »lármamentes övezeteket« létesítsenek. ' Ezekben az övezetekben komoly pénzbüntetéssel sújtják a lármázó- kat és ha ez is eredménytelen ma- I rád, kiutasítják őket. Ma már nincs orvos sztetoszkóp nélkül, melyet szinte minden vizsgálatnál használnak. A sztetoszkóp véletlennek köszönheti születését. 1816 ot írunk. A párizsi Necker- kórházban fiatal nő jelentkezik és kéri, hogy Párizs akkor legismertebb orvosa, a fiatal Laenneck vizsgálja meg. Mivel akkoriban még nem voltak szépségszalonok és a fogyókúra sem volt ismeretes, a fiatal hölgy tetemes térfogattal rendelkezett. Amikor a fiatal orvos meglátta a hájtömeget, gátlása támadt arra a gondolatra, hogy fülét oda kell helyeznie, ahol a szív dobog. -Mit tegyen tehát? Hirtelen eszébe jutott, hogy a kór házhoz vezető úton két gyereket Iá tott, akik egy hosszú pléhesövön át »beszélgettek« egymással. Laenneck hirtelen felkapta íróasztaláról a blokkfüzetét, csőalakúra összetekerte és a dúskeblű hölgy szíve fölé tartotta. S íme, sokkal jobban hallotta a szív dobogását, mint puszta füllel... Laenneck ezekután hozzáfogott, hogy hónapokig tartó kísérletekkel megállapítsa, melyik a legjobb hallgatócső. 1818 őszén a párizsi orvosi akadémia előtt bemutatta a világ első sztetoszkópját, körülbelül 30 cm hosszú, vékony nyárfacsövet. így született meg az orvosok egyik legfontosabb segédeszköze. Az új nem könnyen jön létre, kemény harcban, a régi, a megszokott ellen vívott küzdelemben. S még amikor létrejött, akkor is sok-sok munkára, vitára van szükség, hogy az új végérvényesen győzzön. Legtöbbször a legjózanabbul gondolkodókat is a nyilvánvaló tények nem képesek meggyőzni az első látásra. Itt van nagy jelentősége a felvilágosító, meggyőző, nevelő munkának. Az első látásra, azt hangsúlyozni kell, mert később egyre inkább belátják az egyénileg dolgozó parasztok, hogy valóban a közös gazdálkodás az egyetlen útja a paraszt- ember felemelkedésének, s egyúttal az ország érdekeit is csak ez szolgálja igazán. Szakoson is ezt mutatja az Uj Élet Termelőszövetkezet példája. Nézzük ennek az igazságnak egyik oldalát. Míg az ember egyedül küszködik, ha valami baj akad az tönkre teheti az egyes embert. A közösség ereje megsokszorozott erő, a viharokat könnyebben állja. Az ellenforradalom súlyos károkat okozott a tsz-ben. Ne vegyünk mást csak azt, mintegy 220 ezer forint ér ték úgy ment veszendőbe, hogy sem mi nyoma sincs. Az állatállománynak mintegy ötödé, hatoda maradt meg. Az új életért küzdő, szilárdan helytálló tsz tagok azonban együtt, közösen úrrá lettek a nehézségeken. Viszonyítva ezt egy kis gazdasághoz, egészen biztos porba, nyomorba sújtotta volna annyi csapás az egyénileg gazdálkodót. Ma a közös büszkén hirdetheti, újra felfelé ívelő példát mutat. Több mint 130 000 forintot gazdál- j kodtak ki az elmúlt két évben, az adósságok tisztázására, jutott tisz- teségesen munkaegységre is. Mert a kis kollektíva munkaszeretete pá- 1 rosulva az állami támogatással je- j lentős külön jövedelmet is eredményezett. Majd 30 000 forintot je| lentett a közösnek, hogy az árutermelési tervüket 150 százalékra tel í jesítették. A gépállomási munkáknál is a jó munkaszervezés közel 40 000 forintos megtakarítást hozott. A műtrágya felhasználás mértékének növelése is 5 és félezer forintos többletet eredményezett. Mindezek eredménye, hogy a tag. ság elégedett lehet a nehézségeket figyelembevéve is. El is készítették a kimutatást, amelyben ilyen számI adatokat lehet olvasni: Ifj. Tóth Já| nos tehenész 816 munkaegységére I mindent pénzre átszámítva 23 528 j forintot kapott az elmúlt évben. Ez havi jövedelemre kivetítve 1960 forintot jelent, amely napi 65 forintos ! jövedelemnek felel meg. Tudnivaló igaz, hogy a tehenészek jövedelme a legnagyobb, mert | mindennap dolgoznak. Éppen ezért 1 olyanét is bemutatjuk, aki kevesebbet kapott, de nála a napok száma is kevesebb. Hangya Györgyné például csak 136 napot dolgozott a közösben, s mégis a napi keresmény 67 forintot tesz ki. Nyilván az egész tagság véleményét fejezi ki Ocsog József bácsi mondása: »Aki becsületesen dolgozik, annak nálunk megvan a megélhetése vígan«. Ocsog bácsi 64 éves, ha keresetét havi összegben számoljuk ki, egy-egy hóra 1193 forint jut: S a jövő még jobb eredményekkel kecsegtet a szakcsi Uj Életben is. Kiheverték a károkat, most már tiszta lappal kezdik az új évet. Már ezt a biztosabb, jobb gazdálkodást -vetíti előre az a tény is, hogy ami eddig nem létezett, november, december hónapokra is osztottak mun kaegységenként 10—10 forint előleget. j Ezek a tényezők s a szaporodó tag ság a növekvő gazdaság azok, amelyek a kételkedőknek most már világosan, közérthetően mondják el, az igazi paraszti felemelkedés útján az a kis kollektíva jár, s érdemes követni őket. (i—e)
