Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. február 4 betétállományról, építési- és ^áruvásárlási hitelekről és as OTP terveiről 25 millió forinttal emelkedett a betétállomány Czéh Lajos elvtárstól, a Tolna megyei OTP-fiók vezetőjétől tájékoztatást kértünk a takarékossági mozgalom megyei eredményeiről, a takarékpénztár munkájáról. Hogyan növekedett megyénkben a takarékbetétek összege 1958-ban? — Tolna megyében igen örvendetesen terjed a takarékossági mozgalom. A takarékbetétkönyvek száma a múlt évben mintegy 7000-rel növekedett és jelenleg 31 600 betétes ügyfelünk van. A takarékbetét-állomány tavaly mintegy 25 millió forinttal emelkedett. Az egy-egy megyei betétesre eső forintátlag megközelíti az 1500 forintot. Megyeszékhelyünkön, Szekszárdon még ennél is jobb az eredmény Mintegy 10 millió forint az itteniek megtakarítása és egy-egy családra átlagban 2500 forint betét jut. Ma már elmondhatjuk, hogy Tolna megyében minden második családnak van takarékbetétkönyve, Szekszárdon pedig a betétkönyvek száma messze túlhaladja a családok számát. A takarékbetét-állomány nagyarányú növekedése nemcsak az élet- színvonal általános emelkedését mutatja, hanem azt is bizonyítja, hogy a takarékossági mozgalom terjesztésével foglalkozó szervek eredményesen terjesztették a lakosság körében a takarékoskodás gondolatát — A népszerű üzemi takarékossági szervezetek, a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak is szépen fejlődtek a múlt évben. Tizennyolc új KST alakult, 2300 taggal, melyekkel együtt év végén már 76 KST közel 7000 tagja takarékoskodott rendszeresen. A KST-tagok tavaly 4 millió 600 ezer forintot gyűjtöttek össze és ugyanakkor év közben 3 millió forint összegű kölcsönben részesültek. — örvendetes jelenség az is, hogy a dolgozó parasztság egyre nagyobb mértékben kapcsolódik be a takarékossági mozgalomba. Szinte hónapról hónapra több falusi lakos helyez el takarékbetétet a takarékpénztári fiókokban és a postahivataloknál. 1956-ban Dunaföldváron megalakult hazánk első takarékszövetkezete is, s ma már tizenhét ilyen szövetkezet működik megyénkben, amelyek tavaly 3 millió forintot gyűjtöttek össze és tagjaik részére közel 2 millió forint hitelt nyújtottak. Megyénk iskoláiban is évről évre élénkebb a takarékoskodási kedv. Az iskolai tanulók az 1957—58-as tanévben 1 millió 400 ezer forintot gyűjtöttek össze, mely összeget évvégi kirándulásokra, táborozásokra, különféle árucikkek beszerzésére fordították. A fejlődést szépen tükrözi az, hogy amíg 1957 utolsó négy hónapjában a tanulók 500 ezer forintot gyűjtöttek össze iskolai takarékbélyegben, addig a múlt év hasonló időszakában már 800 ezer forint volt az iskolások megtakarítása. Az iskolai takarékbélyeg-gyűjtésben különösen kiemelkedik a dombóvári Zrínyi Ilona általános iskola eredménye, ahol a tanulók a múlt évben fejenként 278 forintot takarítottak meg és ezzel az országban első helyezést értek el. Mennyi építési, áruvásárlási és egyéb kölcsönt adott a takarékpénztár? — A megyei lakosok egyre na- gyobbarányú megtakarítása is hozzájárul ahhoz, hogy évről évre a lakosság mind nagyobb rétegének tudunk különféle célokra hitelt nyújtani. Jelenleg közel hatezer megyei lakos élvezi annak a 86 millió forint hitelnek előnyeit, melyet az elmúlt időszakban nyújtottunk építésre* áruvásárlásra, mezőgazdaságfejlesztésre, árvízkárok rendbehozására és egyéb célokra. Nagy mértékben járul hozzá építési kölcsönakciónk a megyei lakosok családiház építkezéséhez és így a lakáshelyzet megjavulásához. Az elmúlt évben a megyében 18 millió forint építési kölcsönt folyósítottunk, melyből 600 családi ház, illetve lakás épült. Nagy népszerűségre tett szert az áruvásárlási kölcsönakció is, melyet eddig 1500-an vettek igénybe és az 1 millió 400 ezer forint összegű kölcsönből főleg rádiókat, tűzhelyeket, kályhákat, ágyneműt, de egyéb árucikkeket is nagy mennyiségben vásároltak. — A magánosok mellett a tanácsoknak is nyújtott kölcsönt a takarékpénztár a községfejlesztési alap terhére. Ezekből a tanácsok a lakosság érdekeit szolgáló beruházásokat hajtottak végre. A tanácsi kölcsönből Pakson egészségházat, Szakoson kultúrházat építettek, Ozorán, Sza- kályon, Simontornyán, Dombóváron a vízellátást javították meg, Pincehelyen és Szárazdon a közvilágítást fejlesztették. Milyen szolgáltatással állott még a lakosság rendelkezésére a takarék- pénztár? — Megyénk lakossága az elmúlt évben nagy kedvvel és gyakran szép sikerrel vett részt a népszerű szerencsejátékokban. A szerencsejáték-kedvelők tavaly 3 millió 200 ezer darab totó-, lottószelvényt vásároltak. A nyertesek részére közel 4,5 millió forint nyereményt fizetett ki intézetünk. A 49. héten például négyes találatával 217 ezer forintot nyert egy tolnai lottózó. A 23. héten egy szekszárdi négytalálatos 170 ezer forintot nyert. Ezenkívül volt még igen sok nagy nyeremény és sok ezer kisebb nyeremény. A tárgy nyeremény sorsolásban is szerencsések a megyeiek. Fácánkerten egy öröklakást, Tamásiban Wartburg autót, Öcsényben oldalkocsis motorkerékpárt, Szekszárdon csőbútort, televíziót nyertek. Befejezésül az OTP ez évi terveiről, szolgáltatásairól érdeklődünk. — Állandó célkitűzésünk, hogy minél könnyebbé, kényelmesebbé tegyük a lakosság számára a takarékosságot. Ennek érdekében nyitottunk tavaly új fiókot Nagydorogon, Hogy észen és Simontornyán. Jellemző, hogy az alig három hetes simon- tornyai fiókunknál már közel negyedmillió forint takarékbetétet helyezett el a helybeli lakosság. Az új évben változatlanul a lakosság rendelkezésére állunk szolgáltatásainkkal, további építési kölcsönöket folyósítunk, folytatjuk áruhitel akciónkat és egyéb kölcsönöket is nyújtunk. Uj kölcsönös segítő takarék- pénztáraknak, takarékszövetkezeteknek adunk működési lehetőséget. Reméljük, az 1959-es év további sikereket hoz megyénknek a takarékoskodás minden területén. Biztató kezdetként mutatkozik, hogy január első felében a lakosság már több, mint 5 millió forint takarékbetétet helyezett el. A HUMOR VILÁGÁBÓL VOLTAIRE - ANEKDOTÁK Voltaire sok írásáról azt mondják, hogy túl hosszú. Ez igaz. Ezzel szemben a rövid formák mestere is volt. Lakásán egyszer nagy társaság gyűlt össze. Társasjátékot kezdtek, amely abból állt, hogy a jelenlévőknek egy-egy lopás történetét kellett elmondaniok. Amikor Voltaire-re került a sor, mindössze ennyit mondott: »Volt egyszer egy adószedő-«. Ez volt az est legrövidebb története. m Voltaire íróasztalán állandóan egy biblia feküdt. Barátai furcsának és az író elveivel összeegyeztethetetlen nek találták ezt. Voltaire a bibliára vonatkozó kérdésekre így válaszolt: »A pereskedőnek mindig ismernie kell, miről ír az ellenfél-«. Diderot-val folytatott izgatott beszélgetés közben Voltaire kijelentette: »Ha nem lenne Isten, ki kellene találni-«. — »-Ezt már megtették-«, — válaszolta Diderot. 1734 májusában egyik ismerőse fel kereste Voltairet és közölte vele: a klérus elérte, hogy a legújabb Voltaire könyvet nyilvánosan elégetik. Voltaire, aki már időközben bízó nyos tapasztalatokat szerzett a kié rus és az abszolutizmus elrendelt« könyvtilalmakkal és könyvégetések kel kapcsolatban, nyugodtan így vá laszolt: »Annál jobb. A könyveli olyanok, mint a gesztenye. Minél jobban sütögetik őket, annál kelendőbbek«. * Egy férfit mutattak be Dzsaíat kardnyelőnek. A férfi azelőtt neun látott még kardnyelőt, ezért megkérte, mutassa be tudományát. Dzsa far erre valóban lenyelt néhány tűt és gombostűt. »De — tiltakozott csalódottan a férfi — ezek nem kardok, hanem tűk és gombostűk.« »Kérem — válaszolt Dzsafar — sajnos most diétáznom kell.« Az öntelt jaipuri regényíró barátjával sétálgatott, amikor elhaladtak egy házelőtt, amelyre éppen egy közelmúltban elhunyt költő emléktábláját helyezték el. »Vajon mit írnak majd az én ajtómra, ha meghalok?« — kérdezte a regényíró barátját. »Kiadó lakás« — válaszolta a ba. rát. Újság-berkekből HELYREIGAZÍTÁS A Wilmington Journal nevű ame-f rikai újságban a következő különös helyreigazítás jelent meg: »Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy városunk egyik vendéglőjében a vendégek között támadt nézeteltérés következtében lövöldözés volt. A ven déglő tulajdonosa súlyt helyez annak megállapítására, miszerint a vendégek között semmiféle nézeteltérés nem volt és a lövöldözés teljesen ok nélkül keletkezett«. NEM BÍRJAK AZ IDEGEI Egy londoni újságolvasó az egyik nagy napilap szerkesztőségéhez fordult azzal a kérelemmel, hogy küld jenek neki néhány évfolyamot a lap 1950 előtt megjelent példányaiból. Kérésének indokolására előadta, hogy: »A friss újságok olvasása túlságosan megerőlteti idegeimet és na gyón felizgat. Kérem, küldjenek minél régebbi lapokat, mert akkor tudom, hogy az abban megírt válságok és problémák már nem időszerűek és nem kell miattuk halálra izgatnom magamat«. A megcsalt költő. Hurrá! Feltaláltam az öngyújtót! Egy kis darabkája ez a falu az országunknak. Semmi rendkívüliség nem történt és történik itt. Hogy mégis miért éppen innen íródnak e sorok? Azért, mert Pincehely község azon kevesek közé tartozik, amelyeket nem bolygattak meg a háború utáni ki- és betelepítések. Itt nem keveredtek össze a messzi tájakról érkezett, más-más táj szólást beszélő emberek, akik hónapokon, sőt éveken keresztül féltékenyen néztek egymásra, Irigyelték azt, akinek véletlenül jobb ház vagy pince jutott, s hosszú időbe, nagy küzdelembe került, míg ez az egymásközti küzdelem csillapodni kezdett. A község gazdálkodási szintje is a „jobbak” közé tartozott. A Kapos völgye és a határ többi része sok lehetőséget nyújtott a viszonylag jó gazdálkodáshoz, de ugyanakkor az emberek szorgalmában sem volt hiány. Az emberek szorgalmasak voltak mindig, és egy kicsit büszkék is. Büszkék a saját kis gazdaságukra és „őshonos” mivoltukra. Vagyishogy minden emlékből és írásból ismert elődjük ennek a községnek a lakója volt. Még az is ritka volt, ha valaki a szomszédos községekből idenősült, vagy ide jött férjhez. Büszkék arra, hogy az ő falujukon vonult át Perczel Mór tábornok katonáival, amikor a 48-as szabadságharc idején Ozoránál nagy diadalt aratott a túlerőben lévő Jellacsics seregén. PetőP I N C E H E LY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ fi, Vörösmarty járt a faluban, több száz éves épületei vannak Pincehelynek, és mindez ezernyi varázslatos szállal köti az embereket szűkebb hazájukhoz, a faluhoz. Ezért esett a választás Pincehelyre. Az emberek — a parasztemberek — most tulajdonképpen „szabadságon” vannak. Ugyanis ilyenkor többnyire szünetelnek a mezei munkák, a természet téli álmát alussza. A paraszt- ember ilyenkor ráér meglátogatni az ismerősöket, eljárni majdnem mindennap a tanácsházhoz ügyes-bajos dolgait intézni, és főként azért, mert ott, vagy útközben mindig találkozik valaki ismerőssel, aki tud valami újságot mondani. És no, persze, ki ne felejtsem a „pinceszerezést” — itt így nevezik. A borokat már megfejtették, többnyire le is tisztultak, a disznóvágáson is túl esett már majdnem minden család, s a pincehelyiek is úgy tapasztalták, hogy jó időtöltés egy hurkával, töpörtyűvel, jó fehér kenyérrel telt tarisznyával és néhány cimborával meglátogatni a borospincét. Még ha egy kis hegyet kell érte mászni, akkor is megéri... Egy kis favágás, az állatok meg- etetése — ez most a munka, és néha befogják a lovakat jártatni. Ezért aztán ilyenkor „szabadságidőben” bőven jut idő beszélgetésre is. • Jóhéhány emberrel sikerült megismerkednem: különböző életkorúak- kal, különböző életfelfogásúakkal, de volt mindegyiknél egy közös sajátosság: a földreform nem érintette őket közvetlenül, hiszen mindegyiknek megvolt már a felszabadulás előtt is a 10—15 hold földje. Egymáshoz viszonyítva tehát nagyjából azonos gazdasági körülmények között éltek és élnek. Mégis megfigyeltem háromféle parasztembert Pincehelyen. Az egyik ezt mondja: — Én is, de majdnem mindenki jobban él a faluban, mint azelőtt. A másik nem így vélekedik, mert ma nincs lehetőség a spekulációra és ezért nem nagyon szimpatizál a népi demokráciával. A harmadik pedig kimondottan ellenségünk. Hogy miért, majd kiderül. Az első paraszttípust vejkei Fülöp László személyében ismertem meg. Személyesen a tanácsházán ismerked tünk össze — vidám tréfálkozás közepette. Ugyanis Fülöp bácsi valakit tréfásan úrnak szólított. Ez a tréfa azonban „visszaütött” saját magára. Ugyanis akit ő úrnak titulált, egyszerű posztó télikabátban volt, Fülöp bácsi viszont bőrkabátban. Ezért aztán a megszólított gyorsan kapcsolt és így vágott vissza: — Ahhoz, hogy valaki úr legyen, mindenekelőtt kell lennie egy bőrkabátjának. Az pedig magának van, nem nekem ... Mindenki jót derült a csattanós válaszon. Vejkei Fülöp László pedig ezt felelte: — No, nem is azért mondja az ember ... Ez a tréfálkozás félig-meddig az „ajtóban” történt. Mi ugyanis Kovács Tibo.r községi agronómussal már felöltöztünk, és Fülöpékhez indultunk. Közöltük is Fülöp bácsival ebbéli kívánságunkat. — Rendben van, rendben van ... Nagyon örülök neki — mondta, de közben gondterhelten vakargatni kezdte a fejét. Ebből én arra következtettem, hogy talán valami adóellenőrnek, vagy mit tudom én minek néz bennünket, és ezért nem valami szívesen veszi a látogatást. így aztán mentegetőzve részletezni kezdtem a szándékunkat. — Nem is ez a diferencia, hanem hogy izé... Hogy is mondjam, no... Most akartam befogni, hogy a lovakat egy kicsit megjártassuk, mert már nagyon elkéne nekik, és jártatás közben a pincéhez akartunk kimenni, hogy hozzunk haza egy kis bort. Sokkal könnyebb kocsival hozni, mint kézben cipelni. Most még csak meg sem tudom magukat kínálni egy pohár borral, ha eljönnek. Nagyon kedvesen hangzott mindez és közismert a pincehelyi emberek vendégszeretete, de azért — az őszinteség kedvéért ezt is el kell mondanom —, nem hittem teljesen Fülöp bácsinak. „Rafinált” ember a falusi ember — gondoltam, és talán azért mondja most ezt a kifogást, hogy időközben gyorsan rendbehozza az otthont, a portát, vagyishogy jobban tetszen majd minden a vendégeknek; Márpedig én nem „kirakatra” voltam kíváncsi. Soha nem láttam a Fülöp- családot” nem hallottam róluk és ilyenkor az ember illő elővigyázatossággal viseltetik. Ezért aztán a kifogásra és is „kifogással” válaszoltam: — Ha most délelőtt nem érnek rá, akkor már nem tudunk elmenni, mert délután megy a vonatom ... — Ezen aztán már ne múljék. Ráérünk éppenséggel holnap is megjár- tatni azokat a lovakat így aztán elindultunk Fülöpékhez. s mint váratlan vendégek érkeztünk meg. (Folytatjuk.) Boda Ferenc
