Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-14 / 38. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1959. február 14. ,-fyvyvw, *** «yyvyw^-. Komoly feladatokot tűrött maga elé a KISZ fiatalokkal megerősödött Decsi Sportkör vezetősége Kedden este a decsi kultúrházba igyekezett a község fiatalsága. Bár 7 órára volt hirdetve a sportköri ve zetőségválasztó taggyűlés, de már fél 7 óra után gyülekeztek a község fiataljai, sportolói, szurkolói. Ott látjuk köztük Ruszojevics Katalint, a sportkör kiváló asztaliteniszezőjét. Borjáti Sárát az atlétikai szakosztály kiváló tagját, de itt van a két Sörfőző is. Zoltán, aki súlylö- Resben megyei szinten az élvonalba küzdötte fel magát eredményeivel és húga, Mária, aki a röplabda csapat tagja. A labdarúgók is majdnem tel jes számban képviselik magukat. Amíg elérkezik a gyűlés kezdési idő pontja az atléták már a vasárnapi szpartakiád verseny esélyeit tárgyalják. Mint kitűnt, nagyon készülnek a téli szpartakiád megyei döntőjére. A terem sarkában a labdarúgók a szurkolókkal miről is be szélhetnének másról, mint hogy a? elkövetkező labdarúgóbajnokság esé 1> eit tárgyalják, latolgatják. Amikor Sörfőző István községi v. b. elnök megnyitotta a taggyűlést, s Sztarovics János sportköri elnök megkezdte beszámolóját, a terem megtelt, sőt vannak, akiknek csak állóhely jut. Nagy az érdeklődés és sokat várnak a mai naptól. Az el nöki beszámolót, mely úgyszólván minden kérdést érint, a tagság nagy figyelemmel hallgatja. A sportkör elnöke külön megdicséri azokat a szakosztályvezetőket és sportolókat, akik az elmúlt évben eredményeikkel a Decsi Sportkör hírnevét öregbítették. A legeredmé nvesebb szakosztálynak az asztali- tenisz szakosztályt találta, amelynek az élén Bába Mihály dolgozott nagy igyekezettel, hozzáértéssel. A beszámoló szerint az atlétikai szak osztály eredményei is bebizonyították, hogy Beödök Bertalan testnevelő jó munkát végzett. Az elnöki beszámoló, mely gördülékeny, az eredmények után már sorolja a feladatokat is: sportköri esték rendezése, sportpálya rendbehozása, a pálya körül fásítás, melyhez a csemetéket a tanács adja, a taglétszám emelése 250-re kultúrgárda szervezése a sportkörön belül, sportcso portok életrehívása a környező tanyákon, társadalmi munkával százméteres futópálya építése, felszere lések számbavétele, stb. A jólsikerült elnöki beszámoló után Izsák Kálmán gazdasági felelős számol be a tagságnak a sportkör anyagi hely zetéről. A tagság ebből megtudja, hogy 8029 forint volt a sportkör múlt évi kiadása, melyből 3000 forint volt az állami támogatás. 5000 forint értékű támogatást kapott a sportkör a községi tanácstól, mely bői felszerelést vásároltak. Sörfőző István biztosítja a tagsá got, hogy a községi tanács a jövő ben is lehetőségéhez képest segíti a sportkört. A felszerelést, melyet vá sároltak a sportkör részére jó szívvel adta a tanács, de elvárja, hogy arra vigyázzanak. Beödök Bertalan, az atlétikai szakosztály munkáját is mertette, majd javasolta, hogy az újonnan megválasztott vezetőségi tagok mellé egy-egy általános iskolás úttörőt osszanak be, akik a munkájukat segítik, egyúttal megtanulják apránként a vezetést, s egy-két év múlva a sportkör veze tésében már résztvehetnek ezek a fiatalok. Közben a jelölő bizottság nevében Németh Károly nevelő ismerteti javaslatát a megválasztandó új sportköri vezetőségre. A szavazás során a tagság kitörő lelkesedéssel tapssal is kifejezésre juttatja örömét, hogy olyan vezetők kerültek a sportkör élére, akik segítik majd a közös ügyet. Tíz óra felé jár az óramutató, mire véget ér a vezetőségválasztó gyű lés. Lassan hazaindulnak a résztvevők, akik még az utcán is a gyűlé sen elhangzottakat tárgyalják. A jól sikerült vezetőségválasztás után a tagság azzal kezdi az új vezetés mellett munkáját, hogy a kitűzött célokat maradéktalanul végre is hajtja. Erre biztosíték a KISZ fiatalokkal megerősített új vezetőség. Tolna megye 1958-as sportéletéről 1959-es szemmel Sportköri vezetőségválasztások DOMBÓVÁR A Dombóvári Szpartakusz vezetőségválasztó taggyűlésén a Szpartakusz Országos Elnöksége, a Tolna megyei KISZÖV, a Megyei Testnevelési és Sporttanács, valamint a Megyei Ifjúsági Sportbizottság is képviseltette magát. A beszámolót Király István, a sportkör elnöke tartotta. A beszámoló részletesen felölelte azokat az eredményeket, melyeket a sportkör az elmúlt év alatt elért, ugyanakkor megemlítette azokat a hiányosságokat is, melyek még ma is megtalálhatók a vezetésben és a szakosztályokban egyaránt. A hozzászólások során Lengyel Ferenc. Hodász Gyula, Kárászi Imre, Bakai László, Csutorás István, Miklós Péter mondták el észrevételeiket. Gye- rő András a KISZÖV nevében üdvözölte a közgyűlést és elmondotta, hogy a KISZÖV nagy figyelemmel kíséri a sportkör munkáját és nagy örömükre szolgál, hogy a szakosztályok jól dolgoznak. Lépő László, a Megyei TST elnöke is a sportkör munkáját értékelte felszólalásában, majd hangsúlyozta, hogy utánpótlásra nagyobb súlyt fektessenek és ne a gimnáziumtól várják az utánpótlást. Felszólalt még Moldoványi sporttárs is, az Országos Szpartak s ■ Sportkör nevében. Ezután került sor az új vezetőség megválasztására, amikor elnöknek újból Király Istvánt választották. FADD Február 10-én tartotta a Faddi Községi Sportkör veze tőség választó taggyűlését. Közel 150 sportköri tag, szurkoló előtt Nyirati István sportköri elnök számolt be az eddig végzett munkáról. Foglalkozott a község sportmozgalmának helyzetével, majd meghatározta a sportkör legfontosabb feladatát az 1959-es évre. A hozzászólások azt bizonyították, hogy a sportkör tagsága él az alapszabályban meghatározott jogával, bátran és őszintén bírálta a sportkörelnökség és a szakosztályvezetők munkáját, ahol hibát követtek el. Mint a gyűlésen kitűnt, a KISZ- szervezet a fiatal sportköri vezetőkön keresztül helyesen irányítja a sportkör munkáját, ugyanakkor gondoskodik a szervezeten kívüli fiatalok mozgósításával is a különböző jellegű tömegversenyekre, bajnoksá| gokra. Az új sportköri vezetőség élére ismét Nyirati István került, aki az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy becsületes, lelkiismeretes munkájával kiérdemelte ezt a bizalmat. A vezetőségválasztó ülésen részt vett Lépő László, a Megyei TST elnöke, Metz István, a Megyei ISB el- I nőké, valamint Somogyi Lajos, a ; KISZ járási bizottság titkára is. A I jólsikerült vezetőségválasztó taggyű-; lésen a beszámoló és az elhangzott! hozzászólások mind azt bizonyítják, hogy a Faddi Sportkör vezetősége és tagsága folytatja az elmúlt évek alatt elért eredményes munkáját. BOGYISZL0 Február 11-én, szerdán este a köz- i ségi tanács nagytermében tartotta a Bogyiszlói Sportkör vezetőségválasz- ! tó taggyűlését. A fiatal sportolók ; nagyrésze a gyűlésről távolmaradt és i inkább csak az idősebb sportkedvelők vettek azon részt. Az elnöki beszámolót Boros István sportköri elnök tartotta. Ismertette azokat a nehézségeket, melyekkel az árvíz utáni időben kellett megküzdeni a sportkörnek. Élesen bírálta azokat a labdarúgókat, akik elvárják, hogy a mérkőzések előtt külön kelljen megkérni őket, hogy játsszanak. Megemlítette, hogy nagy lehetőségek vannak az asztalitenisz és a röplabda sport további szélesítésére, de a fiatalságnak aktívabban kell részt venni a sportban. A hozzászólások során Kovács István nevelő kifejtette, hogy komoly munkát kell végezni az új vezetőségnek, hogy a község sportját e mélypontról felhozza. Borbély Viktor nevelő annak az okait fejtegette, hogy miért jutott ilyen mély pontra a sportkör, majd radikális javaslatot tett és intézkedést kér a fegyelmezetlen sportolókkal szemben. Oszkó István, a községi tanács titkára közli, hogy a tanács továbbra is segíti a sportkört. Az új öltöző építésére a községi tanács 12 000 forint értékű építési anyagot és 16 000 forint készpénzt juttat a sportkör részére. Amennyiben a sportkör vezetősége és tagsága jól dolgozik, a községi tanács részéről további lehetőség is van a segítség- adásra. Végül felajánlja, hogy a közeli hetekben felkeresik a sportolókat és személyesen beszélgetnek el valamennyivel a jobb munka érdekében. Még több hozzászólás hangzott el. így többek között felszólalt Lépő László, a Megyei TST elnöke is. — Ny.— III. közlemény. (Atlétika.) Első cikkünkben azt az állításunkat kockáztattuk meg, hogy a labdarúgás mellett eredményes szereplést mondhat magáénak az atlétika és a kosárlabda is. Amikor ezt a véleményünket leszögeztük, elsősorban arra gondoltunk, hogy a Szekszárdi SC atlétagárdája országos viszonylatban a 30. helyen végzett és ezzel II. osztályú minősítést kapott. Ez kétségkívül szép fegyvertény, ha arra gondolunk, hogy a szekszárdi atlétákon kívül csak a tolnai asztaliteniszezők játszanak az NB II-ben. De nem kizárólag a szekszárdiak eredményén mértük le a megye atlé tikai életét, hanem más tényezőkön keresztül is. Arra gondolunk itt, hogy a megye atlétái, különösen a szekszárdi versenyzők az elmúlt esztendő során is szinte minden versenyalkalmat kihasználtak. Részt 1 vett a megyei válogatott a vidéki bajnokságokon (itt bizony eléggé mérsékelten szerepelt), részt vettek versenyzőink az országos serdülő és J ifjúsági bajnokságokon és közülük hárman is második helyezést hoztak I részt vettek a Tolna megyei ver- j senyzők az országos középiskolai I bajnokságokon és onnan is helyezésekkel tértek haza, a bátaszéki Fenyvesi Kati a bonyhádi úttörőház képviseletében nagyszerűen szerepelt az úttörőházak országos versenyén, a megyei válogatott másod'k lett a Duna Kupában, a megye több sportköre részt vett az egyesületi bajnokságok küzdelmeiben stb. De meg kell emlékeznünk az év végén rendezett országos versenyről is, amelyen a magyar élgárda néhány versenyzője is részt vett. Aztán említsük meg a budapesti Kaffka Margit Leánygimnázium vendégszereplését Szekszárdon, a bátaszékiek immár hagyományos versenyét, aztán a megyei felnőtt és ifjúsági, a megyei középiskolás és általános iskolás bajnokságok küzdelmeit, a járási bajnokságokat és nem utolsó sorban a falusi dolgozók szpartakiád- jain az atlétikai versenyeket, amelyek komoly megbecsülést hoztak • megye sportjának, hiszen Szeleczky és Kun révén egy-egy első és Zimmermann révén pedig egy második hely jutott a megyének. A sportág tekintetében a végleges következtetéseket majd az 1958. évi legjobb eredmények ismertetésének a befejezése után vonjuk le, de már most is megállapíthatjuk, hogy még lényegesen jobb eredményeket lehetne elérni, ha a megyében egyenletes lenne az atlétikai élet. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a megye atlétikai élete több mint 50 százalékban Szekszárdra korlátozódik és ezenkívül is csak néhány bázisa van a megyének. Hasonlóan egyenlőtlen a munka a falusi szpartakiádok tekintetében is. Addig, amíg a szekszárdi, a bonyhádi és az utóbbi időben a paksi járás eredményes munkát végez, addig pl. a tamási járás évek óta szinte semmit sem tud felmutatni. Az lenne tehát a cél, hogy szélesebb alapokra helyezzük a megye atlétikai életét. Talán segít majd ennek a célnak a megvalósításában az önálló középiskolai sportköri életnek a kialakulása. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a megye atlétikai élete, annak ellenére, hogy országos viszonylatban nem mondható kielégítőnek, megyei viszonylatban mégis, elismeréssel kell adóznunk azért a munkáért amelyet a megye szakemberei ebben a sportágban az elmúlt esztendő során is kifejtettek. (Folytatjuk.) APRÓI! !R DETfiSEK ELADÓ Decs-Szőlőhegyen 2 hold jó termőszőlő, cserepes tanyával, hozzávaló felszereléssel. Kedvező fizetési feltételek mellett részben is. Cím: a Szekszárdi Hirdetőben. A TOLNA megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel maróst és esztergályost felvesz 12 KALAPÁCSOS daráló villany motorral 7 HP-s eladó. Érdeklődni lehet a pincehelyi legeltetési bízott ságnál. KÉT darab íróasztalt keresüm megvételre. Szabó KTSZ, Szekszárd ELADÓ 350 köbcentis BMW, felújított állapotban, Szekszárd, Mérey u. 9. szám. HÁZ eladó Tolnán OTP-részletre. Érdeklődni lehet 14-én és 15-én Bartók B. u. 72. Szombat—vasárnapi sportműsor 1 ELADÓ 2 szoba, konyha, kamrából álló ház. Érdeklődni Szekszárd, Babits Mihály 4., Kovácséknál. j HÁZASSÁG céljából megismerkednék független intelligens nővel, akinek saját háza vagy főbérleti lakása van. 47 éves, 1800.— Ft havi keresettel rendelkező iparos vagyok. Csak pontos című levelekre válaszolok. „Sürgős” jeligére a szekszárdi Hirdetőbe. SAKK Csütörtökön kezdődött 40 részvevővel a középiskolai egyéni sakk- bajnokság. Ma 10 órakor folytatódik a közgazdasági technikumban. TORNAVERSENY A bonyhádi és a szekszárdi gimnázium iskolák közötti tornaversenye Bonyhádon a gimnázium tornatermében vasárnap 11 órakor. RÖPLABDA A megyei középiskolások röplabda-bajnoksága Szekszárdon a köz- gazdasági technikum tornaterméből! vasárnap reggel 8 órakor kezdődik. Részt vesz hat férfi és négy női csapat. TEREMATLÉTIKA Az őszi-téli szpartakiád teremat’é- tikájának megyei döntője Szekszár- , dón az általános gimnázium tornatermében vasárnap délelőtt 11 órakor. LABDARCGAS Az NB III-as csanataink közül a Szekszárdi Petőfi Hidasra látogat, míg Bonyhád otthonában lát:a vendégül a tolnaiakat. A simon'ornyai csapat a Paksi Kinizsi labdarúgóit fogadja, míg Simontornya II. csapata Tamási megyebajnoki csapatát látja vendégül. SPORTKÖRI VEZETÖSEGVALASZTAS Vasárnap délelőtt 9 órakor a Bonyhádi MTE, 10 órakor az őcs4- nyi FSK, 14 órakor a Kakasdi FSK és 18 órakor a Váraljai Bányász Sportkör tart vezetöségválasztó taggyűlést A bonyhádi Temetkezési Segélycsoport Intéző Bizottsága sajnálattal jelenti, hogy BOLDIZSÁR REZSÖNÉ Lovász Etel Bonyhád, Bajcsy-Zs. u. 44. hsz. alatti lakos — tagunk — 27 éves korában váratlanul, vérmérgezésben elhalt. Bonyhádi Temetkezési Segélycsoport Intéző Bizottsága köszönetnyilvánítás Ezúton fejezem ki hálás köszöne- temet a bonyhádi Temetkezési Segélycsoportnak, hogy a váratlanul elhunyt feleségem, Boldizsár Rezsőné bonyhádi lakos után a segélycsoport temetési költségekre 2040.— forintot adott. Bonyhád, 1959. február 10. Boldizsár Rezső bonyhádi lakos SZÖRTELENITSE lábát szőrtelení- tő krémmel, bajuszt, ajkat szőrtele- nítő porral. Egészségre ártalmatlan Tégely 8.— Ft. Vitaminos fehérítő, hámlasztó szeplőkrém. Nap-fényvédő krém. Friss méhpempőkrém. Púder- krém. Ránctalanító krém. Száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Fejbőrkrém hajhullás ellen. Zsíros, mitte- szeres, tágporúsú arcbőrre arcszesz Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Szép ’őhalványító víz, izzadás elleni púder. Pakolópor májfoltos arcra. Folyékony, méregmentes szempillafesték. Gyöngyház körömlakkok kívánt színben. Megrendelhetők utánvéttel Dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár, Piactér 53. HÁZ eladó Csatáron. Szoba, konyha, tanya, azonnal beköltözhető. Cím- Klézli János, Csatár. HÚSZ mázsa teherbírású gumikerekű stráfkocsi és vasablakok eladók Tolna, Hohsteiger. ZSUZSI kézikötőgép mindenfajta fonalra, különösen birkagyapjúra kiváló! Kézikötés! F.gy nan egy pulóver! Nyolcszáznyolcvan forint. Ingyenes prospektus. Készítője: Jeney, Mester u. 12. MÜBŐRKABÁTOT készítek le. szállított árban. Szekszárd, Várkö* 6. szám. ELADÓ Rózsamájban 1334, Felső- paskumban Fehérföldesgödör 536 négyszögöl jókarban lévő szőlők. — Egészben, vagy részben. Szekszárd, Nyár u. 2. TOLNA MEOVEI NEPOISAO A Magyar Szocialista Munkáspárt ás a tanácsok lap|o Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15-17 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Telefon: 20-10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21