Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-11 / 35. szám

1959. február 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 6 PINCEHELY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ IX. Vagy menjünk még tovább. Azt állította ez a volt 40 holdas illető, hogy az állam semmi belátás­sal nincs a parasztemberek iránt. Az átlag parasztemberre ezt nem mondhatja, legfeljebb saját, egyéni »sérelméből-« indulhat ki. De bon­colgassuk ezt is egy kicsit. Láttam, hogy vasutas bunda van rajta — ezt nem értettem és pró­báltam a nyitjára jönni. Nem kellett sem türelmetlenkednem, sem meg­kérdeznem, mert saját maga terelte rá a szót: — Negyven holdas gazda voltam valamikor és kénytelen voltam el­menni a vasúthoz dolgozni. Ott dol­goztam éveken keresztül. Nem kapott olcsó munkát, »protek eiót« sem az adófizetésnél, így nehe­zebb gazdasági körülmények közé került és kénytelen volt elmenni munkát vállalni a vasúthoz. Ez igaz. De volt hova elmennie mun­kát vállalni, az állam biztosította neki a munkalehetőséget és annak nyomán a megélhetést. Az az állam, amelyikkel szemben ő most olyan rosszindulatú, mert olyan dolgokat szeretne a rovására írni, ami egye­nesen nem igaz. Vajon, ha a múlt rendszerben a válság következtében eladósodik — ilyen nem volt ritka dolog — hol ke resett volna megélhetést, amikor ez rek, tízezrek voltak munka nél­kül országszerte? Most neki is meg­adatott a munkalehetőség. Vagyis államunk, ha nem is adta meg neki azt a lehetőséget, amit a múlt rend­szer, vagyis, hogy kiuzsorázza a munkásokat, dolgozhatott és megél­hetett munkája után. Nem akarom azt bizonygatni, hogy rendszerünk a kulákoknak — akár Pincehelyen, akár másutt — örömet, jobb életet hozott. Mindezt azért kellett elmondani, hogy álla­munk őt is embernek tekintette, ma gyár állampolgárnak, akinek joga van a munkához és ő minderre úgy válaszol, hogy úton-útfélen igyek­szik rágalmazni az államot, a de­mokráciát. Főképpen pedig éppen most, amikor már arra sincs »rá­kényszerítve«, hogy a vasútnál dol­gozzon, hanem ő is élhet azokkal a gazdálkodási lehetőségekkel, ked­vezményekkel, amelyeket a munkás­paraszt állam a parasztságnak biz­tosít. Természetesen nem tudtunk meg­egyezni a »vitás« dolgokban, nem is igyekeztem különösebben vitatkozni vele, hogy meggyőzhessem. Szavai­ból mindjárt éreztem, hogy nem tudta és nem akarja elfelejteni azt a világot, amikor a 40 katasztrális holdján »kénye-kedve« szerint gaz­dálkodhatott, nem volt »munkaerő« problémája, hiszen nagyon sok em­ber örült, ha a »gazduram« adott ne­ki valami munkát... Elköszöntünk és mentem a dolgom után. Csak akkor lepődtem meg, ami­kor rá kellett jönnöm, hogy ez a beszélgetés nem tűnt el nyomtala­nul... Úgy emlékszem, amikor elvál­tunk, ő hazafelé indult,, én pedig újabb emberekkel kerültem beszél­getésbe. Talán egy óra telhetett el, amikor az első emberrel beszélgetni kezdtünk. Régi ismerősök vagyunk, de most gyanakodva nézett rám. A földre, meg a gazdálkodásra próbál­tam terelni a szót, mire ő kérdé­sekkel árasztott el: — Maga volt a tanácsnál dél­előtt? — Én is voltam ott. — Maga forszírozta a föld-ügye­ket? — Nem forszíroztam, de beszél­gettünk ilyen dolgokról is. — De maga tárgyalt azzal a... (és megnevezte azt a 40 holdas illetőt,, akiről szó volt.) — Nem tárgyaltam vele, de be­szélgettünk, az igaz. Gyanúsan végig mért szemével és megcsóválta a fejét: — Akkor nem értem... Akkor itt valami nem stimmel... Mert, hogy magáról volt szó, az biztos, mert el­mondta, hogy hogyan nézett ki. Kezdett engem is érdekelni a do­log. Talán valami félreértés van, vagy mit tudom én és jobb az ilyen ügyeket tisztázni, ezért aztán én is kezdtem ismerősömet faggatni, hogy miről is van szó. Erre ismét kér­dés volt a felelet: — Maga hivatta be a tanácshoz azt a... (és ismét azt a volt 40 hol­das illetőt nevezte meg). — Én? Miért hivattam volna be? Én nem vagyok »hatóság«, hogy behivassam az embereket és külön­ben is mi dolgom lett volna nekem vele... Itt felengedett az irántam tanú­sított gyanú. Nem, mintha engem ismerne különösebben, hanem in­kább a szóban forgó illetőt ismer­heti, mert ezt mondta ismerősöm: — Azt a... Hát, akkor ez engem becsapott. Mert azt mondta erre mindenkinek, nekem is, hogy vigyáz zunk, mert hivatják az embereket a tanácshoz, hogy így meg úgy, és ő is most jön onnan. Megijedtünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy mi lehet igaz a dologban és úgy mond­ta, hogy az ember mindenre gom dolhatott, csak éppen jóra nem. Szóval csak beszélgetés volt az egész? — Igen, beszélgetés, mégpedig olyan formában, hogy teljesen vé­letlenül összeakadtunk és gondol­tam, ha már összetalálkoztunk, hát váltsunk szót is, ismerkedjünk meg, hiszen azért járok itt, hogy embe­rekkel beszéljek. Nem gondoltam, hogy ennek ilyen következményei lesznek, hogy mint valami vész­madár, telekürtöli a környéket va­lótlan dolgokkal és pánikot kelt. Ismerősöm összecsapta a kezét, csodálkozott és ekkép »vigasztalt« most már minden gyanút félretéve: — Persze maga nem ismeri őt, ez nagyon huncut ember, vele szem ben óvatosnak kell lenni. Hát így jártam vele. Soha nem ta lálkoztunk, semmi közvetlen kapcso latunk nem volt, nem ártottunk, nem használtunk egymásnak. Ugyan ezt elmondhatnám a többi pincehe­lyire is. És lám lám, az egyik, a Fülöp László tiszteségesen elbe­szélgetetf velem, vendégként foga­dott, meghívott, hogy látogassam meg máskor is. A másik pedig, ez a volt 40 holdas, alig várta az alkal­mat, hogy rosszindulatú híresztelése­ket terjesszen rólam és pánikot kelt sen a környéken. Mintha ezzel akart volna visszavágni az ő régi "jó vi­lágáért«. Persze ez nem sikerült, mert őt ismerik a faluban és külön­ben is az ilyen esetekre szokták mondani ezt a közmondást: >»A ku­tya ugat — a karaván halad«. (Folytatjuk.) BODA FERENC Készül a szekszárdi szabadtéri színpad programja Okulva az elmúlt esztendők pél­dáin, a szekszárdi városi művelődési ház vezetői már most, jóelőre hozzá­láttak a szabadtéri színpad program­jának összeállításához. A szabadtéri színpad május elején kezdi munkáját — természetesen, amennyiben az idő­járás engedi. Ugyancsak az időjárás­tól függően hetenként tartanak színi­előadásokat. Megkezdi működését a szabadtéri mozi is. A színházi esték kivételével a mozi minden este ját­szik, felváltva normál és szélesvász­nú filmeket. A közönség a szabadtéri színpadon is viszontláthatja a Pécsi Nemzeti Színház, Déryné Színház, Kaposvári Csiky Gergely Színház Szekszárdon már jólismert művészeit. Ezenkívül tárgyalások folynak az Állami Opera­házzal, a Szegedi Nemzeti Színházzal (természetesen operatársulatával is) és az Országos Filharmóniával szek­szárdi vendégszereplések ügyében; Viszontláthatjuk az idén nyáron az Állami Népi Együttest és a „Buda­pest” Táncegyüttest. A nyár folya­mán több külföldi művészegyüttes is szerepel hazánkban. Közülük szovjet, cseh és lengyel együttesek szekszárdi vendégszereplésére számíthatunk. A teljes programot március hónap­ban készíti el és hozza nyilvánosság­ra a városi művelődési ház vezető­sége. Egy lépéssel közelebb ••• A tavaszi munkákra való felkészü­lődés mellett élénken foglalkoztatja a falu parasztságát a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Gyula jón is erről beszélnek a gazdák, szeretnék könnyebbé tenni életüket. Erről be­szélnek a tanácsházán is. Az egyik irodában többen vagyunk. Gelencsér elvtárs, a helybeli Uj Barázda Tsz párttitkára szövetkezetük tagjainak munkájáról beszélt éppen, amikor az ajtón egy fiatalember lépett be. — Jó, hogy jössz, Jóska. Már akar­tam beszélni veled — mondotta a be­lépőnek, — mikor tudnánk nálatok azt a gyűlést összehozni, mert... — S egy rövid óra leforgása alatt meg­tudtuk, hogy azt a gyűlést az ellen- forradalom után alakult Petőfi Ter­melőszövetkezeti csoportban akarják létrehozni, ahol arról beszélgetnének a csoport tagjai, hogy egy lépéssel közelebb és tovább kellene jutni, egy­szóval, hogy szövetkezetté alakulja­nak. — A tagság 50 százaléka akarja is — mondotta a Petőfi Tszcs elnöke, Klambauer József. — Adottságunk is megvan hozzá, mivel 420 hold föl­dünk tagosított, s jó táperőben is van. Ezt bizonyítja, hogy a múlt év­ben 110 holdon termett búza átlag 13 mázsán felül adott. És nem utolsó sorban fontos az is, hogy szinte vala­mennyien voltunk már szövetkezeti tagok és belekóstoltunk a könnyebb életbe. — Lenne gazdasági épületetek is, — kapcsolódott a beszélgetésbe az Uj Barázda Tsz párttitkára, Gelencsér János, — az induláshoz alap is kell... — Erre én is gondoltam már — vette át a szót az elnök. A csoportban jelenleg 49 család van és mindegyik családnak egy pár lova. — Ha átala­kulunk, nem kell 40 pár ló. Eladunk belőlük és a pénzen veszünk sertést meg tehenet. Takarmánygondunk nem lesz, van 30 hold lucernánk, eb­ből 10 holdat tavaszi vetésre terve­zünk. Tervünk elkészítésekor már döntött afelől is a tagság, hogy közös állatállományt hozzunk létre. — De sok segítséget ad maguknak a most megjelent 3004/1-es kormány- határozat is — vetettük közbe a szót. — Hallottunk már róla, bár még teljes egészében nem tanulmányoz­tuk át, de gondoltunk is már arra, hogy az a bizonyos export felár, amit a hízómarhák után kaphatnánk, nagy segítséget jelentene. Hízómarhának való pedig lenne, hiszen valamennyi tagunknak van otthon szarvasmar­hája. A párttitkár és az elnök sokáig be­szélgetett, latolgatták a lehetősége­ket és beszéltek arról, hogy a csoport tagjai közül Müller Márton, Horváth László, Pál Ferenc és még többen a csoport átalakulása mellett vannak. — De jönnének közénk egyéni pa­rasztok is — mondotta az elnök. — Beszéltem Dobos Imre 16 holdas gaz­dával, aki tudja, mit mondott? „Hal­lottam, hogy átalakultok... Te, Jós­ka, akkor ki ne hagyjatok ám en­gem.” Kovács Dénes és Bacher Mihály február 25-i hangversenye elé Már megírtuk, hogy a szekszárdi hangversenyévad februári szólistája Kovács Dénes, a rendkívül kapós he­gedűművészünk lenne, aki a közel­múltban kínai, nyugatnémet és skandináv turnét bonyolított le és emiatt a hangverseny-rendezőség nem tudott vele kapcsolatot terem­teni. Örömmel jelentjük, hogy a Zene­művészek Szakszervezetén keresztül végre a sok levélre és táviratra je­lentkezett fiatal művészünk, aki azt közölte, hogy február 25-én jön Szek- szárdra és nem kisebb partnert hoz magával, mint Bächer Mihályt, a fia­tal magyar zongoraművész-nemzedék egyik legkiválóbbját. A hangverseny iránt, amely két­ségkívül az idei hangversenyévad fénypontja lesz, hiszen ritka alkalom, amikor egyszerre két ilyen nagy művészt üdvözölhetünk városunkban, rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg. A művészek életrajzára és részletes műsorára még majd visszatérünk, most csak annyit közlünk, hogy a két művész műsorán sok kamaramuzsika szerepel majd. Ezúton is figyelmezteti a rendező­ség a vidéki zenerajongókat, hogy jegyről elővételben szíveskedjenek gondoskodni, mert előreláthatólag ezúttal is kicsinynek fog bizonyulni a Zeneiskola nagyterme és a helyszí­nen a hangverseny előtt már jegy- árusítás nem lesz. A Zeneiskola a hangverseny jegyeit a hangverseny előtt 9 nappal, február 16-án kezdi majd meg árusítani. A hangversenyre természetesen a bérle­tek érvényesek. A bérleteket 21-ig kell átvenni, azután a rendkívüli ér­deklődésre való tekintettel már nem tartják fenn még a bérleteseknek a helyeit sem. A megcáfolt kosmondás Azt mondják, hogy minden csoda három napig tart! Bár nem va­gyok filozófus, vagy tudós, ezt mégis meg kell cáfolnom! Hogy miért? — vagy inkább — melyik az a csoda, amelyik három napnál to­vább tart, azt az alábbi kis epizód­ból megtudhatjuk. ... A buszmegállónál, egymás he- gyén-hátán tolong a sok ember. Ki ezt a buszt lesi, ki amazt. Ki erre utazik, ki arra. Itt népes asszonycso port tereferél, amott egy férfi kia­bál a kalauzzal. Az egyik sarokban két fekete bundás-sapkás férfi be­szélget. Kézmozdulataikról és arc- változásaikról látszik, hogy valami igen fontos dolgot tárgyalnak. Ahogy közelebb sodródok hozzájuk, hallom ám, amint az alacsonyabbik így szól a másikhoz: ... Aztán maga el is hiszi? — Mit? — a röppentyűt? Amit kilőttek? — Azt hát! — mondja amaz — amit az oroszok eresztettek fel. Miért ne? — feleli vissza a kérde­zett, a csodálkozás vonásaival az arcán — az újságok is megírták, meg a rádió is. Hm! — morfondíroz magában a másik — fura egy dolog lehet az! Valóságos csoda! — Abbizony — tódítja a szom­szédja — most aztán elbújhatnak a másikak! — Az amerikaiak? — azok most el, mint a kukac a földbe! — Ott íztán gondolkozhatnak, hogy mi­kor lesz nekik is olyan micsodájuk. — De valami bökkenő van a do­logban! — kételkedik a kérdező, alattomos mosolygással. — Mán mi lenne az? — hitetlen­kedik a másik — nincs abba sem­mi hiba. Meg van úgy csinálva, hogy hetvenhétszer körüljárhatja a Napot is, meg a Tejutat is, akkor se esik le. — De bizony akkor is van! Nem az oroszokkal,, hanem az amerikaiak kai! Ott, ahogy kukac módjára gon­dolkoznak a rejtehelyükön. — Mi lesz a bökkenő? — mond­ja már ld! — türelmetlenkedik a szomszédja. — Hát csak az — mondja a kollé­ga —, hogy akármeddig gondolkoz­nak amazok, még. sem tudják ki­eszelni azt a fura dolgot. Mer az a néptül is függ! — Hogy, hogy a néptül függ? — Mit tudom én! csak függ a néptül is... Ebben a pillanatban, egy újabb autóbusz tűnik fel a téren. A két ember egyszerre indul el. —Itt a buszunk! Az lesz az! — tódítja a másik és már el is tűnnek a tömegben. A csodálatos véletlen úgy hozza, hogy a buszban éppen a hátuk mö­gött ülök le. Már messze tartanak a vitatkozásban, amikor újra megüti a fülemet a szó: ... Nem a! — mondja éppen a ma­gasabbik —• már a Holdat régen Az ebédet ugyebár délben fo­gyasztják a közönséges halandók? Ide számítom, azokat a dolgozókat is, akik a szekszárdi Szabadság Ét­terem előfizetéses vendégei. A ko­rábbiakhoz hasonlóan hétfőn is meg jelentek, pontosan déli 12 órakor az előfizetéses étkezők a szokásos he­lyen, hogy elfogyasszák ebédjüket. Kellemetlen meglepetés érte azon­ban őket, mert az ebéd még nem volt készen, s a mintegy 400 dolgozó kénytelen volt meghosszabbítani ebédidejét a munkaidő rovására. Nem első ízben fordult ez elő az említett helyen. Az eset okát kutat­va megtudtuk, hogy nem a konyhai személyzetet terheli a felelősség a történtekért. A sütőbe tett burgo­nyát ugyanis egy óra múlva még szabad kézzel lehetett onnét kiven­ni, a tűzhely hibájából. Értesültünk arról is, hogy hétfőn és csütörtökön, amikor a tanulólányok iskolában vannak, nincs elég személyzet a konyhán aki segítene az előkészüle­tekben. Előfordult már az is, hogy a szakácsnőknek kellett fát vágni, sőt az üzletvezető is hasogatott már fát a konyha részére. Megoldást a vállalat központja nyújthatna, ha azokra a napokra, amikor a tanulók iskolában vannak, kisegítő személy­zet felvételére adna lehetőséget. Megnyugtatásul — a kapott érte­sülések alapján — közölhetjük az ott étkezőkkel, hogy rövidesen megol­dódnak a ma még felmerülő ne­hézségek. Az étterem konyháját ezekben a napokban építik át gáz és olajfűtésre, s az építkezés befejez­tével reméljük zavartalan lesz a szakácsok munkája, és a dolgozók sem lesznek kénytelenek türelmüket vesztve, ebéd nélkül visszamenni munkahelyükre. (B.) elkerülte, már a Nap körül kering! — Ne mondja! Most már új társa lett a Földnek? őszintén szólva, meglepődök ezen a kijelentésen. Egy egyszerű ember így tisztában van a csillagászattal; De ebből az ámélkodásomból, újra kizökkent egy másik kijelentés: — Hogy elérte a kozmikus sebes­séget? — hát ezt az új szót kitől hallotta? — A fiam mondta — gimnázium­ba jár. ő tisztában van az efféle dől gokkal. Minden este egy kis kép­zést ad a világ folyásáról. Amikor éppen a XXI. kongresz- szusra terelődik a szó, megszólal a kalauz: — Csatár következik! A két ember egyszerre kap a de- mizsonhoz és leszállnak. Kinézek az ablakon. Látom, amint a szőlők kö­zött lassan eltűnnek. Gondolatban hallgatom, amint a hétéves tervről beszélgetnek és valahogy megnyug­szom: — Lám! =- ha az egyszerű em­berek magukévá teszik a szocializ­mus nagy vívmányait, akkor nincs messze a győzelem. — Valóban — a néptől is sok függ! ... Hát ez az a csoda, amely nem három napig tart! Most már éppen egy hónap óta tartja lázban a vi­lágot, és még tovább is fogja, amíg békeszerető, egyszerű emberek él­nek a földön. PALÁNKY LÁSZLÓ Mikor ebédeltek hétfőn a Szabadság előfizetéses étkezői ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents