Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-10 / 34. szám
1939. február 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 PINCEHELY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ OSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVÖ VIII. A- szövetkezésről is beszélgettünk. Kijelentéseiből hiányzott minden tárgyilagosság. Egy dolgot hajtogatott szüntelenül: „A téeszcsétől rettenetesen félünk”. A „mi- ért”-re pedig így válaszolt: — Hagyják az embert úgy gazdálkodni, ahogyan szeretne és akkor megélünk mi téeszcsé nélkül is. Vagyis „hagyják”, engedjék meg az olyan „aki bírja — marja” törekvéseket, ami neki — talán — jó lenne, ismét tudna vagyonosod- ni. Az őt már nem érdekli, hogy abból esetleg másnak hátránya származna, mert ha valaki nyerészkedik a vásárban, akkor ott valakit be is kéllett csapni. Mással ő nem törődik, csak magával. Szépen hangzó nyilatkozatokat kezdett diktálni, csak hogy az mögött ilyen kicsit sem emberséges dolgok rejtőznek. Mindez nem egye nes emberi jellemre vall. Ez az embertípus elenyésző kisebbség Pincehelyen. Sem ellenségnek, sem barátnak nem lehet tekinteni: tele van emberi gyengékkel, amelyeket a múltból hozott még magával, hiszen most főként az nem tetszik neki, ami a múltban divat volt: az ilyen rafinált emberek nyugodtan élősködhettek mások rovására. Az állami szerződéseket, a különböző kedvezményeket i* is igényli, igénybe veszi, azt nem veszi észre, hogy a múltban ilyen nem létezett, csak azt, ami neki ma nem adatott meg. A harmadik embertípus egyáltalában nem nevezhető barátnak, sőt, még csak amolyan "-ingadozó« embernek sem, aki időközönként hol velünk szimpatizál, hol pedig a múltba tekint vissza aszerint, hogy milyen társadalmi hatások érik. Ez nem nevezhető »ingadozónak«, mert ez határozottan és állandóan a múltba tekint vissza s a múlton keresztül nézi a világot, mivelhogy neki akkor volt jobb sora. Számára valóban nem sok jót hozott a népi demokrácia. Nevét neki sem írom ki, csak annyit érdemes megemlíteni róla, hogy pincehelyi szokás szerint van egy előneve, mégpedig az, hogy kulák. Tehát amikor meg akarják különböztetni a többi hasonló vezetéknevű emberektől, ak kor ezt a jelzőt használják. Hadd tegyük mindjárt hozzá: nem is alaptalanul... Vele véletlenül találkoztam. Nem is tudtam róla, hogy kicsoda. Beszélgettünk, s neki azzal volt dolga, akivel én társalogtam. Talán nem is keveredünk szóba, ha nekem nem tűnik fel az öltözéke és a foglalkozása közti »ellentét«. Ugyanis azt megtudtam róla, hogy paraszt és ugyanakkor jellegzetes vasutas bundakabátban volt. Hogy kerül a parasztemberre a bundakabát? Érdekes ember lehet — gondoltam — jó lesz vele megismerkedni s így próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe. Éppen a földvásárlásról beszélgettünk, vagyis, hogy miért nem vásárolnak annyian földet, mint azelőtt, mennyiben tükrözi ez a2 emberek megváltozott életét, gondolkodásmódját. Lévén ő is parasztember, az ő véleményét is kikértem. ■— Válaszolhatok őszintén? — kérdezte. Megnyugtattam,, hogy csak az őszinte embereket tisztelem és tőle is őszinte véleményt kérek. Ha nem tenné az állam tönkre a parasztokat, akkor ma is vásárolnának éppen úgy földet, mint azelőtt. Elveszik az ember kedvét a földtől — mondotta. E vélemény után már sejtettem, hogy csakugyan különös paraszt- emberrel állok szemben, csak még azt nem értettem, hogy mire alapozva tesz ilyen kijelentést. A parasztemberek túlnyomó többsége elismeri, hogy jobban él, jobban tud gazdálkodni, mint a felszabadulás előtt s ilyen kijelentést még az sem tett, aki sok mindenben nem ért egyet a mai intézkedésekkel, a mai élettel, mivel neki jobban tetszettek a múlt rendszer spekulációs lehetőségei. Mit kérdezhettem mást: — Kit tesz tönkre az állam, melyik parasztot? Az illető erre rámmeresztette a szemeit, mintha az »állama alatt egyenesen engem értene és tőlem akarná számon kérni ezt a »tönk- retevést«. — Kit? Még ezt kérdezi? Mindenkit, például engem is... — De, hiszen maga, úgy tudom gazdálkodik, tehát nem ment tönk re... — Gazdálkodom... De hány holdon... Még tíz holdam sincs. — Miért, azelőtt mennyi földje volt? — kérdeztem. — Mennyi? Nem ennyi, az biztos, hanem negyven katasztrális hold. Most már kezdtem érteni, hogy miért beszél ilyen ellenségesen a demokráciáról. De hát őt »tönkre tette az állam?« — ezt azért még sem értem. — Semmi belátással nincs az SZALAG rándozott körülöttük. Elmesélte, hogy Bodri meg tudja fogni a nyu- lat, már meg is büntették egyszer érte őket és igazság szerint meg kellene kötni. De Bodri, ha oda van láncolva a fához, akkor olyan szomorú ... S ha az anyja meg is köti, ő mindig elengedi. Megálltak a dűlőút melletti egyik nagy vadgesztenyefa alatt, s Margit leült a fűre. — Hallod, a tücskök milyen szépen muzsikálnak? A réten meg brekegnek a békák. — Hallom — suttogta Endre, közben arra gondolt, hogyan kérje meg Margitot, hogy holnap menjen be Dunaföldvárra megnézni a kivégzést. Ismét eszébe jutott, hogy mit mond, ha el kell mennie ... Nem mert szólni. Hanyatdőlt és nézte az eget, feje fölött a gesztenyefa levelei között ragyogó ezernyi csillagot. — Maga — mondta hirtelen nevetve a lány. — Miért mondod? — Maga, maga, maga, maga ... Átölelte a lányt, aki ellenkezés nélkül simult hozzá, hogy érezte telt, kemény melleit. — Szeretlek! — Én még nem voltam ám soha szerelmes. — Nem? — Nem bizony... És még nem is csókolóztam soha senkivel. Pedig olyan jó. Csókolj meg még. Ugye, sokszor megcsókolsz, mindig? — Mindig ... Ha szeretsz. — Hát persze, hogy szeretlek ... Ilyet mondani. Nem is tudnék mást szeretni... Milyen cigarettaszaga van a szádnak. — A tiednek meg tej. — Azért, mert tejet ittam. De, ha nem szereted, akkor nem iszok tejet, mielőtt megcsókolnálak. — Akkor is szeretni fogsz, ha elmegyek? — ... Elmész? Hová mész, miért mész el? Itt akarsz hagyni? ... — bontakozott ki rémülten az ölelésből Margit. — El kell mennem, hogy később visszajöhessek és boldogok legyünk. Ha itt maradnék, bujdosnom kellene, mert közel van Földvár és minden pillanatban rámakadhatnak. — Ne menj el. Én vigyázok rád. Soha nem kell kimenned az utcára, én majd mindent a helyedbe viszek. Olyan boldog lennél mellettem. — Nem lehet... Ha szeretsz, akkor azt mondod, hogy menjek és siessek vissza. — Ezt nem mondhatom.. Atádi Géza (Folytatjuk.) állam a parasztemberek iránt. Egy tisztességes munkáshoz nem tud hozzájutni az ember, az adót pedig mégis kivetették és követelték. Hát az ilyen világban ne menne tönkre a parasztember? Először is megkérdeztem tőle, hogy miért általánosít, miért úgy mondja, hogy az állam semmi belátással nincs a parasztemberrel szemben, hiszen egyébként is csak róla van szó. :— Azért kérem, mert így van, mert nemcsak én, hanem az egész parasztság lerongyolódott. Alapvetően eltorzította a valóságot, hiszen előtte már jónéhá- nyan bizonygatták, hogy a paraszt emberek többsége ma sokkal jobban él, nagyobb a termelési biztonsága, mint a felszabadulás előtt. Neki tehát úgy látszik »kenyere« ilyen kijelentéseket tenni. No, de menjünk tovább. Azt állítja, hogy az állam semmi belátással nincs a parasztemberrel szemben. Ezt most ne általánosságban értelmezzük, hanem csak az ő viszonyaira: vele szemben csakugyan így járt el az állam? Ami igaz, az igaz, államunk annyi szakmatanulási, munka és különféle érvényesülési lehetőséget teremtett, hogy a munkások nem győztek és győznek válogatni ezek között. Szívesen élnek e lehetőségekkel, sokkal szívesebben vá lasztják ezeket, mint mondjuk a »gazduramnál« a részes kukoricakapálást, vagy a napszámot. így aztán elképzelhető, hogy amikor a 40 hold földet meg kellett munkálni — bajba került, nem kapott munkást, mivel az állam jobb munkafeltételeket biztosított. De hát ezért azt hiszem vajmi kevés munkásember neheztel az államunkra... Namármost az is igaz, hogy nálunk progresszív adózás van, vagyis minél nagyobb a földterület, aránylag annál nagyobb a jövedelmi adója, hiszen ott aránylag —ez érthető — a jövedelemnek is nagyobbnak kell lennie. Ha most az állam ettől a 40 holdas illetőtől nem kér adót, hogy — úgymond — többet tudjon fizetni a munkásainak,, talán kapott volna munkást és tudott volna termelni. De vajon melyik parasztember tartotta volna ezt igazságos dolognak? Azt hiszem egy sem, mert hiszen valamennyien azt mondják, ha a dolgozó parasztoknak kell adót fizetni, akkor pontosan a kulákok- nak ne kelljen, azért, hogy kedvük szerint tudjanak »érvényesülni«... A kulákokkal különben sem szimpatizáltak annyira a dolgozó parasztok — még Pincehelyen sem —, hogy az ilyen előnyöket elnézték volna velük szemben. Nehezükre esett az adófizetés, de hát ez nem olyan nagy »baj«, mintha az a sok dolgozó paraszt reklamálna az adófizetési aránytalanságért s a többiek számára pedig nem nyíltak volna meg a nagy munka, kereseti és érvényesülési lehetőségek és részes kukoricakapálásra stb. kényszerülnének... (Folytatjuk.) BODA FERENC II termelőszövetkezetek termelési szerződéseinek jelentőségéről A termelőszövetkezet életében egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a termelési szerződések. Ezek teljesítésénél felmerült problémák és értékesítési, valamint eljárási nehézségek arra késztetnek bennünket, hogy foglalkozzunk nyilvánosan is a gazdasági életnek ezzel az új szer ződés fajtájával. Feltétlenül meg kell állapítani, hogy a feltételek megszabásánál és az árrendszer előre történő meghatározásával a termelési szerződések komoly előnyöket biztosítanak termelőszövetkeze - teink részére, amivel a termelés részükre előnyössé és biztonságossá válik. A most megjelent 3004/1/1959. számú kormányhatározat a termelő- szövetkezetek támogatása érdekében éppen ezért jelentőségénél fogva leszögezi, hogy termelési szerződést elsősorban a termelőszövetkezetekkel kell kötni. Meg kell állapítani a nép gazdaság szükségletének megfelelően azon növények és állatok és állati termékekre a határt, amely mértékig az állami gazdaságok és termelő szövetkezet részére a szerződés kötéseket biztosítani kell. A termelési és terményértékesítési szerződések kötésének időszaka után alakult mezőgazdasági termelőszövetkezetek, vagy termelőszövetkezeti csoportok termelési és terményértékesítési szerződés megkötésére vonatkozó igényét szükség esetén a szerződtetési terv túlteljesítésével is ki kell elégíteni. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a tér melési szerződések végeredményben milyen előnyöket biztosítanak, hisz csaknem köztudomású, hogy a szerződés biztosítja a termelő részére a megkötött területre az államilag ellenőrzött jóminőségű vetőmagvakat, továbbá a kamatmentes előleget és emellett olyan átvételi árakat, amelyek előre egy gazdasági év tartamára megvannak szabva és amelyeket a kormányzat évközben nem változtat meg. Ezek az árak a termelési szerződésektől függetlenül és maradéktalanul kell, hogy érvényesüljenek. Ezért kívánja a kormányhatározat a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítése érdekében a termelőszövetkezetek részére ezeket az előnyös szerződéseket biztosítani. Maga a termelőszövetkezeti tagság érezte legjobban, hogy például a hibridkukorica vetőmag termelés milyen előnyöket biztosított részükre, de a takarmány termelése is igen kifizető. Hogy csak egy példát említsünk: a bonyhádi Petőfi Tsz lucerna és vöröshere magfogásával a lucerna szénán kívül 30 holdról mintegy 252 000 forint jövedelmet biztosított magának jóminőségű lucemamag szállításával. Szeretnénk felhívni termelőszövet kezeteink figyelmét, hogy az átvett vetőmagvak minőségével kapcsolatos észrevételeket, esetleges kifogásaikat a szerződési feltételeknek megfelelően az előírt határidőben tegyék meg, mert ezek a határidők jogvesztő hatályúak, ami annyit jelent, hogy az esetleges rossz minőségű vetőmagvakért a későbbiek során a termeltető vállalat már nem felel és így megtörténhet, hogy egész termelésükre kihatóan károk érik a szövetkezetét. Az értékesítés során pedig szövetkezeteinknek különösen arra kell törekedni, hogy jóminőségű terményeket szállítsanak és azt lehetőleg az Országos Vetőmagfelügyelőség útján minőségileg ellenőriztessék, fémzároltan szállítsanak, mert ez nemcsak későbbi viták elkerülését, hanem magasabb minőségi felárat is biztosít a termelőszövetkezetnek, ami a jövedelmezőségre van ugyancsak befolyással. Dr. Szabó Gyula a Termelőszövetkezeti Tanács jogügyi előadója Kellemetlen „élmény“ utazás közben Az autóbusz megállt, hogy felvegye az utasokat. Én — egy kényelmes hely boldog tulajdonosaként — fölényesen szemléltem felülről azt a kis közjátékot, mely ilyenkor a fellépés sorrendjéért megindul. Nyílt- *zíni könyöklés és alattomos furakodás, ügyes térdmunka, természetesen udvarias mosollyal fűszerezve. Mindez a tizedmásodpercadta kis előnyökért! Kedves Fiatalember! Bevallom, itt lélekben előléptettem Önt. Ön nem vett részt ebben a csendes kis torzsalkodásban, hanem — meghazudtolva mást sejtető öltözködési stílusát — nyugodtan, szépen búcsúzott szeretteitől, kik közül egyik minden bizonnyal testvére, másik pedig az édesanyja volt. A búcsú után higgadtan, utolsóként szállt fel az autó buszra. Ismétlem, ez határozottan tetszett nekem, pedig kalapja karimájával és nadrágja bőségével egyáltalán nem voltam az első pillanatban sem elragadtatva. De annyira nem kis szó a közlekedés íratlan szabályait ilyen »elegánsan« betartani, hogy ezért fogadja elismerésemet. Sajnos, azonban amit önről Kedves Fiatalember ezekben a pillanaA mázai úttörők életéből A mázai 1305. számú Hunyadi János úttörőcsapat tagjai hasznos munkát végeztek. Az őszi próbázások után megbeszélték a téli programot, s ennek egyrészét a farsangban meg is valósították. Szép tarkaműsorral egybekötött jelmezbált tartottak. A jelmezesek közül kiemelkedtek azok, akik a népek barátságát mutatták be jelmezeikkel. Gyorsok Mária, Halmosi Sándor, Virág Anna és Kőszegi István úttörők Dózsa Ilona, Panta Ibolya, Tóth Etelka és Bernhardt Erzsébet kisdobosok. A Szabó Erzsébet kulturális sereg szemlére jelenettel és népi tánccal készülnek, de résztvesznek a négytusa bajnokságokon is. Nemcsak a kultúrmunkában és a i* szórakozásban, hanem az egyéb mun kák végzésében is jeleskedtek a mázai úttörők. Megjavították az iskola folyosóját, a kályhára pedig porcelánfogantyút készítettek. A távolugró pályához a szakadékba lépcsőt vágtak. Az iskolakert is felszántva várja a tavaszt és a palántázás idejét. Távolabbi tervük egy aggteleki ki rándulás, amelyben szerepel Eger történelmi város megnézése, ezenkívül Lillafüredre és Budapestre is ellátogatnak majd. Eredményes mun kájukat igazolja az is, hogy postatakarékkönyvükben 300 forinton felüli összeg van. Az úttörőcsapat vezetőjének jó kapcsolata van a szülői munkaközösséggel, a nőtanáccsal és a KISZ-el, s ezek a szervek is figyelemmel kísérik és segítik a mázai úttörőcsapat munkáját. tokban magamban »felépítettem«, azt az autóbusz elindulásakor ön szétrombolta. De hogy is történt? Egészen egyszerűen úgy, hogy otí lenn az őszhajú nénikétől ön elbúcsúzott, aztán fellépett fiatalosan, elegánsan az autóbuszra. Megpillantotta egy barátját, lekezeltek. Leült barátja mellé és nyugodtan beszélgetni kezdtek. Én, a búcsúzkodás szemlélője, láttam, hogy Édesanyjának tekintetében mennyi tengernyi szeretet és büszkeség volt, amikor ön után nézett. Eközben az ajtó szusszanva becsapódott és az autóbusz lassan elindult. Én az ablaknál ülve kétségbeesetten drukkoltam, hogy ön feláll- jon, mosolyogjon, intsen egyet sír- dogáló Édesanyjának. Minden idegszálamat megfeszítve néztem hátulról az Ön fején hanyagul hátralökött széleskarimájú kalapot és szerettem volna ernyőmmel megkopogtatni. Mérgemben! Sajnos nem léphettem közbe. így ernyőm nyele helyett toliamat fogtam meg tehát, hogy megírjam e néhány sort és kopogtassak önnél! Kedves Fiatalember! nem történt nagy dolog. Semmi világrengető. Én is tudom. Csupán annyi, hogy a néni szeme kereste Magát. A néni keze integetett önnek, illetve sajnos csak a. stopplámpának, mert ön elfelejtett visszanézni! Elfelejtett még egy kedveset mosolyogni és még egyet inteni! Pedig nem lett volna férfiat- lan — sőt! Máskor csak álljon fel nyugodtan még egy pillanatra és nézzen vissza Édesanyjára, amíg teheti! Sz. K. HIBAIGAZITÄS A február 8-iki számunk 3. oldalán a „Kövendi Sándor” című cikk második hasábjában a második mondat helyesen így hangzik: „ ... Nagy idők tanúja legyen ez a kép Apámnak, aki bennünket vörös ökröknek nevezett. Sanyi.”
