Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-06 / 31. szám

1859. február 6. TOLNA MEGVEI NÉPÚJSÁG 8 P I N C E H E LY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ V. Miről is van szó? Fülöp Lászlótól megkérdeztem, nem akarna-e véletlenül földet vá­sárolni. Ugyanis tudom, hogy falu­helyen valamikor régen ez volt a vágyak netovábbja. A szegény em­ber arra kuporgatta a garasokat, hogy öregségére egy-két hold föl- decskét vásárolhasson, hogy amikor a halálos ágyán a végrendelet meg­hagyására kerül a sor, hagyhasson valamit a gyermekeinek, ne mond­hassák: még annyit sem hagyott, amennyibe a temetésen a pap meg a kántor került. A gazdaembereknél oedie az volt a dicsőség, az volt a „jó gazda” mu­tatója, ha elkezdte az életet 10 hold földdel és élete végéig még tíz hol­dat vásárolt hozzá (most azokról nem beszélek, akiknek ezt a földet el kellett adniok, vagyis — tönkre­mentek). Kíváncsi voltam, hogy mit válaszol Fülöp László. Gyanúsan rámnézett. Talán arra gondolt, hogy nekem is valami örökségem van Pincehelyen és azt akarom pénzzé tenni, vagy heccelődnj akarok. Leg­alább is a válasz ilyesfélét mutatott: — Ne vicceljen már a kartárs. Hát kinek kell most a föld úgy, hogy még pénzt is adjon érte? Ezután pedig elmagyarázta, hogy most pedig lehetne venni. Nem úgy van, mint azelőtt, még amikor ők kezdték az életüket, mint újháza­sok: gyűjtögetni kezdtek ők is, de vásárolni már alig-alig tudtak, mert ritkán volt eladó föld, és ha volt, a tehetősebbek jobban meg tudták fi­zetni és az övéké lett. — Csak nem azt akarják monda­ni, hogy talán maguk is eladnák a földjüket? — Nem, dehogy. De ez nekünk pontosan elég, csak ezzel bírjunk boldogulni. Ennél többet már nem bírunk dolgozni. A föld tehát már közel sem olyan .érték”, mint valamikor volt. Az ok megtalálásához Fülöpék logikus gondolkodása segített hoz­zá, csakhogy ők éppen azt nem vet­ték észre, hogy az mennyire kap­csolódik a saiát életükhöz, és ho­gyan lesz abból „szoros cipő”. Azt állítják^ és ezt a vezetőktől kezdve mindenki igazolja Pincehe­lyen: ma már egészen más az embe­rek berendezkedése, mint azelőtt, amikor még a földszerzés volt a vágyak netovábbja. Ma az embe­rek szeretnek jobban élni, igénye­sebbek, mint régen, de ugyanakkor mintha kicsit kényelmesebbek is lennének, mintha nem dolgoznának annvit, mint azelőtt. Szeretnek ke­vesebb munkával élni, az igényeik pedig állandóan nőnek. — Ez nem Hónap vége volt. A hivatalnok fe­lesége éppen indulni készült a piac­ra. Benn a hálószobában a hivatal­nok — akit nevezzünk ezúttal Ödön­nek — papuccsal a lábán és egy bér linerkendővel a nyaka körül, éppen az influenzáját ápolgatta, azaz: egy üvegből 96 fokos szeszt csepegtetett a zsebkendőjére és minden második percben azt az orrához emelte. Ilyen kor aztán enyhén kancsalítva, felné­zett a falon Murillo Madonnájára, ihárbm színnyomásban), majd el­kezdte szívni a levegőt, hogy üüf és mindezt megismételte mindaddig, amíg ellenállhatatlan csavarulatok kai az orrában rájött a tüsszentés, hogy: hrrrapci! Itt elégült mosollyal körülhordoz­ta szemét a szobán és így szólt hal­kan: — Most döglenek a bacilusok! Ebben a mondatban azonban a »most« inkább úgy hangzott, hogy »bőst« és a döglenek inkább úgy, hogy »dögledek«, mivelhogy rette­netes volt az ő náthája és mérhetet­len a bosszúsága az asszonynak, amiért Ödön ebben a rendkívül sú­lyos állapotban sem akart aszpirint bevenni. Nem és nem!!! Azt mondta, hogy az ő családjában férfiember még nem vett be orvosságot, de azért mind megérte a 85. esztendőt, te­hát ő sem akar időnek előtte elpat­kolni. A ő családjában, ha valaki férfiember megfázott, akkor elővet­Fülöpékre vonatkozik, ezt Fülöpék is, a többi emberek is úgy magya­rázzák, hogy „átlagosan” van így Pincehelyen. Ezen nem is lehet csodálkozni. A népi demokrácia igyekezett és igyek szik rávezetni az embereket arra, hogy legyenek igényesebbek az élet­módjukat illetően. Ma már a pa­rasztemberek többsége elmegy az orvoshoz, és nem várja meg azt az időt, amikor már el sem tud menni hozzá... Ma már nem jó az a vá­szongatya, amelyet a régiek saját maguk font fonálból házilag készí­tettek. Ma már „nem jó” a húsnél­küli főzelék. Ma már ha a tyúkok tavasszal el kezdenek tojni, az első tojásokat nem a boltba viszik el­adni. Ma már a parasztasszonyok és az emberek is elmennek a moziba és ha egy film megtetszett nekik, alig várják a következőt. Nagyon természetesek ezek a vál­tozások. Végeredményben az is ter­mészetes, hogy az emberek a mun­kát is bizonyos tekintetben más szemmel nézik: azt tartják, hogy nemcsak munkából áll az élet, mint azelőtt. Sokkal jobb így, ahogyan ma van, hogy dolgoznak, de nem egészen annyit, mint azelőtt, mivel hogy ma már nem a földvásárlás az élet, és emellett sokkal jobb ízletes falatokat enni, néha elmenni egy kicsit szórakozni, szebb, tisztább ru­hában járni és így tovább. Főként pedig sokkal jobb egészségesen, nyu godtan élni, mint időnap előtt tönk­remenni az állandó, megfeszített munkában, verejtékezésben. Azt senki sem hiszi, hogy munka nélkül is meg lehet élni, de amint a népi demokrácia idején bebizonyo sodott, a többség kevesebb munká­val jobban él, mint azelőtt. De mi lesz holnap? Az emberek minden bizonnyal azon kezdenek gondolkodni, hogy jó lenne még ke­vesebbet dolgozni, mert ma még rendkívül sokat verejtékezik Pince­helyen az átlagember is. De vajon hogyan elégítik ki az igényeiket? Mert az igények semmi esetre sem fognak csökkenni. Ilyen eset nem fordult elő történelmünkben. És vajon mi lesz vejkei Fülöp Lászlóékkel, akik ma ilyen kiemel­kedően jó gazdasági körülmények között élnek? Több dolog fordulhat elő* Minde­nekelőtt az, hogy a mérhetetlenül sok munka felemészti erejüket, egészségileg tönkre teszi őket ez a rengeteg robotolás. Igaz, jól táplál­koznak, igyekeznek is elkerülni a betegséget, dohát még a vasból for­mált gép sem bírja végtelenségig, Hősi ének te az ősi receptet, amely úgy szól, hogy szeszt szagolgatni, bort nyalo­gatni végelgyengülésig és — meg­gyógyulni. Hál igen, hónap vége volt és Ödön felesége éppen indulni ké­szült a piacra. Eközben azonban eszébe jutott az ura és a hálószoba felé irányította lépteit. Mikor belé­pett, Ödön felállt. — Bég bindig itthon vagy? Bég mindig nem ho­zod azt a bort?... — Pénzt kérek rá! — szólt az asszony és nyújtotta a tenyerét. Ödön meghökkent. Deked bár dincsed pénzed?!!! — Aszpirinra van... — bólintott az asszony fagyos mosollyal keskeny ajkán. — Hanem a te privát italozásaidra már nem jut ebből a kis konyhapénzből!!! — Uuuugy?! — nézett rá Ödön. — Szóval deked deb fondos, hogy én beggy ágyul jak?!... — Benyúlt a zse­bébe és átnyújtott az asszonynak 20 Ft-ot. Gavalléros mozdulattal, mind azonáltal a megbántott lelkek nem minden szomorúsága nélkül. — Hozz egy doboz aszpirint!... — mondta. Levetkőzött és bújt az ágy­ba sebesen. És már innen kiáltott az asszony után: — De binden felelős­ség Téged terhel!!! Nos aztán az asszony meghozta az aszpirint és Ödön kettőt bevett be­lőle. Mikor az asszony három óra­nemhogy az emberi,szervezet. Az egyik előbb, a másik utóbb kezdi felmondani a szolgálatot. Szinte az is csodálatos, hogy eddig bírták Fü­löpék. Vagy talán egyik napról a másik­ra elhatározzák, hogy márpedig mostantól kezdve nem dolgozunk ennyit? Nem tudom elképzelni, hogy ezt hogyan tehetnék meg. El­mesélték, mennyi kiadásuk van a gazdaságra, körülbelül mit fordíta­nak megélhetésre. De ha egyszer csökken a munka — mi lesz? Az igény: a szép, jó öltözék, az ízletes étel utáni vágy nem tűnik el, leg­feljebb náluk is fokozódik, mint a legtöbb embernél. A 12 holdjuk vi­szont, ha nem dolgoznak benne eny nyit, nem is ad ennyit. És akkor mi­ből fedezik a kiadásokat. Eladják a ■földjüket, hogy azt életük végéig feléljék? De kinek kell? Éppen ők mondták, hogy ma már egészen más az emberek életfelfogása, ma már emberségesen szeret élni min­denki, nem pedig földet vásárolni. Itt már szorítani fog az a bizo­nyos „cipő” ... Vagyis kiderül, hogy az egyéni kisparcella nem ké­pes kielégíteni mindazokat az igé­nyeket, amelyek a művelőinél meg­vannak s állandóan fokozódnak. Ki­derül, hogy a kisparcella nem is olyan „biztos” jövő, mint azt sz'e- rétnék. És vajon hogyan tudnak ezen se­gíteni? Amikor az ilyen „cipő” szo­rít, feltöri a lábat, ez ellen a gyógy­szertáros nem tud orvosságot adni. Nem lenne jobb ezt megelőzni? (Folytatjuk.) Nem minden úttörőcsapat büszkél­kedhet olyan szép otthonnal, mint a bonyhádi. Megtalálni itt a barkács- műhelyt, a fotósok sötétkamráját, a biológus szakkör bonctermét. Az út­törőknek minden módjuk megvan arra, hogy ismereteiket gyarapítsák, tudásukat növeljék, kézügyességüket fejlesszék. Most díszbe öltözött az úttörőház. Szellemi olimpiászt rendeztek a paj­tások. Berghoffer László tanár, az út­törőház vezetője nyitotta meg a ne­mes versengést, az „olimpiai küzdel­meket”. ötvenkét kis pajtás nevezett a versenyre, s most mindannyian erő sen törik a fejüket, hogy kielégítő választ adjanak a háromszáz kérdés­re. Tele van a levegő izgalommal. A kis pöttöm Cseres Pali birkózik éppen a nem kis feladattal. „Mikor volt az első parasztfelkelés?”, „Miért áll fel a Kelj fel Jancsi?”. Cseres a nátháról tájt besurrant a hálószobába, akkor már négy darab aszpirin hiányzott a dobozból, viszont Ödön lerúgta ma gáról a paplant és nyugtalanul for­golódván meztelen lábaival külön­féle csuklógyakorlatokat végzett a levegőben. Az asszony betakarta Ödönt és örömmel újságolta a gyere­keknek, hogy az aszpirin már hat, ez így szokott lenni: az első két tab­letta elbágyasztja az embert, a má­sik kettő kissé felizgatja, a harma­dik kettő ismét elbágyasztja és a ne gyedik kettő talpraállítja, de úgy, mintha sohasem lett volna influen­zája... Sajnos nem így történt. Délután 6-kor már a harmadszor kettő asz­pirin is eltűnt a dobozból anélkül, hogy Ödön lehiggadt volna. Sőt! Most már a kezével is csapkodott és hörögve szívta a levegőt, miközben lázálmos állapotában gyönyörű tu­barózsámnak és jóságos angyalom­nak szólította feleségét, majd hasra feküdt és elkezdte a kispárna csücs­két rágni. — Szegény apátoknak rettentő erős természete van és nehezen fog rajta az aszpirin — nyugtatta meg odakint Ödönné a gyerekeket és egyben megjósolta, hogy majd úgy este 9 felé a negyedszer kettő asz­pirin feltétlenül elvégzi a munkáját Falu Valamikor e két szó a csend, a nyu galom érzését keltette az olvasóban. Ma már másként van. Az unalmat, a csendet régen száműzték már a tol- nanémediek. Szórakozási lehetőség van bőven, csak ki-ki keresse meg magának a legmegfelelőbbet. A vasárnapi mozi állandó és álta­lános program, ez már megszokássá vált, de a hosszú hétköznapi esték sem programnélküliek. Mi sem alkal­masabb ezek betöltésére, mint a jó könyv. Erről tanúskodik minden hét péntek estéje, amikor a falu kultúr­terme —egyben könyvtára is — meg­telik érdeklődő emberekkel... Öre­gekkel, fiatalokkal. Jókai műveiből nagyon ritkán marad könyv a szekrényben, de kere­sik az új témájú, főleg prózai íráso­kat is. Hadfy tanító bácsi és jobb keze, egy VIII. osztályos úttörő, szí­vesen szolgálnak felvilágosítással — mindenki megtalálhatja hangulatá­nak, érdeklődésének legjobban meg­felelő könyveket... A 60 éves So­mogyi nagypapa éppen úgy mint kis- unokája, a Marika. Az asszonyok szintén hasznosan töltik el estéiket — bár nem akarom az olvasás hasznosságát kétségbe­vonni, szabás-varrás tanfolyamot in­A szekszárdi pinceszövetkezet ké­szül a gazdasági év lezárására. Most készítik a zárszámadást, hogy tisz­tán lássák: milyen eredményt értek el az előző évben és, hogy kifizet­hessék a részesedést. Nagy Ferenc,, a pinceszövetkezet elnöke így tájékoz­tatott bennünket erről a kérdésről: — Még nincs teljesen kész a zár­számadás, de annyit azonban már Pali sikerrel birkózik meg a kérdé­sekkel. Egy hosszú asztal rogyadozik a2 ajándékok súlya alatt. A főnyere­mény egy házipapucs. Vajon kinek a lábát fogja melengetni? A szünetben csak pár szót tudtam váltani a verseny rendezőjével. Berg­hoffer László tanár elmondta, hogy rengeteg munkába került a rendezés. Kiírni a háromszáz kérdést. Mind­egyikhez összeállítani a helyes fele­letet, benevezni a versenyzőket... és így tovább. Hát bizony volt mit ten­nünk — mondja a gyerekek népszerű Laci tanár bácsija. — De ilyen még nem is volt Bonyhádon. Joggal lehet büszke a vezető, s jog­gal lehetnek büszkék a bonyhádi út­törők. mert ezzel a versennvel is mű­veltebbé, okosabbá váltak a pajtá­sok. ezzel a gyalázatos influenzával, ami dón a megjósolt időben pontosan 9- kor egyszeresük óriási lárma hallat­szott a hálószoba ajtaja felől. Az asszony berontott... Immár az utolsó pillanatokban... Mert jóllehet a do­bozból már csakugyan hiányzott a negyedszer kettő aszpirin is, de az ágyból is hiányzott Ödön Elkékült arcával és felfordult szemmel az ágy mellett egy széken görnyedezett és miközben fulladozva és a torkát markolászva, mellét döngetve már a végét járta, hanyatló erejének min­den megfeszítésével emígyen jajve- székelt: — Bort!... Végeb van! Bort! Hát aztán Pistikát szalasztotta az asszony borért lóhalálában. És még idejében érkezett meg Pistike. Ödön a fiaskót a szájához emelte s egy hajtásra legurította az egész litert. Legurította, visszabújt az ágyba és azonnyomban elaludt. És másnap reggel makkegészségesen ébredt. És már ment is a hivatalba. — Köszö­nöm, hogy olyan kedves voltál hoz­zám — csókolta meg a feleségét bú­csúzáskor. — Hidd el nem a bor se­gített, hanem az a nyolc aszpirin. — No csakhogy belátod! — si­mult hozzá túláradó boldogsággal az asszony. Aztán kikísérte az urát az előszoba ajtajáig, majd visszajött és ágyazni kezdett. És Ödön párnája alatt megtalálta mind a nyolc darab aszpirint hiány nélkül. Sz. J. télen dítottak a tél elején. Eredményeket máris tudnak felmutatni. Azt hiszem legkönnyebben a szűkszoknya varrá­sát tanulták meg. Természetesen nem maradnak le a kötő- és horgológárda tagjai sem. Fogy a pamut, s máris készen van egy pár kesztyű, vitrázs, vagy az asztalterítő. Közben kedé­lyesen elbeszélgetnek ... mesélő min­dig akad. Somogyi Bözsi elragadta­tással meséli el a „Kard és szerelem” című darab tartalmát, amelyet előző este látott a televízióban. A technika vívmányának tömegesen akadnak hó­dolói. Alkonyaikor népes a kender­gyár felé vezető út, televíziót men­nek nézni a tolnanémediek hosszú ..libasorban”, majd éjszaka visszaj Nem sajnálják a fáradságot, és itt is, ott is felhangzik egy-egy elismerő szó: érdemes volt. A fiatalok legkedvesebb szórako­zása mégis csak a tánc. Mulatni tud­ni kell, tartják az öregek és a néme- diek tudnak, akár a bálteremben, akár pedig a tollfosztás után, otthon. A hangulat tetőfokára hág, amikor megérkezik Boricza Feri a harmoni­kájával. Repülnek a szoknvák'. száll a dal: vidám Tolnanémedin a far­sang. E. Gy. tudunk, hogy eredményes volt az előző évi gazdálkodásunk. Előrelát­hatóan mintegy 300 000 forint tiszta nyereséggel zárjuk az évet s ez azt jelenti, hogy ebből körülbelül 150 000 forint kerül kiosztásra a tagok kö­zött a szövetkezeten keresztül érté­kesített bor mennyiségének ará­nyában. Ez a jövedelem részben a nagy­üzemi felárból tevődik össze. A pin­ceszövetkezet gondoskodik arról, hogy a kistermelők bora egyöntetű legyen és így nagyobb mennyiséget tudnak egy fajtából értékesíteni, ami után nagyüzemi felár jár. Eddig mintegy 2300 hektoliter bort vásá­roltak meg a szövetkezet tagjaitól és még több, mint 3000 hektolitert vesznek át folyamatosan, mint két- fejtéses bort. A nyereség másik része a Pécsett lévő két borkimérőből származik. A múlt év januárjában nyitottak Pé­csett két borkimérőt, ahol eddig mintegy 500 hektoliter bort értéke­sítettek. Ez is jelentős hasznot ho­zott a pinceszövetkezetnek. A pinceszövetkezet tagjai tehát eladott borukért nemcsak az álla­milag meghatározott árat kapják, ha nem — mivel jól gazdálkodtak — még nyereségrészesedést is. A védőanyagok, műtrágyák beszer zését is segíti a pinceszövetkezet és ez szintén jelent bizonyos anyagi előnyt a gazdáknak. Tervbe vették egy közös anyatelep létesítését Szekszárdon a Remeténél. Ez nagyjelentőségű kezdeményezés, hiszen a szekszárdi szőlősgazdák évente legalább 100 000 szál vesszőt vásárolnak drága pénzért az új te­lepítéseikhez, pótlásaikhoz. Csak­hogy sajnos, ezért hiába adják ki a sok pénzt, mindig »zsákbamacskát« vásárolnak, nem tudják, hogy az mi­lyen fajta, mennyire megbízható, mi lyen minőségű. így aztán például az eredési százalék is igen alacsony sok helyen. Ez az anyatelep körül­belül biztosítani tudja majd azt a mennyiséget, amelyre a gazdáknak egy év alatt szükségük van. Megkérdeztük azt Nagy Ferenctől, hogy mi van azzal a bizonyos szek­szárdi borkimérővel, amiről már a pinceszövetkezet fennállása óta szó van? Ugyanis sok javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, hogy milyen jó lenne, ha a pinceszövetkezet egy borkimérőt üzemeltetne, ahol a ven dégek válogathatnának a különféle szekszárdi borok között. — Sajnos — válaszolta Nagy Fe­renc — most is csak azt tudom mon dani, hogy szó van róla... De konk­rét eredmény még nincs. Helyiségen múlik az egész. Ha lenne egy meg­felelő helyiség a város valamelyik megfelelő pontján, akkor megnyit­hatnánk azt a bizonyos borkimérőt. Szó van arról, hogy a földművesszö­vetkezet átadná a piactérnél lévő helyiségét, de hát ez a kérdés is régóta vajúdik. B. F. (b.) Boda Ferenc Úttörő olimpiász Bonyhádon Jelentős lesz a nyereségrészesedés a szekszárdi pinceszövetkezetben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents