Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-05 / 30. szám

Iß5*. február 5.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

P I N C E H E LY

AMIRŐL KEVESET BESZELNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ

IV.

Az agronómus is megnyugtat, hogy jól következtetek. Nagyon kevés helyen lehet ilyen jó állat- tenyésztést és gazdálkodást találni, mint Fülöp Lászlóéknál. Ez tehát Pincehelyen is ritka jelenség.

— Miért nem tudnak így gazdálkodni a többi gazdák, mint Fülöpék?

— Hogy miért — mondja az ag ronómus — itt a gazdálkodás formája lényegében még ugyanaz, mint nagyapáink idejében volt. Úgy szántanak, vetnek, úgy bánnak az állatokkal, mint évtizedek kel ezelőtt. Most fáradozunk azon, hogy megkedveltessük az emberek kel a. műtrágyahasználatot, egy ezüstkalászos gazdatanfolyamot alig tudtunk összeverbuválni. Itt azt tartják az emberek, hogy az az igazi hozzáértés, amit a nagypapájuktól tanultak és ami a régi öregeknek jó volt, az jó nekik is.

— És mi az oka annak, hogy Fülöpék így ki tudtak válni a többi gazda közül?

Fülöpék kétségtelenül kiemelkedően jól gazdálkodnak és ha ezt meg akarjuk magyarázni, nem elég azt tudni, hogy a nagy átlag Pincehelyen a nagypapák módszereire esküszik, és ráérő idejében szívesebben kóstolgatja a hegy levét, mint a tudomány nedűjét, a könyveket. Elemezni kell Fülöpék életét, gazdálkodását.

Borozgatás közén, amikor már kissé feloldódnak a szokásos feszültségek, megkockáztattam egy kérdést:

— Mondják, mennyit dolgoznak maguk naponta? Mikor kelnek, mikor fekszenek?

Az asszonytól kérdeztem ezt, Fülöp nénitől, aki eddig is látható érdeklődéssel figyelte a beszélgetést:

— Hogy mennyit? Hm ...

Legyintett Fülöp néni a főzőkanállal, ugyanis közben a konyhában végezte az »asszonyi« teendőket, mert Pincehelyen, vagyis falun, ha télen a férfiak rá is érnek, az asszonyoknak akkor sincs «-szabad idejük«.

— Ezt meg sem lehet mondani. Amennyi telik az ember erejéből. Mi nem normára dolgozunk, de ami munkánk van, azt el kell végeznünk. Nem teszi meg helyettünk senki, így aztán az ember dolgozik, ameddig bírja az ereje.

— Mégis, mikor szoktak kelni nyáron?

— Három órakor, ha jobban ráérünk, fél négykor. Mert előbb itthon rendbe kell tenni az állatállományt és csak utána mehetünk a határba. Mire pedig a határból hazakerülünk, rendszerint besötétedik. Ezután kezdődik itthon az etetés, a vacsorafőzés és mire ágyba kerülünk, alig alszunk el, felkelhetünk ismét és kezdhetjük elölről...

Látják, hogy szinte hihetetlennek tűnik, amit mond a háziasz- szony, ezért a gazda is erősítgetni kezdi:

. — Aki nincs benn a paraszti munkában, az el sem hiszi, hogy mit jelent az, mennyit kell dolgozni az embernek. Sokat kell verejtékezni. Persze van, aki beéri kevesebbel is és nem dolgozik eny- nyit, kényelmesebben él. Az ujjunk sem egyforma, de az nem is megy sokra ...

Az egyik, az alapvető ok tehát megvan: annyit dolgoznak, verejtékeznek, hogy szinte hihetetlen. Amíg ezt kigondolom, elhangzik egy újabb megjegyzés:

— De hát mit tehet az ember, ilyen a parasztember sorsa.

Ezen egy kicsit maga Fülöp László is elmélázik, de aztán hirtelen felkapja a fejét, mintha eszébe jutna, hogy nem egyedül van, s ezen hiába is töpreng, a borospohár után nyúl:

— Igyunk...

Igen, a munka, a munka, a két- kézi munka. Azt már meg sem merem kérdezni, hogy nyáron mikor van szabadidejük, járnak-e valahova szórakozni.

A munka, a munka. Szeretik a földet, a dologtól sem viszolyog a hátuk és hát éppen ez az, ami valósággá a föld rabjaivá tette őket. Boldogulni akarnak és ezért any- nyit' dolgoznak, hogy annál többet talán már nem is bírna ki egy ember.

És nemcsak dolgoznak, hanem a munkájuk sok tekintetben ésszerűséggel is párosul. Az államadta lehetőségeket például nagyszerűen kihasználják Fülöpék. Az imént láttuk az istállóban a szerződött állományt, a diszóólakban ugyancsak a szerződött süldőket, villany- motort üzemeltetnek, a bor értékesítésére szerződést kötöttek az Állami Borpincészettel. Mindezek olyan lehetőségek, amilyenek a gazdaember számára sosem adattak meg. Mások ezt nem ismerték ilyen széleskörűen fel, vagy a felismerés nem párosult az egyéni szorgalmukkal, verejtékes munkájukkal és így nem tartanak ott, mint Fülöpék, akiknél egyik sem hiányzik. Fülöp bácsi azt sem res- telli, hogy alkalomadtán' szakemberektől tanácsot kérjen akár az állatállományra vonatkozóan, akár a növénytermesztésről, vagy: a szőlőtermelésről. Már felismerte a hibridkukorica előnyeit is.

A másik tehát, ami miatt eny- nyire kimagaslottak az átlagos gazdák közül, az az állami lehetőségek széleskörű felismerése és kihasználása.

Államunk messzemenően támogatja a kisparcellákon gazdálkodó parasztokat is.

Ezenkívül pedig meg kell említeni egy harmadik okot is, amelyik ha talán nem is olyan nagy- jelentőségű, mint az első kettő, mégis volt és van: a szerencse. Ennek a jelentőségét sem lehet lebecsülni. Fülöpéknél nem voltak olyan »disznóvészek«, hogy az egész állomány meglepetésszerűen elpusztult volna, nem fordult elő, hogy az egyik lónak a lába kitörött, a' másik pedig betegségben múlt ki, vagy, hogy a szerződött tinó a többhónapos etetés után váratlanul elpusztult volna. Ilyet nem is kíván senki sem Fülöpéknek, még talán a haragosuk sem, ha van ilyen.

A család is egészséges. Nem történt meg, hogy a családból valaki hónapokon keresztül a kórházi ágyat nyomta volna — kívánjuk, ne is történjék meg soha.

De ha egyik is előfordul időközben, az nyilván nagyon kihatott volna a gazdaságukra. Hiszen azt mindenki tudja, hogy amikor beteg valaki, akkor nemhogy a család gazdálkodását segíthetné, hanem külön, váratlan kiadás és több évre visszavetheti a család kis gazdaságát. Egy tehén, vagy ló elhullását is nagyon észreveszi a gazdaság és még évek múltán is nehéz azt kiheverni. Vagy például, ha az idén a jég elveri a szőlőt, vagy a kukoricát.

Ilyenek nem fordultak elő Fülöpéknél, vagyis szerencséjük is volt.

Tehát elsősorban e három dolog miatt tudtak ilyen szépet produkálni Fülöpék a 12 holdas gazdaságukban. így aztán kicsit sem csodálkoztam, amikor megkérdeztem, hogy hogyan élnek, hogy vannak megelégedve sorsukkal és ezt felelték:

— Aláírnánk, ha ennél rosszabbul sose menne.

Sőt, amikor azt kérdeztem, hogy nekik most jobb, vagy a felszabadulás előtt volt jobb, határozottan kijelentette Fülöp László:

— Nekünk most sokkal jobb, mint azelőtt volt. Pedig hát akkor is igyekezett az ember, de nem tudtunk ennyire boldogulni.

Elégedettek. Ezt mondták. De én mást is észrevettem náluk: mintha valahol azért szorítana a cipő még Fülöpéknél is.

Boda Ferenc

(Folytatjuk.)

Érdekes adatokra bukkantak a Megyei Levéltárban

Szekszárdi hegyközség alapszabálya 1812-ben — Két dunaföldvári orvos vitája 1836-ban — Éhínség Tolna megyében 1828-ban

A Megyei Levéltár munkatársai a közelmúltban érdekes adatokra bukkantak.

Többek között megtalálták az 1812- ben létrejött szekszárdi hegyközség gek működési szabályzatát. A működési szabályzatból kiderül, hogy jól összeforrott községeket alkottak a hegyközségek lakói. Szigorú rendszabályok írták elő, hogy a szőlőket kerítéssel kell körülvenni és megfelelő kapuval ellátni. Továbbá a szőlőben akkoriban nem volt szabad kutyát vinni, mivel a kutya szereti a szőlőt.

A jobbágy tartó uraságok is beleszóltak a működési szabályzat készítésébe. Ez abból derül ki, hogy például előírták azt, hogy a szőlővel rendelkező jobbágyok kötelesek egyidő- ben szüretelni. Erre a rendszabályra a földesuraknak azért volt szükségük, hogy ellenőrizzhessék jobbágyaikat, megakadályozhassák, hogy a jobbágy a kilenced kifizetése előtt elrejtse a borát.

Hosszú vitát folytatott a levéltári adatok szerint két dunaföldvári orvos 1836-ban egymással. A vita során még röplapokat is adtak ki egymás ellen és ismeretlen költőkkel gúnyverseket írattak egymásról. Ki a jobb doktor? Ki milyen hibákat követett el a gyógyítás terén? Hogyan lehetne megjavítani Dunaföld- vár egészségügyi helyzetét? Főként ezekről a kérdésekről folyt a vita a két orvos között.

Egy latin nyelven írott 1828. évi országgyűlési irat a megyében folyó éhínségről ad számot. Az iratból kitűnik, hogy a téli fagyok tönkretették a vetéseket, tavasszal pedig árvíz pusztított, s ennek következtében megyénk jobbágyainak jelentős része éretlen gyümölcsön, makkon, fűből és falevélből készült teán volt kénytelen élni.

Visszatérhet

a becsületes emberek közé. ..

A szekszárdi 25. sz. AKÖV-nél a közelmúltban egy megtévedt ember ügyét tárgyalta a társadalmi bíróság. De nem csak a társadalmi bíróság tagjai, hanem a vállalat dolgozói közül többen is jelen voltak a tárgyaláson, így tehát lényegében a vállalat nyilvánossága előtt történt a tárgyalás, az ítélkezés.

Egy ember sorsa felett döntöttek.

A történet, ami miatt erre sor került, rövid: Az egyik gépkocsivezető, amint az természetes, fuvart bonyolított le magánszemély részére. Ez egy hosszú távú fuvar volt, mert Zalába kellett költöztetni egy faddi lakost. A fuvaroztató természetesen féltette a holmiját és kérte a gépkocsivezetőt, hogy óvatosan vezessen, nehogy baja történjen a holmijának. A fuvaroztató végül is azt mondta:

—• A fuvardíj megállapításánál

számoljon úgy, hogy magának (mármint a gépkocsivezetőnek) is marad jón.

Erre a gépkocsivezető csak »durván« számolt. Ezt azért fontos megemlíteni, mert mert végül is ezen bukott le. Ugyanis 1769 forintot számolt el a fuvarlevélen a fuvaroztatónak, s tőle fel is vette ezt az ösz- szeget. A nyomtatványnak arra a részére pedig, amelyet a vállalatnak kellett átadnia, 1235 forintot írt s csak annyit is adott át a vállalatnak, tehát több mint 500 forintot megtartott magának. De a »durva«, nagyvonalú számításba becsúszott

PIROS SZALAG

XXIII.

— Félek., hogy utolérnek bennünket —• válaszolt Sterk tompán. —És ha utolérnek, akkor velük jön a halál is. Akkor nem menekülhetünk előlük.

— Rég messze leszünk már, mire észreveszik, hogy faképnél hagytuk őket.

— Hova megyünk tulajdonképpen? És hogyan fogadnak bennünket ott, ahova megyünk? — aggodalmaskodott tovább Sterk.

— Légy nyugodt. Gábor olyan helyre visz, ahol biztonságban leszünk. Felelőtlenül nem cselekszik.

— Én sem tételezem fel róla, hogy rossz helyre vinne, de ennyien? Előbb-utóbb ránkakadnak és akkor végünk lesz... Nem okozhatjuk azok nak a vesztét sem, ahova megyünk.

— Ebben igazad van... De nem maradunk soká, csak Bálintot várjuk és megyünk tovább Pestre.

... A távolban porfelhőt kavart fel valami az úton. Nem tudták megállapítani az okát, de mivel ' nem tartották ajánlatosnak találkoz ni senkivel, behúzódtak az egyik ku koricatábla közepébe, és ott vártak egész estig, csak akkor indultak to vább, amikor Előszálláson megkon- dult az esti harangszó.

A kerteken, szérűkön keresztül akarták megközelíteni Andler nagy

nénjét, akinél pihenést, megnyugvást reméltek. Gábor haladt elől, mellette libasorban a többiek következtek. Sterk zárta be a sort és sűrűén hátra hátra pillantott, nem mintha arra gondolt volna, hogy va laki követte őket D unaf öld vártól egészen idáig, de nyugodtabbnak érezte magát, ha látta a höldvilágos félhományban, hogy senki nem jön utánuk... A szalmakazlak közé érve, a szomszéd szérűjén csaholni kezdett egy kutya, s hiába szóltak neki, nem hallgatott el. Már attól féltek, hogy fellármázza a környéket, amikor Sterknek mentőötlete támadt. Elővett egy kirántott tyúkcombot a csomagjából és odahajította a kutyának. Az először elszaladt előle, és még hangosabban csaholt, de aztán szaglázni kezdett, s amikor meg találta a combot, amit Sterk vacsorára szánt magának,, elszaladt vele.

Gábor bement, a többiek pedig leint maradtak a szérűn. Egy ideig tanakodtak, hogy a fészerbe bujja- nak-e el, vagy a kukoricatáblába, addig, amíg Gábor visszajön. Sietni kellett, mert a kutya bármelyik pillanatban visszajöhetett és Sterk határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó vele megetetni a másik tyúkcombot is. Végül úgy döntöttek, hogy a fészerben várják be, amíg Gábor jó, vagy rossz hírrel visszatér.

— Hova menjünk, ha azt mondják, hogy nem maradhatunk? — sut togta egyikük, fészkelődve a szalmán.

— Csak nem küldenek el bennünket éjnek idején? — válaszolt Holec.

— Miért ne küldhetnének? — kap csolódott a beszélgetésbe egy harmadik is, aki rögtön meg is indokolta, hogy miért. — Képzeljétek el, hogy ezektől is résztvett valaki a harcokban, vagy dolgozott a direktóriumban. Nyilván őt is figyelik és csak azt ajánlhatja nekünk, hogy menjünk tovább, amíg időben van. Még köszönettel is tartozunk neki érte.

— Nincs is férfi tagja a családnak. Gábor azt mondta, hogy csak az asszony él, két lányával — válaszolt Holec.

— Bár igazad lenne — morogta az előbbi, aztán elcsendesedtek, mindenki saját gondolataival foglalkozott, csak néha szakadt ki belőlük egy-egy mély sóhaj.

— Szépen kitervezték azt a dolgot is ellenünk Bikaion. Azok biztos tudták már, hogy megbukik a kormány. De ha mi nem tudjuk meg a hírt, akkor összecsaptunk volna velük — próbálta folytatni a beszélgetést Sterk.

— Azt hiszem én is. De ők húzták volna a rövidebbet... Csak szegény Zsófit sajnálom — válaszolt Holec.

— Gábor néhány másodperce már ott állt a fészer bejáratánál, s most amikor meghallotta Sándor hangját, valami mintha összeszorította volna a tarkát, előrelépett. — Mi van Zsófival? — Mi történt vele?

Sokáig senki nem válaszolt. Az egyik köhögött, a másik felállt és a csomagjait szedegette össze, végül is mét Sándor szólalt meg. — Hát, ő olyan munkát vállalt, ami állandó veszéllyel járt. Tudod, egy percig sem volt biztonságban az élete.

— Azt akarod mondani, hogy meghalt.

i— Igen, meghalt, — hadarta Sándor gyorsan, s ezután mintha megkönnyebbült volna.

Gábor a sötétben egy könnycseppet törölt ki a szeméből — Hogyan történt? — kérdezte azután.

— Agyonlőtte a százados.

—• Swecz százados?

— Igen.

— Rájöttek, hogy?.;.

— Megtaláltak nála egy levelet, amit a bátyádnak írt, s amiben a támadás pontos időpontját közölte vele... Szerette Bálintot...

— Szegény Zsófi... Menjünk. A néném majd mutatja az utat.

(Folytatjuk.)

ATÁDI GÉZA

egy hiba is: több volt ez az 1235 forint, mint amennyit a feltüntetett fuvarért elszámolhatott volna és ezt a vállalatnál, amikor felülvizsgálták a számlát, észrevették. Mivel, hogy a vállalat sem többet, sem kevesebbet nem számolhat annál, mint amennyi jár, így ezt is korrigálni kellett: értesítették a faddi fuva- roztatót, hogy küldje be a fuvarlevél nála lévő példányát, hogy annak alapján visszafizethessék neki a különbözetet. Akkor vették észre, hogy a fuvaroztatónak a számláján más végösszeg van, tehát a gépkocsi vezető ebből a fuvarból több, mint 500 forint illetéktelen hasznot húzott.

Ezért került a gépkocsivezető a társadalmi bíróság elé.

Mit tegyenek vele, hogyan döntsenek ennek az embernek a sorsa felett — mindenekelőtt ez a kérdés foglalkoztatta a társadalmi bíróság tagjait.

Felvetődött az a gondolat is, hogy tán rendes bíróság elé kellene állítani. Ezt a gondolatot azonban hamarosan elvetették, mert azt mondták: nem az a célunk, hogy növeljük a büntetett előéletnek számát, hanem az, hogy a becsületes emberek számát növeljük, s aki megtévedt, azt is igyekszünk visszatéríteni a helyes útra. Ezért amellett fog laltak állást, hogy bocsássák el azon nali hatállyal a vállalattól és az kellő figyelmeztetés lesz.

A vállalat igazgatója, akinek jo- : gában áll felülbírálnia a társadalmi bíróság ítélkezését, élt is ezzel a jog körével: megváltoztatta a társadalmi bíróság ítéletéi. Schilling József igazgató azt mondta:

— Vállalatunknál követte el a hibát, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy azt itt is javítsa ki. A helyváltozás nem valószínű, hogy segítené a helyes útra való visszatérését. Eddig becsületesen végezte a munkáját, így tehát jogosan feltételezhető, hogy ez csak pillanatnyi megtévedés volt, és a becsületes életet vá lasztja. Ugyanakkor a családját is figyelembe kell venni. Árvízkárosultak, három gyermekük van, így tehát, ha most télvíz idején kitennénk az utcára, a családja károsulna.

Ugyanakkor a gépkocsivezető is kérte, hogy ne bocsássák el, adjanak számára lehetőséget hibája kijavítására. Ezért az igazgató úgy határozott, hogy nem bocsátja el, hanem büntetésből három hónapra a legnehezebb fizikai munkára osztja be.

Úgy véljük, hogy ez emberséges, igazságos döntés volt, mert lehetővé teszi és segíti egy embernek a helyes útra való visszatérését.

B. F.

— ÖTVENEZER FORINT ÉRTÉKŰ társadalmi munkával járult hozzá a gyönki lakosság a községfejlesztési tervek megvalósításához az elmúlt évben. A társadalmi munka mellett 10 000 forint értékű helyi anyagot is felhasználtak.