Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-05 / 30. szám

t’OSJUA MEGY»» VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜL JETEK! IV. évfolyam, 30. szám. ARA: 50 FILLÉR Csütörtök, 1959. február 3. Hz SZKP kongresszusának nyolcadik napja Moszkva: (TASZSZ) Szerdán nyol­cadik napja tart az SZKP XXI. kong resszusa. A moszkvai idő szerint 10 órakor megkezdődött délelőtti ülésen, ame­lyen Nyikita Hruscsov elnökölt, el­sőnek Tyerentyij Malcev (OSZSZK), a kurgani terület »Lenin hagyaté­ka« kolhozának országszerte ismert mezőgazdásza szólalt fel. Malcev, aki az uralon-túli vidék természeti viszonyainak számbavé­telével a talajmegmunkálás ered­ményes agrotechnikáját dolgozta ki, részletesen elmondta, mit tesznek a kurgani terület kolhozai az aszály ellen. Az uralon-túli vidék kedve­zőtlen éghajlati viszonyai ellenére a kolhozparasztok haktáronkint több mint száz púd szemesterményt ta­karítanak be — mondotta. Malcev több javaslatot tett az or­szágos »Lenin« Mezőgazdasági Tu­dományos Akadémia szervezeti fel­építésének megváltoztatására. Töb­bek között javasolta, hogy az aka­démikusokat öt esztendőre válasz­szák meg, s legyen kötelező szá­mukra, hogy minden kutatásukról beszámoljanak. Tyerentyij Stikov, a Primőrje ha­tárterületi pártbizottság elsőtitkára a szovjet Távol-Keleti vidékének fejlesztéséről beszélt. Elmondotta, hogy a következő hét esztendőben a határterület össztermelése 1965-re, 1958-hoz viszonyítva 73 százalékkal emelkedik. Szükséges — mondotta —, hogy a határterületen, különösen a Száhote- Alin hegylánc környékén bővítsék a geológiai feltáró és kutató mun­kákat. Biztosak vagyunk benne — mondotta —, hogy a Szihote-Alin nagy természeti kincseket rejt. Ez a kerület a közeljövőben a távol-kele­ti Urallá válhat. A határterületnek nagyok a lehe­tőségei a szőrmeáru termelés foko­zásának is — jegyezte meg a szó­nok. A délelőtti ülés következő szóno­ka Alekszandr Seljepin, az állambiz tonsági bizottság elnöke volt. A XX. századot a villamosság és i a rádió századának, az atom száza- j dának nevezik — mondotta. Nincs messze azonban az idő, amikor né­pünk a kommunizmus évszázadának nevezi a XX. századot. Az állambiztonsági szervek a pro­letárkard éles hegyét az imperialis­ták által hazánkba küldött ügynö­köknek szegezik. Az imperialisták örülnének, ha mi csökkentenénk az állambiztonsági szervek apparátusá­nak munkáját,, hogy ezáltal fegyver telenekké váljunk. Vágyaik azon­ban nem fognak megvalósulni. Seljepin beszélt róla, milyen ak­tivitást fejtenek ki a nyugati hatal­mak kémszervezetei a Szovjetunió és a népi demokratikus országok el­len. Az Egyesült Államok központi hírszerző ügynöksége több mint húszezer főnyi apparátussal rendel­kezik. Nyugat-Németország terüle­tén az Egyesült Államok kémszolgá­lata 40 szervezetet létesített. Csu­pán Nyugat-Berlinben az Egyesült Államoknak és más nyugati hatal­maknak több mint hatvan kém­szervezete működik. Az állambiztonsági szervekben fel számoltuk Berija és cinkosai ellensé ges tevékenységének következmé­nyeit — jelentette ki a továbbiakban Seljepin. — Hazánkban helyre állt Peking: (TASZSZ) Az Üj-Kína hírügynökség jelenti, hogy a Hong Qui című folyóirat legújabb száma közli William Fostemek, az Egye­sült Államok Kommunista Pártja tiszteletbeli elnökének és Mao Ce- tung-nak a Kínai Kommunista Párt elnökének, a Kínai Népköztársaság elnökének levélváltását. W. Foster 1958. december 19-én kelt levelében üdvözli a kínai nép és a Kínai Kommunista Párt nagy­szerű eredményeit, majd élesen bí­rálja az Egyesült Államoknak a Kí­nai Népköztársasággal szemben foly tatott politikáját. Levelében Foster elítéli az Egye­sült Államok kormánya fölött ellen­őrzést gyakorló monopóliumokat, amelyek igyekeznek megakadályozni a kínai népet abban, hogy újabb hősies sikereket érjen el a szocializ­mus építésében. A továbbiakban rá mutat, hogy az imperialisták tud­ják, nincsen hatalmuk a Szovjetunió vezette szocialista világ fölött, amely világnak fontos tényezője a népi Kína. Az új szocialista világ győ­zött a régi kapitalista világ fölött. A kapitalizmus általános válsága egyre mélyül. Az imperialistákat so A moszkvai Nagy Színház bemutatói A moszkvai Nagy Színház idei első bemutatója Rimszkij-Korszakov: „Mese Szaltán cárról” című operája volt. A Nagy Színház kamaraszínházá­ban egyfelvonásos baletteket mutat­tak be. Moszkvai színpadon először adták elő Glazunov: „Évszakok” cí­mű balettjét, Prokofjev: „Petya és a farkas” című szimfonikus meséjét és Sosztakovics: „Táncszvit”-jét. Kínai filmbemutató Londonban A londoni Everyman filmszínház bemutatta az „Újévi áldozat” című kínai filmet. A film 40 évvel eze­lőttre nyúlik vissza, amikor a nyomo­rúságosán szegény kínai parasztok a forradalmi törvényesség, megsér­tői megkapták büntetésüket. Min­den szovjet állampolgár biztos lehet benne, hogy ez a szégyenletes dolog soha többé nem ismétlődik meg. A Szovjetunióban mind jobban szű külnek az állambiztonsági szervek­nek a bűnözők ellen irányuló meg­torló funkciói — mondotta. Tevé­kenységünkben a nevelő munka fo­kozására és a megelőző rendszabá­lyok megtételére kell törekednünk, különösen, ha fiatalokról van szó. ha sem aggasztották annyira a Szov jetunió sikerei az egész szocialista tábor gyors fejlődése, mint most. Mao Ce-tung 1959. január 17-én válaszolt William Fosternak. Nagyon hálás vagyok önnek leve­léért — írja többek között. Levelé­ben — amelyet az érzések melege hat át — az Amerikai Egyesült Ál­lamok nagy kommunista pártja, az Amerikai Egyesült Államok nagy munkásosztálya és népe szellemének tükröződését látom. A kínai nép tudja — írja Mao Ce- tung —, hogy Kínának, az egész vi­lágnak milyen sok rosszat okozott az amerikai imperializmus, de azt is tudja, hogy az Egyesiét Államoknak csak uralkodó körei gonoszak, az amerikai nép viszont igen jó nép. Kína és az Egyesült Államok népei között a baráti kapcsolatok végül is áttörik a Dulles és hasonszőrűek emelte korlátokat, s egyre erősödik majd barátságunk. Bár az Egyesült Államok Kom­munista Pártja működésének jelen­legi körülményei nem kedvezőek, az Önök harca mégis nagyszerű sike­rekhez vezet — írja befejezésül Mao Ce-tung. képtelenek voltak szabadulni az uzso­rások karmaiból, a férfiak pénzért vettek feleséget és a menyasszonyt akarata ellenére vonszolták az eskü vői ceremóniára; az életet a babona, a tudatlanság és a félelem kormá­nyozta. Az 1956-ban Kínában készült film egyszerű felépítésű, megrázó és kétségbevonhatatlanul hiteles. A szovjet mozik terveiből A szovjet mozilátogatók idén a né­pi demokratikus országok filmgyárai­nak több mint 70 alkotásával ismer­kedhetnek meg. A tervek szerint a Német Demokratikus Köztársaságból 20 filmet, a Kínai Népköztársaságból 15 filmet, valamint számos bolgár, magyar, csehszlovák, román, lengyel és koreai filmalkotást mutatnak be. Levélváltás William Foster és Mao Ce-tung kozott KULTURÁLIS HÍREK „Sváb-bál" február 7-én Budapesten A Magyarországi Németek De- i mokratikus Szövetségének szervező- ' sében az idén is, február 7-én, meg­rendezik a hagyományos Sváb-bált Budapesten, a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetemen. A bál­védnökség tagjai: dr. Münnich Fe­renc, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, Rudolf Helmer, a Német Demokratikus Köztársaság rendkívüli és megha­talmazott nagykövete, dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitká­| ra, Benke Valéria művelődésügyi I miniszter, dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Kelen Béla, az MSZMP Buda­pesti Bizottságának titkára, dr. Wild Frigyes, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtit­kára és más közéleti személyiségek. A bál műsorában német művésze­ti csoportok lépnek fel és a táncze­nét többek között a mecseknádasdi »Vidám Ifjúság« zenekar szolgáltat­ja. Február 21. Gazdásznap Az idei évben is megrendezik a már hagyományossá vált mezőgaz­dasági szakemberek tanácskozását, ahol az állami gazdasági, termelő­szövetkezeti, gépállomási és községi gazdászok az elmúlt évi munkájuk­ról, és az idei év tervéről beszélnek. A február 21-én megrendezésre ke­rülő nagyszabású gazdásznapon beszé det mond Magyari András minisz­terhelyettes és a vendégek között lesz Dögéi Imre földművelésügyi miniszter. Elkezdődött az állami gazdasági szakemberek négynapos tanácskozása A Szekszárdi Városi Tanács nagy­termében február 4-én elkezdődött a megye állami gazdaságainak poli­tikai és gazdasági vezetőinek négy­napos tanácskozása, amelyen az 1958. évi termelési tapasztalatok ér­tékeléséről és az idei év célkitűzé­seiről lesz szó. A megjelent több mint száz szak­ember az állami gazdaságokban el­ért növénytermesztési eredmények­ről, állattenyésztésről, üzemszerve­zésről, állategészségügyről és a gaz­daságokat érintő egyéb kérdésekről tanácskoznak. A tanácskozáson részt vesz a Földművelésügyi Mi­nisztérium Állami Gazdasági Fő- igazgatóságának több munkatársa is. Voit Imre többek között például a gépesítésről tart előadást, amelyet szemléltetésképpen filmvetítéssel kötnek egybe. Tapasztalatcserén a Herceghalmi 'Kísérleti Gazdaságban Az Állattenyésztési Kutató Intézet Herceghalmi Kísérleti Gazdaságá­ban február 3-án három megye: Tolna, Veszprém és Fejér megye szakembereinek részére tapasztalat- cserét tartottak. Megyénkből mint­egy 20 fő, termelőszövetkezeti elnö­kök, építészek és állattenyésztési szakemberek vettek részt. A tapasz­taltakról Mohar László, a megyei tanács állattenyésztési osztályának vezetője a következőket mondotta: — A tapasztalatcserén a kísérleti gazdaság kutatói megmutatták ne­künk, hogy a nyitott istállóban tör­ténő szarvasmarhatartásnak milyen jelentősége van. Itt a tehenek nyi­tott istállóban vannak télen-nyáron és 25 tehén gondozásához mindössz* egy fő szükséges. A , fejést géppel végzik és a fejés ideje alatt történik a tehenek egyedi takarmányozása. Az állatok nyugodtak, edzettek, ugyanis már fiatalkorúktól kezdve ilyen tartásban nevelik. Szerintem a nyitott istállóban történő tartásnak nagy jelentősége van azért, mert teljesen gépesíteni lehet a szarvas­marhatenyésztésnek ezt az ágát, de nagy a jelentősége azért is, mivel kevesebb személy szükséges az álla­tok mellé. Harminc vitás ügyben hozott döntést az SZMT mellett működő Szakszervezeti Társadalombiztosítási Bizottság Havonta több száz levéllel kere­sik fel a Szakszervezeti Társadalom- biztosítási Központ Szekszárdi Al­központját. A levélírók nyugdíj- emelési, segélykiutalási és fellebbe­zési ügyekkel fordulnak a fenti szervhez. Gondos munkával vizsgál­ják felül az egyes leveleket, s mi­előtt határozatot hoznának egy-egy kérdésben, bizottság bírálja felül a kéréseket. Tegnapelőtt rendes ülését tartotta meg a Társadalombiztosítási Bizott­ság. Ez alkalommal a harminc kérel­mező ügyét tárgyalták. Többek kö­zött tizenhat nyugdíjfellebbezési ügyben, ezenkívül tizennégy segély- és különböző vitás ügyben hoztak döntést. Többek között elfogadta a bizottság Hepe Sándorné kérését, az SZTK a határozat szerint a biztosí­tottnak térítésmentesen ad orthopéd cipőt, s 915 forint értékben térítés- mentesen gyógyászati segédeszközt ad az SZTK a bizottság javaslata nyomán Simon Józsefné Edit nevű gyermekének. A bizottság ülésén Kertai József, az SZTK osztályvezetője ismertette a segélykérelmezők ügyét, majd pe­dig érdembeni döntést hoztak vala­mennyi vitatott kérdésben. Szerelőcsarnokot, szociális berendezéseket építenek 400 ezer forint költséggel A múlt évben kezdték el a Bony­hádi Autóközlekedési Főnökség üzemépületeinek bővítését. A közsé­gi tanács földterületet biztosított a vállalat részére, így az épületeket és a garázsudvart is bővíteni tudták. A javításra váró gépkocsik gyors kiszolgálása érdekében, a javítási ál­lásidő csökkentésére új szerelőcsar­nokokat építenek. Bővítik a műhe­lyeket. Az építkezés során kultúr­termet is létesítenek. Különösen a téli hónapok alatt nehéz a szerelők munkája. Az épí­tés alatt a szerelő- és garázs-műhe­lyeket nagyteljesítményű fűtőberen­dezéssel látják el, így megjavulhat majd a téli javítás minősége is. A főnökség épületeinek bővítésé­re, új szerelőcsarnokok építésére közel négyszázezer forintot fordíta­nak. A bonyhádi főnökség naponta több ezer bányászt szállít kocsijai­val a hidasi, szászvári, nagymányo- ki, mázai és váraljai bányaüzembe. Tavaly augusztus óta balesetmente­sen közlekednek a főnökség autóbu­szai. BÉKEGYŰLÉS KAKASDON A kakasdi kultúrházban lelkes­hangulatú békegyűlést tartottak az elmúlt hét szombatján. A gyűlés részvevői zsúfolásig megtöltötték a kultúrház nagyter­mét, dolgozó parasztok, értelmiségi dolgozók, asszonyok és fiatalok vet­tek részt és tettek hitet a béke ügye mellett. Az ünnepi beszédet meg­előzően a kakasdi általános iskola énekkara adott kultúrműsort, majd Balogh József, a bonyhádi járás ha­zafias népfront-titkára mondott be­szédet. Balogh elvtárs a nemzetközi helyzetről, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja kongresszusának jelen­tőségéről beszélt, majd azokat a fel­adatokat ismertette, amelyek a béke védelmében a falu dolgozóira hárul­nak. A lelkeshangulatú békegyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. Lakodalom a szakcsi szociális otthonban A Szakcs, borjád-pusztai szociális otthon, amely december 1-én nyitot­ta kapuit, az elmúlt napokban ked­ves családi ünnepség színhelye volt. Két idős gondozott, Kopronivácz György 75 éves és Saiben Mátyásné 67 éves özvegy a szakcsi tanács anyakönyvvezetője előtt házasságot kötöttek. Az esküvőt lakodalmi ebéd követte, amely után a szakcsi fúvós- zenekar szolgáltatta a talp alá valót Az »új« párral együtt ünnepelt az újonnan alakult szociális otthon 35 lakója is, azok az elaggottak, akik az elmúlt év decembere óta otthont ta­láltak a Szakcs, borjád-pusztai szo­ciális otthon falai között. A szociá­lis otthonnak nyolc hold földterület* van, amelynek megművelésében a munkaképes öregek segédkeznek, úgyszintén közösen végzik el sertés- állományuk nevelését és gondozásál is, hogy élelmiszerrel való ellátásu­kat ezzel is jobbá tegyék. A Szakcs, borjád-pusztai szociális otthon idős lakói, akikről államunk gondoskodik, gondtalanul és boldo­gan élik öreg napjaikat. A

Next

/
Thumbnails
Contents